26/1998. (XII. 19.) KHVM rendelet
a gépkocsik környezetvédelmi felülvizsgálatáról és ellenőrzéséről szóló 18/1991. (XII. 18.) KHVM rendelet módosításáról
A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 151/1994. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján – a belügyminiszterrel, a környezetvédelmi miniszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:
1. § A gépkocsik környezetvédelmi felülvizsgálatáról és ellenőrzéséről szóló 18/1991. (XII. 18.) KHVM rendelet (a továbbiakban: R.) 4. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép.
2. § (1) Az R. 4. számú mellékletében e rendelet hatálybalépését megelőzően meghatározott tartalommal és formában legyártott igazolólapok 1999. június 30-ig adhatóak ki.
(2) Az R. 2. és 4. számú mellékletében e rendelet hatálybalépését megelőzően meghatározott tartalommal és formában kiadott igazolólapok a rajtuk feltüntetett időpontig érvényesek.
(3) Az R. 2. és 4. számú mellékletében e rendelet hatálybalépését megelőzően meghatározott tartalommal és formában kiadott – érvényes – igazolólapokon az R. 2. §-ának (7) bekezdésében meghatározott, külön jogszabály szerinti kedvezményre vonatkozó jogosultság igazolása a ,,Környezetvédelmi jóváhagyás'' rovat hiányában az adatok rájegyzésével történik.
3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
Katona Kálmán s. k.,
közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter
Melléklet a 26/1998. (XII. 19.) KHVM rendelethez
valamint kettős üzemű gépkocsihoz1
Mérete: 70 x 100 mm |
||||||||
|
|
|
|
|
||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
I G A Z O L Ó L A P Környezetvédelmi felülvizsgálatról Otto-rendszerű motorral meghajtott gépkocsihoz |
|
motorszám Környezetvédelmi beállítási jellemzők: A beépített motor: benzin üzemű* / tiszta gáz üzemű* / kettős üzemű (benzin és gáz)* Katalizátor fajtája: …………………………… |
||||||
|
|
|
|
|
||||
|
||||||||
|
||||||||
|
||||||||
|
||||||||
|
||||||||
|
||||||||
|
||||||||
|
||||||||
rendszám Érvényes:……………………………..….-ig. A felülvizsgálatot végző aláírása: ………………………….. azonosítószáma: ………………….……. P.H. Érv. korlátozása: ……………..……..-ig aláírás: ………………….... P.H. Sorszám: B- ………….. |
Beállítási adatok: Benzin-üzem Gáz-üzem |
|||||||
Alapelőgyújtás: Zárásszög: Alapjárati ford.
Alapjárati CO (%): CH (ppm)
Max.ford.60%: CO(%): CH (ppm) |
………… ………… …………
………… …………
………… ………… |
………... ………... ………...
………... ………...
………… ………… |
||||||
* A nem kívánt törlendő |
|
|||||||
Mérete: 70 x 100 mm |
||||||
|
|
|
|
|
||
|
|
|
||||
|
|
|
||||
|
|
|
||||
|
|
|
||||
|
|
|
||||
|
|
|
||||
|
|
|
||||
|
|
|
||||
|
|
|
||||
I G A Z O L Ó L A P Környezetvédelmi felülvizsgálatról Dízel-rendszerű motorral meghajtott gépkocsihoz |
|
motorszám Környezetvédelmi beállítási jellemzők: Beállítási adatok: |
||||
Előbef. szög ……………..…oft/…………….1/min-1 Teljes töltés leszab. ford. sz.: …….……….1/min-1 Füstölés: K1: …………………… /m-1/ K2: …………………… /m-1/ |
||||||
|
|
|
|
|||
|
||||||
|
||||||
|
||||||
|
||||||
|
||||||
|
||||||
|
||||||
|
||||||
rendszám Érvényes:……………………………..….-ig. A felülvizsgálatot végző aláírása: ………………………….. azonosítószáma: ………………….……. P.H. Érv. korlátozása: ……………..……..-ig aláírás: ………………….... P.H. Sorszám: D- ………….. |
Környezetvédelmi jóváhagyás: |
|||||
ENSZ-EGB 49.02/A (EURO-1) igen / nem* ENSZ-EGB 83.01/C igen / nem* ENSZ-EGB 49.02/B és ENSZ-EGB 51.02 (EURO II) igen / nem* ENSZ-EGB 83.02/C igen / nem* Közlekedési Felügyelet ……………………….. P.H. áláírás Dátum/napló/tételszám: ……………………….. * A nem kívánt törlendő |
||||||
Lásd 1998. MK 114. szám 7386. oldal.
Lásd 1998. MK 114. szám 7386. oldal.