Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

8/1994. (IV. 26.) MKM rendelet

a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról

1994.05.04.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 10. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Nemzeti Kulturális Alap (a továbbiakban: Alap) kezelésének és felhasználásának részletes szabályairól, az ellenőrzés és a beszámolás rendjéről, valamint a pályázati rendszerre vonatkozó további előírásokról az alábbiakat rendelem el:

Az Alap kezelése

1. §

(1) Az Alap a művelődési és közoktatási miniszter (a továbbiakban: miniszter) által megállapított szervezeti és működési szabályzat alapján működik.

(2) Az Alap költségvetését és beszámolóját a miniszter hagyja jóvá.

(3) A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) az Alap működéséről rendszeresen — de legalább évente egyszer — a miniszternek beszámol.

2. §

(1) Az Alap kezelését a Művelődési és Közoktatási Minisztérium szervezetén belül a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága (a továbbiakban: Igazgatóság) mint önálló szervezeti egység látja el.

(2) Az Igazgatóság — a Bizottság elnökének közvetlen irányítása mellett — a miniszter felügyelete alatt működik.

3. §

(1) Az Igazgatóságot az ügyvezető igazgató vezeti, akit a miniszter bíz meg és ment fel. Az ügyvezető igazgató felelős a Bizottság és a szakmai kollégiumok döntéseinek — a szervezeti és működési szabályzatnak megfelelő — előkészítéséért és végrehajtásáért.

(2) Az Igazgatóság költségvetését és beszámolóját — a Bizottság előzetes véleményezése alapján — a miniszter hagyja jóvá. Az Igazgatóság működési költségvetése az Alap éves bevételének legfeljebb 10%-a, amelynek mértékét — a Bizottság javaslata alapján kivételesen indokolt esetben — a miniszter magasabban is megállapíthatja. Az Igazgatóság költségvetésével az ügyvezető igazgató önállóan gazdálkodik.

4. §


Az Igazgatóság tevékenységi körébe tartozik az Alap pénzeszközeinek kezelése és a Bizottság, illetve a szakmai kollégiumok működésével összefüggő feladatok — szervezeti és működési szabályzat szerinti — elvégzése, ezen belül

a) tervezi az Alap éves költségvetését és elkészíti beszámolóit,

b) ellenőrzi a pályázati kérelmek szabályszerűségét és nyilvántartásba veszi a pályázatokat,

c) előkészíti és megszervezi az Alap pénzeszközeinek felhasználására vonatkozó döntést a Bizottság és a szakmai kollégiumok részére,

d) végrehajtja a Bizottság és a szakmai kollégiumok döntéseit,

e) szerződést köt a kedvezményezettekkel,

f) ellátja a döntések végrehajtásával kapcsolatos pénzügyi és számviteli feladatokat,

g) elszámoltatja a támogatottakat az Alap pénzeszközeinek cél szerinti felhasználásáról — szükség szerint — a szakmai kollégiumok közreműködésével helyszíni ellenőrzéseket kezdeményez,

h) feltárja a Tv. 4. §-a (1) bekezdésének h) pontja szerinti egyéb bevételi forrásokat,

i) intézi — a kulturális járulék kivételével — az Alappal szemben fennálló követelések behajtását,

j) kapcsolatot tart és együttműködik a nemzetközi és a hazai elkülönített állami pénzalapokkal, továbbá a közalapítványokkal, a művelődési és közoktatási miniszter, valamint más által alapított jelentősebb alapítványokkal,

k) információkat állít össze a miniszter, a Bizottság, a szakmai kollégiumok és a nyilvánosság folyamatos tájékoztatása érdekében,

l) ellátja az Alap szervezeti és működési szabályzatában feladatkörébe utalt egyéb feladatokat.

Az Alap pénzeszközeinek kezelése

5. §

(1) Az Igazgatóság az Alap pénzeszközeit a Magyar Nemzeti Banknál vezetett ,,Művelődési és Közoktatási Minisztérium Nemzeti Kulturális Alap Budapest'' elnevezésű 232-90173-9578 számú bankszámlán kezeli.

(2) Az Alap bevételi forrásait képező támogatásokat — a Tv. 4. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján fizetendő kulturális járulékon kívül — az Alap javára az (1) bekezdésben megjelölt bankszámlára lehet, illetőleg kell teljesíteni.

(3) A Tv. 4. §-a (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott követelés köztartozásnak minősül.

A kulturális járulék teljesítése

6. §


A kulturális járulékot az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által kezelt

a) Magyar Nemzeti Banknál vezetett ,,ADIRA Nemzeti Kulturális járulék beszedési számla'' elnevezésű 232-90605-6043 számú számla, vagy

b) Országos Takarékpénztár Rt. Budapest Önkormányzati fiók 218-98969 jelzőszámon vezetett ,,ADIRA Nemzeti Kulturális járulék kezelési számla'' elnevezésű 548-260432 számú számla

javára kell teljesíteni.

Az Alap Bizottsága

7. §


A Bizottság elnökét a miniszter nevezi ki és menti fel, ha nem saját személyében látja el az elnöki tisztséget.

8. §


A miniszter a Bizottságba a saját hatáskörében felkérhető tagok, illetve az érintett szakmai és társadalmi szervezetek jelöltjei közül első alkalommal két-két tagot négy évi időtartamra, három-három tagot pedig két évre bíz meg, ezt követően egységesen négy évre történik a tagok megbízása.

9. §


A Bizottság tagjait megbízatási idejük alatt indokolt esetben, a miniszter felmentheti, ha a tisztségükből eredő — a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott — kötelezettségeiknek nem tesznek eleget.

10. §


A bizottsági tagság felmentéssel, lemondással vagy a tag halálával történő megszűnése esetén a miniszternek a tag helyére — 30 napon belül — új személyt kell megbízni.

11. §

(1) A Bizottság elvi, irányító és koordináló jogkörében eljárva az Alap működésével kapcsolatos költséggel csökkentett forrás terhére megállapítja a miniszteri keretet, továbbá a szakmai kollégiumok javaslatának figyelembevételével

a) dönt az egyes szakmai kollégiumok által felosztható pénzeszközök arányairól,

b) meghatározza az egyedi elbírálást igénylő támogatásokra felhasználható szakmai kollégiumi keretek nagyságát,

c) ajánlást tesz a szakmai kollégiumoknak a minisztérium által különösen fontosnak tartott támogatási célokra.

(2) A Bizottság az (1) bekezdésben meghatározott jogosultságain kívül

a) javaslatot tesz a miniszternek az egyes kollégiumok létszámára és a vezetők személyére,

b) a miniszter jóváhagyása előtt véleményezi az Alap szervezeti és működési szabályzatának tervezetét, valamint éves költségvetését és beszámolóját,

c) jogosult ellenőrizni az Alap minden tevékenységét.

12. §


A Bizottság feladatai:

a) meghatározza az Alap kulturális támogatási stratégiáját és ezen belül a szakmai kollégiumok döntéseinek fő szempontjait,

b) összehangolja a szakmai kollégiumok tevékenységét, dönt a vitás kérdésekben és beszámoltatja a kollégiumok vezetőit,

c) kapcsolatot tart a Művelődési és Közoktatási Minisztériummal, a közigazgatás egyéb illetékes szerveivel, valamint az érdekelt szakmai és társadalmi szervezetekkel,

d) előzetesen jóváhagyja az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal kötött kulturális járulék beszedési szerződés esetleges módosításait,

e) kezdeményezi az Alap továbbfejlesztéséhez szükséges törvényi és egyéb jogszabályi módosításokat,

f) tevékenységéről, illetve a szakmai kollégiumok munkájáról rendszeres időközönként tájékoztatja a minisztert, a közvéleményt, továbbá közzéteszi az Alap éves jelentését.

13. §


A Bizottság elnöke és a tagok költségtérítésre jogosultak.

A szakmai kollégiumok

14. §

(1) A miniszter dönt a szakmai kollégiumok létesítéséről, az egyes kollégiumok létszámáról és megbízza vezetőit.

(2) A szakmai kollégiumok felsorolását e rendelet melléklete tartalmazza.

15. §


A miniszter a szakmai kollégiumok vezetőit első alkalommal két évre, ezt követően négy évre nevezi ki. A szakmai kollégium vezetőjét — a Bizottság vagy a szakmai kollégium kezdeményezésére — a miniszter indokolt esetben felmentheti. A vezetői tisztség bármilyen okból történő megüresedése esetén a miniszter — 30 napon belül — az új vezetőt kinevezi.

16. §


Az egyes szakmai kollégiumokba a miniszter által saját hatáskörben felkért tagok és az érintett szakmai és társadalmi szervezetek által küldött tagok megbízatása négy évre szól.

17. §

(1) A miniszter és a küldő szervezetek — a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott — kötelezettségeiket megszegő tagokat a szakmai kollégium vezetőjének javaslata alapján visszahívhatják. A küldött tagok visszahívási javaslatáról a kollégium titkos szavazással dönt.

(2) A bármilyen okból megüresedett szakmai kollégiumi tag helyét a miniszternek, illetőleg a küldő szervezetnek 30 napon belül be kell tölteni.

18. §


A szakmai kollégiumok feladatai:

a) a Bizottság által meghatározott kulturális támogatási stratégiának megfelelően kidolgozzák a szakterület támogatási célkitűzéseit és megfogalmazzák az elsődleges célokat,

b) javaslatokat tesznek a Bizottságnak a támogatni kívánt célokhoz szükséges összegek nagyságrendjére, valamint a rangsorban kiemelt célok előnyben részesítésére,

c) döntenek az Alapból a szakterületre jutó pénzeszközök feladatonkénti felhasználásáról,

d) meghirdetik a pályázatokat és meghatározzák a pályázati feltételeket, továbbá nevezési díjakat állapíthatnak meg,

e) elbírálják a benyújtott pályázatokat és egyedi kérelmeket, meghatározzák a támogatás mértékét, figyelemmel a Bizottság által jóváhagyott pénzügyi keret nagyságára,

f) kiértesítik a pályázatok nyerteseit és a támogatásban nem részesült pályázókat, továbbá az egyedi kérelmezőket,

g) figyelemmel kísérik a pályázatokban kitűzött feladatok teljesítését, értékelik az eredményeket,

h) részt vesznek a támogatások felhasználásának ellenőrzésében,

i) elemzéseket készítenek a Bizottság részére a kollégium pénzügyi keretének felhasználásáról és a célkitűzések megvalósításáról.

19. §


A szakmai kollégiumok vezetői és a tagjai díjazásra és költségtérítésre jogosultak.

A pályázati rendszer

20. §

(1) Az Alapból támogatás — a 11. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kivételekkel — csak a szakmai kollégiumok által meghirdetett nyilvános pályázati rendszerben nyújtható.

(2) A pályázati felhívásokat legkésőbb a pályázat benyújtási határideje előtt 30 nappal — a sajtó útján — legalább két országos napilapban, valamint a Művelődési Közlönyben közzé kell tenni.

21. §

(1) A pályázati felhívás tartalmazza a pályázatok benyújtásának részletes szabályait, a pályázat kötelező tartalmi elemeit, a pályázatok beküldésének határidejét, az elbírálás rendjét és egyéb, a pályázók számára fontos tájékoztató adatokat.

(2) A pályázatokat az Igazgatósághoz, az általa kiadott nyomtatványon kell benyújtani.

22. §


A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) a pályázó nevét, címét, adószámát és statisztikai számjelét,

b) a pályázó számlavezető pénzintézetének megnevezését és a pályázó számlaszámának megjelölését, ahová a támogatás összege átutalható,

c) az elérni kívánt pályázati cél leírását,

d) az elvégezni kívánt feladatok felsorolását, részletes forrásonkénti bevételi és költségkalkulációját,

e) az igényelt támogatás összegét és módját,

f) a rendelkezésre álló saját és egyéb forrás összegét és fedezetigazolását,

g) a pályázati cél megvalósításához esetleges szükséges szerződések, hatósági engedélyek, illetve nyilatkozatok másolatát,

h) visszatérítendő támogatások esetén a biztosítékok megjelölését,

i) más pályázat igénybevételéről tett nyilatkozatot,

j) a pályázati cél megvalósításának kezdő és befejező időpontját,

k) a szakmai kollégiumok által előírt esetleges egyéb adatokat.

23. §


A pályázati kiírásnak nem megfelelő pályázatok érvénytelenek, amiről az Igazgatóság a pályázókat értesíti.

24. §

(1) A pályázatokat a szakmai kollégium a benyújtás határidejétől számított 60 napon belül elbírálja. A döntés meghozatalától számított 15 napon belül a szakmai kollégium értesíti a pályázókat.

(2) Az Igazgatóság gondoskodik a támogatásban részesülő pályázók adatainak, a juttatott támogatás összegének és módjának — a 20. § (2) bekezdése szerinti — 15 napon belüli nyilvános közzétételéről.

25. §

(1) A pályázat alapján vissza nem térítendő és visszatérítendő kamatmentes támogatás — együttesen is — nyújtható.

(2) A visszatérítendő támogatást az Alap mérlegében követelésként kell kimutatni.

26. §

(1) Nem részesülhet támogatásban, aki

a) a korábbi pályázatban megtévesztő vagy valótlan adatot szolgáltatott,

b) a korábban kapott támogatást a pályázatban megjelölt céltól részben vagy egészében eltérő célra használta fel,

c) a korábbi szerződésben foglalt feltételeket megszegte,

d) az Alappal szemben lejárt teljesítetlen kötelezettsége van,

e) csőd-, felszámolási, illetve végelszámolási eljárás alatt van.

(2) Az (1) bekezdés a)c) pontjai szerinti kizáró feltételek az igénybevételt, illetve a visszafizetési határidőt követő három évig érvényesek, ez alól a szakmai kollégium felmentést adhat.

27. §

(1) Az Alapból nyújtott támogatások építési beruházásra, felújításra, valamint állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra nem fordíthatók.

(2) A támogatás alaptőke emelésre nem fordítható, és harmadik fél javára át nem ruházható.

(3) Mentes az (1) bekezdésben meghatározott korlátozás alól az Alap javára meghatározott célra nyújtott támogatás felhasználása.

28. §


A szakmai kollégium döntése alapján az Igazgatóság az Alap nevében szerződést köt a pályázóval, amely tartalmazza a támogatás folyósításának, elszámolásának és egyéb feltételeinek részletes szabályait.

29. §


A kedvezményezettek az elnyert támogatásról és felhasználásról a gazdálkodásukra vonatkozó előírások szerint kötelesek számot adni.

30. §


A pályázó a szerződés teljesítéséről szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást köteles a szerződésben megjelölt határidőben és módon benyújtani. A szerződés teljesítését a szakmai kollégium és az Igazgatóság — szükség szerint, a szervezeti és működési szabályzatban meghatározottak szerinti — együttesen ellenőrzi.

31. §


A szerződésszegő fél a Polgári Törvénykönyv szabályai szerinti felelősséggel tartozik.

Vegyes és záró rendelkezések

32. §

(1) A szakmai kollégiumok vezetőinek és tagjainak díjazását a miniszter állapítja meg.

(2) A Bizottság elnöke és tagjai, valamint a szakmai kollégiumok vezetői és tagjai a megbízatásukkal kapcsolatos feladataik végrehajtása során felmerült, bizonylatokkal igazolható költségek Alap terhére történő megtérítésére jogosultak.

33. §

(1) E rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg

a) a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény végrehajtásáról rendelkező — többször módosított — 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet 37. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

,,A bíróság által megítélt bírságot — a (2) bekezdésben foglaltak kivételével — a Nemzeti Kulturális Alap javára kell befizetni.''

b) a Kulturális Alap felhasználásáról és a kulturális járulék fizetéséről szóló 7/1981. (V. 12.) MM rendelet és a módosításairól rendelkező 33/1986. (X. 18.) MM rendelet, 2/1988. (II. 2.) MM rendelet, 15/1989. (VI. 18.) MM rendelet és a 29/1989. (XI. 15.) MM rendelet, valamint a 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet módosításáról szóló 15/1983. (VII. 12.) MKM rendelet 4. §-a hatályát veszti.

Dr. Mádl Ferenc s. k.,
művelődési és közoktatási miniszter

Melléklet a 8/1994. (IV. 26.) MKM rendelethez

A Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumai

1. Film és Videogyártási, forgalmazási és üzemeltetői
Kollégium
2. Irodalmi és Könyv Kollégium
3. Folyóiratkiadási Kollégium
4. Színházi Kollégium
5. Zenei Kollégium
6. Táncművészeti Kollégium
7. Képzőművészeti Kollégium
8. Iparművészeti Kollégium
9. Fotóművészeti Kollégium
10. Népművészeti Kollégium
11. Közművelődési Kollégium
12. Könyvtári Kollégium
13. Levéltári Kollégium
14. Múzeumi Kollégium
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás