Vissza a Jogszabálykeresőre

Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

44/1990. (IX. 15.) Korm. rendelet

a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről

1990.09.15.

1. § (1) A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítja — a mellékletben felsorolt — közlekedési, hírközlési és vízügyi tevékenységet.

(2) A miniszter a gazdaságpolitikai és stratégiai célok kidolgozása érdekében — együttműködve az érdekelt miniszterekkel — kialakítja és döntésre előterjeszti a közlekedés, a hírközlés és a vízgazdálkodás fejlődését elősegítő koncepciókra, struktúra-fejlesztési elképzeléseire, ezek megvalósítási módjára vonatkozó javaslatait, valamint szervezi végrehajtásukat.

(3) A miniszter a (2) bekezdésben foglaltak alapján elfogadott célok megvalósítása érdekében a közlekedés, a hírközlés és a vízgazdálkodás tekintetében

a) javaslatot tesz a szolgáltatás és termelés legfontosabb szerkezeti változásaira, a műszaki-fejlesztés fő irányaira, a központi beruházások nagyságrendjére, a dolgozók élet- és munkakörülményeit, jövedelmi viszonyait érintő kérdésekre, a nemzetközi gazdasági kapcsolatokból eredő kötelezettségek teljesítésére, valamint az ár- és pénzügypolitikai elvekre;

b) javaslatot tesz a közlekedés, a hírközlés és a vízgazdálkodás szolgáltatásaival, termelésével kapcsolatos gazdasági érdekek érvényre juttatására a gazdaságpolitikai programok (társadalmi-gazdasági terv) és az állami költségvetés kidolgozása, a Kormány hitelpolitikája kialakítása során;

c) szervezi — a kutatás-fejlesztés irányításának általános rendszeréhez igazodóan — a tudományos kutatás fejlesztését és a kutatási feladatok végrehajtását, kialakítja a közlekedésre, a hírközlésre és a vízgazdálkodásra vonatkozó kormányzati műszaki fejlesztéspolitika érvényre juttatásának feltételrendszerét;

d) figyelemmel kíséri és elemzi a szolgáltatási és termelési folyamatokat, a kereslet és kínálat alakulását és összhangját, a gazdasági kapcsolatok rendjét; javaslatokat tesz a piacszabályozás elveire és megvalósításának eszközrendszerére;

e) elemzi a közüzemek működési feltételeit és javaslatot tesz a gazdasági feltételek továbbfejlesztésére;

f) dönt a hatáskörébe tartozó központi pénzalapokból nyújtandó támogatások odaítéléséről és ellenőrzi azok felhasználását;

g) ellátja a tevékenységi körébe tartozó állami gazdálkodó szervezetek fejlesztésével, illetőleg privatizációjával kapcsolatos hatáskörébe utalt feladatokat;

h) ellátja — külön jogszabály szerint — a belföldi személy- és árufuvarozás, a postai és távközlési szolgáltatás, a közüzemi ivóvíz- és csatornaszolgáltatás hatósági áraival kapcsolatos ármegállapítási feladatokat;

i) közreműködik a nemzetközi gazdasági kapcsolatok kialakításában, fejlesztésében, felhatalmazása alapján képviseli a Kormányt nemzetközi szervezetekben, illetve a nemzetközi gazdasági kapcsolatok miniszterével egyetértésben — a környezetvédelmet érintő vízügyi kérdésekben a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterrel együttműködve — ellátja a két- és sokoldalú nemzetközi gazdasági, tudományos, műszaki és környezetvédelmi együttműködésből adódó feladatokat;

j) ellátja a hatáskörébe tartozó minőségvédelmi, minőségszabályozási, szabványosítási és hatósági minőségellenőrzési feladatokat.

(4) A miniszter

a) irányítja a mellékletben felsorolt vízügyi tevékenységek ellátását;

b) elősegíti a vízügyi feladatok ellátásában a lakosság és az önkormányzatok részvételét;

c) a Kormány felhatalmazása alapján — a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterrel egyetértésben — jóváhagyja a szomszédos államokkal kötött vízügyi egyezmények végrehajtására működő közös bizottságok ülésszakainak jegyzőkönyveit és a vonatkozó egyezmény keretei között hozott határozatait.

2. § (1) A miniszter megállapítja a közlekedési, a hírközlési és a vízügyi tevékenységek jogi, szakmai, személyi és műszaki feltételeit, illetőleg kezdeményezi azok meghatározását.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt közlekedési és hírközlési feladatok keretében a miniszter

a) megállapítja a közlekedési járművek üzembehelyezésének és üzembentartásának feltételeit, műszaki felülvizsgálatuk rendjét;

b) megállapítja a járművezetők képzésének és továbbképzésének rendjét, szabályozza vizsgáztatásuk módját és feltételeit, meghatározza — a belügyminiszterrel együttesen — a pályaalkalmassági vizsgálatok rendjét;

c) szabályozza — a belügyminiszterrel együttesen — a víziközlekedés rendjét, a belügyminiszterrel és a honvédelmi miniszterrel egyetértésben a légiközlekedés rendjét, megállapítja a vasúti közlekedés alapvető forgalmi szabályait, előkészíti és a Kormány elé terjeszti — a belügyminiszterrel együttesen — a közúti közlekedés szabályait;

d) megállapítja a közutak építésének és fenntartásának, továbbá a közúti forgalmi rend kialakításának szabályait;

e) megállapítja a postai és távközlési létesítmények és berendezések üzembehelyezésének, valamint biztonságos üzemeltetésének feltételeit;

f) szabályozással biztosítja a távközlési hálózat műszaki rendszerének és működésének egységét;

g) javaslatot tesz a rádiófrekvenciák nemzetközi felosztására, kialakítja — a belügyminiszter bevonásával és a honvédelmi miniszterrel egyetértésben — a rádiófrekvenciák hazai felosztásának rendszerét, irányítja a rádiófrekvenciákkal való gazdálkodást;

h) irányítja a közlekedési és hírközlési hálózatok fejlesztését, figyelembe véve a terület- és településfejlesztési tervekben foglaltakat is;

i) meghatározza — külön jogszabályok szerint — a személy- és árufuvarozási, a belföldi szállítmányozási, a postai és távközlési szolgáltatások végzésének szabályait, illetőleg kezdeményezi azok megállapítását.

(3) Az (1) bekezdésben foglalt vízügyi feladatok keretében a miniszter

a) meghatározza — a vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény 41. §-ában foglalt jogkörében — a vízügyi tevékenységek végzésének szabályait, illetőleg kezdeményezi azok megállapítását;

b) kezdeményezi a vízgazdálkodási társulatokkal kapcsolatos szabályok megállapítását.

(4) A (2)—(3) bekezdésekben foglalt feladatokkal összehangoltan a miniszter kialakítja a hatósági engedélyezési, ellenőrzési és kötelezési eljárások rendszerét és szabályait; megállapítja a hatósági eljárások díjait, valamint a bírság jellegű díjakat.

3. § A miniszter hatósági feladatai tekintetében

a) ellátja a hatáskörébe utalt hatósági engedélyezési, felülvizsgálati és ellenőrzési feladatokat;

b) irányítja és ellenőrzi a minisztérium felügyelete alatt működő közlekedési, hírközlési és vízügyi hatósági szervek tevékenységét;

c) ellátja a külön jogszabályban meghatározott feladatokat a helyi önkormányzatok közlekedési és vízügyi szakigazgatási tevékenységével kapcsolatban;

d) megteszi a rendkívüli, azonnali beavatkozást igénylő esetekben a szükséges egyedi intézkedéseket;

e) ellátja a közlekedés és a hírközlés folyamatosságának rendkívüli helyzetben történő biztosításával kapcsolatos állami feladatokat;

f) az árvíz- és belvízvédekezés esetén a jogszabályokban meghatározott esetekben a miniszter kormánybiztosi hatáskörben rendelkezik a közerővel, a gazdálkodó szervezetek felszerelésével, járműveivel, anyagaival, valamint — együttműködve a honvédelmi és a belügyminiszterrel — igénybe veheti az általuk rendelkezésre bocsátott alakulatokat és felszereléseket.

4. § A miniszter

a) gyakorolja az állami vállalatok tekintetében az őt megillető alapítói jogokat;

b) ellátja az általa alapított államigazgatási felügyelet alatt álló állami vállalatok felügyeleti irányítását és ellenőrzését;

c) irányítja az alárendelt központi költségvetési szerveket és a központi alárendeltségében működő területi államigazgatási és egyéb költségvetési szerveket;

d) kezeli a hatáskörébe tartozó elkülönített állami pénzalapokat;

e) ellátja — a vízügyi igazgatóságok útján — a vízgazdálkodási társulatok és a területi választmányok törvényességi és szakmai felügyeletét;

f) törvényességi felügyeletet gyakorol a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Választmánya felett.

5. § A miniszter a feladatait a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium valamint

a) a miniszter közvetlen irányítása alatt működő Országos Vízügyi Főigazgatóság közreműködésével

b) a miniszter felügyelete alatt álló

Légügyi Igazgatóság,

Közlekedési Főfelügyelet,

Postai és Távközlési Főfelügyelet,

Frekvenciagazdálkodási Intézet


tevékenysége útján látja el.

6. § A miniszter

a) ellátja a közlekedés, a hírközlés és a vízgazdálkodás műszaki és lakossági tájékoztató tevékenységét, valamint az igazgatási statisztikai adatgyűjtéssel kapcsolatos feladatokat;

b) gyakorolja a felsőoktatásban a képzésben érdekelt miniszter jogkörét, az iskolarendszeren kívüli oktatásban pedig — az ágazati-szakmai oktatás tekintetében — a szakirány szerint illetékes miniszter jogkörét;

c) együttműködik a belügyminiszterrel a közlekedési balesetmegelőző, felvilágosító és propaganda tevékenységben, ehhez biztosítja a műszaki-forgalmi elemzéseket és információkat;

d) ellátja a külön jogszabályok által feladat- és hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.

7. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, egyidejűleg a közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter feladatáról szóló 37/1989. (IV. 30.) MT rendelet hatályát veszti.

Dr. Antall József s. k.,
miniszterelnök

Melléklet a 44/1990. (IX. 15.) Korm. rendelethez


A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter irányítása alá tartozó tevékenységek


41 KÖZLEKEDÉS
411 Vasúti közlekedés
412 Közúti közlekedés
413 Kötöttpályás helyi közlekedés
414 Víziközlekedés
415 Légiközlekedés
417 Közlekedési jellegű szolgáltatás (tervezés, szervezés stb.)

42 POSTA ÉS TÁVKÖZLÉS
421 Posta és távközlés

91 TUDOMÁNYOS KUTATÁS, KÍSÉRLETI FEJLESZTÉS ÁGAZATBÓL
914 Közlekedési, postai és távközlési kutatás, kísérleti fejlesztés
142 Közlekedési-eszköz iparból
1422 A közlekedési eszközök javítása — a motorkerékpárjavítás-karbantartás kivételével

61 VÍZGAZDÁLKODÁS
611 Vízgazdálkodási termelés és szolgáltatás
6111 Víztermelés, vízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás, fürdőszolgáltatás
6112 Vízkárelhárítási szolgáltatás
6113 Egyéb vízgazdálkodási tevékenység
6114 Helyi jellegű közcélú vízgazdálkodási tevékenység
6115 Helyi jellegű egyéb közcélú vízgazdálkodási tevékenység
91 Tudományos kutatás, kísérleti fejlesztés ágazatból
9161 Vízgazdálkodási kutatás, kísérleti fejlesztés
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás