Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

1113/1995. (XI. 22.) Korm. határozat

a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei integrált szerkezetátalakítási és válságkezelési program támogatásáról

1995.11.22.

A Kormány a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Tanács által elfogadott megyei integrált szerkezetátalakítási és válságkezelési program 1996—1998. évek közötti megvalósításának szakmai és pénzügyi támogatása érdekében a következő határozatot hozza:

1. A Kormány

a) egyetért azzal, hogy 1996. évben az érintett miniszterek — a normatívan járó támogatásokon felül — 2,55 milliárd Ft, pályázati úton elnyerhető keretösszegig megállapodást kössenek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Tanáccsal a program megvalósítása érdekében, a következő felosztás szerint:

— Foglalkoztatási Alap 500 millió Ft

— Agrártámogatások 530 millió Ft

— Területfejlesztési támogatások 720 millió Ft

— Környezetvédelmi Alap 130 millió Ft

— Szociális válságkezelési támogatás 110 millió Ft

— Vízügyi Alap 30 millió Ft

— Gazdaságfejlesztési Alaptól átvett feladatok támogatása 530 millió Ft

Felelős: alapokat, állami támogatásokat, illetve fejezeteket kezelő érintett miniszterek

Határidő: 1996. január 31.

b) az éves költségvetési törvényjavaslatokban meghatározza az 1997. és 1998. évi feladatokkal összefüggésben a költségvetési támogatás mértékét.

Felelős: pénzügyminiszter; érintett miniszterek

Határidő: az 1997. és 1998. évi költségvetési tervezéssel összhangban

2. a) Kezdeményezni kell, hogy a Munkaerőpiaci Bizottság a Foglalkoztatási Alap 1996. évi felosztása során az 1. a) pont alapján 500 millió Ft-ot különítsen el a megyei integrált szerkezetátalakítási programhoz kapcsolódó foglalkoztatási feladatok végrehajtásának elősegítésére.

Felelős: munkaügyi miniszter

Határidő: 1995. december 31.

2. b) Kezdeményezni kell, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Tanács a megyei decentralizált Foglalkoztatási Alapból kiemelten támogassa az integrált szerkezetátalakítási program fejlesztési feladatainak megvalósítását.

Felelős: munkaügyi miniszter

Határidő: 1996. január 31.

3. a) A Kormány felkéri a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Tanácsot, hogy a minisztériumokkal egyeztetve részletes tervet dolgozzon ki az 1996. évi feladatokra, bemutatva az 1997., valamint 1998. évre áthúzódó feladatokat és azok pénzügyi hatásait. A mindezek figyelembevételével konkretizált, véglegesített megyei középtávú programról a Kormányt tájékoztatni kell.

Felelős: a közreműködésért érintett miniszterek

Határidő: 1996. január 31.

3. b) Az 1. a) pont alapján decentralizált költségvetési források felhasználásának részletes szabályait az érintett miniszterek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Tanáccsal közösen alakítsák ki.

Felelős: földművelésügyi miniszter; közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter; munkaügyi miniszter; környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter; népjóléti miniszter; ipari és kereskedelmi miniszter; acélipari reorganizációért felelős kormánybiztos

Határidő: 1996. január 31.

4. Az elfogadott szabályozás alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Tanács írja ki a pályázatokat és — a területfejlesztésről és rendezésről szóló törvény hatálybalépésétől — dönt a decentralizált támogatások odaítéléséről.

Határidő: folyamatos

5. A Kormány elrendeli, hogy 1996. évtől kezdődően az érintett miniszterek a kezelésükben lévő alapokból, illetve fejezeti kezelésű előirányzataikból nyújtsanak kiemelt arányú támogatási preferenciát az elmaradott és gazdasági szerkezetátalakítással érintett, súlyos munkanélküliségű térségek programjainak és pályázatainak.

Felelős: alapokat, állami támogatásokat, illetve fejezeteket kezelő miniszterek

Határidő: az alapok és 1996. évi költségvetési fejezeti támogatások szabályozásának kialakítása

6. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei integrált szerkezetátalakítási és válságkezelési programok kidolgozásáról szóló 1123/1994. (XII. 25.) Korm. határozat végrehajtásának érdekében

a) fel kell gyorsítani a határozat 1. 3. pontjában foglalt állami megrendelések, illetve koncesszió keretében középtávon megvalósítható fejlesztések (autópálya, út- és hídépítések, vasútkorszerűsítések, árvízmentesítési létesítmények) meghatározását és a szükséges források biztosítását;

Felelős: közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

Határidő: 1996. január 31.

b) korszerűsíteni kell az 1996. évi tapasztalatok figyelembevételével a határozat 1.4. pontjában foglalt válságtérségek gazdasági fejlődését segítő állami pénzügyi preferenciarendszert.

Felelős: pénzügyminiszter; környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter; munkaügyi miniszter; ipari és kereskedelmi miniszter; földművelésügyi miniszter; népjóléti miniszter; belügyminiszter; acélipari reorganizációért felelős kormánybiztos a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Tanács bevonásával

Határidő: az 1997. évi költségvetéssel összhangban

7. A Miskolci és Ózdi Ipari Park megvalósíthatósági tanulmányának előterjesztésével összefüggésben meg kell vizsgálni a megvalósítás támogatásának lehetőségeit és az alkalmazandó pénzügyi preferenciarendszerét.

Felelős: ipari és kereskedelmi miniszter; környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter; munkaügyi miniszter; pénzügyminiszter; acélipari reorganizációért felelős kormánybiztos

Határidő: 1996. január 31.

8. A Kormány szükségesnek tartja, hogy Ózd és körzetét, valamint a megye foglalkoztatási szempontból hátrányos körzeteit — a területfejlesztésről és rendezésről szóló törvény felhatalmazása alapján készített, a vállalkozási övezetek létrehozásáról és működésének szabályozásáról szóló kormányrendelet elfogadása után — vállalkozási övezetté nyilvánítsa.

Felelős: környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter; pénzügyminiszter

Határidő: a kormányrendelet elfogadásával összhangban

9. A Kormány regionális szempontból kiemelkedő jelentőségűnek tartja az alábbi fejlesztéseket és egyetért azzal, hogy azok a Területfejlesztési Alapból 1995. évben a következő mértékben és konstrukcióban részesüljenek kiegészítő támogatásban:

a) Szendrő és térsége gázellátása (Bódvagáz Kft.)

Az 1995. évi forráshiány rendezésére 47 272 E Ft visszatérítendő többlettámogatás, melyet 1 év türelmi idő után, 2 év alatt, negyedévenként egyenlő részletekben kell visszafizetni.

b) Mezőcsát és térsége gázellátása (Dél-Borsodi Gázközmű Kft.)

Az 1995. évi forráshiány rendezésére 120 millió Ft visszatérítendő többlettámogatás, melyet 2 év alatt, negyedévenként egyenlő részletekben kell visszafizetni.

c) Cigánd és térsége gázellátása (Bodrog-Gáz Kft.)

Az 1995. évi forráshiány rendezésére 110 695 E Ft visszatérítendő többlettámogatás, melyet 2 év alatt, negyedévenként egyenlő részletekben kell visszafizetni.

d) Ózd város gázellátása (Ózdgáz Kft.)

Az érvényes támogatási szerződésben rögzített támogatás teljes összegének — az eredeti ütemezéstől eltérően — 1995. évben történő igénybevétele.

e) Az a)—c) pontokban meghatározott többlettámogatás fedezete a Borsod-Abaúj-Zemplén megyére a Területfejlesztési Alapból elkülönített 400 millió Ft összegű keret.

f) A Kormány felkéri a Területfejlesztési Alap kezelőjét, hogy a támogatási szerződések módosítása során gondoskodjon az a)—c) pontban rögzített támogatások visszafizetési garanciáiról.

Felelős: környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

Horn Gyula s. k.,
miniszterelnök

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás