4/1989. (VI. 5.) BM—OT—PM együttes rendelet
a Területfejlesztési és Szervezési Alapról
A Minisztertanácstól kapott felhatalmazás alapján — az érdekelt miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel egyetértésben — a következőket rendeljük:
1. § (1) A Területfejlesztési és Szervezési Alap (a továbbiakban: Alap) olyan beruházási pénzügyi forrás, amelynek célja, hogy
a) elősegítse a gazdaságilag elmaradott térségek1 fejlesztésének gyorsítását, gazdasági alapjainak erősítését, a termeléssel összefüggő infrastrukturális feltételek javítását;
b) ösztönözze a gazdálkodó szervezetek (Ptk. 685. § c) pont), a tanácsok és a lakosság hatékony vállalkozásainak, beruházásainak elsősorban a gazdaságilag elmaradott térségekben való megvalósítását;
c) elősegítse a központi struktúrapolitikai döntésekkel érintett területeken a gazdasági szerkezet korszerűsítését, új munkahelyek létesítését, a szerkezetváltással összefüggő társadalmi problémák mérséklését.
(2) Az Alap pénzeszközeinek a Minisztertanács által felosztott részével (a továbbiakban: felosztott rész) a Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Vas és Zala megyei tanácsok (a továbbiakban: kijelölt megyei tanácsok) rendelkeznek.
(3) Az Alap pénzeszközeinek a Minisztertanács által fel nem osztott része (a továbbiakban: fel nem osztott rész) felhasználásáról — az OT elnökével, a pénzügyminiszterrel, az ÁBMH elnökével egyetértésben, valamint az érdekelt minisztériumok és országos hatáskörű szervek bevonásával — a belügyminiszter rendelkezik.
2. § (1) Az Alaphoz nyújtott költségvetési juttatás összegét az éves népgazdasági terv és állami költségvetés tartalmazza.
(2) Az Alap fel nem osztott részéből állami alapjuttatást, a felosztott részéből munkahelyteremtő fejlesztések esetén költségvetési juttatást, egyéb esetekben pedig költségvetési juttatást, vagy kamatmentes kölcsönt (a továbbiakban együtt: támogatás) lehet adni.
(3) Az Alap pénzeszközeit pályázati rendszer útján kell felhasználni. A pályázatok tartalmi követelményeit és elbírálási szempontjait pályázati felhívás tartalmazza. A pályázati felhívások kiírásánál, a támogatási döntések meghozatalánál és a szerződések megkötésénél a rendelet mellékletében foglaltakat alkalmazni kell.
(4) Az Alap fel nem osztott részének kezeléséről az Állami Fejlesztési Intézet (a továbbiakban: ÁFI) gondoskodik. Az Alapnak a kijelölt megyei tanácsokat megillető részét az ÁFI átutalja az általuk megbízott pénzintézetnek (a továbbiakban: pénzintézet).
3. § (1) Az Alap felosztott részére vonatkozóan a kijelölt megyei tanácsok végrehajtó bizottságai pályázati felhívást tesznek közzé. A pályázatokat a megyei tanács végrehajtó bizottságához kell benyújtani.
(2) A támogatásról — az érdekelt területi érdekképviseleti szervek bevonásával — a megyei tanács végrehajtó bizottsága dönt. Munkahelyteremtő fejlesztések esetében azonban, ha a támogatási összeg az 5 millió Ft-ot, vagy a beruházási összeg a 10 millió Ft-ot, illetőleg új induló kisvállalkozás esetén a létrehozandó munkahelyek száma a 30-at meghaladja, a döntéshez a 4. § (1) bekezdésében említett bizottság egyetértése szükséges. Az egyetértésre vonatkozó nyilatkozatot az ÁFI útján kell megkérni.
(3) A pályázati döntések előkészítését, valamint a beruházások megvalósulásának és a támogatási szerződésben meghatározott feltételek teljesítésének ellenőrzését a megyei tanács végrehajtó bizottsága által megbízott szakértői csoport végzi. A pályázat elbírálásához ki kell kérni a beruházáshoz hitelt nyújtó bank véleményét.
(4) A megyei tanács végrehajtó bizottsága a támogatási döntésről értesíti a pályázót és a pénzintézetet. A pénzintézet a támogatási döntésben meghatározott feltételeknek megfelelően szerződést köt a pályázóval a támogatásról.
4. § (1) Az Alap fel nem osztott részére vonatkozóan a pályázati felhívást a belügyminiszter, az OT elnöke, a pénzügyminiszter, az ÁBMH elnöke, az ipari miniszter, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter valamint a közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter által kijelölt képviselőkből álló bizottság (a továbbiakban: bizottság) teszi közzé. A pályázatokat az ÁFI-hoz kell benyújtani.
(2) Az ÁFI ellátja a pályázati rendszer működtetésével, a döntések előkészítésével, valamint a beruházások megvalósításának ellenőrzésével kapcsolatos teendőket. A döntések előkészítése során kikéri az illetékes megyei tanács és a beruházáshoz hitelt nyújtó bank véleményét.
(3) A támogatásról — az érdekelt érdekképviseleti szervek bevonásával — a bizottság dönt és erről az ÁFI útján értesíti a pályázót. Az ÁFI a támogatási döntésben meghatározott feltételeknek megfelelően szerződést köt a pályázóval a támogatásról.
5. § (1) A támogatási szerződésnek tartalmaznia kell a beruházás legfontosabb adatait, így annak megnevezését, telephelyét, teljes költségét, a finanszírozáshoz igénybe vett források megnevezését és ütemezését, az üzembehelyezés időpontját, munkahelyteremtő fejlesztés esetén az elérhető foglalkoztatás mértékét, a pályázó által vállalt egyéb kötelezettségeket, továbbá a beruházás ellenőrzésére vonatkozó jogosultságot és a szerződés megszegése esetén alkalmazható szankciókat.
(2) Ha a pályázó a szerződésben vállalt kötelezettségét nem, vagy csak részben teljesíti, a kijelölt megyei tanács végrehajtó bizottsága, illetve a bizottság a támogatást részben vagy egészben visszavonja. Visszavonás esetén a már igénybevett összeget lejárt határidejű tartozásként kell kezelni és azt a pályázó a támogatás igénybevételétől számított késedelmi kamattal együtt köteles visszafizetni.
6. § Az ÁFI, illetőleg a kijelölt megyei tanácsok végrehajtó bizottságai az Alap éves keretének felhasználásáról és a támogatások hasznosulásáról a bizottságot tájékoztatják.
7. § Ez a rendelet 1989. június 15. napján lép hatályba. Egyidejűleg a Területfejlesztési és Szervezési Alapról szóló 4/1986. (XII. 30.) OT—PM—ÉVM együttes rendelet hatályát veszti.
Dr. Horváth István sk.,
belügyminiszter
Dr. Kemenes Ernő sk.,
az Országos Tervhivatal elnöke
Dr. Békesi László sk.,
pénzügyminiszter
Melléklet a 4/1989. (VI. 5.) BM—OT—PM együttes rendelethez