1995. évi LXXXIV. törvény
1995.11.04.
[2. § (1) A szakképzés intézményei:]
,,c) a speciális szakiskola;''.
[(2) Az OKJ-ben kell meghatározni]
,,c) az iskolai és a szakmai előképzettséget;
d) a szakképesítés szintjét;
e) a szakmai képzésben való részvétel életkori feltételeit;
f) a kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítéseket; valamint
g) annak megjelölését, hogy a szakképesítés megszerzéséhez pályaalkalmassági, illetőleg szakmai alkalmassági követelményeknek kell megfelelni; továbbá''
,,4. § (1) A szakképzés irányítását a munkaügyi miniszter koordinálja, amelynek keretében a szakképzés egészére kiterjedően a szakképesítésért felelős miniszterrel egyetértésben'' ,,d) meghatározza a szakmai vizsga díjának és a vizsgáztatási díjaknak a kereteit;
e) meghatározza a szakképzés megkezdésére és folytatására vonatkozó feltételeket.''
[(3) A munkaügyi miniszter]
,,5. § (1) A szakképesítésért felelős miniszter az ágazatába tartozó — jogszabályban meghatározott feladataival és hatásköreivel összefüggő — szakképesítés tekintetében'' ,,b) jogszabályban meghatározza — több szakképesítésért felelős miniszter esetén velük együttesen — a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit, beleértve az előzetes szakmai gyakorlatot is (a továbbiakban: szakmai követelmény);''
,,d) a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek keretében folyó szakképzés tekintetében — az OKJ-ben feltüntetett megoszlás szerint — a belügyminiszter, illetőleg a honvédelmi miniszter''
,,7. § (1) Az országos gazdasági kamara (a továbbiakban: gazdasági kamara) a szakképesítésért felelős miniszterrel kötött megállapodás alapján az 5. § (1) bekezdés a)—c) pontokban meghatározott feladatokat ellátja azzal, hogy a szakmai követelményeket a szakképesítésért felelős miniszter a gazdasági kamarával egyetértésben jogszabályban határozza meg. A gazdasági kamara és a szakképesítésért felelős miniszter között létrejött megállapodást a szakképesítésért felelős miniszter rendelettel teszi közzé.''
,,(3) A gazdasági kamara meghatározhatja azoknak a szakképesítéseknek a körét, amelyekre az 1. § c) pontjában foglaltak céljából mesterképzés folytatható, illetőleg mestervizsgáztatás szervezhető. A mestervizsgának a gazdasági kamara által kidolgozott követelményeit a szakképesítésért felelős miniszter a gazdasági kamarával egyetértésben jogszabályban határozza meg.''
6. § Az Szt. 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
,,8. § (1) Az országos szakképzés stratégiai kérdéseinek érdekegyeztetése az Érdekegyeztető Tanács keretei között valósul meg. (2) A szakképzés területi érdekegyeztető feladatait a megyei (fővárosi) munkaügyi tanács látja el.''
7. § Az Szt. 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
,,9. § (1) Az Országos Szakképzési Tanács (a továbbiakban: OSZT) a szakképzéssel kapcsolatos irányítási feladatok tekintetében szakmai döntéselőkészítő, véleményező és javaslattevő országos testületként működik. Munkájában a munkaadók, a munkavállalók, a gazdasági kamarák, az iskolafenntartók és a szakképesítésért felelős minisztériumok képviselői vesznek részt. (2) Az OSZT tagjait — hároméves időtartamra — a testület munkájában részt vevő szervezetekkel történő egyeztetést követően a munkaügyi miniszter kéri fel.
(3) Az OSZT a szakképzés tekintetében
a) véleményt nyilvánít, és állásfoglalást alakít ki a szakképzési rendszer fejlesztését érintő kérdésekben;
b) véleményezi a szakképzést érintő jogszabálytervezeteket;
c) véleményezi a megszerezhető szakképesítések körét, javaslatot tesz új szakképesítés bevezetésére;
d) javaslatot tesz szakmai követelmények, tananyagok, valamint új eljárások kifejlesztésére és ehhez anyagi források biztosítására;
e) értékeli a szakképzés és tanácsadás eredményességét, valamint a tananyagok és a szakmai követelmények alkalmazását;
f) évente felülvizsgálja a szakképzésben szakképesítést szerzett pályakezdő szakemberek elhelyezkedési lehetőségeinek a tapasztalatait, különös tekintettel a pályakezdő fiatalok munkanélküliségére, és ajánlásokat tesz a szakképzést folytató intézmények fenntartói számára.
(4) Az OSZT ügyrendjét maga határozza meg.
(5) Az OSZT működéséhez szükséges feltételek biztosításáról a Munkaügyi Minisztérium gondoskodik.''
8. § A HARMADIK RÉSZ címe a következők szerint módosul:
Az OKJ szerinti szakképzés követelményei,
a szakmai vizsga''
,,(3) Az OKJ-ben meghatározott szakképesítésekhez csak olyan bizonyítvány, illetve nyomtatvány használható, amelyet a Munkaügyi Minisztérium jóváhagyott. A bizonyítvány, illetőleg a nyomtatvány előállításához és forgalmazásához a Munkaügyi Minisztérium engedélye szükséges.''
,,13. § (1) Szakmai vizsgát a szakképesítésért felelős miniszter által jogszabályban feljogosított intézmény, továbbá az általa folytatott szakképzések tekintetében a 2. § (1) bekezdésében felsorolt szakképzést folytató intézmény szervezhet (a továbbiakban: szakmai vizsgát szervező intézmény).''
,,(3) A szakmai vizsga helyét és időpontját — iskolai rendszerű szakképzésben a tanév rendjében meghatározott keretek között — a szakmai vizsgát szervező intézmény jelöli ki, egyúttal gondoskodik a szükséges feltételek biztosításáról, és vezeti a szakmai vizsgákkal kapcsolatos nyilvántartásokat.''
,,(4) A szakmai vizsgát szervező intézmény székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) önkormányzat főjegyzője ellátja a szakmai vizsga törzslapjának nyilvántartásával és megőrzésével kapcsolatos feladatokat.''
,,(2) A vizsgabizottság független szakmai testület. A vizsgabizottság munkájában részt vesz a szakképesítésért felelős miniszter által megbízott elnök, a szakmai vizsgát szervező intézmény, továbbá a szakképesítés szerint illetékes területi gazdasági kamara, vagy ha a szakképesítés nem tartozik egyik gazdasági kamara hatáskörébe sem, a szakképzést folytató intézmény képviselője, illetőleg, ha az megegyezik a szakmai vizsgát szervező intézménnyel, a szakképesítésért felelős miniszter által kijelölt szakmai szervezet képviselője. A vizsgabizottság működéséhez az elnökön kívül legalább két tag szükséges.''
,,(4) A (2) bekezdésben megjelölt gazdasági kamara, illetőleg kijelölt szakmai szervezet képviselőjét — a szakmai vizsgát szervező intézmény kérésére — a területi gazdasági kamara, illetőleg a szakmai szervezet elnöke, a szakmai vizsgát szervező, valamint a szakképzést folytató intézmény képviselőjét az intézmény vezetője bízza meg.''
,,(3) A gyakorlati képzés minden olyan szakképző iskolában vagy a szakképző iskolával kötött megállapodás, továbbá tanulószerződés alapján minden olyan gyakorlati képzést végző jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, illetőleg egyéni vállalkozó (a továbbiakban: gazdálkodó szervezet) által fenntartott, illetőleg működtetett gyakorlóhelyen megszervezhető, illetőleg folytatható, ahol a gyakorlati követelményekre való felkészítés jogszabályban előírt feltételei biztosítottak (a szakképző iskola és a gazdálkodó szervezet a továbbiakban együtt: gyakorlati képzést szervező).''
,,(2) Az első szakképesítés megszerzésére irányuló képzés esetén a gazdálkodó szervezet a tanulótól a gyakorlati képzésének megszervezéséért, végzéséért és a gyakorlati képzés feltételeinek a biztosításáért nem kérhet és nem fogadhat el költséghozzájárulást, illetőleg költségtérítést. Az e tilalmat megszegő gazdálkodó szervezetet a gazdasági kamara legfeljebb 5 évre eltilthatja a gyakorlati képzésben való részvételtől.''
,,19. § (1) Ha a szakképző iskola a gyakorlati képzést szervező, de ennek feltételeivel csak részben rendelkezik, és a feltételekről más szakképző iskolával együttműködve sem tud gondoskodni, akkor gazdálkodó szervezettel kell megállapodnia a gyakorlati képzési feladatok ellátására vonatkozó együttműködésben. A szakképző iskolának ugyancsak együttműködési megállapodást kell kötnie a gazdálkodó szervezettel akkor is, ha a gyakorlati képzést szervező a teljes képzési idő alatt a gazdálkodó szervezet. A megállapodást a tanuló felvétele előtt a teljes képzési időre kiterjedően kell megkötni. A megállapodásra a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni.''
,,19/A. § (1) A 19. § (1) bekezdésben előírt együttműködési megállapodásról tájékoztatni kell azt a területi gazdasági kamarát, amelynek a gazdálkodó szervezet a tagja (a továbbiakban: illetékes területi gazdasági kamara). (2) A 19. §-ban foglaltak esetén a gazdálkodó szervezetnél folyó gyakorlati képzés felügyeletét és a képzésre vonatkozó rendelkezések megtartásának ellenőrzését az illetékes területi gazdasági kamara — a feltételek biztosítása mellett — a szakképző iskola közreműködésével látja el. (3) Ha a szakképesítés nem tartozik egyik gazdasági kamara hatáskörébe sem, a gyakorlati képzés felügyeletéről a szakképző iskola gondoskodik.''
,,29. § (1) A gazdálkodó szervezetnek a tanulószerződés kötési szándékát az iskolai felvételt megelőző naptári év végéig kell bejelentenie az illetékes területi gazdasági kamarának és a tanuló szakmai elméleti képzését ellátó szakképző iskolának. Ha a tanulószerződés megkötését az illetékes területi gazdasági kamara kezdeményezi, a gazdálkodó szervezet mentesül a bejelentési kötelezettség alól. (2) A tanulószerződést az iskolai beiratkozás időpontját megelőzően az illetékes területi gazdasági kamara előtt írásban kell megkötni. Az írásban megkötött tanulószerződést a gazdálkodó szervezet az iskolai beiratkozás időpontjáig köteles bemutatni az (1) bekezdésben megjelölt szakképző iskolának. A tanulószerződés alapján a szakképző iskolába fel kell venni azt a tanulót, aki egyébként a felvételi feltételeknek megfelel.''
,,(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek meglétét az illetékes területi gazdasági kamara a tanulószerződés megkötését megelőzően bírálja el, és jogosult ellenőrizni a képzés során. (3) A tanulószerződést, illetőleg a gyakorlati képzést szervező gazdálkodó szervezetet az illetékes területi gazdasági kamara tartja nyilván, és egyben ellátja a gyakorlati képzés ellenőrzését.
(4) A gazdálkodó szervezet gyakorlati képzésre való alkalmasságának elbírálásában és a gyakorlati képzés ellenőrzésében — az illetékes területi gazdasági kamara felkérése alapján és a feltételek biztosítása mellett — a tanuló szakmai elméleti képzését ellátó szakképző iskola részt vesz.''
,,31. § (1) Az illetékes területi gazdasági kamara a 30. § (2)—(3) bekezdéseiben említett esetben az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint jár el. (2) Az illetékes területi gazdasági kamara határozatával szemben fellebbezésnek nincs helye. A határozat felülvizsgálatát a bíróságtól lehet kérni, a bíróság a határozatot megváltoztathatja. A bíróság soron kívül köteles eljárni.''
,,(3) A szakmai alkalmassági vizsga, illetőleg a pályaalkalmassági vizsgálat lebonyolításában a gazdálkodó szervezet felkérésére — a feltételek biztosítása esetén — a tanuló szakmai elméleti képzését ellátó szakképző iskola részt vesz.''
,,d) a gazdálkodó szervezet eltiltásával a gyakorlati képzésben való részvételtől;''
,,(2) Az (1) bekezdés d) pontja alapján a tanulószerződés a gyakorlati képzésben való részvételtől eltiltó határozat jogerőre emelkedésének napjával, azonnali végrehajtás elrendelése esetén a határozat végrehajtásának napján szűnik meg.''
,,(3) Ha a tanulószerződés az (1) bekezdés c) és d) pontja alapján szűnik meg, akkor az illetékes területi gazdasági kamara és a szakképző iskola köteles elősegíteni a tanuló további gyakorlati képzését.''
,,38. § A tanuló a tanulószerződést az illetékes területi gazdasági kamarával történt egyeztetést követően indokolás nélkül bármikor felmondhatja.''
,,40. § (1) A tanulószerződés megszűnéséről a gazdálkodó szervezetnek az illetékes területi gazdasági kamarát, illetőleg a tanuló szakmai elméleti képzését ellátó szakképző iskolát egyidejűleg értesítenie kell.''
,,40/A. § Kiskorú tanuló esetén a tanulószerződés megkötéséhez, a tanuló részéről történő felmondásához és módosításához be kell szerezni a szülő, illetőleg a gyám írásbeli hozzájárulását is.''
,,(2) Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben résztvevővel a szakképzést folyató intézmény képzési szerződést köt.''
[(3) A képzési szerződésben meg kell határozni]
,,e) a részt vevő és a szakképzést folytató intézmény mulasztásának következményeit.''
,,(2) A képző központ szakmai irányításának segítésére, a munkaerőpiac igényei és a regionális szakképzési szükségletek összehangolására a képző központot létesítő szervezetek felügyelő tanácsot hoznak létre, amelynek munkájában részt vesznek a területileg illetékes gazdasági kamarák képviselői is.''
,,(4) A törvény előírásait a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek keretében folyó szakképzés, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény hatálya alá tartozók tekintetében az eltérő sajátosságok figyelembevételével kell alkalmazni. A fegyveres erők és a rendvédelmi szervek keretében munkakör betöltésére jogosító szakképesítésre irányuló szakképzés megkezdéséhez a szakképesítésért felelős miniszter engedélye szükséges.''
27. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
[30. § (1) A gazdasági kamarák feladatai (26—29. §) közül az országos gazdasági kamara látja el a következő feladatokat:]
,,a) részt vesz az Országos Szakképzési Tanács munkájában;''
(3) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg a szakképzési hozzájárulásról és a Szakképzési Alapról szóló 1988. évi XXIII. törvény 6. §-ában az Országos Képzési Tanács szöveg helyébe az Országos Szakképzési Tanács szöveg lép.
Göncz Árpád s. k.,
a Köztársaság elnöke
Dr. Gál Zoltán s. k.,
az Országgyűlés elnöke