1037/1998. (III. 27.) Korm. határozat
a hágai Nemzetközi Bíróság döntésével összefüggő kormányzati feladatok végrehajtásával kapcsolatos egyes szervezeti kérdésekről
A Kormány
1. dr. Nemcsók Jánosnak, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának a hágai Nemzetközi Bíróság döntését követő magyar–szlovák tárgyalásokon részt vevő magyar delegáció vezetőjének, valamint a delegációnak a felhatalmazását megerősíti és meghosszabbítja;
2. hozzájárul, hogy a delegáció munkájának támogatását továbbra is a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának Titkársága keretében működő Dunai Programiroda lássa el, ennek érdekében a 2312/1997. (X. 8.) Korm. határozatban engedélyezett 9 fős létszámbővítést 1998. december 31-ig fenntartja;
Felelős: Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára
3. tudomásul veszi, hogy a 2297/1997. (IX. 30.) Korm. határozat értelmében a Miniszterelnöki Hivatalhoz kormányzati érdekből 1998. március 31-ig kirendelt 6 fő köztisztviselő kirendelése – beleegyezésükkel, változatlan feltétellel – 1998. december 31-ig meghosszabbodik;
Felelős: Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára; környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter; közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter; külügyminiszter
Határidő: 1998. március 31.
4. a Dunai Programiroda működési költségeinek, valamint a magyar tárgyaló delegáció személyi és dologi kiadásainak fedezetére (utazás, szállás, külföldi tapasztalatok felmérése, tolmácsolás, dokumentálás stb.) az 1998. évi költségvetésben szereplő jelenlegi előirányzaton felül a költségvetés általános tartaléka terhére további 115 millió forintot biztosít a melléklet szerint a Miniszterelnöki Hivatal X. fejezet, 9. cím, 2. alcím, 41. Bős–Nagymaros feladatkörrel kapcsolatos feladatok koordinálása előirányzat-csoporton.
Felelős: pénzügyminiszter
Határidő: 1998. április 1.
Horn Gyula s. k.,
miniszterelnök
Melléklet az 1037/1998. (III. 27.) Korm. határozathoz
A 115,0 millió forint átcsoportosítása a X. Fejezet Miniszterelnökség, 9. cím Fejezeti kezelésű előirányzatok, 2. alcím Célelőirányzatok, 41. előirányzati csoport Bős–Nagymaros feladatkörrel kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálása (Államháztartási egyedi azonosító: 208570) számára a X. Fejezet Miniszterelnökség, 12. cím Tartalékok, 1. alcím Költségvetés általános tartaléka (Államháztartási egyedi azonosító: 001414) terhére történik. Az adatlap közlését mellőzzük.