1992. évi LXXVII. törvény
1993.01.01.
(Az általános forgalmi adó alanya és a kizárólag tárgyi adómentes szolgáltatást nyújtó személy az adóköteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy)
,,b) tárgyi adómentesség helyett adóalanyiságot választ,''
,,(1) Adóbevallást kell tennie — a (2) bekezdésben foglalt kivétellel — annak a magánszemélynek, aki az adóévben a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény hatálya alá tartozó, összevonás alá eső bevételt szerzett, függetlenül attól, hogy az adóévre adót fizetnie nem kell. A bevallásban fel kell tüntetni az adóévben az ingyenes értékpapír elidegenítéséből származó jövedelmet és annak adóját, továbbá a kifizetett osztalékot és az abból levont adót. (2) Nem kell adóbevallást tennie annak a magánszemélynek, akinek
a) az adóját az adóévre jogszerű nyilatkozata alapján a munkáltatója állapította meg;
b) az adóévben kizárólag nyugdíjból vagy azzal egy tekintet alá eső bevételből származott jövedelme;
c) az adóévben szerzett, összevonás alá eső összes jövedelme olyan bevételből származott, amely a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény szerint teljes egészében jövedelemnek számít, és ennek összege a nulla adókulcsú sáv felső határát nem haladta meg.
(4) A (3) bekezdésben említett határidőt — ha törvény másként nem rendelkezik — a (3) bekezdés a) és b) pontja esetében attól az időponttól kell számítani, amit a külön jogszabályban előírt zárómérleg, vagyonmérleg elkészítésére jogszabály megállapít. A (3) bekezdés c) és d) pontjában a bevallás benyújtására előírt határidőt a megszűnés, illetőleg a kötelezettség megszűnésének napjától kell számítani.''
,,(2) Az ellenőrzés megkezdésétől a vizsgálat alá vont adó és költségvetési támogatás — a vizsgált időszak tekintetében — önellenőrzéssel nem helyesbíthető. Az ellenőrzés — a próbavásárlást kivéve — a megbízólevél bemutatásával kezdődik. Az adóhatóság hivatali helyiségében történő ellenőrzés esetén az ellenőrzés megkezdésének az erről szóló értesítés kézhezvételének időpontja minősül. Az adóhatóság által utólag megállapított adót, költségvetési támogatást az adózó nem helyesbítheti.''
,,(4) Az önellenőrzéssel feltárt adót és költségvetési támogatást — a magánszemély jövedelemadója és földadója kivételével — a feltárás időpontjában nyilvántartásba kell venni. A nyilvántartásból ki kell tűnnie az eredeti bevallási kötelezettség és a helyesbítés időpontjának, a helyesbített adó, költségvetési támogatás alapjának és összegének. A nyilvántartáshoz mellékelni kell a helyesbítés szöveges indokolását, valamint az önellenőrzési pótlék számítását. A nyilvántartást és a helyesbítés bizonylatait az elévülési időn belül meg kell őrizni.''
,,(1) A helyesbített adóalapot, adót és költségvetési támogatást a helyesbítéstől számított 15 napon belül az erre a célra szolgáló nyomtatványon (önellenőrzési lap) kell bevallani. A magánszemély a jövedelemadójának és a földadójának önellenőrzését a helyesbítést tartalmazó önellenőrzési lap benyújtásával teljesíti.''
,,(3) A helyi adók, az önkormányzat költségvetése javára más törvényben megállapított adó, továbbá az adók módjára behajtandó köztartozások ügyében — ha jogszabály másként nem rendelkezik — első fokon a települési önkormányzat jegyzője jár el.''
,,(3) Helyszíni ellenőrzést az adóhatóság megbízólevéllel ellátott alkalmazottja végezhet. Az alkalmazott ellenőrzési jogosultságát az ellenőrzés megkezdésekor szolgálati igazolvánnyal és megbízólevéllel igazolni köteles. Az ellenőrzést csak akkor kezdheti meg, ha az adózó vagy annak képviselője, meghatalmazottja jelen van.
(4) Próbavásárlás, illetve leltárellenőrzés esetén a (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően az ellenőrzés akkor is megkezdhető, ha az adózó alkalmazottja van jelen. Az ellenőrzési jogosultságot a próbavásárlás befejezésekor kell igazolni, és ezzel egyidejűleg az eladó az áru visszavétele mellett a vételárat köteles visszatéríteni. E bekezdés alkalmazásában alkalmazottnak minősül az a személy is, aki az üzletben árusít.''
,,71. § Az adózó az önellenőrzéssel (42—44. §-ok) — és ha ez önellenőrzési pótlék fizetési kötelezettséggel jár, annak teljesítésével — mentesül az adóbírság és az önellenőrzés időpontjáig esedékes késedelmi pótlék, valamint a mulasztási bírság megfizetése alól.''
(Mulasztási bírság szabható ki az adózással összefüggő:)
,,g) mérleg és eredménykimutatás, egyszerűsített mérleg, egyszerűsített éves beszámoló mérlege és eredménykimutatása benyújtásának elmulasztása''
,,(6) Ha a nem magánszemély adózó vagy az általa megjelölt érdekképviseleti szerv az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv megismerését és igazolt átvételét követően a törvényben előírt határidőn belül [64. § (1) bekezdés] észrevételt nem tesz, a határozat indokolásában elegendő a jegyzőkönyv megfelelő pontjaira utalni. Nem alkalmazható ez a rendelkezés abban az esetben, ha az adó vagy a költségvetési támogatás alapját az adóhatóság becsléssel állapította meg.''
,,(3) Az adóhatóság a megállapított pótlék mérséklését kivételes méltányosságból engedélyezheti.''
,,(2) E törvény alkalmazásában az (1) bekezdésben említett és az adózó által kitöltött és aláírt nyomtatvány magánokiratnak minősül. Az eredeti okiratéval azonos bizonyító ereje van az okiratról — műszaki vagy vegyi úton — készült felvételnek (fénykép, film, hang stb.), úgyszintén az eredeti okiratról bármely adathordozó (mágneslap, mágnesszalag stb.) útján készült okiratnak, ha a felvételt, illetőleg az adathordozóról az okiratot az adóhatóság vagy az ellenőrzése mellett más szerv készítette.''
(E törvény és — ha törvény másként nem rendelkezik — az adóról szóló jogszabályok alkalmazásában)
,,l) munkaviszony: a Munka Törvénykönyve szerinti munkaviszony, továbbá minden olyan munkavégzésre létesített jogviszony, amelyre külön törvény szerint a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit is alkalmazni kell, illetőleg azok a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok, amelyekre a külön törvények rendelkezéseit kell alkalmazni. A fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek hivatásos és továbbszolgáló állományú tagját, valamint az egyházi személyt is munkaviszonyban állónak kell tekinteni,
u) hibás bevallás: az a bevallás, amelynél a 24. § szerint kijavításnak van helye, vagy a bevallás adóhiányt nem eredményező hiányosságát az adóhatóság tárja fel,''
Átmeneti és záró rendelkezések
14. § (1) Ez a törvény 1993. január 1-jén lép hatályba.
(2) E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a hatálybalépésekor jogerősen el nem bírált ügyekben, továbbá a törvény hatálybalépését követően az azt megelőző időszakra teljesítendő, illetve esedékessé vált kötelezettségekre azzal, hogy ha az 1992. december 31-ig hatályos rendelkezések az adózóra összességében kevésbé terhes bírság (felemelt adó, felemelt illeték), pótlék feltételeket határoztak meg, a kötelezettségre legfeljebb az ott megjelölt legmagasabb mérték alkalmazható.
(4) E törvénynek az állami végkielégítésre vonatkozó rendelkezéseit a végkielégítésre is alkalmazni kell.
15. § (1) Az 1992. évi adó és költségvetési támogatás bevallására, megfizetésére és igénylésére — az e törvény 3. §-ában foglalt kivétellel — az 1992. december 31-ig hatályos jogszabályokat kell alkalmazni.
(2) Ha a társasági adóról szóló törvény hatálya alá tartozó, egyszeres könyvvezetésre kötelezett adózó — a felszámolás esetét kivéve — e törvény hatálybalépését megelőzően szűnt meg, vagy szüntette meg a tevékenységét, illetőleg került ki a társasági adóról szóló törvény hatálya alól, bevallására és adófizetésére az 1992. december 31-ig hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.
Göncz Árpád s. k.,
a Köztársaság elnöke
Szabad György s. k.,
az Országgyűlés elnöke
1. számú melléklet az 1992. évi LXXVII. törvényhez
,,3. A havi és az évközi bevallás tartalmazza az általános forgalmi adónak a 20. § szerinti részletes adatait. A havi és az évközi bevallás benyújtására kötelezett adózónak az adókról — az olyan adók kivételével, amelyekről havi adóelőleg-bevallást kellett tennie — és a költségvetési támogatásokról a 2. pont szerinti tartalommal éves, a fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről féléves és éves összesítő bevallást kell benyújtania. Ugyancsak a 2. pont szerinti tartalommal kell éves bevallást tennie az olyan adókról is, amelyekre adóelőleg-fizetési kötelezettsége volt.''
,,1. Havi és évközi bevallásra kötelezettek
a) Az adózónak valamennyi adóról — az adóhatóság által előírt társasági adóelőleg és az állami vagyon utáni részesedés előlegének kivételével — és költségvetési támogatásról, ha az adóévet megelőző második évben a nettó módon számított, elszámolandó általános forgalmi adója, vagy a nettó módon számított fogyasztási adója, vagy a magánszemélyektől általa levont jövedelemadó-előleg, magánszemélyektől általa levont jövedelemadó-előleg és jövedelemadó együttes összege
— a 3 millió forintot elérte
— ha az 1 millió forintot elérte
b) Az a) pont szerint kell bevallást tennie annak az adózónak is, amely az adóévet megelőző második év utolsó napját követően szervezeti változással (átalakulással, kiválással, szétválással, egyesüléssel, beolvadással) jött létre, és az a szervezet, amelyből átalakult, kivált, vagy szétválás útján létrejött, illetve, amellyel egyesült, vagy amelybe beolvadt, a szervezeti változást megelőzően az adóévet megelőző második évben az a) pontban meghatározott feltételeknek megfelelt.
c) Az általános forgalmi adó alanyának — függetlenül attól, hogy adóbevallási kötelezettségét a törvény milyen időszakonként állapítja meg — az általános forgalmi adó bevallását az I/3. pontban meghatározott tartalommal havonta kell benyújtania.
2. A havi és évközi bevallás határidői
a tárgyhónapot követő hó 20-ig,
a negyedévet követő hó 25-ig
kell az I/3. pont szerinti tartalommal az adóhatósághoz benyújtani.
b) Az adóév utolsó hónapjáról, illetőleg negyedévéről külön bevallást tenni nem kell. Az év utolsó hónapjának, illetőleg negyedévének adóját és költségvetési támogatását a 3. pont szerinti határidőben kell bevallani. Az általános forgalmi adó alanyának az év utolsó hónapjának általános forgalmi adójáról is bevallást kell tenni.''
,,4. Az adóbevallás benyújtására vonatkozó különös rendelkezések
a) Ha a társasági adó hatálya alá tartozó egyszeres könyvvezetésre kötelezett adózó — a felszámolás esetét kivéve — megszűnik, e tevékenységét megszünteti, vagy a társasági adó hatálya alól kikerül, a társasági adóról a megszűnést követő 30 napon belül adóbevallást tesz.
b) A munkáltatónak a 30. § szerint levont vagy visszafizetett különbözetről,
— ha havonta tesz bevallást,
a levonást (visszafizetést)
követő hónapban,
— ha negyedévenként tesz bevallást,
a levonás (visszafizetés) negyedévét
követő hónapban,
— ha évente tesz bevallást,
az adóévet követő év
június 20-ig
c) Az adózónak a fogyasztási adó és a fogyasztói árkiegészítés féléves összesítő bevallását,
— ha havonta tesz bevallást,
— ha negyedévenként tesz bevallást,
d) A külföldi vállalkozó és a külföldi szervezet társasági adó bevallására az 5. számú melléklet rendelkezéseit kell alkalmazni.''
