Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

157/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet

az igazságügy-miniszter feladat- és hatásköréről

1998.10.08.

A Kormány az igazságügy-miniszter feladatával és hatáskörével kapcsolatban a következőket rendeli el:

1. § (1) Az igazságügy-miniszter (a továbbiakban: miniszter) a jogszabály-előkészítés szakmai színvonala biztosításának fő felelőse. E feladatának ellátása során – a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel és az adott tárgykör szerint hatáskörrel rendelkező szakminiszterrel együttműködve – gondoskodik arról, hogy a jogszabályok összhangban legyenek a Magyar Köztársaság Alkotmányával, valamint más jogszabályokkal, megfeleljenek a jogállamiság követelményeinek, továbbá a jogalkotás szakmai követelményeinek, illetőleg beilleszkedjenek az egységes jogrendszerbe.

(2) A jogrendszer alkotmányosságának és egységének megvalósulása érdekében a miniszter a jogszabály-előkészítés során alkotmányossági, valamint jogi-kodifikációs szempontból minden jogszabályt megvizsgál és véleményez.

(3) A miniszter a jogszabálytervezeteket előzetesen megvizsgálja és véleményezi abból a szempontból is, hogy azok megfelelnek-e Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek, különös tekintettel az emberi jogi tárgyú kötelezettségekre.

(4) A Kormány törvényalkotási programjavaslatának előkészítése során a miniszter gondoskodik arról, hogy a program megfeleljen mindazoknak a szempontoknak, amelyek a jogszabályok összhangjának és a jogrendszer egységének a megteremtését biztosítják.

(5) A miniszter összehangolja a jogszabályok hatályosságának és időszerűségének folyamatos felülvizsgálatát, és ennek alapján a jogszabályok deregulálását. Felelős a deregulációs szempontok kidolgozásáért és érvényesítéséért, valamint a szükséges jogszabály-módosítások és hatályon kívül helyezések rendszeres elvégzéséért.

2. § (1) A jogrendszer összhangjának és egységességének érvényre juttatása érdekében a jogszabály-előkészítés során a miniszter

a) a törvényjavaslat tervezetét az előterjesztő szakminiszterrel együtt készíti el, és terjeszti a Kormány elé,

b) egyetértése szükséges a szakminiszter által előkészített kormányrendelet tervezetének a Kormány elé terjesztéséhez,

c) véleményezi a szakminiszter által elkészített miniszteri rendelet tervezetét.

(2) A miniszter koordinálja a jogszabálytervezetek átfogó társadalmi-gazdasági hatásvizsgálatának az elkészítését. Ennek keretében ellenőrzi az előzetes hatásvizsgálat elvégzését, és erről a Kormány megfelelő tájékoztatását. Továbbá összehangolja a jelentősebb jogszabályok, elfogadástól számított két éven belüli, utólagos hatásvizsgálatának elvégzését, és – a jogszabály előkészítéséért felelős miniszterrel együtt – javaslatot tesz a szükséges szervezeti vagy jogszabály-módosítási intézkedésekre.

(3) A jogszabály-előkészítés szakmai színvonalának emelése érdekében a miniszter tudományos kutatásokat kezdeményez, szervez és irányít.

3. § A miniszter gondoskodik

a) az Alkotmány megváltoztatására vonatkozó törvények,

b) az alkotmányos alapjogok és alapvető emberi jogok érvényesülését garantáló törvények,

c) – a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel együttműködve – a központi államszervezetre vonatkozó törvények,

d) a büntetőjogi, a polgári jogi, a családjogi és az igazságszolgáltatást érintő törvények,

e) a Kormány eseti döntése alapján – a szakminiszterrel együttműködve – a gazdasági jog körébe tartozó, több tárca feladatait is érintő törvények,

f) a társasági jog, a szellemi tulajdon és a versenyjog területét szabályozó törvények

előkészítéséről.

4. § (1) A miniszter az igazságszolgáltatással összefüggő jogalkotási feladatainak ellátása keretében kiadja

a) a bíróságok szervezetére és eljárására vonatkozó rendeleteket, valamint a büntetőjogi, a polgári jogi, a családjogi és az igazságszolgáltatás körébe tartozó más rendeleteket,

b) a bírósági végrehajtást érintő, valamint a közjegyzők, ügyvédek, jogtanácsosok, igazságügyi szakértők tevékenységével kapcsolatos rendeleteket.

(2) Jogalkotási feladatainak ellátásához szükséges körben, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács közreműködésével – a bírósági gyakorlat és a bírósági statisztikai adatok felhasználásával – elemzi a jogszabályok hatályosulását.

5. § (1) A miniszter – külön jogszabályban meghatározottak szerint – tagként részt vesz az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tevékenységében, és gyakorolja az e tagságból következő összes feladat- és hatáskört.

(2) A miniszter felhívja a külön jogszabály alapján a Legfelsőbb Bíróság jogegységi eljárását indítványozni jogosult figyelmét, ha olyan problémát észlel, ami nehezíti a joggyakorlat továbbfejlesztését, az országos ítélkezési gyakorlat egységességének biztosítását és ezen keresztül az igazságszolgáltatás megfelelő működését.

6. § (1) A miniszter – eltérő kormánydöntés, illetve az érdekelt miniszterekkel történő eltérő megállapodás hiányában – képviseli a Kormányt az Alkotmánybíróság eljárásában, ha az eljárást a Kormány kezdeményezi.

(2) Egyéb kezdeményezésre indult alkotmánybírósági eljárásban törvény vagy kormányrendelet felülvizsgálata esetén a miniszter előkészíti, illetve összehangolja a kormányálláspont kialakításához szükséges előterjesztést, miniszteri rendelet felülvizsgálata esetén pedig véleményezési joga van.

7. § (1) A miniszter – külön jogszabályban meghatározottak szerint – gondoskodik a Magyar Köztársaság által megkötött két- és többoldalú közjogi, polgári jogi, családjogi és büntetőjogi jogsegélyszerződések végrehajtásáról.

(2) A miniszter ellát nemzetközi szerződések előkészítésével, kihirdetésével és értelmezésével kapcsolatos feladatokat. Ennek keretében alkotmányossági és jogrendszerbe illesztési szempontból – az illetékes miniszterrel együttműködve – előzetesen, megkötésük előtt, véleményezi az Országgyűlés és a Kormány hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződéseket.

(3) A miniszter szervezi és összehangolja az Európa Tanács és a Magyar Köztársaság közötti, a jog területén történő együttműködést.

(4) A miniszter gondoskodik arról, hogy az Európa Tanács keretében létrehozott igazságügyi tárgyú nemzetközi egyezmények elfogadása, illetve az ilyen tárgyú ajánlások gyakorlati megvalósítása, az ehhez szükséges feltételek kialakulását követően megtörténjék. Véleményt nyilvánít, illetőleg kezdeményezi a jog területére eső egyéb egyezmények elfogadását.

(5) A miniszter kijelöli az Európa Tanács emberi jogi, általános jogi és büntetőjogi igazgatótanácsaiban részt vevő magyar képviselőket.

8. § (1) A miniszter összehangolja a magyar jogrendszer felkészítését az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Ennek keretében – az érintett miniszterek bevonásával – összeállítja az Európai Unióhoz történő csatlakozást előkészítő jogharmonizációs programot, figyelemmel kíséri és előmozdítja e program teljesítését, valamint gondoskodik a jogharmonizációs tevékenység elvi és módszertani egységéről.

(2) A miniszter a jogszabálytervezetet véleményezi abból a szempontból is, hogy az összeegyeztethető-e az Európai Közösségek jogával. Véleményét ismerteti a Kormány, valamint – ha törvényjavaslat esetén az szükségessé válik – a javaslat tárgya szerint érintett országgyűlési bizottság ülésén.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott feladat teljesítése érdekében a jogszabály megalkotására vagy nemzetközi szerződés megkötésére irányuló előterjesztéshez kapcsolódóan nyilatkozik arról, hogy a tervezet összeegyeztethető-e az Európai Közösségek jogával.

(4) A miniszter – szükség szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács közreműködésével – ellátja az Európai Unióban megvalósuló bel- és igazságügyi együttműködésbe való bekapcsolódással járó, igazságügyi természetű feladatokat.

(5) A miniszter összehangolja az Európai Közösségek jogszabályainak magyar nyelvre történő lefordítását.

9. § A miniszter ellátja a közjegyzők, az ügyvédek, a jogtanácsosok, a bírósági végrehajtók és az igazságügyi szakértők tevékenységével kapcsolatos – külön jogszabályban meghatározott – feladatokat, és kamaráik felett gyakorolja a törvényességi felügyeletet.

10. § (1) A miniszter kezdeményezi és ösztönzi a jogalkotást és a jogalkalmazást elősegítő informatikai rendszerek létrehozását, és közreműködik ezek kialakításában.

(2) A miniszter gondoskodik a Céginformációs Szolgálat működtetéséről.

11. § A miniszter ellátja a szakfordító és tolmácstevékenység ágazati irányítását, valamint felügyeletet gyakorol az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda működése felett.

12. § A miniszter jogszabályban foglaltaknak megfelelően ellátja a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos kormányzati feladatokat. Felügyeli a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal tevékenységét, és gondoskodik a kisebbségi önkormányzatok és a kisebbségi feladatok ellátására létrehozott közalapítványok működéséhez szükséges költségvetési előirányzatokról.

13. § A miniszter – külön jogszabályban meghatározottak szerint – az Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal együttműködve

a) kialakítja az igazságügyi statisztika rendszerét,

b) felügyeli az igazságügyi informatikai országos rendszerek működtetését, és fejleszti az igazságügyi informatika rendszerét.

14. § A miniszter – a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel együttesen – gondoskodik a hivatalos jogszabálygyűjtemények kiadásáról.

15. § A miniszter meghatározza

a) a bírósági és az ügyészségi fogalmazók, a közjegyzőjelöltek, az ügyvédjelöltek, a jogi előadók és a más munkakörben dolgozó jogászok jogi szakvizsgájának, valamint egyéb szakmai továbbképzésének alapvető szabályait és feltételeit,

b) a bírósági végrehajtók és végrehajtási ügyintézők szakvizsgájának, szakmai továbbképzésének alapvető szabályait és feltételeit.

16. § A miniszter – külön jogszabályban meghatározottak szerint – irányítja és ellenőrzi a büntetés-végrehajtás szervezetének működését.

17. § (1) A miniszter – külön jogszabályban meghatározottak szerint – a honvédelem központi irányításával kapcsolatban

a) meghatározza a hatáskörébe tartozó honvédelmi feladatok végrehajtásának szakmai követelményeit,

b) biztosítja a honvédelmi felkészítés és az országmozgósítás ágazati feladatainak végrehajtását,

c) előkészíti, egyezteti és a Kormány elé terjeszti az igazságszolgáltatásra vonatkozó rendkívüli intézkedéseket tartalmazó jogszabálytervezeteket,

d) az igazságszolgáltatásra vonatkozó és kihirdetésre alkalmasnak elfogadott rendkívüli intézkedéseket tartalmazó jogszabálytervezeteket tájékoztatásul megküldi a köztársasági elnöknek.

(2) A miniszter rendkívüli állapot vagy szükségállapot idején – külön jogszabályban meghatározottak szerint – előkészíti, szervezi és a bírói függetlenség sérelme nélkül felügyeli az igazságszolgáltatásra vonatkozó rendkívüli intézkedések végrehajtását.

18. § (1) A miniszter

a) az egyházak vonatkozásában tárcája tevékenységében érvényesíti a kormányprogramban foglaltakat, az ebből fakadó kormányzati tevékenységet koordináló nemzeti kulturális örökség miniszterével együttműködve ellátja az ágazati feladatokat;

b) a határon túli magyarok vonatkozásában tárcája tevékenységében érvényesíti az Alkotmány 6. § (3) bekezdésében, valamint a kormányprogramban meghatározott szempontokat, az ebből fakadó kormányzati tevékenységet koordináló külügyminiszterrel, illetve a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével együttműködve ellátja az ágazati feladatokat.

(2) A miniszter ellátja a külön jogszabályok által hatáskörébe utalt egyéb feladatokat; kiadja a hatáskörébe tartozó egyéb jogszabályokat.

19. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Egyidejűleg hatályát veszti az igazságügy-miniszter feladat- és hatásköréről szóló 41/1990. (IX. 15.) Korm. rendelet és az azt módosító 160/1991. (XII. 14.) Korm. rendelet, a 8/1994. (I. 27.) Korm. rendelet, a 101/1994. (VI. 29.) Korm. rendelet és a 125/1997. (VII. 23.) Korm. rendelet.

Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás