5/1994. (I. 30.) KHVM rendelet
a belföldi vasúti árufuvarozás legmagasabb díjairól
Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. §-ában foglalt felhatalmazás alapján — a pénzügyminiszterrel egyetértésben — a következőket rendelem el:
I.
A kocsirakományú küldemények díjai
1. §
A belföldi forgalomban végzett kocsirakományú árufuvarozásért fizetendő díjat vasúti kocsinként
a) a fuvarozott áru tömege,
b) a fuvarozás távolsága
alapján kell a 2., 3., 4. és 5. §-ban foglaltakra is figyelemmel megállapítani.
2. §
(1) A fuvarozott áruk tömege a díj megállapítása szempontjából
a) a fuvarozó által megállapított tömeg, ennek hiányában
b) a fuvaroztató (feladó) által a fuvarlevélbe bejegyzett tömeg.
(2) A fuvarozás távolságát a feladási és rendeltetési állomás között az árudíjszabási kilométermutató alapján kell megállapítani (díjszámítási távolság).
3. §
(1) A kocsirakományú küldemények fuvarozásáért fizetendő díjat a fuvarozónak úgy kell kiszámítania, hogy az 1. számú mellékletben szereplő táblázatnak a fuvarozási távolságra megállapított díjtételét meg kell szorozni az áru díjszámítási tömegével.
(2) A díjszámítási tömeg a 2. § (1) bekezdés szerint meghatározott árumennyiség, de legalább a tömegalosztályra előírt legcsekélyebb díjszámítási tömeg (5 t, 10 t, 15 t, 20 t, 25 t). Ha az áru tömege két legcsekélyebb díjszámítási tömeg közé esik, akkor a fuvardíjat alternatív módszerrel úgy kell megállapítani, hogy az a fuvaroztatóra nézve kedvezőbb legyen.
(3) A négy vagy ennél több tengelyű normál és széles nyomközű — a vasút tulajdonában lévő — kocsiban történő fuvarozásnál a legcsekélyebb díjszámítási tömeg: tengelyenként 5000 kg, illetőleg korlátozott tengelyterhelésű vonalon a fuvarozó által közölt berakható tömeg, ha az nem éri el a tengelyenkénti 5000 kg-ot.
(4) Rakodólapra rakott küldemény fuvarozásánál, ha a rakodólapok darabszámát, fajtáját és azok együttes tömegét a feladó a fuvarlevélbe bejegyezte, a rakodólapra helyezett áru tömegének 15%-áig a rakodólapok saját tömegét a fuvarozó a díjszámítási tömeg szempontjából nem veszi figyelembe.
(5) Kocsitakarók, ponyvatartók, továbbá az áru biztonságos fuvarozásához felhasznált rakszerek tömegét — legfeljebb az áru díjszámítási tömegének 10%-áig — a fuvarozó az áru tömegéhez nem számítja hozzá.
4. §
(1) Saját kerekein futó üres — illetve a fuvarozó hozzájárulásával áruval rakott — nem a fuvarozó tulajdonát képező valamely vasút kocsiparkjába be nem sorolt vasúti jármű fuvarozásáért a fuvarozó a megfelelő díjszámítási tömeg figyelembevételével állapítja meg a fizetendő díjat.
(2) A magánkocsiban (P jelű kocsiban) feladott küldemény fuvardíja a vasút tulajdonában lévő kocsiban feladott küldemény fuvardíjának 30%-kal csökkentett összege.
(3) Üres magánkocsi fuvarozásáért tengelyenként és kilométerenként 6 Ft a fizetendő díj.
(4) A vasút tulajdonában lévő különleges építésű kocsikban továbbított küldeményekért a fuvarozó 20%-kal felemelt fuvardíjat jogosult felszámítani.
(5) Rendkívüli (rakszelvényen túlérő küldemény, vasúti jármű, kedvezőtlen súlypontú küldemény stb.) küldeményekért a fuvarozó 100%-kal felemelt fuvardíjat jogosult felszámítani.
(6) Ha az áru továbbításához a fuvarozó az árut továbbító kocsin kívül védő vagy közvetítő kocsit ad, ezért a fuvardíjon felül a díjszámítási távolságra kocsinként és kilométerenként 18 Ft-ot számít.
(7) Ha az áru, annak mérete miatt, csak több kocsin — ideértve a közbeiktatott kocsit is — fuvarozható, akkor az áru díjszámítási tömegét a fuvarozáshoz felhasznált kocsikra egyenlő arányban kell elosztani, és a fuvardíjat kocsinként külön-külön megállapítani.
5. §
Külön tehervonattal továbbított küldeményekért járó fuvardíjat a fuvarozó legalább 500 000 kg díjszámítási tömegre az 5 t tömegalosztály díjtételével jogosult megállapítani.
II.
A konténerfuvarozás és az egyéb kombinált fuvarozási egység díjai
6. §
(1) A közepes bruttó (5 t tömegű, 10,6 m3 befogadóképességű) üres, nem a fuvarozó tulajdonában lévő konténer, illetőleg a konténerben feladott áru (rakott konténer) fuvarozásáért a fuvarozás távolsága alapján konténerenként a 2. számú mellékletben megállapított díjat kell felszámítani.
(2) Az üres, nem a fuvarozó tulajdonában lévő nagykonténer (maximum bruttó 33,0 t tömegű, 15 m3 feletti befogadóképességű, 2,991 m—12,192 m közötti hosszúságú) és az egyéb kombinált fuvarozási egység (csereszekrény és nyerges félpótkocsi, maximum bruttó 38,0 t tömegű) továbbításáért, illetőleg a nagykonténerben és az egyéb kombinált fuvarozási egységben feladott árunak az ilyen forgalomban megnyitott állomások között végzett fuvarozásáért a fuvarozási távolság alapján, a konténer, az egyéb kombinált fuvarozási egység hosszúságának és bruttó tömegének figyelembevételével a 3. számú mellékletben megállapított díjat kell felszámítani.
(3) A konténer és az egyéb kombinált fuvarozási egység fuvarozási távolságát a feladási és a rendeltetési állomás között az árudíjszabási kilométermutató alapján kell megállapítani.
7. §
A magánkocsin feladott nagykonténer és az egyéb kombinált fuvarozási egység továbbításáért a fuvarozó 30%-kal csökkentett díjat számít.
III.
Az expresszáru-fuvarozás díjai
8. §
(1) A személyszállító vonat külön kocsijában gyűjtő forgalomban továbbított expresszáru fuvarozásának díját küldeményenként úgy kell megállapítani, hogy a díjszámítási távolságra a 4. számú mellékletben megállapított díjtételt meg kell szorozni az áru díjszámítási tömegével.
(2) A díjszámítási távolság a személyszállító vonat menetrendjében a feladási és a rendeltetési állomás közötti kilométertávolság. A díjszámítási tömeg a fuvaroztató által közölt (bevallott) tömeg 10 kg-ra felkerekített tömege.
(3) A díjat a fuvarozó legalább 40 kg áru továbbításáért jogosult felszámítani.
IV.
Egyéb díjak
9. §
(1) Külön jogszabályban megállapított határidőt követően
a) kocsilemondásért
aa) normál nyomközű kocsinként 2000 Ft
ab) keskeny nyomközű kocsinként 1000 Ft
b) konténerlemondásért
ba) közepes konténerenként 400 Ft
bb) nagykonténerenként 700 Ft
díjat kell fizetni.
(2) A fuvaroztató által okozott kocsisérülés esetén a kocsinak javításra történő vontatásáért 2000 Ft vontatási díjat, valamint — ha a fuvarozót a javításra küldött kocsi után ,,kocsibér'' terheli — további 2000 Ft átalánydíjat lehet felszámítani.
(3) A 10. §-ban megállapított kirakási és berakási idő túllépéséért
a) a fuvarozó tulajdonában lévő normál és széles nyomközű vasúti kocsiknál kocsinként és óránként
0-tól 24 óráig 100 Ft
25 órától 48 óráig 200 Ft
48 óra felett 300 Ft
b) a fuvarozó tulajdonában lévő keskeny nyomközű kocsikért óránként 20 Ft
kocsiálláspénzt kell fizetni.
(4) Ha a kirakási és berakási idő a 10. § (8) bekezdésének d) pontjában foglaltak alapján szünetel, a szünetelés időtartamára kocsihasználati díjat kell fizetni. A kocsihasználati díj a fuvarozó tulajdonában lévő széles és normál nyomközű vasúti kocsiknál kocsinként és óránként 100 Ft.
V.
Kirakási és berakási idő
10. §
(1) A normál és széles nyomközű vasúti kocsik kirakási és berakási ideje a (3)—(7) bekezdésben felsorolt kivételek mellett:
a) közforgalmú rakodóterületen (ideértve a szükségrakodó területeket is)
aa) legfeljebb 29 tonna terhelési határú kocsiknál 5 óra
ab) 29 tonnát meghaladó terhelési határú kocsiknál 7 óra
b) iparvágányokon 5 óra
c) bérelt rakodóterületen 4 óra
(2) A keskeny nyomközű vasúti kocsik kirakási és berakási ideje egyaránt 3 óra
(3) A magánszemélyek átköltözködési ingóságai és a szabadon feladott élőállat küldemények kirakási és berakási ideje:
a) a magánszemélyek átköltözködési ingóságainak kirakási és berakási ideje egyaránt 5 óra
b) a szabadon feladott élőállat küldemények
ba) kirakási ideje 2 óra
bb) berakási ideje 3 óra
A kirakás és berakás kizárólag nappali órákban végezhető.
(4) Hidegaszfaltos kőzúzalék, úsztatott bitumen, ömlesztett állapotban lévő szurok küldemények kirakási és berakási ideje 12 óra
(5) A rendeltetési állomásra fagyottan érkező folyami és bányakavics, homok, föld, nyers répaszelet, mésziszap, lápföld, gipszkő, gipsziszap, szén, kohósalak, kő 0,5 mm szemnagyságig, nyers bauxit és barit küldemények kirakási és berakási ideje egyaránt 12 óra
(6) Ha a hűtőkocsiba rakott áruk feladásánál az áru védelme érdekében előhűtés szükséges, az (1) bekezdésben meghatározott kirakási és berakási idők:
a) vízjéggel és vegyes (víz és száraz) jéggel történő előhűtés esetén 3 órával
b) kizárólag szárazjéggel történő előhűtés esetén 6 órával
meghosszabbodnak.
(7) A tartálykocsiban fuvarozott küldemények kirakási és berakási (töltési és lefejtési) idejét az 5. számú melléklet tartalmazza.
(8) A kocsiálláspénz felszámítása szempontjából a kirakási és berakási idő szünetel:
a) valamennyi rakodóhelyen kezelt kocsiknál fizetett munkaszüneti napokon 6 órától a következő nap 6 óráig;
b) a nappali rakodási határidős és kivilágítatlan közforgalmú rakodóterületeken kezelt küldeményeknél az éjszakai órákban. A rakodási idő szünetelése szempontjából éjszakai órák:
ba) az I., a II., a XI. és a XII. hónapokban a 16 óra és a következő nap 6 óra,
bb) a III., a IV. és a X. hónapokban a 18 óra és a következő nap 6 óra,
bc) az V., a VI., a VII., a VIII. és a IX. hónapokban a 20 óra és a következő nap 6 óra
közötti órák;
c) ha a kivilágított közforgalmú rakodóhely foglalt és a vasút emiatt a kocsit olyan vágányon vagy vágányrészen bocsátja a fuvaroztató rendelkezésére, ahol nincs világítás;
d) valamennyi rakodóhelyen szombaton 6 órától hétfőn 6 óráig.
(9) Azonos időpontban négy vagy ennél több vasúti kocsi kiállítása esetén a rakodási időben a vasút és a fuvaroztatók a rendeletben foglaltaktól eltérően, a fuvaroztatókra nézve kedvezőbb feltételekkel is megállapodhatnak.
VI.
Vegyes és záró rendelkezések
11. §
(1) Az e rendeletben meghatározott díjak legmagasabb díjak, amelyek az általános forgalmi adót nem tartalmazzák.
(2) A Magyar Államvasutak által — a részes vasutak nevében is — kiadott vasúti árudíjszabásnak az e rendelet szerinti díjakat és díjszámítási feltételeket tartalmaznia kell; olyan díjszámítási feltételt azonban, amely az e rendelet szerinti díjak emelését lehetővé tenné, nem állapíthat meg.
(3) Az e rendeletben meghatározott díjakat kell alkalmazni a helyiérdekű vasúton végzett árufuvarozásra is.
12. §
E rendelet 1994. február 1-jén lép hatályba, egyidejűleg a belföldi vasúti árufuvarozás díjairól szóló — a 3/1992. (I. 23.) és a 30/1992. (XII. 29.) KHVM rendelettel módosított — 1/1991. (I. 14.) KHVM rendelet hatályát veszti.
Dr. Schamschula György s. k.,
közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter
1. számú melléklet az 5/1994. (I. 30.) KHVM rendelethez
2. számú melléklet az 5/1994. (I. 30.) KHVM rendelethez
3. számú melléklet az 5/1994. (I. 30.) KHVM rendelethez
4. számú melléklet az 5/1994. (I. 30.) KHVM rendelethez
(10 kg-onként forintban)
5. számú melléklet az 5/1994. (I. 30.) KHVM rendelethez
Megjelent 1994. MK 12. szám 456.-458. oldal.
Ld. 1994. MK 12. szám 460.- 464. oldal.