9/1998. (I. 23.) Korm. rendelet
a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának, a céljellegű decentralizált támogatásának igénybejelentési, döntéselőkészítési és elszámolási rendjéről, valamint a Magyar Államkincstár finanszírozási, elszámolási és ellenőrzési feladatairól, továbbá a TÁKISZ feladatairól
A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló, többször módosított 1992. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Cct.) 22. §-ának a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:
CÍMZETT TÁMOGATÁSOK
1. § (1) A szakminiszter meghatározza az önkormányzati beruházások koncepciójának tartalmi követelményeit és a Belügyminisztériummal történt egyeztetés után az erről szóló tájékoztatót minden év február 1-jéig – 1998. évben március 1-jéig – közzéteszi az Önkormányzatok Közlönyében.
(2) Az önkormányzat május 5-éig benyújtja a szakminiszter által közzétett követelmények figyelembevételével készített beruházási koncepció egy eredeti példányát a Belügyminisztériumnak, további egy-egy – hitelesített – példányát a szakminisztériumnak, a Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatnak, illetőleg a Fővárosi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatnak (a továbbiakban az utóbbiak együtt: TÁKISZ).
(3) A TÁKISZ számítógépen feldolgozza a beruházási koncepciókat és az adatokat május 15-éig megküldi a Belügyminisztériumnak.
(4) A szakminisztérium az általa kiválasztott beruházási koncepciókat minősítteti a szakmai értékelést végző szervezettel a legelőnyösebb változat kiválasztása céljából.
(5) A Belügyminisztérium egyezteti – a szakminisztériummal és a TÁKISZ-szal – az adatfeldolgozásnak a beruházási koncepciók adataival való egyezőségét, és eltérés esetén elvégzi a számítógépes nyilvántartásban a javításokat.
2. § (1) A megvalósíthatósági tanulmány szakmai értékelését végző szervezet írásban tájékoztatja a szakminisztériumot – a tanulmányban szereplő változatok közül – az összességében legelőnyösebb megoldásról.
(2) A szakminisztérium koncepciónként szakmai véleménnyel ellátott, rangsorolt javaslatot küld június 22-éig a Belügyminisztériumnak.
(3) A Kormány a belügyminiszter előterjesztése alapján július 31-éig állást foglal a címzett támogatásra javasolt és nem javasolt beruházásokról. A Kormány az állásfoglalásáról az Önkormányzatok Közlönyében közzétett közlemény útján ad tájékoztatást.
(4) A szakminisztérium és a Belügyminisztérium – a szakmai értékelést végző szervezet által legelőnyösebbnek tartott megoldás alapján – egyezteti az önkormányzatokkal a beruházás támogatható műszaki tartalmát, valamint a bevonható önkormányzati saját forrást.
3. § (1) Az önkormányzat benyújtja a címzett támogatási igénybejelentés egy eredeti példányát a Belügyminisztériumnak, további egy-egy – hitelesített – példányát a szakminisztériumnak és a TÁKISZ-nak. A címzett támogatási igény benyújtását nem helyettesíti a beruházási koncepció benyújtása.
(2) A TÁKISZ számítógépen feldolgozza a címzett támogatási igénybejelentéseket és november 30-áig megküldi az adatokat a Belügyminisztériumnak.
(3) A Cct. 1. §-a (2) bekezdése szerinti esetben a válsághelyzet kezelésére támogatást igénylő önkormányzat a címzett támogatási igénybejelentéséhez mellékeli a több megoldást tartalmazó megvalósíthatósági tanulmányt, amennyiben a válsághelyzet a beruházási koncepció benyújtási határidejét követően keletkezett.
4. § A Kormány az új címzett támogatásokról szóló törvényjavaslatot a költségvetési törvény hatálybalépését követő három hónapon belül beterjeszti az Országgyűlésnek.
5. § Ha az Országgyűlés által elfogadott új címzett támogatásokról szóló törvény adatai eltérnek a törvényjavaslatétól, akkor az önkormányzat – a Belügyminisztérium megkeresését követően – módosítja a címzett támogatás igénybejelentésének dokumentumait.
6. § (1) Ha a támogatásban részesülő – folyamatban lévő – beruházással ellátandó feladat törvényi szabályozás miatt jelentősen változik, az önkormányzat kérelmet nyújthat be a beruházás műszaki tartalmának megváltoztatására. Az önkormányzat a kérelmet két példányban nyújtja be – a TÁKISZ-on keresztül – a Belügyminisztériumhoz. A kérelemhez mellékeli a feladatváltozásnak megfelelően a 15. § szerint kitöltött, címzett támogatás igénybejelentési dokumentumait. A TÁKISZ három munkanapon belül továbbítja a kérelmeket – mellékleteikkel együtt – a Belügyminisztériumba.
(2) A Belügyminisztérium és a szakminisztérium helyszíni szemle és az önkormányzat által – szükség szerint – módosított dokumentumok alapján készíti el a javaslatát, melyet az új címzett támogatásról szóló törvényjavaslatba épít be.
CÉLTÁMOGATÁSOK
7. § (1) A több megoldást tartalmazó megvalósíthatósági tanulmányt az építési engedélyezési terveket megelőzően – a működő kórházak és szakrendelők (beleértve az önálló fogászati rendelést is) gép-műszer beszerzéseinél, ha a telepítéshez építési engedély szükséges – kell elkészíteni, és szakmai értékelésre benyújtani a külön jogszabályban meghatározott szervezethez.
(2) A szakminisztériumok évente július 15-éig közzéteszik a következő évtől céltámogatásban részesülő beruházások fajlagos költségeiről szóló tájékoztatót az Önkormányzatok Közlönyében.
8. § A szennyvízelvezetés és -tisztítás céljainál az önkormányzatnak az igénykielégítés szakmai sorrendje szerinti felsorolásáról szóló tájékoztatót a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter – a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériummal egyeztetve – az Önkormányzatok Közlönyében teszi közzé. Az adott évi céltámogatási jogosultság megállapítása az előző év október 31-én hatályos lista alapján történik.
9. § Közös beruházás esetén a Cct. 7. §-a (1) bekezdése szerinti emelt összegű támogatás az egyes települési önkormányzatokat a törvény mellékletében meghatározott támogatási mérték szerint illeti meg. A támogatás számításának alapja az önkormányzatra jutó beruházási összköltség.
10. § (1) Az önkormányzat a céltámogatási igénybejelentést – támogatható célonként külön-külön – két példányban nyújtja be a TÁKISZ-nak, melyből egy példány eredeti, a másik hitelesített.
(2) A működő kórházak és szakrendelők (beleértve az önálló fogászati rendelést is) orvosi gép-műszer beszerzései célnál a beruházó önkormányzat – az intézmények, illetve a beszerzendő gép-műszerek számától függetlenül – egy igénybejelentést nyújt be, melyben a támogatás egy évre igényelhető.
(3) A TÁKISZ számítógépen feldolgozza a céltámogatási igénybejelentéseket és február 23-áig megküldi a Belügyminisztériumnak a számítógépen feldolgozott adatokat, valamint az eredeti céltámogatási igénybejelentéseket célonként, azon belül a Cct. melléklete szerinti igénykielégítési sorrendnek megfelelő rendezettségben.
11. § (1) A Belügyminisztérium a TÁKISZ-szal egyezteti az adatfeldolgozás helyességét az igénybejelentések adataival.
(2) A Kormány az igénybenyújtás határidejét követő három hónapon belül közzéteszi az Önkormányzatok Közlönyében az adott évi előirányzatból
a) az iskolai oktatás általános műveltséget megalapozó pedagógiai szakasza követelményeinek teljesítésében közreműködő iskolák – ezen feladat ellátására szolgáló – életveszélyessé vált tantermeinek kiváltása célnál a céltámogatásban részesülő, valamint a feltételeknek nem megfelelő,
b) a működő kórházak és szakrendelők (beleértve az önálló fogászati rendelést is) gép-műszer beszerzései és a települési szilárd hulladék lerakótelep építése céloknál a céltámogatásban részesülő, valamint az igénykielégítési sorrend figyelembevételével a támogatható körbe tartozó, de a feltételeknek nem megfelelő, illetve az érvényét vesztett,
c) a szennyvízelvezetés és -tisztítás céloknál a céltámogatásban részesülő, valamint az igénykielégítési sorrend figyelembevételével a támogatható körbe tartozó, de a feltételeknek nem megfelelő
önkormányzati igények jegyzékét (a továbbiakban: kormányközlemény).
(3) A szennyvízelvezetés és -tisztítás céljaira benyújtott és a kormányközleményben nem szereplő igénybejelentések feldolgozását a Belügyminisztérium – a lemondással, a visszafizetéssel és az elvonással június 30-áig felszabaduló előirányzat ismeretében, az igénykielégítési sorrend szerint – folyamatosan végzi.
(4) A Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium által az Önkormányzatok Közlönyében közzétett kiegészítő jegyzék tartalmazza a június 30-áig a címzett és céltámogatás felszabaduló előirányzatából céltámogatásban részesülő, valamint a támogatható körbe tartozó, de a feltételeknek nem megfelelő, a visszavont és az érvényét vesztett önkormányzati igények jegyzékét.
(5) A (2) bekezdés szerinti kormányközlemény, illetve a (4) bekezdés szerinti kiegészítő jegyzék a feltételeknek nem megfelelő igényeknél feltünteti a nem teljesített feltételt.
12. § A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló 1993. évi CXI. törvény 17. §-a (3) bekezdésének b) pontja hatálya alá tartozó céltámogatásban részesülő önkormányzat jogosult a támogatás nyújtásának évében – az előző évi teljesítést igazoló számlák bemutatásával – az általa megelőlegezett, jogos mértékű céltámogatás igénylésére.
13. § (1) A közös beruházás megvalósításából való kiválás esetén, ha a beruházást az eredeti vagy szűkített műszaki tartalommal egy települési önkormányzat folytatja és fejezi be, a támogatás címzettje gondoskodik az önkormányzatokat a közös beruházás alapján megillető többlet-, illetve a meg nem valósuló műszaki tartalomhoz tartozó arányos támogatás lemondásáról, valamint a már felhasznált többlet céltámogatás visszafizetéséről.
(2) A támogatás címzettje – a közös beruházás megvalósításából kiváló önkormányzat(ok) képviselő-testületi, illetve közgyűlési (a továbbiakban együtt: képviselő-testületi) döntésének, valamint a beruházást folytató önkormányzat(ok) képviselő-testületi döntésének kézhezvételét követő – nyolc munkanapon belül értesíti a képviselő-testületi határozatok mellékelésével a kiválásról és az ezzel összefüggő pénzügyi változásról a TÁKISZ-on keresztül a Belügyminisztériumot. A pénzügyi változás számításánál, ha legalább két önkormányzat folytatja a beruházást, a közzétett átlagos támogatási arányt változatlanul kell hagyni, ha egy önkormányzat folytatja a beruházást, a Cct. melléklete szerinti támogatási arányt kell figyelembe venni.
(3) Amennyiben az önkormányzat(ok) kiválása a közös beruházás bármelyik részére vonatkozó építési napló megnyitása, illetve működő kórházak és szakrendelők (beleértve az önálló fogászati rendelést is) gép-műszer beszerzései célnál a szerződés megkötése előtt történik, és a kiváló önkormányzat(ok) lemond(anak) az összes támogatásról, a következő évi feltételeknek megfelelően új igényt nyújthat(nak) be.
A CÍMZETT ÉS CÉLTÁMOGATÁSOKRA VONATKOZÓ KÖZÖS SZABÁLYOK
14. § (1) A címzett és céltámogatási igénybejelentést (a továbbiakban együtt: igénybejelentést) az 1. számú melléklet szerinti formanyomtatványon, a 2. és 3. számú mellékletben meghatározott követelményeknek megfelelően a 4. számú melléklet szerinti dokumentumokkal kell benyújtani. Az önkormányzat kérésére a TÁKISZ évente egyszer köteles átadni az igénybejelentés összes formanyomtatványát és dokumentumát – papíron – egy példányban, illetve mágneses adathordozón. Az önkormányzat a mágneses adathordozón átvett tartalom alapján a formanyomtatványokat és dokumentumokat azonos formában, teljes terjedelemben – hivatkozásokkal együtt – kinyomtatott, azonos tartalmú dokumentumként állítja elő.
(2) Az (1) bekezdés szerinti mellékletek és a hozzá tartozó dokumentumok egyben alapdokumentumai a beruházásnak, a finanszírozási szerződésnek és az elszámolásnak.
15. § (1) Az önkormányzat az igénybejelentésben az építési, illetőleg vízjogi létesítési engedélyben (a továbbiakban együtt: hatósági engedélyek) foglalt teljes műszaki tartalom költségét figyelembe veszi. Amennyiben a hatósági engedélyben foglalt műszaki tartalom egy részére irányul a beruházási szándék, az engedélyező hatóságtól az önkormányzat megkéri a szűkebb műszaki tartalomra vonatkozó módosítást. A módosított hatósági engedély akkor fogadható el, ha az igénybenyújtás határideje előtt jogerőssé vált.
(2) A hatósági engedélyben foglalt műszaki tartalom összességének egy vagy – támogatható cél szerint – több igénybejelentésben kell szerepelnie a célonkénti műszaki tartalomnak megfelelő költségmegosztással. A támogatásban nem részesíthető műszaki tartalom és költsége csak az egyik igénybejelentésben mutatható ki.
(3) A dokumentumok kitöltése során a beruházás támogatott műszaki tartalmának tervezett befejezése (üzembehelyezés) évének meg kell egyeznie a címzett vagy céltámogatásban (a továbbiakban együtt: központi támogatásban) részesülő utolsó beruházási ütem évével.
(4) Az önkormányzat a létesítményjegyzéket a fő-, a melléklétesítmények és a beruházás egyéb költségeinek felsorolásával tölti ki. A létesítményjegyzék kitöltése nem helyettesíthető részletes költségvetés vagy egyéb dokumentumok csatolásával.
(5) Az önkormányzat a költségvetési rendeletében feladatként szerepelteti a központi támogatással megvalósuló beruházást.
(6) Az önkormányzat a nem támogatott műszaki tartalom beruházási költségében tünteti fel a fajlagos költségek alapján számított költséget meghaladó többletköltséget is.
(7) A fajlagos költségek alapján végzett részletes költségszámítást a 4. számú melléklet 3. számú dokumentumán, a hatósági engedélyben szereplő műszaki adatok sorrendjében kell elvégezni. Amennyiben a hatósági engedély összesített adatokat is feltüntet, a számítás azok alapján is elvégezhető.
(8) Az önkormányzatok megállapodást kötnek a közös beruházás megvalósításáról, megjelölve a beruházás finanszírozásával összefüggő feladatok ellátására felhatalmazott – az alapdokumentumokban a támogatás címzettjeként feltüntetett – önkormányzatot.
(9) Központi támogatás csak olyan igénybejelentéshez adható, amely a törvényben meghatározott igénybenyújtási határidőig teljes körűen és szabályosan dokumentált.
16. § Ha az önkormányzat a kivitelezés megkezdése (az építési napló megnyitása, illetve egészségügyi gép-műszer beszerzésnél a szerződés kötése) előtt lemond az összes központi támogatásról, akkor a következő évi feltételeknek megfelelően új igényt nyújthat be.
17. § Az igénybejelentés jogszabályi feltételeknek való megfeleléséért a beruházó önkormányzat, illetve – közös beruházás esetén – a támogatás címzettje a felelős.
18. § A közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatásáról, illetőleg a kivitelezés megkezdéséről a Belügyminisztériumot a TÁKISZ útján az 5. számú melléklet szerint kell értesíteni.
19. § (1) A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) megállapodik a Belügyminisztériummal az önkormányzattal kötendő finanszírozási szerződések tartalmáról.
(2) A Kincstár és az önkormányzat számlavezető hitelintézete (a továbbiakban együtt: pénzintézet) a finanszírozási szerződés megkötésekor ellenőrzi, hogy a finanszírozási szerződés mellékletét képező dokumentumok adatai megegyeznek-e a támogatás odaítéléséről szóló törvény, illetve kormányközlemény tartalmával.
(3) A pénzintézetek a támogatás folyósításában való közreműködésért kezelési költséget számíthatnak fel, melynek mértékét a szerződő felek a finanszírozási szerződésben rögzítik. A kezelési költségről a pénzintézet számlát bocsát ki a támogatás címzettje részére, melyhez igénybe vehető az arányos központi támogatás.
(4) A Kincstár megállapodásban rögzíti az önkormányzat számlavezető hitelintézetével a finanszírozás rendjét.
20. § (1) A támogatás címzettje teljesítést igazoló, – a Cct. 17. §-a (4) bekezdésének utolsó mondata szerinti szabályozás kivételével – kiegyenlítetlen, kollaudált számlát nyújt be a pénzintézethez.
(2) A számlának – külön jogszabályban meghatározottakon túlmenően – tartalmaznia kell a támogatást jóváhagyó törvény számát, illetőleg a kormányközlemény mellékletének számát, sorszámát és a beruházás típusának kódszámát, továbbá azt hogy kifizetése az igénylő önkormányzatot terheli. A beruházás során keletkezett számlát a támogatás címzettje záradékolja, és a záradékban nyilatkozik – többek között – az előzetesen felszámított, de levonhatóvá vált ÁFA összegéről.
(3) A pénzintézet ellenőrzi, hogy a benyújtott számla megfelel-e az (1)–(2) bekezdésben foglaltaknak.
(4) Az előzetesen felszámított, le nem vonható ÁFA-val elnyert központi támogatásnál – az időközben levonhatóvá vált ÁFA esetén – a pénzintézet csak a kihirdetésben szereplő éves ütem levonhatóvá vált ÁFA-val csökkentett részéig teljesíti a központi támogatás utalását.
(5) A pénzintézet a folyósításkor ellenőrzi továbbá, hogy a központi támogatási igény összege a jóváhagyott éves összeghatárt – a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – nem haladja-e meg, valamint az igényelt központi támogatás aránya megfelel-e az alapdokumentumok szerinti – közös beruházásból való kiválás esetén a 13. § (2) bekezdése szerinti – aránynak.
(6) A pénzintézet az (1)–(5) bekezdésben foglaltaktól eltérő tartalmú számlát – kiegyenlítés nélkül – javításra visszaküldi az önkormányzatnak.
(7) Ha a számla kiegyenlítéséhez a saját forrás a támogatás címzettjének számláján a támogatási arányoknak megfelelően nem áll rendelkezésre a pénzintézet a számlát az arányok szerint csökkentett összegű támogatás lehívásával egyenlíti ki, és erről tájékoztatja az önkormányzatot.
(8) Az előző évi maradvány felhasználása megelőzi a tárgyévi előirányzat felhasználását.
(9) A központi támogatásra jogosultság esetén a megvalósíthatósági tanulmány és az igénybejelentéshez mellékelt hatósági engedélyhez tartozó tervdokumentáció elkészítésének kiegyenlített és a (2) bekezdésnek megfelelő tervezői számlája alapján hívható le az önkormányzatot megillető arányos támogatás.
21. § (1) Az önkormányzat – a soron következő, de legkésőbb 30 napon belül összehívott képviselő-testületi döntését követő nyolc munkanapon belül – megküldi a fel nem használt központi támogatás egészéről vagy egy részéről való lemondást címzett támogatásnál a 6. számú céltámogatásnál a 7. számú melléklet szerinti adatlapon. A lemondó nyilatkozatot a képviselő-testületi határozat(ok) mellékelésével a TÁKISZ-on keresztül kell megküldeni a Belügyminisztériumnak. A Belügyminisztérium az előirányzat csökkentéséről értesíti a Kincstárt és a TÁKISZ-on keresztül az önkormányzatot.
(2) A jogtalanul igénybe vett központi támogatást a Kincstár ,,Önkormányzatok címzett és céltámogatása'' megnevezésű, 10032000-01720268 számú lebonyolítási számlájára kell visszafizetni, melyről címzett támogatásnál a 6. számú, céltámogatásnál a 7. számú melléklet szerinti adatlapon, a képviselő-testületi határozat(ok), valamint a visszafizetett összeg terhelési értesítője másolati példányának mellékelésével a TÁKISZ-on keresztül tájékoztatni kell a Belügyminisztériumot. A Belügyminisztérium a visszafizetésről és az azzal összefüggő előirányzat-módosításról értesíti a TÁKISZ-on keresztül az önkormányzatot.
(3) A központi támogatás visszafizetését nem helyettesíti az előirányzatról való lemondás. A lemondásról és a visszafizetésről szóló adatlapot az elküldés idején fennálló tényeknek megfelelően kell kitölteni.
22. § (1) A törvényben előírt határidő lejárta után a Belügyminisztérium értesíti a Kincstárt és a TÁKISZ-on keresztül az önkormányzatot a fel nem használt előirányzat elvonásáról.
A Belügyminisztérium a fel nem használt előirányzatot akkor vonja el,
a) ha az önkormányzat ugyanazon műszaki tartalmú beruházásához címzett és céltámogatásban is részesült és nem mondott le az egyikről. Ez esetben – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 85. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – a címzett támogatás kerül elvonásra;
b) ha az önkormányzat a közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatásáról, illetőleg a kivitelezés megkezdéséről legkésőbb a támogatás kihirdetésétől számított tizenkét hónapon belül az erről szóló értesítést nem küldi meg;
c) ha a központi támogatás felhasználhatóságára a törvényben előírt határidő – a beruházás tervezett befejezését követő év vége – lejárt.
(2) A Cct. 14. § (9) bekezdése szerinti fel nem használt támogatások 1998. április 30-át követő elvonásáról a Belügyminisztérium értesíti a Kincstárt és a TÁKISZ-on keresztül az önkormányzatot.
23. § (1) A Kincstár havonta – a tárgyhót követő 15-éig – tájékoztatja a Belügyminisztériumot:
a) a folyamatban lévő és az új beruházások esetében a központi támogatásban részesülő önkormányzatok támogatásának összegéről törvényenként (közleményenként), éves ütemenként összesítve, azon belül beruházásonként, feltüntetve az év eleji nyitó állományt, a tárgyhóig kumulált, a tárgyhavi, valamint az utóbbi kettő összegét a következő bontásban: visszafizetések, visszafizetéssel megnövelt keret, a Kincstár által folyósított összeg, önkormányzat számára kiutalt nettó összeg, lemondás, önkormányzat rendelkezésére áll;
b) a központi támogatások nyitó és záró számlaegyenlegéről, ezen belül a Cct. 12. §-ának (2) bekezdése szerint jóváhagyott támogatások fel nem használt maradványáról.
(2) A pénzintézet igazolja az adatlapon a beruházás során a költségvetési beszámolóhoz a tárgyévben teljesített kifizetéseket, és a beruházás befejezését követően – a támogatás címzettje elszámolási kötelezettségének teljesítéséhez – az igénybe vett központi támogatás összegét.
(3) A Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium megállapodik a Kincstárral az eseti adatszolgáltatás tartalmában.
(4) A Belügyminisztérium tájékoztatja a TÁKISZ-t – a féléves beszámolóhoz és az éves zárszámadáshoz kapcsolódva – a központi támogatás éves felhasználásáról.
24. § (1) Ha a beruházást nem a központi támogatásban részesülő önkormányzat valósítja meg, illetőleg fejezi be, változatlanul az eredeti címzett rendelkezik a központi támogatással, és számol el a beruházás befejezését követően.
(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a központi támogatás felhasználásáról és a beruházás befejezését követő elszámolásról az önkormányzatok egymással megállapodnak.
25. § (1) Az önkormányzat a beruházás – műszaki-pénzügyi szempontból – teljes befejezését követően a költségvetési beszámolóval egyidejűleg a címzett, illetve céltámogatási előirányzat felhasználásáról a Belügyminisztérium által a TÁKISZ-on keresztül megküldött adatlapokon számol el. A pénzintézet igazolja az igénybe vett támogatás összegét az adatlapokon. Az önkormányzat az elszámolást a TÁKISZ-on keresztül küldi meg a Belügyminisztériumnak.
(2) Ha a beruházás nem fejeződött be az önkormányzat pénzügyi szempontból elszámol a központi támogatással, a költségvetési beszámolóval egyidejűleg a Belügyminisztérium által a TÁKISZ-on keresztül megküldött adatlapokon.
(3) Az önkormányzat saját forrásából befejezett beruházása esetén az önkormányzat a költségvetési beszámolóval egyidejűleg beszámol a Belügyminisztérium által a TÁKISZ-on keresztül megküldött adatlapokon a megvalósult beruházás műszaki tartalmáról.
CÉLJELLEGŰ
DECENTRALIZÁLT TÁMOGATÁSOK
26. § (1) A megyei területfejlesztési tanácsok, továbbá a Fővárosi Közgyűlés (a továbbiakban együtt: területfejlesztési tanács) évente legalább két alkalommal dönt a támogatásokról a külön jogszabályban meghatározott határidő figyelembevételével. Az első félévben az éves keret legfeljebb 70%-a köthető le döntéssel.
(2) A területfejlesztési tanács nyilvánosságra hozza döntéseit az Önkormányzatok Közlönyében és a Környezetvédelmi és Építésügyi Értesítőben.
(3) A Kincstár nyilvántartja az egyes területfejlesztési tanácsoknak biztosított támogatási keret összegét az éves előirányzat normatív felosztását tartalmazó BM–KTM–PM együttes közlemény alapján, és figyelemmel kíséri az előirányzatok (1) bekezdés szerinti felhasználását. A keret túllépése esetén szünetelteti a finanszírozási szerződéskötést mindaddig, amíg a területfejlesztési tanács döntésével nem helyesbíti a felhasználható előirányzatot.
(4) A belügyminiszter – a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériummal egyeztetett – irányelvet ad ki a támogatás pályázati rendszerének működésére.
(5) A területfejlesztési tanács pályázati kiírásának tartalmaznia kell a beruházás, felújítás kezdésének és befejezésének határidejét és a határidő be nem tartásának következményeit. Mindezeket a támogatási szerződésben is szerepeltetni kell.
Felhalmozási kiadások támogatása
27. § (1) A helyi önkormányzat támogatható felhalmozási kiadásai körébe a költségvetési rendeletében szereplő beruházási, felújítási feladatok tartoznak.
(2) A helyi önkormányzat pályázatot nyújt be az (1) bekezdés szerinti feladat támogatására a területfejlesztési tanácshoz.
28. § (1) A területfejlesztési tanács és a szakminisztérium a kapcsolattartás módját megállapodásban rögzíti.
(2) A területfejlesztési tanács a döntés meghozatala előtt megkéri az érintett szakminisztérium véleményét – a megállapodásban foglaltak szerint – az önkormányzatok támogatási pályázatáról. Amennyiben a szakminisztérium a megkeresés átvételétől számított 15 munkanapon belül nem nyilatkozik, úgy azt a támogatással egyetértőnek kell tekinteni.
29. § (1) A területfejlesztési tanács a végleges döntésről nyolc munkanapon belül a 8. számú melléklet szerinti adatlap egy-egy példányának megküldésével értesíti a Kincstárt és a TÁKISZ-on keresztül a Belügyminisztériumot.
(2) A TÁKISZ rögzíti az adatlap adatait a Belügyminisztérium központi számítógépes nyilvántartásában és az adatlap egy példányát továbbítja a Belügyminisztériumnak.
30. § (1) A területfejlesztési tanács a támogatásról szóló döntés alapján megkötött támogatási szerződés egy példányát eljuttatja a Kincstárhoz.
(2) A Kincstár a 26. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével finanszírozási szerződést köt a területfejlesztési tanács döntésének megfelelő támogatási szerződés szerint az önkormányzattal.
(3) A Kincstár a finanszírozási szerződésből az adatlapnak megfelelő adattartalmat mágneses adathordozón megküldi a Belügyminisztériumnak, melyet a Belügyminisztérium azonosít a számítógépes nyilvántartásában lévő – döntésről szóló – adatokkal. A Belügyminisztérium az adatlap és a finanszírozási szerződés adatainak eltérése esetén a TÁKISZ-on keresztül értesíti a területfejlesztési tanácsot az eltérésről, és kéri az adatok összehangolását. A Belügyminisztérium akkor engedélyez támogatási előirányzatot az önkormányzatnak, ha a finanszírozási szerződés adatai a területfejlesztési tanács döntésének adataival megegyeznek.
(4) A Kincstár a finanszírozási szerződés szerint a támogatás folyósításakor ellenőrzi az önkormányzatok által benyújtott kollaudált számlát.
(5) A támogatás a teljesítést igazoló számla alapján a területfejlesztési tanács döntéséről szóló adatlapnak megfelelő támogatási és az azzal azonos tartalmú finanszírozási szerződésben rögzített éves ütemezés szerint vehető igénybe.
31. § A Kincstár havonta – a tárgyhót követő 15-éig – tájékoztatja a Belügyminisztériumot és a területfejlesztési tanácsokat a céljellegű decentralizált támogatás felhalmozási feladatokhoz tartozó előirányzatának és maradványának felhasználásáról, a támogatásban részesülő önkormányzatok támogatásának összegéről éves ütemenként összesítve, azon belül felhalmozási feladatonként feltüntetve az év eleji nyitóállományt, a tárgyhóig kumulált, a tárgyhavi, valamint az utóbbi kettő összegét a következő bontásban: visszafizetések, visszafizetéssel megnövelt keret, a Kincstár által folyósított összeg, önkormányzat számára kiutalt nettó összeg, lemondás, önkormányzat rendelkezésére áll.
32. § A területfejlesztési tanács az éves támogatási keretösszeg felhasználásáról a költségvetés beszámolási és zárszámadási követelményeinek és határidejének megfelelően elkészített beszámolóját megküldi a TÁKISZ-okon keresztül a Belügyminisztériumnak.
33. § (1) A támogatást igénybe vevő önkormányzat a költségvetési beszámolóval egyidejűleg, illetve a támogatási szerződés szerint tervezett befejezési határidőt követő 90 napon belül – a 9. számú melléklet szerint – elszámol az előirányzat felhasználásáról a területfejlesztési tanácsnak. Az elszámolással egyidejűleg a fel nem használt előirányzatról le kell mondani a 10. számú melléklet szerint. A területfejlesztési tanács az ellenőrzött adatlapok (9. és 10. számú melléklet) megküldésével az elszámolás átvételétől számított 15 munkanapon belül a TÁKISZ-on keresztül tájékoztatja a Belügyminisztériumot.
(2) Ha az önkormányzat a támogatott feladat megvalósításától eláll, illetve a támogatást csak részben használta fel, vagy a támogatási szerződés szerinti határidőig a támogatást nem használta fel, akkor a fel nem használt támogatásról a soron következő, de a legkésőbb 30 napon belül összehívott képviselő-testületi ülésen le kell mondania. A lemondásról nyolc munkanapon belül a 10. számú melléklet szerint értesíti a területfejlesztési tanácsot. A lemondásról a területfejlesztési tanács a 10. számú melléklet megküldésével a TÁKISZ-on keresztül tájékoztatja a Belügyminisztériumot, a Belügyminisztérium pedig a Kincstárt. A területfejlesztési tanács módosítja az önkormányzattal kötött támogatási szerződést, ennek alapján pedig a Kincstár a finanszírozási szerződést.
Vis maior támogatás
34. § A helyi önkormányzat támogatást igényelhet a területfejlesztési tanácstól az önkormányzati tulajdont sújtó, előre nem látható természeti vagy más károkból adódó (vis maior) esetek többletkiadásainak részbeni vagy teljes támogatására, a biztosításból vagy egyéb módon megtérülő károk figyelembevételével.
35. § Nem tartoznak a vis maior támogatási körbe az elmaradt felújításból, karbantartásból eredő, korábban megelőzhető károk helyreállítását, illetve felújítási előirányzatok pótlását célzó támogatási igények. Nem támogathatók azok a kérelmek sem, ahol a jelzett károk helyreállítása a helyi önkormányzattól – az önkormányzat rendelkezésére álló források alapján – elvárható.
36. § (1) Különösen súlyos természeti vagy más, a település nagyobb részét érintő károk (pl. földrengés, árvíz, lakott területen belüli nagy kiterjedésű belvíz, tornádó, tűzvész, robbanás) mérséklésére a támogatás azonnali segítségnyújtásként előleg formájában is folyósítható a területfejlesztési tanács utólagos engedélyezésével, a tanács elnökének előzetes döntésével, elszámolási kötelezettséggel.
(2) Kivételes esetben a támogatás a lakosság egyszeri, rendkívüli szociális támogatására is kiterjedhet. A lakossági támogatás a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben előírt eljárási szabályokkal egyezően az önkormányzati kötelezettségből eredő kiadások (átmeneti segély nyújtása a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került személyek részére az életveszély és a lakhatás elemi feltételeinek megteremtéséhez) részbeni vagy teljes megtérítését jelenti. A támogatás előleg formájában is folyósítható az (1) bekezdésben részletezett eljárás szerint.
37. § (1) Az önkormányzat a támogatási kérelmét a területileg illetékes területfejlesztési tanácshoz nyújtja be.
(2) A támogatási kérelem mellékletei a következők:
a) a káresemények bekövetkeztét, a többletkiadások kötelezettségét tanúsító bizonylat: szakértői nyilatkozat, költségvetés a kár helyreállításáról, egyéb dokumentumok;
b) a képviselő-testület előterjesztése és határozata arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat saját erejéből – részben vagy egészében – a vis maior helyzetét nem tudja feloldani;
c) az önkormányzat adott évi költségvetéséről szóló képviselő-testületi előterjesztés és rendelet;
d) a területfejlesztési tanács által meghatározott egyéb bizonylatok.
38. § (1) A területfejlesztési tanács folyamatosan tájékoztatja a vis maior támogatás odaítéléséről szóló döntésről a 11. számú mellékletben szereplő vis maior adatlap kitöltésével, egy-egy példány megküldésével a TÁKISZ-on keresztül a Belügyminisztériumot és a Kincstárt. Az adatlap az utalványozás és előirányzat engedélyezés alapdokumentuma.
(2) A TÁKISZ a Belügyminisztérium központi számítógépes nyilvántartásában rögzíti az adatlap adatait, és az adatlap egy példányát továbbítja a Belügyminisztériumnak.
(3) A Belügyminisztérium a 11. számú melléklet szerinti vis maior adatlap alapján utalványozza a támogatás összegét és egyidejűleg a TÁKISZ-on keresztül előirányzatot engedélyez az önkormányzatnak.
(4) Az utalás rendje az általános kincstári finanszírozást követi. Kivételt képez rendkívüli esetben az előleg utalványozása, amely soron kívüli utalványozás. A Kincstár a Belügyminisztérium utalványozását követően soron kívül átutalást teljesít az önkormányzat számlavezető pénzintézetének.
39. § A helyi önkormányzat a támogatás felhasználásáról – annak megtörténtét követő 30 napon belül – az idevonatkozó hiteles bizonylatok becsatolásával, a területfejlesztési tanácsnak köteles elszámolni.
40. § A területfejlesztési tanács az éves támogatási keret összegének felhasználásáról a költségvetés beszámolási és zárszámadási követelményeinek és határidejének megfelelően elkészített beszámolóját megküldi a TÁKISZ-on keresztül a Belügyminisztériumnak.
41. § (1) A területfejlesztési tanácsok a vis maior tartalékra vonatkozó kérelmüket eljuttatják a belügyminiszterhez. A területfejlesztési tanács a minisztérium kérésére pótlólag megküldi a szükségesnek tartott dokumentumok hiteles másolatát.
(2) A 36. § szerinti esetekben a vis maior tartalékból előleg folyósítható a területfejlesztési tanács elnökének javaslatára, a belügyminiszter és a pénzügyminiszter együttes döntése alapján, elszámolási kötelezettséggel.
(3) A vis maior tartalék
a) igénybevételére – 1998-ban a költségvetési törvényben foglalt szabályozás figyelembevételével –,
b) nyilvántartására, a támogatás folyósítására és elszámolására
a vis maior támogatás rendelkezéseit kell alkalmazni.
ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
42. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, egyidejűleg a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának igénybejelentési, döntéselőkészítési és elszámolási rendjéről szóló 46/1993. (III. 17.) Korm. rendelet, valamint az azt módosító 175/1994. (XII. 24.) Korm. rendelet hatályát veszti.
(2) A címzett és céltámogatással folyamatban lévő beruházások finanszírozási szerződéseire a rendelet 20. §-a (4)–(7) bekezdésében foglaltakat 1998. március 15-étől kell alkalmazni, eddig az időpontig a szerződéseket módosítani kell.
(3) A rendelet 4. és 5. §-ában, 10. §-ában, 11. §-a (1), (3) és (4) bekezdésében, 14. §-a (1) bekezdésében – a 3. számú melléklet 7., 11., 13. és 14. pontjának, valamint a 4. számú melléklet 4. számú és 5. számú dokumentumának kivételével –, 15. §-ában, 17. és 18. §-ában, 19. §-a (2) bekezdésében, a 22. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakat első ízben az 1998. évi igénybejelentéseknél kell alkalmazni.
(4) A rendelet 1–3. §-ában, 7–8. §-ában, 11. §-a (2), (5) bekezdésében, 14. §-ának (1) bekezdése szerint a 3. számú melléklet a 7., 11., 13. és 14. pontjában, valamint a 4. számú melléklet 4. és 5. számú dokumentumában, valamint a 20. §-a (9) bekezdésében foglaltakat első ízben az 1999. évi igénybejelentéseknél kell alkalmazni.
Horn Gyula s. k.,
miniszterelnök
1. számú melléklet a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelethez
2. számú melléklet a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelethez
3. számú melléklet a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelethez
4. számú melléklet a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelethez
de le nem vonható ÁFA
(előzetesen felszámított
de le nem vonható ÁFA-val/
figyelembevételével
Közös beruházás esetében a résztvevő önkormányzatok saját forrásai összegének meg kell egyeznie a IX. táblázat 1. oszlop 1. és 4. sorában feltüntetett saját források összegével.
közútkezelői előírás szerinti teljes úthelyreállítással érintett szakasz hossza)
céltámogatás igénylésénél
és a hatósági engedélyes dokumentáció, illetve az egészségügyi gép-műszer igénybejelentés azonosságáról
5. számú melléklet a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelethez
6. számú melléklet a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelethez
címzett támogatásról
7. számú melléklet a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelethez
céltámogatásról
8. számú melléklet a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelethez
a felhalmozási feladathoz nyújtott céljellegű decentralizált támogatásról
9. számú melléklet a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelethez
|
Sor- |
Megnevezés |
JÓVÁHAGYOTT, ILLETVE TÉNYLEGESEN FELHASZNÁLT ÖSSZEGEK |
||||||||
|
az első |
…… évre |
…… évre |
…… évre |
…… évre |
…… évre |
…… évre |
…… XII. 31-ig |
Mindösszesen |
||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
|
|
1. |
Jóváhagyott támogatás (2+5) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
Ténylegesen felhasznált |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3. |
2. sorból: …… évben |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
4. |
2. sorból: …… évben |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5. |
Maradvány összesen (1–2 = 6+7+8+9+10) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
6. |
ebből: le sem hívott és már lemondott összeg |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
7. |
le sem hívott összeg, most kerül lemondásra |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
8. |
lehívott, már véglegesen visszafizetett összeg |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
9. |
lehívott, ezen elszámolással egy időben |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
10. |
további felhasználás várható |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
11. |
Saját forrásTerv szerinti összesen (12+13) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
12. |
Céltámogatás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
13. |
Egyéb forrás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
14. |
Ténylegesen felhasznált (15+16) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
15. |
Céltámogatás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
16. |
Egyéb forrás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
17. |
14. sorból: …… évben |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
18. |
14. sorból: …… évben |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
19. |
Beruházási összköltségTerv szerint (1+11) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
20. |
Tényleges felhalmozási kiadás (2+14) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Sor- |
A céljellegű decentralizált támogatással megvalósult, befejezett beruházás költségeinek tételes kimutatása |
||||||||||
|
Megnevezés |
Finanszírozási szerződés szerint vállalt kötelezettség |
Beruházás befejezése utáni tényadatok |
|||||||||
|
Természetes |
Mennyiség |
Nettó |
Vissza nem |
Öszesen |
Természetes |
Mennyiség |
Nettó |
Vissza nem |
Öszesen |
||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
|
|
1. |
I. Épületek, építmények létesítése, vásárlása, átalakítása |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
4. |
Épületek, építmények összesen: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5. |
II. Földterület vásárlása |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
6. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
7. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
8. |
Földterület vásárlása összesen: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
9. |
III. Gépek, berendezések felszerelések |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
10. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
11. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
12. |
Gépek, berendezések, felszerelések összesen: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
13. |
IV. Egyéb költségek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
14. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
15. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
16. |
Egyéb költségek összesen: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
17. |
V. Immateriális javak |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
18. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
19. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
20. |
Immateriális javak összesen: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
21. |
VI. Gázhálózat kiépítése esetén a hálózatfejlesztési |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
22. |
hozzájárulás összege (egyéb fejlesztési hozzájárulás is) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
23. |
VII. Infrastruktúra fejlesztése és környezetvédelmi célú |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
24. |
közhasznú munkák dologi költségei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
25. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
26. |
Dologi költségek összesen: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
27. |
VIII. Turizmus, természetvédelem, szociális célú |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
28. |
fejlesztés, szociális foglalkozatáshoz kapcsolódó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
29. |
fejlesztés |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
30. |
Turizmus, természetvédelem, szociális fogl. összesen: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
31. |
Összesen: (I.+II.+III.+IV.+V.+VI.+VII.+VIII.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
32. |
IX. Tartóskészlet szükséglet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
33. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
34. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
35. |
Tartóskészlet szükséges összesen: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
36. |
Mindösszesen: (I.+II.+III.+IV.+V.+VI.+VII.+VIII.)2, 3 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
10. számú melléklet a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelethez
Sorszám |
Megnevezés |
||||||||
Megnevezés |
Támogatás |
Ebből lemondás vagy visszafizetés |
|||||||
ÁSZ vizsgálat szerint |
nem ÁSZ vizsgálat szerint |
||||||||
saját |
Megyei Terület- |
||||||||
(1)=(2)+(4)+(6) |
Ft |
Ok |
Ft |
Ok |
Ft |
Ok |
|||
1. |
1.1. |
Éves támogatás összege |
|
|
|
|
|
|
|
|
1.2. |
Ténylegesen felhasznált összeg |
|
|
|
|
|
|
|
|
1.3. |
Maradvány összesen |
|
|
|
|
|
|
|
|
1.3.1. |
Maradványból le sem hívott és már |
|
|
|
|
|
|
|
|
1.3.2. |
Maradványból le sem hívott összeg, amely jelenleg kerül lemondásra |
|
|
|
|
|
|
|
|
1.3.3. |
Maradványból lehívott, |
|
|
|
|
|
|
|
|
1.3.4. |
Maradványból lehívott, |
|
|
|
|
|
|
|
|
1.3.5. |
Maradványból várható |
|
|
|
|
|
|
|
2. |
Végleges visszafizetés ÁSZ vizsgálat szerint (1.3.3.)4 Számla megnevezése, amelyre a visszafizetés történt:……………………………………………………………… Számla száma, amelyre a visszafizetés történt:……………………………………………………………………… |
||||||||
11. számú melléklet a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelethez
A hitelesítés csak eredeti pecsétlenyomattal, aláírással és dátumozással fogadható el, fénymásolatban nem.
A hitelesítés csak eredeti pecsétlenyomattal, aláírással és dátumozással fogadható el, fénymásolatban nem.