88/1992. (V. 29.) Korm. rendelet
a 208/1951. (XII. 9.) MT rendelet mellékleteként kiadott Vasúti Árufuvarozás Szabályzata módosításáról
1992.06.15.
1. § A Vasút az általa nyújtott szolgáltatások díjait, az azok kiszámításának módját és feltételeit tartalmazó árudíjszabását, valamint annak módosításait a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Értesítőben közzéteszi.
2. § Az árudíjszabásnak tartalmaznia kell a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter által megállapított és jogszabállyal kihirdetett díjakat is, az azok kiszámítására vonatkozó feltételekkel együtt.
3. § A díjszabásban és az annak módosításáról szóló közleményben meg kell jelölni a hatálybalépésének napját. Ez a hatósági árak tekintetében nem térhet el a 2. §-ban foglaltaktól.
4. § Kiigazítás címén csak nyomtatási hibák igazíthatók helyre. Ha a vasút a nyomtatási hibát 15 napon belül helyreigazítja, úgy kell tekinteni, mintha már a kihirdetéskor is helyes szöveggel jelent volna meg.
5. § Az egy vasúton érvényes díjszabást az illető vasút, a több vasúton érvényes díjszabást az a részes vasút köteles kihirdetni, amelyiknek a vonalhálózata a legnagyobb.''
(1) A VÁSZ 24. Cikke 1. §-ának negyedik mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
,,A vasút a feladási állomáson végzett kirakás költségeit a feladótól, az útközbeni állomáson végzett kirakás költségeit az átvevőtől szedi be.''
(2) A VÁSZ 24. Cikke 8. §-ának harmadik mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
,,Ha a megállapítás útközben történik, a költségeket a vasút az átvevőtől szedi be.''
(3) A VÁSZ 35. Cikke 1. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:
,,1. § A fuvarköltségeket a feladó vagy az átvevő köteles megfizetni.''
(4) A VÁSZ 51. Cikkének 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
,,Ha a feladót nem lehet értesíteni, vagy a feladó az értesítés elküldését követő öt napon belül végrehajtható utasítást nem ad, a vasút a kézbesíthetetlen küldeményt értékesítheti.''
(5) A VÁSZ 51. Cikkének 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
,,10. § Az értékesítésről a vasút a feladónak lehetőleg előzetes értesítést küld.''
(Az elévülés kezdő időpontja:)
,,c) a vasútnak olyan összegek megfizetésére vonatkozó követelései esetében, amely összegeket az átvevő helyett a feladó vagy a feladó helyett az átvevő fizetett ki és amelyeket a vasútnak vissza kell téríteni, az összeg visszatérítésének a napja,''
(7) A VÁSZ 67. Cikkének 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
,,5. § Ha a felszólamlást nem az arra jogosult nyújtja be, külön (nem a felszólamlás jogalapját bizonyító okiratok valamelyikén) kiállított és a jogosult által aláírt engedményt, meghatalmazást, megbízást vagy kereskedői tudósító levelet (a továbbiakban: igazolást) kell mellékelni, amelyet a vasút a felszólamlás elintézése után visszatart. Az említett igazolásnak a bemutatása nem szükséges, ha a felszólamláshoz a feladó vagy az átvevő a fuvarlevéllel, illetőleg a fuvarlevél-másolattal együtt a fuvarlevél-másodpéldányt is benyújtja.
Hitelezett küldeményeknél a fuvarköltség visszatérítésére irányuló felszólamlási és kereseti jog érvényesítésére a feladó, illetőleg az átvevő csak egymásnak adhatnak megbízást.''
Dr. Antall József s. k.,
miniszterelnök