Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

2/1996. (III. 28.) KTM–IM együttes rendelet

a telekalakításról szóló 29/1971. (XII. 29.) ÉVM rendelet módosításáról

1996.04.05.

Az építésügyről szóló 1964. évi III. törvény végrehajtására kiadott 30/1964. (XII. 2.) Korm. rendelet 9. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – az érdekeltekkel egyetértésben – a telekalakításról szóló 29/1971. (XII. 29.) ÉVM rendeletet (a továbbiakban: R.) a következők szerint módosítjuk:

1. § Az R. 2. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(3) Nem kell az építésügyi hatóság engedélye közút területének megosztásához, illetve összevonásához, ha a földrészlet közút területe marad. Ugyanígy kell eljárni az állami tulajdonba vagy törzsvagyonként az önkormányzat tulajdonába tartozó, valamint a vasúti társaság tulajdonában lévő vasúti terület – egymás közötti – megosztásakor (összevonásakor).''

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

Dr. Baja Ferenc s. k., környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter

Dr. Vastagh Pál s. k.,igazságügy-miniszter

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás