20/1989. (XII. 19.) KeM rendelet
az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok külkereskedelmi forgalma engedélyezésének rendjéről szóló 3/1977. (VII. 23.) KkM rendelet módosításáról
A külkereskedelemről szóló 1974. évi III. törvény 20. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem:
1. § Az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok külkereskedelmi forgalma engedélyezéséről szóló, az 1/1980. (IV. 25.) KkM rendelettel, a 2/1987. (IV. 3.) KkM rendelettel és a 12/1988. (XII. 27.) KeM rendelettel módosított 3/1977. (VII. 23.) KkM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
2. § A R. 7. § (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Nem esik engedélyezés alá)
3. § A R. melléklete helyébe e rendelet 1. és 2. számú melléklete lép.
4. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, de a rendelet alapján külkereskedelmi szerződéseket az (1) bekezdésben meghatározott engedély nélkül megkötni, módosítani és teljesíteni csak az 1989. december 31. után megvalósuló behozatalra lehet.
Dunai Imre s. k.,
kereskedelmi minisztériumi államtitkár
1. számú melléklet a 20/1989. (XII. 19.) KeM rendelethez
KTJ szám |
Megnevezés |
||
|---|---|---|---|
|
|
||
12–52–000 |
Molibdénérc 75%-os |
||
12–53–000 |
Wolframérc 65%-os |
||
12–54–000 |
Rutil |
||
12–55–000 |
Ilmenit |
||
13–11–300 |
Földpát, darabos |
||
13–11–900 |
Egyéb kvarc és szilikát |
||
13–16–000 |
Grafit |
||
13–17–100 |
Fluorit |
||
13–18–300 |
Különleges anyag |
||
13–54–000 |
Földpát, őrölt |
||
13–56–000 |
Kaolin, őrölt |
||
13–57–000 |
Kréta, őrölt |
||
13–58–000 |
Talkum, őrölt |
||
13–59–000 |
Egyéb ásványőrlemény |
||
15–15–000 |
Égetett gipsz |
||
15–61–000 |
Égetett pala agyag és pala samott |
||
15–78–000 |
Oxidkerámia termék |
||
17–11 |
Falburkoló csempe |
||
17–13 |
Falburkoló kerámia mozaiklap |
||
17–15 |
Padlóburkoló kerámialap |
||
17–61–200 |
Mesterséges csiszolószemcse |
||
18–12–000 |
Húzott síküveg 2 mm átszámítva |
||
18–28–000 |
Üvegcső és bot |
||
18–67–000 |
Üvegampulla |
||
18–68–000 |
Üvegfiola |
||
18–71–000 |
Üveggyapot |
||
18–81–000 |
Optikai nyers üveg és kvarctermék |
||
21–11–100 |
Vaspor |
||
21–16–110 |
Ferromangán carbure 70% Mn |
||
21–16–300 |
Ferrokróm 60% Cr |
||
21–16–500 |
Ferromolibdén 60% Mo |
||
21–16–600 |
Ferrovanádium 40% V |
||
21–16–700 |
Ferrowolfram 70% W |
||
21–16–930 |
Ritka fémek ferroötvözetei |
||
21–51–100 |
Melegen hengerelt acélféltermék |
||
21–51–200 |
Ötvözött melegen hengerelt acéltermék |
||
21–52–110 |
Ötvözetlen csőféltermék |
||
21–52–120 |
Acélféltermék kovácsolásra |
||
21–52–130 |
Egyéb ötvözetlen acélféltermék |
||
21–52–210 |
Ötvözött csőféltermék |
||
21–52–220 |
Ötvözött acélféltermék kovácsolásra |
||
21–52–230 |
Egyéb ötvözött acélféltermék |
||
21–62–110 |
Ötvözetlen I U acél |
||
21–62–120 |
Ötvözetlen szádacél |
||
21–63–190 |
Ötvözetlen rúd idomacél, durva |
||
21–63–193 |
Ötvözetlen rúd haszonvas |
||
21–63–200 |
Ötvözött rúdacél, durva |
||
21–64–140 |
Betonacél közép |
||
21–64–190 |
Rúd idomacél közép |
||
21–64–200 |
Ötvözött rúdacél közép |
||
21–65–140 |
Betonacél, finom |
||
21–65–190 |
Rúd idomacél, finom |
||
21–65–200 |
Ötvözött rúdacél, finom |
||
21–66–140 |
Betonacél huzal |
||
21–66–190 |
Melegen hengerelt acélhuzal |
||
21–66–200 |
Ötvözött melegen hengerelt acélhuzal |
||
21–67–100 |
Melegen hengerelt abroncsacél |
||
21–67–200 |
Ötvözött melegen hengerelt abroncsacél |
||
21–71–100 |
Ötvözetlen durvalemez |
||
21–71–200 |
Ötvözött durvalemez |
||
21–72–100 |
Ötvözetlen universalacél |
||
21–72–200 |
Ötvözött universalacél |
||
21–73–100 |
Finom acéllemez |
||
21–73–210 |
Ötvözött dinamólemez |
||
21–73–220 |
Ötvözött trafólemez |
||
21–73–290 |
Ötvözött finomlemez |
||
21–74–100 |
Ötvözetlen széles acélszalag |
||
21–74–200 |
Ötvözött széles acélszalag |
||
21–81–100 |
Melegen hengerelt acélvezetékcső |
||
21–81–200 |
Ötvözött melegen hengerelt acélvezetékcső |
||
21–82–000 |
Melegen hengerelt horganyzott acélcső |
||
21–83–100 |
Melegen hengerelt általános acélcső |
||
21–83–200 |
Ötvözött melegen hengerelt általános acélcső |
||
21–84–100 |
Melegen hengerelt kazáncső |
||
21–84–200 |
Ötvözött melegen hengerelt kazáncső |
||
21–85–200 |
Ötvözött melegen hengerelt speciális acélcső |
||
21–86–100 |
Melegen hengerelt olajbányászati acélcső |
||
21–86–200 |
Ötvözött melegen hengerelt olajbányászati acélcső |
||
21–87–100 |
Ötvözetlen melegen hengerelt acél profilcső |
||
21–87–200 |
Ötvözött melegen hengerelt acél profilcső |
||
22–11–200 |
Ötvözött húzott rúdacél |
||
22–12–200 |
Ötvözött hántolt rúdacél |
||
22–13–200 |
Ötvözött csiszolt rúdacél |
||
22–21–100 |
Alacsony szilárdságú acélhuzal |
||
22–21–200 |
Ötvözött alacsony szilárdságú acélhuzal |
||
22–22–190 |
Nagyszilárdságú acélhuzal |
||
22–22–200 |
Ötvözött nagyszilárdságú acélhuzal |
||
22–31–100 |
Hidegen hengerelt szalagacél |
||
22–31–210 |
Ötvözött edzetlen dinamószalag |
||
22–31–220 |
Ötvözött edzetlen trafószalag |
||
22–31–230 |
Ötvözött híradástechnikai acélszalag |
||
22–31–290 |
E. ötvözött edzetlen acélszalag |
||
22–32–200 |
Ötvözött hidegen hengerelt acélszalag |
||
22–41–100 |
Ötvözetlen hegesztett acélcső |
||
22–41–200 |
Ötvözött hegesztett acélcső |
||
22–42–100 |
Ötvözetlen spirálvarratú hegesztett cső |
||
22–42–200 |
Ötvözött spirálvarratú hegesztett cső |
||
22–51–100 |
Ötvözetlen hidegen vont acélcső |
||
22–51–210 |
Ötvözött hidegen vont savállócső |
||
22–51–290 |
Ötvözött e. hidegen vont acélcső |
||
22–52–100 |
Hidegen vont hegesztett acélcső |
||
22–52–210 |
Ötvözött hegesztett savállócső |
||
22–52–290 |
Egyéb ötvözött hegesztett acélcső |
||
22–60–100 |
Ötvözetlen csőkészítmény |
||
22–60–200 |
Ötvözött csőkészítmény |
||
22–71–100 |
Ötvözetlen nyitott acélidom |
||
22–71–200 |
Ötvözött nyitott acélidom |
||
22–72–100 |
Ötvözetlen zárt acélidom |
||
22–72–200 |
Ötvözött zárt acélidom |
||
22–81–110 |
Ónozott lemez |
||
22–81–120 |
Horganyzott lemez |
||
22–81–140 |
Ötvözetlen egyéb f. bevont acéllemez |
||
22–81–190 |
Egyéb bevontlemez |
||
22–82–100 |
Ötvözetlen borított acéllemez |
||
22–82–200 |
Ötvözött borított acéllemez |
||
22–91–100 |
Ötvözetlen sodrott acélhuzal |
||
22–91–200 |
Ötvözött sodrott acélhuzal |
||
22–92–100 |
Acélanyagú hegesztőelektróda |
||
22–92–200 |
Színesfémanyagú hegesztőelektróda |
||
22–92–300 |
Keményfém hegesztőelektróda |
||
22–92–800 |
Speciális hegesztőberendezés töltetei |
||
22–92–900 |
Hegesztési bevonópor |
||
22–95–000 |
Porkohászati acél alapanyag |
||
23–61–000 |
Bizmut |
||
23–62–000 |
Higany |
||
23–63–000 |
Kadmium |
||
23–64–000 |
Kobalt 100%-os |
||
23–65–000 |
Mangán |
||
23–66–200 |
Molibdén fém |
||
23–66–400 |
Hengerelt molibdén termék |
||
23–66–600 |
Húzott molibdén termék |
||
23–67–000 |
Szilícium |
||
23–68–000 |
Titán szivacs |
||
23–69–000 |
Egyéb klf. színesfém |
||
23–71–000 |
Berillium |
||
23–72–000 |
Cirkon |
||
23–73–000 |
Gallium |
||
23–74–000 |
Germánium |
||
23–75–000 |
Tellur |
||
23–77–000 |
Antimon |
||
23–78–000 |
Szelénfém |
||
23–79–000 |
Egyéb ritka fém |
||
23–81–000 |
Kettős színesfém termék |
||
23–83–000 |
Ellenállás huzal és szalag |
||
23–84–000 |
Megmunkált előtermék félvezetőhöz |
||
23–89–000 |
E továbbmegmunkált színesfémkohászati termék |
||
24 |
Könnyűfémkohászati termékek |
||
|
Kivéve: |
||
|
24–11 |
Timföld és e. timföldgyártási termék |
|
|
24–12–200 |
Alumíniumoxidból előállított tűzálló termék |
|
|
24–15–000 |
Vörösiszap |
|
|
24–3 |
Magnézium termék |
|
26 |
Ipari szerszám és készülék, továbbá pót-, prod. alkatrész és tartozékok |
||
27 |
Ipari szerelvények, továbbá prod. alkatrész és tartozékai |
||
|
Kivéve: |
||
|
27–30–000 |
Egészségügyi épületszerelvény |
|
|
27–69–000 |
Egyéb vasalás |
|
|
27–71–000 |
Épületzár |
|
|
27–76–000 |
Egyéb zár |
|
|
27–90–000 |
Tűzoltókészülék és -berendezés |
|
28–11–000 |
Csavar fémből |
||
28–12–000 |
Csavaranya fémből |
||
28–13–000 |
Csavartartozék (alátét) fémből |
||
28–14–000 |
Szegecs |
||
28–21–000 |
Szeg |
||
28–23–000 |
Huzalszövet |
||
28–30–309 |
Fém csomagolóeszköz prod. alkatrész |
||
28–34–000 |
Fémdoboz |
||
28–35–000 |
Fémtubus |
||
28–39–000 |
Egyéb fémcsomagolóeszköz, ipari |
||
28–50–000 |
Ipari lánc |
||
28–73–309 |
Mezőgazdasági fémtömegcikk prod. alkatrész |
||
29–10–309 |
Háztartási tüzelő- és hűtőberendezés prod. alkatrész |
||
29–11–009 |
Tüzelőberendezés alkatrész |
||
29–12–009 |
Gázkészülék alkatrész |
||
29–13–009 |
Kombinált fűtésű tüzelőberendezés alkatrész |
||
29–14–000 |
Gáz hűtőszekrény |
||
29–15–000 |
Kiegészítő háztartási tűzberendezéshez |
||
29–16–009 |
Fém világítási eszköz alkatrész |
||
29–20–109 |
Klf. háztartási gépek alkatrésze |
||
29–21–100 |
Háztartási őrlőgép |
||
29–21–300 |
Háztartási prés |
||
29–21–900 |
Háztartási gép és eszköz |
||
29–22–100 |
Háztartási kávéfőző |
||
29–22–200 |
Autószifon |
||
29–52–000 |
Tűáru |
||
29–52–100 |
Varrógéptű |
||
29–53–100 |
Fémrövidáru, ruházati |
||
29–53–210 |
Bőrdíszmű szerelék |
||
29–53–230 |
Cipőipari fémkellék |
||
29–53–300 |
Húzózár |
||
29–53–900 |
Egyéb ipari fémkellék |
||
29–70–309 |
E. közh. fémtömegcikk produktív alkatrész |
||
29–72–000 |
Biztonsági berendezési fémkellék |
||
31 |
Általános rendeltetésű részegység és gépépítő elem, továbbá pót-, produktív alkatrész és tartozékok |
||
32 |
Általános rend. gépek, továbbá pót-, produktív alkatrészek és tartozékok |
||
|
Kivéve: |
||
|
32–56–100 |
Axiális szellőző |
|
|
300 |
Radiális szellőző |
|
|
900 |
Egyéb szellőző |
|
|
32–73–110 |
Személyfelvonó |
|
|
120 |
Betegfelvonó |
|
|
130 |
Személy- teherfelvonó |
|
|
140 |
Teherfelvonó |
|
|
160 |
Alsófüggesztésű teherfelvonó |
|
|
32–74–200 |
Hordozóelemes száll. gép |
|
33 |
Bányászati, kohászati, építőipari, építőanyagipari gépek, továbbá pót-, produktív alkatrészek és tartozékok |
||
|
Kivéve: |
||
|
33–76–000 |
Vasútép. gép |
|
|
33–82–000 |
Krematórium |
|
|
33–89–000 |
Hulladékgyűjtő berendezés |
|
34 |
Fémmegmunkáló szerszámgépek, továbbá pót-, produktív alkatrészek és tartozékok |
||
35 |
Többműveletes forg. szerszám géprendszerek, dróthúzó és kábelgyártó gépek, híradás-, és vákuumtechn. gépek, továbbá pót-, produktív alkatrészek és tartozékok |
||
36 |
Vegyipari műv. ber., továbbá pót-, produktív alkatrészek és tartozékok |
||
37 |
Könnyűipari gépek, továbbá pót-, produktív alkatrészek és tartozékok |
||
|
Kivéve: |
||
|
37–62–300 |
Háztartási varrógép |
|
|
37–65–000 |
Mosodaipari gép és berendezés |
|
38 |
Élelmiszeripari gép és csomagológép, továbbá pót-, produktív alkatrész és tartozék |
||
|
Kivéve: |
||
|
38–3 |
Kereskedelmi (konyhaüzemi és vendéglátóipari) gép és berendezés |
|
39 |
Traktor és mezőgazdasági gép, továbbá pót-, produktív alkatrész és tartozék |
||
41–10–109 |
Vasúti vontató önhajtású járműalkatrész |
||
41–10–309 |
Vasúti vontatójármű produktív alkatrész |
||
41–12–009 |
Villamosmozdony-alkatrész |
||
41–13–009 |
Dízelmozdony alkatrész |
||
41–16–009 |
Motorvonat alkatrész |
||
41–17–009 |
Motorkocsi alkatrész |
||
41–18–009 |
Villamosmotorkocsi alkatrész |
||
41–20–109 |
Vasúti vontatott járműalkatrész |
||
41–20–309 |
Vasúti vontatott jármű produktív alkatrész |
||
41–30–109 |
Jármű pótalkatrész |
||
41–30–209 |
Jármű tartozék |
||
41–30–309 |
Jármű gyártási alkatrész |
||
|
Kivéve: |
||
|
A 41–30–109, 209, 309 cikkszámon szgk. pótalkatrész, tartozék és gyártási alkatrész nem hozható be. Ez utóbbiak importja nem liberalizált és cikkszáma: 41–30–709 szgk, pótalkatrész, 41–30–809 szgk, tartozék, 41–30–909 szgk, gyártási alkatrész |
||
41–50–109 |
Hajóalkatrész |
||
41–50–209 |
Hajó úszóműtartozék |
||
41–50–309 |
Hajó úszómű produktív alkatrész |
||
41–60–109 |
Légijármű alkatrész |
||
41–60–309 |
Légijármű produktív alkatrész |
||
42 |
Villamos forg. gépek és erőátviteli berendezés, továbbá pót-, produktív alkatrész és tartozék |
||
43–10–000 |
Villamos kéziszerszám |
||
43–10–009 |
Villamos kéziszerszám-alkatrész |
||
43–20–000 |
Hegesztőgép |
||
43–20–109 |
Hegesztőgép-alkatrész |
||
43–20–209 |
Hegesztőgép-tartozék |
||
43–20–309 |
Hegesztőgép produktív alkatrész |
||
43–30–009 |
Akkualkatrész |
||
43–30–309 |
Akku produktív alkatrész |
||
43–31–000 |
Savas akku |
||
43–32–000 |
Lugos akku |
||
43–33–000 |
Gombakkumulátor |
||
43–40–109 |
Villamos világítótest-alkatrész |
||
43–40–309 |
Villamos világítótest produktív alkatrész |
||
43–50–109 |
Villamos cikk alkatrész gépjárműhöz |
||
43–52–100 |
Gyújtóberendezés közúti gépjárműhöz |
||
43–52–300 |
Feszültségszabályozó közúti gépjárműhöz |
||
43–52–600 |
Gyújtógyertya közúti gépjárműhöz |
||
43–52–900 |
E. motorvill. cikk közúti gépjárműhöz |
||
43–80–109 |
Háztartási villamos gépalkatrész |
||
43–80–209 |
Háztartási villamos géptartozék |
||
43–80–309 |
Háztartási vill. gép prod. alkatrész |
||
43–81–310 |
Háztartási villamos sütő |
||
43–81–320 |
Háztartási villamos ételmelegítő |
||
43–81–330 |
Háztartási mikrohullámú sütő |
||
43–81–500 |
Háztartási villamos tea-, kávéfőző |
||
43–81–800 |
Háztartási villamos grillsütő |
||
43–82–800 |
Háztartási villamos fagyasztószekrény (és láda, ideértve a kétajtós fagyasztószekrény, hűtőszekrény kombinációkat is) |
||
43–83–200 |
Háztartási villamos padlókefélő |
||
43–83–500 |
Háztartási villamos őrlőmalom |
||
43–83–600 |
Háztartási villamos turmixgép |
||
43–83–900 |
Háztartási villamos motoroskészülék |
||
43–85–210 |
Villanyborotva |
||
44–10–209 |
Vezetékes hírközlő tartozék |
||
44–10–309 |
Vezetékes hírközlő produktív alkatrész |
||
44–11–009 |
Távírókészülék és berendezés alkatrész |
||
44–12–009 |
Távbeszélő-alkatrész |
||
44–13–009 |
Telefonközpont-alkatrész |
||
44–14–009 |
Átviteltechnikai berendezés alkatrész |
||
44–15–009 |
Jelzőberendezés-alkatrész |
||
44–20–309 |
Vezeték nélküli hírközlő berendezés produktív alkatrész |
||
44–21–009 |
Adóalkatrész és -tartozék |
||
44–21–309 |
Adó produktív alkatrész |
||
44–22–209 |
Különleges rádióadó tartozék |
||
44–23–009 |
Rádió adó-vevő alkatrész |
||
44–23–309 |
Rádió adó-vevő produktív alkatrész |
||
44–24–009 |
Mikrohullámú berendezés alkatrész |
||
44–24–309 |
Mikrohullámú berendezés produktív alkatrész |
||
44–25–009 |
Rádió NLH berendezés alkatrész |
||
44–26–309 |
Antenna produktív alkatrész |
||
44–27–000 |
Műholdvevő berendezés |
||
44–29–009 |
Elektromos vezeték nélküli hírközlő készülék alkatrész |
||
44–30–209 |
Erősítő stúdióberendezés tartozék |
||
44–30–309 |
Erősítő stúdióberendezés prod. alkatrész |
||
44–31–009 |
Erősítő-alkatrész |
||
44–32–009 |
Stúdióberendezés alkatrész |
||
44–41–009 |
Ipari tv-berendezés alkatrész |
||
44–41–209 |
Ipari tv-berendezés tartozék |
||
44–41–309 |
Ipari tv-berendezés produktív alkatrész |
||
44–5 |
Szórakoztató elektronika |
||
44–60–309 |
Tápegység egyenirányító produktív alkatrész |
||
44–7 |
Általános rendeltetésű híradástechnikai termék, továbbá pót-, produktív alkatrész és tartozék |
||
45 |
Elektronikai építőelemek, továbbá pót-, produktív alkatrész és tartozék |
||
46–1 |
Orvosi kézieszközök, továbbá pót-, produktív alkatrész és tartozék |
||
46–2 |
Gyógyászati vizsgáló és kézi készülékek, továbbá pót-, produktív alkatrész és tartozék |
||
46–3 |
Orvosi berendezés és gyógyászati segédeszköz, továbbá pót-, produktív alkatrész és tartozék |
||
46–40–109 |
Optikai eszköz alkatrész |
||
46–40–209 |
Optikai eszköz tartozék |
||
46–40–309 |
Optikai eszköz produktív alkatrész |
||
46–50–109 |
Laborberendezés alkatrész |
||
46–50–209 |
Laborberendezés tartozék |
||
46–50–309 |
Laborber. produktív alkatrész |
||
46–51–000 |
Laborüvegeszköz és készülék |
||
46–53–000 |
Laborfelszerelési tárgy fémből |
||
46–54–000 |
Laborfelszerelési tárgy egyéb anyagból |
||
46–55–000 |
Laborberendezési tárgy |
||
46–60–109 |
Laborkészülék alkatrész |
||
36–60–209 |
Laborkészülék tartozék |
||
46–60–309 |
Laborkészülék produktív alkatrész |
||
46–61–100 |
Laborkeverő, rázókészülék |
||
46–61–200 |
Laborcentrifuga |
||
46–61–300 |
Légszivattyú |
||
46–61–400 |
Laborregisztráló készülék |
||
46–61–900 |
Labormechanikai készülék |
||
46–62–100 |
Termosztát |
||
46–62–200 |
Szárítószekrény |
||
46–62–300 |
Vízfürdő |
||
46–62–400 |
Desztilláló |
||
46–62–500 |
Labormelegítő |
||
46–62–600 |
Laborautokláv |
||
46–62–700 |
Laborcsírátlanító |
||
46–62–900 |
Labortermikus készülék |
||
46–69–000 |
Egyéb laborkészülék |
||
46–70–109 |
Ügyviteltechnikai berendezés alkatrész |
||
46–77–000 |
Postai ügyviteli csomagosztályozó berendezés |
||
46–79–109 |
Egyéb ügyviteltechnikai gép alkatrész |
||
46–79–209 |
Egyéb ügyviteltechnikai gép tartozék |
||
46–79–309 |
Egyéb ügyviteltechnikai gép produktív alkatrész |
||
46–81–000 |
Rajztábla és rajzgép |
||
46–82–000 |
Körző és rajzolási segédeszköz |
||
46–83–000 |
Számolóeszköz |
||
46–84–000 |
Programozható rajzeszköz |
||
46–89–000 |
Egyéb finommechanikai eszköz |
||
47 |
Mérőeszköz és műszerek, továbbá pót-, produktív alkatrész és tartozék |
||
48 |
Irányítástechnikai és általános rend. számítástechnikai termékek és berendezések továbbá pót-, produktív alkatrész és tartozék |
||
|
Kivéve: |
||
|
48–58–100 |
Ált. rend. számítógép kp. egysége |
|
|
48–58–300 |
Személyi számítógép |
|
|
48–58–900 |
Egyéb elektronikus gép |
|
|
48–85–400 |
Nyomtatóberendezés irányítás-, számítástechnikai célgép |
|
51 |
Szervetlen alapanyagok |
||
|
Kivéve: |
||
|
51–15–530 |
Argongáz |
|
|
51–21–100 |
Ammónia szintézis gáz |
|
|
51–22 |
Gáz halmazállapotú ipari vegyület |
|
|
51–32–000 |
Salétromsav |
|
|
51–33–200 |
Foszforsav |
|
|
51–34–200 |
Kénsav 100%-os |
|
|
51–34–300 |
Oleum 60%-os |
|
|
51–35–210 |
Sósav technikai |
|
|
51–35–300 |
Brómhidrogén |
|
|
51–41–200 |
Marónátron 97.5%-os |
|
|
51–61–210 |
Ammóniák szóda |
|
|
51–63–211 |
Trisó |
|
|
51–63–213 |
Nátrium-tripoli foszfát |
|
|
51–63–219 |
Egyéb nátriumfoszfát |
|
|
51–63–230 |
Ammóniumfoszfát |
|
|
51–66–191 |
Nátrium – alumínium-fluorid (Kriolit) |
|
52 |
Szerves vegyi alapanyagok |
||
|
Kivéve: |
||
|
52–11–110 |
Etan |
|
|
52–11–120 |
Propan |
|
|
52–11–141 |
Izopentan |
|
|
52–11–142 |
Normal pentan |
|
|
52–11–291 |
C4 Frakció |
|
|
52–12–211 |
Formaldehid 40%-os |
|
|
52–12–349 |
Alifás éter MTBE |
|
|
52–12–559 |
E. alifás di- és polikarbonsavak származékai |
|
|
52–12–573 |
Metilacetát |
|
|
52–12–574 |
Etilacetát |
|
|
52–12–575 |
Butilacetát |
|
|
52–12–582 |
Maleinsavanhidrid |
|
|
52–14–120 |
Etil-amin |
|
|
52–15–210 |
Karbamid ipari |
|
|
52–21–111 |
Benzol |
|
|
52–21–112 |
Toluol |
|
|
52–21–114 |
Xilol |
|
|
52–23–530 |
Dibutilftalat |
|
|
52–23–540 |
Dioktilftalat |
|
|
52–23–610 |
Ftalsavanhidrid |
|
|
52–26–220 |
Szulfanil sav |
|
|
52–26–230 |
Metanilsav |
|
|
52–26–240 |
Dodecil-benzol sulfonsav |
|
|
52–43–200 |
Metilciklohexan |
|
53–11–129 |
Egyéb vitamin animál |
||
53–15–200 |
Antibiotikumok animál |
||
53–30–002 |
Kiszerelt gyógyszer animál |
||
53–42–000 |
Szérum animál |
||
53–43–000 |
Agrobiológiai készítmények |
||
53–45–000 |
Fertőtlenítők |
||
53–82–000 |
Állati tápszer kiegészítő |
||
53–13–300 |
Vegyipari benzin |
||
56–56–000 |
Könnyű műszaki gumiáru |
||
56–63–000 |
Keménygumi gyártmány megmunkált |
||
56–71–100 |
Orvosi gumiáru |
||
56–71–200 |
Egészségügyi gumiáru |
||
56–73–220 |
Gumi formatalp |
||
56–73–900 |
E. cipőipari gumigyártmány |
||
57–13–100 |
Polisztirol |
||
57–13–200 |
Sztirol kopolimer |
||
57–13–300 |
ABS polimer |
||
57–13–400 |
Habosítható polistirol |
||
57–14–000 |
Poliakrilát és polimetakrilát |
||
57–16–200 |
Polikarbonát |
||
57–21–200 |
Polietilén granulátum |
||
57–22–200 |
Aminoplaszt préspor |
||
57–23–000 |
Egyéb műanyag diszperzió |
||
57–31–100 |
Fólia, stb. hőre lágyuló műanyagból |
||
57–31–210 |
Celofánpapír |
||
57–31–290 |
Egyéb cellulóz alapú műanyag féltermék |
||
57–31–291 |
Cellulóz alapú műbél |
||
57–65–000 |
Cipőipari műanyag gyártmány |
||
57–71–000 |
Műanyag záróelem |
||
57–75–002 |
Műanyag aszeptikus zsák |
||
57–82–200 |
Szintetikus selyem fonal (nem tartalmaz sodrott, terjedelmesített fonalat) |
||
59–11–211 |
Titándioxid |
||
59–11–212 |
Horganyfehér |
||
59–11–213 |
Lithopon |
||
59–11–219 |
E fehér pigment |
||
59–11–220 |
Vasoxid tartalmú pigmentek |
||
59–11–230 |
Ólommínium |
||
59–11–240 |
Krómátok |
||
59–11–260 |
Kadmium tartalmú pigmentek |
||
59–11–270 |
Krómoxid zöld |
||
59–11–280 |
Szénpigment |
||
59–11–290 |
Egyéb szervetlen pigmentek |
||
59–11–300 |
Fémfesték |
||
59–11–400 |
Szerves pigmentek |
||
59–13–000 |
Lakk festékipari segédanyag |
||
59–15–000 |
Fapác |
||
59–16–000 |
Művész- és gombfesték |
||
59–17–000 |
Nyomdafesték és nyomdai segédanyag |
||
59–18–000 |
Tinta jelzőfesték |
||
59–21–200 |
Edzési vegyi segédanyag |
||
59–21–400 |
Korróziógátló vegyi segédanyag |
||
59–21–500 |
Galvanizáló vegyi segédanyag |
||
59–21–600 |
Fémcsiszoló vegyi segédanyag |
||
59–21–700 |
Sínhegesztő vegyi segédanyag |
||
59–21–800 |
Villamosipari vegyi segédanyag |
||
59–21–900 |
Egyéb fémipari vegyi segédanyag |
||
59–22–000 |
Építőipari vegyi segédanyag |
||
59–23–000 |
Zománc kerámiaipari vegyi segédanyag |
||
59–24–200 |
Textilappretáló- és impregnáló anyag |
||
59–24–300 |
Nedvesítőszer és textilfestési s. a. |
||
59–24–400 |
Textilipari vegyi segédanyag |
||
59–24–510 |
Bőrpác |
||
59–24–530 |
Bőrfedőfesték |
||
59–24–550 |
Cserzőkivonat |
||
59–24–590 |
Egyéb bőripari segédanyag |
||
59–24–600 |
Cipőipari vegyi segédanyag |
||
59–25–110 |
Bőrenyv |
||
59–25–131 |
Zselatin technikai |
||
59–25–132 |
Zselatin étkezési |
||
59–25–133 |
Fotózselatin |
||
59–25–134 |
Zselatincapsula |
||
59–25–190 |
E. bőr csontfeldolg. vegyi termék |
||
59–25–200 |
Ragasztó és hígító |
||
59–25–300 |
Kitt tömőanyag |
||
59–25–700 |
Élelmiszeripari segédanyag |
||
59–25–800 |
Katalizátor |
||
59–25–910 |
Derítőföld |
||
59–25–920 |
Gáztisztító massza |
||
59–25–950 |
Gépjármű üzemeltetési segédanyag |
||
59–25–960 |
Kőolajfeld. ip. vegyi segédanyag |
||
59–25–991 |
Fenyőgyanta |
||
59–33–100 |
Gombaölőszer |
||
59–33–200 |
Gyomirtószer |
||
59–33–300 |
Rovarölőszer |
||
59–33–400 |
Atkaölőszerek |
||
59–33–500 |
Rágcsálók elleni szer |
||
59–33–900 |
Egyéb növényvédőszer |
||
61 |
Faipari alapanyagok és félkésztermékek |
||
63–29–110 |
Nyers parafa |
||
63–29–120 |
Parafadugó |
||
65–31–000 |
Újságnyomópapír |
||
65–33–300 |
Vékony csomagolópapír |
||
65–33–400 |
Zsírálló csomagolópapír |
||
65–34–000 |
Műszaki papír |
||
65–35–000 |
Különleges papír |
||
65–51–120 |
Papírtasak |
||
65–51–130 |
Alufólia zacskó |
||
65–51–230 |
Kasírozott alumíniumfólia doboz |
||
65–51–400 |
Tekercs és tekercselt papírtermék |
||
65–51–500 |
Impregnált és bevont papír |
||
65–51–600 |
Ragasztott papír |
||
65–52–100 |
Csiszolópapír |
||
65–52–900 |
Egyéb műszaki célú papíripari termék |
||
65–54–750 |
Vegyileg kezelt önmásoló papír és karton |
||
65–55–3 |
Higiéniai papírtermék |
||
65–56–000 |
Számítástechnikai célú feldolg. papír |
||
67–22–100 |
Puha szíjazatbőr |
||
67–22–200 |
Puha műszaki bőr |
||
67–22–300 |
Zsíros felsőbőr |
||
67–22–410 |
Borjúbox |
||
67–22–420 |
Marhabox |
||
67–22–440 |
Sertésbox |
||
67–22–450 |
Kecske velúr |
||
67–22–470 |
Egyéb felsőbőr |
||
67–22–480 |
Krómos marhahasítékbőr |
||
67–22–500 |
Bélésbőr |
||
67–22–600 |
Díszműbőr |
||
67–22–700 |
Kesztyűbőr |
||
67–22–800 |
Ruházati bőr |
||
67–91–100 |
Félkész bőr |
||
69–52–720 |
Magnetofonszalag |
||
69–52–730 |
Mágneses hang. kép. jelhord. eszk. |
||
69–52–780 |
Egyéb képzögzítő |
||
69–52–793 |
Felvételt nem tartalmazó mágnesszalag |
||
71–51–100 |
Mosott finom gyapjú |
||
71–51–200 |
Mosott durva gyapjú |
||
71–52–000 |
Egyéb mosott szőr |
||
71–61–000 |
Gyapjú fésült szalag |
||
71–64–000 |
Szintetikus fésült szalag |
||
72 |
Fonalak |
||
|
Kivéve: |
||
|
72–30–000 |
Len és lentípusú fonal |
|
|
72–40–000 |
Kender és kender típusú fonal |
|
|
72–5 |
Egyéb rostfonal |
|
|
72–70–000 |
Természetes selyem fonal |
|
|
72–9 |
Egyéb fonal |
|
73–11–000 |
Nyers pamutszövet |
||
74–11–000 |
Varrócérna |
||
76–13–900 |
Egyéb fiú alsóruházat szövött technológiával készült anyagból |
||
76–14–000 |
Lányka alsóruházat szövött technológiával készült anyagból |
||
76–15–000 |
Gyermek fehérnemű |
||
76–16–000 |
Csecsemőruházat szövött technológiával készült anyagból |
||
76–23–000 |
Fiú alsóruházat kötött-hurkolt technológiával készült anyagból |
||
76–24–900 |
Egyéb leányka alsóruházat kötött-hurkolt technológiával készült anyagból |
||
76–25–900 |
Egyéb gyermek alsóruházat, kötött-hurkolt technológiával készült anyagból |
||
76–26–000 |
Csecsemőruházat kötött-hurkolt technológiával készült anyagból |
||
76–36–000 |
Csecsemőruházat egyéb technológiával készült anyagból |
||
77–15–100 |
Gyermekkabát |
||
77–15–391 |
Egyéb gyermekruha, pamut |
||
77–15–392 |
Egyéb gyermekruha, gyapjú |
||
77–15–420 |
Gyermek- és bébimellény |
||
77–15–450 |
Gyermekblúz |
||
77–15–500 |
Gyermeknadrág |
||
77–15–750 |
Gyermekanorák-zeke |
||
77–15–780 |
Gyermek-sínadrág és síöltöny |
||
77–15–790 |
Egyéb gyermek-sportruházat |
||
77–15–900 |
Egyéb gyermek-felsőruházat, kötött |
||
77–25–000 |
Gyermek- és bébi felsőruházat kötött-hurkolt technológiával készült anyagból |
||
77–45–000 |
Gyermek- és bébi felsőruházat egyéb technológiával készült anyagból |
||
78–50–300 |
Gyermek harisnyanadrág |
||
78–55–100 |
Pamut gyermekharisnya |
||
78–55–700 |
Szintetikus gyermekharisnya |
||
78–56–100 |
Pamut gyermekzokni |
||
78–56–200 |
Gyapjú gyermekzokni |
||
78–56–700 |
Szintetikus gyermekzokni |
||
80–31–000 |
Nyers marhafaggyú |
||
80–48–100 |
Nyers marhabőr |
||
80–48–510 |
Tímár juhbőr |
||
80–48–520 |
Nyers szőrmés juhbőr |
||
80–48–620 |
Szőrmeipari báránybőr |
||
80–48–700 |
Nyers kecskebőr |
||
80–48–800 |
Szőrme és tímáripari vegyes nyersbőr |
||
80–81 |
Természetes bél |
||
80–82 |
Műbél |
||
80–83–000 |
Tejoltóanyag |
||
80–91–100 |
Fejérjetakarmány állati eredetű (húsliszt) |
||
80–91–200 |
Fehérjetakarmány állati eredetű (halliszt) |
||
83–81–900 |
Egyéb fűszerőrlemény |
||
83–82–000 |
Fűszerpótló és fűszerkeverék |
||
83–83–000 |
Ételízesítő |
||
83–84–030 |
Vanília |
||
83–84–060 |
Babérlevél |
||
83–84–070 |
Gyömbér |
||
83–84–100 |
Szerecsendió |
||
83–84–150 |
Fekete szemesbors |
||
83–84–180 |
Szegfűbors |
||
84–40–000 |
Takarmánykoncentrátum |
||
86–14–100 |
Kókuszolaj |
||
86–14–200 |
Pálmamagolaj |
||
86–7 |
Növényolajipari takarmány |
||
86–80–000 |
Olajipari melléktermék |
||
89–80–300 |
Pektin |
||
91–11–011 |
Búza vetőmag |
||
91–11–021 |
Rozs vetőmag |
||
91–11–031 |
Triticali vetőmag |
||
91–11–051 |
Ôszi árpa vetőmag |
||
91–11–061 |
Tavaszi árpa vetőmag |
||
91–11–071 |
Zab vetőmag |
||
91–11–081 |
Kukorica vetőmag |
||
91–11–091 |
Köles vetőmag |
||
91–11–101 |
Pohánka vetőmag |
||
91–11–111 |
Cirok vetőmag |
||
91–11–121 |
Rizs vetőmag |
||
91–12–011 |
Bab vetőmag |
||
91–12–021 |
Borsó vetőmag |
||
91–12–031 |
Lencse vetőmag |
||
91–12–041 |
Szegletes lednek vetőmag |
||
91–12–051 |
Édes csillagfürtmag |
||
91–12–052 |
Keserű csillagfürtmag |
||
91–12–061 |
Lóbab vetőmag |
||
91–12–071 |
Csicseriborsó vetőmag |
||
91–12–081 |
Homoki bab vetőmag |
||
91–22–011 |
Napraforgó vetőmag |
||
91–22–012 |
Ipari célú napraforgómag olajsütési célra |
||
91–22–021 |
Káposztarepce vetőmag |
||
91–22–022 |
Ipari célú káposztarepcemag |
||
91–22–031 |
Réparepce vetőmag |
||
91–22–041 |
Olajlen vetőmag |
||
91–22–051 |
Szójabab vetőmag |
||
91–22–052 |
Szójabab |
||
91–22–061 |
Ricinus vetőmag |
||
91–22–071 |
Földimogyoró vetőmag |
||
91–22–081 |
Mák vetőmag |
||
91–22–091 |
Mustár vetőmag |
||
91–22–201 |
Kender vetőmag |
||
91–22–230 |
Olajtökmag |
||
91–26–010 |
Cukorrépa vetőmag |
||
91–26–030 |
Cikória vetőmag |
||
91–26–040 |
Cikória dugvány |
||
91–26–070 |
Komlódugvány |
||
91–26–080 |
Rostlen vetőmag |
||
91–26–090 |
Gyógy- és illóolaj vetőmag |
||
91–26–110 |
Gyógy- és illóolajnövény dugvány |
||
91–26–120 |
Fűszernövény vetőmag |
||
91–26–140 |
Fűszernövény dugványhagyma |
||
91–31–011 |
Vetőburgonya |
||
91–45 |
Szálas takarmánymagvak |
||
91–46 |
Lédús takarmányszaporítóanyag |
||
92–19–000 |
Zöldségfélék szaporítóanyaga |
||
92–26 |
Gyümölcsfa szaporítóanyag |
||
92–32 |
Szőlő szaporítóanyag |
||
92–46 |
Virágok és dísznövény szaporítóanyag |
||
93–11–040 |
Tenyészüsző |
||
93–11–070 |
Előhasi üsző |
||
93–11–080 |
Tenyésztehén |
||
93–11–090 |
Tenyészbika |
||
93–21–021 |
Tenyészsüldő |
||
93–21–030 |
Előhasi koca |
||
93–21–040 |
Tenyészkoca |
||
93–21–050 |
Tenyészkan |
||
93–31–050 |
Tenyész anyajuh |
||
93–31–060 |
Tenyészkos |
||
93–32–020 |
Zsíros gyapjú |
||
93–41–021 |
Tenyészcsikó |
||
93–41–031 |
Tenyészkanca |
||
93–41–040 |
Tenyészmén |
||
93–51–010 |
Naposcsibe |
||
93–51–041 |
Tenyésztyúk |
||
93–52–010 |
Naposgyöngyös |
||
93–53–010 |
Naposliba |
||
93–53–040 |
Tenyészliba |
||
93–54–010 |
Naposkacsa |
||
93–54–030 |
Tenyészkacsa |
||
93–55–010 |
Napospulyka |
||
93–56–061 |
Tenyésztojás (tyúk) |
||
93–56–063 |
Gyógyászati tenyésztojás |
||
93–56–070 |
Gyöngyöstojás |
||
93–56–080 |
Libatojás |
||
93–56–090 |
Kacsatojás |
||
93–56–100 |
Pulykatojás |
||
93–61–010 |
Tenyészhal |
||
93–61–020 |
Halikra |
||
93–61–030 |
Halivadék |
||
93–73–020 |
Haszon apróvad tenyészállat |
||
93–73–030 |
Tenyésztett nagyvad |
||
93–73–040 |
Fácántojás |
||
93–73–050 |
Fogolytojás |
||
93–73–060 |
Vadkacsatojás |
||
93–73–080 |
Vadpulykatojás |
||
93–73–090 |
Fürjtojás |
||
93–73–100 |
Vadgyöngyöstojás |
||
93–82–031 |
Tenyész házinyúl |
||
93–82–032 |
Egyéb házinyúl |
||
93–82–061 |
Tenyész galamb |
||
93–82–062 |
Egyéb galamb |
||
93–83 |
Prémes állatok tenyésztési céllal |
||
93–91–060 |
Sperma |
||
93–91–140 |
Szarvasmarha embrió |
||
93–91–160 |
Juh embrió |
||
94 |
Erdészeti termékek |
||
2. számú melléklet a 20/1989. (XII. 19.) KeM rendelethez