Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

11/1990. (IV. 30.) KVM rendelet

a vízi közmű társulatok megszűnésével kapcsolatos feladatokról szóló 2/1983. (VI. 29.) OVH rendelkezés módosításáról

1990.05.01.

A vízgazdálkodási társulatokról szóló 1977. évi 28. törvényerejű rendelet végrehajtására kiadott 41/1977. (XI. 3.) MT rendelet (a továbbiakban: Tvhr.) 63. §-ának (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a vízi közmű társulatok megszűnésével kapcsolatos feladatokról szóló 2/1983. (VI. 29.) OVH rendelkezést (a továbbiakban: Rek.) a következők szerint módosítom:

1. § A Rek. 4. §-ának (3) bekezdése a következők szerint módosul:

,,(3) Ha a társulat taggyűlését már nem lehet összehívni, a felszámolási eljárást a (2) bekezdésben meghatározott időn belül a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság vezetője határozattal indítja meg és annak lefolytatására felszámolót rendel ki.''

2. § A Rek. 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

,,5. § (1) A felszámolási eljárás megindítását elrendelő határozatot – a Tvhr. 20. §-ának (2) bekezdésében felsoroltakon kívül – meg kell küldeni
a) a társulat állami felügyeletét ellátó környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságnak,
b) a társulat számláját vezető pénzintézetnek,
c) a társulati beruházás által érintett helyi tanács végrehajtó bizottsága szakigazgatási szervének,
d) a területi érdekképviseleti szervnek,
e) annak a gazdasági társaságnak, amelynek a társulat tagja volt,
f) a Pénzintézeti Központnak,
g) a társulat adó- és pénzügyi ellenőrzését ellátó szervnek.
(2) A felszámolási eljárás alatt a társulat képviseletét a felszámoló bizottság, illetőleg a felszámoló látja el.''

3. § A Rek. 10. §-ának (3)–(5) bekezdései helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(3) A felszámoló a felszámolás körébe tartozó feladatok elvégzése után a zárómérleget a környezetvédelmi és vízügyi igazgatósághoz terjeszti elő.
(4) Ha a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság a zárómérleget elfogadja, külön határozattal befejezettnek nyilvánítja a felszámolási eljárást.
(5) A taggyűlés, illetőleg a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság felszámolási eljárást befejezettnek nyilvánító határozatát meg kell küldeni az 5. §-ban említett szerveknek.''

4. § A Rek. 11. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(2) A felszámolási eljárás befejezését követően a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság a társulatot nyilvántartásából törli.''

5. § (1) Ez a rendelet 1990. május hó 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult felszámolási eljárás során kell alkalmazni.

(2) Ahol a Rek. vízügyi igazgatóságot említ, azon a társulat székhelye szerint illetékes környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságot kell érteni.

Dr. Varga Miklós s. k.,
környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztériumi államtitkár

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás