Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

1027/1998. (III. 13.) Korm. határozat

a közbiztonság javítása, a bűnözés visszaszorítása és az ország belső rendjének erősítése érdekében teendő intézkedésekről

1998.03.13.

A Kormány elismeri a rendvédelmi szervek állományának a közbiztonság fenntartása érdekében végzett munkáját, ugyanakkor megállapítja, hogy a rendvédelmi szerveken belül meglévő vezetési, strukturális, hatékonysági, morális és finanszírozási problémák kedvezőtlenül befolyásolják az állomány munkáját, és a közvéleményben erről kialakult képet. A Kormány a közbiztonság javítása, az állampolgárok biztonságérzetének helyreállítása, a belső rend erősítése céljából, a rendvédelmi szervek munkájának hatékonyabbá tétele érdekében a következő határozatot hozza:

Átfogó, koncepcionális kérdések

1. Javaslatot kell kidolgozni az adatvédelmi követelmények, illetve a nemzetbiztonság, a közbiztonság és a bűnmegelőzés igényeinek összehangolására. Az érintett törvények, szükség esetén az Alkotmány módosításával, valamint a nemzetközi jogharmonizációs követelmények figyelembevételével meg kell teremteni a jogszabályi feltételeit annak, hogy az igazságszolgáltatási és a rendvédelmi szervek a bűnözés elleni hatékony fellépés érdekében hozzáférhessenek a társadalomra veszélyes cselekmények eredményes megelőzéséhez, felderítéséhez és a bűnelkövetők felelősségre vonásához szükséges információkhoz.

Felelős: igazságügy-miniszter

Határidő: 1998. június 30.

2. El kell készíteni a Magyar Köztársaság középtávú rendvédelmi és kriminálpolitikai koncepcióját. A koncepció azon tevékenységi irányok és szakmapolitikai súlypontok meghatározását tartalmazza, amelyek középtávon szükségesek ahhoz, hogy Magyarország Európa biztonságos országai közé tartozzék, az igazságszolgáltatás és a bűnüldözés szervei eredményesebben léphessenek fel a bűnözés terjedésével szemben, megfelelő társadalmi elismerése legyen a rendvédelmi hivatás vállalásának, továbbá megteremthetők legyenek a rendvédelmi szervek, valamint a közbiztonság érdekében tevékenykedő helyi önkormányzatok és civil szervezetek eredményes együttműködésének feltételei. A Kormány felkéri a legfőbb ügyészt, hogy vegyen részt a dokumentum kidolgozásában.

Felelős: belügyminiszter, igazságügy-miniszter, pénzügyminiszter, polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

Határidő: 1998. október 31.

3. A középtávú rendvédelmi és kriminálpolitikai koncepcióra figyelemmel a rendvédelmi szervek dolgozzák ki saját szakterületük és a más feladatkörű rendvédelmi szervekkel történő együttműködés stratégiáját. A stratégia határozza meg azokat az intézkedéseket és feltételeket, amelyek révén fokozatosan elérhetővé válik a közbiztonság hatékony fenntartása, és a közbiztonságért felelős szervek közötti rendszeres szakmai együttműködés.

Felelős: belügyminiszter, igazságügy-miniszter, pénzügyminiszter, polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

Határidő: 1998. december 31.

4. a) Át kell világítani a rendvédelmi szervek feladatkörét és működését. A profiltisztítás keretében meg kell vizsgálni, hogy a rendvédelmi szervek hatáskörébe tartozó közigazgatási feladatok közül melyek utalhatók át más államigazgatási szerv hatáskörébe, vagy melyek láthatók el a rendvédelmi szerv keretében köztisztviselői feladatkörben, továbbá mely munkaterületek láthatók el közalkalmazottakkal, illetve fegyveres biztonsági őrökkel.

b) A vizsgálat térjen ki a szervezeten belüli ésszerűsítési lehetőségek feltárására, így különösen az állománnyal való gazdálkodás tervszerűbbé tételére, a szervezeti, működési és gazdálkodási rend racionalizálására, valamint a személyhez kötött juttatások és szolgáltatások körének csökkentésére.

c) A rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége közötti átfedések és párhuzamosságok csökkentése, valamint a közös célt szolgáló feladatvégrehajtás hatékonyságának javítása érdekében át kell tekinteni a nemzetbiztonsági szolgálatok működését és struktúráját.

Felelős: belügyminiszter, pénzügyminiszter, igazságügy-miniszter, honvédelmi miniszter, polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

Határidő: 1998. szeptember 30.

5. a) A Kormány az adatszolgáltatás tárgyszerűségének és nemzetközi összehasonlíthatóságának elősegítése érdekében szükségesnek tartja, hogy az egységes rendőrségi bűnügyi statisztika az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) belügyminisztériumi fejezetéből 1999. január 1-jei hatállyal a Központi Statisztikai Hivatal fejezetébe kerüljön át. Ezzel egyidejűleg javaslatot kell kidolgozni az adatszolgáltatás és a statisztikai feldolgozás pontosítására, a szakmai igények szerinti módosítására.

Felelős: Központi Statisztikai Hivatal elnöke, belügyminiszter

Határidő: 1998. június 30.

b) A Kormány felkéri az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökét, hogy az igazságügyi statisztika 1999. évi korszerűsítése során vegye figyelembe azokat a szakmai igényeket, amelyeket az egységes kriminálstatisztikai rendszer megkövetel.

6. Át kell tekintetni a szakértői intézményrendszer jogi és szervezeti feltételeit annak érdekében, hogy hatékonyabban segítsék az igazságszolgáltatás és a bűnüldözés szerveinek munkáját.

Felelős: igazságügy-miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: 1998. október 31.

Anyagi, pénzügyi kérdések

7. A Kormányzati Ellenőrzési Iroda (KEI) gyors vizsgálatának tapasztalatait figyelembe véve a pénzügyminiszter és a belügyminiszter közös előterjesztésben – a Nemzetbiztonsági Kabinet és a Gazdasági Kabinet előzetes állásfoglalása alapján – tegyen javaslatot a rendvédelmi szervek 1998. első félévben szükséges költségvetési többlet támogatására.

Felelős: pénzügyminiszter, belügyminiszter

Határidő: 1998. március 18.

8. A Kormányzati Ellenőrzési Iroda által lefolytatott átfogó vizsgálatot követően készüljön javaslat az 1999. évi költségvetési tervezés keretében a finanszírozással, valamint a rendőrség adósságállományának rendezésével összefüggő kérdések kezelésére.

Felelős: belügyminiszter, pénzügyminiszter, Kormányzati Ellenőrzési Iroda elnöke

Határidő: 1998. június 30.

9. A Kormány felkéri a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságot, valamint a Fővárosi Önkormányzat főpolgármesterét, hogy a rendőrség fővárosi lakásgondjainak enyhítéséhez a saját területükön adódó lehetőségeket tekintsék át. A Kormány utasítja a privatizációért felelős tárca nélküli minisztert, vizsgálja meg, hogy a CD Hungary Rt. tulajdonában lévő Budapest XII. kerület, Budakeszi úti három toronyház 62 lakása milyen feltételekkel bocsátható az Országos Rendőr-főkapitányság rendelkezésére. A lakásgondok enyhítésére irányuló komplett csomagtervről előterjesztést kell benyújtani a Kormányhoz.

Felelős: pénzügyminiszter, privatizációért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: az előterjesztés benyújtására: 1998. március 20.

10. Felül kell vizsgálni a Ferihegy Nemzetközi Repülőtér utasbiztonságát szolgáló szervek feladatkörét, finanszírozásuk rendszerét, és javaslatot kell kidolgozni a lekötött rendőri erők esetleges kiváltására, illetőleg a feladat finanszírozásához szükséges források bővítésére.

Felelős: belügyminiszter; közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter; pénzügyminiszter

Határidő: 1998. április 30.

Konkrét, szakmai kérdések

11. a) A Kormány szükségesnek tartja, hogy készüljön javaslat a Nemzetbiztonsági Kabinet részére – a személy-, pénz- és értékszállítással foglalkozó gazdálkodó szervezetek közreműködésével – a fokozottan veszélyeztetett munkakörben foglalkoztatottak technikai és személyi védelmét szolgáló intézkedésekre.

Felelős: belügyminiszter; közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter; ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter

Határidő: 1998. március 31.

b) A Kormány felhívja az igazságügy-minisztert, hogy vizsgálja meg a személy-, pénz- és értékszállítással foglalkozó, fokozott veszélynek kitett személyek hatékonyabb büntetőjogi védelmének lehetőségét, és ennek eredményétől függően készítsen javaslatot a Kormány részére.

Felelős: igazságügy-miniszter

Határidő: 1998. május 21.

12. a) Felül kell vizsgálni a külföldiek magyarországi beutazásához és tartózkodásához szükséges anyagi fedezet mértékét, és javaslatot kell készíteni az egynapi tartózkodáshoz szükséges pénzügyi fedezet újraszabályozására.

Felelős: pénzügyminiszter, belügyminiszter

Határidő: 1998. március 26.

b) Meg kell vizsgálni a külföldiek által kiállítandó – alábbi tartalmú – beutazási adatlap bevezetésének szakmai célszerűségét, jogi, technikai és pénzügyi feltételeit:

– a beutazó személyi adatai, a beutazás célja, időtartama, a magyarországi tartózkodási helye, illetve az itt-tartózkodás költségeinek fedezetére vonatkozó adatok;

– a beutazó nyilatkozata, amelyben tudomásul veszi, hogy a valótlan és hamis adatszolgáltatás, valamint a jogszabályok egyéb megsértése azonnali kiutasítást vonhat maga után.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 1998. március 31.

13. a) Javaslatot kell kidolgozni a kijelölt helyen tartózkodó, jogsértést elkövetett külfödiek szálláshely elhagyására vonatkozó szabályok nemzetközi követelményekkel összhangban álló szigorítására;

b) meg kell vizsgálni a repülőtéri tranzitvízum bevezetésének lehetőségét;

c) intézkedni kell a határon történő vízumkiadás kivételes jellegének érvényesítésére.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: az a) és b) pontra: 1998. március 26., a c) pontra: azonnal

14. Javaslatot kell készíteni – összhangban a 2044/1998. (II. 25.) Korm. határozattal – a Büntető Törvénykönyv 263. §-ának módosítására, a robbanóanyaggal, robbanószerrel, lőfegyverrel vagy lőszerrel történő visszaélés büntetési tételeinek szigorítása céljából. A módosítás tegye lehetővé, hogy a kihirdetést követően az állampolgároknak három hónap álljon rendelkezésére az előzőekben felsorolt, jogellenesen tartott tárgyak önkéntes beszolgáltatására, és biztosítson mentességet az önkéntes beszolgáltató részére a jogellenes birtoklás büntetőjogi következményei alól.

Felelős: igazságügy-miniszter

Határidő: 1998. április 30.

15. Javaslatot kell készíteni a szervezett, gazdasági jellegű bűnözés elleni hatékonyabb fellépés jogszabályi és anyagi feltételeinek megteremtéséről szóló 1077/1996. (VII. 16.) Korm. határozat 1. b) pontjának módosítására abból a célból, hogy a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) feladatkörébe a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 2. számú mellékletének 1–8., illetve 14–19. pontjaiban felsorolt fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek által elkövetett, továbbá a gazdálkodással, illetőleg a szervezett bűnözéssel összefüggő kiemelkedő súlyú bűncselekmények tartozzanak.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára, belügyminiszter, igazságügy-miniszter

Határidő: 1998. március 20.

16. Elő kell készíteni – a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény módosítására irányuló törvényjavaslat elfogadásától függően – a fedővállalkozások létrehozásának és működtetésének, valamint a fedett nyomozók alkalmazásával kapcsolatos eljárás részletes szabályait.

Felelős: belügyminiszter, pénzügyminiszter, igazságügy-miniszter, nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

Határidő: 1998. június 30.

A társadalmi kapcsolatok erősítését szolgáló

kérdések

17. A Kormány szükségesnek tartja a rendőrség, a települési önkormányzatok, valamint az állampolgárok és szervezeteik közötti együttműködés erősítését, ennek keretében – elsősorban az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítványon keresztül – a ,,Szomszédok Egymásért Mozgalom'', a polgárőr szervezetek, valamint a polgárok bűnmegelőzési célú szerveződései tevékenységének pénzügyi és szakmai támogatását.

Felelős: belügyminiszter, Országos Bűnmegelőzési Tanács elnöke

Határidő: folyamatos

18. a) A Kormány felhívja az Országos Bűnmegelőzési Tanács elnökét, hogy az Országos Bűnmegelőzési Program megvalósítása érdekében intézkedjen a program széles körű megismertetésére, segítse elő a helyi programok kialakítását. A Kormány felkéri a megyei közgyűlések elnökeit és a fővárosi főpolgármestert, valamint a polgármestereket, hogy működjenek közre a program céljainak megvalósításában.

Felelős: Országos Bűnmegelőzési Tanács elnöke

Határidő: folyamatos

b) A Kormány felhívja a megyei, fővárosi közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy koordinálják – a közigazgatási kollégiumok intézményét felhasználva – az érintett hatóságoknak a közbiztonság javítására és a feketegazdaság elleni fellépésre irányuló tevékenységét, és biztosítsák az illetékes területi rendvédelmi szervek vezetőinek részvételét a közbiztonságot érintő kérdések megoldásában. A Kormány felkéri a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetőjét, hogy a fenti cél elérését ajánlás kiadásával segítse elő.

Felelős: megyei, fővárosi közigazgatási hivatalok vezetői

Határidő: 1998. március 31., illetve folyamatos

Fejlesztési, informatikai és távközlési kérdések

19. a) Felül kell vizsgálni a titkos információgyűjtés technikai feltételeinek fejlesztésére irányuló tevékenységet, ennek keretében biztosítani kell a párhuzamos fejlesztések kiküszöbölését, továbbá fel kell gyorsítani a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál folyamatban lévő rekonstrukciót.

Felelős: polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter; belügyminiszter; pénzügyminiszter; közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

Határidő: azonnal

b) Elő kell készíteni a távközlési szolgáltatókkal történő együttműködést szabályozó jogszabály tervezetét annak érdekében, hogy biztosítható legyen a mobil telefonhálózatok törvényi előírásoknak megfelelő ellenőrizhetősége.

Felelős: polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

Határidő: 1998. április 30.

c) A rendőrség információáramlásának gyorsítása és biztonságának javítása érdekében egységes rádióforgalmazási rendszert kell kialakítani. Az információk fokozott védelmének megteremtése érdekében ki kell dolgozni a megfelelő titkosítási eljárás rendszerét, és a speciális alkalmazásoknál biztosítani kell a lehallgatás elleni védett rádióforgalmazás technikai feltételeit. Az erre vonatkozó javaslatot – a Nemzetbiztonsági Kabinet előzetes állásfoglalását követően – szükség esetén a Kormány elé kell terjeszteni.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 1998. március 26.

d) A Nemzetbiztonsági Kabinet tekintse át a bűnüldözési célú informatikai rendszerek összehangolásának és fejlesztésének lehetőségét.

Felelős: Nemzetbiztonsági Kabinet vezetője

Határidő: 1998. március 26.

20. A rendőrség jobb elérhetősége érdekében meg kell vizsgálni a rendőri segélyhívórendszer kiépítésének lehetőségeit, elsősorban a bűnőzéssel leginkább fertőzött területeken. Bővíteni kell az állampolgárok panaszainak, bejelentéseinek fogadására alkalmas technikai feltételeket. Meg kell vizsgálni a zöldszámrendszer rendőrkapitánysági szintig történő kiterjesztésének lehetőségét. A javaslatot a megvalósítás költségvetési feltételeinek bemutatásával – a Nemzetbiztonsági Kabinet előzetes állásfoglalását követően – a Kormány elé kell terjeszteni.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 1998. április 30.

21. A Kormány szükségesnek tartja, hogy a Nemzetbiztonsági Kabinet tekintse át a Kormányzati Ellenőrzési Iroda által a gépjárműlopások felderítésének hatékonyságáról készített jelentéséből adódó közvetlen feladatokról szóló 2245/1997. (VII. 29.) Korm. határozat végrehajtásának helyzetét. A Kormány felhívja a KEI elnökét, hogy utóvizsgálat keretében tekintse át a lopott gépjárművek felderítésének technikai rendszereire kiírt belügyminisztériumi pályázat 1997. szeptemberi értékelését, továbbá a pályázat alapján tett intézkedéseket.

Felelős: Nemzetbiztonsági Kabinet vezetője, Kormányzati Ellenőrzési Iroda elnöke

Határidő: 1998. április 30.

Eljárási, módszertani kérdések

22. a) A Nemzetbiztonsági Kabinet tekintse át a rendvédelmi szervek és a nemzetbiztonsági szolgálatok egymással kapcsolatos információs igényeit és az információátadás gyakorlatát. Az érintett miniszterek dolgozzanak ki javaslatot az egymásnak átadható információk továbbításának és kezelésének rendjére.

b) Intézkedni szükséges annak érdekében, hogy a hatóságok hivatalos eljárásuk során tudomásukra jutott, más hatóság hatáskörét érintő, jogsértésre utaló adatokat – az adatvédelmi követelmények figyelembevételével – a hatáskörrel rendelkező hatóságnak folyamatosan átadják.

Felelős: Nemzetbiztonsági Kabinet vezetője, érintett miniszterek

Határidő: 1998. március 26.

23. A Kormány felhívja a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetőjét, hogy koordinálja és ellenőrizze a jelen határozatból adódó feladatok végrehajtását, gondoskodjon arról, hogy a testület tevékenysége rendszeressé váljon, s megfelelően igazodjék az aktuális feladatokhoz. Szükség esetén a szakmai feladatok megoldásához, összehangolásához az érintett szervezetek képviselőiből álló szakmai, szakértői csoportokat hozzon létre.

Felelős: Nemzetbiztonsági Kabinet vezetője

Határidő: azonnal

24. Az Országos Rendőr-főkapitányság, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, a Határőrség Országos Parancsnoksága, a Tűzoltóság Országos Parancsnoksága, a Polgári Védelmi Országos Parancsnokság, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal készítsen együttes utasítást a súlyos bűncselekmények és a közbiztonságot veszélyeztető rendkívüli események során történő együttműködés és az összehangolt intézkedések szabályaira. Az együttes utasítás kiadását megelőzően a Nemzetbiztonsági Kabinet állásfoglalását ki kell kérni.

Felelős: érintett miniszterek, Nemzetbiztonsági Kabinet vezetője

Határidő: 1998. március 31.

25. A Kormány az előterjesztés mellékleteként bemutatott programjavaslatot, mint a további munka eredményességét javító szakmai javaslatokat tudomásul veszi. Felhívja a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetőjét, hogy a testület 1998. április 15-ig tételesen tekintse át és értékelje a javaslatokat. Gondoskodjon arról, hogy az érintett rendvédelmi szervek az elfogadott javaslatokat munkájuk során hasznosítsák.

Felelős: Nemzetbiztonsági Kabinet vezetője

Határidő: 1998. április 15.

Horn Gyula s. k.,
miniszterelnök

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás