Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

8/1993. (III. 5.) KHVM—BM együttes rendelet

a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával kapcsolatos egyes díjakról

1993.03.10.

Az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-a (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján — a pénzügyminiszterrel egyetértésben — a következőket rendeljük:

1. §

(1) A közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló 20/1990. (VIII. 6.) BM rendelet és a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott hatósági eljárások díjait az 1. számú melléklet tartalmazza.

(2) A rendelet 1. számú mellékletének II. fejezetében felsorolt jármű műszaki ügyekben kezdeményezett jogorvoslati eljárásban az I. fokú eljárás díját ismételten meg kell fizetni.

2. §


Az 1. számú melléklet I. fejezetében megállapított díjakat az Országos Rendőr-főkapitányság Gazdasági Hivatal költségvetési elszámolási számlájára1; a II. fejezetében megállapított díjakat az ügyben eljáró fővárosi, megyei közlekedési felügyelet, a Közlekedési Főfelügyelet2, illetőleg a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium3 (a továbbiakban együtt: közlekedési hatóság) költségvetési elszámolási számlájára kell befizetni.

3. §

(1) A típusbizonyítvány kiadásához szükséges típusvizsgálat költségeit, továbbá a járműalkatrészre, járműtartozékra vagy járműtulajdonságra vonatkozó minőségi, illetőleg jóváhagyási jel használatának engedélyezéséhez szükséges vizsgálat költségeit a díjak nem tartalmazzák. Ezeknek a vizsgálatoknak a költségét a kérelmezőnek külön meg kell térítenie az eljáró szerv részére.

(2) A közlekedési hatóságok jármű műszaki tevékenységeinek hatósági díja az 1. számú melléklet II. fejezetében meghatározott összegű közlekedésre nevelési hozzájárulást, illetőleg közlekedésbiztonsági hozzájárulást is magában foglal.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott hozzájárulások összegét a közlekedési hatóság a 2. számú mellékletben meghatározott eljárás szerint kezeli.

4. §

(1) A jármű műszaki állapotának eseti vagy telephelyi ellenőrzése során elrendelt vizsgálat díja az időszakos vizsgálat díjával azonos összegű. Díjat az üzemben tartó abban az esetben köteles fizetni, ha

a) a vizsgálat megállapítása szerint a jármű nem felel meg a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek;

b) a járművet átalakították és átalakítás után a hatóságnál nem mutatták be;

c) a jármű hatósági engedélyének érvényességi határidejét a vizsgálat alapján — az üzemben tartó kérelmére — meghosszabbítják.

(2) A jármű műszaki állapotának az üzemben tartó telephelyén történő ellenőrzéséért a vizsgálati díjon felül kiszállási költségtérítés is felszámítható.

5. §


Ez a rendelet 1993. március 10-én lép hatályba, egyidejűleg a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával kapcsolatos egyes díjakról szóló 26/1987. (XII. 30.) KM—BM együttes rendelet, valamint az azt módosító 8/1990. (XII. 18.) KHVM—BM együttes rendelet 1—3. §-a hatályát veszti.


Budapest, 1993. február 19.

Siklós Csaba s. k.,
közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

Dr. Boross Péter s. k.,
belügyminiszter

1. számú melléklet a 8/1993. (III. 5.) KHVM—BM együttes rendelethez


I. A rendőrhatóság közúti közlekedési igazgatásrendészeti tevékenységeinek hatósági díjai
(SZJ 151)

1. Egyénileg választott rendszámtábla vásárlására vonatkozó engedély díja 15 000 Ft
2. A kísérlethez vagy a kipróbáláshoz szükséges ,,Indítási Napló'' kiadásának díja 500 Ft

II. A közlekedési hatóság jármű műszaki tevékenységeinek hatósági díjai
(SZJ 151)

3. Típusbizonyítvány vagy sorozatátalakítási engedély eljárási díja 60 000 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 5 600 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 2 100 Ft
4. Jármű-összeépítés engedélyezésének díja 6 000 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 560 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 200 Ft
5. Jármű-átalakítás engedélyezésének díja 4 000 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 360 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 140 Ft
6. Forgalomba helyezés előtti és időszakos műszaki vizsgálatok díjai járműfajtánként
61. Segédmotoros kerékpár 450 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 50 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 20 Ft
62. Motorkerékpár, motorkerékpár pótkocsija 600 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 60 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 30 Ft
63. Személygépkocsi, személygépkocsi pótkocsija 1 350 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 130 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 50 Ft
64. Tehergépkocsi, autóbusz, vontató (nyergesvontató), mezőgazdasági vontató, lassú jármű, ezek pótkocsija 1 550 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 140 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 60 Ft

A hatósági díj a rendszámtábla, és a rendszámtáblakeret, valamint a lassú jármű azonosítási jelzése (háromszög alakú tábla) díját, illetőleg fogyasztói árát nem tartalmazza.

7. Járműalkatrészekre, tartozékokra és járműtulajdonságokra vonatkozó jóváhagyási jel használatának engedélyezése 40 000 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 4 000 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 1 500 Ft
8. Járműalkatrészekre, tartozékokra és járműtulajdonságokra vonatkozó minősítő vizsgálati jel használatának engedélyezési díja 20 000 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 2 000 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 750 Ft
9. Zárttechnológiás (ZT) jelű műszaki vizsgálat végzésének engedélyezése 60 000 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 5 600 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 2 100 Ft
91. ZT jelű műszaki vizsgálatra jogosító engedély visszavonását követő ismételt engedélyezés díja 30 000 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 2 800 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 1 050 Ft
10. Veszélyes anyagot szállító jármű (ADR) összeépítése engedélyezésének díja 60 000 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 5 600 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 2 100 Ft

11. Veszélyes anyagot szállító jármű átalakítási engedélyének díja 30 000 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 2 800 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 1 050 Ft

12. Veszélyes anyagot szállító járműre előírt ,,ADR'' jóváhagyási igazolás érvényesítésének díja 200 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 20 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 10 Ft

13. Nemzetközi közúti jármű (áru- és személyszállító) minősítő vizsgálata 200 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 20 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 10 Ft

14. Lassú jármű, lassú jármű pótkocsija igazolólap átírása, változások miatt új igazolólap kiadása, nyilvántartás 150 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 10 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 5 Ft
15. Közforgalmú személyszállító gépjármű alkalmasságának megállapítása 250 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 25 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 10 Ft
16. Közúti jármű műszaki vizsgálatát tanúsító — külön kérelemre kiadott — igazolás 400 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 40 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 20 Ft
17. A típusbizonyítvánnyal nem rendelkező közúti gépjárművek költségtérítésként elszámolható fogyasztási normáinak megállapítása 2 500 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 225 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 85 Ft
18. Közúti gépjárművek egyedi forgalomba helyezési engedélye 5 000 Ft
A díjból térítendő:
— közlekedésbiztonsági hozzájárulás 450 Ft
— közlekedésre nevelési hozzájárulás 170 Ft

2. számú melléklet a 8/1993. (III. 5.) KHVM—BM együttes rendelethez


1. A közlekedési hatóság
a) a közlekedésre nevelési hozzájárulás összegét, és
b) a közlekedésbiztonsági hozzájárulás összegének 30%-át
a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium gazdálkodó szervezete költségvetési elszámolási számlájára;
c) a közlekedésbiztonsági hozzájárulás összegének 70%-át
az Országos Rendőr-főkapitányság Gazdasági Hivatal költségvetési elszámolási számlájára
a hatósági díj befizetését követő hónap 25. napjáig egy összegben utalja át.
1

Az ORFK Gazdasági Hivatal költségvetési elszámolási számlaszáma: 235–90145–1729.

2

A Közlekedési Főfelügyelet költségvetési elszámolási számlaszáma: 232-90173-8821.

3

A KHVM költségvetési elszámolási számlaszáma: 232-90146-5460.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás