23/1997. (III. 21.) FM–HM–PM együttes rendelet
a földmérési és térképészeti állami alapadatok kezeléséről, szolgáltatásáról és egyes igazgatási szolgáltatási díjakról1
1997.03.29.
1. § E rendelet szabályozza a földmérési és térképészeti állami alapadatok kezelését, szolgáltatásának rendjét és díjait, a sajátos célú földmérési munkák vizsgálatának és záradékolásának, valamint az egyéb hatósági eljárásokkal kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjakat.
2. § (1) A rendelet a következő állami alapadatokra és tevékenységekre terjed ki:
a) az alapponthálózatok pontjainak adataira,
b) az állami földmérési alaptérképekre és azok átnézeti térképeire,
c) az ingatlan-nyilvántartási térképekre,
d) az állami topográfiai térképekre,
e) az államhatár pontjaira és azok földmérési munkarészeire,
f) az állami alapadatok előállításakor készült mérési és számítási adatokra, vázlatokra és egyéb munkarészekre,
g) a forgalomból kivont állami alapadatokra,
h) az ország teljes területére kiterjedően az állami átvételét követően a sajátos célú földmérési és térképészeti tevékenység végzése során előállított adatokra.
(2) A rendelet előírásai vonatkoznak továbbá
a) a földmérési és térképészeti szakigazgatási szervezeteknél űrfelvétel- és légifilmtárban tárolt állami alapadatnak minősített légifényképekre és távérzékelési adatokra, azok munkarészeire,
b) a földminősítés során készült térképi és leíró adatokra, valamint
c) a Földrajzinév-tár adataira.
(3) E rendelet tartalmazza
a) az ingatlanrendező földmérői minősítés,
b) a földmérő igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárás,
c) a mérőkamarás légifényképezéssel kapcsolatos egyes eljárások
igazgatási szolgáltatási díját.
3. § Az igazgatási szolgáltatási díjakat (a továbbiakban: díj) e rendelet és az 1–2. számú mellékletei tartalmazzák. A díjak az általános forgalmi adót nem tartalmazzák. A díjak számlázásánál a mindenkor hatályos általános forgalmi adó törvény szabályait kell alkalmazni.
4. § E rendelet alkalmazásában adatszolgáltató, illetve eljáró szervezet alatt az Fttv. 6. § (2)–(3) bekezdésében meghatározott szakigazgatási szervezeteket kell érteni.
5. § (1) Állami alapadatot hitelesített vagy hitelesítés nélküli formában lehet szolgáltatni.(2) Az adatszolgáltatás iránti kérelmet az igényelt állami alapadat azonosítására alkalmas módon, a 3. számú melléklet szerinti igénylési lapon kell benyújtani. Az 1. számú melléklet 31. tételszám alatt meghatározott adat szolgáltatása – lakossági igény esetén – szóbeli kérelemre is teljesíthető.(3) A díjat az adatszolgáltató szervezet számlájára készpénz-átutalási megbízással vagy készpénzben, legkésőbb a szolgáltatás teljesítésekor kell megfizetni. Ha a kérelmező fizetési kötelezettségét az erre vonatkozó felhívástól számított nyolc napon túl teljesíti, az adatszolgáltató a befizetéstől számított harminc napon belül tesz eleget a kérelemnek.(4) Az állami alapadatok forgalmazásából származó adatszolgáltatási díj 60%-át új állami alapadatok előállítására kell fordítani, a fennmaradó 40% az adatszolgáltatót illeti meg.(5) A központi földmérési szervezet – a Földmérési és Távérzékelési Intézet (a továbbiakban: FÖMI) – és a megyei földhivatalok, illetve a Fővárosi Földhivatal (a továbbiakban: megyei földhivatal), a körzeti földhivatalok és a Fővárosi Kerületek Földhivatala (a továbbiakban: körzeti földhivatal) elszámolása alapján, díjbevételeiről a tárgyhónapot követő hó 10. napjáig a Földművelésügyi Minisztérium részére jelentést készít.
(6) A díjak az egyes díjtételeknél meghatározott adathordozón történő adatszolgáltatásra vonatkoznak.
6. § E rendelet alkalmazásában különleges külterületeken a volt zártkerteket kell érteni.
7. § Az állami alapadatok kezelése és szolgáltatása során az államtitokról szóló 1995. évi LXV. törvény, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
8. § (1) Az adat- és térképtárakban, az űrfelvétel- és légifilmtárakban (a továbbiakban: adattár) a biztonsági és tűzvédelmi szabályokat be kell tartani.(2) Az adattárakban elhelyezett anyagokról nyilvántartást kell vezetni. Ennek módjáról, valamint a tárolás rendjéről külön szabályzat rendelkezik.
Az állami alapadatok szolgáltatása és díja
9. § Az adatszolgáltató számítógépes rendszerére csak abban az esetben lehet rácsatlakozni, ha az adatszolgáltatónál a technikai feltételek – a földmérési adatok vonatkozásában is – adottak.
10. § (1) Hitelesített adat igénylése esetén az adatszolgáltató záradékban igazolja, hogy a kiadott adat a kiadást megelőző napig megegyezik a nyilvántartott állapottal, eredeti iratok és térképek esetében az eredetivel.(2) Az 1. számú melléklet a hitelesített adatok szolgáltatásának díját tartalmazza. Hitelesítés nélküli adat igénylése esetén az adatszolgáltatási díj 80%-át kell megfizetni.(3) Az ingatlan-nyilvántartási térképről kiadott másolat hitelességét kizárólag a területileg illetékes körzeti földhivatal tanúsíthatja.(4) A hitelesítési záradékkal ellátott és kiadott adatot, illetve térképmásolatot – kérelem esetén – az adatszolgáltató a vonatkozó adatszolgáltatási díj 50%-ának megfizetése ellenében ismételten hitelesíti, amennyiben annak tartalma időközben nem változott.(5) Hitelesítés nélkül kiadott adatot, illetve térképmásolatot – kérelem esetén – az adatszolgáltató a vonatkozó adatszolgáltatási díj 70%-ának megfizetése ellenében hitelesíti, amennyiben annak tartalma időközben nem változott.
(6) Amennyiben az állami alapadatokon a változások még előzetesen sincsenek átvezetve, de a változásra vonatkozó munkarészek már beérkeztek az adatszolgáltatóhoz, a változásokat legkésőbb 30 napon belül érvényesíteni kell a szolgáltatandó adatokban.
11. § (1) Az ingatlan-nyilvántartás tartalmában változást eredményező földmérési munkákhoz, valamint a kitűzési munkákhoz igényelt állami alapadatok díjtételei az érintett földrészletek tulajdoni lapjai tartalmának szolgáltatását is magukban foglalják.(2) Az állami alapadatokba – ideértve a hivatalos földrajzi neveket is – való betekintésért nem kell díjat fizetni.
12. § Sajátos célú földmérési és térképészeti munkavégzés esetén, ha a munkát a szakmai szabályzatok szerint kétféle térképi állapotnak megfelelően kell elkészíteni, csak a forgalomban lévő adatokért kell díjat fizetni.
13. § (1) Az Fttv. 26. § (1) bekezdésében meghatározott szakigazgatási szervezetek egymás közötti adatszolgáltatása – ha az a hatósági feladataik ellátására szolgál – díjmentes.(2) Az állami alapmunkák végzéséhez szükséges állami alapadatokat az Fttv. 26. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott szervezetek díjmentesen bocsátják egymás rendelkezésére.(3) Az adatszolgáltató nem fizet adatszolgáltatási, illetve vizsgálati díjat hatósági feladatai ellátása során.
14. § (1) Az adatszolgáltató díjmentesen szolgáltatja:
a) az állami statisztikai beszámolási rendszer keretében meghatározott adatokat;
b) állami megrendelés esetén a munka végrehajtója részére az állami alapmunkákhoz szükséges adatokat.(2) Szakirányú iskolarendszerű oktatási és tudományos kutatási célra a földművelésügyi miniszter, illetve a honvédelmi miniszter a hatáskörébe tartozó földmérési és térképészeti adatok vonatkozásában díjmentes adatszolgáltatást engedélyezhet.
15. § A Központi Közműnyilvántartó és a Szakági Nyilvántartó a kezelésében lévő közműalaptérképek és szakági helyszínrajzok állami alapadattartalmáért – minden év június 30-áig – a rendelet 1. számú mellékletében meghatározott díjat fizet a földhivatalnak.
Egyéb igazgatási szolgáltatási díjak
16. § Az Fttv. 12. § (5) bekezdésében foglalt ismételt mulasztás esetén a földhivatal által elrendelt bemérésért a tulajdonos díjat köteles fizetni. A díj mértéke a ,,Mérnöki Szolgáltatások Díjszabása'' (MÉDI) szerinti díj 130%-a.
17. § (1) Az ingatlanrendező földmérői minősítés díja 5000 Ft.(2) A földmérő igazolvány kiadásának, kicserélésének és pótlásának díja 4000 Ft.
A sajátos célú földmérési és térképészeti munkák hatósági vizsgálata
18. § (1) Az ingatlan-nyilvántartás tartalmát érintő sajátos célú földmérési és térképészeti munkák hatósági viszgálatának díját a 2. számú melléklet tartalmazza. A vizsgálati díjat a munkarészek záradékolásra történő benyújtásakor kell megfizetni.(2) Szolgalmi jog bejegyzéséhez készített vázrajz vizsgálatáért abban az esetben kell vizsgálati díjat fizetni, ha a bejegyzendő szolgalmi jog a nyilvántartási térkép tartalmában is változást okoz.(3) A vizsgálati díj teljes összege a vizsgálatot végző földhivatalt illeti meg.
19. § (1) A vizsgálati díj a szakmai szabályzat előírása szerinti vizsgálatra vonatkozik. Ismételt hibajavítási felhívás nem vonatkozhat a munka korábban vizsgált és nem kifogásolt tartalmi elemeire.(2) A külön jogszabály alapján megállapított javítási határidő be nem tartása esetén késedelmi díjat kell fizetni. A késedelmi díj mértéke munkanaponként a vizsgálati díj 5%-a, de legfeljebb húsz napi késedelmi díj összege.(3) A hibajavítás utáni ellenőrzésért külön díj nem számítható fel. Amennyiben a hibajavítás csak a munka átdolgozásával és új munkarészek készítésével végezhető el, a vizsgálat díját újra meg kell fizetni.(4) Ha a készítő a vizsgálati jegyzőkönyv szerinti hibák több mint 15%-át nem javította ki, az ismételt vizsgálatért a teljes vizsgálati díjat kell megfizetni.
Vegyes és záró rendelkezések
20. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését követően kezdeményezett ügyekben kell alkalmazni.
(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a földmérési, térképészeti és ingatlan-nyilvántartási állami alapadatok szolgáltatásának, felhasználásának és egyes földmérési munkák vizsgálatának szabályairól és díjairól szóló, a 19/1996. (VI. 21.) FM rendelettel módosított 12/1995. (V. 4.) FM rendelet – az 1. számú melléklet IV. 6. táblázat 61–1., 61–2., 62., 64–1. és 64–2. tételszámok, valamint a táblázathoz tartozó Megjegyzések a) és b) pontjai, továbbá a 4. számú melléklet kivételével – hatályát veszti.
1. számú melléklet a 23/1997. (III. 21.) FM–HM–PM együttes rendelethez
Az adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjai
1. Másolat a vízszintes és magassági alaphálózati pontok, az országos GPS hálózati pontok, valamint egyéb vízszintes és magassági pontok adatairól
-----------------------------------
Tételszám Az adat megnevezése | Egység | Díjtétel (Ft)
-----------------------------------
11. A vízszintes alapponthálózat I–IV. rendű pontjainak adatai és a magassági alapponthálózat I–III. rendű pontjainak adatai | pont | 560
12. OGPSH pontjainak adatai | pont | 1000
13. Egyéb vízszintes és magassági alappontok adatai | pont | 480
14. Részletpontok állandó módon megjelölt pontjainak koordinátái | pont | 200
15. Egyéb részletpontok koordinátái | pont | 20
16. A vízszintes, illetve magassági alapponthálózat pontjaira vonatkozó 1:25 000 méretarányú nyilvántartási pontvázlat | szelvény | 300
a) A 11. és12. tételszám szerinti adatokat csak hitelesített formában lehet szolgáltatni.
b) Az iránypontokat meghatározási pontosságuknak megfelelő kategóriában kell szolgáltatni.
c) Az OGPSH pontjainak adatszolgáltatásába az EOV koordináták szolgáltatása is beletartozik.
d) Fotogrammetriai illesztőpont szolgáltatása esetén a vonatkozó kontakt másolatokat, amennyiben rendelkezésre állnak – visszaszolgáltatási kötelezettség mellett – díjtalanul kell átadni.
e) Egy teljes földrészletre vonatkozóan a díjszámítás a 4. táblázat szerint történik.
f) A 11. és 12. tételszám szerinti adatszolgáltatás esetén a természetben elpusztult és ezért fel nem használható alappont helyett igényelt azonos mennyiségű alappont adatait díjmentesen kell szolgáltatni.
g) Az adatszolgáltatás papír adathordozóra történik. Ettől eltérő adathordozóra történő adatszolgáltatás esetében a díjtételt 10–50%-kal növelni lehet.
2. Másolat térképszelvényről
---------------------------
Tételszám Az adat megnevezése | Egység | Nyomdai másolat díja (Ft) | Fénymásolat díja (Ft)
---------------------------
21–1. Állami földmérési alaptérkép 1:2880 vagy 1:2000 méretarányban külterületről | szelvény | 2000 | 1700
21–2. Állami földmérési alaptérkép 1:2880, 1:1440 vagy 1:720 méretarányban belterületről és különleges külterületről | szelvény | 3000 | 2700
22–1. Állami földmérési alaptérkép 1:4000 méretarányban a külterületről | szelvény | 3000 | 2700
22–2. Állami földmérési alaptérkép 1:2000 méretarányban belterületről és különleges külterületről | szelvény | 6000 | 5600
22–3. Állami földmérési alaptérkép 1:1000 méretarányban | szelvény | 6000 | 5600
23. Állami földmérési alaptérkép belterületi átnézeti térkép 1:4000 (1:5000) méretarányban, vagy külterületi átnézeti térkép 1:10 000 méretarányban | szelvény | 2000 | 1700
24. Hazai és nemzetközi szelvényezésű állami topográfiai térkép 1:10 000 méretarányban, illetve levezetett topográfiai térkép 1:25 000 méretarányban | szelvény | 500 | –
25. EOTR szelvényezésű állami topográfiai és levezetett topográfiai térkép 1:10 000, 1:25 000, 1:100 000, 1:200 000 méretarányban | szelvény | 1200 | –
26–1. Nemzetközi szelvényezésű topográfiai térkép 1:25 000 méretarányban | szelvény | 400 | –
26–2. Nemzetközi szelvényezésű topográfiai térkép 1:50 000, 1:100 000, 1:200 000, 1:250 000 méretarányban | szelvény | 500 | –
27. EOTR szelvényezésű munkatérkép 1:100 000 vagy 1:200 000 méretarányban domborzat nélkül | szelvény | 500 | –
a) Az ingatlan-nyilvántartási térképszelvényekről készített másolat díja a 21–1. tételtől a 22–3. tételeig a díjtételek kétszerese.
b) Az e táblázatban szereplő díjtételek nem digitális eljárással készült térképművekre vonatkoznak.
c) A 22. és 23. tételszámok szerinti adatszolgáltatásnál, amennyiben a szelvény magassági ábrázolást nem tartalmaz, a díjtételeket 20%-kal csökkenteni kell.
d) A 21–23. tételszámok díjtételei függetlenek a szelvény méretétől és a szelvényen ábrázolt terület nagyságától. Ha azonban a szelvényen ábrázolt terület nem éri el a szelvény 50%-át, akkor a díjtétel 50%-át kell felszámítani.2
e) A díjak nem tartalmazzák a térképnyomatok kiegészítését az időközi változásokkal.
f) Az állami földmérési alaptérkép változásokkal történő kiegészítése esetén egy vonalegységre (5 cm-nél nem hosszabb vonal) 50 Ft/vonalegység díjat kell megfizetni.
g) A 24–27. tételszám alatti térképek egyes elkülönített munkarészeiről készített másolatok szolgáltatásának díjait a 9. táblázat tartalmazza.
h) A 21–1. tételtől 26–2. tételig a díjból 30% engedményt kell adni, ha a térkép aktualizálása tíz évnél régebben készült.
i) Az 1:10 000 méretarányú talajtérképezés megalapozásához szükséges térképészeti alapadatok adatszolgáltatási díja egységesen 800 Ft/szelvény (1:10 000 méretarányú átnézeti térkép vagy földmérési topográfiai térkép tisztázati alapanyaga).
j) A viszonteladói, illetve bizományosi forgalmazás útján értékesítésre kerülő állami topográfiai és levezetett térképekre a tulajdonos a viszonteladónak 10–30% kedvezményt adhat.
k) A 25–27. tételszámok alatt megnevezett topográfiai és munkatérképek szolgáltatása esetén, ha azonos szelvényből legalább 5 példányt igényelnek, a tulajdonos legfeljebb 30% kedvezményt adhat.
l) A 25–27. tételszámok alatti adatokra az adatszolgáltató a térképszelvények forgalmától és a felhalmozódott készletektől függően jogosult időszakos kedvezményt adni, melynek mértéke legfeljebb 50% lehet.
m) Az adatszolgáltatás papír adathordozóra történik. Ettől eltérő adathordozóra történő adatszolgáltatás esetében a díjtételt 10–50%-kal növelni lehet.
3. Másolat földmérési alaptérképek és nyilvántartási térképek meghatározott részéről, továbbá egyéb földmérési munkarészekről
---------------------------
Tételszám Az adat megnevezése | Egység | Díjtétel (Ft)
---------------------------
31. Helyszínrajz egy belterületi, külterületi vagy különleges külterületi földrészletről | földrészlet | 1200
32. 1:4000 vagy ennél nagyobb méretarányú térképről, továbbá 1:2000 (1:2880) méretarányú külterületi térképről | dm2 | 600
33. 1:1000 (1:1440), valamint 1:2000 (1:2880) méretarányú belterületi és különleges külterületi térképről | dm2 | 1200
34. Osztályba sorozási térképről | földrészlet | 1000
35. Osztályba sorozási mintatér jegyzékről | db | 300
36. Belterületi mérési vázlat, mérési jegyzet, tömbrajz (térrajz) | 1 lap | 1000
37. Külterületi, különleges külterületi sztereofotogrammetriai technológiával készített belterületi mérési vázlat | 1 lap | 520
38. Egyéb földmérési munkarészek | A/4 oldal | 150
a) A 31. tételszámú helyszínrajzi adatszolgáltatási díjtétel magában foglalja az érintett földrészlet környezetének ábrázolását, és igény esetén a vonatkozó területi adatok feltüntetését is. Amennyiben a helyszínrajz (1 dm2-en belül) több érintett földrészletet területi adattal együtt ábrázol, az adatszolgáltatási díj az első földrészletnél a teljes díjtétel, minden továbbinál az eredeti díj 50%-a.
b) A 32–33. tételszámok esetében a magasságot is ábrázoló térképekről készített másolat díjtételét 1,25 szorzóval növeleni kell.
c) A 32–33. tételszámok szerinti adatszolgáltatási díj minimális mértéke az 1 dm2-nek megfelelő díj.
d) Lakossági megrendelésre kiadott, digitális adatokból előállított helyszínrajz esetében is ezen táblázatban meghatározott díjat kell megfizetni.
e) Nem lakossági megrendelésre kiadott helyszínrajz esetében a digitális adatokból történő adatszolgáltatás esetén a 7. táblázatban meghatározott díjtételt kell alkalmazni.
f) Az adatszolgáltatás papír adathordozóra történik. Ettől eltérő adathordozóra történő adatszolgáltatás esetében a díjtételt 10–30%-kal növelni lehet.
4. A földrészletek méréséhez, kitűzéséhez és megosztásához szükséges adatok összevont díjtételei
-----------------------------
Tételszám Az adat megnevezése
A földrészlet nagysága Díjtétel (Ft/földrészlet)
-----------------------------
41–1. Földrészlet határvonalának méréséhez, kitűzéséhez, megosztásához, összevonásához szükséges valamennyi adat
10 ha felett–50 ha-ig 6000
41–2. Földrészleten belüli mérések (épületfeltüntetési vázrajz, művelési ág változás stb.) elvégzéséhez szükséges valamennyi adat
10 ha felett–50 ha-ig 4500
41–3. Ugyanaz mint 41–1., digitális adatok esetében
10 ha felett–50 ha-ig 8000
41–4. Ugyanaz mint 41–2., digitális adatok esetében
10 ha felett–50 ha-ig 3000
a) Az összevont díjtételek a tulajdoni lap tartalmának szolgáltatását is magukba foglalják. 10 ha fölötti területű földrészlet esetében az alappontok adatainak szolgáltatási díját az 1. táblázat szerint külön meg kell fizetni.
b) A 41–1. és a 41–3. tételszám szerinti esetben egynél több, egymás mellett elhelyezkedő földrészlet egybefüggő kitűzéséhez, felméréséhez, több földrészlet együttes megosztásához szükséges adatok díját a legnagyobb földrészletre 100%-kal, minden további földrészletre 50%-kal, összevonásnál a legnagyobb földrészletre 100%-kal, minden további földrészletre 10%-kal kell figyelembe venni.
c) 50 ha-nál nagyobb területű földrészlet esetében a 3., illetve 7. táblázat szerint kell a díjakat megállapítani, de a legkisebb díjtétel ebben az esetben sem lehet kevesebb a 4. táblázat szerinti díjtételeknél.
d) Szolgalmi jog bejegyzéséhez szükséges vázrajz készítése esetén ezen táblázat díjtételeit kell alkalmazni.
e) Az adatszolgáltatás papír adathordozóra történik. Ettől eltérő adathordozóra történő adatszolgáltatás esetében a díjat 10–50%-kal növelni lehet.
5. Légi és űrfelvételek, távérzékelt adatok szolgáltatása
------------------------------
Tételszám Az adat megnevezése | Egység | Díjtétel (Ft)
------------------------------
51–1. Mérőkamarával készített fekete-fehér légifénykép, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző öt éven belül készült | db | 2500
51–2. Ugyanaz mint az 51–1., ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző öt évnél korábban készült | db | 1500
51–3. Mérőkamarával készített színes vagy speciális légifénykép-másodnegatív, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző öt éven belül készült | db | 6500
51–4. Ugyanaz mint az 51–3., ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző öt évnél korábban készült | db | 5500
51–5. Fekete-fehér légifénykép kontaktmásolat | db | 1100
51–6. Színes kontaktmásolat | db | 1500
51–7. Fekete-fehér légifénykép-nagyítás | db | 1500
51–8. Színes légifénykép-nagyítás | db | 2800
51–9. Nem mérőkamarával készült légifénykép | felvétel | 1000
52–1. Mérőkamarás légifényképezés végrehajtási folyamatának ellenőrzése | óra | 1300
52–2. Mérőkamarás légifelvételek titokvédelmi ellenőrzése | méter | 200
a) Állami alapmunkavégzés kivételével légi felvételről csak másolat adható ki.
b) Amennyiben az 52–1. pont szerinti ellenőrzés időtartama alkalmanként a 8 órát meghaladja, az óradíjat 1,5-es szorzóval kell megállapítani.
c) Az 52–2. pont szerinti ellenőrzés során visszatartandó légifilm-negatívokról nyílt minősítésű másodnegatív szolgáltatásának díja: 714 Ft/felvétel.
d) Az 52–2. tétel esetében minden megkezdett folyóméter egész méternek számít.
e) Az igénylő a költségére beszerzett adatoknak az adatszolgáltató által harmadik félnek való forgalmazásából – előzetes megegyezés esetén – részesedhet.
f) A nagyfelbontású űrfelvételek valamint távérzékelt adatok szolgáltatásáért fizetendő díjat a központi adattár állapítja meg, tekintettel a forrásadatok és eredeti termékek beszerzését szabályozó termékenként eltérő és időről időre változó, nemzetközi szerződésekben rögzített feltételekre.
6. Térítés a közműnyilvántartási térképek állami alapadat tartalmáért
----------------------------------
Tételszám Az adat megnevezése | Egység | Díjtétel (Ft)/év/ha
----------------------------------
6–1. A közműalaptérképek, közműtérképek, szakági helyszínrajzok térítési díja | hektár | 10
A rendelet 15. §-a szerinti díjat a település közműalaptérkép és szakági helyszínrajz területe alapján kell megállapítani.
7. Adatszolgáltatás digitális adatállományból
----------------------------------
Tételszám Az adat megnevezése | Egység | Díjtétel (Ft)
----------------------------------
7–1. Struktúrált földrészlet határpontok | pont | 80
7–2. Struktúrált egyéb síkrajzi részletek pontjai | pont | 60
7–3. Struktúrált magassági részletpontok, osztályba sorozási térkép adatai | pont | 30
7–4. Földrajzinév-tár adataiból történő adatszolgáltatás
500 rekordig | rekord | 60
a) Az ingatlan-nyilvántartás adataiban történő változást eredményező földmérési munkák végzéséhez szükséges adatok díját 50 ha/földrészletig a 4. táblázat alapján kell megállapítani.
b) Az e táblázatban feltüntetett díjtételeket egy település vagy fekvés egy részének vagy teljes adatállományának nagyfelhasználók (önkormányzatok, közműnyilvántartók stb.) részére történő adatszolgáltatásnál kell alkalmazni.
c) A díjtételbe a gépi adatszolgáltatás gépidő költsége beleértendő. A díjtétel a szolgáltatáson kívül más gépi feldolgozást nem tartalmaz.
d) Amennyiben az adatigénylő az adatállományon kívül a térkép kirajzolását és annak szolgáltatását is igényli, az adatszolgáltatási díjat 10–50%-kal növelni lehet
e) A 7–1. és 7–2. tételszámok esetében államilag még át nem vett adatállományok szolgáltatásánál a díjtétel 95%-át, az ilyen állományok államilag átvett adatállományra történő lecseréléséért a teljes díj 5%-át kell fizetni. Az így szolgáltatott nem hiteles adatokra is az állami alapadatokra kezelésére vonatkozó előírások az érvényesek.3
f) Az időközi változásokat tartalmazó teljes adatállományok szolgáltatása esetében a változott adatállomány/teljes adatállomány százalékában kell a fizetendő adatszolgáltatási díjat megállapítani.
8. Másolat topográfiai és földrajzi alaptérkép tisztázati munkarészeiről
---------------------------------
Tételszám Az adat megnevezése és mennyiségi egysége | Síkrajz + névrajz, Vízrajz Domborzatrajz Színfelbontás Összesen (Ft)
---------------------------------
8–1. 1:10 000 méretarányú topográfiai térképszelvény | 26 000 | 8 000 | 34 000 | 10 000 | 78 000
8–2. 1:25 000 méretarányú topográfiai térképszelvény | 36 000 | 10 000 | 47 000 | 10 000 | 103 000
8–3. 1:50 000 méretarányú topográfiai térképszelvény | 44 000 | 10 000 | 54 000 | 10 000 | 118 000
8–4. 1:100 000 méretarányú topográfiai térképszelvény | 52 000 | 10 000 | 62 000 | 10 000 | 134 000
8–5. 1:200 000 méretarányú topográfiai térképszelvény | 100 000 | 12 000 | 120 000 | 12 000 | 244 000
8–6. 1:250 000 méretarányú topográfiai térképszelvény | 130 000 | 15 000 | 150 000 | 15 000 | 310 000
a) A másolatok sokszorosítását a 1:10 000 méretarányú állami topográfiai térképszelvény felhasználása esetén az FM engedélyezi. Az adatfelhasználás módjáról és feltételeiről a FÖMI-vel szerződést kell kötni.
b) Az 1:25 000 és kisebb méretarányú állami topográfiai térképszelvények sokszorosítását a HM engedélyezi. Az adatfelhasználás módjáról és feltételeiről az MH Térképészeti Hivatallal kell szerződést kötni.
c) A másolatok sokszorosítása esetén a 8–1. tételtől a 8–6. tételig felsorolt díjakon felül a melléklet 9. pontjában meghatározott díjakat – a munka megkezdése előtt – kell fizetni.
d) Ismételt sokszorosítás esetén – a munka megkezdése előtt – csak a 9. táblázatban meghatározott díjakat kell fizetni.
e) A fizetendő díjak területarányosan csökkennek, ha a szelvény területét a rajz nem tölti ki.
f) Tíz évnél régebbi felmérésű szelvény esetén a síkrajzra, a vízrajzra és a színfelbontásra vonatkozó díjak 30–30%-kal csökkenthetők, a domborzatrajz díjtételére kedvezmény nem adható.
g) Ha a tisztázati rajzokról még nem készült nyomdai másolat, a központi adattár az összmásolatról fénymásolatot szolgáltathat.
9. Állami alapadatokat tartalmazó térképek felhasználása térképművekhez
Az állami alapadatok (térképmásolatok, nyomatok) és digitális adatállományok tartalmának felhasználásával készített sokszorosított térképek kiadására vonatkozó szerződések megkötésekor a következő adatszolgáltatási és engedélyezési díjtételeket kell alkalmazni:
|
Tételszám |
Az állami alapadatokból készült kiadvány méretaránya, a méretaránynak megfelelő tartalmi sűrűséggel |
Területi egység |
Első 1000 példány |
|
hagyományos |
digitális |
|
formában való forgalmazásért |
|
9—1. |
1:10 000-nél nagyobb |
Természetbeni 1 km2 |
9 600 Ft |
14 400 Ft |
|
9—2. |
1:10 000—1:25 000 |
Természetbeni 1 km2 |
1 100 Ft |
1 540 Ft |
|
9—3. |
1:25 001—1:50 000 |
Természetbeni 1 km2 |
450 Ft |
600 Ft |
|
9—4. |
1:50 001—1:100 000 |
Természetbeni 1 km2 |
140 Ft |
182 Ft |
|
9—5. |
1:100 001-nél kisebb |
Természetbeni 1 km2 |
35 Ft |
45 Ft |
a) További példányok esetén az első 1000 példányra megállapított díj 10%-a a további 1000 példányonként fizetendő adatszolgáltatási díj.
b) Állami alapadatokat tartalmazó térképekből átdolgozott vagy azonos tartalmú térképek készítéséhez – ha az ellenértékért vagy reklámként kerül forgalomba – a miniszter engedélye szükséges. A földművelésügyi miniszter engedélyének birtokában a FÖMI-vel, a honvédelmi miniszter engedélyének birtokában az MH TÉHI-vel szerződést kell kötni. Ebben kell megállapodni az adatfelhasználás módjáról és feltételeiről. Az állami alapadatokat tartalmazó értéknövelt termékek forgalmazása esetén az állami alapadat tartalomért a vonatkozó díjtétel 120%-át kell megfizetni. A szerződés alapján fizetendő díj adatszolgáltatási díjként kezelendő.
c) A díjfizetési kötelezettség független az adatok előállítási és kiadási időpontjától.
d) Minden olyan térképművön – megjelenési formájától függetlenül – amely az adatszolgáltató szervek által rendelkezésre bocsátott adatainak felhasználásával készült, fel kell tüntetni a következő szöveget: ,,Készült az állami alapadatok felhasználásával'', valamint az engedélyező nevét, az engedély számát és az évszámot, példányszámot és a kiadás számát is. Az eredetet jelölő szöveget a tematikailag kiegészített kiadványokon is fel kell tüntetni, a vázlatszerű kiadványokon azonban nem.
e) 10 évnél idősebb alapanyag (másolat, nyomat) felhasználásakor a díjat 30%-kal kell csökkenteni.
f) Domborzatrajzot tartalmazó kiadvány esetén a vonatkozó díjtételt 20%-kal növelni kell.
g) Az állami alapadatok felhasználásával készített, nyomdailag sokszorosított térképek forgalomba hozatalának engedélyezési díját a táblázat szerint kell megállapítani.
2. számú melléklet a 23/1997. (III. 21.) FM–HM–PM együttes rendelethez
Sajátos célú földmérési és térképészeti munkák hatósági vizsgálatának igazgatási szolgáltatási díjai
A záradékolást megelőző földhivatali vizsgálat díja:
a) Földrészlet határvonalának változása esetén összesen:4
6–10 földrészletig 1600 Ft
11–30 földrészletig 5000 Ft
31–100 földrészletig 8000 Ft
100 földrészlet fölött 20000 Ft
A földrészletek száma alatt a változás utáni földrészletek száma értendő. A földrészletek számának megállapításakor egy vázrajzon belül egy elszámolási egységnek a közvetlenül egymás mellett fekvő táblákat kell érteni, amelyeket legfeljebb csak vonalas létesítmények választanak el egymástól.
b) Földrészleten belüli épület és egyéb létesítmények feltüntetése esetén
500 Ft/új, változott vagy megszüntetendő létesítmény.
c) Művelési ág változás esetén
5 új alrészletig 260 Ft/alrészlet
minden további új alrészlet után 120 Ft/alrészlet
A munkarészek vizsgálati díjaként az a)–c) pontok szerinti díjak összeadódnak. Az 1 év (a fővárosban 2 év) után újra záradékolásra benyújtott vázrajzok vizsgálatáért a vizsgálati díj 50%-át kell megfizetni.
d) Több földrészletet érintő összefüggő szolgalmi jog bejegyzéshez készített vázrajz vizsgálati díja
az első földrészlet után 500 Ft/földrészlet
minden további földrészlet után 100 Ft/földrészlet
3. számú melléklet a 23/1997. (III. 21.) FM–HM–PM együttes rendelethez
Földmérési és térképészeti adatok igénylése
……………………………………………………………… ……………………………… iktatószám
az adatszolgáltató szervezet megnevezése
Alulírott kérem, hogy a(z) …………………………………………………… község …………………………………… hrsz.-ú földrészletről a következő földmérési adatokat, hitelesítve vagy hitelesítés nélkül* kiszolgáltatni szíveskedjenek.
(a megbízó neve és címe:……………………………………………………………………………………………… ),
Kelt: …………………………………………, …… év ………………………………………… hó …… nap
Jogosultságra vonatkozó megjegyzés:
...........................................
A fent felsorolt földmérési adatokat átvettem:
Kelt: …………………………………………, …… év ………………………………………… hó …… nap
* A megfelelő rész aláhúzandó.