45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet
a kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelyek osztályba sorolásáról, valamint a falusi szálláshelyek minősítéséről
1998.07.01.
1. § (1) E rendelet alkalmazásában kereskedelmi szálláshely – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – az az erre a célra épített vagy átalakított és használt létesítmény, amely megfelel a rendelet 2. számú mellékletében meghatározott követelményeknek, és üzletszerűen, folyamatos napi üzemeltetéssel, megszakítás nélkül szállásszolgáltatást nyújt. A kereskedelmi szálláshelyeknek minősülő létesítményeket a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
(2) Nem minősül kereskedelmi szálláshelynek a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó fizetővendéglátó szálláshely, valamint a falusi szállásadás keretében idegenforgalmi célból hasznosított magánszálláshely.
2. § A kereskedelmi szálláshely besorolásának követelményeit a rendelet 2. számú melléklete, a falusi szállásadás keretében hasznosított magánszálláshely minősítési és a fizetővendéglátó szálláshely osztályba sorolási követelményeit pedig a rendelet 3. számú melléklete határozza meg.
3. § (1) Kereskedelmi szálláshely működési engedély és osztályba sorolás nélkül, fizetővendéglátó és falusi szálláshely hatósági nyilvántartásba vétel és osztályba sorolás, illetve minősítés nélkül nem működhet.
(2) A kereskedelmi szálláshelyet a 2. számú mellékletben, a falusi és a fizetővendéglátó szálláshelyet pedig a 3. számú mellékletben foglaltaknak megfelelően a szálláshely fenntartója, üzemeltetője (a továbbiakban együtt: üzemeltető) minősíti, illetve sorolja osztályba.
4. § (1) A kereskedelmi szálláshely üzemeltetője az, akinek a nevére a szálláshely működési engedélyét kiállították. Az üzemeltető köteles az üzemeltetés megkezdése előtt a szálláshely osztályba sorolását a szálláshely szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamarának (a továbbiakban: KIK) írásban bejelenteni. A fizetővendéglátó, valamint a falusi szálláshely osztályba sorolását, illetve minősítését a szállásadó a szálláshely szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatala jegyzőjének (a továbbiakban: jegyző) köteles bejelenteni.
(2) Az osztályba sorolási feltételek meglétét a kereskedelmi szálláshely szerint illetékes jegyző, a KIK, valamint a fogyasztóvédelmi felügyelőség jogosult ellenőrizni. A fizetővendéglátó szálláshely osztályba sorolási, valamint a falusi szálláshely minősítési feltételeinek meglétét a jegyző és a fogyasztóvédelmi felügyelőség jogosult ellenőrizni.
(3) Ha az ellenőrzésre jogosult szervezet megállapítja, hogy a kereskedelmi vagy a fizetővendéglátó szálláshely osztályba sorolása, illetve a falusi szálláshely minősítése nem felel meg a feltételeknek, illetőleg az épület és berendezési állapota, minősége, tisztasága kifogásolható, az üzemeltetőt, illetve a magánszállásadót a hiányosság megszüntetésére hívja fel. Az üzemeltető, illetve a magánszállásadó köteles a felhívás időpontjától számított 30 napon belül a hiányosságot megszüntetni, vagy ha az nem lehetséges, a kereskedelmi vagy fizetővendéglátó szálláshelyet alacsonyabb osztályba sorolni, illetőleg a falusi szálláshelyet átminősíteni, és erről az ellenőrzést végző szervezetet, valamint – a fizetővendéglátás és a falusi szállásadás keretében hasznosított magánszálláshely kivételével – a KIK-et értesíteni. A fizetővendéglátó és a falusi szálláshely esetében a jegyzőt kell értesíteni.
(4) Ha a kereskedelmi szálláshely üzemeltetője az ellenőrzésre jogosult szervezet felhívásától számított 30 nap alatt a hiányosságokat nem szüntette meg, illetőleg a kereskedelmi szálláshely alacsonyabb osztályba sorolásáról, a falusi szálláshely átminősítéséről, illetve a fizetővendéglátó szálláshely alacsonyabb osztályba sorolásáról nem gondoskodott, – a fizetővendéglátó szálláshely kivételével – a KIK jogosult a kereskedelmi szálláshelyet az ellenőrzést végző szervezet megkeresése alapján a megfelelő osztályba átsorolni. A fizetővendéglátó szálláshely átsorolására, valamint a falusi szálláshely átminősítésére a jegyző jogosult.
(5) A KIK nem élhet az alacsonyabb osztályba sorolás lehetőségével, ha
a) a kereskedelmi szálláshely a rendelet hatálybalépésekor műemlék vagy műemlék jellegű épületben működött és egyes besorolási követelményeknek a műemléki jelleg miatt nem tud eleget tenni,
b) a rendelet hatálybalépésekor már működő szálloda, panzió (fogadó), kemping és ifjúsági szálló a rendelet mellékletében előírt szobaméretre vonatkozó követelményeket úgy teljesíti, hogy az egy-, illetve kétágyas szobák 80%-a eléri az eggyel alacsonyabb kategória egy-, illetve kétágyas szobáira meghatározott méretet,
c) a 2000. január hó 1. napja után megnyíló, illetve a rekonstrukcióval korszerűsített vagy bővített szálloda a szobák, illetve a területi egység kötelező legkisebb nagyságára vonatkozó követelményeket nem teljesíti, amennyiben a rendelet hatálybalépésének időpontjában az adott létesítményre vonatkozóan építési engedéllyel már rendelkeztek.
(6) Ha a kereskedelmi szálláshely, illetőleg a fizetővendéglátás vagy a falusi szállásadás keretében hasznosított magánszálláshely egyik kategória követelményeinek sem felel meg és emiatt alacsonyabb osztályba nem sorolható, illetve nem minősíthető át, a jegyző – a kereskedelmi szálláshely esetében a KIK kezdeményezésére – az üzlet működési engedélyét visszavonja, illetőleg a fizetővendéglátó vagy falusi szállásadó tevékenységet folytató magánszállásadót törli a hatósági nyilvántartásából.
(7) A KIK, illetőleg a jegyző a (4) bekezdésben meghatározott intézkedése előtt köteles a szálláshely szerint érintett szakmai érdekképviseleti szervezet véleményét kikérni.
5. § (1) A kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelyen a szálláshely osztályba sorolását, a falusi szálláshelyen pedig annak minősítését egyértelműen és a vendég által jól láthatóan fel kell tüntetni.
(2) A szálloda, panzió (fogadó), kemping, turistaszálló és ifjúsági szálláshely főbejáratánál tájékoztató táblán kívülről is jól látható módon fel kell tüntetni a kereskedelmi szálláshely típusát, nevét és osztályba sorolását.
(3) A szálloda, panzió (fogadó), kemping, üdülőház, turistaszálló és ifjúsági szálláshely által alkalmazott, a Magyar Köztársaság törvényes fizetőeszközében meghatározott, a fogyasztói forgalomban fizetendő árakról a vendéget megfelelő módon – szükség esetén idegen nyelven is – tájékoztatni kell. A tájékoztatásnak ki kell terjednie arra is, hogy az ár milyen szolgáltatásokra nyújt fedezetet.
6. § (1) A kereskedelmi szálláshely üzemeltetője köteles valamennyi három-, négy- és ötcsillagos szállodájában, két- és háromcsillagos vagy a 25 szobásnál nagyobb panziójában (fogadójában), három- és négycsillagos kempingjében, valamint a ,,C'' kategóriájú ifjúsági szállóban vezetői vagy helyettesi beosztásban szálláshely-üzemeltetői szakmai minősítő vizsgával rendelkező, a szakmai tevékenységért felelős személyt foglalkoztatni.
(2) Ha a kereskedelmi szálláshely működési engedélyét a tevékenységéért felelős személy magatartására visszavezethető okból a hatóság hivatalból jogerősen visszavonta, az (1) bekezdésben meghatározott tevékenységért felelős személy ilyen beosztásban öt évig nem foglalkoztatható. A működési engedély visszavonásáról a jegyző értesíti a szálláshely helye szerint illetékes KIK-et.
7. § E rendelet alkalmazásában
c) garniszálloda: az a kereskedelmi szálláshely, amely megfelel a szállodára előírt követelményeknek azzal az eltéréssel, hogy a főétkezések közül csak reggelizési lehetőség áll a vendégek rendelkezésére,
(2) E rendelet 6. §-a 2000. január hó 1. napján lép hatályba.
(3) E rendelet hatálybalépésekor már működő kereskedelmi szálláshelyeket 1999. december 31-ig kell a rendelet rendelkezéseinek megfelelően osztályba sorolni, valamint a 4. § (1) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettségének eleget tenni. A megjelölt időpontig a korábban hatályban volt rendelet feltételeinek kell a kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelynek megfelelni.
(4) E rendelet rendelkezéseinek megfelelően 1999. december 31-ig kell a falusi szálláshelyeket minősíteni, illetőleg a fizetővendéglátó szálláshelyeket osztályba sorolni, valamint a 4. § (1) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettségnek eleget tenni.
Dr. Fazakas Szabolcs s. k.,
ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter
1. számú melléklet a 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelethez
Kereskedelmi szálláshelynek minősülő létesítmények
I. Szálloda (étteremmel, étterem nélkül)
II. Panzió (fogadó) (étteremmel, étterem nélkül)
2. számú melléklet a 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelethez
I. A szállodák osztályba sorolási feltételei
A szállodai szolgáltatások jegyzékét a 6. pont tartalmazza. A szálloda osztályba sorolása: egy–ötcsillagos.
A gyógyszálloda osztályba sorolása: kettő–ötcsillagos.
A garniszálloda osztályba sorolása: egy–négycsillagos ,,garni''.
1. Fogadóhelyiséggel, tartózkodó helyiséggel, étkezővel, 30 ágy felett pedig recepcióval is rendelkezik.
2. A szállodai szobaegység nagysága legalább a szobák 80%-ánál:
Egyágyas: legalább 8 négyzetméter.
Kétágyas: legalább 12 négyzetméter.
Kétágyasnál több: ágyanként további 5 négyzetméter.
3. A szobák berendezése, felszereltsége:
Berendezés: ágy (ajánlott méret: 100 X 200 cm, legalább 80 X 190 cm), ágyanként ülőalkalmatosság, éjjeliszekrény vagy tárolóhely, bőröndtartó vagy bőröndtároló, olvasólámpa, ruhás-,,szekrény'', ágyanként legalább négy darab egyforma vállfa (női, férfi), papírkosár, cipőtisztítási lehetőség, ruhakefe, sötétítő függöny vagy zsalu.
Telefon: a portán áll a vendégek rendelkezésére.
Antenna: legalább a szobák 30%-a rendelkezik antennacsatlakozóval.
4. Vizesblokkok száma: minden megkezdett 10 ágy után egy közös emeleti vizesblokk és nemenként elkülönített WC, a szobákban hideg-meleg víz biztosított.
5. A vizesblokk berendezése, felszereltsége:
– a szobákban: mosdó, tükör, piperepolc, törülközőtartó, elektromos csatlakozó,
– közös WC: WC-kefe tartóval, WC-papírtartó WC-papírral, a női WC-ben egészségügyi tasak is, kézmosó, higiénikus kézszárítási lehetőség (papírtörlő vagy meleg levegővel szárítás),
– a közös fürdőben: kád vagy zuhanyfülke, mosdó, tükör, törülközőtartó, ruhafogas, szeméttároló.
6. A vendégek részére biztosítandó tájékoztatás, eszközök:
– a szobákban: hotel- és helységdokumentáció (tájékoztatás a szolgáltatásokról és a településről), tájékoztatás a szoba áráról és a menekülési útvonalról,
– a mosdókban: kéztörlő és fürdőtörülköző, szappan, fogmosópoharak az ágyszámmal azonos mennyiségben.
7. Lift: csak a háromemeletnél magasabb szállodákban.
9. Gazdasági és személyzeti bejárat: külön gazdasági bejáratot alakítanak ki.
10. A személyzet öltözete: a vendéggel érintkező munkakörökben a szálloda személyzete egységes formaruhát visel.
11. Tárolási lehetőség hűtőszekrényben. Ez csak az egycsillagos szállodánál követelmény.
1. Recepciószolgálat: egy – idegen nyelvismerettel rendelkező – munkatárs látja el. A szálloda tevékenységéért felelős személy éjszaka is elérhető.
– ágynemű: legalább egyszer hetente, új vendég esetén kötelező az ágyneműcsere,
– fürdőszobai textíliák: kéz- és fürdőtörülköző kétnaponta, illetve a vendég kívánsága szerint.
– reggeli: continental reggeli 10 óráig,
– étel: ebéd- és vacsoraidőben szűkített á la carte választék,
– ital: a nyitvatartási idő alatt.
4. Egyéb szolgáltatások: csomag- és értékmegőrzés, üzenetközvetítés, ébresztés.
Fakultatív szolgáltatások
Az egycsillagos szállodánál az elérendő minimális pontszám: 0
[A fakultatív szolgáltatásokat és azok pontszámait az F) pont tartalmazza.]
Megfelel az egycsillagos szálloda követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
2. A szállodai szobaegység nagysága legalább a szobák 80%-ánál:
Egyágyas: legalább 12 négyzetméter.
Kétágyas: legalább 16 négyzetméter.
Kétágyasnál több: ágyanként további 5 négyzetméter.
3. A szobák berendezése, felszereltsége:
Berendezés: lásd egycsillagos.
Telefon: a hallban nemzetközi hívásra is alkalmas telefonfülke található.
Antenna: legalább a szobák 50%-a rendelkezik antennacsatlakozóval.
A szobák legalább egyharmada rendelkezik fürdőszobával.
5. A vizesblokk berendezése, felszereltsége:
A fürdőszobák berendezése, felszereltsége: kád vagy zuhanyfülke, WC, mosdó, tükör, piperepolc, törülközőtartó, WC-kefe tartóval, WC-papírtartó, elektromos csatlakozó, szeméttároló, az ágyszámmal azonos mennyiségben kéztörlő és fürdőtörülköző, szappan, fogmosó pohár, továbbá WC-papír, egészségügyi tasak.
6. A vendégek részére biztosítandó tájékoztatás, eszközök:
7. Lift: csak a kétemeletnél magasabb szállodákban, ha a szálloda csupán idényjelleggel működik, lifttel csak a háromemeletnél magasabb szállodának kell rendelkeznie.
Á la carte ételválaszték, italválaszték legalább négyféle magyar minőségi borral.
A vendég kívánságára tv beállítása legalább a szobák 50%-ában.
Fakultatív szolgáltatások
A kétcsillagos szállodánál az elérendő minimális pontszám: 25
[A fakultatív szolgáltatásokat és azok pontszámait az F) pont tartalmazza.]
C) Háromcsillagos szálloda
Megfelel a kétcsillagos szálloda követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
1. A szálloda hallal, legalább egy melegkonyhás vendéglátó üzlettel és legalább egy egyéb vendéglátó üzlettel rendelkezik. A vendéglátó üzletek együttes kapacitásának el kell érnie a pótágy nélkül számított szállodai férőhelyeknek legalább a 40%-át.
2. A szállodai szobaegység nagysága legalább a szobák 80%-ánál:
Egyágyas: legalább 14 négyzetméter.
Kétágyas: legalább 18 négyzetméter.
3. A szobák berendezése, felszereltsége:
Berendezés: dohányzóasztal, pipere-íróasztal (írólap) tükörrel, lámpával, telefon, hűtőszekrény, tv.
Telefon: a szobákból közvetlenül lehet városi és távhívást lebonyolítani.
Appartman: két egymás melletti szoba összenyitásával minden megkezdett 50 szoba után egy – ha a szállodai szobák száma nem éri el az 50-et legalább egy – appartmant kell kialakítani úgy, hogy annak egyik szobája ülőgarnitúrával nappalivá alakíthatóvá legyen.
4. Vizesblokkok száma: a szobák 75%-a rendelkezik fürdőszobával, amely káddal vagy tusolófülkével és WC-vel van felszerelve.
5. A vizesblokk berendezése, felszereltsége: a kádhoz zuhanyfüggöny van felszerelve, frottírtörülköző és -fürdőlepedő, -kádelő, kombinált sampon-fürdőhab.
6. A vendégek részére biztosítandó tájékoztatás, eszközök: varrókészlet, telefonhasználati utasítás.
9. Gazdasági és személyzeti bejárat: külön gazdasági és személyzeti bejáratot alakítanak ki.
1. Recepciószolgálat: a fogadó szolgálatot 24 órán át, de két idegen nyelven legalább napi 16 órán át látják el.
Csomagszállítás: a vendég kívánságára a szálloda munkatársa által.
– ágynemű: legalább kétszer hetente,
– fürdőszobai textíliák: kéz- és fürdőtörülköző, kádelő kétnaponta.
– szezonjelleggel működő szállodában: 3 fogásos menű, a főfogásban két választási lehetőséggel vagy büféebéd, -vacsora 3-3 féle leves, előétel, főétel, desszert,
– egész évben folyamatosan működő szállodában: á la carte étel- és italválaszték, legalább nyolcféle magyar minőségi borral.
– étel: 12–14 és 18–21 óráig,
– ital: legalább napi 16 órán át.
Pénzváltás, szobaszerviz az étterem nyitvatartási ideje alatt, telefax, fénymásolás, kulturális és idegenforgalmi információk nyújtása, a porta továbbítja a vendég postai küldeményeit. Készpénzkímélő fizetés: van.
Fakultatív szolgáltatások
A háromcsillagos szállodánál az elérendő minimális pontszám: 90
[A fakultatív szolgáltatásokat és azok pontszámait az F) pont tartalmazza.]
D) Négycsillagos szálloda
Megfelel a háromcsillagos szálloda követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
1. A szálloda legalább egy különteremmel rendelkezik.
2. A szállodai szobaegység nagysága legalább a szobák 80%-ánál:
Egyágyas: legalább 16 négyzetméter.
Kétágyas: legalább 24 négyzetméter.
3. A szobák berendezése, felszereltsége:
Szoba: minibár, üvegnyitók, poharak a minibárhoz, jegyzettömb íróeszközzel, a szobában hotelkommunikációs rendszer is ki van építve,
Appartman: a háló- és lakóterület építészetileg elválasztott, legalább 30 négyzetméter alapterületű és a szállodában legalább egy, 50 szoba felett minden megkezdett 50 szoba után további egy állandó appartman van kialakítva.
4. A vizesblokkok száma: valamennyi szoba fürdőszobás.
5. A vizesblokk berendezése, felszereltsége: elegendő lerakodóhely piperecikkek részére, nagyméretű tükör, hajszárító, eltérő feszültségre és szabványokra kiképzett elektromos csatlakozók, borotválkozó tükör.
6. A vendégek részére biztosítandó tájékoztatás, eszközök:
– a tv-hez csatornatájékoztató,
– a fürdőszobákban csomagolt zuhanysapka, higiéniai kendő (klinex).
7. Lift: az egy emeletnél magasabb szállodákban lift áll a vendégek rendelkezésére.
8–9–10. Lásd háromcsillagos.
1. Recepciószolgálat: 24 órán át műszakonként legalább három idegen nyelven.
Csomagszolgálat: legalább napi 16 órán át londíner által.
2. Textíliaváltás: az ágyneműt legalább három naponta váltják.
Mosás, vasalás: a vendég által mosatásra átadott ruhaneműt 24 órán belül tisztán vissza kell adni. A ruha, fehérnemű átvasalását a szálloda hétvégén is biztosítja.
– szezonjelleggel működő szállodában: kétféle 3 fogásos menű, a főfogásban 2-2 választási lehetőséggel, vagy büféebéd és -vacsora: 5-5 féle előétel, főétel, 3-3 féle leves, saláta és desszert, valamint kétféle sajt,
– az egész évben üzemelő szállodában: á la carte étel- és italválaszték, legalább 12 féle magyar minőségi borral.
– szobaszerviz: egész nap.
5. Egyéb szolgáltatások: széf a szobákban vagy a portán, bel- és külföldi sajtótermékek árusítása, repülőjegy-konfirmálás, fittnes vagy gyógyászati centrum, garázsszolgáltatások, kocsirendező, konferenciaszolgáltatás.
6. Légkondicionálás: a szállodai közös helyiségek légkondicionáltak.
Fakultatív szolgáltatások
A négycsillagos szállodánál az elérendő minimális pontszám: 130
[A fakultatív szolgáltatásokat és azok pontszámait az F) pont tartalmazza.]
Megfelel a négycsillagos szálloda követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
1. A szállodában legalább egy étterem és két egyéb vendéglátó üzlet működik, továbbá a szállodában különtermek állnak a vendégek rendelkezésére.
2. A szállodai szobák nagysága legalább a szobák 80%-ánál:
Egyágyas: legalább 18 négyzetméter.
Kétágyas: legalább 26 négyzetméter.
3. A szobák berendezése, felszereltsége:
Appartman: a háló- és lakóterület építészetileg elválasztott, legalább 34 négyzetméter, a rendelet hatálybalépése után épülő szállodában 40 négyzetméter. A szállodában legalább egy, 30 szoba felett minden megkezdett 30 szoba után további egy állandó appartman van kialakítva.
5. Vizesblokkok berendezése, felszereltsége: a fürdőszobában fürdőköpeny, nagyítós borotválkozó tükör áll a vendég rendelkezésére.
7. Lift: a rendelet hatálybalépése után épülő szállodában csomagfelvonót alakítanak ki.
8. Parkolók, garázsok: a szálloda saját garázzsal és garázsszolgálattal rendelkezik.
9–10. Lásd négycsillagos.
1. Csomagszállítás: 24 órán át londíner által.
2. Textíliaváltás: ágynemű legalább kétnaponta.
– szezonjeleggel működő szállodában: 4 fogásos menű, minden fogásban 3 választási lehetőséggel vagy büféebéd, -vacsora,
– egész évben üzemelő szállodában: á la carte ételválaszték, itallap, az italrendelést szakmai tanácsadás segíti.
– szobaszerviz: 24 órán át,
– étel: 11–23 óráig, az emeleten is, a fennmaradó időben kis étlap,
– ital: legalább 18 órán át, az emeleten 24 órán át.
6. Légkondicionálás: valamennyi vendégszobában.
Fakultatív szolgáltatások
Az ötcsillagos szállodánál az elérendő minimális pontszám: 170
[A fakultatív szolgáltatásokat és azok pontszámait az F) pont tartalmazza.]
F) A fakultatív szolgáltatások és pontszámaik
Autóbérlés (ügynöki szolgálat) 5
Bankett- és konferencialehetőség
– 500 négyzetméter felett 20
Bankett- és konferenciatermek, ha légkondicionáltak, helységenként +5
Baby- vagy gyerekágy és -szék 2
Éjszakai bár (az utcáról nem megközelíthető) 15
Helyiség rendezvény- és konferenciaszervezőknek 5
Internet-csatlakozás a szobák 50%-ában 5
Kondicionálóterem (minimum 4 erőgéppel) 5
Légkondicionálás a szobák minimum 50%-ában 20
Mozgássérült szoba (minimum 2), közlekedési lehetőség 5
Műholdas tv három csatornán felül 2
Orvos a hotelban (fogorvos stb.) 5
Pihenő, napozó nyugágyakkal 20
Sportoktató/sportáganként +5
Számítógép-csatlakozás (legalább a szobák 50%-ában) 5
Szobainas (legalább a szobák 25%-ában) 2
Telefon a szobai készüléken kívül minden további készülék után (a szobák legalább 50%-ában, helyiségenként) +5
Telefonkönyv a szobákban 2
Teniszpálya (függetlenül a teniszpályák számától)
II. A panziók (fogadók) osztályba sorolási feltételei
Egycsillagos panzió (fogadó)
A panzióban 24 órán át ügyeleti szolgáltatást nyújtanak.
A panzió szobáinak nagysága:
Egyágyas: legalább 8 négyzetméter és zuhanyozó.
Két- vagy háromágyas: legalább 8 négyzetméter és zuhanyozó, továbbá férőhelyenként további 4 négyzetméter (kétágyas: legalább 12 négyzetméter, háromágyas: legalább 16 négyzetméter). Az ágyméret legalább 90 X 195 cm.
Minden olyan szobában, amelyhez nem tartozik fürdőszoba, hideg-meleg vizes mosdókagyló. 12 ágyanként WC, a WC-ben mosdó, WC-kefe tartóval, WC-papírtartó WC-papírral, kézmosási és higiénikus kézszárítási lehetőség (papírtörlő vagy meleg levegővel szárítás).
A rendelet hatálybalépésekor működő panziónál az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) szerint meghatározott számú tisztálkodó helyiséget és illemhelyet kell biztosítani. A rendelet hatálybalépése után épített panziónál szobánként zuhanyozó és WC.
Fűtés: a panzió szobáit központi vagy egyedi fűtéssel fűtik. Ezt a követelményt nem kell teljesíteni az idényjelleggel működő panzióban.
Ivóvízellátás: ha a víz nem iható, ezt a körülményt fel kell tüntetni és a helyszínen térítésmentesen ivóvizet kell a vendégek részére biztosítani.
Felszolgálás: legalább reggeli szolgáltatás helyben vagy a panzió közvetlen közelében.
Telefonszolgáltatás: nyilvános vagy hozzáférhető telefonálási lehetőség biztosítása a vendégek részére.
– 24 órán át csomagmegőrzési lehetőség biztosítása,
– közös helyiség áll a vendégek rendelkezésére,
– törülköző (csere 2–3 naponta) és csomagolt vagy adagolós folyékony szappan biztosítása,
– közösségi WC-blokk biztosítása,
– a szobák napi takarítása.
Tájékoztatás: a panzió szobáiban tájékoztatás a szoba áráról és a menekülési útvonalról, valamint az ügyelet telefonszámáról, ha az ügyeletet nem a panzióban látják el.
Kétcsillagos panzió (fogadó)
Megfelel az egycsillagos panzió követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
A panzió szobáinak nagysága:
Standard ágy esetén legalább egybefüggő matracfelület, kinyitható ágymegoldás nem fogadható el.
Vizesblokkok száma: legalább háromszobánként egy fürdőszoba.
Fűtés: a vendég által szabályozható fűtés biztosítása.
Felszolgálás: reggeli és legalább egy vendéglátó szolgáltatás (drinkbár, presszó stb.).
Telefonszolgáltatás: nyilvános vagy hozzáférhető nemzetközi távhívási lehetőség biztosítása a vendégek részére.
– értékmegőrzési lehetőség biztosítása a panzióban,
– ébresztési lehetőség biztosítása (személyes vagy technikai),
– szobai hűtőszekrény biztosítása.
– gépkocsi parkolóhely biztosítása a panzió (fogadó) bejáratától számított 300 m-es közúti távolságon belül legalább a panzió férőhelyei 30%-ának mértékéig, a rendelet hatálybalépését követően épülő panziók (fogadók) esetében,
– a panzió szilárd burkolatú úton megközelíthető, a városban működő panzió esetében a panzió bejáratától számított 500 m-es közúti távolságon belül tömegközlekedési jármű megállóhelye található.
Háromcsillagos panzió (fogadó)
Megfelel a kétcsillagos panzió követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
A panzióban reggel 7-től este 22 óráig portaszolgálatot, este 22 órától reggel 7 óráig ügyeleti szolgálatot biztosítanak.
Telefonszolgáltatás: 2 telefon fővonal és legalább házi telefonrendszer a panzióban.
– hitelkártya elfogadási kötelezettség,
– szobánként színes tv távkapcsolóval, legalább öt külföldi adás (amelyből legalább kettő különböző nyelvű) vételének lehetőségével,
– ágyneműcsere kétnaponként, törülközőcsere a vendég kérésére naponként.
III. A kempingek osztályba sorolási feltételei
A kemping megfelel a következő általános jellemzőknek:
– a lakóegységek rendelkezésére álló területegység nagysága legalább 40 m2 (egy területi egységre 2,5 főt kell számításba venni),
– a kemping legalább 6 területegységgel rendelkezik,
– a kemping bekerített, a területe pormentes, a csapadékvíz elvezetése megoldott,
– a kemping területe és a közösségi helyiségei megvilágítottak,
– ivóvíz minőségű vízvételi lehetőség biztosított,
– a zárt szennyvízelvezetés vagy a szennyvízkezelés megoldott,
– tisztálkodási, mosási, főzési és egészségügyi célokat szolgáló vizesblokk az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) szerint meghatározott számban (az egyes csillag-osztályba tartozó kempingekre vonatkozó ezzel kapcsolatos követelményeket az e fejezet végén található táblázat tartalmazza), – gépjárművel való közlekedésre kijelölt belső útjai vannak,
– elkülönített, hideg-melegvizes, zuhanyzós férfi és női mosdóval, valamint vízöblítéses WC-vel rendelkezik,
– hulladék(szemét-)gyűjtőkkel felszerelt,
– talaján az esővíz elvezetés megoldott,
– talaja füvesített és növényzettel ellátott,
– a kemping recepcióval (portaszolgálattal) rendelkezik,
– a területén éjjel-nappal személyzet tartózkodik vagy őrzött,
– kiegészítő szolgáltatás: legalább információs szolgálat,
– megfelel legalább az egycsillagos osztályba sorolás feltételeinek,
– szabadidős sportolási lehetőség a kempingben biztosított,
– a kemping recepcióján elsősegélynyújtó láda áll rendelkezésre,
– a kempingben kémiai-WC- ürítő hely található,
– az egész évben üzemelő kempingben a szolgáltatásokat a téli időszakban fűtött helyiségben kell biztosítani.
Az egycsillagos kempingben az általános jellemzőkön túlmenően a további követelményeknek is eleget kell tenni:
– élelmiszervásárlási lehetőség 1 km-en belül,
– portán telefon és postai levélgyűjtő szekrény áll a vendégek rendelkezésére,
– legalább 120 vendégférőhelyenként egy tetővel ellátott főző-, mosó- és mosogatóhely áll a vendégek rendelkezésére,
– nemenként, fele-fele arányban elkülönített mosdóhelyiség, a mosdóhelyiség mosdókagylónként polccal és tükörrel felszerelt,
– mosdóhelyiségben elektromos dugaszolóalj áll a vendégek rendelkezésére,
– nemenként, fele-fele arányban elkülönített zuhanyfülkék, amelyek fogassal felszerelt öltözőhelyiségből nyílnak,
– portán 24 órás szolgálat, műszakonként legalább egy idegen nyelven beszélő munkatárs,
– további kiegészítő szolgáltatás: postai értékcikk-árusítás.
A kétcsillagos kemping megfelel az egycsillagos kemping követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
– egy területegység nagysága legalább 50 m2,
– mosdóhelyiségben legalább 100 vendégférőhelyenként egy elektromos dugaszolóalj,
– további kiegészítő szolgáltatás: legalább háromféle szabadidős sporttevékenység lehetőségének biztosítása.
A háromcsillagos kemping megfelel a kétcsillagos kemping követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
– élelmiszerüzlet (ideértve a zöldség-, gyümölcsárusítást is) vagy ABC üzlet a kempingben vagy közelében (kb. 500 méterre),
– legalább II. osztályú melegkonyhás vendéglátó üzlet a kempingben vagy közelében (kb. 500 méterre),
– a mosdóhelyiségekben annyi elektromos dugaszolóalj, ahány mosdókagyló,
– területegység nagysága legalább 60 m2,
– portaszolgálatban műszakonként legalább két idegen nyelv ismerete,
– gyermekeknek játszótér,
– legalább 50–100 fő közötti befogadóképességgel rendelkező, bebútorozott, televízióval felszerelt társalgó.
A négycsillagos kemping megfelel a háromcsillagos kemping követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
– a területe parkosított jellegű,
– a területegység nagysága átlagban 80 m2,
– a területegységek növényzettel vagy más alkalmas és esztétikus módon egymástól elválasztottak és számozottak,
– belső közlekedési utak burkoltak és szegélykővel ellátottak (a rendelet hatálybalépésekor már működő kempingeknél ezt a követelményt legkésőbb 2001. június 30-ig kell teljesíteni),
– a kemping közúton jól megközelíthető,
– lakókocsik (utánfutók) és lakóautók számára területegységenként áramcsatlakozó és a területegységek 30%-án szennyvízelvezető áll rendelkezésre,
– a talaj gyeppel fedett,
– a kempingben ABC üzlet működik,
– a kempingben legalább II. osztályú melegkonyhás vendéglátó üzlet működik,
– sportolásra alkalmas és felszerelt terület vagy uszoda, illetve saját strand,
– további kiegészítő szolgáltatások: sporteszközök és játékszerek kölcsönzése, hostess-szolgálat, gyermekmegőrző, gyermekprogramok szervezése, széf.
Az egyes csillag-osztályba tartozó kempingekre
vonatkozó, a tisztálkodási, mosási, főzési
és egészségügyi célokat szolgáló vizesblokkal
kapcsolatos követelmények
A következő táblázat 250 főre (100 területegységre) adja meg az egyes csillag-osztályokhoz tartozó normákat:
ebből: meleg vizes – | 3 | 5 | 9
ebből: meleg vizes – | 1 | 2 | 3
Zuhanyfülke 4 | 4 | 5 | 6
ebből: meleg vizes 2 | 2 | 5 | 6
ebből: meleg vizes – | 1 | 2 | 3
Mosómedence 1 | 2 | 2 | 3
ebből: meleg vizes – | 1 | 2 | 3
vagy mosógép 1 | 1 | 2 | 3
IV. Az üdülőházak osztályba sorolási feltételei
A kemping területén található üdülőházra is az üdülőház osztályba sorolási feltételeit kell alkalmazni.
Az önálló üdülőház telepnek a következő feltételeknek kell eleget tennie:
– a telep területe pormentes, parkosított, talaja gyeppel fedett, a csapadékvíz elvezetése megoldott,
– belső közlekedési útjai burkoltak és az egyes üdülőházaknál egy gépkocsi elhelyezésére alkalmas parkoló áll a vendégek rendelkezésére,
– a terület megvilágított,
– a zárt szennyvízelvezetés és a szemétgyűjtés megoldott,
– a telep ivóvízminőségű vízzel ellátott,
– 24 órás portaszolgálat, műszakonként legalább két idegen nyelv ismerete,
– a terület éjjel-nappal őrzött,
– a telepen vagy 500 m-en belül ABC üzlet működik,
– a telepen vagy 500 m-en belül legalább II. osztályú melegkonyhás vendéglátó üzlet működik,
– a telep közúton jól megközelíthető,
– a portán telefon és postai levélgyűjtő szekrény áll a vendégek rendelkezésére,
– gyermekek számára játszótér van a telepen,
– a telepen sportolásra alkalmas terület vagy uszoda, illetőleg a telephez tartozóan saját strand van,
– kiegészítő szolgáltatások: sporteszköz-kölcsönzés, hostess-szolgálat, pénzváltás, információs szolgálat, postai értékcikk-árusítás, széf, gyermekmegőrzés, gyermekprogram szervezés.
– helyiségei: egy vagy két hálószoba, szobánként legfeljebb két fekvőhellyel, főzőlappal, mosogatómedencével, edényekkel, asztallal, székekkel, hűtőszekrénnyel felszerelt konyha, fürdőszoba fürdőkáddal vagy zuhannyal és külön vagy fürdőszobában elhelyezett WC-vel, rádióval, televízióval és a szükséges bútorokkal ellátott nappali szoba, kerti bútorokkal ellátott terasz,
– hideg-meleg, ivóvízminőségű folyóvíz.
Felszerelt és berendezett helyiségei: mint a lakosztálynál, de hálószoba helyett hálófülke, konyha helyett főzőfülke, fürdőszoba helyett zuhanyzó. Nem feltétel: terasz, rádió, televízió. Hat férőhely (három hálószoba) felett 2 WC és/vagy 2 fürdőszoba szükséges.
Legfeljebb háromágyas szoba, a szobában folyóvíz, fürdőszobával nem rendelkező üdülőházban minden megkezdett 24 üdülőházi férőhely után legalább egy hideg-meleg vizes fürdőszoba (zuhanyozó), férfi és női WC.
Legfeljebb négyágyas szoba, a fürdőszobával nem rendelkező üdülőházban minden megkezdett 40 üdülőházi férőhely után legalább egy hideg-meleg vizes fürdőszoba (zuhanyozó), férfi és női WC.
V. A turistaszálló osztályba sorolási feltételei
A turistaszállásnak legalább a következő feltételeknek kell megfelelnie:
a) Egy szobában legfeljebb 6 földszintes ágy (fekvőhely), fekvőhelyenként legalább 5 m2 alapterületet kell biztosítani.
b) A szobák hideg-meleg folyóvizes mosdóval felszereltek.
c) A víz ivóvíz minőségű.
d) Legalább 30 férfi vendégférőhelyenként egy vízöblítéses WC és egy piszoár.
e) Legalább 20 női vendégférőhelyenként egy vízöblítéses WC.
f) 24 órás portaszolgálat, legalább egy idegen nyelv ismerete műszakonként.
g) A turistaszállóban vagy közelében legalább reggelizési lehetőség.
h) A portán értékmegőrzés és információs szolgálat.
A turistaszállásnak legalább a következő feltételeknek kell megfelelnie:
a) Egy szobában hatnál több fekvőhely is lehet. Emeletes ágy használata megengedett.
b) Az ,,A'' kategória c), d), e) és g) pontjában meghatározott feltételek.
VI. Az ifjúsági szálló osztályba sorolási
követelményei
,,A'' kategóriájú ifjúsági szálló
Az ,,A'' kategóriájú ifjúsági szálló legalább a következő szolgáltatásokat nyújtja:
1. Recepciószolgálat vagy azt ellátni képes ügyelet. Az éjszakai bejárás lehetősége biztosított.
2. Nemek szerint elkülönített hálóhelyiségek külön bejárattal. Ágyanként legalább 4 m2 alapterület vagy személyenként 5 m3/fő légtér áll rendelkezésre, az ágyak mérete legalább 80 X 190 cm és az ágyak közötti távolság legalább 75 cm. Emeletes ágy használata megengedett. Az ágyakon ágybetét van. Ágynemű biztosítása nem kötelező. A szobában csomagok tárolására lehetőség van. Tájékoztatás az árakról és a menekülési útvonalról.
3. Nemenként elkülönített mosdási vagy zuhanyozási lehetőség meleg vízzel, és 10 főként, nemenként elkülönített WC. A közös mosdóhelyiségekben szappan és kézszárítási lehetőség.
4. Szálláshelyen belül telefonszolgáltatás.
5. Helyben étkezési vagy főzési lehetőség.
6. A vendégek részére közös fedett helyiség és/vagy a szabadban közös terület.
7. Csomagmegőrzés a szálláshelyen.
,,B'' kategóriájú ifjúsági szálló
A ,,B'' kategóriájú ifjúsági szálló megfelel az ,,A'' kategóriában meghatározott és a következő feltételeknek:
1. 7–22 óráig recepciószolgálat vagy azt ellátni képes ügyelet.
2. Nemek szerint elkülönített hálóhelyiségek külön bejárattal. Az ágyak száma hálóhelyiségenként a 8-at nem haladhatja meg. Emeletes ágy használata megengedett. Az ágyak párnával, takaróval felszereltek. Ágynemű szolgáltatás. A szobákban az ágyszámnak megfelelő ülőalkalmatosság, valamint legalább egy asztal van.
3. Nemenként 15 főre legalább egy zuhanyozó, 6 főre egy mosdó, 10 főre egy WC.
4. A szálláshelyen belül fax-szolgáltatás biztosított.
5. A helyben főzéshez szükséges alapvető eszközök rendelkezésre állnak.
6. A közös fedett helyiségben televízió vagy rádió áll a vendégek rendelkezésére.
7. A szálláshelyen a csomagok tárolására külön szoba áll rendelkezésre és értékmegőrző szolgáltatás.
8. A szálláshelyen, valamint az annak környezetében igénybe vehető szolgáltatásokról információszolgáltatás a vendégek részére.
,,C'' kategóriájú ifjúsági szálló
A ,,C'' kategóriájú ifjúsági szálló megfelel a ,,B'' kategóriában meghatározott és a következő feltételeknek:
1. 24 órás recepciószolgálat vagy azt ellátni képes ügyelet.
2. Az ágyak száma hálóhelyiségenként a 6-ot nem haladja meg. Emeletes ágy használata megengedett. A városban működő ifjúsági szálláshelyen ágyneműcsere háromnaponként, üdülőpogramok esetén legalább hatnaponként.
A hálószobákban a vendégek csomagjai egyénileg zárható módon helyezhetők el.
A hálószobákban egyéni olvasólámpa, ágyanként legalább két vállfa áll a vendégek rendelkezésére.
3. Nemenként 10 főre legalább egy zuhanyozó, 6 főre egy mosdó, 6 főként egy WC áll a vendégek rendelkezésére.
4. A szálláshelyen a la carte rendszerű melegkonyhás étterem üzemel.
5. A vendégek részére szórakoztató játékok állnak rendelkezésre.
6. A vendégek részére egyéni értékmegőrzési lehetőség.
7. A szálláshelyen, valamint az annak környezetében igénybe vehető szolgáltatásokról információszolgáltatás a vendégek részére legalább egy idegen nyelven is.
8. A vendégek részére mosási, valamint játék- és sporteszköz kölcsönzési lehetőség áll rendelkezésre.
3. számú melléklet a 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelethez
Az idegenforgalmi célból hasznosított magánszálláshelyek osztályba sorolási, illetve minősítési követelményei
I. A fizetővendéglátó szálláshely osztályba sorolási követelményei
Egycsillagos fizetővendéglátó szálláshely
Az egycsillagos fizetővendéglátó szálláshelynek legalább a következő követelményeknek kell megfelelnie:
Többemeletes házban lévő fizetővendéglátó szálláshely esetén:
Lift: negyedik emelettől kötelező (a félemelet és a magasföldszint nem számít emeletnek).
Ügyelet: a szállásadó vagy megbízottja biztosítja.
Egyágyas: legalább 8 négyzetméter.
Egynél több ágyas: a további ágyanként 4–4 négyzetméter.
Maximális ágyszám: 4 ágy szobánként.
Bútorzat: asztal, az ágyszámnak megfelelő ülőalkalmatosság és ruhatárolási lehetőség, az ágybetét mérete legalább 90 X 190 cm.
Szobák fűtése: hideg napokon (a szobahőmérséklet nem haladja meg a 15 °C-t) legalább +20 °C hőmérséklet.
Világítás: legalább egy központi (mennyezeti) lámpa (világítótest).
Vizesblokk: a szállásadóval közös használatú fürdőszoba vagy mosdó, WC.
Ivóvízellátás: ha a lakásban található folyóvíz fogyasztásra alkalmatlan, ezt fel kell tüntetni, és egyúttal a szállásadó gondoskodik az ivóvíz beszerzéséről.
Kétcsillagos fizetővendéglátó szálláshely
Megfelel az egycsillagos fizetővendéglátó szálláshely követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
Maximális ágyszám: 3 ágy + 1 pótágy szobánként.
Világítás: a központi világításon kívül helyi világítás biztosítása legalább a vendégágyaknál.
Többletkövetelmény: elkülönített zuhanyozó és törülköző a vendégek részére. A törülköző és az ágynemű cseréje egyidejűleg történik.
Ivóvízellátás: a vendégek részére kötelező ivóvizet biztosítani.
Takarítás: 3 naponta, kivéve, ha a vendéggel kötött külön megállapodásból más következik.
Ha a szállásadó reggeli vagy egyéb panziós étkeztetési szolgáltatást nyújt a vendégek részére, külön étkezőhelyiség kialakítása szükséges.
Háromcsillagos fizetővendéglátó szálláshely
Megfelel a kétcsillagos fizetővendéglátó szálláshely követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
Lift: a negyedik emelettől kötelező.
Maximális ágyszám: 2 ágy + 1 pótágy.
Többletkövetelmény: tükör, a vendégek részére külön hűtőszekrény és színes tv.
Szobák fűtése: a vendég által szabályozható szobafűtés.
Vizesblokk: a vendégek részére külön fürdőszoba és WC. Ágynemű- és törülközőcsere legalább 3 naponta.
Takarítás: naponta, kivéve, ha a vendéggel kötött külön megállapodásból más következik.
Telefon: telefonálási lehetőség a szálláshelyen belül.
Az appartmannak legalább a következő követelményeknek kell megfelelnie:
Ügyelet: a szállásadó vagy a megbízottja biztosítja.
Lift: a negyedik emelettől kötelező (félemelet és magasföldszint nem számít emeletnek).
Egyágyas: legalább 8 négyzetméter.
Egynél több ágyas: a további ágyanként 4–4 négyzetméter.
Maximális ágyszám: 2 ágy+2 pótágy szobánként.
Bútorzat: asztal, tükör, az ágyszámnak megfelelő ülőalkalmatosság és ruhatárolási lehetőség. Az ágybetét mérete legalább 90 X 190 cm. A vendégek részére külön hűtőszekrény és a vendég kérésére színes tv.
Szobák fűtése: a vendég által szabályozható szobafűtés.
Világítás: a központi világításon kívül helyi világítás legalább a vendégágyaknál.
Vizesblokk: a vendégek részére külön fürdőszoba és WC, ágynemű- és törülközőcsere legalább 3 naponta, a vendég részére külön törülköző szolgáltatása, amelynek cseréje az ágyneműjével egyidejűleg történik.
Ivóvízellátás: ivóvíz biztosítása a vendégek részére kötelező.
Telefon: telefonálási lehetőség a szálláshelyen belül.
Takarítás: naponta, kivéve, ha a vendéggel kötött külön megállapodásból más következik.
A vendégek részére felszerelt konyha áll rendelkezésre.
Megfelel az appartman követelményeinek a következő kiegészítésekkel:
Lift: a második emelettől kötelező.
Többletkövetelmény: szobaszéf.
Szobák fűtése: a hálószoba és a nappali szoba klimatizált.
Vizesblokk: ágynemű- és törülközőcsere a vendégek kérésére akár naponta.
A vendégek részére mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval, kávéfőzővel, teafőzővel és az egyéb szükséges kiegészítőkkel felszerelt konyha áll rendelkezésre.
II. A falusi szállásadás keretében hasznosított magánszálláshely minősítési követelményei
I. Általános értelmezések
Falusi magánszálláshely a nem kiemelt gyógy-, kiemelt üdülő-, gyógy- vagy üdülőhelyeken kívüli községekben és a már kialakult tanyás térségekben idegenforgalmi célra hasznosított lakás, üdülő és egyéb épület (épületrész) a hozzájuk tartozó helyiségekkel és területekkel együtt.
1. Szálláshelytípusok, -fajták:
2. Szálláshelyek komfortfokozatai:
– összkomfortos szálláshely,
– félkomfortos szálláshely,
– komfort nélküli szálláshely.
II. Alapvető minősítési szempontok
1. Üdülésre és pihenésre alkalmas-e a települési és lakóhelyi környezet.
2. Üdülésre és pihenésre alkalmas-e, balesetet okozó körülményektől és környezeti ártalmaktól mentes-e a szálláshely.
3. A szálláshelynek és a környezetének esztétikai minősége, általános higiénéje, rendje, tisztasága megfelelelő-e.
4. A magánszállásadó milyen szakmai felkészültséggel rendelkezik.
5. A hulladék(szemét-)gyűjtés és -elszállítás megoldott-e.
6. A szálláshely megfelel-e a komfortfokozatok szerinti technikai alapkövetelményeknek (lásd az 1., 2., 3. táblát).
7. A szálláshely egészségügyi helyiségeinek, konyhájának berendezettsége és felszereltsége megfelel-e az alapkövetelményeknek (lásd a 4., 5., 6., 7. táblát).
8. A vendégszobák mérete megfelel-e az ajánlott minimális alapterületnek (lásd a 8. táblát), berendezésük és felszerelésük a minimális követelményeknek (lásd a ,,Bármely típusú szálláshely vendégszobáinak minimális berendezése és felszerelése'' című részt).
9. Az egészségügyi helyiségek használati módja megfelel-e a komfortfokozat szerinti előírásnak (lásd az 1. táblát).
10. Biztosított-e a konyha- és étkezőhasználat.
11. Rendelkezik-e pihenőkerttel.
12. Biztosított-e a parkolási lehetőség.
A vendégszobák technikai alapkövetelményei
Minősítés | 4 napraforgós | 3 napraforgós | 2 napraforgós | 2 napraforgós
Komfortfokozatok | Összkomfortos | Komfortos | Félkomfortos | Komfort nélküli
Vízellátás | Ivóvíz minőségű hideg-meleg folyóvíz | Ivóvíz minőségű hideg-meleg folyóvíz | Ivóvíz minőségű hideg-meleg folyóvíz | Ivóvíz minőségű kút, kerti csap, utcai közkút
Szennyvíz-elvezetés | Közcsatorna vagy szennyvízakna | Közcsatorna vagy szennyvízakna | Közcsatorna vagy szennyvízakna | Nincs vagy szenyvízakna van
Fűtésmód* | Távfűtés, központi vagy modern egyedi villany-, gáz-, olajfűtés | Szobánként (villany-, gáz-, olaj-) fűtés | Szobánként külön villany-, gáz-, olaj-, vagy fa-, szénfűtés, Fa-, szénfűtés
Fűtés hőfoka | Szoba: 20 °C fürdőszoba, mosdó 22 °C | Szoba: 20 °C fürdőszoba, mosdó 22 °C | Szoba: 20 °C fürdőszoba, mosdó 22 °C | Szoba: 20 °C fürdőszoba, mosdó 22 °C
Egészségügyi helyiségek | Fürdőszoba vagy zuhanyfülke, WC kizárólag a szobához tartozó | Fürdőszoba vagy zuhanyfülke, WC a vendégekkel közös | Fürdőszoba, zuhanyfülke, WC a háziakkal közös | Mosdóhely, árnyékszék
Konyha | Konyhahasználat | Konyhahasználat | Konyhahasználat | Konyhahasználat
Étkező | Étkezőben vagy társalgóban | Étkezőkonyha vagy étkezőhasználat | Étkezőkonyha háziakkal közös | –
Társalgó | Külön vagy étkezőtársalgó | Étkezővel közös | – | –
Pihenőkert | Kerti bútorral | Kerti bútorral | Kerti bútorral | Kerti bútorral
Parkolási lehetőség | Van | Van | Van | Van
* Megjegyzés: A csak nyáron üzemelő vendégszobák fűtése nem előírás, de ajánlott.
Üdülőlakások, üdülőházak technikai alapkövetelményei
Minősítés | 4 napraforgós | 3 napraforgós | 2 napraforgós | 2 napraforgós
Komfortfokozatok | Összkomfortos | Komfortos | Félkomfortos | Komfort nélküli
Vízellátás | Hideg-meleg folyóvíz | Hideg-meleg folyóvíz | Hideg-meleg folyóvíz | Kút, kerti csap, utcai közkút
Szennyvíz-elvezetés | Közcsatorna vagy szennyvízakna | Közcsatorna vagy szennyvízakna | Közcsatorna vagy szennyvízakna | Nincs vagy szenyvízakna van
Fűtésmód* | Távfűtés, központi vagy szobánként villany-, gáz-, gáz-, olajfűtés | Szobánként villany-, gáz-, olajfűtés | Szobánként fa-, szénfűtés | Szobánkénti fa-, szénfűtés
Egészségügyi helyiségek | Fürdőszoba vagy zuhanyfülke, WC | Zuhanyfülke, WC | Mosdókagyló, WC | Mosdóhely, árnyékszék
Konyha, főzőhely | Konyha | Konyha vagy főzőfülke | Főzőfülke vagy étkezőkonyha | Főzőfülke vagy lakókonyha
Pihenőkert | Kerti bútorral | Kerti bútorral | Kerti bútorral | Kerti bútorral
Parkolási lehetőség | Van | Van | Van | Van
* Megjegyzés: A csak nyáron üzemelő szálláshelyeknél a fűtés nem előírás, de ajánlatos.
A sátorozóhely technikai alapkövetelményei
Minősítés | 3 napraforgós | 1 napraforgós
Komfortfokozatok | Komfortos | Komfort nélküli
Terület (sátorozóhely) | Pormentes | Pormentes
Vízellátás | Ivóvízminőségű vezetékes, hideg-meleg folyóvíz biztosítása ivásra, fürdésre | Ivóvízminőségű vizet biztosító kút, kerti csap, közkút ivásra, fürdésre
Csapadékvíz-elvezetés | Megoldott | Megoldott
Szennyvízelvezetés | Közcsatorna vagy zárt szennyvízakna | Szennyvízakna
Hulladék(szemét-)gyűjtés és -szállítás | Megoldott | Megoldott
Egészségügyi helyiségek | Zuhanyzó, mosdó, WC távolsága a sátorozóhelytől legfeljebb 50 m higiénikus kézszárítási lehetőség (papírtörlő vagy meleg levegővel szárítás) | Mosdóhelyiség, árnyékszék távolsága a sátorozóhelytől legfeljebb 50 m higiénikus kézszárítási lehetőség (papírtörlő vagy meleg levegővel szárítás)
Főzőhely | Gáz- vagy szilárd tüzelésű főzőhely vagy a vendéglátó ház konyhája | Tűzrakóhely vagy a vendéglátó konyhája
Étkezőhely | Tetővel fedett étkezőhely vagy a vendéglátó házában | Sátor vagy a vendéglátó házában
Parkolási lehetőség | Van | Van
Egyéb | Elektromos csatlakozó |
A vendégszobák, üdülőlakások, üdülőházak egészségügyi helyiségeinek berendezése, felszerelése
Minősítés | 4 napraforgós | 3 napraforgós | 2 napraforgós | 2 napraforgós
Komfortfokozatok | Összkomfortos | Komfortos | Félkomfortos | Komfort nélküli
Fürdőszoba, zuhanyozó vagy mosdóhelyiség | Zuhanyozó/kád, mosdó, szék, törül- közőtartó, tükör, piperepolc, tükör- világítás dugaszoló- aljzattal, kádelő, ruhaszárító | Zuhanyozó/kád, mosdó, szék, törülközőtartó, tükör, piperepolc dugaszolóaljzattal, kádelő, ruhaszárító | Zuhanyozó, mosdó, törölközőtartó, tükör, piperepolc, dugaszolóaljzat, ruhaszárító | Mosdóállvány, mosdótál, törülközőtartó, tükör, tiszta vízhordó és szennyvizes vödör
WC, árnyékszék | Angol WC, WC-papírtartó, WC-kefe, fedeles eü. vödör | Angol WC, WC-papírtartó, WC-kefe, fedeles eü. vödör | Angol WC, WC-papírtartó, WC-kefe, fedeles eü. vödör | Árnyékszék, WC-papírtartó, fedeles eü. vödör
A sátorozóhelynél a vendéglátó háza egészségügyi helyiségeinek berendezése, felszerelése
Minősítés | 3 napraforgós | 1 napraforgós
Komfortfokozatok | Komfortos | Komfort nélküli
Fürdőszoba, zuhanyozó vagy mosdóhelyiség | Zuhanyozó/kád, mosdó, szék, törül- közőtartó, tükör, piperepolc, duga- szolóaljzattal, kádelő ruhaszárító | Mosdóállvány, mosdótál, törülközőtartó, tükör, tiszta vízhordó és szennyvizes vödör
WC, árnyékszék | Angol WC, WC-papírtartó, WC-kefe, fedeles eü. vödör | Árnyékszék, WC-papírtartó, fedeles eü. vödör
Egészségügyi helyiségek | Zuhanyozó, mosdó, WC | Mosdóhelyiség, árnyékszék
A vendégszobák, üdülőlakások, üdülőházak konyhájának berendezése, felszerelése
Minősítés | 4 napraforgós | 3 napraforgós | 2 napraforgós | 2 napraforgós
Komfortfokozatok | Összkomfortos | Komfortos | Félkomfortos | Komfort nélküli
| Asztal, székek, kétmedencés mosogató, villany-, gáztűzhely, konyhaszekrény, hűtőszekrény | Asztal, székek, kétmedencés mosogató, villany-, gáztűzhely, konyhaszekrény, hűtőszekrény használat | Asztal, székek, kétmedencés mosogató, villany-, gáz-, vagy fa-, széntüzelésű tűzhely, konyhaszekrény, hűtőszekrény használat | Asztal, székek, két mosogatótál, fa-, szén- vagy PB-tüzelésű tűzhely, konyhaszekrény
A sátorozóhelynél a vendéglátó háza konyhájának berendezése, felszerelése
Minősítés | 3 napraforgós | 2 napraforgós
Komfortfokozatok | Komfortos | Komfort nélküli
Berendezés, felszerelés | Asztal, székek, kétmedencés moso- gató, villany-, gáztűzhely, konyha- szekrény, hűtőszekrény használat | Asztal, székek, két mosogatótál, fa-, szén- vagy PB-tüzelésű tűzhely, konyhaszekrény
A vendégszobák ajánlott minimális alapterülete 1997-től
Egyágyas vendégszoba 8 m2
Kétágyas vendégszoba 14 m2
Háromágyas vendégszoba 18 m2
Négyágyas vendégszoba 20 m2
Bármely típusú szálláshely vendégszobáinak minimális berendezése és felszerelése
Minden komfortfokozatban:
– természetes világítás és szellőzés,
– ágy éjjeliszekrénnyel vagy polccal, olvasólámpával, ágyelőszőnyeggel,
– asztal és szék (a fekvőhely számának megfelelő),
– ruhásszekrény, akasztós-polcos résszel, ruhaakasztókkal,
– bőröndtároló, tükör dugaszolóaljzattal, papírkosár,
– paplan vagy 2 takaró, párna (kis-, illetve nagy), lepedő, párna- és paplanhuzat,
– függöny, sötétítő vagy zsalu, roló,
– egyszemélyes: 100 X 200 cm (minimum: 80 X 190),
– kétszemélyes: 160 X 200 cm (minimum: 140 X 190),
– ágybetét: egyrészes, huzattal bevont, legalább 10 cm magas.
A pótágy az előbbieknél kisebb méretű fekvőhely.
Összkomfortos kategóriában:
olvasósarok karosszékkel, asztallal, állólámpa vagy falikar, tv, hűtőszekrény.
Bármely típusú szálláshely konyhájának minimális edény- és felszereléskészlete
Étkezőedény: a vendégszámnak megfelelő. Lapos, mély és desszerttányér, üvegpoharak, üvegkancsó, porceláncsészék, csészealjak (4. és 3. oszt.) vagy bögrék (2–1. osztály), teáskanna, feketés készlet, rozsdamentes evőeszközök, tálalóedmények, tálalóeszközök, kenyérkosár, cukor-, só- és paprikatartó, dugóhúzó, konzervnyitó, tálca, abrosz, szalvéta.
Főzőedények és -eszközök: hibátlan és egységes fajtájú fazekak, lábasok, serpenyők, tepsik, tejeslábas, keverőtál, teafőző. Kenyér- és húsvágódeszka, sajtreszelő, szűrőkanál, fakanalak, konyhakések, habverő. Kávéfőző és kenyérpirító a 4–3. osztályban.
Egyéb: mosogatókefe, törlőruhák, kéztörlő.
Fedeles és műanyag zsákkal bélelt szeméttartó.
Felmosóvödör és -ruha, seprű és szemétlapát.
Vasalási kellékek: vasalódeszka és vasaló.