2. számú melléklet
az 1992. évi LXXVII. törvényhez
,,2. Az általános forgalmi adó
a) Az általános forgalmi adó alanya az általános forgalmi adó nettó, elszámolandó összegét
a tárgyhót követő hó 20-ig
fizeti meg, illetőleg ettől az időponttól igényelheti vissza.
b) Az adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó összegét 15 naponként, a tárgyhót követő hó 5-én, illetőleg 20-án számolhassa el.''
A) A társasági adó előlege]
— ha a társasági adóról szóló törvény szerint havonta két alkalommal fizet adóelőleget, az adóhatóság által előírt összeget
minden hó 10-ig és 28-ig,
— ha a társasági adóról szóló törvény szerint negyedévenként fizet adóelőleget, az adóhatóság által előírt összeget
a negyedévet követő hó 20-ig
A havonta két alkalommal előleget fizető adózónak az adóév december hónapjában az adóelőleget
december hó 10-ig és 20-ig
,,c) Az adózó a társasági adót, a megfizetett adóelőleg és az adóévre megállapított társasági adó különbözetét
az adóévet követő év május 31-ig
fizeti meg, illetőleg ettől az időponttól igényelheti vissza.
e) A külföldi vállalkozó és a külföldi szervezet a társasági adót az 5. számú melléklet szerint fizeti meg.''
[9. Központi műszaki fejlesztési hozzájárulás]
,,a) A központi műszaki fejlesztési hozzájárulásra előleget fizető adózó — a b) pontban foglaltaktól eltérően — az előleget a központi műszaki fejlesztési hozzájárulásra vonatkozó jogszabályban meghatározott mértékben és módon
Az előleget fizető adózónak a központi műszaki fejlesztési hozzájárulás előlegét a várható, éves fizetendő hozzájárulás összegére
az adóév december hó 20-ig
kell kiegészítenie. A tényleges adatok szerinti éves kötelezettség és a már befizetett összegek különbözetét a c) pont szerint számolhatja el.''
[15. Kommunális adó, iparűzési adó]
,,c) A vállalkozónak a helyi kommunális és iparűzési adóelőleget a várható, éves fizetendő adó 90%-ának megfelelő összegre
e) A vállalkozó a megfizetett adóelőleg és az éves tényleges adó különbözetét az éves adóbevallás benyújtásával egyidejűleg fizeti meg, illetve igényelheti vissza.''
3. számú melléklet az 1992. évi LXXVII. törvényhez
,,2. A kifizető adózónként szolgáltat adatot
a) az adókötelezettség és összevonás alá eső, általa kifizetett teljes összegről (bevételről, jövedelemről), illetve az általa juttatott vagyoni érték összegéről, ideértve a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény szerint ingyenes értékpapírnak minősülő vagyoni értéket is;
b) ha az a) pontban említett összegből adóelőleget kellett levonni, az adóelőleg számításánál figyelembe vett adóalapról és a levont adóelőlegről.''
4. számú melléklet az 1992. évi LXXVII. törvényhez
,,2. A külföldi vállalkozó adóügyeiben az állami adóhatóság fővárosi szerve, a külföldi szervezet adóügyeiben a kifizetést teljesítő belföldi személy székhelye (telephelye, állandó lakóhelye) szerint illetékes fővárosi, megyei állami adóhatóság jár el.
7. A külföldi szervezet adóköteles bevétele után a belföldi személy a kifizetett összegből az adót levonja és
a kifizetést követő hó 20-ig
A levont adót a belföldi személy saját társasági adóbevallásában a rá vonatkozó rendelkezések szerint vallja be. Ha ilyen kötelezettsége nincs, a levont adóról
az adóévet követő február 15-ig
külön, e célra rendszeresített nyomtatványon tesz adóbevallást.''