Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 19/1996. (IV.9.) önkormányzati rendelete
1 a közterület elnevezések megállapításáról, változtatásáról, jelöléséről, valamint az emléktábla-állítás és a közterületi alkotás elhelyezésének rendjéről2
3Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló – módosított - 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében rögzített felhatalmazás alapján a város közterületeinek egységes rendszerű elnevezése, valamint az emléktábla-állítás és a közterületi alkotás elhelyezése szabályainak megteremtése érdekében a következő rendeletet alkotja:
1. § (1)4
(2)5 A Közgyűlés e rendelet keretei között adja hozzájárulását emléktábla-állítás és közterületi alkotás elhelyezéséhez.
2. §6
3. §
4. §
5. §7
6. §
6/A. §
7. §8
8. §9
9. §
10. §10
11. §11
12. §12
13. §
14. §
15. §13
16. §
17. §
17/A. §
Emléktábla állítás
18. § A város közterületein, és a közterületek mellett elhelyezkedő ingatlanok külső falain emléktábla csak a Közgyűlés hozzájárulásával helyezhető el, amelynek megadását a Közgyűlés külön feltételhez is kötheti.
19. § (1)14 Emléktábla állításhoz hozzájárulás akkor adható, ha
a) az településképi és örökségvédelmi érdeket nem sért,
b) olyan személynek állít emléket, aki megfelel a 6. §-ban foglaltaknak.
(2) A Közgyűlés határozhat emléktábla megszüntetéséről, ha az emléktábla-állítás (1) bekezdés szerinti feltételei már nem állnak fenn.
20. §15
21. § A közgyűlési hozzájárulás nélkül vagy a hozzájárulásról szóló határozatban foglaltaktól eltérően16 elhelyezett emléktáblát a jegyző - az eltávolításra vonatkozó felszólítás átvétele után 15 nap elteltével - az emléktábla tulajdonosának költségére leszereltetheti és elszállíttathatja. Az ebből származó költségeket az emléktábla tulajdonosának meg kell térítenie.
22. § A város közterületein elhelyezett emléktáblákról a jegyző nyilvántartást vezet, amely tartalmazza:
a) az emléktábla helyét, a kihelyezés időpontját, a közgyűlési határozat számát;
b) a kihelyező nevét, címét;
c) az emléktábla szövegét.
23. §17
Eljárási rendelkezések
24. §18
25. § (1) Az emléktábla elhelyezésére irányuló kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a)19 az emléktábla megjelenését ábrázoló méretarányos tervet, vagy fényképet, a tervezett szöveg, ábra, betűforma, méret, anyag és a színek megjelölésével,
b) a kihelyezés helyének, módjának pontos megjelölését;
c) az ingatlan tulajdonosának írásbeli hozzájárulását;
d) a kérelmező és a kivitelezésért felelős személy nevét, címét;
e) nyilatkozatot a szükség szerinti karbantartás, javítás, helyreállítás, vállalásáról;
f)20 műemléket érintő vagy műemléki jelentőségű területen kihelyezendő emléktábla esetén az örökségvédelmi hatóság előzetes hozzájáruló nyilatkozatát, vagy engedélyét.
g)21 az emléktáblára kerülő adatok szakmai, történeti helyességének alátámasztására szolgáló forrásmunkákat (---------22).
(2) Emléktábla megszüntetését a város területén lakóhellyel rendelkező magánszemély és a városban székhellyel rendelkező szervezet kezdeményezheti.
(3)23 Az emléktábla elhelyezésének engedélyezéséről, valamint a megszüntetés kezdeményezéséről a Közgyűlés - a 24Közgyűlés városrendezési ügyekben feladat-és hatáskörrel rendelkező bizottsága véleményének figyelembevételével, a 25Közgyűlés kulturális ügyekben feladat-és hatáskörrel rendelkező bizottsága előterjesztése alapján dönt.
Közterületi alkotások26
25/A. § (1) Közterületi alkotás elhelyezését és az elhelyezés megszüntetését bárki kezdeményezheti.
(2) A közterületi alkotás elhelyezésére irányuló kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a) a közterületi alkotás elhelyezésének indokát,
b) a kérelmező nevét, címét,
c) az elhelyezés javasolt helyszínét,
d) a költségvállalás módját,
e) nyilatkozatot a szükség szerinti karbantartás, javítás, helyreállítás vállalásáról.
(3) Amennyiben a közterületi alkotás a 26. § 21. pontjában meghatározott emlékmű, akkor a kezdeményezéshez a (2) bekezdésben meghatározott tartalmi elemeken túl mellékelni kell az elhelyezést alátámasztó levéltári kutatásokat, vagy publikált helytörténeti és kortörténeti27 adatokat.
(4) A közterületi alkotás elhelyezésének engedélyezéséről, valamint a megszüntetés kezdeményezéséről a Közgyűlés - a 28Közgyűlés kulturális ügyekben feladat-és hatáskörrel rendelkező bizottsága véleményének figyelembevételével, a 29Közgyűlés városrendezési ügyekben feladat-és hatáskörrel rendelkező bizottsága előterjesztése alapján - dönt.
(5)30 A közterületi alkotás elhelyezéséről szóló közgyűlési előterjesztésnek tartalmaznia kell a (2) bekezdésben, valamint emlékmű esetében a (3) bekezdésben rögzített adatok mellett a műalkotás műszaki dokumentációját, mely tartalmazza a helyszínrajzot az elhelyezésről és a környezetbe illesztésről, a meglévő és a tervezett közművekről, vázlatot vagy 1:5 méretű makettet az alkotásról, az anyaghasználat megjelölésével és a felirat szöveg-tervezetével.
(6) A közterületi alkotás terveinek, valamint a javasolt helyszín vagy helyszínek31 véleményezése érdekében a Közgyűlés a döntése meghozatala előtt szakértőkből álló munkacsoportot hozhat létre.
(7) A megszüntetésre irányuló kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a) a közterületi alkotás elbontásának vagy áthelyezésének indokát,
b) az elhelyezés javasolt helyszínét,
c) az elbontással vagy áthelyezéssel kapcsolatosan felmerült költségek fedezetét, és
d) az alkotó, vagy a szerzői jogi jogutódok írásbeli hozzájáruló nyilatkozatát.
(8) A város közterületein elhelyezett közterületi alkotásokról a jegyző nyilvántartást vezet, amely az alábbi adatokat tartalmazza:
a) az alkotó és az alkotás megnevezését,
b) a közterületi alkotás helyszínét,
c) fényképfelvételt a közterületi alkotásról,
d) a kihelyezés időpontját, és
e) a közgyűlési határozat számát.
Értelmező és záró rendelkezések
26. § E rendelet alkalmazása során:
1.32 Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontjában meghatározott fogalom.
2.33
3.34
4.35
5.36
6.37
7.38
8.39
9.40
10.41
11.42
12.43
13.44
14.45
15. Emléktábla: az épületen, falon vagy önálló tartószerkezeten elhelyezett, felirattal vagy domborműves ábrázolással, esetleg mindkettővel megalkotott kő- vagy érctábla, amely a megjelölt hellyel kapcsolatban álló eseményt, -----46 valamikor ott élt, működött (-----47), tartózkodott személyiség képmását vagy életének valamely mozzanatát örökíti meg.
16.48
17. A város műemléki jelentőségű területe: a Nemzeti Örökség részét képező Történeti Főtér Együttes területe, amelynek határleírását a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet49 tartalmazza.
18.50
19.51
20.52 Közterületi alkotás: díszítő vagy használati értékkel is rendelkező képző-, iparművészeti alkotás, emlékmű vagy emlékkő.
21.53 . Emlékmű: jelentős történeti eseménynek vagy személynek emléket állító köztéri műalkotás.
22.54 Emlékkő: földön elhelyezett, felirattal ellátott durván megfaragott kőtömb, amely a megjelölt hellyel kapcsolatban álló eseményre vagy az emlékezéssel kapcsolatban lévő személyre utaló szöveget, ábrát, domborművet tartalmaz.
27. § E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Egyidejűleg hatályát veszti a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint azok jelöléséről szóló 25/1991. (VIII. 29.) KR. sz. rendelet.
1. melléklet a 19/1996. (IV. 9.) önkormányzati rendelethez a 19/1996. (IV. 9.) önkormányzati rendelethez55
2. melléklet a 19/1996. (IV. 9.) önkormányzati rendelethez a 19/1996. (IV. 9.) önkormányzati rendelethez56
Módosította: 65/2009.(XII.17.) rendelet 1.§ (1) bekezdése. Hatályba lépett: 2009. december 17.
Az önkormányzati rendeletet a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2024. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 11. §-a hatályon kívül helyezte 2025. január 1. napjával.
Módosította: 65/2009.(XII.17.) rendelet 1.§ (2) bekezdése. Hatályba lépett: 2009. december 17.
Az 1. § (1) bekezdését a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.
Módosította: 65/2009. (XII.17.) rendelet 2.§-a. Hatályba lépett: 2009. december 17.
Az „A közterület-elnevezés általános szabályai” alcímet (2-4. §-t) a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.
A „Közterület-elnevezés” alcímet (5-6/A. §-t) a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 3. pontja hatályon kívül helyezte.
Az „Elnevezések védetté nyilvánítása” alcímet (7. §-t) a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.
A „Közterületnevek változtatása” alcímet (8-9. §-t) a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 5. pontja hatályon kívül helyezte.
A „Városrészek elnevezése” alcímet (10. §-t) a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.
Az „A közterületnevek nyilvántartása” alcímet (11. §-t) a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 7. pontja hatályon kívül helyezte.
Az „A közterületek nevének jelölése” alcímet (12-14. §-t) a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 8. pontja hatályon kívül helyezte.
Az „Az épületek számozása” alcímet (15-17/A. §-t) a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 9. pontja hatályon kívül helyezte.
Módosította: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 3. §-a. Hatályba lép: 2013. november 30.
Hatályon kívül helyezte: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 9.§ f) pontja.
Módosította: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 8.§ (3) bekezdése. Hatályba lép: 2013. november 30.
A „Szabálysértési rendelkezések” alcímet (23. §-t) a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 10. pontja hatályon kívül helyezte.
A 24. §-t a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 11. pontja hatályon kívül helyezte.
Módosította: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 4.§ (1) bekezdése. Hatályba lép: 2013. november 30.
Módosította: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 4.§ (2) bekezdése. Hatályba lép: 2013. november 30.
Kiegészítette: a 35/2009. (V. 29.) rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2009. május 29.
Hatályon kívül helyezte: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 9.§ h) pontja.
Módosította: a 35/2009. (V. 29.) számú rendelet 2. §-a. Hatályba lépett: 2009. május 29.
Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 2) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.
Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 2) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.
Kiegészítette: 65/2009. (XII.17.) rendelet 4.§-a. Hatályba lépett: 2009. december 17.
Módosította: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 8.§ (6) bekezdése. Hatályba lép: 2013. november 30.
Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 2) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.
Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 2) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.
Módosította: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 6.§-a. Hatályba lép: 2013. november 30.
Módosította: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 8.§ (7) bekezdése. Hatályba lép: 2013. november 30.
Módosította: 65/2009. (XII.17.) rendelet 5.§ (1) bekezdése. Hatályba lépett: 2009. december 17. A 26. § 1. pontja a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 12. pontja szerint módosított szöveg.
A 26. § 2. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 3. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 4. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 5. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 6. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 7. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 8. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 9. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 10. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 11. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 12. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
Módosította: 65/2009. (XII.17.) rendelet 5.§ (2) bekezdése. Hatályba lépett: 2009. december 17. A 26. § 13. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 14. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.
Hatályon kívül helyezte: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 9.§ i) pontja.
Hatályon kívül helyezte: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 9.§ i) pontja.
A 26. § 16. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 14. pontja hatályon kívül helyezte.
Módosította: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 8.§ (8) bekezdése. Hatályba lép: 2013. november 30.
A 26. § 18. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 15. pontja hatályon kívül helyezte.
A 26. § 19. pontját a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 15. pontja hatályon kívül helyezte.
Módosította: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 5.§-a. Hatályba lép: 2013. november 30.
Kiegészítette: 65/2009. (XII.17.) rendelet 5.§ (3) bekezdése. Hatályba lépett: 2009. december 17.
Kiegészítette: 37/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2013. november 30.
Az 1. mellékletet a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 16. pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. mellékletet a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2023. (X. 19.) önkormányzati rendelete 14. § 17. pontja hatályon kívül helyezte.