Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

28/1996. (XII. 20.) KHVM rendelet

a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás legmagasabb díjairól

1997.01.01.

Az árak megállapításáról szóló, többször módosított 1990. évi LXXXVII. törvény 7. §-ában foglalt felhatalmazás alapján — a pénzügyminiszterrel egyetértésben — a következőket rendelem el:

A személyszállítás díjai

1. § (1) A menetrend szerinti vasúti személyszállításért járó menetdíjat

a) az utazás távolsága,

b) a kocsiosztály, valamint

c) a közforgalmú személyszállítási kedvezményekről szóló — többször módosított — 13/1991. (I. 18.) Korm. rendelet alapján az utast megillető kedvezmények figyelembevételével

az 1. számú melléklet szerint kell — a 2. §-ban foglaltakra is tekintettel — megállapítani. A menetdíjból kedvezmény csak egy jogcímen jár.

(2) A helyjegy díja a menetdíjon felül 70 Ft.

(3) Az intercity (IC) vonat pótjegy díja 250 Ft, amely a helybiztosítás díját magában foglalja.

(4) Az utas díjmentesen legfeljebb 30 kg kézipoggyászt vihet magával a személykocsiban. A kézipoggyász továbbításának egyéb feltételeit külön jogszabály, valamint a szolgáltató által kiadott utazási feltételek tartalmazzák.

(5) A (2)—(3) bekezdésben, a 7—9. §-okban és a rendelet 1—3. számú mellékleteiben meghatározott díjak 12% általános forgalmi adót tartalmaznak.

Az utazás távolsága

2. § (1) Az utazás távolságát — a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel — az induló és a célállomás közötti vonalszakaszok menetrendben feltüntetett résztávolságai összeadásával kell megállapítani.

(2) Külön-külön kell az egyes résztávolságokat figyelembe venni

a) a Magyar Államvasutak Rt. és a Győr—Sopron—Ebenfurti Vasút Rt. vonalszakaszain,

b) az azonos útvonalon ellentétes irányban (oda- és visszaútban ismételten) megtett vonalszakaszokon az ismételt utazás kezdőpontjától,

c) olyan résztávolságoknál, melyek között az utas — vasúti utazását megszakítva — más közlekedési eszközzel utazik,

d) a 700 km-nél nagyobb távolságra történő utazásoknál a 700 km feletti távolságtól.

A menetdíj megfizetése

3. § (1) A menetdíjat — a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel — az utazás megkezdése előtt kell megfizetni. Az egyszeri vagy többszöri utazásra kiadott menetjegy — havijegy, félhavijegy, bérletjegy — (a továbbiakban: menetjegy) a menetdíj megfizetését bizonyítja.

(2) Ha azon az állomáson, ahol az utas felszáll nincs pénztár, vagy a menetjegykiadás szünetel, a szolgáltató köteles a vonaton pótdíj felszámítása nélkül egy utazásra érvényes menetjegyet kiszolgáltatni. Bérletjegyet, illetőleg csoportos utazásra menetjegyet a vonaton nem szolgáltatnak ki.

(3) A menetjegy az azon feltüntetettnél hosszabb belföldi utazás menetdíjának részbeni fedezésére felhasználható.

(4) Nemzetközi forgalomban a belföldi utazásra váltott menetjegy nem érvényes.

A menetjegy érvényessége

4. § (1) A menetjegyen a szolgáltató köteles feltüntetni az utazás távolságát, a fizetett menetdíj összegét és annak adótartamát, az érvényesség időtartamát. Az érvényesség részletes feltételeit külön jogszabály, illetve a szolgáltató által kiadott utazási feltételek határozzák meg. Az érvényesség időtartama megkezdett 200 kilométerenként egy napnál rövidebb nem lehet.

(2) Az egyszeri utazásra szóló jegy érvényességi idején belül annak visszaváltását, az érvényesség időtartamának megváltoztatását, az útvonal, illetőleg a célállomás módosítását — legfeljebb az utazás megkezdéséig — a szolgáltató köteles elvégezni. A módosításért — visszaváltásért — a jegy árának 10%-át, de legalább 10 és legfeljebb 200 Ft-ot számíthat fel a szolgáltató.

Az útipoggyász viteldíja

5. § (1) A személyszállító vonattal továbbított útipoggyász viteldíját a 2. számú melléklet alapján kell megállapítani. Az útipoggyász fuvarozásának egyéb feltételeit külön jogszabály, valamint a szolgáltató által kiadott utazási feltételek tartalmazzák.

(2) Az útipoggyász viteldíját az utazás útvonalának figyelembevételével kell megállapítani.

Élő állatok szállításának díja és a kerékpár viteldíja

6. § (1) Az élő állatnak, valamint a kerékpárnak az utas utazási távolságára történő szállításáért fizetendő díjat a 3. számú melléklet szerint kell megállapítani. A szállítás egyéb feltételeit külön jogszabály, valamint a szolgáltató által kiadott utazási feltételek tartalmazzák.

(2) A vakvezető kutya szállítása díjtalan.

Az útipoggyász megőrzésének díja

7. § Az útipoggyász megőrzésének díja 120 Ft/nap/poggyászdarab. Az útipoggyász megőrzésének egyéb feltételeit külön jogszabály, valamint a szolgáltató által kiadott feltételek tartalmazzák.

Pótdíjak

8. § (1) 100 Ft pótdíjat fizet, aki havijegyét, félhavijegyét, bérletjegyét, illetve utazásra jogosító igazolványát nem tudja felmutatni, de érvényes menetokmányát 15 napon belül bemutatja.

(2) 200 Ft pótdíjat fizet, aki

a) a vonaton menetjegy-kiegészítés, illetve kocsiosztály-különbözet fizetésére köteles,

b) a helyjegyköteles vonatra felszállás előtt nem vált helyjegyet.

(3) 400 Ft pótdíjat fizet, aki

a) élő állatot előzetes díjfizetés nélkül visz be a személykocsiba,

b) az utazási feltételek megsértésével olyan tárgyat (vagy élő állatot) visz be a személykocsiba, amely ott nem szállítható, de poggyászkocsiban fuvarozható,

c) menetjegy nélkül vagy érvénytelen menetjeggyel a vonatra felszáll — kivéve, ha olyan helyen száll fel, ahol a menetjegy megváltására nem volt lehetőség —, és az érvényes menetjegy hiányát az első jegyvizsgálatnál jelzi,

d) helyjeggyel nem rendelkezik és a helyjeggyel rendelkező utastársa kérésére az ülőhelyet nem engedi át,

e) jogosulatlanul foglal le ülőhelyet (minden jogosulatlanul elfoglalt ülőhelyért).

(4) 1000 Ft pótdíjat fizet, aki

a) az úti-, illetőleg a kézipoggyász továbbítására vonatkozó előírásokat nem tartja meg,

b) a belföldi forgalomban közlekedő IC vonaton pótjegy nélkül utazik,

c) a nemzetközi forgalomban kötelező helybiztosítással közlekedő vonaton helyjegy nélkül utazik,

d) a belföldi utazásra igénybe nem vehető vonatra, kocsiba belföldi menetjeggyel felszáll.

(5) 1500 Ft pótdíjat fizet, aki

a) menetjegy nélkül vagy érvénytelen menetjeggyel száll fel a vonatra, és az érvényes menetjegy hiányát az első jegyvizsgálatnál nem jelzi,

b) a kalauz nélküli (KN jelzésű) kocsiban érvényes menetjegy nélkül utazik,

c) a menetdíjat (pótdíjat) a vonaton nem fizeti meg,

d) a kéziféket kényszerítő ok nélkül működésbe hozza, vagy magatartásával okot szolgáltat annak működésbe hozatalára.

(6) 4000 Ft pótdíjat fizet, aki

a) a menetjegyet vagy az egyéb utazásra jogosító igazolványt meghamisítja,

b) a névre szóló menetjegyet vagy utazási igazolványt más részére átadja,

c) a vészféket vagy vészfékjelzőt kényszerítő ok nélkül működésbe hozza, vagy rendellenes magatartásával annak működésbe hozatalára vagy a vonat megállítására okot szolgáltat.

(7) Aki az (1)—(6) bekezdés szerinti összeget az utazás napjától számított 30 napon belül nem egyenlíti ki, az ott megállapított pótdíjon felül 5000 Ft pótdíjat fizet.

Az értékbevallás pótdíja

9. § Az útipoggyász értékbevallással történő feladása esetén a bevallott érték 1%-a.

Záró rendelkezések

10. § (1) Ez a rendelet — a (2) bekezdésben foglaltak kivételével — 1997. január 1-jén lép hatályba, egyidejűleg a belföldi közforgalmú, menetrend szerinti vasúti személyszállítás legmagasabb díjairól szóló 4/1991. (I. 29.) KHVM rendelet, valamint a módosítására kiadott 31/1992. (XII. 29.) KHVM rendelet 2. és 5. §-ai, továbbá a 24/1995. (XII. 20.) KHVM rendelet hatályát veszti.

(2) A rendelet 9. §-a 1997. június 1-jén lép hatályba.

(3) A Magyar Államvasutak Rt., illetve a Győr—Sopron—Ebenfurti Vasút Rt. által kiadott személyszállítási üzletszabályzatnak (vasúti személydíjszabásnak) az e rendelet szerinti díjakat és díjszámítási feltételeket tartalmaznia kell.

(4) A keletbélyegzés nélkül elővételben váltott menetjegyeket 1997. január 1-jétől csak a régi és az új ár közötti díjkülönbözet megfizetése után érvényesíti a vasút. A felhasználatlan menetjegyeket azonban a szolgáltató kezelési költség felszámítása nélkül 1997. március 31-ig visszaváltja.

(5) A rendelet hatálybalépése előtt elővételben (meghatározott napra) váltott

a) egy útra szóló menetjegyek az érvényességi idejükön belül, de legkésőbb 1997. március 1-ig,

b) menettérti útra szóló menetjegyek az érvényességi idejükön belül, de legkésőbb 1997. március 31-ig

használhatók fel utazásra.

Dr. Lotz Károly s. k.,
közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

1. számú melléklet a 28/1996. (XII. 20.) KHVM rendelethez


1. Teljesárú menetdíjak

a) Egy útra szóló

-------------------------
Km Bármely vonat
2. kocsiosztályában
1. kocsiosztályában
2.—1. osztály különbözet
-------------------------
forintban
-------------------------
10 46 69 23
20 84 126 42
30 126 189 63
40 166 249 83
50 206 309 103

60 266 399 133
70 326 489 163
80 380 570 190
90 440 660 220
100 500 750 250

120 600 900 300
140 700 1050 350
160 800 1200 400
180 900 1350 450
200 1000 1500 500

220 1084 1626 542
240 1168 1752 584
260 1252 1878 626
280 1336 2004 668
300 1420 2130 710

350 1520 2280 760
400 1620 2430 810
450 1724 2586 862
500 1828 2742 914

550 1930 2895 965
600 2032 3048 1016
650 2134 3201 1067
700 2236 3354 1118

b) Menettérti útra szóló

-------------------------
Km Bármely vonat
2. kocsiosztályában
1. kocsiosztályában
2.—1. osztály különbözet
-------------------------
forintban
-------------------------
10 92 138 46
20 168 252 84
30 252 378 126
40 332 498 166
50 412 618 206

60 532 798 266
70 652 978 326
80 760 1140 380
90 880 1320 440
100 1000 1500 500

120 1200 1800 600
140 1400 2100 700
160 1600 2400 800
180 1800 2700 900
200 2000 3000 1000

220 2168 3252 1084
240 2336 3504 1168
260 2504 3756 1252
280 2672 4008 1336
300 2840 4260 1420

350 3040 4560 1520
400 3240 4860 1620
450 3448 5172 1724
500 3656 5484 1828

550 3860 5790 1930
600 4064 6096 2032
650 4268 6402 2134
700 4472 6708 2236

2. 50%-os mérséklésű menetdíjak

a) Egy útra szóló

-------------------------
Km Bármely vonat
2. kocsiosztályában
1. kocsiosztályában
2.—1. osztály különbözet
-------------------------
forintban
-------------------------
10 23 35 12
20 42 63 21
30 63 95 32
40 83 125 42
50 103 155 52

60 133 200 67
70 163 245 82
80 190 285 95
90 220 330 110
100 250 375 125

120 300 450 150
140 350 525 175
160 400 600 200
180 450 675 225
200 500 750 250

220 542 813 271
240 584 876 292
260 626 939 313
280 668 1002 334
300 710 1065 355

350 760 1140 380
400 810 1215 405
450 862 1293 431
500 914 1371 457

550 965 1448 483
600 1016 1524 508
650 1067 1601 534
700 1118 1677 559

b) Menettérti útra

-------------------------
Km Bármely vonat
2. kocsiosztályában
1. kocsiosztályában
2.—1. osztály különbözet
-------------------------
forintban
-------------------------
10 46 70 24
20 84 126 42
30 126 190 64
40 166 250 84
50 206 310 104

60 266 400 134
70 326 490 164
80 380 570 190
90 440 660 220
100 500 750 250

120 600 900 300
140 700 1050 350
160 800 1200 400
180 900 1350 450
200 1000 1500 500

220 1084 1626 542
240 1168 1752 584
260 1252 1878 626
280 1336 2004 668
300 1420 2130 710

350 1520 2280 760
400 1620 2430 810
450 1724 2586 862
500 1828 2742 914

550 1930 2896 966
600 2032 3048 1016
650 2134 3202 1068
700 2236 3354 1118

3. 67,5%-os mérséklésű menetdíjak

a) Egy útra szóló

-------------------------
Km Bármely vonat
2. kocsiosztályában
1. kocsiosztályában
2.—1. osztály különbözet
-------------------------
forintban
-------------------------
10 15 23 8
20 27 41 14
30 41 62 21
40 54 81 27
50 67 101 34

60 86 129 43
70 106 159 53
80 124 186 62
90 143 215 72
100 163 245 82

120 195 293 98
140 228 342 114
160 260 390 130
180 293 440 147
200 325 488 163

220 352 528 176
240 380 570 190
260 407 611 204
280 434 651 217
300 462 693 231

350 494 741 247
400 527 791 264
450 560 840 280
500 594 891 297

550 627 941 314
600 660 990 330
650 694 1041 347
700 727 1091 364

b) Menettérti útra

-------------------------
Km Bármely vonat
2. kocsiosztályában
1. kocsiosztályában
2.—1. osztály különbözet
-------------------------
forintban
-------------------------
10 30 46 16
20 54 82 28
30 82 124 42
40 108 162 54
50 134 202 68

60 172 258 86
70 212 318 106
80 248 372 124
90 286 430 144
100 326 490 164

120 390 586 196
140 456 684 228
160 520 780 260
180 586 880 94
200 650 976 326

220 704 1056 352
240 760 1140 380
260 814 1222 408
280 868 1302 434
300 924 1386 462

350 988 1482 494
400 1054 1582 528
450 1120 1680 560
500 1188 1782 594

550 1254 1882 628
600 1320 1980 660
650 1388 2082 694
700 1454 2182 728

4. 90%-os mérséklésű menetdíjak

a) Egy útra szóló

-------------------------
Km Bármely vonat
2. kocsiosztályában
1. kocsiosztályában
2.—1. osztály különbözet
-------------------------
forintban
-------------------------
10 5 8 3
20 8 12 4
30 13 20 7
40 17 26 9
50 21 32 11

60 27 41 14
70 33 50 17
80 38 57 19
90 44 66 22
100 50 75 25

120 60 90 30
140 70 105 35
160 80 120 40
180 90 135 45
200 100 150 50

220 108 162 54
240 117 176 59
260 125 188 63
280 134 201 67
300 142 213 71

350 152 228 76
400 162 243 81
450 172 258 86
500 183 275 92

550 193 290 97
600 203 305 102
650 213 320 107
700 224 336 112

b) Menettérti útra

-------------------------
Km Bármely vonat
2. kocsiosztályában
1. kocsiosztályában
2.—1. osztály különbözet
-------------------------
forintban
-------------------------
10 10 16 6
20 16 24 8
30 26 40 14
40 34 52 18
50 42 64 22

60 54 82 28
70 66 100 34
80 76 114 38
90 88 132 44
100 100 150 50

120 120 180 60
140 140 210 70
160 160 240 80
180 180 270 90
200 200 300 100

220 216 324 108
240 234 352 118
260 250 376 126
280 268 402 134
300 284 426 142

350 304 456 152
400 324 486 162
450 344 516 172
500 366 550 184

550 386 580 194
600 406 610 204
650 426 640 214
700 448 672 224

5. A felmutatóra érvényes bérletek ára

---------------------------------------------
Éves bérletjegy ára Havi bérletjegy ára
2. 1. 2. 1.
kocsiosztályban, forintban
---------------------------------------------

a) A MÁV vonalaira

— összvonalas 402 000 603 000 40 200 60 300
— csoportos (rayon) 310 000 465 000 31 000 46 500
— vonalbérlet 200 km-es
távolságra 266 000 399 000 26 600 39 900

b) A GYSEV vonalaira
234 000 351 000 23 400 35 100

6. A munkába járásra szolgáló bérletek ára1

a) Havijegy (forintban)

------------------------------
Km 2. kocsiosztályban
dolgozó fizet
munkáltató fizet
díjszabási ár
------------------------------
10 280 1720 2000
20 520 3180 3700
30 770 4730 5500
40 1020 6280 7300
50 1275 7825 9100
60 1640 10060 11700

70 2000 12300 14300
80 2350 14450 16800
90 2700 16600 19300
100 3080 18920 22000

------------------------------
Km 1. kocsiosztályban
dolgozó fizet
munkáltató fizet
díjszabási ár
------------------------------
10 420 2580 3000
20 775 4775 5550
30 1155 7095 8250
40 1535 9415 10950
50 1910 11740 13650
60 2455 15095 17550
70 3005 18445 21450
80 3530 21670 25200
90 4055 24895 28950
100 4620 28380 33000

b) Félhavijegy (forintban)

----------------------------
Km 2. kocsiosztályban
dolgozó fizet
munkáltató fizet
díjszabási ár
----------------------------
10 140 860 1000
20 260 1590 1850
30 385 2365 2750
40 510 3140 3650
50 635 3915 4550
60 820 5030 5850
70 1000 6150 7150
80 1175 7225 8400
90 1350 8300 9650
100 1540 9460 11000

----------------------------
Km 1. kocsiosztályban
dolgozó fizet
munkáltató fizet
díjszabási ár
----------------------------
10 210 1290 1500
20 390 2385 2775
30 580 3545 4125
40 765 4710 5475
50 955 5870 6825
60 1230 7545 8775
70 1500 9225 10725
80 1765 10835 12600
90 2025 12450 14475
100 2310 14190 16500


7. A tanulók havijegyének ára

-------------------------
Km Bármely vonat
2. kocsiosztályában
1. kocsiosztályában
forintban
-------------------------
10 200 300
20 370 555
30 550 825
40 730 1095
50 910 1365

60 1170 1755
70 1430 2145
80 1670 2505
90 1940 2910
100 2200 3300

120 2640 3960
140 3080 4620
160 3520 5280
180 3960 5940
200 4400 6600

220 4770 7155
240 5140 7710
260 5510 8265
280 5880 8820
300 6250 9375

350 6690 10035
400 7130 10695
450 7590 11385
500 8040 12060

550 8500 12750
600 8940 13410
650 9390 14085
700 9840 14760

2. számú melléklet a 28/1996. (XII. 20.) KHVM rendelethez


Az útipoggyász viteldíja

-------------------
Km Poggyászdarabonként, forintban
-------------------
10 103
20 103
30 103
40 103
50 103

60 133
70 163
80 190
90 220
100 250

120 300
140 350
160 400
180 450
200 500

220 542
240 584
260 626
280 668
300 710

350 760
400 810
450 862
500 914

550 965
600 1016
650 1067
700 1118

3. számú melléklet a 28/1996. (XII. 20.) KHVM rendelethez


Élő állatok szállításának díja
és a kerékpár viteldíja

-------------------------------------
Km, Bármely vonat 2. kocsiosztályában
-------------------------------------
10 52
20 52
30 52
40 52
50 52

60 67
70 82
80 95
90 110
100 125

120 150
140 175
160 200
180 225
200 250

220 271
240 292
260 313
280 334
300 355

350 380
400 405
450 431
500 457

550 483
600 508
650 534
700 559

A vakvezető kutya szállítása díjmentes.
1

A munkába járásra szolgáló bérleteknél a munkáltató által fizetendő költségtérítésről a 78/1993. (V. 12.) Korm. rendelet intézkedik.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás