Vissza a Jogszabálykeresőre

Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

184/1997. (X. 28.) Korm. rendelet

az ideiglenes határátkelőhelyek megnyitásának szabályairól, a határátkelőhely területére nem határátlépés céljából történő belépés, tartózkodás, távozás rendjéről, valamint a határterülethez tartozó településekről

1997.11.01.

A Kormány a határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Hőr. tv.) 83. §-ának (1) bekezdésében, valamint a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény 118. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

Ideiglenes határátkelőhely megnyitása

1. § (1) A Magyar Köztársaság államhatárának átlépésére ideiglenes határátkelőhely megnyitása sport, turisztikai, kulturális, egyházi, önkormányzati és más hasonló rendezvény, valamint gazdasági tevékenység céljából engedélyezhető.

(2) Az ideiglenes határátkelőhely az engedélyben meghatározott – a rendezvény programjához, valamint a tevékenységhez igazodó – időtartamban vehető igénybe.

(3) Az ideiglenes határátkelőhely a működés időtartama alatt határterület.

2. § (1) Az ideiglenes határátkelőhely megnyitására – ha jogszabály kivételt nem tesz – a Határőrség Országos Parancsnoksága a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával együttesen ad engedélyt.

(2) Az ideiglenes határátkelőhely megnyitására irányuló kérelmet a tervezett határnyitás előtt 60 nappal, két példányban a Határőrség vagy a Vám- és Pénzügyőrség központi, területi vagy helyi szervénél lehet benyújtani.

(3) A kérelemről az illetékes hatóságok – a kérelem egy példányának megküldésével – egymást haladéktalanul értesítik. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága állásfoglalásáról a kérelem kézhezvételét követő nyolc napon belül értesíti a Határőrség Országos Parancsnokságát.

(4) A kérelemnek az 1. számú mellékletben meghatározott adatokat kell tartalmaznia.

3. § (1) A kérelmet el kell utasítani, ha

a) az ideiglenes határátkelőhely megnyitása az államhatár rendjét vagy a közbiztonságot veszélyezteti;

b) a kérelem az 1. számú mellékletben meghatározott adatokat nem tartalmazza, és azt a kérelmező felhívásra sem pótolta;

c) az érintett szomszédos állam illetékes hatósága ideiglenes határátkelőhelyet nem nyit.

(2) A kérelem elutasítható, ha azt késve nyújtották be.

(3) Ha az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott körülmények az engedély kiadását követően válnak ismertté, vagy a kérelmező a 6. §-ban megjelölt költségek megfizetését nem vállalja, az engedélyt vissza kell vonni.

4. § (1) Az ideiglenes határátkelőhely megnyitására vonatkozó határozatot a kérelmezőnek és a külön jogszabályban megjelölt hatóságoknak kell megküldeni.

(2) Az ideiglenes határátkelőhely megnyitásának időpontja, időtartama kérelemre módosítható.

5. § (1) Az 1–4. § rendelkezéseit az ideiglenes határátkelőhely repülőtéren történő megnyitása esetén a (2)–(4) bekezdésekben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Az állami repülések céljára szolgáló repülőtér üzemben tartójának a katonai légügyi hatósághoz, az ideiglenes jelleggel a nemzetközi forgalom számára is megnyitott repülőtér üzemben tartójának a légi közlekedési hatósághoz kell a kérelmet benyújtania, három nappal az ideiglenes határátkelőhely tervezett megnyitása előtt.

(3) A nyilvános és a polgári célú nem nyilvános repülőtér üzemben tartójának az ideiglenes határátkelőhely megnyitására vonatkozó kérelmet a légi közlekedési hatóságnál kell benyújtania.

(4) A 2. § (1) bekezdésében említett hatóságok, valamint – a nyilvános és a polgári célú nem nyilvános repülőtér vonatkozásában – az illetékes rendőrhatóság engedélyét a katonai légügyi hatóság, illetőleg a légi közlekedési hatóság szerzi be.

6. § (1) Az ideiglenes határátkelőhely működtetésének költségei a kérelmező terhelik.

(2) Az ideiglenes határátkelőhely működtetésének határőr szolgálati többletköltségei megtérítésére az illetékes határőr igazgatóság a kérelmezővel megállapodást köt.

Határátkelőhely területére nem határátlépés céljából történő belépés, tartózkodás és távozás

7. § (1) Az országgyűlési biztosok, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese, bírók, ügyészek, valamint nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján erre feljogosított személyek a belépés, tartózkodás céljának megjelölésével, igazolványuk felmutatásával léphetnek be a határátkelőhely területére.

(2) Az országgyűlési biztosok hivatalának köztisztviselői igazolványuk és megbízólevelük felmutatásával – előzetesen egyeztetett időpontban – léphetnek be a határátkelőhely területére.

(3) A határátkelőhely területére szolgálati feladat végrehajtása vagy felügyelet és ellenőrzés céljából

a) a rendvédelmi szervek tagjai szolgálati igazolványuk,

b) a Belügyminisztérium köztisztviselői igazolványuk és megbízólevelük,

c) a Belügyminisztérium Rendvédelmi Felügyelet, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, valamint a polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatok tagjai szolgálati igazolványuk

felmutatásával léphetnek be.

(4) A (3) bekezdés a)–b) pontjában megjelölt személyek – a határőrség és a vám- és pénzügyőrség tagjai kivételével – a belépés céljáról, a tartózkodás időtartamáról a határforgalmi kirendeltséget előzetesen értesítik.

8. § (1) A határátkelőhelyen hatósági vagy jogszabály alapján egyéb feladatot ellátó személynek belépésre és tartózkodásra jogosító engedélyt kell kiadni.

(2) Az engedély kiadását és visszavonását a hatóság, illetőleg a jogszabály alapján egyéb feladat ellátására kötelezett szervezet vezetője kezdeményezi.

9. § (1) A határátkelőhely területére nem határátlépés céljából történő belépés, tartózkodás kérelemre engedélyezhető annak, aki a határátkelőhely területén az utas- és áruforgalomhoz kapcsolódó kereskedelmi, pénzintézeti és más szolgáltató tevékenység végzéséhez engedéllyel rendelkezik.

(2) A kérelmet a tevékenység végzésének helye szerint illetékes határforgalmi kirendeltséghez kell benyújtani.

(3) A kérelmet, ha a tevékenység több határforgalmi kirendeltség területét érinti a határőr igazgatósághoz; ha több határőr igazgatóság területét érinti a Határőrség Országos Parancsnokságához kell benyújtani.

10. § (1) Az engedély iránti kérelemnek a 2. számú mellékletben meghatározott adatokat kell tartalmaznia.

(2) Ha a tevékenységet a kérelmező nem személyesen látja el, a kérelemhez csatolni kell a munkavégzésre irányuló megbízási, foglalkoztatási jogviszonyt igazoló iratot.

11. § (1) Az engedély kiadására, nyilvántartására és visszavonására a 9. § (2)–(3) bekezdésében megjelölt hatóságok jogosultak.

(2) A hatóság

a) 1 évet meg nem haladó időtartamra érvényes (ideiglenes),

b) 2 évet meg nem haladó időtartamra érvényes (állandó)

belépésre és tartózkodásra jogosító engedélyt ad ki.

(3) Az állandó belépésre és tartózkodásra jogosító engedély érvényessége kérelemre meghosszabbítható.

12. § (1) A határforgalmi kirendeltség a határátkelőhelyre történő egyszeri belépést és tartózkodást kérelemre engedélyezheti.

(2) Vámügyintézés céljából történő egyszeri belépés és tartózkodás a határvámhivatal által a határforgalmi kirendeltségnek adott tájékoztatása alapján engedélyezhető.

13. § A határátkelőhelyre történő belépés és tartózkodás nem engedélyezhető annak, aki törvény rendelkezése alapján nem utazhat külföldre.

14. § (1) Az engedélyt vissza kell vonni, ha

a) az engedély kiadásának a 8. § (1) bekezdésében és a 9. § (1) bekezdésében meghatározott feltétele megszűnik;

b) a 13. §-ban meghatározott kizáró ok merül fel,

c) az engedély kiadásának alapjául szolgáló megbízási, foglalkoztatási jogviszony megszűnt, vagy a feladatellátás helye megváltozott.

(2) Az engedély visszavonható, ha az engedéllyel rendelkező a határátkelőhely rendjére vonatkozó előírásokat megszegte.

15. § (1) A határátkelőhelyen nem határátlépés céljából tartózkodó személy feladata végrehajtása, tevékenysége ellátása során:

a) nem akadályozhatja a határőrség, valamint a vám- és pénzügyőrség szolgálati feladatai végrehajtását;

b) köteles betartani a vám- és devizarendelkezéseket, valamint a határátkelőhelyen történő közlekedésre, mozgásra vonatkozó előírásokat.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személy a határátkelőhelyről történő távozásáról a határforgalmi kirendeltséget tájékoztatni köteles.

A határterülethez tartozó települések

16. § A határterülethez tartozó településeket a 3. számú melléklet tartalmazza.

Módosuló jogszabályok

17. § Az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 6. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

,,(4) Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt határterületen a határőrség helyszíni bírságot szabhat ki.''

18. § Az R. 8. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a § a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

,,(1) Aki a határterületen fekvő ingatlan használatára vonatkozó jogszabály alapján elrendelt korlátozó vagy egyéb intézkedésnek nem tesz eleget, tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.''

,,(4) Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt határterületen a határőrség helyszíni bírságot szabhat ki.''

19. § Az R. 12. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

,,(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt határterületen a határőrség helyszíni bírságot szabhat ki.''

20. § Az R. 62. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki, és egyidejűleg a jelenlegi (3) bekezdés számozása (4) bekezdésre módosul:

,,(3) A 43. §, 44. §, 46. §, 48. § 50. §, 51. §, 51/A. § (1) bekezdésében, 51/B. § és 51/C. §-ban meghatározott – a közúti határátkelőhelyen elkövetett – szabálysértés miatt a határőrség helyszíni bírságot szabhat ki.''

21. § Ez a rendelet 1997. november 1-jén lép hatályba.

Horn Gyula s. k.,
miniszterelnök

1. számú melléklet a 184/1997. (X. 28.) Korm. rendelethez


Az ideiglenes határátkelőhely megnyitására irányuló kérelemnek tartalmaznia kell
a) a kérelmező nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét (jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén annak megnevezését, székhelyét vagy telephelyét);
b) az ideiglenes határátkelőhely nyitás helyét, működésének időtartamát, nyitvatartási idejét;
c) az ideiglenes átkelőhelyen várható határforgalom nagyságát;
d) nyilatkozatot, melyben a kérelmező kötelezettséget vállal arra, hogy biztosítja az ideiglenes határátkelőhely nyitásához és működtetéséhez szükséges tárgyi, technikai és pénzügyi feltételeket, és vállalja a többletköltségek megtérítését;
e) a kérelem indokait.

Az ideiglenes határátkelőhely repülőtéren történő megnyitására irányuló kérelemnek a fentieken túl tartalmaznia kell
a) a légi jármű típusát, felségjelzését, lajstromjelét, érkezésének vagy indulásának tervezett időpontját és helyét;
b) az indulási vagy célállomást.

2. számú melléklet a 184/1997. (X. 28.) Korm. rendelethez


A határátkelőhelyre nem határátlépés céljából történő belépés, tartózkodás engedélyezésére irányuló kérelemnek tartalmaznia kell
a) Természetes személy esetén:
– a tevékenységet végző személyes adatait;
– tevékenység megjelölését, folytatásának várható időtartamát;
– tevékenység végzésére jogosító engedély hiteles másolatát.
b) Gazdálkodó szervezet esetén:
– a cégkivonatot, annak hiányában a társasági szerződést a cégbejegyzési kérelemről szóló igazolás másolatával;
– engedélyhez kötött tevékenység esetén az engedély hiteles másolatát;
– tevékenység megjelölését, folytatásának várható időtartamát;
– tevékenységet végző személyek személyes adatait.

3. számú melléklet a 184/1997. (X. 28.) Korm. rendelethez


A határterülethez tartozó települések

Baranya megye
Adorjás
Alsószentmárton
Baranyahidvég
Beremend
Bezedek
Bogdása
Cún
Csányoszró
Diósviszló
Drávacsehi
Drávacsepely
Drávafok
Drávaiványi
Drávakeresztúr
Drávapalkonya
Drávapiski
Drávaszabolcs
Drávaszerdahely
Drávasztára
Dunafalva
Endrőc
Egyházasharaszti
Felsőszentmárton
Gordisa
Gyöngyösmellék
Harkány
Hirics
Homorúd
Illocska
Ipacsfa
Ivándárda
Kákics
Kásád
Kémes
Kemse
Kétújfalu
Kisharsány
Kislippó
Kisszentmárton
Kistapolca
Kórós
Kovácshida
Kölked
Lapáncsa
Lippó
Lúzsok
Magyarbóly
Majs
Marócsa
Márfa
Markóc
Márok
Matty
Mohács
Nagycsány
Nagyharsány
Nagynyárád
Nagytótfalu
Old
Piskó
Rádfalva
Sámod
Sárok
Sátorhely
Sellye
Siklós
Siklósnagyfalu
Sósvertike
Szaporca
Szörény
Teklafalu
Tésenfa
Töttös
Udvar
Vajszló
Vejti
Villány
Villánykövesd
Zádor
Zaláta

Bács-Kiskun megye
Balotaszállás
Bácsalmás
Bácsbokod
Bácsborsód
Bácsszentgyörgy
Bácsszőlős
Bátmonostor
Csátalja
Csikéria
Dávod
Gara
Hercegszántó
Katymár
Kelebia
Kisszállás
Kunbaja
Madaras
Mátételke
Mélykút
Nagybaracska
Tataháza
Tompa
Vaskút

Békés megye
Almáskamarás
Battonya
Biharugra
Doboz
Dombegyház
Dombiratos
Elek
Geszt
Gyula
Kétegyháza
Kevermes
Kisdombegyház
Körösnagyharsány
Kötegyán
Kunágota
Lőkösháza
Magyardombegyház
Magyarbánhegyes
Medgyesegyháza
Méhkerék
Mezőgyán
Mezőhegyes
Mezőkovácsháza
Nagykamarás
Okány
Pusztaottlaka
Sarkad
Sarkadkeresztúr
Szabadkígyós
Tótkomlós
Újszalonta
Végegyháza
Zsadány

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Abaújvár
Aggtelek
Alsóberecki
Alsóregmec
Alsószuha
Bánréve
Becskeháza
Bodroghalom
Bódvalenke
Bódvarákó
Bódvaszilas
Borsodbóta
Borsodszentgyörgy
Bózsva
Büttös
Cigánd
Csenyéte
Dámóc
Debréte
Domaháza
Dövény
Égerszög
Fáj
Felsőberecki
Felsőgagy
Felsőregmec
Filkeháza
Fulókércs
Füzér
Füzérkajata
Füzérkomlós
Füzérradvány
Gagyvendégi
Gömörszőlős
Gönc
Göncruszka
Györgytarló
Hangony
Hernádbűd
Hernádpetri
Hernádszurdok
Hernádvécse
Hét
Hidasnémeti
Hidvégardó
Hollóháza
Imola
Jósvafő
Kánó
Kány
Karcsa
Karos
Kéked
Kelemér
Keresztéte
Királd
Kishuta
Kisrozvágy
Kissikátor
Komjáti
Kovácsvágás
Krasznokvajda
Lácacséke
Litka
Martonyi
Mikóháza
Nagyhuta
Nagyrozvágy
Nyíri
Ózd
Pácin
Pálháza
Pamlény
Pányok
Perecse
Perkupa
Pusztafalu
Pusztaradvány
Putnok
Ragály
Révleányvár
Ricse
Sajómercse
Sajónémeti
Sajópüspöki
Sajóvelezd
Sárazsadány
Sárospatak
Sátoraljaújhely
Semjén
Serényfalva
Szalonna
Szászfa
Szemere
Szin
Szinpetri
Szögliget
Szőlősardó
Szuhafő
Telkibánya
Teresztenye
Tornabarakony
Tornakápolna
Tornanádaska
Tornaszentandrás
Tornaszentjakab
Tornyosnémeti
Trizs
Vajdácska
Varbóc
Vilyvitány
Viszló
Zádorfalva
Zemplénagárd
Zsujta

Csongrád megye
Ambrózfalva
Apátfalva
Ásotthalom
Csanádalberti
Csanádpalota
Deszk
Domaszék
Ferencszállás
Királyhegyes
Kiszombor
Klárafalva
Kövegy
Kübekháza
Magyarcsanád
Makó
Maroslele
Mórahalom
Nagyér
Nagylak
Öttömös
Pitvaros
Röszke
Ruzsa
Szeged
Tiszasziget
Újszentiván
Zákányszék

Győr-Moson-Sopron megye
Abda
Acsalag
Ágfalva
Agyagosszergény
Ásványráró
Babót
Bezenye
Börcs
Bőny
Bősárkány
Csorna
Darnózseli
Dunakiliti
Dunaremete
Dunaszeg
Dunaszentpál
Dunasziget
Ebergőc
Egyházasfalu
Farád
Feketeerdő
Fertőboz
Fertőd
Fertőendréd
Fertőhomok
Fertőrákos
Fertőszentmiklós
Fertőszéplak
Gönyű
Gyalóka
Győr
Győrladamér
Győrújfalu
Győrzámoly
Halászi
Harka
Hédervár
Hegyeshalom
Hegykő
Hidegség
Jánossomorja
Kapuvár
Kimle
Kisbajcs
Kisbodak
Kópháza
Kunsziget
Levél
Lipót
Lövő
Máriakálnok
Mecsér
Mosonmagyaróvár
Mosonszentmiklós
Mosonszolnok
Nagybajcs
Nagycenk
Nagylózs
Nagyszentjános
Nemeskér
Osli
Öttevény
Pereszteg
Petőháza
Pinnye
Püski
Rábatamási
Rajka
Répcevis
Röjtökmuzsaj
Sarród
Sopron
Sopronhorpács
Sopronkövesd
Szakony
Szárföld
Újrónafő
Und
Vámosszabadi
Várbalog
Vének
Veszkény
Vitnyéd
Völcsej
Zsira

Hajdú-Bihar megye
Álmosd
Ártánd
Bagamér
Bedő
Berekböszörmény
Biharkeresztes
Bojt
Esztár
Fülöp
Gáborján
Hencida
Kismarja
Kokad
Komádi
Körösszakál
Körösszegapáti
Létavértes
Magyarhomorog
Mezőpeterd
Mezősas
Monostorpályi
Nagykereki
Nyírábrány
Nyíracsád
Nyírmártonfalva
Pocsaj
Told
Újléta
Vámospércs
Váncsod

Heves megye
Istenmezeje
Váraszó

Komárom-Esztergom megye
Ács
Almásfüzitő
Baj
Bajót
Bana
Bábolna
Csolnok
Dorog
Dömös
Dunaalmás
Dunaszentmiklós
Esztergom
Kisigmánd
Kesztölc
Kocs
Komárom
Lábatlan
Mocsa
Mogyorósbánya
Nagysáp
Naszály
Neszmély
Nyergesújfalu
Pilismarót
Sárisáp
Süttő
Szomód
Tata
Tardos
Tát
Tokod

Nógrád megye
Balassagyarmat
Bárna
Cered
Csesztve
Csitár
Dejtár
Drégelypalánk
Egyházasgerge
Endrefalva
Érsekvadkert
Etes
Hont
Horpács
Hugyag
Iliny
Ipolytarnóc
Ipolyvece
Karancsalja
Karancsberény
Karancskeszi
Karancslapujtő
Karancsság
Kazár
Kishartyán
Litka
Ludányhalászi
Magyargéc
Mátraszele
Mihálygerge
Mohora
Nagylóc
Nagyoroszi
Nógrádmarcal
Nógrádmegyer
Nógrádszakál
Őrhalom
Patak
Patvarc
Piliny
Rimóc
Salgótarján
Ságújfalu
Szalmatercs
Szécsény
Szécsényfelfalu
Szilaspogony
Szügy
Varsány
Zabar

Pest megye
Bernecebaráti
Ipolydamásd
Ipolytölgyes
Kemence
Letkés
Márianosztra
Nagybörzsöny
Perőcsény
Szob
Tésa
Vámosmikola
Zebegény

Somogy megye
Babócsa
Bakháza
Barcs
Bélavár
Berzence
Bolhó
Csokonyavisonta
Csurgó
Csurgónagymarton
Darány
Drávagárdony
Drávatamási
Gyékényes
Háromfa
Heresznye
Istvándi
Kastélyosdombó
Komlósd
Lakócsa
Őrtilos
Péterhida
Porrog
Porrogszentkirály
Porrogszentpál
Potony
Rinyaújlak
Rinyaújnép
Somogyaracs
Somogybükkösd
Somogyudvarhely
Szenta
Szentborbás
Szulok
Tarany
Tótújfalu
Vízvár
Zákány

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Aranyosapáti
Barabás
Bátorliget
Benk
Beregdaróc
Beregsurány
Botpalád
Cégénydányád
Csaholc
Csaroda
Császló
Csegöld
Csenger
Csengersima
Csengerújfalu
Darnó
Encsencs
Eperjeske
Fábiánháza
Fehérgyarmat
Fényeslitke
Fülesd
Fülpösdaróc
Gacsály
Garbolc
Géberjén
Gelénes
Gergelyiugornya
Gyügye
Gulács
Győröcske
Győrtelek
Gyüre
Hermánszeg
Hetefejércse
Jánd
Jánkmajtis
Kérsemjén
Kisar
Kishódos
Kisnamény
Kispalád
Kisszekeres
Kisvarsány
Kölcse
Kocsord
Komlódtótfalu
Komoró
Kömörő
Lónya
Magosliget
Mánd
Mándok
Márokpapi
Mátyus
Méhtelek
Mérk
Mezőladány
Milota
Nagyar
Nagyecsed
Nagyhódos
Nagyszekeres
Nagyvarsány
Nábrád
Nemesborzova
Nyírbátor
Nyírbéltek
Nyírbogát
Nyírlugos
Nyírpilis
Nyírvasvári
Olcsva
Olcsvaapáti
Ököritófülpös
Ömböly
Pátyod
Penészlek
Penyige
Piricse
Porcsalma
Rápolt
Rozsály
Sonkád
Szamosangyalos
Szamosbecs
Szamoskér
Szamossályi
Szamosújlak
Szamostatárfalva
Szatmárcseke
Tákos
Tarpa
Terem
Tiborszállás
Tiszaadony
Tiszabecs
Tiszabezdéd
Tiszacsécse
Tiszakerecseny
Tiszakóród
Tiszamogyorós
Tiszaszalka
Tiszaszentmárton
Tiszavid
Tisztaberek
Tivadar
Tornyospálca
Tunyogmatolcs
Túrricse
Túristvándi
Tuzsér
Tyukod
Újkenéz
Ura
Uszka
Vállaj
Vámosatya
Vámosoroszi
Vásárosnamény
Záhony
Zajta
Zsarolyán
Zsurk

Vas megye
Alsószölnök
Apátistvánfalva
Bajánsenye
Balogunyom
Bozsok
Bucsu
Cák
Csákánydoroszló
Csörötnek
Dozmat
Egyházasrádóc
Felsőcsatár
Felsőszölnök
Gasztony
Gencsapáti
Gyöngyösfalu
Harasztifalu
Horvátlövő
Horvátzsidány
Ják
Kemestaródfa
Kercaszomor
Kerkáskápolna
Kétvölgy
Kisunyom
Kiszsidány
Kondorfa
Körmend
Kőszeg
Kőszegdoroszló
Kőszegszerdahely
Lukácsháza
Magyarlak
Magyarnádalja
Magyarszecsőd
Magyarszombatfa
Nagykölked
Nárai
Narda
Nemescsó
Nemesmedves
Ólmod
Orfalu
Őriszentpéter
Perenye
Peresznye
Pinkamindszent
Pornóapáti
Rátót
Rádóckölked
Rönök
Sé
Szakonyfalu
Szalafő
Szentgotthárd
Szentpéterfa
Szombathely
Torony
Vasalja
Vaskeresztes
Vasszentmihály
Velem
Velemér

Zala megye
Alsószenterzsébet
Baglad
Bázakerettye
Becsehely
Belezna
Belsősárd
Borsfa
Bödeháza
Csertalakos
Csesztreg
Csömödér
Csörnyeföld
Dobri
Dömefölde
Eszteregnye
Felsőszenterzsébet
Fityeház
Gáborjánháza
Gosztola
Iklódbördőce
Kányavár
Kerkabarabás
Kerkaszentkirály
Kerkateskánd
Kiscsehi
Kistolmács
Külsősárd
Lendvadedes
Lendvajakabfa
Lenti
Letenye
Lispeszentadorján
Liszó
Lovászi
Magyarföld
Maróc
Márokföld
Molnári
Murakeresztúr
Murarátka
Muraszemenye
Nagykanizsa
Nemesnép
Nemespátró
Páka
Petrivente
Ramocsa
Rédics
Resznek
Rigyác
Semjénháza
Sormás
Surd
Szécsisziget
Szentgyörgyvölgy
Szentmargitfalva
Szepetnek
Szijártóháza
Tormaföle
Tornyiszentmiklós
Tótszentmárton
Tótszerdahely
Zajk
Zalabaksa
Zalaszombatfa
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás