Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

6/1992. (I. 23.) KHVM rendelet

a belföldi postai szolgáltatások legmagasabb hatósági díjairól

1992.02.01.

Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. §-ában foglalt felhatalmazás alapján — a pénzügyminiszterrel egyetértésben — a következőket rendelem:

Általános rendelkezések

1. §

(1) A levélpostai küldemények (levél, levelezőlap, képes levelezőlap, nyomtatvány) belföldi feladási és rendeltetési helyek között végzett helyi és távolsági forgalomban történő továbbításáért felszámolható díjakat a rendelet melléklete tartalmazza.

(2) A melléklet helyi forgalomra megállapított díjait kell alkalmazni, ha a levélpostai küldeményt ugyanannak a helységnek a közigazgatási határán belül kell kézbesíteni, amelynek területén feladták.

Áralkalmazási feltételek

2. §


E rendelet alkalmazásában:

(1) Levél:

Minden olyan lezárt, becsomagolt levélpostai küldemény, amelynek

a) tömege házhoz címezve legfeljebb 500 g, postafiókra címezve legfeljebb 2 kg;

b) legkisebb mérete 90×140 mm, terjedelme hosszúságban, szélességben és magasságban együttvéve 900 mm-nél — ezen belül a leghosszabb mérete 600 mm-nél — nem nagyobb. Tekercs alakban feladott küldeményeknél a hosszúság és az átmérő kétszerese együttvéve legalább 170 mm, legfeljebb 1040 mm, hosszúsága legalább 100 mm, legfeljebb 900 mm lehet;

c) a levél szabványméretű, ha a tömege legfeljebb 500 g és 114×162 mm, vagy 110×220 mm méretű borítékban adják fel (az eltérés 10 mm-nél nagyobb nem lehet); a boríték le van zárva és a tartalom a borítékot teljesen kitölti (a tartalom hossza, illetőleg szélessége legfeljebb 5 mm-rel lehet kisebb a borítéknál) és a küldemény összenyomott állapotban is sima felületet ad.

(2) Levelezőlap (képes levelezőlap):

a) a levelezőlap és a képes levelezőlap (a továbbiakban együtt: levelezőlap) kartonból előállított téglalap alakú küldemény, amelynek legkisebb mérete 90×140 mm, legnagyobb mérete 105×150 mm (az ettől való eltérés legfeljebb 2 mm) lehet;

b) a más alakú vagy más anyagból készült, összehajtott domború részt tartalmazó, nem papírból készült díszítésű levelezőlap csak borítékban — levélként — adható fel.

(3) Válaszküldemény:

a) válaszküldemény a belföldi forgalomban a díj előzetes megfizetése nélkül feladott olyan levél vagy levelezőlap, amelynek kibocsátója írásban kötelezettséget vállal arra, hogy a címére visszaérkező küldeményeket átveszi, és az érte járó díjat megfizeti;

b) a válaszküldeményekért a címzett (a kibocsátó) a melléklet 1., illetve 2. pontjában meghatározott díjon felüli pótdíjat köteles fizetni.

(4) Nyomtatvány:

a) a nyomtatvány a sokszorosítás útján előállított, meghatározott személynek címzett, belföldi levéllel megegyező méretű, legfeljebb 2 kg tömegű postai küldemény, amelynek csomagolása lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a továbbításra feladott küldemény nyomtatvány;

b) a nyomtatványok továbbításának díját a feladáskor kell megfizetni.

(5) Postautalvány, távirati utalvány:

a) a posta és távirati utalvány díját — az esetleges külön szolgáltatás díjával együtt — a feladáskor készpénzben kell megfizetni;

b) a postautalvánnyal vagy távirati utalvánnyal legfeljebb 50 ezer forint adható fel;

c) a távirati utalványra írt magánközlemény díját külön kell megfizetni.

(6) Utalvány levelezőlap:

A meghatározott névértékű, postahivatalban készpénzre váltható és utalványként is feladható levelezőlap (utalvány levelezőlap) árát és továbbításának díját a megvásárláskor kell megfizetni.

(7) Értéklevél:

Az értéklevél értéknyilvánítással ellátott zárt, ajánlott levélküldemény.

(8) Postacsomag és értékcsomag:

a) postacsomag az a postai úton feladott küldemény, amelyben bármely — külön jogszabály alapján — postai forgalomból ki nem zárt tárgy továbbítható és amelynek tömege legfeljebb 25 kg, mérete (hosszúsága, szélessége és magassága együttvéve) legfeljebb 2500 mm lehet. A csomag címoldalának legkisebb mérete 90×140 mm;

b) a szabványcsomag dobozba vagy ládába csomagolt kocka vagy téglatest alakú küldemény;

c) különleges kezelést igénylő csomagok:

ca) az értékcsomag, amely értéknyilvánítással feladott csomag, ha az értéknyilvánítás összege 5000 Ft-nál nagyobb, továbbá értéknyilvánítás nélkül mérget vagy halotti havat tartalmazó csomag;

cb) a terjedelmes csomag, amelynek a három kiterjedésbeli mérete együttesen 2000 mm-nél több, leghosszabb mérete 750 mm-nél nagyobb, alakja vagy más tulajdonsága miatt egyéb küldeménnyel nem rakható össze, tartalma különösen gondos kezelést igényel;

cc) törékeny csomagként kezeli a szolgáltatást végző a küldeményt, ha azt a feladó ilyen jelzéssel adja fel;

cd) gyorsan romló küldemény.

(9) Ajánlott küldemény:

Az ajánlás az a postai különszolgáltatás, amelynél a levélpostai küldemény felvétele során a szolgáltatást végző a feladónak elismervényt ad és a címzetthez történő kézbesítésről nyilvántartást vezet.

(10) Expressz küldemény:

Az expressz küldeményt a rendeltetési helyén a postahivatal soron kívül kézbesíti.

(11) Tértivevény:

a) a tértivevény az a postai különszolgáltatás, amelynek során a feladó kérésére a posta az ajánlott küldemény, a csomag, az értékcsomag, az értéklevél, illetőleg a postautalvány átadásánál külön az átvétel elismerését beszerzi és a feladó részére visszaküldi;

b) a külön jogszabályban megállapított hivatalos iratot az ott meghatározott kézbesítési szabályok szerint tértivevénnyel kell továbbítani akkor is, ha azt nem ajánlott küldeményként adták fel.

(12) Kézbesítés a címzett saját kezéhez:

A címzett saját kezéhez való kézbesítés az a külön szolgáltatás, amelynél a feladó a tértivevénnyel feladott [(11) bekezdés] küldeménynél azt is kéri, hogy azt csak a címzettnek kézbesítsék.

3. §


A rendelet 1992. február 1-jén lép hatályba, egyidejűleg a belföldi postai szolgáltatások legmagasabb hatósági díjairól szóló 3/1991. (I. 14.) KHVM rendelet hatályát veszti.

Siklós Csaba s. k.,
közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

Melléklet
a 6/1992. (I. 23.) KHVM rendelethez


A díjak a meglévő postai hálózat és szolgáltató helyek figyelembevételével kerültek meghatározásra.

1. Levél díja:

 

Helyi díj

Távolsági díj

a) Szabvány levél:

9 Ft

15 Ft

 

b) Egyéb levél:

100 g-ig

 

16 Ft

22 Ft

250 g-ig

 

23 Ft

32 Ft

500 g-ig

 

35 Ft

44 Ft

1000 g-ig

 

40 Ft

53 Ft

2000 g-ig

 

48 Ft

62 Ft

 

 

2. Levelezőlap (képes levelezőlap) díja:

 

Helyi díj

Távolsági díj

 

7 Ft

10 Ft

3. Válaszküldemény pótdíja küldeményenként:

— levél (egységesen)

7 Ft

— levelezőlap (egységesen)

4 Ft

 

 

4. Nyomtatvány küldemény díja:

 

Helyi díj

Távolsági díj

a)   20 g-ig

6 Ft

10 Ft

  50 g-ig

9 Ft

13 Ft

 100 g-ig

12 Ft

18 Ft

 250 g-ig

16 Ft

24 Ft

 500 g-ig

24 Ft

36 Ft

1000 g-ig

30 Ft

45 Ft

2000 g-ig

36 Ft

54 Ft

b) Az 500 g-nál nehezebb nyomtatvány házhoz kézbesítésének díja 30 Ft, amelyet a címzett fizet.

 

5. Posta- és távirati utalvány díja:

 

a) Posta-
utalvány

b) Távirati
utalvány

100 Ft-ig

20 Ft

95 Ft

500 Ft-ig

25 Ft

100 Ft

1 000 Ft-ig

35 Ft

110 Ft

5 000 Ft-ig

45 Ft

120 Ft

10 000 Ft-ig

60 Ft

135 Ft

20 000 Ft-ig

110 Ft

185 Ft

30 000 Ft-ig

140 Ft

215 Ft

40 000 Ft-ig

170 Ft

245 Ft

50 000 Ft-ig

200 Ft

275 Ft

 

 

6. Az utalvány levelezőlap:

A meghatározott névértékű, postahivatalban készpénzre váltható és utalványként is feladható levelezőlap (utalvány levelezőlap) díja a névértéken felül egységesen 15 Ft.

 

7. Értéklevél:

Az értéklevél értéknyilvánításának díja az értéknyilvánítás minden megkezdett 1000 Ft-ja után 6 Ft, de legalább 30 Ft.

 

8. Csomag értékcsomag küldemények díja:

 

a) Szabványcsomag

b) Egyéb
csomag

5 kg-ig

40 Ft

60 Ft

10 kg-ig

48 Ft

72 Ft

20 kg-ig

66 Ft

99 Ft

25 kg-ig

94 Ft

141 Ft

a) A terjedelmes, illetve törékeny csomag (értékcsomag) pótdíja az a) pontban feltüntetett szabványcsomag díjának 50%-a.

b) A csomag és értékcsomag értéknyilvánítási díja a megjelölt érték alapján 1000 Ft-onként 6 Ft.

c) Értéknyilvánítás nélküli értékcsomag pótdíja 26 Ft.

d) A bérmentesítés nélkül feladott csomag és értékcsomag pótdíja 13 Ft.

e) A csomag, illetve az értékcsomag házhoz kézbesítési pótdíja 30 Ft.

f) Gyorsan romló csomag sürgősségi pótdíja 26 Ft.

g) A csomag kézbesíthetetlenségéről szóló értesítés pótdíja 15 Ft.

9. A különszolgáltatások díja:

a) ajánlott küldemény díja

20 Ft

b) expressz küldemény díja

26 Ft

c) a R. 2. § (11) bekezdés a) pontjában meghatározott tértivevényes küldemény díja

13 Ft

d) a R. 2. § (11) bekezdés b) pontjában megállapított hivatalos irat tértivevényes továbbítási díja

26 Ft

e) saját kézhez való kézbesítés díja

10 Ft

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás