1997. évi XCI. törvény
az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével aláírt ,,Békepartnerség'' program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról1
1997.11.05.
,,(3) A (2) bekezdésben megjelölt Tárcaközi Bizottság összetételét, feladat- és hatáskörét a Kormány állapítja meg.''
,,(1) A Keretdokumentum 4. pontjában megjelölt évenkénti Egyéni Partnerségi Programba (a továbbiakban: EPP) javasolt következő évi tevékenységek jegyzékét a honvédelmi miniszter és a külügyminiszter a NATO tervezési rendjére és annak határidőire tekintettel állítja össze, és minden év augusztus 15-éig megküldi az Országgyűlés honvédelemmel és külügyekkel foglalkozó bizottságainak, valamint a pénzügyminiszternek.''
,,(3) Az ismertté vált együttműködési tevékenységekről – a NATO tervező szervei által megküldött (a külföldi felajánlásokat is tükröző) munkaokmány és az (1) bekezdés szerinti jegyzék alapján – a honvédelmi miniszter és a külügyminiszter elkészíti a következő évi EPP tervezetét. A Kormány az EPP-tervezetet a tárgyév november 15-éig – jóváhagyás céljából – az Országgyűlés elé terjeszti.''
,,(4) Az Országgyűlés az EPP-tervezet jóváhagyásáról határozatban dönt, amely minisztériumok szerint elkülönítve tartalmazza a következő évre tervezett tevékenységek – költségfedezetük meghatározására alkalmas mennyiségi és más főbb adataikat feltüntető – listáját. Az ezek végrehajtására felhasználható összeget az Országgyűlés minisztériumonként, elkülönítetten a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvényben biztosítja. A költségvetési fejezeteken belül az elkülönített keretösszegeket más fejezeti alcímre átcsoportosítani nem lehet. A rendelkezésre álló forrásokhoz igazodva a tervezett tevékenységeket folyamatosan pontosítani szükséges.''
6. § ,,(1) Az 5. § (4) bekezdése szerint elfogadott EPP-tervezetben nem szereplő, a Keretdokumentum 3. d) pontjában meghatározott – az 5. § (4) bekezdése szerinti kereten belüli költségű – békepartnerségi tevékenységek végrehajtására, a magyar fegyveres erőkhöz tartozó, esetenként legfeljebb 1200 fő meghatározott időtartamra történő külföldre küldését, illetve külföldi fegyveres erőkhöz tartozó, e setenként legfeljebb 1200 fő meghatározott időtartamban Magyarország területén tartózkodását a Kormány engedélyezi. Ezen kontingensek küldése, illetve fogadása saját rendszeresített fegyverzetükkel, lőszer és robbanóanyag ellátmányukkal, valamint felszerelésükkel történhet. (2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti engedélyekről az Országgyűlés honvédelemmel és külügyekkel foglalkozó bizottságainak véleményét előzetesen kikéri.''
8. § ,,A Keretdokumentum – ezen belül az EPP – előző évi végrehajtásáról a Kormány minden év március 31-éig jelentést tesz az Országgyűlés honvédelemmel és külügyekkel foglalkozó bizottságainak.''
7. § Ez a törvény a kihirdetését követő hónap 15. napján lép hatályba.
Göncz Árpád s. k.,
a Köztársaság elnöke
Dr. Gál Zoltán s. k.,
az Országgyűlés elnöke