5/1992. (IV. 28.) BM rendelet
a hivatásos tűzoltóságok működési és illetékességi területének megállapításáról
1992.05.06.
A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköréről szóló 1991. évi XX. törvény 10. §-ának (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a következőket rendelem:
(1) A hivatásos önkormányzati tűzoltóság működési területe azon települések közigazgatási területe, ahol a tűzoltóság tűzoltást és műszaki mentést végez.
(2) A hivatásos önkormányzati tűzoltóság működési területét a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
(1) A hivatásos tűzoltóság illetékességi területe azon települések közigazgatási területe, amelyekre vonatkozóan a székhelye szerinti jegyző, fővárosban a főjegyző részére hatósági ügyben szakvéleményt ad.
(2) A hivatásos tűzoltóságok illetékességi területét a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
3. §
Az önálló településsé nyilvánított településrész, annak a hivatásos tűzoltóságnak a működési és illetékességi területéhez tartozik, amelyhez önállóvá válása előtt is tartozott.
4. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő tűzvédelmi hatósági ügyekben is alkalmazni kell.
Dr. Boross Péter s. k.
belügyminiszter
1. számú melléklet
az 5/1992. (IV. 28.) BM rendelethez
KÉSZENLÉTI SZOLGÁLATTAL RENDELKEZŐ HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁGOK MŰKÖDÉSI TERÜLETE
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
BARANYA MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Bakóca
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Babarc
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Abaliget
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Adorjás
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Almamellék
Alsótapazd (Somogy megye)
Gyöngyöspuszta (Somogy megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
BÁCS-KISKUN MEGYEI
TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Dunafalva (Baranya megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Apostag
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Ágasegyháza
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Csengele (Csongrád megye)
Pusztaszer (Csongrád megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Akasztó
Pusztamérges (Csongrád megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
BÉKÉS MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Almáskamarás
Ambrózfalva (Csongrád megye)
Csanádalberti (Csongrád megye)
Pitvaros (Csongrád megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Békássámson
Árpádhalom (Csongrád megye)
Nagymágocs (Csongrád megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Békésszentandrás
Öcsöd (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Biharugra
Csökmő (Hajdú-Bihar megye)
Darvas (Hajdú-Bihar megye)
Újiráz (Hajdú-Bihar megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI
TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Abaújalpár
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alacska
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Bogács
Besenyőtelek (Heves megye)
Mezőszemere (Heves megye)
Mezőtárkány (Heves megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alsózsolca
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alsóberecki
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Abaújszántó
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Ároktő
Polgár (Hajdú-Bihar megye)
Tiszagyulaháza (Hajdú-Bihar megye)
Újszentmargita (Hajdú-Bihar megye)
Újtitkos (Hajdú-Bihar megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
CSONGRÁD MEGYEI
TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Hódmezővásárhely
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Apátfalva
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Ásotthalom
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Csánytelek
Cserkeszőlő
(Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Csépa
(Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Kungyalu
(Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Kunszentmárton
(Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Nagyrév
(Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Szelevény
(Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Tiszainoka
(Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Tiszakürt
(Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Tiszasas
(Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Tiszaug
(Jász-Nagykun-Szolnok megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
FEJÉR MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Keszőhidegkút (Tolna megye)
Nagyszékely (Tolna megye)
Simontornya (Tolna megye)
Tolnanémedi (Tolna megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Bakonysárkány
(Komárom-Esztergom megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI
TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Aka (Komárom-Esztergom megye)
Ácsteszér
(Komárom-Esztergom megye)
Bakonybánk
(Komárom-Esztergom megye)
Bakonyszombathely
(Komárom-Esztergom megye)
Bársonyos
(Komárom-Esztergom megye)
Csatka
(Komárom-Esztergom megye)
Kerékteleki
(Komárom-Esztergom megye)
Réde (Komárom-Esztergom megye)
Sur (Komárom-Esztergom megye)
Bakonypéter (Veszprém megye)
Veszprémvarsány (Veszprém megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Acsalag
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Ásványráró
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Ágfalva
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI
TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Ártánd
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Álmosd
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Görbeháza
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Báránd
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
HEVES MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Aldebrő
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Abasár
Szurdokpüspöki (Nógrád megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Egyházasdengeleg (Nógrád megye)
Erdőtarcsa (Nógrád megye)
Palotáshalom (Nógrád megye)
Szarvasgede (Nógrád megye)
Jászfényszaru
(Jász-Nagykun-Szolnok megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI
TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alattyán
Hevesvezekény (Heves megye)
Tarnaszentmiklós (Heves megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Karcag
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Besenyszög
Jászkarajenő (Pest megye)
Köröstetétlen (Pest megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Abádszalók
Újlőrincfalva (Heves megye)
Egyek (Hajdú-Bihar megye)
Tiszacsege (Hajdú-Bihar megye)
Óhat-Pusztakócs (Hajdú-Bihar megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI
TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Csolnok
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Almásfüzitő
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Alcsútdoboz (Fejér megye)
Vértesboglár (Fejér megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
NÓGRÁD MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alsótold
Bernecebaráti (Pest megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
PEST MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG

Működési területe: Budaörs
Martonvásár (Fejér megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Kunpeszér (Bács-Kiskun megye)
Kunszentmiklós (Bács-Kiskun megye)
Szalkszentmárton (Bács-Kiskun megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Farmos
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Csobánka
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Ráckeresztúr (Fejér megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Alsópetény (Nógrád megye)
Felsőpetény (Nógrád megye)
Szendehely (Nógrád megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
SOMOGY MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Baranyajenő (Baranya megye)
Baranyaszentgyörgy (Baranya megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Balatonkeresztúr
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Bakháza
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Andocs
Mezőkomárom (Fejér megye)
Szabadhidvég (Fejér megye)
Iregszemcse (Tolna megye)
Magyarkeszi (Tolna megye)
Nagyszokoly (Tolna megye)
Balatonvilágos (Veszprém megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Balkány
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
TOLNA MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Attala
Alsómocsolád (Baranya megye)
Egyházaskozár (Baranya megye)
Felsőegerszeg (Baranya megye)
Hegyhátmaróc (Baranya megye)
Kisvaszar (Baranya megye)
Nagyhajmás (Baranya megye)
Vásárosdombó (Baranya megye)
Kercseliget (Somogy megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Bölcske
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alsónána
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
VAS MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alsószölnök
Zalahárshágy (Zala megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Bejcgyertyános
Zalaerdőd (Veszprém megye)
Zalameggyes (Veszprém megye)
Zalaszegvár (Veszprém megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Répcevis (Győr-Moson-Sopron megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
VESZPRÉM MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alsóörs
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Adásztevel
Csikvánd (Győr-Moson-Sopron megye)
Gyarmat (Győr-Moson-Sopron megye)
Szerecseny
(Győr-Moson-Sopron megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Berhida
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Aszófő
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
ZALA MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alsópáhok
Ábrahámhegy (Veszprém megye)
Badacsonytomaj (Veszprém megye)
Badacsonytördemic (Veszprém megye)
Balatonederics (Veszprém megye)
Balatonrendes (Veszprém megye)
Gyulakeszi (Veszprém megye)
Hegymagas (Veszprém megye)
Kátalantóti (Veszprém megye)
Kisapáti (Veszprém megye)
Lesencefalu (Veszprém megye)
Lesenceistvánd (Veszprém megye)
Lesencetomaj (Veszprém megye)
Mindszentkálla (Veszprém megye)
Nemesgulács (Veszprém megye)
Nemesvita (Veszprém megye)
Révfülöp (Veszprém megye)
Sümegprága (Veszprém megye)
Szentbékálla (Veszprém megye)
Szigliget (Veszprém megye)
Zalagyömörő (Veszprém megye)
Balatonberény (Somogy megye)
Balatonszentgyörgy (Somogy megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alsószenterzsébet
Kerkáskápolna (Vas megye)
Magyarszombatfa (Vas megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alsórajk
Iharosberény (Somogy megye)
Pogányszentpéter (Somogy megye)
Porrogszentkirály (Somogy megye)
Porrogszentpál (Somogy megye)
Somogybükkösd (Somogy megye)
Somogycsicsó (Somogy megye)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Működési területe: Alibánfa
Hegyhátszentpéter (Vas megye)
HIVATÁSOS ÁLLAMI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
FŐVÁROSI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokságok működési területe:
Dunaharaszti (Pest megye)
Pilisborosjenő (Pest megye)
Pilisszentiván (Pest megye)
Pilisvörösvár (Pest megye)
A hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokságok működési területéhez tartoznak továbbá, a működési terület határvonalán belüli — saját önkormányzattal nem rendelkező — csatolt települések is.
2. számú melléklet
az 5/1992. (IV. 28.) BM rendelethez
HIVATÁSOS ÁLLAMI
ÉS HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁGOK
ÉS AZOK ILLETÉKESSÉGI TERÜLETE
BARANYA MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
(hivatásos állami tűzoltóparancsnokság)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
BÁCS-KISKUN MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG

CSONGRÁD MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
(hivatásos állami tűzoltóparancsnokság)
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Szeged és csatolt települései

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG

Törökszentmiklós-Szakállas
Törökszentmiklós-Szenttamás
Hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság:
Tiszaszentimre-Újszentgyörgy

Illetékességi területe: Százhalombatta

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI