Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

33/1993. (XII. 26.) KHVM rendelet

a légügyi hatósági eljárások díjairól1

1997.07.05.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ának (2) bekezdésében, valamint a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló — többször módosított — 44/1990. (IX. 15.) Korm. rendelet 2. §-ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján — a pénzügyminiszterrel egyetértésben — a következőket rendelem el:

1. §


A légügyi hatósági eljárásokért a melléklet szerinti díjakat kell fizetni.

2. §2

(1) A díjakat a kérelemmel egyidejűleg kell – postai befizetéssel vagy átutalással – a Légügyi Igazgatóság (MNB 10032000-01712405-00000000) költségvetési számlájára befizetni.

(2) A befizetett díj a Légügyi Igazgatóság bevétele. A díjak nyilvántartására és elszámolására a költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről szóló jogszabály előírásait kell alkalmazni.

(3) A rendelet mellékletében meghatározott díjak általános forgalmi adót nem tartalmaznak.

(4) A hatósági eljárás eredményét igazoló okiratok kiállításának díját eljárási díjak tartalmazzák.

(5) Az eljárásért megfizetett díj – a díj 10%-ának levonásával – a vizsgálatok megkezdéséig visszaigényelhető a kérelem visszavonása esetén.

3. §3

(1) A Légügyi Igazgatóság határozata ellen a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Légügyi Főigazgatóságához benyújtott fellebbezés díja a hatósági eljárás díjának 50%-a, amelyet a fellebbezéssel egyidejűleg kell a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium gazdálkodó szervezete költségvetési elszámolási számlájára (MNB 10032000-01465464-00000000) befizetni. A befizetett díj a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium bevétele.

(2) Ha a fellebbezéssel megtámadott határozat jogszabálysértő, a fellebbezési eljárási díjat vissza kell téríteni. Erről a másodfokú hatóság a határozatában köteles rendelkezni.

(3) A másodfokú eljárás során a tényállás kiegészítéséhez szükséges vizsgálatok díját a Légügyi Igazgatóság megelőlegezi. Amennyiben

a) a Légügyi Főigazgatóság a Légügyi Igazgatóság részben vagy egészben jogszabálysértő határozatát a tényállás kiegészítéséhez szükséges külön vizsgálatok alapján megsemmisíti, vagy megváltoztatja, akkor az első fokon eljárt szerv köteles a másodfokon felmerült eljárási díjat a másodfokú határozattól függően részben vagy egészben viselni:

b) a másodfokú határozat az elsőfokú eljárás határozatát helyben hagyja, úgy a tényállás kiegészítéséhez szükséges vizsgálatok díját a fellebbező ügyfél téríti meg az első fokon eljárt hatóságnak.

4. §


Ez a rendelet 1994. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően kezdeményezett hatósági eljárásokra kell alkalmazni.

Melléklet a 33/1993. (XII. 26.) KHVM rendelethez4


A légiközlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárások (szolgáltatások) díjai

SZJ 151

-----------------------
Sorszám Légügyi hatósági eljárások megnevezése | Díj (Ft)
-----------------------
I. Légijárművek földi- és légiüzemeltetésével, minősítésével és engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárások

1. Típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása ejtőernyő, ultralight, mikrolight és vitorlázó repülőgép, levegőnél könnyebb légijármű esetében | 240 000
2. Típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása honosítási eljárásban ejtőernyő, ultralight, mikrolight, vitorlázó repülőgép, levegőnél könnyebb légijármű esetében | 78 000
3. Kiegészítő típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása ejtőernyő, ultralight, mikrolight, vitorlázó repülőgép, levegőnél könnyebb légijármű esetében | 50 000
4. Teljeskörű típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 736 kW teljesítmény alatti egy hajtóműves légijármű esetében | 464 000
5. Nem teljeskörű típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 736 kW teljesítmény alatti egy hajtóműves légijármű esetében | 140 000
6. Kiegészítő típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 736 kW teljesítmény alatti egy hajtóműves légijármű esetében | 72 000
7. Teljeskörű típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 736 kW teljesítmény feletti egy hajtóműves légijármű esetében | 480 000
8. Nem teljeskörű típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 736 kW teljesítmény feletti egy hajtóműves légijármű esetében | 78 000
9. Kiegészítő típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 736 kW teljesítmény feletti egy hajtóműves légijármű esetében | 72 000
10. Részleges típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása gázturbinás és több hajtóműves 5700 kg felszállótömeg alatti légijármű esetében | 109 000
11. Kiegészítő típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása gázturbinás és több hajtóműves 5700 kg felszállótömeg alatti légijármű esetében | 73 000
12. Részleges típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 5701–27 000 kg felszálló tömegű légijármű esetében | 172 000
13. Kiegészítő típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 5701–27 000 kg felszálló tömegű légijármű esetében | 81 000
14. Nem teljeskörű típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 27 001–100 000 kg felszálló tömegű légijármű esetében | 219 000
15. Kiegészítő típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 27 001–100 000 kg felszálló tömegű légijármű esetében | 109 000
16. Nem teljeskörű típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 100 000 kg felszállótömeg feletti légijármű esetében | 280 000
17. Kiegészítő típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 100 000 kg felszállótömeg feletti légijármű esetében | 178 000
18. Légijárműnek a Magyar Köztársaság Állami Légijármű Lajstromába vétele, valamint törlése | 70 000
19. Kísérleti lajstromjel kiadása. Légijárműnek a Magyar Köztársaság Állami Légijármű Lajstromába történő ideiglenes lajstromjel kijelölése, jelzálogjog bejegyzése | 44 000
20. Légijármű adatváltozásainak bejegyzése a Magyar Köztársaság Állami Légijármű Lajstromába | 19 000
21. Ejtőernyő, ultralight, mikrolight, vitorlázó repülőgép és levegőnél könnyebb légijárművek alkalmasságának vizsgálata | 13 000
22. 736 kW teljesítmény alatti egyhajtóműves légijármű alkalmassági vizsgálata | 13 000
23. 736 kW teljesítmény feletti egyhajtóműves légijármű alkalmasság vizsgálata | 15 000
24. Gázturbinás és több hajtóműves 5700 kg felszállótömeg alatti légijármű alkalmassági vizsgálata | 13 000
25. Típusminősítésű 5701–27 000 kg közötti felszálló tömegű légijármű alkalmasság vizsgálata | 120 000
26. Típusminősítésű 5701–27 000 kg közötti felszálló tömegű légijármű részleges alkalmasság vizsgálata | 102 000
27. 27 001–100 000 kg felszálló tömegű légijármű alkalmasság vizsgálata | 146 000
28. 27 001–100 000 kg felszálló tömegű légijármű részleges alkalmasság vizsgálata | 109 000
29. 100 000 kg felszállótömeg feletti légijármű alkalmasság vizsgálata | 148 000
30. 100 000 kg felszállótömeg feletti légijármű részleges alkalmasság vizsgálata | 105 000
31. Üzemben tartási engedély kiadása levegőnél könnyebb és 5700 kg felszállótömeg alatti légijárműveknek | 106 000
32. Üzemben tartási engedély kiterjesztése, hosszabbítása levegőnél könnyebb és 5700 kg felszállótömeg alatti légijárműveknek | 55 000
33. Üzemben tartási engedély kiadása 5700 kg felszállótömeg feletti légijárműveknek | 284 000
34. Üzemben tartási engedély kiterjesztése, meghosszabbítása 5700 kg felszállótömeg feletti légijárműveknek | 194 000
35. Látványosság célját szolgáló repülések, bemutatók vizsgálata előírás és engedély kiadása | 10 000
36. Légijármű üzemben tartói tevékenység ellátásához szükséges feltételek vizsgálata (üzemben tartási engedély megléte esetén) | 18 000
37. Légijárművek és üzemeltetőik hatósági jóváhagyásra kötelezett dokumentációinak eljárása (üzemben tartási engedély megléte esetén) | 70 000
38. Ultralight, mikrolight, vitorlázó repülőgép és levegőnél könnyebb légijárművek gyártó és javító tevékenységének engedélyezése | 23 000
39. 736 kW teljesítmény alatti egyhajtóműves légijárművek gyártó és javító tevékenységének engedélyezése | 26 000
40. 736 kW teljesítmény feletti egyhajtóműves légijárművek gyártó és javító tevékenységének engedélyezése | 30 000
41. Gázturbinás és többhajtóműves 5700 kg felszállótömeg alatti légijárművek gyártó és javító tevékenységének engedélyezése | 30 000
42. Típusminősítésű 5701–27 000 kg felszálló tömegű légijárművek gyártó és javító tevékenységének engedélyezése | 31 000
43. 27 001–100 000 kg felszálló tömegű légijárművek gyártó és javító tevékenységének engedélyezése | 22 000
44. 100 000 kg felszállótömeg feletti légijárművek gyártó és javító tevékenységének engedélyezése | 25 000
45. Ultralight, mikrolight, vitorlázó repülőgép és levegőnél könnyebb légijármű külföldről történő behozatalának engedélyezése | 23 000
46. 736 kW teljesítmény alatti egyhajtóműves légijármű külföldről történő behozatalának engedélyezése | 25 000
47. 736 kW teljesítmény feletti egyhajtóműves légijármű külföldről történő behozatalának engedélyezése | 26 000
48. Gázturbinás és többhajtóműves 5700 kg felszállótömeg alatti légijármű külföldről történő behozatalának engedélyezése | 28 000
49. Típusminősítésű 5701–27 000 kg felszálló tömegű légijármű külföldről történő behozatalának engedélyezése | 30 000
50. 27 001–100 000 kg felszálló tömegű légijármű külföldről történő behozatalának engedélyezése | 25 000
51. 100 000 kg felszállótömeg feletti légijármű külföldről történő behozatalának engedélyezése | 28 000
52. Légijárműbeszerzés és -alkatrész gyártásának, összeszerelésének engedélyezése 50 alkatrészt magában foglaló egység esetén | 23 000
53. Légijárműberendezés és -alkatrész gyártásának, összeszerelésének engedélyezése 50 alkatrészt meghaladó egység esetén | 31 000
54. Légijárműberendezés és -alkatrész gyártásának, összeszerelésének engedélyezése különleges egységek esetén | 37 500
55. Légijárműberendezés és -alkatrész gyártásának, összeszerelésének engedélyezése komplex rendszerek esetén | 55 000
56. Légijárművön végrehajtandó módosítás, újítás, bulletin engedélyezése, amikor a végrehajtáshoz szükséges munkaidő 25 óra alatt van | 13 000
57. Légijárművön végrehajtandó módosítás, újítás, bulletin engedélyezése, amikor a végrehajtáshoz szükséges munkaidő 25–100 óra között van | 19 000
58. Légijárművön végrehajtandó módosítás, újítás, bulletin engedélyezése, amikora végrehajtáshoz szükséges munkaidő 100 órán felül van | 37 500
59. Alapanyagok (szövetek, festékek, fa- és fémipari készítmények, kötőelemek, műanyagok) beépítésének, alkalmazásának engedélyezése | 22 000
60. Külföldi légijárművet és hajtóművet karbantartó, javító és nagyjavító szervezet minősítése és engedélyezése | 73 000
61. Üzemi berepülési programok vizsgálata, előírás és engedély kiadása | 44 500
62. Légiüzemeltetési utasítások jóváhagyási eljárása | 44 500
63. Érvényes légialkalmassági bizonyítvánnyal nem rendelkező légijárművekkel való repülések, egyszeri átrepülések vizsgálata és engedélyezése | 5 000
64. Közforgalmon kívüli légijárművek fedélzeti rádió-műszer-elektromos berendezései karbantartó munkáinak engedélyezése | 47 500
65. Közforgalmon kívüli légijárművek fedélzeti rádió-műszer-elektromos berendezései beépítésének engedélyezése | 31 000
66. Légijármű szimulátor létesítésének, üzemben tartásának vizsgálata és engedélyezése | 52 000
67. Repülési eljárást gyakorló berendezések engedélyezése | 30 000
68. Polgári repülés mérésügyi szolgálatainak éves felülvizsgálata | 55 000
69. Export légialkalmassági bizonyítvány kiadása | 15 000
70. Zajminősítési bizonyítvány kiadása | 21 000
71. Érvényes szakmai szabályoktól – a jogszabályok és egyéb szakmai szabályok által lehetővé tett – eltérések engedélyezésének eljárása | 22 500

II. Repülőterek és irányítástechnikai berendezések engedélyezésének hatósági eljárásai

72. Repülőtérrend elbírálása, jóváhagyási eljárása | 52 000
73. Állandó repülőterek létesítésének elvi engedélyezése | 26 000
74. Repülőterek létesítésének engedélyezése | 44 500
75. Repülőterek építményeinek szakhatósági felügyelete, műszaki átadási-átvételi eljárásai | 18 000
76. Állandó repülőterek üzembe helyezési eljárása és üzembe helyezési engedélyének kiadása | 67 000
77. Állandó repülőterek éves alkalmassági felülvizsgálata és az üzemeltetési engedély meghosszabbítása | 15 000
78. Ideiglenes repülőterek üzembe helyezése és az üzembe helyezési engedély kiadása | 8 000
79. Állandó repülőterek megszüntetésének, illetve változtatásának engedélyezése | 15 000
80. Földi irányítástechnikai berendezések létesítésének, üzemben tartásának, illetve az éves üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése:
80/1. VOR irányadó (D. VOR, T. VOR) berendezés
a) létesítésének engedélyezése | 30 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 45 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 10 000
80/2. DME távolságmérő (PDME) berendezés
a) létesítésének engedélyezése | 30 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 45 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 10 000
80/3. NDB irányadó (útvonali) berendezés
a) létesítésének engedélyezése | 22 500
b) üzemben tartásának engedélyezése | 33 750
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 7 500
80/4. Elektronikus biztonsági (védelmi) rendszer
a) létesítésének engedélyezése | 15 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 22 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 5 000
80/5. ILS iránysávadó berendezés
a) létesítésének engedélyezése | 30 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 45 000
c) üzemben tartás meghosszabbítása engedélyezése | 10 000
80/6. ILS siklópálya adó berendezés
a) létesítésének engedélyezése | 30 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 45 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 10 000
80/7. VOT/hitelesítő adó berendezés
a) létesítésének engedélyezése | 22 500
b) üzemben tartásának engedélyezése | 33 750
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 7 500
80/8. MARKER adó (75 Mhz-es) berendezés
a) létesítésének engedélyezése | 15 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 22 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 5 000
80/9. Közelkörzeti radarállomás
a) létesítésének engedélyezése | 45 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 67 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 15 000
80/10. Közelkörzeti irányító radarközpont
a) létesítésének engedélyezése | 75 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 112 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 25 000
80/11. Távolkörzeti radarállomás
a) létesítésének engedélyezése | 60 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 90 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 20 000
80/12. Távolkörzeti irányító központ
a) létesítésének engedélyezése | 120 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 180 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 40 000
80/13. Egyesített irányító radarközpont
a) létesítésének engedélyezése | 300 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 450 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 100 000
80/14. Gurító radarberendezés
a) létesítésének engedélyezése | 45 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 67 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 15 000
80/15. URH iránymérő berendezés
a) létesítésének engedélyezése | 30 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 45 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 10 000
80/16. Nem postai mikrohullámú rádiórelé
a) létesítésének engedélyezése | 15 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 22 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 5 000
80/17. Radar információ rögzítő rendszer
a) létesítésének engedélyezése | 30 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 45 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 10 000
80/18. Irányító központ hírközlő és irányító berendezései
a) létesítésének engedélyezése | 22 500
b) üzemben tartásának engedélyezése | 33 750
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 7 500
80/19. URH rádióállomás
a) létesítésének engedélyezése | 4 500
b) üzemben tartásának engedélyezése | 6 750
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 1 500
80/20. URH rádióvevő
a) létesítésének engedélyezése | 4 500
b) üzemben tartásának engedélyezése | 6 750
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 1 500
80/21. URH rádióadó
a) létesítésének engedélyezése | 6 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 9 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 2 000
80/22. RH rádióadó
a) létesítésének engedélyezése | 7 500
b) üzemben tartásának engedélyezése | 11 250
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 2 500
80/23. RH rádióvevő
a) létesítésének engedélyezése | 7 500
b) üzemben tartásának engedélyezése | 11 250
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 2 500
80/24. Mágneses vagy digitális adatrögzítő
a) létesítésének engedélyezése | 7 500
b) üzemben tartásának engedélyezése | 11 250
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 2 500
80/25. VOLMET–ATIS rendszer
a) létesítésének engedélyezése | 15 500
b) üzemben tartásának engedélyezése | 22 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 5 000
80/26. Vizuális megközelítő rendszer (PAPI) irányonként
a) létesítésének engedélyezése | 30 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 45 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 10 000
80/27. Repülőtéri fénytechnikai rendszer (irányonként)
a) létesítésének engedélyezése | 60 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 90 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 20 000
80/28. Zajmonitor rendszer
a) létesítésének engedélyezése | 45 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 67 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 15 000
80/29. Elektronikus meteorológiai műszerrendszer (irányonként)
a) létesítésének engedélyezése | 45 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 67 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 15 000
80/30. Fékhatásmérő berendezés
a) létesítésének engedélyezése | 30 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 45 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 10 000
80/31. Telemechanikai rendszer
a) létesítésének engedélyezése | 120 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 180 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 40 000
80/32. Szünetmentes áramforrás
a) létesítésének engedélyezése | 45 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 67 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 15 000
80/33. Légikalibráló rendszer
a) létesítésének engedélyezése | 150 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 225 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 50 000
80/34. AFTN és AIS rendszer
a) létesítésének engedélyezése | 120 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 180 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 40 000
80/35. Tűzjelző rendszer (DMS–7000)
a) létesítésének engedélyezése | 90 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 135 000
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 30 000
80/36. Irányadó (lokátor)
a) létesítésének engedélyezése | 15 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 22 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 5 000
80/37. Agregátor
a) létesítésének engedélyezése | 22 500
b) üzemben tartásának engedélyezése | 33 750
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 7 500
80/38. Légiforgalmi irányítói szimulátor
a) létesítésének engedélyezése | 5 000
b) üzemben tartásának engedélyezése | 7 500
c) üzemben tartás meghosszabbításának engedélyezése | 15 000
81. Földi irányítástechnikai berendezések karbantartásának engedélyezése | 15 000
82. Földi rádióberendezések behozatalának, frekvencia kijelölésének engedélyezési eljárása | 10 000
83. Földi és fedélzeti rádióberendezések típusvizsgálati engedélykérelmek engedélyezési eljárása | 9 000
84. Fedélzeti rádióberendezés, frekvencia kijelölésének engedélyezési eljárása | 4 500
85. Földi és fedélzeti rádióberendezés, rádióengedély kérelem engedélyezési eljárása | 4 500
86. Irányítástechnikai berendezésben történő változtatások (módosítások) engedélyezése | 7 500
87. Magasépítmények (tornyok, kémények, antennák) létesítésének, nagyfeszültségű hálózatok nyomvonalának vizsgálata, előírás és engedély kiadása | 12 000
88. Repülőterek átminősítése | 9 000
89. Repülőtéri építmények, létesítmények engedélyezése | 30 000

III. Repülőterek környezetében történő építések engedélyezése

90. Repülőterek környezetében történő építkezések kérelmeinek elbírálása, létesítés elvi engedélyezése | 18 000

IV. Repüléseket végző személyek és szervezetek szakmai alkalmasságának ellenőrzésével, az ezekre vonatkozó vizsgaadatokkal és minősítésekkel kapcsolatos hatósági eljárások

91. Hazai repülés-, repülésműszaki oktató szervezetek hatósági minősítése | 87 500
92. Oktatási tanterv és utasítás, képzési tematika hatósági jóváhagyása | 13 000
93. Hajózók szakszolgálati engedélyének megszerzéséhez szükséges vizsga | 18 000
94. Hajózók szakszolgálati engedélyének érvényesség meghosszabbító vizsgája | 15 000
95. Hajózók jogosítást megszerző vizsgája | 18 000
96. Légiutas-kísérők szakszolgálati engedélyének megszerzéséhez szükséges vizsga | 10 000
97. Légiutas-kísérők szakszolgálati engedélyének érvényesség meghosszabbító vizsgája | 10 000
98. Légiutas-kísérők jogosítás megszerző vizsgája | 8 000
99. Repülési ellenőr szakszolgálati engedély megszerző vizsgája | 12 000
100. Repülési ellenőr szakszolgálati engedély meghosszabbító vizsgája | 8 000
101. Légiforgalmi irányító szakszolgálati engedély megszerző szakszolgálati vizsgáztatása, beleértve az elméleti tanfolyam valamennyi a hatóság által felügyelt vizsgáját | 15 000
102. Légiforgalmi irányító ,,repülőtéri képesítés'' megszerző vizsgája | 20 000
103. Légiforgalmi irányító ,,repülőtéri jogosítás'' megszerző vizsgája | 3 000
104. Légiforgalmi irányító ,,bevezető irányító'' képesítés megszerző vizsgája | 15 000
105. Légiforgalmi irányító ,,bevezető irányító'' jogosítás megszerző vizsgája | 3 000
106. Légiforgalmi irányító ,,körzeti irányító'' képesítés megszerző vizsgája | 22 000
107. Légiforgalmi irányító ,,körzeti irányító'' jogosítás megszerző vizsgája | 3 000
108. Repülőtéri repüléstájékoztató képesítés (AFIS) megszerző vizsgája | 3 000
109. Repülőtéri repüléstájékoztató jogosítás (AFIS) megszerző vizsgája | 3 000
110. Körzeti repüléstájékoztató képesítés megszerző vizsgája | 10 000
111. Körzeti repüléstájékoztató jogosítás megszerző vizsgája | 3 000
112. Repülés üzemi tiszt ,,A'' kategória elméleti és gyakorlati vizsgája | 3 000
113. Repülés üzemi tiszt ,,B'' kategória elméleti és gyakorlati vizsgája | 3 000
114. Repülés üzemi tiszt ,,C'' kategória elméleti és gyakorlati vizsgája | 4 500
115. Műszaki személyzet szakszolgálati engedély megszerző képesítő vizsgája (közforgalmú) | 10 000
116. Műszaki személyzet szakszolgálati engedély kiterjesztő vizsgája (közforgalmú) | 4 500
117. Műszaki személyzet szakszolgálati engedély hosszabbító vizsgáztatási eljárása (közforgalmú) | 4 000
118. Közforgalmon kívüli műszaki szakterületen szakszolgálati engedély megszerző vizsga | 6 000
119. Közforgalmon kívüli műszaki szakterületen szakszolgálati engedély kiterjesztő vizsgája | 4 500
120. Közforgalmon kívüli műszaki szakterületen szakszolgálati engedély meghosszabbító vizsga | 4 000
121. Közforgalmon kívüli hajózók szakszolgálati engedélyének megszerző vizsgája | 10 500
122. Közforgalmon kívüli hajózók kategória megszerző vizsgája (újabb kategória esetén) | 7 500
123. Közforgalmon kívüli hajózók szakszolgálati jogosítást megszerző vizsgája | 6 000
124. Közforgalmon kívüli hajózók szakszolgálati engedélyük szakmai érvényességének meghosszabbító vizsgája (szakterületenként) | 4 500
125. Szakszolgálati engedély kiállításának eljárása (üzemeltetői vizsgáztatások esetén) | 3 000
126. Külföldi szakszolgálati engedély honosítási eljárása | 13 500
127. Légügyi hatósági engedélyek másolatai kiadása | 1 500

V. A repülés szakszemélyzetének, illetve a repülést végzők egészségügyi alkalmasságának vizsgálatával és minősítésével kapcsolatos hatósági eljárások

128. A repülés szakszemélyzete repülőegészségügyi alkalmasságának időszakos hatósági minősítése | 1 100
129. A repülés szakszemélyzete repülésegészségügyi alkalmasságának első hatósági minősítése | 2 250
130. Hatósági orvosi repüléstechnikai ellenőrzés (egyéni elbírálás kiegészítése képpen) | 4 500

VI. Egyéb légügyi hatósági eljárások (szolgáltatások)
131. Szakértői tevékenységet igénylő eljárás lefolytatása külön kérelemre | 4 500
1

Utóbb a rendeletet a 34/1999.( X. 29.)KHVM rendelet hatályon kívül helyezte.

2

A 2. § a 8/1997. (VI. 27.) KHVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 3. § a 8/1997. (VI. 27.) KHVM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A rendelet a 8/1997. (VI. 27.) KHVM rendelet 3. §-ával, valamint mellékletével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás