Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

1991. évi XLII. törvény

a Magyar Köztársaság 1990. évi állami költségvetésének végrehajtásáról1

1991.10.07.

Az Országgyűlés az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény (a továbbiakban: Ápt.) 10. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az 1990. évi állami költségvetés végrehajtásáról a következő törvényt alkotja.

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 1990. évi állami költségvetéséről szóló 1989. évi L. törvény végrehajtását


640 897 000 000 (hatszáznegyvenmilliárd-nyolcszázkilencvenhétmillió) forint bevétellel,


642 266 000 000 (hatszáznegyvenkétmilliárd-kétszázhatvanhatmillió) forint kiadással és


1 369 000 000 (egymilliárd-háromszázhatvankilencmillió) forint hiánnyal


jóváhagyja. Az állami költségvetés végrehajtásának mérlegét e törvény 1. számú melléklete tartalmazza.

A bevételek részletezve

2. § A vállalkozók — kivéve a pénzintézeteket — (a továbbiakban: gazdálkodó szervezet) befizetéseinek az összege 257 752 millió forint, az összes bevétel 40,2%-a.

3. § A fogyasztáshoz kapcsolódó adók összege 254 985 millió forint, az összes bevétel 39,8%-a. Ebből az általános forgalmi adó 146 789 millió forint, a fogyasztási adó 108 196 millió forint.

4. § A lakosság adó- és illetékbefizetéseinek az összege 62 119 millió forint, az összes bevétel 9,7%-a. Ebből 5767 millió forint a társasági, a gépjármű- és a szeszadó-bevétel, valamint a vámbevétel összege, 4071 millió forint az illetékbefizetés, 52 281 millió forint pedig a magánszemélyek jövedelemadójából származó, a központi költségvetést megillető bevétel.

5. § A központi költségvetési szervek költségvetési befizetéseinek az összege 1116 millió forint, ez az összes bevétel 0,2%-a. A befizetés egyes költségvetési fejezetek közötti megoszlását e törvény 2. számú melléklete tartalmazza.

6. § Az elkülönített állami pénzalapokból — a Központi Műszaki Fejlesztési Alapból — való elvonás összege 2000 millió forint, az összes bevétel 0,3%-a.

7. § A nemzetközi pénzügyi kapcsolatokból származó — kormányhitel-felvétellel és -törlesztéssel kapcsolatos —, valamint más bevételek összege — a 20. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt műveletekből származó 395 millió forinttal együtt — 5544 millió forint, az összes bevétel 0,8%-a.

8. § A pénzintézetek vállalkozási nyereségadó-befizetésének, az általuk az állami részvénytulajdon után fizetett osztaléknak az összege 48 585 millió forint, az összes bevétel 7,6%-a. Ebből az állami részvénytulajdon után fizetett osztalék összege 2589 millió forint.

9. § Az egyéb forrásokból származó különféle bevételek összege 8796 millió forint, az összes bevétel 1,4%-a. Ebből a 20. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt műveletekből származó bevétel 4337 millió forint.

A kiadások részletezve

10. § A gazdálkodó szervezetek támogatása 70 076 millió forint, az összes kiadás 10,9%-a. Ebből az élelmiszertermékek normatív exporttámogatása 23 209 millió forint.

11. § A fogyasztással összefüggő fogyasztói árkiegészítés összege 36 865 millió forint, az összes kiadás 5,7%-a.

12. § Felhalmozási kiadásokra 55 014 millió forint, az összes kiadás 8,6%-a használható fel. Ebből központi beruházásokra 20 689 millió forintot, a magánerőből való lakásépítés támogatására 25 692 millió forintot, a gazdálkodó szervezetek beruházási tevékenységének segítésére 5900 millió forintot, központi készletezésre és a gazdálkodó szervezetek vagyonalapjának kiegészítésére együttesen 1278 millió forintot, állami értékpapírok fedezetére — a 20. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt műveletek keretében — 1455 millió forintot fordítottak. Utóbbi összegből a Postabank és Takarékpénztár Rt. 805 millió forint, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 450 millió forint, az INNOFINANCE Általános Innovációs Pénzintézet Rt. 200 millió forint értékű részvényét vásárolta meg az állam.

13. § (1) A központi költségvetési szervek feladatainak támogatására 188 508 millió forint, az összes kiadás 29,4%-a szolgált. Ebből védelemre és az egyéb fegyveres testületek körében 60 720 millió forintot, az összes kiadás 9,5%-át használták fel.

(2) A támogatások egyes költségvetési fejezetek közötti megoszlását e törvény 2. számú melléklete tartalmazza.

14. § Az önkormányzatoknak (tanácsoknak) feladataik ellátásához nyújtott állami támogatás 113 327 millió forint volt, az összes kiadás 17,6%-a. Ebből az egyes megyei, illetőleg a fővárosi önkormányzatokat (tanácsokat) az e törvény 3. számú mellékletében szereplő összegek illették meg.

15. § Az elkülönített állami pénzalapok támogatása 67 210 millió forint volt, az összes kiadás 10,5%-a. Ebből a Lakás Alap támogatása 44 500 millió forint.

16. § A nemzetközi pénzügyi kötelezettségek teljesítésére — többek között rubel — és nem rubelelszámolású viszonylatokban a kivitel növelését elősegítő kormányhitelek nyújtására, a korábbi években a kétoldalú kereskedelmi forgalomban keletkezett magyar tartozás fedezésére és más célokra, a Szovjetunió által nyújtott kormányhitelek visszafizetésére, a Világbanktól a Magyar Állam által fölvett hitelek törlesztésére, segélyek nyújtására 20 398 millió forint szolgált, az összes kiadás 3,2%-a.

17. § A költségvetés adósságszolgálati kötelezettségeinek teljesítésére és kamattérítésre 70 749 millió forintot, az összes kiadás 11%-át használták fel. Ebből:

(1) az előző évek költségvetési hiányának fedezésére és más feladatokra felvett hitelek és kibocsátott államadóssági kötvények esedékes részleteinek törlesztésére — beleértve a 20. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt műveletekből származó források által fedezett összeget is — 8511 millió forint szolgált;

(2) az előző évek hiányát és más költségvetési feladatokat fedező költségvetési kölcsönök és az államadóssági kötvények kamatainak fizetésére 37 757 millió forintra volt szükség. Ebből a Magyar Nemzeti Banknak 7%-os kamatláb mellett 35 280 millió forintot kellett kifizetni;

(3) a költségvetés hiányát finanszírozó, illetőleg likviditását javító kincstárjegyek kamatainak fizetésére 2859 millió forintot;

(4) a beruházási állami alapjuttatás forrását képező refinanszírozási hitelek kamatára, más kamat- és egyéb kiadásokra 21 622 millió forintot


kellett felhasználni.

18. § Egyéb kiadásokra — beleértve a 20. § (1) bekezdés b) pontjában és (2) bekezdés b) pontjában foglalt műveletek keretében eszközölt tételeket is — 20 119 millió forintot fordítottak, ez az összes kiadás 3,1%-a. Ebből a pártok támogatása 778 millió forint, a társadalmi szervezetek támogatása 531 millió forint volt.

Vegyes és záró rendelkezések

19. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az 1989. évi L. törvény 19. §-ában foglalt 3100 millió forint tartalék részben az Országgyűlés, részben a Kormány döntéseivel felhasználásra került.

20. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy

(1) a Népgazdasági elszámolások költségvetési fejezet letéti számláján kezelt összegből a Kormány

a) 7700 millió forintot — a költségvetés likviditásának javítására — az állami forgóalapba befizetett,

b) a számláról az 1990. évet megelőzően átmenetileg megelőlegezett, a költségvetési feladatok körébe tartozó műveletek elszámolási rendnek megfelelő rendezése forrásául, a költségvetés 1990. évi egyéb bevételei közé 4337 millió forintot befizetett. Ebből az összegből került visszafizetésre felhalmozási kiadásként az állami értékpapír-vásárlások, adósságszolgálati, kamattérítési kiadásként a Budapesti Húsnagykereskedelmi Vállalat, a Szekszárdi Húsipari Vállalat, a Borsod megyei Húsipari Vállalat, a Heves megyei Húsipari Vállalat, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Húsipari Vállalat, a Fejér megyei Húsipari Vállalat, a Szabolcs-Szatmár megyei Húsipari Vállalat, a Kaposvári Húskombinát, a Húsipari Hizlaló Vállalat, az Ózdi Kohászati Üzemek, a Lenin Kohászati Művek, a Fővállalkozási Ifjúsági Lakásépítő Közös Vállalat kölcsöntartozásai átvállalásának egy része, egyéb kiadásként az 1989. január 1-jétől önállósult Társadalombiztosítási Alap induló forgóalapja;

(2) az állami költségvetés és a Magyar Nemzeti Bank között az 1990. évet megelőzően keletkezett, egymással szembeni tartozások, illetőleg követelések az 1990. évi költségvetés javára, illetőleg terhére azonos összegben — az állami költségvetés hiányát nem befolyásolva — kerültek elszámolásra a következők szerint:

a) a Magyar Nemzeti Bank a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokból származó bevételek közé — a Nemzetközi Beruházási Banktól kapott 1990. évi osztalék és a fejlődő országok támogatásának maradványa címén — 395 millió forintot, egyéb bevételei közé — az 1985. előtt működött vállalati tartalékalapok elvonási maradványa és a megszűnt Hitelfedezeti Alap maradványa címén — 1321 millió forintot fizetett be;

b) az állami költségvetés adósságszolgálati, kamattérítési kiadásai terhére 1281 millió forintot soron kívül törlesztett az 1968. évi új gazdasági mechanizmus kapcsán a vállalatok forgóalap-ellátására felvett MNB hitelből, egyéb kiadásai tehére 436 millió forintot fizetett ki a Szovjetunióval érvényben volt gabona-hús egyezmény keretében eszközölt kőolaj-behozatal miatt keletkezett követelésre és kamatára.

21. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok (tanácsok) 1990. évi normatív állami hozzájárulásának elszámolása — a tervezett és a tényleges mutatók alapján — a költségvetési év lezárását követően e törvény 4. számú melléklete szerint megtörtént. Az elszámolás alapján a helyi önkormányzatoknak (tanácsoknak) — egyenlegében — 1852 millió forintot kell visszafizetniük az állami költségvetésbe a törvény kihirdetését követő 30 napon belül, a Pénzügyminisztérium által megjelölt számlára. Annak a helyi önkormányzatnak (tanácsnak), amely visszafizetési kötelezettségének e határidőig nem tesz eleget, a pénzügyminiszter az 1991. évi normatív állami hozzájárulása folyósítását a tartozás kiegyenlítéséig felfüggeszti. Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert pótlólagos állami támogatás ugyanezen időpontig történő kiutalására azon helyi önkormányzatok (tanácsok) részére, amelyek az őket megillető összegnél kevesebb állami támogatásban részesültek.

(2) Az állami költségvetésbe visszafizetésre kerülő összeg 1991. évi felhasználásáról külön törvény intézkedik.

22. § Az Országgyűlés

(1) jóváhagyja a Kormánynak és a pénzügyminiszternek az 1990. évi állami költségvetés végrehajtását szolgáló — az 1990. évi L. törvény 23. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kifejtett előirányzat — átcsoportosítási tevékenységét;

(2) tudomásul veszi, hogy az 1989. évi L. törvény 23. § (2) bekezdésében foglalt támogatások közül

a) a Magyar Államvasutak 4000 millió forint, a Szanálási Alap 2500 millió forint, a jóváhagyottal azonos összegű támogatásban részesült;

b) a Felszámolási Alapnak nyújtott támogatás 1025 millió forint volt a jóváhagyott 3000 millió forinttal szemben, a társadalmi szervek támogatása pedig — a 18. §-ban jóváhagyott 544 millió forinttal szemben — 531 millió forint;

c) a pártok támogatása — a 18. §-ban jóváhagyott 700 millió forint összeggel szemben — 778 millió forint, a Lakás Alap támogatása — a 15. §-ban jóváhagyott 42 300 millió forint összeggel szemben — 44 500 millió forint volt.

23. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy

(1) az 1. § szerinti hiányt a kincstárjegyek forgalomban lévő állományának 1617 millió forint növekménye teljes egészében fedezte úgy, hogy a hiány összegén felüli növekmény az állami forgóalapot növelte. A kincstárjegyek állománya 1990. végén 10 242 millió forint volt, amiből 2286 millió forinttal a kamatozó, 7956 millió forinttal a diszkont-kincstárjegyek részesedtek;

(2) az állami tulajdon privatizációjából származó 511 millió forint forrást a költségvetés a Magyar Nemzeti Banknál fennálló adósságai közül — az e törvény 17. §-a (1) bekezdésében elszámolt összegen felül — az 1968. évi új gazdasági mechanizmus kapcsán vállalatok forgóalap ellátására felvett hitel soron kívüli törlesztésére fordította.

24. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az 1989. évi L. törvény 25. §-ában kapott felhatalmazás alapján a Magyar Nemzeti Bank az állami költségvetés folyamatos fizetőképességének fenntartására, azért, hogy a megfelelő bevételek rendelkezésre állása előtt az esedékes kiadások teljesítése forráshiány miatt ne hiúsuljon meg, 1990-ben

(1) jegybanki alapkamat mellett 10 napon összesen 23 823 millió forint;

(2) a napi bankközi pénzpiaci kamat mellett 4 napon 3457 millió forint

likviditási hitelt nyújtott.

25. § E törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

1. számú melléklet a törvény 1. §-ához


Az állami költségvetés mérlege
(millió forintban)

B E V É T E L E K

1990. évi

K I A D Á S O K

1990. évi

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

 

 

 

 

 

 

 

Gazdálkodó szervezetek befizetései

273,700

 

257,752

 

Gazdálkodó szervezetek támogatása

19,700

 

18,511

 

Fogyasztáshoz kapcsolt adók

252,200

 

254,985

 

Mezőgazdasági, élelmiszeripari exporttámogatás

17,700

 

23,209

 

Lakosság befizetései

41,200

 

62,119

 

Szocialista államközi elszámolások

25,500

 

28,356

 

Központi költségvetési szervektől származó befizetések

900

 

1,116

 

összesen

62,900

 

70,076

 

Elvonás elkülönített állami pénzalapokból

 

2,000

 

Fogyasztói árkiegészítés

39,900

 

36,865

 

Nemzetközi pénzügyi kapcsolatokból eredő bevételek

5,061

 

5,544

 

Felhalmozási kiadások

48,100

 

55,014

 

Pénzintézetek nyereségadója és osztaléka

23,500

 

48,585

 

Központi költségvetési szervek támogatása

182,568

 

188,508

 

Egyéb bevételek

2,150

 

8,796

 

Tanácsok támogatása

111,196

 

113,327

 

 

 

 

 

 

Elkülönített állami pénzalapok támogatása

65,910

 

67,210

 

 

 

 

 

 

Nemzetközi pénzügyi kapcsolatokból eredő kiadások

18,700

 

20,398

 

 

 

 

 

 

Adósságszolgálat, kamattérítés

62,738

 

70,749

 

 

 

 

 

 

Egyéb kiadások

13,514

 

20,119

 

 

 

 

 

 

Általános tartalék

3,100

 

 

 

Bevételek főösszege

598,711

 

640,897

 

Kiadások főösszege

608,626

 

642,266

 

Hiány

(9,915)

 

(1,369)

 

 

 

 

 

 


A zárójelek közötti értékek negatív előjelűek.

2. számú melléklet a törvény 5., 13. §-ához


Az önálló költségvetési fejezetet alkotó központi költségvetési szervek kapcsolata az állami költségvetéssel*2
(ezer forintban)

M E G N E V E Z É S

Költségvetési befizetés

Költségvetési támogatás

terv

tény

terv

tény

 

 

 

 

 

Országgyűlés

 

17,859

640,000

1,126,215

Miniszterelnöki Hivatal

9,600

2,286

1,316,400

1,404,566

Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma

963

20,509

2,215,100

2,086,803

Belügyminisztérium

 

 

24,470,000

27,842,875

Belügyminisztérium egészségügyi, szociális, oktatási és kulturális intézményei

 

 

1,472,600

1,143,619

Népjóléti Minisztérium

25,000

18,107

8,537,700

8,914,417

Népjóléti Minisztérium családi pótlék

 

 

48,470,000

49,470,000

Honvédelmi Minisztérium

 

 

30,103,300

30,020,715

Honvédelmi Minisztérium egészségügyi, szociális, oktatási és kulturális intézményei

5,313,700

5,481,331

Igazságügyi Minisztérium

 

11,573

5,236,500

5,853,949

Állami Számvevőszék

 

 

0

322,055

Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium

12,400

153,053

1,857,000

1,930,569

Alkotmánybíróság

 

 

60,000

82,379

Állami Vagyonügynökség

 

 

0

109,736

Külügyminisztérium

500

267,377

1,996,800

3,200,866

Földművelésügyi Minisztérium

61,301

34,328

7,972,500

8,312,639

Munkaügyi Minisztérium

552

260

431,000

462,875

Pénzügyminisztérium

 

108,858

4,771,000

4,827,925

ebből Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

 

44,000

2,612,800

2,515,268

Művelődési és Közoktatási Minisztérium

14,500

79,722

17,867,500

20,015,523

Ipari és Kereskedelmi Minisztérium

11,894

24,960

692,700

850,919

Magyar Távirati Iroda

3,600

 

147,300

146,062

Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium

56,241

57,527

3,526,900

3,413,925

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség

3,000

2,666

182,800

178,494

Központi Földtani Hivatal

5,330

10,837

723,200

722,590

Központi Statisztikai Hivatal

3,000

3,083

1,369,400

1,373,629

Legfelsőbb Bíróság

 

3

157,700

157,704

Magyar Rádió

926

30,433

1,334,200

1,335,210

Magyar Televízió

53,000

44,810

839,800

1,339,823

Magyar Tudományos Akadémia

36,000

201,900

3,480,400

3,608,104

Köztársaság Ügyészsége

 

201

869,900

923,029

Országos Árhivatal

 

 

110,200

114,683

Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság

9,022

14,676

275,200

352,617

SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság

11,000

11,000

1,066,900

1,117,241

ebből TOT szervezett üdültetésének támogatása

 

 

150,000

150,000

Szakszervezeti művelődési intézmények támogatása**

 

 

 

265,000

Központosított előirányzat

582,171

392***

5,060,500****

 

Intézményi befizetések és támogatások összesen

900,000

1,116,420

182,568,200

188,508,087

* Az 1990. évi változásoknak megfelelő szerkezetben.
** A folyósítás közvetlenül történt.
*** Központi Népi Ellenőrzési Bizottság 1989. évi pénzmaradványából költségvetési befizetés.
**** Felhasználása a megfelelő fejezeteknél.

 

Terv

Felhasználás

Maradvány

Szociális ágazat 16% bérfejlesztése

84,000

0

84,000

8 Md Ft-os bérpolitikai intézkedési keret bérarányos hányada+43% tb. járulék

 

 

 

egészségügyi ágazatban

322,000

322,000

0

oktatási ágazatban

957,000

957,000

0

Egyes humánszolgáltatások normatív állami támogatása

520,000

427,359

92,641

Leromlott állagú iskolaépületek felújítása

30,000

30,000

0

Választások többlete

450,000

450,000

0

Hallgatói jövedelempótlék

252,000

252,000

0

Tanulói jövedelempótlék

108,000

108,000

0

Politikai Főiskola átadása MM-nek

135,000

135,000

0

Nemzetközi alapítványok

40,000

40,000

0

Szakszervezetek művelődési intézményeinek támogatása

265,000

265,000

0

MSZMP-től átvett oktatási intézmények üzemeltetése

50,000

50,000

0

Állami vezetők, akadémikusok, országgy. képv. bérrendezése és egyéb tartalék

1,247,500

1,113,698

133,802

Rendészeti szervek tartaléka

600,000

319,651

280,349

 

 

 

 

összesen:

5,060,500

4,469,708

590,792

3. számú melléklet a törvény 13. §-ához


Az önkormányzatok állami támogatásának összesítője
(ezer forintban)

M E G N E V E Z É S

Alanyi jogú
támogatás

KIEGÉSZÍTŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK

Alanyi jogú
és kiegészítő állami
támogatás összesen

Lakóház javítás
támogatás

Egyéb vállalati
támogatás

Átmenet rendezésére
a megyéknek

Központosított
előirányzat

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

Budapest főváros

13,679,934

13,679,934

1,598,000

1,602,500

312,600

312,600

2,976,550

2,976,550

 

1,904,660

18,567,084

20,476,244

Baranya megye

3,649,053

3,649,053

110,000

132,800

37,400

37,400

661,660

661,660

 

496,428

4,458,113

4,977,341

Bács-Kiskun megye

4,099,276

4,099,276

11,000

17,500

19,600

21,600

1,116,780

1,116,780

 

554,539

5,246,656

5,809,695

Békés megye

3,350,852

3,350,852

0

9,000

29,100

29,100

900,200

900,200

 

585,033

4,280,152

4,874,185

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

6,324,284

6,324,284

250,000

254,000

31,500

31,500

1,362,290

1,362,290

 

779,031

7,968,074

8,751,105

Csongrád megye

3,581,406

3,581,406

124,000

124,000

43,700

43,700

826,160

826,160

 

486,220

4,575,266

5,061,486

Fejér megye

3,223,376

3,223,376

181,000

192,435

16,600

16,600

552,790

552,790

 

356,931

3,973,766

4,342,132

Győr-Moson-Sopron megye

3,411,219

3,411,219

389,000

389,000

46,600

46,600

724,350

724,350

 

444,107

4,571,169

5,015,276

Hajdú-Bihar megye

4,284,577

4,284,577

57,000

68,000

56,000

57,700

908,750

908,750

 

512,057

5,306,327

5,831,084

Heves megye

2,710,704

2,710,704

130,000

138,000

12,900

12,900

612,460

612,460

 

337,820

3,466,064

3,811,884

Esztergom-Komárom megye

2,326,650

2,326,650

133,000

133,000

5,900

5,900

372,860

372,860

 

302,687

2,838,410

3,141,097

Nógrád megye

1,774,507

1,774,507

56,000

56,000

1,700

1,700

580,840

580,840

 

237,112

2,413,047

2,650,159

Pest megye

5,679,622

5,679,622

99,000

105,500

23,200

23,200

1,119,010

1,119,010

 

764,912

6,920,832

7,692,244

Somogy megye

3,356,589

3,356,589

62,000

79,000

15,000

15,000

894,290

894,290

 

392,599

4,327,879

4,737,478

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4,702,067

4,702,067

0

12,000

13,200

13,200

1,448,000

1,448,000

 

577,911

6,163,267

6,753,178

Jász-Nagykun-Szolnok megye

3,358,559

3,358,559

13,000

13,000

28,300

28,300

809,130

809,130

 

536,142

4,208,989

4,745,131

Tolna megye

2,077,199

2,077,199

15,000

15,000

9,000

9,000

423,870

423,870

 

263,314

2,525,069

2,788,383

Vas megye

2,419,437

2,419,437

161,000

171,800

31,400

31,400

768,620

768,620

 

273,070

3,380,457

3,664,327

Veszprém megye

3,245,550

3,245,550

79,000

91,800

16,600

16,600

734,850

734,850

 

346,308

4,076,000

4,435,108

Zala megye

2,830,055

2,830,055

57,000

76,500

34,600

34,600

506,540

506,540

 

321,948

3,428,195

3,769,643

Központosított előirányzat*

0

0

175,000

0

4,100

0

0

0

8,322,084

0

8,501,184

0

összesen:

80,084,916

80,084,916

3,700,000

3,680,835

789,000

788,600

18,300,000

18,300,000

8,322,084

10,472,829

111,196,000

113,327,180

* A felhasználás a megfelelő megyéknél található.

4. számú melléklet a törvény 19. §-ához


Helyi és területi önkormányzatok alanyi jogú támogatása
(ezer forintban)

Megnevezés

Települések ált.
támogatása

Általános támogatás korcsoportonként

Külterületi
támogatás

Üdülőhelyi
támogatás

Gyermek- és
ifjúságvédelem

Szociális intézeti
ellátás

db.

összeg

összeg

összeg

összeg

összeg

üdülőh. díj

összeg

összeg

összeg

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

Budapest főváros

22

44,000

1969569

2,304,395.7

274861

1,148,919.0

435693

1,407,288.4

7206

5,764.8

9,732

19,464

3786

749,628

3835

441,025

Baranya megye

297

594,000

426957

499,539.7

65058

271,942.4

75884

245,105.3

10716

8,572.8

17,279

34,559

1334

264,132

1547

177,905

Bács-Kiskun megye

116

232,000

565052

661,110.8

86651

362,201.2

109154

352,567.4

83199

66,559.2

3,367

6,734

1257

248,886

1276

146,740

Békés megye

74

148,000

426040

498,466.8

64453

269,413.5

88198

284,879.5

24322

19,457.6

3,643

7,286

970

192,060

1078

123,970

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

347

694,000

801664

937,946.9

131680

550,422.4

134790

435,371.7

10942

8,753.6

5,758

11,517

2613

517,374

1655

190,325

Csongrád megye

59

118,000

443229

518,577.9

66415

277,614.7

90007

290,722.6

44850

35,880.0

2,824

5,648

1165

230,670

1213

139,495

Fejér megye

104

208,000

425807

498,194.2

72491

303,012.4

65636

212,004.3

8965

7,172.0

8,838

17,676

1147

227,106

1130

129,950

Győr-Moson-Sopron megye

167

334,000

433114

506,743.4

71114

297,256.5

77477

250,250.7

5686

4,548.8

6,440

12,880

799

158,202

644

74,060

Hajdú-Bihar megye

79

158,000

564002

659,882.3

93780

392,000.4

95554

308,639.4

23050

18,440.0

9,915

19,830

1788

354,024

1052

120,980

Heves megye

118

236,000

344505

403,070.9

52290

218,572.2

67967

219,533.4

2964

2,371.2

8,494

16,988

855

169,290

750

86,250

Esztergom-Komárom megye

71

142,000

320756

375,284.5

52172

218,079.0

51225

165,456.8

5357

4,285.6

1,801

3,602

770

152,460

865

99,475

Nógrád megye

121

242,000

236945

277,225.7

35752

149,443.4

44696

144,368.1

2470

1,976.0

354

708

651

128,898

798

91,770

Pest megye

182

364,000

958818

1,121,817.1

152731

638,415.6

165529

534,658.7

45165

36,132.0

10,468

20,936

1812

358,776

1336

153,640

Somogy megye

237

474,000

353693

413,820.8

53496

223,613.3

69061

223,067.0

12476

9,980.8

135,420

270,840

1411

279,378

707

81,305

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

227

454,000

604422

707,173.7

107281

448,434.6

96152

310,571.0

28019

22,415.2

3,086

6,172

2570

508,860

891

102,465

Jász-Nagykun-Szolnok megye

74

148,000

446605

522,527.9

71511

298,916.0

83257

268,920.1

17948

14,358.4

1,006

2,012

1514

299,772

1252

143,980

Tolna megye

108

216,000

262875

307,563.8

41495

173,449.1

49105

158,609.2

10381

8,304.8

1,849

3,697

692

137,016

833

95,795

Vas megye

213

426,000

279511

327,027.9

43245

180,764.1

53954

174,271.4

2877

2,301.6

11,474

22,947

671

132,858

518

59,570

Veszprém megye

220

440,000

387814

453,742.4

65164

272,385.5

64557

208,519.1

8986

7,188.8

81,881

163,762

1107

219,186

554

63,733

Zala megye

255

510,000

315329

368,934.9

49325

206,178.5

61408

198,347.8

6663

5,330.4

47,250

94,500

864

171,072

695

79,925

        összesen:

3091

6,182,000

10566707

12,363,047.2

1650965

6,901,033.7

1979304

6,393,151.9

362242

289,793.6

370,879

741,758

27776

5,499,648

22629

2,602,358

Magyarázat:

 

 

 

2.

oszlop 2 millió forint/település

 9—10.

oszlop külterületi lakosonként 800 forint/fő

 

3—4.

oszlop 1989. I. 1. állandó népességre 1170 forint/fő

11—12.

oszlop a tanácsok által tervezett összeg kétszerese

 

5— 6.

oszlop 3—13 éves korig 4180 forint/fő

13—14.

oszlop ellátottakra 198 ezer forint/fő

 

7— 8.

oszlop 60 éven felüliekre 3230 forint/fő

15—16.

oszlop ellátottakra 115 ezer forint/fő



Helyi és területi önkormányzatok alanyi jogú támogatása (folytatás)
(ezer forintban)

Megnevezés

Szakosított szoc. int. ellátás

Fiatalk. eü. gy. otthoni gyógy. ped. int. ell.

Középfokú oktatás

Diákotthoni
ellátás

Színházak

Területi szakig.
tevékenység

Állami
támogatás összesen

Személyi jövedelemadó

összeg

összeg

összeg

összeg

összeg

összeg

1988. évi bevallás alapján

Kiegészítés 4000 Ft/főre

összesen

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Budapest főváros

2127

270,129

1110

155,400

110738

4,318,782

5826

256,344

2030095

466,921.9

1969569

1,969,569

13,557,631

24,917,027

0

24,917,027

Baranya megye

972

123,444

689

96,460

19731

769,509

4019

176,836

124545

28,645.4

426957

426,957

3,717,607

2,684,745

130,031

2,814,776

Bács-Kiskun megye

658

83,566

519

72,660

23735

925,665

5224

229,856

110185

25,342.6

565052

565,052

3,978,945

2,525,476

325,454

2,850,930

Békés megye

685

86,995

382

53,480

18652

727,428

6037

265,628

101708

23,392.8

426040

426,040

3,126,492

1,855,373

237,529

2,092,902

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

1150

146,050

509

71,260

37065

1,445,535

7683

338,052

114113

26,246.0

801664

801,664

6,174,514

4,268,142

324,348

4,592,490

Csongrád megye

969

123,063

380

53,200

23220

905,580

4559

200,596

221908

51,038.8

443229

443,229

3,393,313

2,312,394

162,928

2,475,322

Fejér megye

305

38,735

205

28,700

18749

731,211

3469

152,636

92420

21,256.6

425807

425,807

3,001,463

2,941,323

43,315

2,984,638

Győr-Moson-Sopron megye

645

81,915

429

60,060

22195

865,605

3712

163,328

236095

54,301.9

433114

433,114

3,296,266

2,539,665

109,880

2,649,545

Hajdú-Bihar megye

1090

138,506

701

98,140

26090

1,017,510

5530

243,320

153820

35,378.6

564002

564,002

4,128,654

2,599,796

335,005

2,934,801

Heves megye

477

60,579

364

50,960

16938

660,582

3377

148,588

101978

23,454.9

344505

344,505

2,640,743

1,776,563

81,841

1,858,404

Esztergom-Komárom megye

204

25,908

271

37,940

15695

612,105

1995

87,780

53320

12,263.6

320756

320,756

2,257,394

2,491,012

13,649

2,504,661

Nógrád megye

329

41,783

201

28,140

9115

355,485

1445

63,580

0

0.0

236945

236,945

1,762,321

1,304,454

30,621

1,335,075

Pest megye

1119

142,113

660

92,400

25670

1,001,130

2978

131,032

2050

471.5

958818

958,818

5,554,346

6,677,870

48,364

6,726,234

Somogy megye

552

70,104

414

57,960

15396

600,444

4153

182,732

153726

35,357.0

353693

353,693

3,276,297

1,576,911

262,719

1,839,630

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

799

101,473

453

63,420

26082

1,017,198

6267

275,748

95965

22,072.0

604422

604,422

4,644,430

1,995,234

737,452

2,732,686

Jász-Nagykun-Szolnok megye

514

65,278

310

43,400

21052

821,028

4748

208,912

86757

19,954.1

446605

446,605

3,303,667

2,117,095

199,232

2,316,327

Tolna megye

580

73,660

146

20,440

11423

445,497

2957

130,108

12208

2,807.8

262875

262,875

2,035,823

1,383,572

118,180

1,501,752

Vas megye

294

37,338

454

63,560

13366

521,274

2981

131,164

5500

1,265.0

279511

279,511

2,359,850

1,315,652

144,331

1,459,983

Veszprém megye

708

89,916

362

50,680

17523

683,397

3492

153,648

136791

31,461.9

387814

387,814

3,225,438

2,039,634

158,170

2,197,804

Zala megye

558

70,866

356

49,840

15065

587,535

2699

118,756

93900

21,597.0

315329

315,329

2,798,209

1,572,165

172,959

1,745,124

összesen:

14736

1,871,421

8915

1,248,100

487500

19,012,500

83151

3,658,644

3927084

903,229.3

10566707

10,566,707

78,233,403

70,894,103

3,636,008

74,530,111


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyarázat:

 

 

 

17—18. oszlop ellátottakra 127 ezer forint/fő

23—24. oszlop tanulókra 44 ezer forint/fő

 

19—20. oszlop ellátottakra 140 ezer forint/fő

25—26. oszlop nézőszámra 230 forint/fő

 

21—22. oszlop tanulókra 39 ezer forint/fő

27—28. oszlop 1989. I. 1. állandó népességre 1000 forint/fő

1

A törvényt az Országgyűlés az 1991. szeptember 24-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1991. október 7. Utóbb a törvényt az 1999: LXI. törvény 1. §-a, illetve melléklete hatályon kívül helyezte 1999. június 24. napjával.

2

Az 1990. évi változásoknak megfelelő szerkezetben.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás