Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

7/1994. (VI. 24.) IM rendelet

a meghagyással kapcsolatos követelmények szabályozásáról

1994.07.02.

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 130. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel, a Hvt. végrehajtását szabályozó 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 106. §-ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján — annak érdekében, hogy az igazságügyi szervek rendkívüli állapot idején is teljesíthessék a jogszabályban meghatározott feladataikat — a következőket rendelem el:

1. §

(1) A rendelet hatálya az Igazságügyi Minisztériumra, a helyi, a munkaügyi, a megyei (fővárosi) bíróságokra (a továbbiakban: bíróságok), az Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatalára, az igazságügyi szakértői intézetekre, a büntetés-végrehajtás szerveire, a büntetés-végrehajtási intézetek mellett működő gazdasági társaságokra (a továbbiakban együtt: igazságügyi szervek), valamint az igazságügyi szerveknél közszolgálati, szolgálati és közalkalmazotti jogviszonyban, illetve munkaviszonyban álló tartalékos hadkötelesekre terjed ki.

(2) A Vhr. 8. számú melléklete alapján meghagyás szempontjából

a) a büntetés-végrehajtási szervek közalkalmazotti állománya az I. kategóriába;

b) az Igazságügyi Minisztérium, a bíróságok, az Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatala és az igazságügyi szakértői intézetek a II. kategóriába
tartoznak.

(3) A büntetés-végrehajtási intézetek mellett működő gazdasági társaságokat a III. kategóriába tartozó szervnek jelölöm ki.

2. §

(1) Az I. kategóriába tartozó igazságügyi szerveknél közalkalmazottként foglalkoztatott tartalékos hadkötelesek a Vhr. 104. §-ának (1) bekezdése alapján beosztásukban meghagyásra kerülnek.

(2) A II—III. kategóriába tartozó szervek tartalékos hadkötelesei — a Vhr. 104. §-ának (2) bekezdésében írt szempontok alapján — az igazságügyi szervnek a Hvt. 224—232. §-aiban, továbbá a 201. § (1) bekezdésében meghatározott rendelettervezetekben foglalt feladatai figyelembevételével kerülhetnek a beosztásukban meghagyásra.

(3) Nem kerülhetnek meghagyásra azok a tartalékos hadkötelesek, akiket a Hvt. 227. §-ának (1) bekezdése alapján felállítandó katonai bírósági szervezet személyi állományához kell biztosítani.

3. §

(1) Az I. kategóriába tartozó szervek meghagyásra kerülő tartalékos hadköteleseinek a jegyzékét a szerv vezetője készíti el. Az összesített jegyzéket — szervenkénti és megyei bontásban — a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka küldi meg a honvédség vezérkari főnökének.

(2) A II. kategóriába tartozó szerveknél a meghagyásba kerülő személyek jegyzékét

a) az Igazságügyi Minisztériumban a személyzeti és munkaügyi feladatokat ellátó szerv vezetője;

b) a helyi, a munkaügyi és a megyei (fővárosi) bíróság tekintetében — a megyei bírói tanács véleményének ismeretében — a megyei (fővárosi) bíróság elnöke;

c) az igazságügyi szakértői intézeteknél és az Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatalánál e hivatal vezetője

állítja össze.

(3) A jegyzékek összeállítására az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetői, a helyi és munkaügyi bíróságok elnökei, illetve az igazságügyi szakértői intézetek vezetői tesznek javaslatot.

(4) A (2) bekezdés a)c) pontjai szerinti névjegyzéket a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának kell megküldeni, aki az összesített jegyzéket — a közigazgatási államtitkár egyetértésével — szervenkénti bontásban továbbítja a honvédség vezérkari főnökének.

(5) A III. kategóriába sorolt szervek jegyzékét a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka küldi meg a honvédség vezérkari főnökének. A büntetés-végrehajtási intézetek mellett működő gazdasági társaságok vezetői (ügyvezető igazgatói) a meghagyásra tervezett személyek jegyzékét az illetékes hadkiegészítő parancsnokságnak megküldik, és erről tájékoztatják az országos parancsnokot.

(6) A névjegyzékek módosításáról a 3. § (1)—(2) és (5) bekezdésében megjelölt szervek vezetői gondoskodnak. A III. kategóriába kijelölt szervek jegyzékének megváltoztatásáról a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának javaslatára az igazságügy-miniszter dönt.

4. §

(1) A meghagyással kapcsolatos jegyzékek egy példányát az összeállításért felelős igazságügyi szerv vezetője, az összesített jegyzékeket a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka kezeli.

(2) A meghagyásról a javaslatot tevő vezetőt és az érintett tartalékos hadkötelest tájékoztatni kell.

5. §


A meghagyással kapcsolatos feladatok teljesítésének szervezését, összehangolását és ellenőrzését — az illetékes igazságügyi és más szervekkel együttműködve — a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka látja el.

6. §


Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

Dr. Balsai István s. k.,
igazságügy-miniszter

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás