Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

1051/1997. (V. 16.) Korm. határozat

az Új Kézfogás Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról

1997.05.16.

1. A Kormány az Új Kézfogás Közalapítvány Alapító Okiratát Piros László és dr. Patai Mihály kuratóriumi tagságukról történt lemondásának tudomásulvételével, egyben Veress Péter, Lőrincze Péter és Bogár László kuratóriumi tagnak – a többi kuratóriumi tagra vonatkozó időtartamra szóló – felkérése mellett módosítja. Felhatalmazza a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekben illetékes politikai államtitkárát – mint a Közalapítvány tekintetében az Alapító Okirat általános képviselőjét –, hogy a Közalapítvány Alapító Okirata módosítása bírósági nyilvántartásba vétele során az Alapító képviseletében eljárjon.

2. A módosítást a bírósági nyilvántartásba vételt követően a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára, Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekben illetékes politikai államtitkára

Horn Gyula s. k.,
miniszterelnök

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás