98/1994. (VI. 24.) Korm. rendelet
a köztársasági elnök és a Kormány tagjai megbízatásának megszűnésével kapcsolatos egyes kérdések átmeneti rendezéséről
1. §
(1) A köztársasági elnököt, a miniszterelnököt és az Országgyűlés elnökét a megbízatása megszűnésétől számított további 1 évig személyi védelem (őrzés) illeti meg. E védelem a köztársasági elnök, a miniszterelnök vagy az Országgyűlés elnöke halála esetén az özvegyet is megilleti.
(2) A megbízatáshoz kötődő személyi védelem az (1) bekezdésben fel nem sorolt védett személyeket a megbízatás megszűnésétől számított további négy hónapig illeti meg.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt védettség időtartamát a védett személy kérésére a miniszterelnök indokolt mértékig meghosszabbíthatja.
2. §
(1) A köztársasági elnök és a miniszterelnök megbízatásának megszűnését követően — kérelmére —, ha tisztségét legalább 2 éven át betöltötte, megfelelő lakás biztosítására jogosult. E lakás a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök halála esetén az özvegyet is megilleti.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt megfelelő lakást a Köztársasági Elnöki Hivatal, illetőleg a Miniszterelnöki Hivatal köteles biztosítani.
3. §
(1) A köztársasági elnököt, a miniszterelnököt és az Országgyűlés elnökét megbízatása megszűnését követően — az 1. § (1) bekezdésben megjelölt időtartamon túl — évi 30 000 km keretig személyes gépkocsihasználat illeti meg, ha a megbízatás megszűnésének időpontjában az 55. életévét betöltötte.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jogosultság a köztársasági elnök, a miniszterelnök és az Országgyűlés elnöke, illetőleg a volt köztársasági elnök, a volt miniszterelnök és az Országgyűlés volt elnöke özvegyét is megilleti évi 15 000 km keretig.
(3) A személyes gépkocsihasználat céljából a megfelelő színvonalú személygépkocsit és a gépjárművezetőt a rendőrség (Köztársasági Őrezred) biztosítja.
4. §
(1) A minisztert és az Országgyűlés alelnökét megbízatása megszűnésétől számított további hat hónapig — kérelmére — személyes gépkocsihasználat illeti meg.
(2) Az államtitkárt megbízatása megszűnésétől számított három hónapig — kérelmére — eseti személygépkocsi használat illeti meg.
(3) A személygépkocsit és a gépjárművezetőt az a szervezet biztosítja, amelynél a tisztségviselő a tisztségét betöltötte.
5. §
(1) A köztársasági elnököt és a miniszterelnököt megbízatása megszűnését követően két fős titkárság alkalmazása illeti meg, annyi ideig, ameddig a tisztségét betöltötte. A miniszterelnök esetében a miniszteri tisztségben eltöltött időt is számításba kell venni.
(2) A titkárság alkalmazásának személyi és dologi feltételeit a Köztársasági Elnöki Hivatal, illetőleg a Miniszterelnöki Hivatal biztosítja.
6. §
E rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba; rendelkezéseit azokra a személyekre kell alkalmazni, akiknek megbízatása az Országgyűlés elnöke és alelnöke esetében 1990. május 2-át, a köztársasági elnök, a Kormány tagja és az államtitkár esetében 1990. május 23-át követően kezdődött.
Dr. Boross Péter s. k.,
miniszterelnök