16/1994. (X. 19.) NM rendelet
a rendkívüli állapot idején szükséges munkaerő meghagyására
1994.10.27.
1. §
A rendelet hatálya azokra az egészségügyi igazgatást vagy egészségügyi tevékenységet — ideértve a gyógyszer-nagykereskedést, az orvosi műszer- és eszközellátást és karbantartást — végző, és a személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint gyermekvédelmi, költségvetési, illetve gazdálkodó szervezetekre (a továbbiakban: intézmények) terjed ki, amelyek — legalább korlátozott mértékű — működése rendkívüli állapot esetén tervezett, illetve indokolt.
(1) A rendkívüli állapot idején továbbműködő intézmények munkaerő-szükségletét elsősorban női, továbbá nem hadköteles férfi munkavállalókból kell biztosítani.
(2) Az intézmények rendeltetésszerű működéséhez szükséges, nélkülözhetetlen munkaköröket (beosztásokat) betöltő tartalékos hadköteles személyek részesíthetők meghagyásban, ha munkakörük (beosztásuk) nem tölthető be más — nem hadköteles — munkavállalóval, és munkakörüket (beosztásukat) már a rendkívüli állapot kihirdetése előtt is betöltötték.
(3) A népjóléti miniszter által e rendelet szerint kijelölt — központilag meghatározott ágazati-védelmi feladatok ellátásához szükséges — intézményekben a meghagyás csak a rendkívüli állapot feladatainak ellátásához feltétlenül szükséges hadköteles állományra terjedhet ki. Azoknak a tartalékosoknak a meghagyása kezdeményezhető, akik nagy szervezési és vezetési gyakorlattal, vagy többéves szakmai tapasztalattal rendelkeznek, vagy egyedi szakképesítést igénylő — az adott régióban vagy megyében rendkívüli állapot idején is feltétlenül szükséges — munkakörben dolgoznak, és pótlásuk más személyekkel nem oldható meg.
(4) A meghagyást munkakörre, illetve beosztásra szólóan kell tervezni. A meghagyás a rendkívüli állapot kihirdetésekor lép életbe.
(5) A meghagyásba bevont szervek jegyzékéből az intézményt törölni kell, amennyiben az 1. § szerinti feltétel megszűnik, vagy a feladatokat tartalékos hadkötelesek foglalkoztatása nélkül is képes ellátni.
(6) Nem kell meghagyásra tervezni azt a hadkötelest, aki a Hvt. 130. §-a alapján mozgósítás esetén sem kötelezhető katonai szolgálatra.
(1) A népjóléti ágazatban a rendkívüli állapot idejére meghatározott feladatokba bevont intézmények jegyzékét az 1. számú melléklet tartalmazza.
(2) E rendelet hatálya alá tartozó, azonban az 1. számú mellékletben nem szereplő intézmények kezdeményezhetik felvételüket a meghagyási feladatokba bevont intézmények közé.
(3) A kezdeményezést az intézmény vezetője nyújthatja be a Népjóléti Minisztériumnak.
(4) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell az intézmény, illetve érintett telephelyeinek nevét, címét, az intézmény által ellátott, a meghagyást indokló speciális feladatokat, az azok ellátásához szükséges munkaköröket és beosztásokat, valamint a meghagyásra javasoltak számát, több telephellyel rendelkező intézmény esetén, telephelyenkénti bontásban.
(1) A meghagyásra kijelölt intézmény vezetője köteles
a) felmérni és meghatározni azokat a munkaköröket (beosztásokat), amelyek nélkül az intézmény rendkívüli állapot idején feladatát ellátni nem tudja;
b) megvizsgálni, hogy az a) pont szerinti munkaköröket (beosztásokat) hadköteles tölti-e be;
c) a rendelet 2. § (2) és (3) bekezdésében meghatározottaknak megfelelő, tartalékos hadköteles által betöltött munkakörök (beosztások) esetén a tartalékosok lakóhelye szerinti megyei (fővárosi) bontásban a 2. számú mellékletben meghatározott névjegyzéket készíteni, és azt két példányban 30 napon belül a meghagyásra javasolt hadköteles lakóhelye szerint illetékes hadkiegészítő parancsnokságnak megküldeni;
d) gondoskodni a névjegyzék évenkénti felülvizsgálatáról és megújításáról, a felülvizsgált és megújított névjegyzék minden év február 28-ig történő megküldéséről az illetékes hadkiegészítő parancsnokságnak, valamint tájékoztatásul a Népjóléti Minisztériumnak;
e) kezdeményezni a tartalékos hadköteles meghagyásának megszüntetését, ha annak munkaviszonya megszűnt, illetve ha a meghagyás egyéb ok miatt indokolatlanná vált.
(2) A II. és III. kategóriájú intézményeknél bekövetkezett minden olyan változásról, illetve okról, ami jelentős kihatással van az intézmény rendkívüli állapotra vonatkozó feladataira (pl. férőhelycsökkentés, feladatváltozás, átszervezés), az intézmény vezetője haladéktalanul tájékoztatni köteles a Népjóléti Minisztériumot.
(1) A hadkiegészítő parancsnokság a meghagyás végrehajtását a névjegyzék egyik jóváhagyott példányának visszaküldésével igazolja az intézménynek.
(2) A meghagyásra kijelölt munkakörök (beosztások) jegyzékét és az ahhoz kapcsolódó, az illetékes hadkiegészítő parancsnokságok által visszaigazolt névjegyzéket az intézmények a védelmi feladatok ellátásával összefüggő iratokhoz, illetve a részükre meghatározott feladatokat tartalmazó tervekhez, intézkedésekhez csatolják.
6. §
A Vhr. 108. §-ának (2) bekezdése szerinti ellenőrzés megállapításait az erre a célra rendszeresített, nyilvántartási számmal ellátott ,,Ellenőrzési Napló''-ba kell bejegyezni, és a feltárt hiányosságok megszüntetésére az intézmény vezetőjét határidővel kötelezni.
7. §
A meghagyási munka személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáért, annak megszervezéséért és végrehajtásáért az intézmény vezetője a felelős. A meghagyási munkával kapcsolatos nyilvántartások vezetését az intézmény személyzeti és munkaügyi feladatokat ellátó szervezeti egységének bevonásával kell végezni.
8. §
A meghagyásban részesített tartalékos hadkötelesek munkajogi, közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszonyára a Vhr. 105. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.
9. §
Ez a rendelet a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba.
Dr. Kovács Pál s. k.,
népjóléti miniszter
1. számú melléklet a 16/1994. (X. 19.) NM rendelethez
A NM által a meghagyási feladatokba bevont szervezetek listája
II. kategóriába tartozó intézmények
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és megyei intézetei
Országos Tisztifőorvosi Hivatal
1097 Budapest, Gyáli út 2—6.
ÁNTSZ Budapest Fővárosi Intézete
1939 Budapest, Váci út 174.
ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete
7601 Pécs, Szabadság u. 7.
ÁNTSZ Bács-Kiskun Megyei Intézete
6001 Kecskemét, Ady E. u. 19.
ÁNTSZ Békés Megyei Intézete
5600 Békéscsaba, Gyulai u. 55.
ÁNTSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Intézete
3500 Miskolc, Bacsó B. u.
ÁNTSZ Csongrád Megyei Intézete
6726 Szeged, Derkovits fasor 7—11.
ÁNTSZ Fejér Megyei Intézete
8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos u. 17.
ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Intézete
9024 Győr, Jósika u. 16.
ÁNTSZ Hajdú-Bihar Megyei Intézete
4024 Debrecen, Tóthfalussy tér 5—6.
ÁNTSZ Heves Megyei Intézete
3300 Eger, Klapka Gy. u. 11.
ÁNTSZ Komárom-Esztergom Megyei Intézete
2800 Tatabánya, Erdész u. 5—7.
ÁNTSZ Nógrád Megyei Intézete
3100 Salgótarján, Bem u. 7—9.
ÁNTSZ Pest Megyei Intézete
1032 Budapest, Váradi u. 35—41.
ÁNTSZ Somogy Megyei Intézete
7400 Kaposvár, Fodor J. tér 1.
ÁNTSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézete
4400 Nyíregyháza, Árok u. 41.
ÁNTSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Intézete
5000 Szolnok Kossuth u. 2.
ÁNTSZ Tolna Megyei Intézete
7100 Szekszárd, Dr. Szentgáli u. 2.
ÁNTSZ Vas Megyei Intézete
9700 Szombathely, Safrankó u. 9.
ÁNTSZ Veszprém Megyei Intézete
8210 Veszprém, József A. u. 36.
ÁNTSZ Zala Megyei Intézete
8900 Zalaegerszeg, Göcseji út 24.
Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága és megyei szervezetei
Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága
1395 Budapest, Róbert Károly krt. 77.
Országos Mentőszolgálat Budapest Fővárosi Szervezete
1052 Budapest, Markó u. 22.
Országos Mentőszolgálat Baranya Megyei Szervezete
7623 Pécs, Tüzér u. 11.
Országos Mentőszolgálat Bács-Kiskun Megyei Szervezete
6000 Kecskemét, Akadémia krt. 66.
Országos Mentőszolgálat Békés Megyei Szervezete
5600 Békéscsaba, Berzsenyi u. 9.
Országos Mentőszolgálat Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete
3501 Miskolc, Petőfi u. 18.
Országos Mentőszolgálat Csongrád Megyei Szervezete
6722 Szeged, Kossuth Lajos u. 15.
Országos Mentőszolgálat Fejér Megyei Szervezete
8002 Székesfehérvár, Seregélyesi u. 5.
Országos Mentőszolgálat Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete
9002 Győr, Tartsay u. 11.
Országos Mentőszolgálat Hajdú-Bihar Megyei Szervezete
4025 Debrecen, Külső vásártér 14.
Országos Mentőszolgálat Heves Megyei Szervezete
3300 Eger, Szalapart u. 79.
Országos Mentőszolgálat Komárom-Esztergom Megyei Szervezete
2801 Tatabánya, Dózsa György út 71—77.
Országos Mentőszolgálat Nógrád Megyei Szervezete
3100 Salgótarján, Bem u. 5.
Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete
5000 Szolnok, Széchenyi krt. 6.
Országos Mentőszolgálat Pest Megyei Szervezete
1052 Budapest, Markó u. 22.
Országos Mentőszolgálat Somogy Megyei Szervezete
7401 Kaposvár, Arany János köz 1.
Országos Mentőszolgálat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete
4400 Nyíregyháza, Szent István u. 70.
Országos Mentőszolgálat Tolna Megyei Szervezete
7102 Szekszárd, Mikes Kelemen u. 24.
Országos Mentőszolgálat Vas Megyei Szervezete
9700 Szombathely, Sugár u. 1.
Országos Mentőszolgálat Veszprém Megyei Szervezete
8200 Veszprém, Almádi u. 36.
Országos Mentőszolgálat Zala Megyei Szervezete
8801 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 69.
III. kategóriába tartozó intézmények
Fővárosi Önkormányzat Újpesti Kórháza
1045 Budapest, Nyár u. 103.
Fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Úti Kórház-Rendelőintézet
1475 Budapest, Maglódi u. 89—91.
Fővárosi Önkormányzat Budai Gyermekkórház-Rendelőintézet
1025 Budapest, Cserje u. 14.
Fővárosi Önkormányzat Csepeli Kórház-Rendelőintézet
1211 Budapest, Déli u. 11. (Pf.: 29.1751)
Erzsébet Kórház-Rendelőintézet
1074 Budapest, Alsó erdősor 7.
Fővárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháza
1204 Budapest, Köves út 2—4.
Fővárosi Önkormányzat Balassa János Kórház-Rendelőintézet
1088 Budapest, Vas u. 17.
Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórháza
1089 Budapest, Üllői út 86.
Fővárosi Önkormányzat Madarász Utcai Gyermekkórház-Rendelőintézet
1131 Budapest, Madarász Viktor u. 22—24.
Szent Margit Kórház-Rendelőintézet
1032 Budapest, Bécsi u. 132.
Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórháza
1135 Budapest, Lehet út 59.
Fővárosi Önkormányzat Péterffy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet
1441 Budapest, Péterffy S. u. 8—20.
Fővárosi Szent István Kórház-Rendelőintézet
1096 Budapest, Nagyvárad tér 1.
Fővárosi Szent János Kórház-Rendelőintézet
1125 Budapest, Diósárok u. 1.
Fővárosi Szent László Kórház
1097 Budapest, Gyáli út 5—7.
Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórház-Rendelőintézet
1145 Budapest, Uzsoki u. 29.
Fog és Szájbetegségek Országos Intézete
1088 Budapest, Szentkirályi u. 40.
Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem (klinikái)
1389 Budapest, Szabolcs u. 33—35. (Pf.: 112)
Budai MÁV Kórház
1528 Budapest, Szanatórium u. 2/A
MÁV Kórház Budapest
1062 Budapest, Rudas László u. 109—111.
MÁV Központi Rendelőintézet
1062 Budapest, Rudas László u. 109—111.
MÁV Közegészségügyi Intézet
1068 Budapest, Dózsa György út 110.
MÁV Területi Egészségügyi Központ és Gyermekgyógyház
1121 Budapest, Menyét u. 11.
MÁV Területi Egészségügyi Központ, Budapest
1078 Budapest, Nefelejcs u. 7.
MÁV Vasútegészségügyi Ellátási Főnökség
1068 Budapest, Dózsa György út 110.
Magyar Izraeliták Országos Képviselete Szeretetkórháza
1145 Budapest, Amerikai út 53—55.
Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház
1146 Budapest, Bethesda u. 3.
Országos Frederic Joliot Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Intézet
1775 Budapest, Pentz u. 5.
Országos Alkohológiai Intézet
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 116.
Országos Baleseti Intézet
1081 Budapest, Fiumei u. 17.
Országos Haematológiai Vértranszfúziós és Immunológiai Intézet
1502 Budapest, Daróczi út 24.
Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet
1426 Budapest, Amerikai út 57.
Országos Kardiológiai Intézet
1096 Budapest, Haller u. 29—31.
Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet
1529 Budapest, Pihenő u. 1.
Országos Laboratóriumi Intézet
1389 Budapest, Szabolcs u. 33—35.
Országos Mentőszolgálat Kórháza
1067 Budapest, Szobi u. 3.
Országos Onkológiai Intézet
1525 Budapest, Ráth György u. 7.
Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet
1528 Budapest, Szanatórium u. 2.
Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet
1281 Budapest, Hűvösvölgyi u. 116.
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet
1525 Budapest, Frankel Leó u. 17.
Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet
1123 Budapest, Alkotás u. 48.
Pest Megyei Budagyöngye Kórház
1021 Budapest, Tárogató út 84—90.
Szent Rókus Kórház és Rendelőintézet
1085 Budapest, Gyulai Pál u. 2. (PF.: 7)
Fővárosi Önkormányzat Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi központ
1092 Budapest, Knézits u. 14.
Semmelweis Orvostudományi Egyetem (klinikái)
1084 Budapest, Üllői út 26.
Semmelweis OTE Oktatókórháza
1125 Budapest, Kútvölgyi út 4.
Szabadsághegyi Gyermekgyógyintézet
1531 Budapest, Mártonhegyi út 6.
Szent Imre Kórház
1115 Budapest, Tétényi u. 12—16.
Vadaskert Alapítványi Kórház
1281 Budapest, Hűvösvölgyi út 116.
Nyugdíjas Egészségügyi Dolgozók Otthona
1037 Budapest, Újvár u. 2.
Fővárosi Módszertani Szociális Otthon
1011 Budapest, Fő u. 41.
Időskorúak Árpádházi Szent Erzsébet Szociális Otthona
1021 Budapest, Szerb Antal u. 13—17.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
1047 Budapest, Baross u. 100.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
1064 Budapest, Rózsa F. u. 67.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
1071 Budapest, Dózsa György út 82/B
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
1103 Budapest, Gergely u. 85.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
1112 Budapest, Kamaraerdei u. 16.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
1502 Budapest, Rupphegyi u. 7.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
1121 Budapest, Kútvölgyi út 20—22.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
1175 Budapest, Pesti u. 117.
Mozgássérültek Állami Intézete
1022 Budapest, Marczibányi tér 3.
Vakok Állami Intézete
1146 Budapest, Hermina út 21.
Fővárosi Önkormányzat Egyesített Csecsemőotthona
1063 Budapest, Kmetty u. 31.
Egészségügyi Gyermekotthonok Országos Módszertani Intézete
1223 Budapest, Kápolna u. 3.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Népjóléti Minisztérium 4. sz. Leánynevelő Intézete
1601 Budapest, Pozsonyi u. 36.
Népjóléti Minisztérium 1. sz. Fiúnevelő Intézete
1300 Budapest, Szőlő u. 60.
Fővárosi GYIVI
1081 Budapest, Alföldi u. 9—13.
Cseppkő Utcai Gyermekotthon
1025 Budapest, Cseppkő u. 74.
Béke Nevelőotthon
1021 Budapest, Hárshegyi u. 9.
Fővárosi Önkormányzat Gyermekotthona
1023 Budapest, Bólyai u. 11.
Fővárosi Önkormányzat Hetes Gyermekotthona
1021 Budapest, Hűvösvölgyi u. 165.
Fővárosi Önkormányzat Hetes Diákotthona
1022 Budapest, Tapolcsányi u. 4.
Bányai Júlia Ifjúsági Otthon és Szakiskola
1042 Budapest, Árpád u. 199.
Fővárosi Önkormányzat Ifjúsági Otthona
1094 Budapest, Bokréta u. 3.
Fővárosi Önkormányzat Általános és Szakmunkásképző Iskola és Nevelőotthon
1134 Budapest, Róbert K. krt. 49—51.
Kossuth L. Gyermekotthon és Általános Iskola
1121 Budapest, Mátyás kir. út 8.
Fővárosi Önkormányzat Kaffka Margit Ifjúsági Otthon
1122 Budapest, Acsády I. u. 3.
Fővárosi Szilágyi Erzsébet Gyermek és Ifjúsági Otthon és Általános Iskola
1125 Budapest, Szarvas Gábor út 50.
Fővárosi Vasvári Pál Gyermek és Ifjúsági Otthon és Általános Iskola
1121 Budapest, Budakeszi út 48.
Fővárosi Önkormányzat Hetes Diákotthon és Általános Iskola
1192 Budapest, Hungária út 36.
Fővárosi Önkormányzat Gyermekotthona
1113 Budapest, Aga u. 1—3.
Fővárosi Önkormányzat Gyermek és Ifjúsági Otthona
1112 Budapest, Menyecske u. 16.
Fővárosi Önkormányzat Gyermekotthona
1184 Budapest, Gyöngyvirág u. 28.
Fővárosi Önkormányzat Ifjúsági Otthona
1103 Budapest, Szlávy u. 40.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
AKADIMPEX Külkereskedelmi Kft.
1014 Budapest, Országház u. 30.
CIBA-HUNGÁRIA Kft.
1124 Budapest, Zólyomi lépcső 22.
GLAXO Gyógyszerészeti Termelő és Kereskedelmi Kft.
1065 Budapest, Révai u. 10.
HUNGAROPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Vállalat
1061 Budapest, Király u. 12.
IZINTA Izotópkutató Intézet Kereskedelmi Leányvállalat
1121 Budapest, Konkoly Thege M. u. 29—33.
PARMA-PATIKA Gyógyszerellátó Vállalat
1145 Budapest, Uzsoki út 36/A
PHARMAFONTANA Gyógyszerellátó Vállalat
1051 Budapest, Zrínyi u. 3.
UNI-LAB Vegyipari és Szolgáltató Kft.
1025 Budapest, Verecke lépcső 13/2.
Műszer-, eszközellátással és -karbantartással foglalkozó szervezetek
7X ORVOSELEKTRONIKAI Kft.
1119 Budapest, Latinka Sándor u. 74.
A. L. INSTRUMENTS Kft.
1126 Budapest, Fodor u. 27/A
AGA Gáz Kft.
1097 Budapest, Illatos út 7—9.
ANAMED Kft.
1148 Budapest, Lengyel u. 19.
CARL ZEISS OPTON Kft.
1113 Budapest, Dávid Ferenc u. 13.
CHIRANA-HUNGARIA Kft.
1132 Budapest, Visegrádi u. 62.
COMESA BUDAPEST Orvosi Műszer és Labortechnikai Kft.
1125 Budapest, Trencséni u. 31.
ERBE Orvosi Műszer Szerviz
1145 Budapest, Gyarmat u. 30.
GYSGY-REHAB Rt.
1134 Budapest, Dózsa György út 144.
HÖR-KA Elektronikai Kft.
1025 Budapest, Ali u. 8.
JOHNSON & JOHNSON Kft.
1037 Budapest, Laborc u. 1.
MEDICOR Szerviz Rt.
1147 Budapest, Lőcsei út 56.
MEDIN Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1132 Budapest, Visegrádi u. 62.
MEDIREX Egészségügyi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 100.
NORMAFA Kft.
1121 Budapest, Normafa út 1.
OMKER Orvosi Műszerkereskedelmi Rt.
1089 Budapest, Rezső u. 5—7.
Országos Kórház és Orvostechnológiai Intézet
1124 Budapest, Diósárok u. 3.
R+C Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1149 Budapest, Kövér L. u. 17.
RADELKIS Elektroanaltiikai Műszergyártó Kft.
1037 Budapest, Laborc u. 1.
SIEMENS Rt., Gyógyászati Technika és MED-szerviz
1036 Budapest, Lajos u. 103.
UNIMET Ált. Kórháztechnikai Kft.
1016 Budapest, Fém u. 2/A
UNIVILL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1045 Budapest, Virág u. 7.
Baranya Megyei Kórház-Rendelőintézet
7623 Pécs, Rákóczi u. 2.
Baranya Megyei Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórház és Csecsemőotthon
7601 Pécs, Nyár u. 8.
Városi Önkormányzati Kórház-Rendelőintézet
7701 Mohács, Szepessy tér 7.
Komló Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézeti Egység
7301 Komló, Majális tér 1.
Városi Kórház Siklós
7801 Siklós, Baross Gábor u. 6.
Szigetvári Városi Kórház-Rendelőintézet
7900 Szigetvár, Szent István ltp. 7.
Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház
7815 Harkány, Zsigmond sétány 1.
Pécsi Orvostudományi Egyetem (klinikái)
7624 Pécs, Szigeti u. 12.
MÁV Pécsi Területi Egészségügyi Központ Balneo- és Fizikoterápiás Rehabilitációs Intézet
7815 Harkány, Bajcsy-Zsilinszky u. 1.
MÁV Területi Egészségügyi Központ, Pécs
7623 Pécs, Szabadság u. 30.
Baranya Megyei Közgyűlés Idősek Otthona
7833 Görcsöny, Hársfa u. 6.
Komló Városi Önkormányzat Szociális Otthona
7362 Vásárosdombó, Margitmajor
Pécs Megyei Jogú Város Integrált Szociális Intézete
7636 Pécs, Malomvölgyi u. 21.
Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Szociális Intézete
7623 Pécs, Xavér u. 10.
Pécs Megyei Jogú Város Tüzér Utcai Egyesített Szociális Intézete
7624 Pécs, Tüzér u. 7.
Silós Városi Egyesített Szociális Intézet
7817 Siklós—Gyüd, Járó Péter u. 42.
Szociális Otthon Somberek
7728 Somberek, Dózsa György u. 19.
Baranya Megyei Közgyűlés Idősek Otthona
7751 Szederkény, Pécsi út 23.
Baranya Megyei Közgyűlés Értelmi Fogyatékosok Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona
7684 Helesfa, Nádassy telep
Baranya Megyei Közgyűlés Értelmi Fogyatékosok Otthona
7932 Mozsgó, Mátyás király u. 1.
Baranya Megyei Közgyűlés Értelmi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézménye
7900 Szigetvár, Turbékpuszta 1.
Szociális Betegotthon
7700 Mohács, Újváros 10.
Baranya Megyei Közgyűlés Értelmi Fogyatékosok Egészségügyi Gyermekotthona
7754 Boly, Hősök tere 5.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Baranya Megyei GYIVI
7601 Pécs, Mikes Kelemen u. 13.
Baranya Megyei Közgyűlés Gyermekotthona
7393 Bakócza, Béke u. 1.
Baranya Megyei Közgyűlés Általános Iskola és Gyermekotthon
7682 Bükkösd, Kossuth u. 34.
Baranya Megyei Közgyűlés Gyermekotthona
7931 Csertő, Szabadság u. 1.
Magyar Lajos Gyermekotthon
7621 Pécs, Megye u. 22—24.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
PANNONMEDICINA Gyógyszerellátó Vállalat
7615 Pécs, Ürögi fasor 2/A
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hollós József Kórház-Rendelőintézet
6000 Kecskemét, Nyíri út 38.
Bajai Kórház
6500 Baja, Rókus u. 10.
Városi Önkormányzat Kórháza
6301 Kalocsa, Kossuth L. u. 34—36.
Kiskunfélegyháza Városi Kórház
6100 Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.
Semmelweis Kórház
6400 Kiskunhalas, Dr. Monszprart L. u. 1.
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat ,,Őszi Napfény'' Idősek Szociális Otthona
6454 Bácsborsód, Dózsa Gy. út 9.
Kalocsa Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézet
6300 Kalocsa, Bem Apó u. 19.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Margaréta Otthona
6000 Kecskemét, Nyíri u. 77/A
Kecskemét Megyei Város Önkormányzati Hivatala Platán Otthona
6000 Kecskemét, Szt. László út 1. Kiskunhalas Városi Önkormányzat Szociális Intézménye
6400 Kiskunhalas, Nyúl u. 5.
Városi ,,Barátság'' Egyesített Szociális Intézet
6120 Kiskunmajsa, Fő u. 2
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat ,,Nefelejcs Ház'' Időskorúak Szociális Otthona
6050 Lajosmizse, Dózsa György út 2.
Kunszentmiklós Városi Önkományzat Szociális Otthona
6098 Tass, Egecsey krt. 48.
Fővárosi Szociális Betegotthon
6422 Tompa, Szabadföld u. 47.
Egészségügyi és Szociális Alapellátó Hálózat Pszichiátriai Betegek Otthona
6500 Baja, Pokony J. u. 1—3.
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona
6400 Kiskunhalas, Kőrösi u. 16.
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Egészségügyi Gyermekotthona
6522 Gara, Köztársaság út 1.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Bács-Kiskun Megyei GYIVI
6000 Kecskemét, Mikszáth K. krt. 44.
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Gyermekotthona
6430 Bácsalmás, Hősök tere 12.
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Gyermekotthona
6447 Felsőszentiván, Rákóczi u. 81.
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Gyermekotthona
6344 Hajós, Jókai u. 2.
Népjóléti Minisztérium Kalocsai Gyermekotthona
6301 Kalocsa, I. István u. 16—22.
SOS Gyermekfalu
6000 Kecskemét, Vízmű u. 22.
Faragó Béla Gyermek és Ifjúsági Otthon
6000 Kecskemét, Kurucz krt. 16.
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Gyermekotthona
6413 Kunfehértó, Úttörő tér 8.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
CALIX Gyógyszerellátó Vállalat
6000 Kecskemét, Jókai u. 14.
Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórháza
5700 Gyula, Semmelweis u. 1.
Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet
5600 Békéscsaba, Gyulai u. 18.
Orosháza Városi Önkormányzat Kórháza
5901 Orosháza, Könd u. 59.
Békés Megyei Képviselő-testület Pulmonológiai és Rehabilitációs Szakkórháza
5703 Gyula, Sitka u. 1.
Egyesített Szociális Intézmény, Békés
5630 Békés, Farkas Gy. u. 2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Szociális Otthona
5600 Békéscsaba, Körgát sor 16—17.
Békés Megye Képviselő-testület Időskorúak Szociális Otthona és Súlyos Fogyatékosok Szakosított Szociális Otthona
5525 Füzesgyarmat, Kossuth u. 86.
Békés Megye Képviselő-testület Szociális Otthona
5931 Nagyszénás, Táncsics út 3.
Városi Önkormányzat Egyesített Szociális Intézete
5900 Orosháza, Teréz u. 14.
Szarvas Város Képviselő-testülete Egyesített Szociális Intézet Idősek Otthona
5540 Szarvas, Rákóczi u. 25.
Szociális Otthon
5542 Elek, Semmelweis út 14—16.
Békés Megye Képviselő-testülete Szakosított és Időskorúak Szociális Otthona
5800 Mezőkovácsháza, Tanya 36.
Nagyközségi Önkormányzat Elmebetegek Szociális Otthona
5516 Körösladány, Nagy M. u. 2.
Fővárosi Önkormányzat Gyulai Szociális Otthona
5700 Gyula, Vértanúk 1—5.
Békés Megye Képviselő-testülete Szakosított Szociális Otthona
5509 Dévaványa, Széchenyi u. 25.
Békés Megye Képviselő-testülete Önkormányzati Hivatal Értelmi Fogyatékosok Szociális Foglalkoztató Intézete
5667 Magyarbánhegyes, Tanya 37
Békés Megye Képviselő-testülete Egészségügyi Gyermekotthona
5600 Békéscsaba, Degzé út 41.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Békés Megyei GYIVI
5701 Gyula, Ady E. u. 3.
SOS Gyermekfalu
5830 Battonya, H. Gmeiner u. 21.
Békés Megyei Képviselő-testület Nevelőotthona
5830 Battonya, Hősök tere 11.
Békés Megyei Képviselő-testület Nevelőotthona
5643 Bélmegyer, Tanya 55.
Békés Megyei Képviselő-testület Nevelőotthona
5704 Gyula, Remete 7.
Békés Megyei Képviselő-testület Nevelőotthon és Általános Iskola
5641 Tarhos, Békési út 1.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
SANOPHARMA Gyógyszerellátó Vállalat
5601 Békéscsaba, István király tér 6.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szent Ferenc Kórháza
3501 Miskolc, Csabai kapu 42.
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Semmelweis Kórház-Rendelőintézet
3501 Miskolc, Csabai kapu 9.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Kórháza
3501 Miskolc, Szentpéteri kapu 76.
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Diósgyőri Kórháza
3520 Miskolc, Kórház u. 1.
Városi Önkormányzat Kórháza, Sátoraljaújhely
3981 Sátoraljaújhely, Mártírok útja 9.
Városi Kórház-Rendelőintézet
3701 Kazincbarcika, Május 1. út 56.
Almási Balogh Pál Városi Kórház-Rendelőintézet
3601 Ózd, Béke út 1.
Mezőkövesd Városi Kórház-Rendelőintézet
3400 Mezőkövesd, Mátyás király u. 75.
MÁV Területi Egészségügyi Központ, Miskolc
3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 45.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat II. Rákóczi Ferenc Kórháza
3800 Szikszó, Kassai út 45—49.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Egészségügyi Gyermekotthona
3885 Boldogkőváralja, Kossuth u. 2.
Városi Önkormányzat Időskorúak Szociális Otthona
3783 Edelény, Árpád út 29.
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Időskorúak Szociális Otthona
3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szociális Otthona
3743 Ormosbánya, Ady Endre u. 33.
Tokaj Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézete
3911 Tokaj, Bethlen Gábor u. 2.
Egészségügyi Gyermekotthon
3910 Tokaj, Bethlen Gábor u. 36.
Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Szociális Otthona
3900 Szerencs, Bekecsi u. 10.
Időskorúak Szociális Otthona
3600 Ózd, Dózsa György út 50.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szociális Otthona
3462 Borsodivánka, József Attila u. 1.
Szakosított Szociális Otthon
3780 Edelény, II. akna
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Otthona
3593 Hejőbába, Széchenyi u. 94.
Szociális Otthon
3974 Ricse, Vasút u. 2.
Szociális Foglalkoztató Intézet
3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky u. 48.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei GYIVI
3532 Miskolc, Károly u. 12.
Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Gyermekotthon
3571 Alsózsolca, Kossuth L. u. 149.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Általános Iskola és Gyermekotthon
3874 Hernádvécse, Béke tér 7.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Nevelőotthon és Általános Iskola
3718 Megyaszó, Györgymajor
Gyermekváros
3515 Miskolc, Egyetem u. 1.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda és Nevelőotthon
3659 Sáta, Szabadság u. 1—3.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
LIBRA Gyógyszerkereskedelmi Vállalat
3525 Miskolc, Kazincy u. 17.
Csongrád Megyei Önkormányzat Területi Kórháza
6601 Szentes, Sima Ferenc u. 44—58.
Erzsébet Kórház-Rendelőintézet
6801 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 2.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Gyermekkórház
6701 Szeged, Temesvári krt. 35—37.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Kórház-Rendelőintézet
6701 Szeged, Kálvária sugárút 57.
Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet
6900 Makó, Kórház u. 2.
Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem (klinikái)
6701 Szeged, Dugonics tér 13.
MÁV Területi Egészségügyi Központ, Szeged
6726 Szeged, Csanády u. 34/A
Csongrád Megyei Közgyűlés ,,Aranysziget Otthon''
6740 Csongrád, Gyöngyvirág út 7—9.
Hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város Szociális Otthona
6800 Hódmezővásárhely, Serház tér 6.
Csongrád Megyei Közgyűlés Marosmenti Idősek Otthona
6900 Makó, Batthyány u. 23.
Csongrád Megyei Közgyűlés Idősek Otthona
6782 Mórahalom, Szegedi u. 1.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szakosított Szociális Otthona
6805 Kútvölgy, Tanya 1133
Csongrád Megyei Közgyűlés ,,Kastély'' Otthona
6622 Nagymágocs, Szentesi út 2.
Csongrád Megyei Közgyűlés Idősek Otthona
6923 Óföldeák, Návaly Lajos u. 2.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Petőfi Telepi Időskorúak Szociális Otthona
6727 Szeged, Acél u. 1.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye, Szociális Otthona
6724 Szeged, Kálvária sgt. 43.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye, Szociális Otthona
6724 Szeged, Kálvária sgt. 47.
Csongrád Megyei Közgyűlés Ápoló Otthona
6627 Derekegyház, Köztársaság tér 9.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi Gyermekotthona
6723 Szeged, Agyagos út 45.
Csongrád Megyei Közgyűlés Pszichiátriai Otthona
6767 Ópusztaszer, Tóhajlat u. 133.
Csongrád Megyei Közgyűlés Pszichiátriai Ápoló Otthona
6600 Szentes, Sima F. u. 6—10.
Csongrád Megyei Közgyűlés Vakok Otthona
6726 Szeged, Torontál tér 1.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Csongrád Megyei GYIVI
6701 Szeged, Bal fasor 6.
Árpád Nevelőotthon
6726 Szeged, Szőregi u. 80.
Szeged Megyei Jogú Város Gyermekotthona
6724 Szeged, Londoni krt. 15.
Csongrád Megyei Közgyűlés Nevelőotthona
6635 Szegvár, Kossuth tér 1.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
Csongrád Megyei Gyógyszertári Központ
6701 Szeged, József Attila sgt. 130.
Fejér Megyei Szent György Kórház
8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3.
Szent Pantaleon Kórház
2401 Dunaújváros, Korányi Sándor u. 4—6.
Városi Kórház-Rendelőintézet
8061 Mór, Beregi Nándor u. 21.
Egyesített Szociális Intézmény
2400 Dunaújváros, Akácfa u. 2.
Fejér Megyei Szociális Otthon
7017 Mezőszilas, Fő u. 55.
Fejér Megyei Szociális Otthon
2061 Bicske, Bem u. 13.
Fejér Megyei Szociális Otthon
2433 Sárosd, Szabadság tér 1.
Egyesített Szociális Intézmény
8000 Székesfehérvár, Rákóczi út 34.
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona
8153 Polgárdi, Somlyói u. 40.
Fejér Megyei Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona
8082 Gánt, Bányatelep
Fővárosi Szociális Otthon
2463 Tordas, Sajnovics tér 5.
Fejér Megyei Szociális Foglalkoztató Intézet
8154 Polgárdi, Tekerespuszta
Fejér Megye Egészségügyi Gyermekotthona
8154 Polgárdi, Somlyói út 2/A
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Fejér Megyei GYIVI
8000 Székesfehérvár, Lövölde u. 2.
Hunyadi J. Óvoda, Általános Iskola és Nevelőotthon
8135 Dég, Hunyadi u. 11.
Fejér Megyei Nevelőotthon és Ifjúságiház
2424 Előszállás, Szöglet kert 4.
Ádám Zsigmond Gyermekváros
8123 Soponya, Dózsa Gy. u. 23—25.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
Fejér Megyei Gyógyszertári Központ
8001 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 4.
Petz Aladár Megyei Kórház, Győr
9002 Győr, Vasvári Pál u. 2.
Sopron Megyei Jogú Város Kórház-Rendelőintézeti Egység
9401 Sopron, Győri út 15.
Karolina Kórház-Rendelőintézet
9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 2—4.
Margit Kórház-Rendelőintézet
9300 Csorna, Kórház u. 2.
Dr. Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet
9330 Kapuvár, Dr. Lumniczer S. u. 10.
Állami Szanatórium
9401 Sopron, Várisi u. 2.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézmény Szociális Otthona
9026 Győr, Kálóczy tér 11.
Jobaháza Időskorúak Szociális Otthona
9323 Jobaháza, Kossuth út 8.
Egyesített Szociális Intézmény Szociális Otthona, Nagylózs
9482 Nagylózs, Zrínyi út 2.
Egyesített Szociális Intézmény
9400 Sopron, Balfi út 80.
Szocioterápiás Otthon
9401 Sopron, Kolostor út 1.
Győr-Moson-Sopron Megye Egészségügyi Gyermekotthona
9400 Sopron, Tao Malom 23.
Dr. Piroth Endre Mentálhigiénés Otthon
9086 Töltéstava, Táplánypuszta
Fővárosi Önkormányzat Fogyatékosok Otthona
9476 Zsira, Rákóczi Ferenc u. 12.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Győr-Sopron Megyei GYIVI
9023 Győr, Vasvári Pál u. 1.
József Attila Általános Iskola és Nevelőotthon
9400 Sopron, József A. u. 42.
Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekotthon
9400 Sopron, Cseresznye sor 22.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
Győr-Moson-Sopron Megyei Gyógyszertári Központ
9023 Győr, Szabolcska út 3.
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet
4043 Debrecen, Bartók Béla u. 2—26.
Területi Kórház, Berettyóújfalu
4101 Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 1.
Debreceni Orvostudományi Egyetem (klinikái)
4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
MÁV Területi Egészségügyi Központ, Debrecen
4025 Debrecen, Erzsébet u. 32—36.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye, Időskorúak Otthona
4032 Debrecen, Pallagi út 9.
Városi Önkormányzat Szociális Otthona
4220 Hajdúböszörmény, Dorogi u. 91.
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Módszertani Gondozási Központ
4200 Hajdúszoboszló, Hőforrás u. 105/C
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona
4271 Mikepércs, Forrástanya 42.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye, Gyermekkorú Fogyatékosok Otthona
4031 Debrecen, Kishegyesi u. 127.
Idősek Otthona és Rehabilitációs Intézete
4060 Balmazújváros, Nagyhát
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye, Felnőtt Fogyatékosok Otthona
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 100.
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Otthona
4080 Hajdúnánás, Magyar u. 46.
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona
4138 Komádi, Külsőiszap 17.
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Otthona
4254 Nyíradony, Vörösmarty u. 26.
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona
4161 Báránd
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Otthona
4130 Derecske, Morgó u. 1.
Debrecen Megyei Jogú Város Egészségügyi Gyermekotthona
4032 Debrecen, Böszörményi út 148.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézmények
Hajdú-Bihar Megyei GYIVI
4024 Debrecen, Vármegyeháza 5—7.
Hajdú-Bihar Megyei Nevelőotthon, Óvoda és Általános Iskola
4100 Berettyóújfalu, Honvéd u. 9.
Népjóléti Minisztérium Debreceni Gyermekotthona
4003 Debrecen, Hollós u. 19.
Hámán Kató Nevelőotthon
4026 Debrecen, Bem tér 13.
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Nevelőotthona
4080 Hajdúnánás, Fürdő u. 1.
Óvoda, Általános Iskola és Nevelőotthon
4138 Komádi, Köztársaság u. 31.
Óvoda, Általános Iskola és Nevelőotthon
4263 Nyírmártonfalva, Reviczky tanya 23.
József Attila Nevelőotthon
4243 Téglás, Úttörő u. 15.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
Hajdú-Bihar Megyei Gyógyszertári Központ
4032 Debrecen, Dóczi J. u. 36.
Markhót Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet, Eger
3301 Eger, Széchenyi u. 27—29.
Bugát Pál Kórház
3201 Gyöngyös, Dózsa György út 20—22.
Városi Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet
3000 Hatvan, Balassi Bálint u. 16.
Mátrai Állami Gyógyintézet
3233 Mátraháza
Parádi Állami Kórház
3240 Parád
Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona
3244 Parádfürdő, Kossuth u. 378.
Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona
3360 Heves, Fő u. 63.
Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona
3291 Vámosgyörk, István király u. 1.
Heves Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona
3272 Gyöngyösvisonta, Erőmű út 6.
Heves Megyei Önkormányzat Megyei Módszertani Otthona
3346 Bélapátfalva, Petőfi u. 25.
Heves Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézete
3399 Andornaktálya, Rákóczi u. 289.
Heves Megyei Önkormányzat Csecsemőotthona és Fogyatékosok Gyermekotthona
3301 Eger, Szalapart út 84.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Heves Megyei GYIVI
3301 Eger, Pozsonyi u. 8—10.
Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthona és Általános Iskola
3300 Eger, Iskola u. 1.
József Attila Ifjúsági Otthon
3000 Hatvan, Ratkó József u. 14.
Fővárosi Önkormányzat Kihelyezett Gyermekotthon
3345 Mónosbél, Dózsa György út 12.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
Heves Megyei Gyógyszertári Központ
3301 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 6.
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Kórháza és Rendelőintézete
2800 Tatabánya, Dózsa György út 77.
Esztergom Város Vaszary Kolos Kórháza
2500 Esztergom, Petőfi S. u. 26—28.
Városi Kórház-Rendelőintézet
2890 Tata, Hősök tere 7.
Selye János Kórház, Komárom
2921 Komárom, Széchenyi u. 2.
Városi Kórház-Rendelőintézet
2870 Kisbér, Szabadság park 6.
Kisbér Egyesített Szociális Intézmény Idősek Otthona
2870 Kisbér, Deák Ferenc u. 69.
Bársonyos Község Önkormányzata Időskorúak Szociális Otthona
2883 Bársonyos, Bársonyos-Pervátpuszta
Időskorúak Szociális Otthona
2028 Pilismarót, Basaharc
Városi Szociális Intézmény
2890 Tata, Fényes fasor 2.
Tatabánya Megyei Jogú Város Egyesített Szociális Intézmény Szociális Otthona
2800 Tatabánya, Mészáros u. 4.
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona
2500 Esztergom, Dobogókői út 8.
Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata Mentálhigiénés Intézménye
2800 Tatabánya, Síkvölgy
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona
2531 Tokodaltáró József Attila u. 4.
Református Egészségügyi Gyermekotthon
2545 Dunaalmás, Jókai u. 16.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Komárom-Esztergom Megyei GYIVI
2800 Tatabánya, Puskin u. 7/B
Népjóléti Minisztérium Esztergomi Gyermekotthona
2500 Esztergom, Budai Nagy Antal u. 40.
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Gyermekvárosa
2901 Komárom, Mártírok útja 78.
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Gyermek és Ifjúsági Intézet Nevelőotthona
2800 Tatabánya, Puskin u. 7/A
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
Komárom-Esztergom Megyei Gyógyszertári Központ
2890 Tata, Új u. 1/A
Műszer-, eszközellátással és -karbantartással foglalkozó szervezetek
A.M.I.K. Kft.
2803 Tatabánya, Gál I. ltp. 518.
Nógrád Megyei Önkormányzat, Madzsar József Kórház-Rendelőintézet és Idősek Otthona
3100 Salgótarján, Füleki u. 64.
Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet
2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 125—127.
Városi Kórház-Rendelőintézet
3060 Pásztó, Semmelweis u. 15—17.
Városi Idősek Otthona
2660 Balassagyarmat, Markusovszky u. 1.
Nógrád Megyei Önkormányzat Idősek Otthona
3147 Mizserfa, Május 1. út 82.
Idősek Szociális Otthona
3100 Mátraverebély, Szentkút
Nógrád Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona és Rehabilitációs Intézete
3188 Ludányhalászi, Rákóczi út 71.
Nógrád Megyei Önkormányzat Csecsemő és Egészségügyi Gyermekotthon
2660 Balassagyarmat, Szontágh P. u. 44.
Nógrád Megyei Önkormányzat Rehabilitációs Intézete és Ápoló-Gondozó Otthona
2687 Bercel, Petőfi u. 2.
Nógrád Megyei Önkormányzat Rehabilitációs Intézete és Ápoló-Gondozó Otthona
2643 Diósjenő, Kastély
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Nógrád Megyei GYIVI
3109 Salgótarján, Schönherz Z. út 9.
Nógrád Megyei Önkormányzat Nevelőotthon és Óvoda
2611 Felsőpetény, Petőfi út 37.
Ádám Zsigmond Nevelőotthon
3078 Bátonyterenye, Makarenkó út 24.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
COLONIAPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Vállalat
2661 Balassagyarmat, Kossuth Lajos u. 6.
Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet, Cegléd
2700 Cegléd, Törteli út 1—3.
Jávorszky Ödön Városi Kórház és Szakambulanciái
2600 Vác, Argenti Döme tér 3.
Pest Megyei Flór Ferenc Kórház
2143 Kerepestarcsa, Semmelweis tér 1.
Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Közhasznú Társaság
2013 Pomáz, Mártírok útja 22.
Budapest Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Gyógyintézete
2026 Visegrád, Gizella-telep
Ceglédi Polgármesteri Hivatal Egyesített Szociális Intézete
2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 1.
Pest Megyei ,,Erdei Fenyő'' Idősek Otthona
2230 Gyömrő, Gróf Teleki u. 39.
Pest Megyei Önkormányzat Idősek Otthona
2081 Piliscsaba, Béla király u. 9—11.
Idősek és Mozgáskorlátozottak Otthona
2711 Tápiószentmárton, Ady Endre u. 35.
Időskorúak Szociális Otthona
2600 Vác, Burgundia u. 9—11.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
2100 Gödöllő, Dózsa Gy. u. 65.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
2025 Visegrád, Mogyoróhegy 10.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
2635 Vámosmikola, Ipolysági u. 11.
Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézete
2767 Tápiógyörgye, Táncsics Mihály u. 1.
Értelmi Fogyatékosok Otthona
2365 Inárcs, Tanács u. 2.
Egyesített Szociális Intézet
2750 Nagykőrös, Ady E. út 16.
Szenvedélybetegek Otthona
2364 Ócsa, Székes u. 6.
Időskorúak Pszichiátriai Otthona
2119 Pécel, Ady E. u. 8.
,,Viktor'' Értelmi Fogyatékosok Otthona
2133 Sződliget, Külterület
Pest Megyei Önkormányzat Szenvedélybetegek Otthona
2254 Szentmártonkáta, Ferenctanya
Pest Megyei Önkormányzati Hivatal Egészségügyi Gyermekotthona
2132 Göd-felső, Munkácsi u. 3.
Értelmi Fogyatékosok Országos Szociális Foglalkoztató Intézete
2120 Dunakeszi, Fóti u. 55.
Pest Megyei Kraxner Alajos Foglalkoztató Intézet
2014 Csobánka, Margitliget
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Pest Megyei GYIVI
2031 Pomáz, Templom tér 8.
Népjóléti Minisztérium 2. sz. Fiúnevelő Intézete
2170 Aszód, Baross tér 2.
József Attila Nevelőotthon
2740 Abony, Jókai u. 10.
Károlyi István Gyermekközpont
2153 Fót, Vörösmarty tér 2.
Vörösmarty Mihály Nevelőotthon
2628 Szob, Árpád u. 19.
Brunszvik Teréz Nevelőotthon
2167 Vácduka, Rákóczi u. 28.
Fővárosi Önkormányzat Kihelyezett Hetes Gyermekotthon és Általános Iskola
2060 Bicske, Kossuth L. u. 42.
Fővárosi Önkormányzat Gyermekotthon és Általános Iskola
2841 Oroszlány, Rákóczi u. 53.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
HUMAN Oltóanyag Termelő és Gyógyszergyártó Rt.
2100 Gödöllő, Táncsics M. u. 82.
Műszer-, eszközellátással és -karbantartással foglalkozó szervezetek
AESCULAP Szerviz és Vevőszolgálat
2030 Érd, Drégely u. 11.
MWD LABSYSTEM Kft.
2095 Pilisszántó, Vörösmarty u. 22.
Kaposi Mór Megyei Kórház
7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20—34.
Siófok Város Kórház-Rendelőintézet
8600 Siófok, Semmelweis u. 1.
Marcali Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet
8700 Marcali, Széchenyi u. 17—21.
Somogy Megyei Tüdő- és Szívkórház
7257 Mosdós, Petőfi u. 4.
Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet
7500 Nagyatád, Bajcsy-Zsilinszky u. 1.
Somogy Megyei Szociális Otthon
7516 Berzence, Szabadság tér 17.
Somogy Megyei Szociális Otthon
7538 Kálmáncsa, Kossuth u. 1.
Somogy Megyei Szociális Otthon
8660 Tab, Kossuth u. 107.
Somogy Megyei Szociális Otthon, Szociális Foglalkoztató Intézet
7979 Drávatamási, Fő u. 41/A
Somogy Megyei Szociális Otthon
7463 Patalom
Fővárosi Önkormányzat Középsúlyos Értelmi Fogyatékosok Otthona
8713 Kéthely, Sáripuszta 1.
Somogy Megyei Szociális Otthon
7562 Segesd, József A. u. 2.
Somogy Megyei Szociális Otthon
7535 Lad-Gyöngyöspuszta
Somogy Megyei Egészségügyi Gyermekotthon
7570 Barcs, Táncsics M. u. 24.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Somogy Megyei GYIVI
7401 Kaposvár, Orczi u. 18/A
Fővárosi Önkormányzat Kihelyezett Gyermekotthona
8644 Alsóbélatelep, Báthory u. 14.
Fővárosi Önkormányzat Kihelyezett Gyermekotthon és Általános Iskola
8630 Balatonboglár, Kikötő sétány 5.
Fővárosi Önkormányzat Latinka Sándor Gyermekotthon és Általános Iskola
8692 Szőlősgyörök, Szabadság u. 46.
Somogy Megyei ,,ZITA'' Nevelőotthon
7400 Kaposvár, Kanizsai u. 79.
Somogy Megyei Móra Ferenc Nevelőotthon
8674 Nágocs, Park út 2.
Somogy Megyei Nevelőotthon és Általános Iskola
8739 Nagyszakácsi, Kossuth L. u. 93.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
Somogy Megyei Gyógyszertári Központ
7401 Kaposvár, Nagygát u. 1.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Kórház-Rendelőintézet
4400 Nyíregyháza, Szent István u. 68.
Mátészalka Város Területi Kórháza
4700 Mátészalka, Kórház út 2—4.
Városi Kórház
4601 Kisvárda, Árpád út 26.
Városi Önkormányzat Kórháza
4801 Vásárosnamény, Ady E. u. 5.
Városi Kórház
4901 Fehérgyarmat, Damjanich u. 1.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Elme- és Ideggyógyintézet
4321 Nagykálló, Szabadság tér 13.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal Időskorúak és Elmebetegek Szociális Otthona
4334 Hodász, Tarnai tag
Időskorúak Szociális Otthona
4351 Mérk, Hunyadi u. 183.
Általános Szociális Otthon
4431 Nyíregyháza, Sóstógyógyfürdő, Tölgyes u. 11.
Tiszavasvári Városi Önkormányzat Időskorúak Szociális Otthona
4440 Tiszavasvári, Vasvári Pál u. 87.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Elmebetegek Szociális Otthona
4312 Nyírbéltek, Vasút u. 43.
Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona
4326 Máriapócs, Kossuth tér 25.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal Szakosított Szociális Otthona
4972 Gacsály, Ady E. u. 27.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal Szakosított Szociális Otthona
4752 Győrtelek, Kossuth u. 141.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Egészségügyi Gyermekotthona és Szakosított Otthona
4325 Kisléta, Pócsi u. 52.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Egészségügyi Gyermekotthona
4644 Mándok, Ady E. u. 73.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Szociális Foglalkoztató Intézete
4234 Szakoly, Balkányi u. 1.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei GYIVI
4400 Nyíregyháza, Sóstói út 4.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermek és Ifjúsági Otthon
4233 Balkány, Kossuth L. u. 11.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Ifjúsági Otthon és Általános Iskola
4521 Berkesz, Rákóczi u. 5.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermek és Ifjúsági Otthon
4732 Cégénydányád, Dózsa Gy. u. 9.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermek és Ifjúsági Otthon és Szakiskola
4700 Mátészalka, Képes G. u. 2.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekváros és Szakmunkásképző Iskola
4456 Tiszadob, Bocskai út 59.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
BETALUPHARMA Gyógyszergyártó és Gyógyszerker. Váll.
4401 Nyíregyháza, Csallóköz u. 8.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
5004 Szolnok, Tószegi út 21.
Városi Kórház-Rendelőintézet
5400 Mezőtúr, Kossuth L. út 7—11.
Dr. Kátai Gábor Városi Kórház-Rendelőintézet
5301 Karcag, Zöldfa u. 48.
Jászberény Erzsébet Kórház
5100 Jászberény, Szelei út 2.
MÁV Kórház-Rendelőintézet
5001 Szolnok, Verseghy u. 6—8. (Pf. 127)
Szociális Intézet Jászberény
5100 Jászberény, Hatvani u. 35.
Jászberény Város Szociális Otthona
5055 Jászladány, Kossuth u. 106.
Szociális Otthon
5300 Karcag, Horváth F. u. 1.
Városi Önkormányzat Szociális Gondozó Központja, Szociális Otthon
5310 Kisújszállás, Téglagyár u. 10.
Szociális Intézmények Szociális Otthona
5400 Mezőtúr, Szolnoki út 18.
Újszászi Polgármesteri Hivatal Időskorúak Szociális Otthona
5052 Újszász, Akácfa u. 90.
Pszichiátriai Betegek Otthona
5200 Törökszentmiklós, Deák F. u. 100.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézménye
5000 Pusztataksony, Ságvári u. 1.
Városi Egyesített Szociális Intézmények, Szolnok
5000 Szolnok, Kaán K. u. 20.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Egészségügyi Gyermekotthona
5300 Karcag, Zöldfa u. 48.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei GYIVI
5000 Szolnok, Gyermekváros út 1.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekotthon és Általános Iskola
5310 Kisújszállás, Bajcsy-Zsilinszky u. 37.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekotthon és Szakmunkásképző Iskola
5005 Szolnok, Gyermekváros út 1.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nevelőotthon
5471 Tiszakürt, Rózsa F. u. 4.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
PHARMASOL Gyógyszergyártó és Gyógyszerker. Váll.
5002 Szolnok, Nagysándor J. u. 39.
Tolna Megyei Önkormányzat Kórháza
7100 Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 5—7.
Városi Kórház-Rendelőintézet, Bonyhád
7350 Bonyhád, Bajcsy-Zsilinszky u. 25.
Városi Kórház-Rendelőintézet
7200 Dombóvár, Kórház u. 39.
Tamási Városi Szent Orsolya Kórház-Rendelőintézet
7084 Pincehely, Gróf Széchenyi u. 92.
Tolna Megyei Önkormányzat Időskorúak Szociális Otthona
7054 Alsótengelic
Tolna Megyei Önkormányzat Módszertani Szociális Otthona
7064 Gyönk, Táncsics u. 472.
Szakosított Szociális Otthon, Bonyhád
7150 Bonyhád, Pf. 35.
Tolna Megyei Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Szociális Foglalkoztató Intézete
7193 Regöly, Majsapuszta
Tolna Megyei Önkormányzat Szakosított Szociális Otthona és Rehabilitációs Intézete
7042 Pálfa
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Tolna Megyei GYIVI
7101 Szekszárd, Palánki út 5.
Tolna Megyei Önkormányzat Nevelőotthona
7133 Fadd, Rákóczi u. 2.
Tolna Megyei Petőfi Sándor Nevelőotthon
7191 Hőgyész, Ady E. u. 2.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
Tolna Megyei Gyógyszertári Központ
7100 Szekszárd, Palánki út 7.
Vas Megyei Markusovszky Kórház
9700 Szombathely, Markusovszky u. 3.
Városi Kórház-Rendelőintézet, Sárvár
9600 Sárvár, Rákóczi út 30.
Dr. Batthyány Strattmann László Kórház-Rendelőintézet
9900 Körmend, Munkácsy Mihály u. 1.
Városi Kórház-Rendelőintézet, Celldömölk
9500 Celldömölk, Nagy Sándor tér 3.
MÁV Területi Egészségügyi Központ, Szombathely
9701 Szombathely, Garay u. 5.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
9700 Szombathely, Bogáti u. 72.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 29.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
9919 Csákánydoroszló, Fő u. 11.
Vas Megyei Egészségügyi Gyermekotthon
9700 Szombathely, Középhegyi u. 1.
Vas Megyei Idősek Otthona
9746 Acsád, Semmelweis tér 1.
Vas Megyei Idősek Otthona
9761 Táplánszentkereszt, Táncsics u. 22.
Vas Megyei Idősek Otthona
9700 Szombathely, Aréna u. 1.
Vas Megyei Pszichiátriai Betegek Otthona
9632 Sajtoskál, Rákóczi u. 1.
Vas Megyei Szakosított Otthon
9931 Ivánc, Kossuth L. u. 1.
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Vas Megyei GYIVI
9700 Szombathely, Vörösmarty u. 11.
György Júlia Nevelőotthon
9721 Gencsapáti, Hunyadi J. u. 405.
Batthány Lajos Nevelőotthon és Általános Iskola
9756 Ikervár, Béke u. 2.
SOS Gyermekfalu
9730 Kőszeg, Sigrai Jakab u. 3.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
PHARMACO Vas Megyei Gyógyszerellátó Vállalat
9701 Szombathely, Széll K. u. 24.
Veszprém Megyei Önkormányzat Cholnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézete
8200 Veszprém, Kórház u. 1.
Városi Kórház-Rendelőintézet
8100 Várpalota, Honvéd u. 2.
Gróf Eszterházy Kórház-Szakambulancia
8500 Pápa, Jókai Mór u. 5—9.
Városi Kórház és Rendelőintézet
8330 Sümeg, Kopanik Zs. u. 6.
Városi Kórház-Rendelőintézet
8300 Tapolca, Ady E. u. 1.
Magyar Imre Kórház-Rendelőintézet
8400 Ajka, Korányi Frigyes u. 1.
Állami Szívkórház
8230 Balatonfüred, Gyógy tér 2.
Állami Gyógyfürdőkórház
8380 Hévíz, Dr. Schulhof V. sétány 1.
Szombathelyi MÁV Területi Egészségügyi Központ Szív-Érrendszeri Gyógyító Rehabilitációs Intézet
8230 Balatonfüred, Mikes K. út 1.
Szombathelyi MÁV Területi Egészségügyi Központ Reumatológiai Gyógyító és Rehabilitációs Intézet
8380 Hévíz, Erzsébet királyné u. 1—3.
Ajka Város Önkormányzat Szociális Otthona
8460 Devecser, Petőfi tér 5.
Veszprém Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona
8469 Kamond, Kossuth u. 27/II.
Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Külsővat
8532 Külsővat, Béri Balogh Á. u. 1.
Időskorúak Otthona
8452 Szőc-Határvölgy
Veszprém Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona
8318 Lesencetomaj, Kossuth u. 95.
Veszprém Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona
8331 Nyírlak—Sümeg
Veszprém Megyei Önkormányzat Batthyány Ilona Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona
8592 Dáka, Dózsa György út 80.
Veszprém Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona
8596 Pápakovácsi, Attyapuszta 4.
Veszprém Megyei Önkormányzat Értelmileg Akadályozott Gyermekek Otthona
8229 Csopak, Kossuth u. 16.
Fővárosi Önkormányzat Foglalkoztató Intézete
8330 Darvastó—Sümeg
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Veszprém Megyei GYIVI
8201 Veszprém, Tüzér u. 44.
Kállai Éva Nevelőotthon
8174 Balatonkenese, Széchenyi u. 7.
Veszprém Megyei Nevelőotthon
8515 Békás, Mezőlak 11.
L'Esperance Gyermeksegítség Magyarországon
8283 Káptalantóti, Petőfi u. 83.
Megyei Csecsemőotthon és Nevelőotthon
8182 Peremarton-Gyártelep, Harangvirág u. 1.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
REGINAPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Vállalat
8200 Veszprém, Kabay u. 1.
Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kórház-Rendelőintézete
8900 Zalaegerszeg, Zrínyi M. u. 1.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza
8800 Nagykanizsa, Szekeres J. u. 2—8.
Városi Kórház
8360 Keszthely, Ady E. u. 2.
MÁV Pécsi Területi Egészségügyi Központi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet
8749 Zalakaros, Termál út 6.
Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése VI. Szociális Otthona
8737 Ormándkastély
Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pszichiátriai Betegek Otthona
8887 Bázakerettye, Virág u. 4.
Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése II. Szociális Otthona
8784 Kehidakustány, Petőfi u. 93.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
8925 Bucsuszentlászló, Arany J. u.17.
Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona
8741 Zalaapáti, Oláh F. u. 3.
Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése III. Szociális Otthona
8868 Letenye, Petőfi S. u. 40.
Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése IV. Szociális Otthona
8796 Türje, Szabadság tér 20.
Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése Szociális Otthona
8901 Zalaegerszeg, Külsőkórház u. 2.
Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése V. Szociális Otthona
8776 Magyarszerdahely, Újnép-puszta 9.
Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése Egészségügyi Gyermekotthona
8900 Zalaegerszeg
Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények
Népjóléti Minisztérium Zalaegerszegi Gyermekotthona
8901 Zalaegerszeg, Posta u. 144.
Zala Megyei GYIVI
8800 Nagykanizsa, Bajza u. 2.
Zala Megyei Széleskorh. Nevelőotthon
8784 Kehidakustány, Kúria u. 7.
Zala Megyei GYIVI Nagykorú fiúotthona
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 127.
Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők
Zala Megyei Gyógyszertári Központ
8900 Zalaegerszeg, Bíró M. u. 38.
2. számú melléklet a 16/1994. (X. 19.) NM rendelethez
NÉVJEGYZÉK
a meghagyásra javasolt hadkötelesekről
Az intézmény pontos címe és telefonszáma:
Az ügyintéző neve, telefonszáma:
[A nyomtatvány a következő oszlopcímeket tartalmazza:]
Beosztása (munkaköre, szakképesítése)
A hadkieg. parancsnokság meghagyásra vonatkoző megjegyzése
A névjegyzéket a meghagyási jegyzékben szereplő intézmények készítik el, és évente felújítják. A névjegyzéket a meghagyásra javasolt hadkötelesek bejelentett lakhelye szerinti megyei bontásban kell kitölteni.