53/1990. (III. 21.) MT rendelet
1990.06.01.
,,i) meghatározza – a szakirány szerint illetékes miniszterekkel egyetértésben – az országos tanulmányi versenyek rendjét és szervezi a hatáskörébe tartozó országos tanulmányi versenyeket;''
,,(3) A művelődési miniszter az óvodai nevelés, az alap- és középfokú nevelés-oktatás, valamint az alapfokú művészet-oktatás tekintetében:
a) szabályozza a nevelési-oktatási intézmények működésének feltételeit;
b) meghatározza az egyedi megoldások alkalmazására, kísérletek folytatására vonatkozó szabályokat;
c) szabályozza az óvodavezetők, valamint az alap- és középfokú nevelési-oktatási intézmények igazgatóinak megbízását és az állás betöltésével kapcsolatos pályázati eljárást;
d) szabályozza a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos gyermekek óvodai nevelésével, valamint iskolai nevelésével, oktatásával kapcsolatos eljárásokat.''
2. § Az Otv. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
,,2. § (1) A művelődési miniszter a felsőoktatási intézményeket közvetlenül irányító miniszterekkel (a továbbiakban: irányító miniszterekkel) egyetértésben: a) irányítja a felsőoktatási intézményrendszer tevékenységének fejlesztését, összehangolja a tárgyi feltételek (erőforrások), valamint a meghatározott célra biztosított költségvetési támogatások elosztását;
b) meghatározza az egyetemi és a főiskolai szintű képzés elveit, általános módszereit;
c) megállapítja a felsőoktatási intézmények szervezetére és működésére vonatkozó általános szabályokat;
d) szabályozza a felsőoktatási intézményekben szervezett oktatói, kutatói és egyes vezetői munkakörök betöltésének általános követelményeit, valamint a címzetes egyetemi tanári és docensi, továbbá a címzetes főiskolai tanári és docensi cím adományozásának, illetőleg visszavonásának feltételeit;
e) szabályozza a felmentés eseteit az általános felvételi feltételek alól, valamint a felvételi eljárást;
f) szabályozza a hallgatói jogviszonnyal összefüggő általános jellegű kérdéseket, ide értve a külföldön ösztöndíjas tanulmányokat folytató magyar állampolgárok ösztöndíjas jogviszonyát, valamint a Magyarországon tanulmányokat folytató külföldiek hallgatói jogviszonyát is;
g) szabályozza a tanulmányi és vizsgarendre vonatkozó alapvető rendelkezéseket;
h) szabályozza – a pénzügyminiszterrel is egyetértésben – az állami felsőoktatási intézményekben a hallgatók által fizetendő díjakat és térítéseket;
i) meghatározza a szakosító továbbképzés szabályait;
j) meghatározza az egyetemi tudományos fokozat és a doktori cím megszerzésének szabályait;
k) meghatározza a külföldi felsőoktatási intézményekben szerzett oklevelek és tudományos fokozatok honosítására vonatkozó szabályokat.
(2) A művelődési miniszter hozzájárulása szükséges nem állami felsőoktatási intézményben az alapképzésben szak alapításához, indításához, megszüntetéséhez.
(3) A nem állami felsőoktatási intézmények vonatkozásában a művelődési miniszter törvényességi felügyeletet gyakorol; e jogkörében megsemmisíti azt a szabályzatot, továbbá a felsőoktatási intézmény tanácsának, illetőleg vezetőjének azt a határozatát, amely jogszabályt sért.''
,,b) megállapítja a nevelési-oktatási intézmények szervezetére és működésére vonatkozó általános jellegű szabályokat;
c) szabályozza a nevelési-oktatási intézmények helyi-területi irányításának, illetőleg hatósági ellenőrzésének rendjét;''.
,,e) meghatározza a vizsgáztatás és a képesítés, valamint a külföldön szerzett szakképesítés honosításának szakmai követelményeit;''
(2) Az Otv. 5. §-ának j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép és a jelenlegi l)–m) pont jelölése k)–l) pontra módosul:
,,j) megbízza az érettségi-képesítő vizsgabizottság, az állami szakmunkásvizsga-bizottság, az egészségügyi szakiskolai képesítő vizsgabizottság, a gépíró és gyorsíró szakiskolai szakmai minősítő vizsgabizottság társelnökét, valamint a technikusképesítő vizsgabizottság elnökét;''
5. § Az Otv. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
,,7. § (1) A külföldön működő nevelési-oktatási intézményben folyó nevelés-oktatás helyi irányítását a Művelődési Minisztérium látja el. (2) A kísérleti nevelési-oktatási intézményben folyó nevelés-oktatás hatósági ellenőrzését a Művelődési Minisztérium a tanácsok végrehajtó bizottságának művelődésügyi szakigazgatási szervei (a továbbiakban: művelődési szakigazgatási szervek) útján látja el.''
6. § Az Otv. 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
,,8. § (1) Az irányító miniszter a szakiránya szerinti felsőoktatás tekintetében szabályozza az alapképzésben a képesítés megszerzésének feltételeit. (2) Az irányító miniszter az állami felsőoktatási intézmények tekintetében:
a) dönt az alapképzésben szak alapításáról, indításáról, illetőleg megszüntetéséről;
b) gondoskodik a felsőoktatási intézmények működéséhez és fejlesztéséhez biztosított költségvetési támogatások elosztásáról;
c) elosztja az állami költségvetésből a hallgatókat jogszabály alapján megillető juttatásokra, kedvezményes szolgáltatásokra biztosított pénzellátást – a hallgatók létszámának arányában – a felsőoktatási intézmények között;
d) megsemmisíti azt a szabályzatot, továbbá a felsőoktatási intézmény tanácsának, illetőleg vezetőjének azt a határozatát, amely jogszabályt sért;
e) az intézmény működését bármely tevékenységének közvetlen megvizsgálásával – törvényességi szempontból – ellenőrizheti;
f) kinevezi, illetőleg felmenti a főiskolai tanárt;
g) megbízza, illetőleg felmenti a főiskola főigazgatóját.
(3) A művelődési miniszter egyetértése szükséges az alapképzésben a képesítési feltételek meghatározásához, valamint állami felsőoktatási intézményben szak alapításához, indításához és megszüntetéséhez.
(4) Állami felsőoktatási intézmény, egyetemi kar, egyetemen szervezett főiskolai kar létesítésére, illetőleg megszüntetésére az irányító miniszter a művelődési miniszterrel egyetértésben, nem állami felsőoktatási intézmény, egyetemi kar, egyetemen szervezett főiskolai kar létesítéséhez, illetőleg megszüntetéséhez szükséges hozzájárulás megszerzése érdekében pedig a művelődési miniszter tesz előterjesztést.
(5) Egyetemi tanár kinevezésére, illetőleg felmentésére, továbbá rektor megbízására, illetőleg felmentésére az irányító miniszter – a művelődési miniszterrel egyetértésben – tesz előterjesztést.''
,,(2) A képzésben érdekelt miniszter egyetértése szükséges:
a) felsőoktatási intézményben folyó alapképzésben a képesítés megszerzése feltételeinek meghatározásához;
b) felsőoktatási intézményben az alapképzésben szak alapításához és megszüntetéséhez.
(3) Az irányító miniszter állami egyetem egyetemi tanárának kinevezésére, illetőleg felmentésére, rektorának megbízására, illetőleg felmentésére a képzésben érdekelt miniszterrel egyetértésben tesz előterjesztést.''
,,11. § (1) A Magyar Tudományos Akadémia elnöke véleményének kikérése szükséges felsőoktatási intézményben folyó alapképzésben szak alapításához. (2) Az irányító miniszter, illetőleg a művelődési miniszter egyetemi tanár kinevezésére, felmentésére, rektor megbízására, illetőleg felmentésére a Magyar Tudományos Akadémia elnöke véleményének kikérése után tesz előterjesztést.''
,,12. § (1) A szakértői bizottságok javaslatot tesznek szak alapítására, illetőleg megszüntetésére, valamint az alapképzésben a képesítési követelmények meghatározására. (2) A szakértői bizottságokat az irányító miniszter – a felsőoktatási intézmények javaslatainak figyelembevételével – hozza létre. A szakértői bizottságokban a felsőoktatási intézmények, a képzésben érdekelt minisztériumok és a Magyar Tudományos Akadémia képviselőinek, továbbá a társadalmi-gazdasági élet megfelelő területén dolgozó elméleti és gyakorlati szakembereknek részvételét is biztosítani kell.''
,,15. § Az óvodai nevelési programban foglaltak alkalmazása – külön intézkedésben foglaltak szerint – kötelező, illetőleg választható.''
16/A. § Ha a szülő a gyermek tankötelezettsége teljesítésével kapcsolatban jogszabályban meghatározott kötelességét önhibájából nem teljesíti, a művelődési szakigazgatási szerv a kötelesség teljesítését elrendeli.''
,,(1) A felsőoktatási intézmények nappali tagozatán tanulmányokat folytatókat megillető juttatások és kedvezményes szolgáltatások:
a) ösztöndíj, köztársasági ösztöndíj, illetőleg a szakmai gyakorlat időtartamára díjazás,
b) szociális támogatásként kedvezményes természetbeni szolgáltatások, pénzbeli támogatás,
c) a társadalombiztosítási ellátások és a jogszabályokban megállapított más juttatások.
(2) Az (1) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott juttatásokra és kedvezményes szolgáltatásokra vonatkozó részletes szabályokat – a köztársasági ösztöndíj kivételével – a felsőoktatási intézmények szabályzatban állapítják meg. Az (1) bekezdés c) pontjában említett ellátásokról és juttatásokról külön jogszabályok rendelkeznek.''
13. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben megállapított kivétellel – 1990. június 1. napján lép hatályba; egyidejűleg az Otv. 4. §-a (1) bekezdésének c) pontja, ,,A törvény 21. §-ához'' címe és a 6. §-a, 13. §-a, ,,A törvény 126. §-ához'' címe és a 24. §-a, ,,A törvény 127. §-ához'' címe és a 25. §-a, valamint az Otv. 1. §-a (2) bekezdésének f) pontjában az ,,– a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsával, illetőleg a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságával egyetértésben –'' szövegrész, továbbá az Otv. 1. §-a (2) bekezdésének g) pontjában az ,,és a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsával, illetőleg a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságával, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsával'' szövegrész hatályát veszti, az Otv. 4. §-ának (2) bekezdésében a b)–f) megjelölés b)–e)-re, az Otv. jelenlegi 26. §-ának számozása pedig 24. §-ra módosul.
,,a) szociális, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi, tudományos, kutatási, költségvetési intézményeket működtet, meghatározza feladataikat, szervezetüket, működési rendjüket, irányítja és ellenőrzi tevékenységüket, gyakorolja a külön jogszabályokban ráruházott munkáltatói jogokat, továbbá gyakorolja az egészségügyi felsőoktatási intézmények tekintetében a külön jogszabályokban meghatározott irányítói jogköröket;''.
Németh Miklós s. k.,
a Minisztertanács elnöke