Vissza a Jogszabálykeresőre

Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

12/1989. (II. 5.) MT rendelet

az Idegenforgalmi Alapról

1989.02.15.

Az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény 66. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Minisztertanács a következőket rendeli:

1. § Az Idegenforgalmi Alap (továbbiakban: Alap) olyan pénzügyi forrás, amely elősegíti a konvertibilis devizabevételek növelését célzó fejlesztések megvalósítását, az idegenforgalmi infrastruktúra fejlesztését, az idegenforgalommal kapcsolatos egyes központi feladatok teljesítését, valamint a hosszabb távú idegenforgalmi feladatok megvalósítását.

2. § Az Alap forrása:

a) az állami költségvetésből nyújtott, az éves költségvetési törvényben meghatározott összegű támogatás. Az erre vonatkozó javaslatot a pénzügyminiszter az idegenforgalomból származó, dollárban kimutatott konvertibilis devizabevételek alapján kialakított mérték szerint – az Országos Tervhivatal elnöke és a kereskedelmi miniszter véleményének figyelembevételével – készíti el;

b) az Alapból a rendelet hatálybalépése előtt folyósított állami kölcsön törlesztő részletei, kamatai, valamint az alapjuttatás járadékai;

c) az egyéb saját bevételek összege, így különösen az Alap részére teljesített befizetések és juttatások.

3. § Az Alapból a felhasználási jogcímeknek megfelelő tevékenységet végző az 1988. évi IX. törvény 2. §-ának (1) bekezdésében felsorolt jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek és egyéni vállalkozók kaphatnak támogatást.

4. § (1) Az Alap felhasználásának jogcímei:

a) az idegenforgalommal összefüggő nem termelő (infrastrukturális és kommunális) jellegű fejlesztések és felújítások, valamint a kutatás-tervezés és szakemberképzés támogatása;

b) az idegenforgalmi devizabevételek növelését elősegítő nemzeti reklám- és propaganda tevékenység támogatása, egyes idegenforgalmi szempontból jelentősnek minősített kulturális, sport és egyéb rendezvények bevételeit meghaladó költségek fedezése;

c) az idegenforgalmi fogadóképesség fejlesztését, az idegenforgalmi szolgáltatások kínálatát bővítő, a konvertibilis devizabevételek növelését elsegítő fejlesztések támogatása;

d) az Alap meghatározott hányada az ifjúsági turizmus célját szolgálja.

(2) Az Alap éves költségvetési támogatásának maximum 5%-a tartalékként kezelhető.

5. § Az Alap felhasználásának formája:

a) A 4. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott jogcímeken történő felhasználás végleges (vissza nem térítendő) állami támogatás;

b) A 4. § (1) bekezdésének c) és d) pontjában meghatározott jogcímen történő felhasználás pályázat alapján nyújtott végleges (vissza nem térítendő), illetve visszatérítendő állami támogatás. A végleges támogatás a c) és d) pontokban meghatározott felhasználási jogcímenként a tárgyévre előirányzott összeg 30%-át nem haladhatja meg;

c) A pályázaton alapuló fejlesztések költségében belül az állami támogatás mértéke 30%, de egyes, kiemelt idegenforgalmi fejlesztések támogatása elérheti az 50%-ot.

6. § (1) Az Alap felhasználási jogcímekre történő felosztásáról az Országos Idegenforgalmi Tanács (továbbiakban: OIT) javaslata alapján a kereskedelmi miniszter dönt. Az OIT a kereten belüli felhasználásról évenként beszámoltat és gondoskodik a felhasználás rendszeres, folyamatos ellenőrzéséről.

(2) A 4. § (1) bekezdés a) pontjában említett jogcímre meghatározott összeg felhasználásáról a Kereskedelmi Minisztérium Országos Idegenforgalmi Hivatala, valamint az Intéző Bizottságok és Idegenforgalmi Bizottságok döntenek, és a hosszú távú fejlesztések megvalósításának elősegítése érdekében a következő évekre éves forrásuk 30%-ának erejéig előszerződést köthetnek.

(3) A 4. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott jogcímekre jóváhagyott keret felhasználása – az érintett tárcákkal egyeztetve – a Kereskedelmi Minisztérium Országos Idegenforgalmi Hivatala hatáskörébe tartozik.

(4) A 4. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott jogcímre jóváhagyott összeg felhasználásáról az Idegenforgalmi Fejlesztési Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) dönt. A Bizottság tagjai: a Kereskedelmi Minisztérium, az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium képviselői.

(5) Az Alap 4. § (1) bekezdés c) pontja szerinti jogcímen történő felhasználásra a Kereskedelmi Minisztérium – a Pénzügyminisztériummal és az Országos Tervhivatallal egyeztetve – a Kereskedelmi Közlönyben pályázatot hirdet. A pályázat meghatározza a támogatás nyújtásának célját és feltételeit.

(6) A Bizottság a több évre elhúzódó fejlesztések támogatása érdekében a tárgyévet követően adható támogatásokról is döntést hozhat. E döntés alapján adott támogatások nem haladhatják meg a 4. § (1) bekezdés c) pontja alapján a tárgyévre meghatározott összeg 70%-át az első évben, és 50%-át a tárgyévet követő második évben.

Ha a támogatás feltételei nem – vagy csak részben – teljesülnek, a Bizottság a támogatást visszavonhatja.

(7) A 4. § (1) d) pontjára meghatározott jogcímre jóváhagyott összeg felhasználásáról az OIT Ifjúsági Bizottsága az ifjúság képviseletére jogosult szervek véleményének figyelembevételével dönt.

(8) Az Alap 4. § (2) bekezdésében meghatározott összeg felhasználását – a 4. § (1) bekezdésében foglalt jogcímeken – a kereskedelmi miniszter engedélyezheti.

7. § (1) A 2. § a) pontjában meghatározott költségvetési forrás megállapításánál az idegenforgalomból származó konvertibilis devizabevételeket – a magyar állampolgárok részére utazási célra (BC számla) befizetett és átutalt összeg kivételével – kell figyelembe venni. A bevételek tekintetében a Magyar Nemzeti Bank adatszolgáltatása az irányadó.

(2) Az Alap költségvetési támogatását a költségvetés a felhasználási igények figyelembevételével feladat-finanszírozási rendben, részletekben folyósítja.

8. § Az Alapot a Kereskedelmi Minisztérium kezeli.

9. § Ez a rendelet 1989. február 15. napján lép hatályba; egyidejűleg az Alapra vonatkozó korábbi állami intézkedések nem alkalmazhatók.

Németh Miklós s. k.,
a Minisztertanács elnöke

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás