Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

12/1990. (V. 22.) PM—HM együttes rendelet

a fegyveres erők és testületek gazdálkodási rendjéről

1990.05.22.

Az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény (a továbbiakban: Ápt.) 18. §-ának a) és b) pontjában, valamint az Ápt. végrehajtásáról szóló 23/1979. (VI. 28.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) 105. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás, továbbá a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény 11. § (4) bek. b) pontja alapján — az R. 65. §-ára is figyelemmel — a következőket rendeljük:


A fegyveres erők és testületek gazdálkodási rendjére az állami költségvetési szervek gazdálkodásáról szóló — módosított — 19/1980. (IX. 27.) PM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) előírásait a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed

a) a Belügyminisztériumra;

b) a Honvédelmi Minisztériumra;

c) az IM Büntetésvégrehajtásra;

d) a PM Vám- és Pénzügyőrségre.

(2) A rendelet hatálya kiterjed továbbá az (1) bekezdésben felsoroltak felügyelete alá, szervezetébe tartozó költségvetési szervekre [az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak a továbbiakban együtt: testület].

2. § Az egyszerűsített kettős könyvvitel vezetése a testület — és a felügyelete alá, szervezetébe tartozó költségvetési szerv számára 25 millió forint éves bevételi értékhatár felett — beleértve a támogatást is — kötelező.

3. § A Vhr. 4. § (2) és (3) bekezdése helyett a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:

,,(2) A gazdasági szervezet felépítését és feladatát a testület szervezeti és működési szabályzata, állománytáblája és szolgálati szabályzata határozza meg.
(3) A szervezeti és működési szabályzatban meg kell határozni a gazdasági szervezet tevékenységi körönkénti feladatát, a munkaköri leírásokban pedig a vezetők és a beosztottak jogkörét.''

4. § A Vhr. 5. §-a helyett a következő rendelkezést kell alkalmazni:

,,5. § A gazdasági szervezet vezetőjének kinevezése, felmentése, feladatának és felelősségének meghatározása a szolgálati szabályzat, illetve a testület hatásköri rendelkezései szerint történik.''

5. § A Vhr. 8. §-a helyett a következő rendelkezést kell alkalmazni:

,,8. § A testület költségvetése és beszámolója a felügyelete alá tartozó valamennyi költségvetési szerv működéséhez szükséges bevételi és kiadási előirányzatot és azok teljesítését magában foglalja, beleértve a testületekre vonatkozó szabályok szerint a költségvetésben tervezhető és elszámolható állóeszköz beszerzéseket is.''

6. § A Vhr. 10. § (3) bekezdése helyett a következő rendelkezést kell alkalmazni:

,,(3) A testület középtávú pénzügyi tervjavaslatot állít össze a Pénzügyminisztériummal — a beruházások tekintetében az Országos Tervhivatallal is — egyeztetve.''

7. § A Vhr. 11. §-a helyett a következő rendelkezést kell alkalmazni:

,,11. § A testület középtávú pénzügyi tervjavaslatát a Pénzügyminisztérium és az Országos Tervhivatal által a testület részére kiadott ''Középtávú tervezési irányelv'' szerint kell elkészíteni.''

8. § A Vhr. 13. § (1) bekezdése helyett a következő rendelkezést kell alkalmazni:

,,(1) A testület a Pénzügyminisztérium és az Országos Tervhivatal ''Éves tervezési irányelv''-e alapján költségvetési javaslatot készít.''

9. § A Vhr. 14. § (7) bekezdése a testületre nem vonatkozik.

10. § A Vhr. 15. § (2) bekezdés a) pontja a következőkkel egészül ki:

,,a) Kiemelt előirányzatnak minősül a testületnél a katonai állományúak béralapja.''

11. § A Vhr. 18. § (1) és (2) bekezdése helyett a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:

,,(1) A testület tevékenységének zavartalan és folyamatos ellátásához pénzügyi fedezetként az éves állami költségvetésről szóló törvényben megállapított, illetőleg a pénzügyminiszter hatáskörében módosított állami támogatás szolgál.
(2) A Pénzügyminisztérium a testület részére az állami támogatást (a továbbiakban: gazdálkodási keretet) a jóváhagyott pénzellátási terv alapján megnyitja és arról a pénzellátási számlát vezető bankszervet értesíti.''

12. § A Vhr. 21. § (1) bekezdésének második mondata a testületre nem vonatkozik.

13. § A Vhr. 23. §-a helyett a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:

,,23. § A katonaállományúakkal kapcsolatos illetmény- és munkaerőgazdálkodás pénzügyi szabályozásával összefüggő elvi kérdésekben a Pénzügyminisztériumnak az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatallal, a polgári alkalmazottak vonatkozásában a Pénzügyminisztériumnak az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatallal és az ágazati szakszervezettel egyetértésben kidolgozott szabályozása az irányadó.''

14. § A Vhr. 25. §-a a testületre nem vonatkozik.

15. § A Vhr. 28. §-a helyett a következő rendelkezést kell alkalmazni:

,,28. § Az állóeszközök folyamatos működtetését biztosító kisjavítási (karbantartási) és nagyjavítási előirányzatot a testületnek a tényleges szükségletnek megfelelően kell a költségvetésben megtervezni.''

16. § A Vhr. 29—32. §-ai a testületre nem vonatkoznak.

17. § A Vhr. 33. §-a helyett a következő rendelkezést kell alkalmazni:

,,33. § A beruházások rendjéről szóló 46/1984. (XI. 6.) MT rendelet végrehajtására a testületnél külön rendelkezés vonatkozik.''

18. § A Vhr. 40. § (2) bekezdése helyett a következő rendelkezést kell alkalmazni:

,,(2) A kötelezettségvállaló és az utalványozó, illetőleg az ellenjegyző és az érvényesítő — a testület illetékes vezetőjének engedélyével — a részben önálló költségvetési szervnél azonos személy is lehet.''

19. § A Vhr. 50. § (1) bekezdése helyett a következő rendelkezést kell alkalmazni:

,,(1) A testület a ,,Terv- és költségvetési beszámolási irányelv'' alapján, az abban foglalt tartalmi és formai követelményeknek megfelelően évente kétszer (az első félév végén és az év végén) készít terv- és költségvetési beszámolót.''

20. § A Vhr. 89. és 90. §-ai helyett a következő rendelkezést kell alkalmazni:

A testületek törzskönyvi nyilvántartása vezetéséről — a Pénzügyminisztérium külön intézkedése szerint — a testületek saját hatáskörben gondoskodnak.

21. § Az állami költségvetés testületi ,,Rovat- és tételrend''-jét e rendelet melléklete tartalmazza. A rovatok és tételek tartalmi meghatározásánál az állami költségvetési szervekre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni a testületi sajátosságoknak megfelelően.

22. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, de rendelkezéseit az 1990. évi költségvetési gazdálkodás során érvényesíteni kell.

(2) E rendelet 2. §-a 1991. január 1-jén lép hatályba. A testületnek az áttérés érdekében teljeskörű leltározást kell végrehajtani az 1990. december 31-ei állapot rögzítésére.

(3) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a 107/1981. (PK. 10.) és a 107/1986. (PK. 4.) PM utasítás.

Dr. Békesi László s. k.,
pénzügyminiszter

Kárpáti Ferenc s. k.,
honvédelmi miniszter

Melléklet a 12/1990. (V. 22.) PM—HM rendelethez


A fegyveres erők és testületek rovat- és tételrendje

ROVAT- ÉS TÉTELREND    MEGNEVEZÉS

1.            MŰKÖDÉSI KIADÁSOK
11.            Készletbeszerzés
    11.10            Élelmiszer
        11.11.            Ellátottak élelmezése
        11.12            Étkezdék élelmezési anyaga
        11.13            Büfék élelmezési anyaga
    11.20            Gyógyszer
        11.21            Gyógyszer
    11.30            Hajtó-, kenő-, szilárd tüzelőanyag, PB gáz
        11.31            Tüzelőanyag
        11.32            Hajtó- és kenőanyag
    11.40            Fogyóeszközök, göngyölegek
        11.41            Fogyóeszközök, göngyölegek
    11.50            Ruházat
        11.51            Hivatásos és továbbszolgáló állomány ruházata
        11.52            Polgári állomány ruházati kiadása
        11.53            Ellátottak ruházati kiadása
        11.54            Munka- és védőruházat
        11.59            Egyéb ruházati kiadás
    11.90            Egyéb készlet
        11.91            Szakmai, termelési anyagok
        11.92            Építési anyagok és alkatrészek
        11.93            Technikai anyagok és alkatrészek
        11.95            Rubel elszámolású polgári import készlet beszerzés
        11.96            Nem rubel elszámolású polgári import készlet beszerzés
        11.97            Polgári import készlet beszerzés vám- és vámkezelési díja és egyéb járulékos kiadásai
        11.99            Egyéb anyag és készlet

12.            BÉRALAP
    12.10            Teljes munkaidőben foglalkoztatottak illetménye és bére
        12.11            Tábornokok és tisztek illetménye
        12.12            Zászlósok és tiszthelyettesek illetménye
        12.13            Állandó főfoglalkozású polgári alkalmazottak bére
        12.14            Diplomáciai szolgálatot teljesítők illetménye
        12.15            Egyéb illetmény és bérjellegű kifizetés
        12.16            Szabadidő megváltási pótlék
        12.19            Időszaki főfoglalkozásúak bére
    12.20            Részmunkaidőben foglalkoztatottak bére
        12.21            Részmunkaidőben foglalkoztatottak bére
    12.30            Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatottak bére
        12.31            Megbízási díj (tbj. köteles)
        12.32            Megbízási díj (tbj. mentes)
        12.33            Tiszteletdíj (tbj. köteles)
        12.34            Tiszteletdíj (tbj. mentes)
    12.40            Nyugdíjasok bére
        12.41            Nyugdíjasok bére
    12.50            Hadkötelezettség alapján szolgálatot teljesítők illetménye
        12.51            Sorállomány illetménye
        12.52            Katonai tanintézetek hallgatóinak illetménye
        12.53            Tartalékos állományúak illetménye
    12.60            Alkalmi munkások bére
        12.61            Alkalmi munkások bére
    12.70            Jutalmak
        12.71            Állományba tartozók jutalma
        12.72            Teljesítmény-elismerés
    12.80            Vezényeltek illetménye
        12.81            Vezénylési pótlék
13.            Anyagjellegű kiadások
        13.10            Belföldi kiküldetés és utazások
        13.11            Belföldi kiküldetés
        13.12            Munkábajárás
    13.20            Külföldi kiküldetés
        13.21            Külföldi kiküldetés
    13.30            Könyvek, folyóiratok
        13.31            Könyvbeszerzés
        13.32            Szakmai és politikai lapok
    13.40            Egyéb anyagjellegű kiadások
        13.41            Irodaszer, nyomtatvány
        13.42            Tisztítószer
        13.43            Szállítás
        13.44            Posta
        13.45            Mosatás, takarítás
        13.48            Gépjárművek és technikai eszközök igénybevételéért fizetett díj
        13.49            Egyéb anyagi kiadás
14.            Bérjellegű kiadások
        14.10        Újítási, találmányi díjak
    14.11                Újítási, találmányi díjak
    14.20            Reprezentációs kiadások
        14.21            Reprezentáció
    14.30            Segélyek
        14.31            Állományba tartozók segélye
        14.32            Egyéb segély
        14.33            Sorkatonai szolgálatból leszerelők egyszeri pénzjuttatása
    14.40            Személyi ösztönzés
        14.41            Miniszteri kitüntetés, jutalom
        14.42            Továbbszolgálói és jubileumi jutalom
        14.43            Szocialista munkaverseny jutalma
        14.44            Csapatépítkezési jutalom (tbj. köteles)
        14.45            Csapatépítkezési jutalom (tbj. mentes)
        14.46            Érdekeltségi alapból fiz. jutalom (tbj. köt.)
        14.47            Érdekeltségi alapból fiz. jut. (tbj. mentes)
        14.48            Önkéntes szolgálatot teljesítők, társadalmi aktívák jutalma
        14.49            Egyéb személyi ösztönzés
    14.50            Étkezési hozzájárulás
        14.51            Étkezési hozzájárulás
    14.60            Ösztöndíj, tanulmányi kiadás
        14.61            Ösztöndíj, tanulmányi kiadás
    14.90            Egyéb pénzbeni juttatás
        14.91            Szolgálati és munkadíjazások
        14.92            Külképviseletek személyi kiadásai
        14.93            Külföldi tanulmányi és kiképzési kiadás
        14.94            Anyagjárandósági cikkek pénzbeni kifizetése
        14.95            Elítéltek munkadíja
        14.96            Keresettérítés
        14.99            Pénzbeni egyéb juttatás
15.            Szolgáltatások
    15.10            Bérleti díjak
        15.11            Bérleti díjak
    15.20            Energia
        15.21            Távhő-, gőz-, gáz- és villamosenergia
    15.30            Nem anyagi jellegű szolgáltatások
        15.31            Ellátottak vásárolt élelmezése
        15.32            Alkalmazottak vásárolt élelmezése
        15.33            Közműdíjak
        15.34            Kártérítés
        15.35            Társadalmi munkásőrök után a munkaadónak átlagbér térítés
        15.36            Nemzetközi tagsági díjak
        15.37            Működési kiadások
        15.39            Egyéb szolgáltatás
    15.40            Idegen kivitelezővel végeztetett állóeszköz karbantartás, kisjavítás
        15.41            Ingatlan karbantartás
        15.42            Technikai eszközök, berendezések karbantart.
        15.43            Polgári import
    15.50            Bankkamat- és kezelési költség
        15.51            Bankkamat- és kezelési költség
16.            Költségvetési befizetés
    16.10            Társadalombiztosítási járulék
        16.11            Társadalombiztosítási járulék
    16.20            Általánostól eltérő érdekeltségi szabályozásból adódó befizetési kötelezettség
        16.21            Érdekeltségi befizetés
    16.30            Telekhasználati és telekigénybevételi díj
        16.31            Telekhasználati és telekigénybevételi díj
    16.50            Nem pénzintézetnek fizetett kamat
        16.51            Nem pénzintézetnek fizetett kamat
    16.60            Biztosítási díjak
        16.61            Biztosítási díjak
    16.90            Egyéb befizetési kötelezettség
        16.91            Egyéb befizetési kötelezettség
17.            Nagyjavítás (felújítás)
    17.10            Idegen kivitelezővel végeztetett állóeszköz nagyjavítás
        17.11            Ingatlan nagyjavítás
        17.12            Technikai eszközök, berendezések nagyjavítása
19.            Társadalombiztosítás juttatás
    19.10            Társadalombiztosítás
        19.11            Nyugdíjak és járadékok
        19.12            Családi és jövedelempótlék
        19.13            Keresetpótló készpénzsegély
        19.14            Szociális segély
        19.15            Gyógyászati szolgáltatás

2.            JÖVEDELEM ELVONÁSOK, TARTALÉKOK
21.            Költségvetési (jövedelem) elvonás
    21.10            Nyereségadó
        21.11            Nyereségadó
    21.40            Jogszabályban meghatározott egyéb befizetési kötelezettség
        21.41            Egyéb befizetés
23.    23.10    23.11    Intézmények tartaléka
24.    24.10    24.11    Működési célú hitel (kötvény) visszafizetése
27.    27.10    27.11    Vásárolt termékek és szolgáltatások általános forgalmi adója
28.    28.10    28.11    ÁFA befizetések

3.            FEJLESZTÉSI KIADÁSOK
35.            Népgazdasági beruházás
    35.10            Építés
        35.11            Épület
        35.12            Építmény
        35.13            Hírhálózat építése
    35.20            Belföldi gép
        35.21            Hazai haditechnikai eszközök
        35.22            Polgári technika beszerzése
        35.23            Járművek
    35.30            Import gép (Rbl. elszámolás)
        35.31            Polg. imp. gép, műszer, (Rbl.) 36.71
        35.32            Polgári imp. jármű (Rbl.)
        35.39            Rbl. elsz. polg. imp. vám- és vámkezelési díja
    35.40            Import gép (nem Rbl. elsz.)
        35.41            Polg. imp. gép, műszer (nem Rbl.)
        35.42            Polgári imp. jármű (nem Rbl. elsz.)
        35.49            Nem Rbl. elsz. polg. imp. vám- és vámkezelési díja
    35.50            ,,M” tartalék
        35.51            Élelmiszer
        35.52            Ruházat
        35.53            Üzemanyag
        35.54            Gyógyszer
        35.59            Egyéb
    35.90            Egyéb beruházás
        35.91            Műszaki fejlesztés
        35.92            Műszaki tervezés kiadása
        35.99            Egyéb
36.            Üzemgazdasági beruházás
    36.10            Építés
    36.20            Gép
    36.30        Egyéb üzemgazdasági beruházás
37.    37.10    37.11    Első fogyóeszköz beszerzés
38.    38.10    38.11    Nem beruházási célú fejlesztési kiadás
39.    39.10    39.11    Fejlesztési célú gazdálkodási tartalék

4.            PÉNZELLÁTÁS KIADÁSAI, BEVÉTELEI
42.            Állami támogatás (bevétel)
    42.10    42.11        Állami támogatás (bevétel) (fejezeteknél)
43.            Költségvetési támogatás (kiadás)
    43.10    43.11        Költségvetési tám. (kiadás) (fejezeteknél)
44.            Költségvetési támogatás (bevétel)
    44.10    44.11        Adómentes tevékenység ktgv. támogatása (intézményeknél)
    44.20    44.21        Adóköteles tevékenység ktgv. támogatása (intézményeknél)

5.            BEVÉTELEK
51.    51.10        Adómentes térítési díjak
        51.11            Intézményi ellátás díja
        51.12            Alkalm. élelm. térít. díja
        51.13            Lakás és garázs bérleti díj
        51.14            Szálló elhelyezési díj
        51.15            Egyéb elszállásolási díj
        51.16            Munkahelyre szállítás
    51.20            Egyéb adómentes működési bevételek
        51.21            Eljárási bevételek
        51.22            Egyéb működési bevétel
    51.60            Adóköteles térítési díjak
        51.61            Intézményi ellátás díja
        51.62            Alkalm. élelm. térít. díja
        51.63            Lakás és garázs bérleti díj
        51.64            Szálló elhelyezési díj
        51.65            Egyéb elszállásolási dj
        51.66            Munkahelyre szállítás
    51.70        Adóköteles egyéb működési bevételek
        51.71            Eljárási bevételek
        51.72            Egyéb működési bevétel
52.            Ár- és díjbevétel
    52.10            Adómentes árutermelés, szolgáltatás
        52.11            Árutermelés
        52.12            Szolgáltatás
    52.20            Adómentes értékesítés
        52.21            Felesleges állóeszközök értékesítése
        52.22            Felesleges készletek értékesítése
        52.23            Selejtezési bevétel
        52.24            Hulladékgyűjtés bevétele
    52.30            Adómentes bérleti díjbevétel
        52.31            Bérleti díjbevétel
    52.40        Adómentes egyéb ár- és díjbevétel
        52.41            Biztosítási kártérítés
        52.42            Egyéb ár- és díjbevétel
    52.50            Adóköteles árutermelés, szolg.
        52.51            Árutermelés
        52.52            Szolgáltatás
    52.60            Adóköteles értékesítés
        52.61            Felesleges állóeszköz értékesítés
        52.62            Felesleges készlet értékesítés
        52.63            Selejtezési bevétel
        52.64            Hulladékgyűjtés bevétele
    52.70            Adóköteles bérleti díjbevétel
        52.71            Bérleti díjbevétel
    52.80            Adóköteles egyéb ár- és díjbevétel
        52.81            Biztosítási kártérítés
        52.82            Egyéb ár- és díjbevétel
53.            Működési célú hitel (kötvény) bevétel
54.            Fejlesztési célú hitel (kötvény) bevétel
55.        Költségvetési szervek befizetései (fejezeteknél)
    55.10            Adók
        55.11            Nyereségadó
    55.20            Pénzmaradványt terhelő elvonás
        55.21            Elvont pénzmaradvány
    55.90            Egyéb elvonás
        55.91            Egyéb elvonás
57.            Kiszámlázott term. és szolg. ált. forg. adója
    57.10            Kiszámlázott term. és szolg. ált. forg. adója
        57.11            Tárgyévi ÁFA
        57.12            Előző évi ÁFA
58.            Ált. forg. adó visszatérülések
    58.10            Ált. forg. adó visszatérülések
        58.11            Tárgyévi ÁFA
        58.12            Előző évi ÁFA

6.            PÉNZESZKÖZ ÁTADÁSOK, ÁTVÉTELEK
61.            Működési célra átadott pénzeszköz
    61.10    61.11        Költségvetési és más gazdálkodó szerveknek átadás 49.20
    61.20    61.21        Közös létesítmény fenntartása
    61.30    61.31        Pénzmaradvány átadás
    61.90    61.91        Egyéb átcsoportosítás
62.            Működési célra átvett pénzeszköz
    62.10            Más gazdálkodó szervektől átvétel
        62.11            Más gazdálkodó szervektől adómentes tevékenységhez átvett pénzeszköz
        62.12            Más gazdálkodó szervektől adóköteles tevékenységhez átvett pénzeszköz
    62.20    62.21        Közös létesítmény fenntartása
    62.30    62.31        Felügyeleti szerv pénzmaradványából juttatott pénzeszköz
    62.40    62.41        Gazdasági társulással kapcsolatos átvétel
    62.90    62.91        Átvett egyéb pénzeszköz
63.            Fejlesztési célú pénzeszköz végleges átadása
    63.10    63.11        Beruházási célú végleges átadás vállalatoknak
    63.20    63.21        Beruházási célú végleges átadás szövetkezeteknek
    63.30    63.31        Beruházási célú végleges átadás társulatoknak
    63.40    63.41        Beruházási célú végleges átadás egyéb szerveknek
    63.60    63.61        Nem beruházási célú fejlesztésre vállalatoknak végleges átadás
    63.70    63.71        Nem beruházási célú fejlesztésre szövetkezeteknek végleges átadás
    63.80    63.81        Nem beruházási célú fejlesztésre egyéb szerveknek végleges átadás
64.            Fejlesztési célra véglegesen átvett pénzeszköz
    64.10    64.11        Vállalatoktól (szövetkezetektől) átvétel
    64.20    64.21        Mezőgazdasági nagyüzemektől átvétel
    64.30    64.31        Központi költségvetési fejezetektől (alapoktól) átvétel
    64.40    64.41        Idegenforgalmi szervektől átvétel
    64.90    64.91        Egyéb szervektől átvétel
65.            Térítések, ideiglenesen átadott pénzeszközök
    65.10    65.11        Fővállalkozói előleg fizetése
    65.20    65.21        Ideiglenesen átadott pénzeszközök
    65.90    65.91        Egyéb térítések
66.            Megtérülések, ideiglenesen átvett pénzeszközök
    66.10    66.11        Fővállalkozói előleg visszatérülése
    66.20    66.21        Ideiglenesen átvett pénzeszközök
    66.90    66.91        Egyéb megtérülések

8.            ELKÜLÖNÍTETT ELSZÁMOLÁSOK
82.            Előző évi pénzmaradvány igénybevétele (bevétel)
83.            Tárgyévi pénzmaradvány (kiadás)
84.            Érdekeltségi és egyéb alapok igénybevétele
85.            Társadalmi munka ráfordítása
    85.10    85.11        Működési célú társadalmi munka
    85.20    85.21        Fejl. célú társadalmi munka
86.            Társadalmi munka elszámolása
87.            Hitelek visszafizetése (kiadás)
88.            Hitelek állománya (bevétel)

9.            KIEGYENLÍTŐ ELSZÁMOLÁSOK
91.            Kiegyenlítő kiadások (Részben önállóak)
92.            Kiegyenlítő bevételek (Részben önállóak)

0.            FÜGGŐ (ÁTFUTÓ) ÉS EGYÉB ELSZÁMOLÁSOK
00.            Pénz- és bankszámlák nyitó egyenlege
01.            Függő kiadás 01.10–90
02.            Függő bevétel 02.10–60
03.            Átfutó kiadás 03.10–90
04.            Átfutó bevétel 04.10–90
05.            Átképzési, elhelyezkedési támogatás
    05.10            Átképzési támogatás
    05.20            Meghosszabbított felmondási idő, elhelyezkedési támogatás
07.            Lakásépítési alap kiadásai
08.            Lakásépítési alap bevételei
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás