1989. évi XLV. TÖRVÉNY

1. § A magánszemélyt összes jövedelme után adókötelezettség terheli.

2. § Jövedelem a magánszemély által bármilyen címen megszerzett vagyoni érték (bevétel) egésze, illetve annak e törvényben meghatározott hányada vagy elismert költségekkel csökkentett része.

3. § Nem minősül bevételnek:

4. § (1) Az adókötelezettség a jogszabályban előírt bejelentési, nyilvántartási, adóbevallási, adómegállapítási, adóelőlegfizetési, adófizetési, bizonylatkiállítási, bizonylatmegőrzési, valamint vagyonnyilatkozattételi kötelezettséget foglalja magában.

(2) Az adókötelezettség a bevételszerző tevékenység megkezdésének vagy a bevételt eredményező jogviszony keletkezésének napján kezdődik.

(3) Az adókötelezettséget nem érinti az, hogy a magánszemély bevételszerző tevékenységét hatósági engedély alapján vagy anélkül végzi, illetve a bevételt milyen formában (pl. pénzben, értékpapírban, ingó vagyontárgy, ingatlan, vagyoni értékű jog formájában, vagy egyébként természetben) szerzi meg.

(4) A magánszemély az adókötelezettséggel összefüggő bizonylatait és nyilvántartásait az adó megállapításához való jog elévüléséig [63. § (1) bekezdés], halasztott adó (44. §) esetében az esedékesség naptári évének utolsó napjától számított öt évig köteles megőrizni.

5. § (1) Az adókötelezettség kiterjed:

(2) Belföldről — ideértve a vámszabad-területet is — származik az a jövedelem, amelynek forrása belföldön van. Ilyennek minősül különösen:

(3) A külföldi pénznemben keletkezett és az év végéig forintra át nem váltott bevételt az év utolsó napján a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett deviza, illetőleg valuta vételi árfolyamon kell — a fizetés módjától függően — forintra átszámítani.

6. § (1) A külföldi részvételű gazdasági társaság külföldi tagja által a gazdasági társaság Magyarországon állandó lakóhellyel nem rendelkező alkalmazottjának a gazdasági társaságban végzett tevékenységére tekintettel juttatott jövedelem külföldről származónak minősül. E bevételre a 9. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók.

(2) A 11—12. §-okban meghatározott jövedelem külföldről származik, ha az eredeti jogosult közvetlenül külföldre értékesít, és akkor is, ha a külföldön végzett tevékenységhez, illetve a külföldre történő értékesítéshez belföldi közvetítő szervezetet vesz igénybe.

(3) Ha az egyéni vállalkozónak (19. §) a vállalkozói tevékenysége körében külföldről származó bevétele is van, akkor a vállalkozásból származó jövedelmének olyan hányadát kell külföldről származónak tekinteni, amilyen hányadot a külföldről származó bevétel az összes bevételen belül képvisel.

(4) A jövedelem adókötelezettségének nem feltétele, hogy azt belföldre átutalják, vagy behozzák.

7. § (1) Mentes az adófizetési kötelezettség alól az a magánszemély és adómentes az a jövedelem, akinek, illetve amelynek mentességét nemzetközi szerződés vagy viszonosság biztosítja. A viszonosság kérdésében a pénzügyminiszter állásfoglalása az irányadó.

(2) Mentes az adó alól, ha e törvény másként nem rendelkezik:

8. § (1) A 7. § (2) bekezdésének 16. pontjában említett időszak: lakásvásárlás és bővítés, továbbá lakásbérleti jog megszerzése esetén az elidegenítés éve és az azt követő év, lakásépítés esetén az elidegenítés éve és az azt követő négy év. Ebben a vonatkozásban az elidegenítést megelőző hat hónapot az elidegenítés évének kell tekinteni.

(2) A 7. § (2) bekezdésének 16. pontja alkalmazása során a magánszemély a lakás vásárlását, haszonélvezeti jogának megszerzését a földhivatalhoz benyújtott szerződéssel vagy annak másolatával, a lakásbérleti jog, a használati jog megszerzését a szerződéssel, a lakásépítést, a lakásbővítést a használatbavételi engedéllyel igazolja, valamint az összeg felhasználását bizonyítja. Ha a jövedelmet hozzátartozó részére használták fel, a rokonsági fokot is igazolni kell.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott határidőig a 7. § (2) bekezdésének 16. pontjában említett jövedelemre jutó adót az adóhatóság halasztott adóként (44. §) tartja nyilván. A magánszemélynek a (2) bekezdésben említett igazolásokat a határidő lejártát követő 15 napon belül az adóhatóságnak be kell mutatnia.

(4) A 7. § (2) bekezdésének 28. és 29. pontja alkalmazásában nem minősül jövedelmet pótló kártérítésnek, illetőleg jövedelmet helyettesítő felelősségbiztosítási összegnek:

(5) Ha az eredeti jogosult a találmány értékesítéséből származó egész összeget több éven át (részletekben) kapja, vagy a találmányt többször értékesíti, a 100 ezer forint adómentességet [7. § (2) bekezdésének 35. pontja] csak egyszer veheti igénybe. Ha a találmánynak több eredeti jogosultja van, akkor a 100 ezer forint adómentesség minden eredeti jogosultat külön-külön megillet.

9. § (1) A munkaviszonyból származó bevételnek — kivéve az (5) bekezdésben foglaltakat — a (2) bekezdés figyelembevételével számított része tekintendő jövedelemnek.

(2) Az adóalap kiszámításakor az összjövedelmet a naptári év során minden munkaviszonyban eltöltött hónap után 1000 forinttal (alkalmazotti kevezmény) csökkenteni kell. Az összjövedelem egyidejűleg csak egy munkaviszony alapján csökkenthető.

(3) Nem illeti meg a csökkentés lehetősége a magánszemélyt:

(4) A (3) bekezdés b) pontja nem alkalmazható, ha a magánszemély munkavégzési kötelezettségének jogszabályban meghatározott jogosultság vagy kötelezettség alapján nem tesz eleget, valamint, ha az éves munkarendben foglalkoztatott személy éves munkavégzési kötelezettségének eleget tett.

(5) A külföldi részvételű gazdasági társaság, a belföldön tevékenységet folytató külföldi székhelyű jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező külföldi egyéni és társas cég és személyi egyesülés által — Magyarországon állandó lakóhellyel nem rendelkező alkalmazottja részére — kifizetett, munkaviszonyból származó bevétel 55 százaléka tekintendő jövedelemnek. A bevételnek része a természetben kapott lakás bére, illetőleg a lakbér címén kapott juttatás. A munkaszerződésben meghatározott esetekben a külföldi utazás és kiküldetés — kifizető által viselt — költsége nem minősül bevételnek.

10. § (1) Munkaviszonyból származik:

(2) A részvénytársaság alkalmazottja által — a térítés ellenében juttatott dolgozói részvény formájában — megszerzett bevételnek (a névértéknek) az alkalmazott által megfizetett térítéssel csökkentett része tekintendő munkaviszonyból származó jövedelemnek.

11. § (1) A találmány értékesítéséből származó bevételnek az elszámolható költségek (31. §) levonása után fennmaradó része a jövedelem. A bevételnek — e § alkalmazásában — nem része a 7. § (2) bekezdésének 35. pontjában meghatározott adómentes összeg.

(2) Ha az eredeti jogosult magánszemély a költségeivel nem kíván elszámolni, a végleges szabadalmi oltalommal rendelkező találmány értékesítéséből származó, az eredeti jogosult részére kifizetett

— 500 ezer forint bevételig a bevétel 35 százalékát,

— az 500 ezer forint feletti bevétel 50 százalékát

kell jövedelemnek tekinteni. A bevételnek része az egyébként adómentes költségtérítés is.

(3) Ha az eredeti jogosult találmányára a végleges szabadalmi oltalmat még nem kapta meg, jövedelmét a 30. § szerint kell az adóalapba beszámítani és bevallani.

(4) A (3) bekezdésben említett esetben a találmányt hasznosító kifizető, ha az adókülönbözet megfizetésére kezességet vállal — az adóhatóság kezességet elfogadó határozatát követően — a magánszemély választása szerint az adóelőleget az (1), vagy az (2) bekezdés figyelembevételével vonja le.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott kezességvállalás esetén az adóhatóság az adóbevallásban a 30. §, illetőleg az (1) vagy (2) bekezdés szerint figyelembe vett jövedelem adókülönbözetét halasztott adóként (44. §) tartja nyilván.

12. § (1) A munkaviszonyon, illetve a társas (18. §) és egyéni vállalkozáson (19. §) kívül végzett egyes tudományos és művészeti alkotó tevékenységekből, továbbá a szerzői jogi védelem alá tartozó alkotásból származó bevételből az elszámolható költségek (31. §) levonása után fennmaradó rész a jövedelem.

(2) Ha az eredeti jogosult magánszemély a költségeivel nem kíván elszámolni, a munkaviszonyon, illetve a társas és az egyéni vállalkozáson kívül végzett, a (3) bekezdésben meghatározott tudományos és művészeti alkotó tevékenységből, továbbá a szerzői jogi védelem alá tartozó alkotásból származó

— 200 ezer forint bevételig a bevétel 35 százalákát,

— a 200 ezer forint feletti bevétel 60 százalékát

kell jövedelemnek tekinteni. A bevételnek része az egyébként adómentes költségtérítés is.

(3) A (2) bekezdésben említett:

(4) A képzőművészeti alkotóközösség tagja részére az alkotóközösség által kifizetett szerzői díj jövedelemtartalmát is e § alkalmazásával kell meghatározni, feltéve, hogy az alkotóközösség a szerzői jogvédelem alá eső alkotás létrehozásával kapcsolatos költségeket nem számol el.

13. § (1) A 11—12. §-ok szerint kell eljárni a magánszemély azon jövedelmének megállapítása során is, amely az e §-okban említett bevételből munkaviszonyon kívüli szerződés alapján a munkáltatójától származik.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában munkaviszonyon kívüli szerződésből származik az a bevétel, amelyet a magánszemély a munkáltatójától munkaköri kötelezettségének körébe nem tartozó feladat ellátásáért, vagy szolgálati találmány feltalálóját megillető díjként kap.

(3) A 11—12. §-ok szerint kell eljárni a társas vállalkozás tagja azon jövedelmének megállapítása során is, amely nem a tag személyes közreműködési kötelezettsége körébe tartozó feladat ellátásából, hanem külön szerződés alapján a 11—12. §-okban említett bevételből attól a vállalkozástól származik, amelynek tagja, feltéve, hogy a vállalkozás a tagnak a bevétele elérése érdekében felmerült költségeit nem számolja el.

(4) Ha a 11. vagy 12. §-ok alá eső bevétel részben külföldről, részben belföldről származik, az összes ilyen bevétel alapján megállapított jövedelemet a bevételek arányában kell külföldről, illetve belföldről származónak tekinteni. Ugyanígy kell eljárni akkor is, ha a magánszemély a 32. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti jövedelemmegosztást választja a 11—12. §-okban említett valamely jövedelme vonatkozásában.

(5) A költségelszámolás választása esetében a 11. vagy 12. §-on belül, az adott évben megszerzett összes ilyen bevétellel szemben kell az annak megszerzése érdekében felmerült kiadásokat elszámolni.

14. § (1) A mezőgazdasági kistermeléssel (15. §) elért 2 millió forintot meg nem haladó bevételnek a 7. § (2) bekezdése 36. pontjában említett adómentes összeget meghaladó részéből élőállatok tenyésztése és állati termékek előállítása esetén 10 százalék, minden egyéb esetben 30 százalék tekintendő jövedelemnek.

(2) Ha a mezőgazdasági kistermelés bevétele részben állattenyésztésből, részben növénytermesztésből származik, a 7. § (2) bekezdésének 36. pontja szerinti adómentes részt a bevételrészekből olyan arányban kell levonni, amilyen arányban az összbevétel az állattenyésztés és a növénytermesztés között megoszlik.

(3) Mezőgazdasági kistermelés esetén bevételnek a termék vagy állat eladási árát kell tekinteni abban az esetben is, ha az eladási ár egy része nem a kistermelőt illeti meg. A gazdálkodó szervezet által kihelyezett állat értékesítéséért kapott bevételből a kihelyezéskori értéket le kell vonni.

(4) A közös háztartásban élő, 16. életévüket betöltött közeli hozzátartozók [Ptk. 685. b) pontja] által elért bevételt — ha a mezőgazdasági kistermelést közösen folytatják — egybe kell számítani és az ebből származó jövedelmet közöttük egyenlő arányban meg kell osztani. Ebben az esetben a 7. § (2) bekezdésének 36. pontjában meghatározott mentesség csak együttesen illeti meg a kistermelőket.

(5) A mezőgazdasági kistermelést folytató magánszemély az (1) bekezdésben meghatározott jövedelemszámítási mód helyett — a 31. §-ban foglalt szabályok alkalmazásával — tételes költségelszámolást is választhat. Ebben az esetben költségeit a mezőgazdasági kistermelés összes bevételével szemben kell elszámolnia. Az így megállapított jövedelmének olyan hányada adómentes, amilyen hányadot a 7. § (2) bekezdésének 36. pontjában meghatározott adómentes bevétel a mezőgazdasági kistermelés összes bevételében képvisel.

15. § (1) E törvény alkalmazásában mezőgazdasági kistermelésnek minősül a munkaviszony keretén kívül végzett:

16. § (1) E törvény alkalmazásában mezőgazdasági kistermelés a 15. § (1) bekezdés szerinti tevékenység akkor is, ha azt külön megállapodás alapján a munkakörön és munkaidőn kívül részes munkavállalás keretében végzik, feltéve, hogy az erre irányuló megállapodás a termelési folyamat egészére, vagy a 15. § (1) bekezdés a)—b) pontjaiban megjelölt termékek termelési folyamatának teljes kézi munkáira, illetve ezek betakarítására — beleértve a tisztítást, osztályozást, csomagolást is — irányul.

(2) Ha a részesművelés csak a 15. § (1) bekezdés a)—b) pontjaiban foglalt termékek teljes kézimunkáira vagy ezek betakarítására irányul, a részesművelő által kapott részt jövedelemnek kell tekinteni és az árbevételt a 14. § (1) bekezdés szerinti jövedelemtartalommal a részesművelésre szerződést kötő gazdálkodó szervezetnek kell kiszámítania, s közölni a kistermelővel. Az így megállapított árbevételt kell összevonni a kistermelésből származó egyéb árbevétellel.

17. § A gazdasági társaság (1988. évi VI. törvény), a mezőgazdasági, ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoport, a felsőoktatási intézményben működő iskolai szövetkezeti csoport, valamint a vállalkozási nyereségadó törvény hatálya alá tartozó magánszemély (a továbbiakban: társas vállalkozás), továbbá a jogi személyiséggel rendelkező jogi képviseletet ellátó munkaközösség (a továbbiakban ideértve a szabadalmi ügyvivői munkaközösséget is) által a tag (részvényes, vállalkozó) részére e jogviszonyra tekintettel juttatott vagyoni érték egésze jövedelem.

18. § A társas vállalkozás adózott eredményéből a tag által megszerzett jövedelmet értékpapírból származó jövedelemnek (26. §) kell tekinteni. A jogi személyiséggel rendelkező jogi képviseletet ellátó munkaközösség gazdasági alapjából a tag által az e jogviszonyra tekintettel megszerzett bevételnek olyan hányadát kell értékpapírból származó jövedelemnek tekinteni, amekkora hányadot az alapon belül az adózott források képviselnek.

19. § (1) Az egyéni vállalkozásból származó bevételnek közvetlenül a tevékenység folytatása érdekében felmerült és elszámolható költségekkel (31. §), valamint a 20. §-ban meghatározott kedvezményekkel csökkentett része tekintendő jövedelemnek.

(2) Ha az egyéni vállalkozó vállalkozásában kizárólag saját találmányát valósítja meg, a vállalkozásból származó, az (1) bekezdésben meghatározott jövedelmének 50 százalékát kell az adózás szempontjából jövedelemnek tekinteni.

(3) Ha az egyéni vállalkozó saját találmányának megvalósítása mellett más üzleti tevékenységet is folytat, akkor a (2) bekezdés szerinti kedvezmény a vállalkozásból szerzett jövedelemének olyan hányadára alkalmazható, amilyen arányt a saját találmányból származó bevétele a vállalkozás összes bevételében képvisel.

(4) A (2) és (3) bekezdésekben említett esetekben a 11. §-ban foglaltak a jövedelem megállapítására nem alkalmazhatók.

(5) E törvény alkalmazásában egyéni vállalkozó a vállalkozási nyereségadótörvény hatálya alá nem tartozó:

(6) Ha a 14. § (4) bekezdésében és az (5) bekezdés c) pontjában meghatározott közös tevékenységet végző személyek (család) minősülnek egyéni vállalkozóknak, akkor közülük, megállapodásuk alapján, egy személy tekintendő — a közreműködő családtagok egyetemleges fizetési kötelezettsége mellett — egyéni vállalkozónak. A közösen végzett tevékenységükből származó jövedelmet azonban egyenlő arányban kell megosztani közöttük.

20. § Az egyéni vállalkozó a szakmunkástanuló képzése, továbbá a legalább 50 százalékban csökkent munkaképességű alkalmazott foglalkoztatása esetén — személyenként, minden megkezdett hónap után — a vállalkozásból származó bevételét havi 1000 forinttal csökkentheti. Ez a kedvezmény illeti meg 24 hónapon át az egyéni vállalkozót, ha főfoglalkozásban folyamatosan alkalmaz olyan munkavállalót, akit ezt közvetlenül megelőzően legalább 6 hónapon át közhasznú munkavégzés keretében foglalkoztattak, illetőleg legalább 6 hónapon át munkanélküli segélyben részesült.

21. § Ha az egyéni vállalkozó a vállalkozási nyereségadó törvény hatálya alá bejelentkezik, és korábbi egyéni vállalkozói tevékenységét csak részben folytatja a vállalkozási nyereségadózás szabályai szerint, a megszűnés szabályait csak a ténylegesen megszüntetett tevékenységére kell alkalmaznia.

22. § (1) Az ingatlan átruházásából, az ingó dolog nem üzletszerű értékesítéséből, valamint a vagyoni értékű jogról való lemondásból, ilyen jog alapításából, vagy átruházásából, illetőleg gyakorlásának végleges átengedéséből származó bevételnek a (2) bekezdés szerint csökkentett részét kell jövedelemnek tekinteni. Ingatlan és vagyoni értékű jog esetében bevétel az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi érték.

(2) A bevételből le kell vonni az ingatlannak, az ingó dolognak és a vagyoni értékű jognak a megszerzése idején képviselt forgalmi értékét, a megszerzésével és értékesítésével kapcsolatban felmerült költségeket, valamint az értéknövelő beruházásra fordított kiadásokat, amennyiben azokat korábban költségként a magánszemély nem számolta el (31. §).

23. § (1) A forgalmi érték megállapításakor az illetékekről szóló 1986. évi I. törvény 52. §-ában és 66. §-a (1) bekezdésének d) pontjában foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(2) Külföldről behozott ingó dolog esetén forgami érték a vámkiszabás alapjául szolgáló érték.

(3) Jogi személy által magánszemély részére értékesített ingatlan esetén — ha a szerződést nem kellett illeték kiszabása végett bemutatni — a szerződésben szereplő teljes vételárat kell szerzés idején képviselt forgalmi értéknek tekinteni.

(4) Ha az ingatlannak, az ingó dolognak, illetve a vagyoni értékű jognak a szerzés idején képviselt forgalmi értéke nem állapítható meg, akkor az eladáskor az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi érték 25 százalékát kell jövedelemnek tekinteni.

24. § (1) Az ingatlan megszerzése időpontjának azt a napot kell tekinteni, amikor az erről szóló érvényes szerződést (okiratot, bírósági, hatósági határozatot) a földhivatalhoz — illetve 1986. július 1. napja előtt az illetékhivatalhoz — benyújtották. Öröklés esetén az örökség megnyíltának napját kell a szerzés időpontjának tekinteni. Ha jogi személy 1989. január 1. napja előtt értékesített ingatlant a magánszemély részére, az ingatlan megszerzésének időpontja a szerződéskötés napja.

(2) Az ingatlan elidegenítése időpontjának azt a napot kell tekinteni, amikor az erről szóló érvényes szerződést (okiratot, bírósági, hatósági határozatot) a földhivatalhoz benyújtották.

(3) A 22. § (2) bekezdésének alkalmazásában a földrendezés vagy kisajátítás során kapott csereingatlan szerzési időpontjának az eredeti ingatlan szerzési időpontját kell tekinteni.

(4) Földterületre — annak megszerzését követően — épített épület (épületrész) tekintetében a szerzés napja a földterület megszerzésének időpontja.

25. § (1) A szálláshely bérbeadásából, valamint építmény nem lakáscélú bérbeadásából származó bevételből az elszámolható költségek (31. §) levonása után fennmaradó rész a jövedelem.

(2) Ha a magánszemély költségeivel nem kíván elszámolni, akkor a bevételből a jövedelmet a következők szerint kell megállapítani:

(3) A (2) bekezdésben foglaltak alkalmazása esetén a bevételt az általános forgalmi adó nélkül kell figyelembe venni, és a bevételnek része a hasznosítási (bérbeadási) tevékenységgel kapcsolatban fizetett költségtérítés is.

26. § A takarékbetétből, a takaréklevélből (a továbbiakban együtt: takarékbetét), a kötvényből, a kincstárjegyből, a letéti jegyből, a tagsági kölcsönből, a szövetkezeti üzletrészből, a szövetkezeti vagyonrészből, a szövetkezeti részjegyből, a szövetkezeti célrészjegyből, a szövetkezeti termelés fejlesztési hozzájárulásból, vagyoni hozzájárulásból, a vagyonjegyből, a részvényből és a külön jogszabályban meghatározott egyéb értékpapírból (a továbbiakban együtt: értékpapír) származó bevétel (például kamat, prémium, osztalék, járadék, árfolyamnyereség) egésze jövedelemnek tekintendő.

27. § (1) A magánszemély bevételének egésze jövedelem:

(2) Ha a magánszemély a kifizetővel írásban közli, hogy az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott jövedelmét az összes adóköteles jövedelmével össze kívánja vonni, akkor az ilyen kifizetésekre a 12. vagy a 30. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.

28. § A magánszemély külföldön történő munkavállalásából származó bevételének 55 százalékát kell jövedelemnek tekinteni. A bevételnek része a természetben kapott lakás bére, illetőleg a lakbér címén kapott juttatás is. A külföldi munkáltató által elrendelt kiküldetés költségének megtérítése nem minősül bevételnek.

29. § A magánszemély külföldi magánvállalásból származó és egyébként a 11—12. §-okban említett bevétele esetén választhat, hogy jövedelmét a 11—12. §-okban vagy a 28. §-ban meghatározott módon állapítja meg.

30. § (1) A 9—29. §-okban nem szabályozott bevételből, továbbá a gazdasági társaságban mellékszolgáltatásként vállalt és külön szerződés szerint teljesített vagyoni értékű szolgáltatás díjából — feltéve, hogy a szolgáltatás nem tartozik a 9., 11., 12., 19. és 25. §-ok hatálya alá és a tag bevétele elérése érdekében felmerült költségét a vállalkozás költségei között nem számolja el — az elszámolható költségek (31. §) levonása után fennmaradó rész a jövedelem.

(2) Az ingyenes szövetkezeti értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték [3. § e) pont] elidegenítése esetén a tényleges ellenértéket kell bevételnek tekinteni, amellyel szemben költség nem számolható el.

31. § (1) Ha a törvény másként nem rendelkezik, elszámolható költség a bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggő, annak megszerzése érdekében a naptári évben ténylegesen felmerült és igazolt kiadás.

(2) Költség — a (3)—(4) bekezdésekben foglaltak kivételével — legfeljebb a naptári évben megszerzett bevétel összegéig számolható el.

(3) Az egyéni vállalkozó a vállalkozási tevékenységével kapcsolatban felmerült termelési és kezelési költségeket a naptári évben az egyéni vállalkozásból származó bevétele összegéig, illetve az ezt meghaladó költségeket a következő évi bevételeivel szemben számolhatja el.

(4) A költségek elszámolásának részletes feltételeit és szabályait, valamint a nyilvántartások vezetésére vonatkozó rendelkezéseket e törvény 1. és 2. számú melléklete tartalmazza.

32. § (1) A magánszemély egy naptári évben megszerzett összes jövedelmét — a takarékbetétből, illetve az értékpapírból, a kisösszegű és egyes más kifizetésekből, a külföldi munkavállalásból, valamint az egyébként külföldről származó jövedelmek kivételével — össze kell vonni (összjövedelem). A vállalkozásból kivont, a törvényben foglalt szabályok szerint korábban már adózott jövedelem ismételt befektetésre újabb adófizetési kötelezettség nélkül felhasználható.

(2) A 37. § (1) bekezdése szerinti adót az összjövedelemnek a 34—35. §-okban meghatározott összeggel csökkentett része (adóalap) után kell megállapítani.

(3) Az összjövedelem megállapítása során:

(4) A (3) bekezdés b)—c) pontjaiban említett jövedelemmegosztás esetén annak egyharmad részét, illetőleg a felét kell összevonni a magánszemély — tárgyévben megszerzett — többi összevonásra kerülő jövedelmével és meg kell állapítani az azt terhelő legmagasabb adókulcsot. A megosztott jövedelem kétharmad részének (felének) adóját ennek a kulcsnak az alkalmazásával kell megállapítani és azt a tárgyévi jövedelmek adójával együtt kell megfizetni.

(5) A (3) bekezdés d) pontjában említett állami végkielégítés összegének az összjövedelem megállapításakor figyelembe nem vett részét a következő adóévben megszerzett jövedelemnek lehet tekinteni. Amennyiben a figyelembe nem vett hónapok száma a tizenkettőt meghaladja, az azt meghaladó hónapokra eső összeget a munkaviszony megszűnését követő második évben megszerzett jövedelemnek lehet tekinteni.

33. § (1) A jövedelem megszerzésének időpontja az a nap, amikor a magánszemély a bevételhez hozzájutott. A nem pénzbeli juttatást a birtokbavétel napján, a jóváírt összeget a jóváírás napján — az 1. számú melléklet II.5. pontjában meghatározott vevők és megrendelők tartozását a megszűnéskor — kell a bevételhez hozzászámítani. Ha a kifizető a magánszemély részére a nem munkaviszonyból származó kifizetést átutalással teljesíti és az adóelőleget levonja, a jövedelmet az átutalás vagy a postára adás napjával kell megszerzettnek tekinteni, feltéve, hogy a magánszemély azt a nyilatkozata [41. § (4)—(5) bekezdés] megtételéig, vagy az adóbevallása benyújtásáig ténylegesen megszerezte.

(2) Ha a munkaviszonyból származó, előző naptári évre vonatkozó munkabért, munkadíjat, a munkáltató által kifizetett táppénzt, gyermekgondozási díjat január 15-ig fizetik ki, azt az előző naptári év utolsó napján megszerzett jövedelemnek kell tekinteni. E bekezdés vonatkozásában a postára adást vagy az átutalást kifizetésnek kell tekinteni.

(3) A magánszemély munkáltatója által viselt, a magánszemély javára kötött élet-, illetve nyugdíjbiztosítás díja után adókötelezettség akkor keletkezik, amikor a magánszemély a biztosításra rendelkezési jogot szerez, feltéve, hogy az egyébként nem adómentes [7. § (2) bekezdés 48. pont].

(4) Az ingyenes szövetkezeti értékpapír [3. § e) pont] formájában megszerzett vagyoni érték [30. § (2) bekezdés] után a magánszemélynek a nyilvántartási kötelezettsége a megszerzéskor, egyebekben az adókötelezettsége akkor keletkezik, amikor a vagyoni értéket elidegeníti, vagy az adóhatóság felhívására 15 napon belül nem igazolja, hogy a vagyoni érték a birtokában van, illetőleg a joggal rendelkezik, illetve amikor a szövetkezet jogutód nélkül megszűnik.

(5) A (4) bekezdés szerinti szabály alól — a (6) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel — kivételt képez az, amikor a szövetkezetből kilépő tagnak, vagy a jogutód nélkül megszűnő szövetkezet tagjának ingyenes szövetkezeti értékpapír [3. § e) pont] fejében természetben kiadott vagyoni értéket a tag változatlan formában egyéni vállalkozóként saját vállalkozásába befekteti.

(6) Az egyéni vállalkozói tevékenység megszűnése esetén, vagy a vagyoni érték vállalkozásból való kivonásakor a vállalkozásba az (5) bekezdés szerint befektetett vagyoni érték után az adót a (4) bekezdésben foglaltak szerint kell megfizetni.

34. § (1) Az adóalap megállapításakor az összjövedelemből levonható tételek:

(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti összeget abban az évben kell az összjövedelemből levonni, amelyben azt a magánszemély vagyonától elkülönítették. Ha ez az összeg meghaladja a magánszemély összjövedelmét, azt a következő évek összjövedelméből kell levonni mindaddig, amíg a teljes összeget figyelembe nem vették.

(3) A magánszemély összjövedelméből gyermekenként, illetve a c) pont esetén fogyatékos gyermekenként havi 1000 forint levonható, ha saját háztartásban legalább

(4) A (3) bekezdés szerinti kedvezményt a gyermeket nevelő magánszemélyek közös nyilatkozatában megjelölt egy magánszemély veheti igénybe, feltéve, hogy a jogosultság az adott hónapban legalább 1 napig fennállt.

(5) A (3) bekezdés a)—b) pontjában meghatározott kedvezmény a gyermek születésének hónapjától a 14. életév betöltésének hónapjáig illeti meg a magánszemélyt. A 14 évesnél idősebb, de 30. életévét még be nem töltött gyermek után is jár kedvezmény azokra a hónapokra — ideértve a szünidőt is —, amelyekben a gyermek alsó-, közép-, illetve felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytat.

35. § (1) Az összjövedelemből [32. § (1) bekezdés] és a külföldi munkavállalásból, valamint az egyébként külföldről származó jövedelemből legfeljebb az összjövedelem 30 százalékáig terjedő mértékben levonható:

(2) Amennyiben a magánszemély az adóbevallásában halasztott adót [44. § (1) bekezdés] tüntet fel, az (1) bekezdésben említett jogcímeken legfeljebb az annak alapját képező jövedelem összegével csökkentett összjövedelem 30 százaléka vonható le. Ha a magánszemély munkaviszonya megszűnésével összefüggő állami végkielégítésben részesült, annak teljes összege mértékéig vonható le az (1) bekezdés szerinti összeg az összjövedelemből. Az utóbbi szabály nem alkalmazható akkor, ha a magánszemély az összjövedelmének megállapítása során a 32. § (3) bekezdésének d) pontjában és az (5) bekezdésében meghatározott módszert alkalmazta.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott vagyoni érték megszerzésére fordított, az összjövedelemből levont összeg után a magánszemély adóbevallási, adómegállapítási és adófizetési kötelezettsége akkor következik be, amikor a vagyoni értéket elidegeníti, vagy az adóhatóság felhívására 15 napon belül nem igazolja, hogy a vagyoni érték a birtokában van, illetőleg a joggal rendelkezik, illetve amikor a társaság (a vállalkozás) jogutód nélkül megszűnik.

(4) Ha a magánszemélynek a (3) bekezdésben meghatározott kötelezettségei a vagyoni érték megszerzési évének utolsó napját követő:

(5) Az egyéni vállalkozó nem alkalmazhatja az 1. számú melléklet szerinti gyorsított értékcsökkenési leírást azon állóeszköz után, amelyre nézve élt az (1) bekezdés szerinti levonási lehetőséggel, továbbá a vállalkozási nyereségadó törvény hatálya alá mindaddig nem jelentkezhet át, amíg a (3)—(4) bekezdés szerint adókötelezettségének eleget nem tett. Ha az állóeszköz beszerzési értékének csak részleges levonására van lehetősége, akkor az adóalapcsökkentésnél figyelembe nem vett állóeszközérték után az értékcsökkenési leírást az általános szabályok szerint elszámolhatja.

36. § A 34. és 35. §-okban megjelölt jogcímeken együttesen — a 34. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában említettek kivételével — legfeljebb az összjövedelem [32. § (1) bekezdés] és a külföldi munkavállalásból, valamint az egyébként külföldről származó jövedelmek összegéig vonhatók le tételek.

(2) A takarékbetétből, az értékpapírból, a kis összegű kifizetésből, a társasház közös tulajdonban lévő helyiségének hasznosításából, valamint a totó-lottó árusításból származó jövedelem után az adó mértéke 20 százalék.

(3) A külföldi munkavállalásból és az egyébként külföldről származó bevétel esetén — ha nemzetközi szerződésből vagy viszonosságból más nem következik — a külföldön megfizetett jövedelemadó összegével csökkentett jövedelem után az adó mértéke 20 százalék.

38. § (1) Nem kell az adót megfizetni:

(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható azokra a magánszemélyekre, akiknek a nyugdíja adómentes.

(3) A legalább 67 százalékban csökkent munkaképességű, de rokkantsági nyugdíjban nem részesülő magánszemélyt e törvény alkalmazásában úgy kell tekinteni, mint aki nyugdíjban részesül.

(4) A fizetendő adót úgy kell megállapítani, hogy az adóalap után a 37. § (1) bekezdése szerint kiszámított adóból le kell vonni azt az összeget, amely az (1) bekezdésben meghatározott jövedelmek összegével azonos összjövedelmű személyt adóként terhelné.

39. § (1) A 37. § (1) bekezdése szerint megállapított adóból levonhatók a magánszemély által viselt következő összegek:

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott megtakarítás összegének felvétele esetén, ha a magánszemély nem igazolja, hogy a megtakarítást saját maga, házastársa, volt házastársa vagy egyeneságbeli rokona — ideértve az örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermeket, valamint az örökbefogadó, mostoha és nevelőszülőt is — részére lakás vásárlására, építésére, bővítésére, illetve lakótelek vásárlására használta fel, az igénybe vett adókedvezmény 60 százalékkal megnövelt összegét kell visszafizetni.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott biztosítás esetén, amennyiben a biztosítási jogviszonyt a magánszemély a szerződéskötés napjától számított három éven belül megszünteti, akkor az igénybe vett kedvezmény 60 százalékkal növelt összegét kell visszafizetni.

(4) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kedvezmény illeti meg azt a magánszemélyt is, akinek a 33. § (3) bekezdésében foglaltak szerint keletkezik adókötelezettsége. Amennyiben az adókötelezettség több évi biztosítási díj után keletkezik, az egyes évekre eső biztosítási díj után a kedvezmény az adókötelezettség keletkezésének évében olyan együttes összegben vonható le, mintha azt a magánszemély évenként érvényesíthette volna.

40. § (1) A 39. § (1) bekezdésének alkalmazása során a magánszemély lakásépítés, lakásbővítés esetén az építési engedélyt és az összeg felhasználását igazoló számlát, lakás és lakótelek vásárlása esetén a szerződést, valamint — ha a megtakarítást hozzátartozó részére használták fel — a rokonsági fokot igazoló iratot a megtakarítás felvételét követő 90 napon belül kell az adóhatóságnak bemutatni.

(2) A 39. § (1) bekezdésében szabályozott kedvezmények együttes összege legfeljebb a megállapított adó [32. § (2) bekezdés] mértékéig terjedhet.

41. § (1) A magánszemély — a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel — e törvény és az adóigazgatási eljárási jogszabályok rendelkezései szerint, az összjövedelmét és az adóját megállapítja, bevallja, továbbá az adóelőleget, illetve az adót befizeti (önadózás).

(2) Nem kell bevallani az adómentes, valamint a takarékbetétből, az értékpapírból, a kisösszegű és egyes más kifizetésekből származó jövedelmet. Be kell azonban vallani a kisösszegű kifizetésekből származó jövedelmet akkor, ha a magánszemély a kifizetővel írásban közölte, hogy ezt a jövedelmét az összes adóköteles jövedelmével össze kívánja vonni, valamint az árfolyamnyereséget, ha azt nem kifizető fizette ki.

(3) A külföldi munkavállalásból és az egyébként külföldről származó jövedelem esetén azokat a jövedelmeket — a (2) bekezdésben foglaltaktól függetlenül — be kell vallani, amelyek után adót vagy adóelőleget kell fizetni.

(4) Ha a magánszemélynek kizárólag egy munkaviszonyból, gazdasági társaságban, polgári jogi társaságban, vagy szakcsoportban fennálló tagsági viszonyból származó — adómentességet nem élvező — jövedelme van és erről a munkáltató, a szövetkezet, a gazdasági társaság, a polgári jogi társaság, a szakcsoport ( a továbbiakban együtt: munkáltató) részére nyilatkozatot ad, akkor az adóalapot és az adót — a 34., 38. és 39. §-okban foglaltakat is figyelembe véve — a munkáltató állapítja meg, vonja le és fizeti be, illetve túlfizetés esetén az adókülönbözetet visszatéríti. Nem alkalmazható ez a rendelkezés, ha a magánszemélynek az adóév utolsó napján nincs munkáltatója.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott nyilatkozat a jogkövetkezmények tekintetében adóbevallásnak minősül. Ha a magánszemély a megállapított adót vitatja, az adóhatósághoz fordulhat.

(6) Az elhunyt magánszemély összjövedelmét és adóját — az elévülési időszakon belül — az adóhatóság határozattal állapítja meg.

42. § (1) Ha a magánszemélynek kizárólag egy munkáltatótól, de több jogviszonyból származó, olyan összevonás alá eső adóköteles jövedelme van — kivéve a mezőgazdasági kistermelésből (14. §), az egyéni vállalkozásból (19. §), továbbá az ingatlan, ingó vagyontárgy és vagyoni értékű jog átruházásából (22. §) származó jövedelmeket —, amellyel szemben költségeket nem kíván elszámolni, a munkáltatónak ez esetben is a 41. § (4) bekezdése szerint kell eljárnia.

(2) A 41. § (4) bekezdésének alkalmazásával kell eljárni akkor is, ha a magánszemélynek az év során kizárólag egymást követően több munkáltatótól származott jövedelme. A tanácsi költségvetési elszámoló hivatalokat e § alkalmazásában munkáltatónak kell tekinteni.

(3) A 41. § (4) bekezdését kell alkalmazni akkor is, ha a magánszemélynek a nyugdíja, az adóköteles társadalombiztosítási ellátása, a tartalékos katonai szolgálatot teljesítők részére fizetett illetménye mellett kizárólag egy munkáltatótól származó jövedelme van.

(4) Nem teheti meg a 41. § (4) bekezdésben említett nyilatkozatot az a magánszemély, aki a 32. § (3) és (5) bekezdésében említett jövedelemmel rendelkezik, a 33. § (4) bekezdése szerint van adófizetési kötelezettsége, az összjövedelméből a 35. §-ban szabályozott módon von le (tart nyilván) összeget, illetve akinek valamely jövedelmére halasztott adója (44. §) van.

43. § (1) A takarékbetét kamata után járó adót a pénzintézet a kamat jóváírásakor köteles megállapítani és levonni.

(2) Az értékpapírból származó jövedelem (18. § és 26. §) után az adót a kifizető a kifizetés vagy jóváírás napján állapítja meg és vonja le. Ha az értékpapírból származó jövedelmet nem kifizető fizeti ki, az adót a jövedelmet szerző magánszemély vallja be, állapítja meg és fizeti be.

(3) A 10. § (1) bekezdés a) pontjában és (2) bekezdésében említett jövedelem adóját, ha arra a magánszemély halasztást (44. §) vett igénybe, akkor kell megfizetni, amikor az ingyenes értékpapírt, a térítés ellenében juttatott dolgozói részvényt elidegeníti, vagy az adóhatóság felhívására 15 napon belül nem tudja igazolni, hogy az a birtokában van, illetőleg a joggal rendelkezik. E rendelkezést kell alkalmazni a munkavégzési kötelezettséggel nem járó szövetkezeti tagsági viszonyban álló magánszemélynek e jogviszonyára tekintettel közvetlen ellenszolgáltatás (ellenérték) nélkül juttatott üzletrész (vagyonrész, vagyoni érték), vagyonjegy és részjegy (a továbbiakban együtt: egyéb ingyenes értékpapír) esetében is.

(4) A kifizető a kisösszegű kifizetésből — ha a magánszemély azt az összjövedelmével nem kívánja összevonni —, a társasház (társasüdülő) közös tulajdonában levő közös helyiség hasznosításából, valamint a totó-lottó árusításból származó jövedelem adóját kifizetésenként állapítja meg, vonja le és fizeti be.

44. § (1) Halasztott adó:

(2) A halasztott adó összege az (1) bekezdésben említett jövedelmekkel együtt, illetve az azok nélkül számított adóalapra megállapított, kedvezményekkel csökkentett adók különbözete.

(3) Az (1) bekezdésben említett esetek egyidejű előfordulásakor a (2) bekezdés szerint megállapított halasztott adó összegét a jövedelmek arányában kell az egyes jogcímekre felosztani.

(4) A halasztott adót meg kell fizetni, ha az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel megszűnik, b)—c) pontjában meghatározott feltétel nem teljesül, illetve d) pontjában meghatározott feltétel beáll. Ha az (1) bekezdésben említett esetek bármelyikében a meghatározott feltétel csak részben szűnik meg, teljesül, illetőleg következik be, akkor az egyes jogcímekre megállapított halasztott adó összegének arányos részét kell megfizetni.

(5) Ha az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feltétel a 8. § (1)—(2) bekezdésben foglaltak szerint nem teljesül, a halasztott adót az eredeti esedékességtől számított évi 20 százalékkal megnövelt összegben kell megfizetni.

(6) A magánszemélynek a halasztott adótartozás mindenkori összegéről évente az adóbevallásban számot kell adnia.

45. § (1) A jövedelem után az e törvényben meghatározott módon és mértékben adóelőleget kell fizetni.

(2) A kifizető (76. § 30. pont) az általa kifizetett összegből, ha az nem tartozik a 43. § hatálya alá, adóelőleget köteles levonni. Nem kell adóelőleget levonni az adómentes jövedelmekből (7. §), a mezőgazdasági kistermelésből (14—16. §), és az ingatlan, ingó vagyontárgy és vagyoni értékű jog átruházásából (22. §) származó jövedelmekből, valamint a tartalékos katonai szolgálatot teljesítő honvéd, határőr és tisztes illetményének kifizetése esetén, továbbá az egyéni vállalkozó részére e minőségében kifizetett összegből és az ingyenes értékpapír, az ingyenes szövetkezeti értékpapír formájában [3. § e) pont] a tag nevére jóváírt vagyoni érték után a jóváíráskor. A kizárólag természetben vagy ingó dolog formájában juttatott jövedelemből nem kell adóelőleget levonni, de azt a kifizető a magánszemély részére a következő alkalommal kifizetett összeg adóelőlegének megállapításánál figyelembe veheti.

(3) Az adóelőleget az alkalmazotti kedvezmény [9. § (2) bekezdés], valamint a 34. §-ban meghatározott, az összjövedelmet csökkentő tételek időarányos részének figyelembevételével megállapított jövedelem alapján kell kiszámítani.

46. § (1) Adóelőlegként a munkáltatónak [67. § 31. pont] az általa kifizetett, munkaviszonyból származó rendszeres jövedelemből az adott havi jövedelem tizenkétszerese után számított adó egy tizenketted részét kell levonnia.

(2) A munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelem esetén a munkáltatónak az adóelőleget úgy kell levonnia, hogy az ilyen jövedelem felvételét megelőző egész havi munkaviszonyból származó rendszeres jövedelem tizenkétszereséhez kell a nem rendszeres jövedelmet hozzáadni, majd az így kapott összeg után az adót az általános szabályok [37. § (1) bekezdés] szerint kell kiszámítani. A kiszámított adót azonban csökkenteni kell azzal az összeggel, amely a figyelembe vett havi jövedelem tizenkétszeresével rendelkező magánszemélyt egyébként adóként terhelné.

(3) Ha a magánszemélynek nyugdíja mellett munkaviszonyból is származik (1) bekezdés szerinti jövedelme, a munkáltatónak az adóelőleget a következőképpen kell kiszámítania és levonnia: a magánszemély havi nyugdíjának és az adott hónapban megszerzett rendszeres jövedelme együttes összegének tizenkétszerese után ki kell számítani a 37. § (1) bekezdése szerinti adót, majd ebből le kell vonni a nyugdíjra, de legalább a 38. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott összegre jutó adót. Az így kapott összeget tizenkettővel kell osztani.

(4) Ha a magánszemély a nyugdíja mellett munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelmet szerez, a munkáltatónak az adóelőleget a következőképpen kell kiszámítania és levonnia: a havi nyugdíj és a megelőző egész havi rendszeres jövedelem együttes összegét meg kell szorozni tizenkettővel, majd ehhez hozzá kell adni a nem rendszeres jövedelmet. Ha az így kapott összeg a 38. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott mértéket nem haladja meg, adóelőleget nem kell levonni, ha meghaladja, akkor a 37. § (1) bekezdése szerint kiszámított adót csökkeneni kell a havi nyugdíj és a havi rendszeres jövedelem együttes összegének tizenkétszeresére eső adóval, vagy a 38. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott összegre eső adóval, ha ez az utóbbi a több.

47. § (1) Ha a munkaviszonyból származó rendszeres jövedelmet a munkáltató egy hónapon belül több részletben fizeti ki, a havi tényleges jövedelem megállapítása után kell az adóelőleget kiszámítani és levonni. A munkáltató a korábbi hóközi kifizetés során az ezen kifizetésre eső adóelőlegnek megfelelő összeget a hóvégi elszámolásig visszatarthatja.

(2) A több havi munkaviszonyból származó rendszeres jövedelem egyszerre történő megszerzése esetén az adóelőleget úgy kell kiszámítani és levonni, mintha a jövedelmet a magánszemély havonként szerezte volna meg. Így kell eljárni akkor is, ha a munkáltató az adóéven belül több hónapra ad visszamenőleg béremelést.

(3) Munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelemnek tekintendő a jutalom, a prémium — kivéve, ha azt havonta számolják el — a nyereségrészesedés, a jubileumi jutalom, a sorkatona egyszeri bevonulási segélye, a közlekedésben alkalmazott forgalmi juttatás, a bányász hűségjutalma, a melegüzemi pótlék, a törzsgárda jutalom, a szabadságmegváltás, a jövedelemérdekeltségi rendszerben dolgozó részére az eredménykövetelmény túlteljesítéséért járó többletjövedelem, a magánszemély javára kötött élet-, illetve nyugdíjbiztosítás munkáltató által viselt díja. A munkáltató egyéb kifizetéseket is nem rendszeres jövedelemnek tekinthet, ha ennek eredményeként az év végén rendezendő adókülönbözet összege nem növekszik.

(4) Munkaviszony hóközi megszüntetése esetén az adóelőleget az eredeti munkáltató a munkaviszonyból származó jövedelmekre vonatkozó általános szabályok szerint vonja le. Ha a magánszemély ugyanabban a hónapban új munkaviszonyt létesít, az új munkáltató az adott hónapban együttesen kifizetett, munkaviszonyból származó rendszeres jövedelme után számítja ki az adóelőleget. Az így megállapított összeg azonban csökkentendő az eredeti munkáltató által már levont adóelőleggel.

48. § (1) A kifizetőnek — ha e törvény eltérően nem rendelkezik — a kifizetendő jövedelmekből a 37. § (1) bekezdésében szereplő 0 adókulcsú sáv felső határaként meghatározott összeg hozzáadásával kell a 37. § (1) bekezdése szerint kiszámított adót előlegként levonni. A 38. § (1) bekezdésében említett jövedelmek, valamint a 38. § (3) bekezdésében említett magánszemélyek esetében a kifizetendő jövedelemből a nyugdíj hozzáadásával kell a 37. § (1) bekezdése, valamint a 38. § (4) bekezdése szerint kiszámított adót előlegként levonni. Ha a kifizető a magánszemélynek az év folyamán több alkalommal fizet jövedelmet, összegeznie kell az év során ugyanannak a magánszemélynek kifizetett jövedelmeket és az így nyert összeget kell a 37. § (1) bekezdésében szereplő 0 adókulcsú sáv felső határaként meghatározott összeghez, illetőleg a nyugdíjhoz hozzáadnia. Az így kiszámított adó és a már korábban levont adóelőlegek különbözetét kell adóelőlegként levonni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adóelőleg számítás során a költségtérítésként kifizetett, valamint a magánszemély nyilatkozata alapján költségként elszámolni kívánt összegből adóelőleget nem kell levonni.

(3) A társas vállalkozásból származó jövedelem esetén az adóelőleget az év elejétől összesített jövedelem alapján kell kiszámítani, csökkentve a vállalkozásból származó jövedelem után korábban már befizetett adóelőlegekkel. Annál a magánszemélynél, akinek a nyugdíja [38. § (1) és (3) bekezdés] mellett vállalkozásból származó jövedelme is van, az adóelőleg kiszámításánál az évi nyugdíját — a 38. § (4) bekezdésére tekintettel — figyelembe kell venni. Az a magánszemély, aki egyébként nem saját vállalkozásával áll munkaviszonyban, a vállalkozásból származó jövedelme után adóelőleget az (1) bekezdés szerint köteles fizetni.

(4) Az egyéni vállalkozó az adóelőleget a (3) bekezdésben meghatározott módon az egyéni vállalkozói tevékenységének bevételéből személyes célra felvett összeg után fizeti meg.

49. § (1) A találmányból (11. §), egyes tudmányos és művészeti tevékenységekből (12. §), az egyes ingatlanok hasznosításáből (25. §) származó, valamint a 30. § hatálya alá tartozó egyéb jövedelem után — ha a jövedelem nem kifizetőtől származik — az adott negyedévben megszerzett jövedelem 20 százalékának megfelelő összeget kell negyedévenként adóelőlegként megfizetni.

(2) A kifizetőnek 20 százalék adóelőleget kell levonnia a vele munkaviszonyban nem álló és tevékenységét nem vállalkozás keretében végző:

(3) A kifizetőnek 20 százalék adóelőleget kell levonnia a magánszemélynek állami végkielégítésként kifizetett összegből. A magánszemélynek az így levont adóelőleget adóbevallása elkészítésekor a 32. § (3) bekezdésének d) pontjában és a 32. § (5) bekedésében foglalt jövedelemrészek arányában kell figyelembe vennie.

(4) A (2) bekezdés szerint kell eljárni a belföldi állandó lakóhellyel nem rendelkező magánszemély részére kifizetett, nem munkaviszonyból származó, egyébként összevonandó jövedelem esetén is, feltéve, hogy az a 7. § (1) bekezdése alapján nem adómentes.

(5) Ha a magánszemély jövedelméből a külföldi székhelyű kifizető, vagy a Magyarországon működő diplomáciai képviselet nem vonta le az adóelőleget, azt a magánszemélynek az (1) bekezdés alkalmazásával kell megfizetnie.

50. § (1) Ha a munkáltató fizet ki adóköteles társadalombiztosítási ellátást, vagy a nyugdíjfolyósító igazgatóság fizet ki baleseti járadékot, akkor azt a munkáltatónak a havi rendszeres jövedelemmel össze kell adnia és ennek alapján kell az adóelőleget levonnia. Több havi táppénz egyszerre történő kifizetése esetén az adóelőleget a 47. § (2) bekezdésének megfelelő alkalmazásával kell kiszámítani és levonni.

(2) Ha a társadalombiztosítási igazgatóság fizet ki adóköteles társadalombiztosítási ellátást — ide nem értve a nyugdíjat —, illetve a fegyveres erőknél és testületeknél tartalékos katonai szolgálatot teljesítő részére fizetnek ki illetményt — ha jogszabály másként nem rendelkezik — az adóelőleget a következő módon kell kiszámítani és levonni: a juttatás teljes összegét el kell osztani annyival, ahány napra a juttatás vonatkozik, az így kiszámított összeget meg kell szorozni 365-tel (évesítés). Az így kapott összeg után a 37. § (1) bekezdése alkalmaásával kell megállapítani a fizetendő adót, és annak annyiszor 365-öd részét kell adóelőlegként befizetni, ahány napra a juttatás vonatkozott.

(3) A szabadságvesztés büntetése idején munkát végző magánszemélynek az e tevékenységből származó jövedelme után az adóelőleget az év elejétől (illetve, ha a büntetés végrehajtása év közben kezdődött, ettől a naptól) összesítve kell kiszámítani és levonni. A javító-nevelő munka vagy szigorított javító-nevelő munka büntetését töltő magánszemélynek az ennek keretében szerzett jövedelme után az adóelőleget a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint kell kiszámítani.

(4) Oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató magánszemély, kifizetőtől származó 10., 11., 12. és 30. §-ok szerinti, illetve a szünidei vagy az oktatási intézmények által szervezett évközi szakmai gyakorlat során végzett munkából származó jövedelméből adóelőleget nem kell levonni mindaddig, amíg az adott kifizetőtől származó évi jövedelme a 37. § (1) bekezdésében szereplő 0 adókulcsú sáv felső határaként meghatározott összeget nem haladja meg.

51. § (1) Ha a magánszemélyt az adóévben idénymunkarendben alkalmazzák, vagy hat hónapnál rövidebb ideig foglalkoztatják munkaviszonyban, az adóelőleg — választása szerint — a 46—47. §-ok alkalmazásával, vagy az e forrásból származó jövedelmei után összesítve (göngyölítve) is levonható.

(2) Nem kell adóelőleget levonni a 48. § (1), valamint a 49. § (2) és (3) bekezdésének alkalmazása esetén, ha a magánszemély írásban nyilatkozik, hogy összes összevonás alá eső jövedelme — az esedékes kifizetéssel együtt — a 37. § (1) bekezdésében szereplő 0 adókulcsú sáv felső határaként meghatározott összeget még nem haladja meg.

(3) Nem kell adóelőleget levonni a 48. § (1) bekezdésének és a 49. § (2) bekezdésének alkalmazása esetén, ha a 38. § (1) bekezdésében meghatározott jövedelemmel rendelkező, valamint a 38. § (3) bekezdésében említett magánszemély írásban nyilatkozik, hogy az évi nyugdíjának és egyéb összevonás alá tartozó jövedelmének együttes összege — az esedékes kifizetéssel együtt — a 38. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott mértéket még nem haladja meg.

(4) A nyugdíjba vonuló, a sorkatonai szolgálatra bevonuló, a polgári szolgálat teljesítését, vagy a gyermekgondozási segély igénybevételét megkezdő magánszemélytől levont adóelőleget a munkáltató úgy módosíthatja, mintha az adóelőleget az év elejétől összesítve (göngyölítve) vonta volna le. Az évközben nyugdíjba vonuló magánszemély esetében a módosításnál az év hátralevő időszakában esedékes nyugdíjat is figyelembe kell venni.

(5) Az adóelőleget a 32. § (3) bekezdésének b) pontjában említett jövedelem megosztására tekintet nélkül kell a kifizetőnek levonnia.

(6) A tévesen levont adóelőleget a kifizető az adóéven belül helyesbítheti. Egyébként a különbözetet az év végi adóelszámoláskor (adóbevallás benyújtásakor) kell rendezni.

52. § (1) A munkáltató, az adóhatóság által előzetesen engedélyezett számítási rendszer alapján, jogosult a vele munkaviszonyban (tagsági viszonyban) álló magánszemély összes tőle származó, adóelőleg levonás alá eső jövedelméből az adóelőleget a 46—51. §-okban meghatározott szabályoktól eltérő módszerrel levonni, ha az év végén — ezen jövedelmek után — elszámolandó adókülönbözet az alkalmazott módszer által mérsékelhető. Ennek során az 51. § (2) bekezdésében meghatározott kifizetések is figyelembe vehetők. E rendelkezés hatálya kiterjed a tanácsi költségvetési elszámoló hivatalokra is.

(2) Az a magánszemély, akinek a kifizető az adóelőleget a 48. § (1) bekezdésében foglaltak szerint állapítja meg, a kifizetőtől írásban kérheti, hogy az általános szabályok szerint megállapított adóelőlegnél magasabb összeget vonjon le.

53. § (1) A magánszemély a fizetendő adó és a naptári évben befizetett, illetve levont adóelőleg összege közötti különbséget (adókülönbözet) az adóigazgatási eljárásról szóló jogszabályban meghatározott időpontig köteles az adóhatóságnak megfizetni. Ha a naptári évben befizetett, illetve levont adóelőleg összege az adó összegét meghaladja, azt az adóhatóság köteles visszatéríteni, kivéve, ha a magánszemélynek adótartozása van, vagy az adóbevallásában úgy rendelkezik, hogy az összeg az adófolyószámláján maradjon. A 100 forintot el nem érő adókülönbözetet — a 41. § (4) bekezdésében említett eset kivételével — nem kell megfizetni és azt az adóhatóság nem téríti vissza.

(2) Az adókülönbözet megfizetésére az adóhatóság — az adóigazgatási eljárásról szóló jogszabály szerint — legfeljebb 12 havi részletfizetést engedélyezhet.

54. § (1) Ha a kifizető az adóelőleget levonta, az adóhatóság a továbbiakban azt csak a kifizetőtől követelheti.

(2) Ha a magánszemély adólevonás útján adózik (43. §), a jövedelem és az adó megállapításáért, levonásáért és befizetéséért az adólevonásra kötelezett a felelős, az adóhatóság a magánszemélytől azt nem követelheti.

(3) Amennyiben az adóhatóság a munkáltató adómegállapításával [41. § (4) bekezdés] szemben adóhiányt állapít meg, az adóhiányt a magánszemélynek kell megfizetni.

55. § (1) Az adóhatóság ellenőrzi a magánszemély adókötelezettségének teljesítését, az adó megállapításának helyességét és befizetésének tényét.

(2) Az adóhatóság határozattal állapítja meg annak a magánszemélynek az adóját, akiről megállapította, hogy valótlan adóbevallást nyújtott be, vagy adóbevallási kötelezettségének nem tett eleget, illetve, ha a magánszemély adóját a munkáltató a 41. § (4) bekezdése alapján helytelenül állapítja meg.

(3) Az adóhatóság határozatát az ellenőrzés során, illetve más módon tudomására jutott adatoknak és más bizonyítékoknak az adóbevallással történő egybevetése alapján hozza meg.

(4) Az adóhatóság becsléssel állapítja meg az adóalapot, ha a magánszemély vagyonnyilatkozatából, vagy más módon tudomására jutott adatokból azt állapítja meg, hogy a magánszemély kiadásai meghaladják adómentes, bevallott és bevallási kötelezettség alá nem eső, de bizonyítható módon megszerzett jövedelmeinek összegét. Ebben az esetben — figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is — az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy számottevő vagyongyarapodása és életvitele fedezetéül a magánszemélynek milyen nagyságú jövedelemre volt szüksége.

56. § (1) Ha az adóhatóság be nem vallott jövedelmet tár fel, ennek összegét a jövedelem megszerzése évének jövedelméhez kell hozzászámítani. Amennyiben az így kiszámított összjövedelemre jutó adó összege meghaladja a bevallott adó összegét (adóhiány), ezt az adóhatóság határozatban állapítja meg.

(2) Az adóhatóság határozattal állapítja meg az adót, illetve az adóelőleget abban az esetben is, ha a magánszemély, a 41. § (4) bekezdése, továbbá a 43. § szerint megállapított adót vitatja, vagy az adóelőleg összegével kapcsolatban a kifizető és a magánszemély között vita van.

57. § (1) A belföldi állandó lakóhellyel rendelkező magánszemélyt — teljes vagyonáról vagy egyes vagyontárgyairól — a Minisztertanács rendeletében háromévenként, az adóhatóság pedig határozatával legfeljebb évente egy alkalommal vagyonnyilatkozat tételére kötelezheti. Az adóhatóság ilyen határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye.

(2) A nyilatkozattételi kötelezettség az ingatlanok és a nagy értékű ingóságok felsorolására terjedhet ki. Nem terjedhet ki a kötelezettség a takarékbetétben levő vagyonra. Ha azonban a magánszemély erről nyilatkozatot tesz, és meglétét külön meghatározott módon igazolja, az adóhatóságnak azt el kell fogadnia [61. § (3) bekezdés].

(3) A vagyonnyilatkozatban nem szereplő vagyontárgyat az adózás szempontjából — az ellenkező bizonyításig — úgy kell tekinteni, mintha azt a magánszemély az utolsó vagyonnyilatkozatot követően szerezte volna.

58. § A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget az 59—60. §-ban foglaltak szerint kell teljesíteni.

59. § (1) A vagyonnyilatkozatot az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak a magánszemély állandó lakóhelye szerint illetékes felügyelőségénél kell benyújtani, az erre rendszeresített nyomtatványon.

(2) A házastársak a házastársi életközösség fennállása alatt együttesen tesznek nyilatkozatot a házastársi vagyonközösségbe tartozó vagyontárgyakról. A különvagyonról a tulajdonos ugyanabban a nyilatkozatban elkülönítetten nyilatkozik. Ha a házastársaknak lakóhelyük alapján a nyilatkozatot eltérő adóhatósághoz kellene benyújtaniuk, azt bármelyikük lakóhelye szerint illetékes adóhatósághoz benyújthatják.

(3) A kiskorú vagyonát a szülői felügyelet jogát gyakorló szülő (törvényes képviselő) saját nyilatkozatában, de attól elkülönítve tünteti fel.

60. § A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség a magánszemély következő vagyontárgyainak felsorolására terjed ki:

61. § (1) A vagyonnyilatkozatban a 60. §-ban fel nem sorolt vagyontárgyak is feltüntethetők.

(2) Ha a magánszemély nyilatkozata nem tartalmaz az (1) bekezdésben foglaltakról az ingóságok azonosítására alkalmas részletezést:

(3) A takarékbetétben elhelyezett megtakarításra vonatkozó vagyonnyilatkozat akkor fogadható el, ha a tulajdonos a betétkönyv számát és a kiállító pénzintézetet feltünteti. Az így azonosított takarékbetétben elhelyezett összegről csatolni kell a pénzintézet igazolását.

62. § (1) A magánszemély adóbevallását az adóhatóság eljárásának megkezdése előtt helyesbítheti (önellenőrzés). Az így feltárt adóhiány után havi 2 százalék, de legfeljebb 30 százalék önellenőrzési pótlékot kell fizetni, a pótlékot minden megkezdett naptári hónapra fel kell számítani.

(2) A késedelmesen teljesített adóelőleg, illetve adófizetés, valamint az adókülönbözet késedelmes visszatérítése esetén minden megkezdett naptári hónap után havi 2 százalék késedelmi pótlékot kell fizetni. A helytelen adóbevallás miatt jelentkező adótöbblet esetén az adóbevallás helyesbítéséig késedelmi pótlék nem jár. Az önellenőrzési pótlék megfizetése mentesít a késedelmi pótlék megfizetése alól.

(3) Ha az adóhatóság határozatában adóhiányt állapít meg, a magánszemélyt bírság megfizetésére kötelezheti. A bírság mértéke — az eset összes körülményeire tekintettel — gondatlanság esetén az adóhiány 100 százalékáig, súlyos gondatlanság esetén 150 százalékáig, szándékosság esetén 200 százalékáig terjedhet.

(4) A bírság összegének megállapításánál mérlegelni kell az adóhiány nagyságát, az elkövető személyi viszonyait, a nyilvántartások rendjét, a bizonylati fegyelmet, az adózó mulasztásának súlyát és gyakoriságát, az elvárhatóság mértékét, továbbá az adóhiány keletkezésének körülményeit.

(5) Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke az önellenőrzési pótlék, a késedelmi pótlék és a bírság fizetésére kötelezettet különös méltánylást érdemlő esetben — a szándékosság kivételével — mentesítheti a pótlékok és a bírság megfizetése alól.

(6) Ha az adót a munkáltató állapította meg, az adóhatóság az adóhiány után a bírságot a munkáltató terhére, a rá vonatkozó szabályok szerint állapítja meg, kivéve ha az adóhiány a magánszemély valótlan nyilatkozatával függ össze.

(7) Nem állapítható meg bírság a magánszemély terhére az adóhiány azon része után, amely a munkáltató téves igazolása miatt keletkezett.

63. § (1) Az adó megállapításához és az adókülönbözet-visszatérítés igényléséhez való jog az adókötelezettség keletkezése évének utolsó napjától számított öt év elteltével elévül.

(2) Az adó beszedéséhez, az adókülönbözet visszatérítéséhez való jog az adó megfizetésének, visszatérítésének esedékessége naptári évének utolsó napjától számított öt év elteltével évül el.

64. § Az adót és bírságot megállapító másodfokú határozatot az adó és a bírság jogalapja és összege tekintetében, a bíróság felülvizsgálhatja és megváltoztathatja.

65. § Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke — az illetékes községi, nagyközségi, városi, fővárosi kerületi tanács szociális feladatot ellátó szakigazgatási szerve véleményének ismeretében — az adótartozást kérelemre mérsékelheti vagy elengedheti, ha annak megfizetése a magánszemély vagy az általa eltartott hozzátartozó megélhetését veszélyezteti.

66. § (1) Mentes az adófizetési kötelezettség alól az 1988—89. években a magánszemély munkáltatója által e két évben viselt, a magánszemély javára kötött élet- és nyugdíjbiztosítás díja, ha a magánszemély a biztosítás feletti rendelkezési jogával 1992. december 31. napjáig nem él.

(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek nem teljesülnek, a munkáltató által viselt biztosítási díj utáni adókötelezettség és a 39. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kedvezmény a magánszemélyt abban az évben terheli, illetőleg illeti meg, amelyben rendelkezési jogával él.

(3) E § alkalmazásában biztosítás feletti rendelkezési jog gyakorlásának minősül a biztosítás megszüntetése, visszavásárlása, értékesítése.

(4) Az adóhatóság az 1988—1989. években keletkezett adókötelezettséggel kapcsolatos adóhiány miatt a bírságot 20 százaléknál, illetve 50 százaléknál alacsonyabb mértékben is megállapíthatja, vagy a bírság kiszabásától eltekinthet.

(5) Mentes az adó alól az 1988. január 1. napját megelőzően kibocsátott értékpapírból származó — az 1989. év után elszámolt — 1990-ben kifizetett jövedelem.

67. § E törvény alkalmazásában:

68. § (1) Ez a törvény — az e §-ban foglalt kivételekkel — 1990. január 1. napján lép hatályba; rendelkezéseit az ezt követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni. Egyidejűleg az 1987. évi VI. törvény, az azt módosító 1988. évi VIII. törvény, továbbá a 82/1988. (XII. 12.) MT rendelet, valamint az azt módosító 24/1989. (III. 14.) MT és a 44/1989. (V. 26.) MT rendelet hatályát veszti, rendelkezéseiket azonban az 1988—1989. évi jövedelmekre alkalmazni kell.

(2) A 66. § (4) bekezdése a törvény kihirdetése napján lép hatályba, e rendelkezést a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

(3) A 10. § (1) bekezdésének a) pontjában és (2) bekezdésében szabályozott jövedelmekre vonatkozó rendelkezéseket már az 1989. évi jövedelmek bevallása során is alkalmazni kell.

(4) A 39. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezést csak az 1990. január 1. napjától megkötött szerződésekre kell alkalmazni.

(5) A Minisztertanács 82/1988. (XII. 12.) MT rendelete 1. számú mellékletének III. d) pontja a következő szövegrésszel egészül ki, e rendelkezést az 1989. évi jövedelem megállapítása során kell alkalmazni:

69. § Az adó következő évi mértékeire és az alkalmazandó összeghatárokra az állami költségvetésről szóló törvényjavaslattal együtt a Minisztertanács — az ár- és jövedelmi viszonyok változására tekintettel — tesz javaslatot.

70. § Felhatalmazást kap a Minisztertanács, hogy rendeletben meghatározza:

71. § (1) Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, hogy

— meghatározza a lakáscélú megtakarítások [39. § (1) bekezdés a) pont] formáit és igénybevételének további feltételeit;

— előírja a törvény végrehajtásához szükséges számviteli rendelkezéseket, valamint nyomtatványok kötelező alkalmazását.

(2) Felhatalmazást kap a szociális és egészségügyi miniszter, hogy meghatározza a súlyos fogyatékosság minősítésének és igazolásának rendjét.

(3) A 7. § (2) bekezdésének 10., 11. és 19. pontjaiban említett jogszabályként miniszteri rendelet csak a pénzügyminiszterrel egyetértésben adható ki.

72. § Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, hogy elemi csapás esetén, az újjáépítés elősegítésére, a kárt szenvedett magánszemélyt az e törvény szerinti adó megfizetése alól több éven át is mentesítse.