Vissza a Jogszabálykeresőre

Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 14/1999. (V.25.) önkormányzati rendelete

a zöldfelületek (parkok, játszóterek, labdaterek, egyéb zöldfelüle-tek)védelméről, létesítéséről, fenntartásáról és a köztéri szobrok védelméről

2017.05.01.
1​
2Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló - módosított - 1990. évi LXV. tv. l6. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 29. §-ának végrehajtására érdekében a helyi körülményekből adódó sajátos feladatokra való tekintettel az alábbi rendeletet alkotja:
I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. § 3
(1) 4A rendelet hatálya kiterjed Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területén a zöldfelületekre, a közterületen felállított virágtartókra a növényzettel együtt, a köztéri szobrokra, emlékkövekre, - oszlopokra, szökő- és ivóvíz kutakra.
(2) A rendelet hatálya a 6. § (1)-(6) bekezdése vonatkozásában az
a) a hatályos rendezési tervben rögzített telken belüli védőzöld felületek kialakítására
b) az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Kormányrendelet 17.-20. és 24.§-ában meghatározott területen épülő új épületekre
c) és az újonnan kialakítandó utcák közművesítése tervezésére terjed ki.
2. § 5
(1) Az Önkormányzat az 1. § (1) bekezdésében felsorolt területek – kivéve a véd- és városi erdőket – kertészeti, gondozási, karbantartási feladatainak ellátásával a Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság6 (továbbiakban: megbízott szervezet) bízza meg.
(2) A véd- és városi erdők – az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény és a végrehajtására kiadott 29/1997. (IV. 30.) FM. rendeletben meghatározott – fenntartási feladatainak ellátásával az Önkormányzat a KEFAG Rt. Juniperus Parkerdészetét bízza meg.
II. FEJEZET
ZÖLDFELÜLETEK HASZNÁLATA
3. §
(l) A zöldfelületek, játszóterek rendeltetésszerű használata - így különösen pihenés, kikapcsolódás - díjmentes.
(2)7 A közterületként nyilvántartott zöldfelületek egyéb célra történő használatánál Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének mindenkor hatályos közterület-használat rendjéről szóló rendeletében foglalt szabályozás az irányadó.
4. §
A játszóterek felszereléseit állaguk veszélyeztetése nélkül bárki használhatja.
5. §
(1) Tilos:
8a) az útszakaszt határoló ingatlan tulajdonosának hozzájárulása nélkül a kiemelt szegéllyel nem rendelkező utak melletti zöldsávon, valamint e rendelet szerinti zöldfelületeken járművel közlekedni, várakozni, járművet javítani vagy tisztítani,
b)9 a Történeti Főtér Együttes gyepfelületein 0 óra és 7.00 óra között tartózkodni,
c)10 a zöldfelületeken állatot legeltetni, kutyát sétáltatni, kivéve a mindenkor hatályos állattartási rendelet mellékletében kijelölt kutyafuttató helyeket.
11d) zöldfelületen a fás szárú növények védelméről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó fás szárú növényt jogellenesen megcsonkítani,
e) 12
f) 13
g) 14
h) 15
16(2) Aki
a) az útszakaszt határoló ingatlan tulajdonosának hozzájárulása nélkül a kiemelt szegéllyel nem rendelkező utak melletti zöldsávon, valamint e rendelet szerinti zöldfelületeken járművel közlekedik, várakozik, járművet javít vagy tisztít, azzal szemben a jegyző közigazgatási bírságot, a közterület-felügyelő helyszíni bírságot szabhat ki,
b) zöldfelületen a fás szárú növények védelméről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó fás szárú növényt jogellenesen megcsonkít, azzal szemben a jegyző közigazgatási bírságot szabhat ki.
III. FEJEZET
ZÖLDFELÜLETEKEN VÉGZETT MUNKÁLATOK ENGEDÉLYEZÉSÉNEKSZABÁLYAI
6. §17
(1) A telepítési (ültetési) távolságra vonatkozó előírásokat e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
(2) 1:200 méretarányú kertépítészeti tervet kell csatolni az építési engedélyezési tervdokumentációhoz az alábbi esetekben:
- A hatályos rendezési tervben telken belüli védő-zöldfelületek kialakítására
-Az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) kormányrendelet 17.-20.§ és 24.§-ában meghatározott területeken az új épületek környezetbe illesztése céljából
- Létesítendő új utcák nyomvonalának közműellátottsága tervezésekor a fasor helyének, fa fajtájának megjelölésére (szabályozási keretterv).
(3) A kertépítészeti terv az alábbiakat kell hogy tartalmazza:
- a zöldterület nagyságát (m2),
- a zöldterület közművel való érintettségét,
- a tervezett zöldterület közmű üzemeltetőkkel történő egyeztetését,
- a területen lévő fa-, és cserjeállomány megnevezését,
- a fa- és cserjeállomány egészségi állapota miatti leváltása, vagy egyéb (pl. építészetileg indokolt fakivágás esetén) a talajfelszíntől 50 cm magasságban mért törzskörméretét,
- a tervben fel kell tüntetni az érintett telkeken meglévő 15 cm-nél nagyobb törzskörméretű kivágandó faállományt, és a fa fajtájának megnevezését,
- az ültetendő növények megnevezését, faiskolai méretét,
- öntözési lehetőség megjelölését,
- térburkolat és azok szintbeli kapcsolódását.
(4) A kertépítészeti terv alapján jóváhagyottak teljesítését a használatba vételi engedélyezési eljárás során az első fokú építésügyi hatóság ellenőrzi. A teljesítés megfelelő indok esetén külön bejelentésre egyszer halasztható, a vegetációs periódusnak megfelelően tavaszra, vagy őszre.
(5) Amennyiben a közterületen a Közgyűlés által jóváhagyott fásítási program van, úgy az engedélyezési eljárás során a program figyelembevételével kell eljárni.
(6) Közparkokban csak a város rendeltetésszerű működéséhez feltétlenül szükséges közművek helyezhetők el.
A fakivágásból befolyt bevételek felhasználása
7. §
(1)18 A Környezetvédelmi Alapba az Önkormányzat által megrendelt fakivágásokból befolyt összeg csak közterületi fapótlások költségének fedezésére használható fel.
A felhasználás a 19Közgyűlés környezetgazdálkodási ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága döntése alapján a parkfenntartással megbízott szervezeten keresztül történik.
(2) A közterületi fapótlások végzéséről a megbízott szervezet a tárgyévet követő év március 15-ig köteles beszámolni a 20Közgyűlés környezetgazdálkodási ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottságának egyidejű tájékoztatása mellett.
IV. FEJEZET
A ZÖLDFELÜLETEK FENNTARTÁSA, FELÜGYELETE
8. §
(1) A zöldfelületek fenntartásáról az Önkormányzat megbízott szervezet által, az éves költségvetésben rendelkezésre álló keretösszeg erejéig gondoskodik.
(2) 21
(3) A zöldfelületek gondozásával megbízott szervezet feladatait, valamint az általa kezelt zöldterületek megnevezését egyedi szerződés szabályozza.
(4) A megbízott szervezet az engedélyezett, illetve saját hatáskörben végzett fakivágásokból származó faanyagot telephelyén tárolja. A tűzifa minőségű anyagot a 22Közgyűlés szociális ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága részére felajánlja. A haszonfát az önkormányzattal kötött bizományosi szerződés alapján értékesíti.
(5)23 Az önkormányzat a lakóközösségek, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2. § 6. pontja szerinti civil szervezetek, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény alapján létrejött, jogi személyiséggel bíró alapítvány, továbbá egyházak részére a közterületi zöldfelületek öntözésére pályázatot ír ki, és a rendelkezésre álló pénzügyi keret-összeg erejéig öntözővíz hozzájárulási díjat fizet ki.
(5a) 24A pályázatok értékelése, a döntések meghozatala a polgármester hatáskörébe tartozik.
(6) A megbízott szervezet az öntözési feltételekre, a pályázatok 25polgármester általi elbírálása után kérelmezővel szerződést köt.
26(7) Aki a telekhatár és az úttest közötti zöldfelület, zöldsáv fenntartását, kaszálást, gereblyézett rend biztosítását a telekhatártól számított 4 m szélességben nem végzi el, azzal szemben a jegyző közigazgatási bírságot szabhat ki.
V. FEJEZET
ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
9. §
A rendelet alkalmazása szempontjából
l. Zöldfelületek:
a) közparkok: a városszerkezeti jelentőséggel bíró, vagy kialakításánál fogva meghatározó városképi értékű zöldfelületek, amelyeket egységes szemléletű rendező elv szerint épült burkolatok, elhelyezett berendezések, (esetleg egyéb építmények) és növények jellemeznek,
b) közkertek: elsősorban tömbtelkes beépítésűlakóterü-letek jellemzően helyi jelentőségű, közcélúzöldfelü- letei,
c) lakókertek: kizárólagosan egy szűkebb réteg, kisebb lakóközösség által használt zöldfelületek,
d) játszóterek: játszószerekkel ellátott közterületek,
labdaterek: labdajátékok céljára kijelölt közterületek, melyek játszószerrel nem ellátottak,
e) véd- és városi erdők: erdészeti technológiával telepített fásítások,
f) ) 27főforgalmi utak zöldsávjai: az országos gyorsforgalmi, fő- és mellékutak, helyi gyűjtőutak mentén a járda és az úttest közötti olyan zöldsávok, melyek füvesítettek, vagy fás-, lágyszárú növényzettel beültetettek,
g) utcai fasorok: az utak mentén egy sorban lévő fák összessége,
h) virágtartók: növényzettel beültetett tartóedények,
i) kertészeti rendezés alá eső városi zöldfelületek: azok a zöldfelületek, ahol a tereprendezés, parkosítás, fásítás már megkezdődött,
j)28 Történeti Főtér Együttes: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közterületek használatáról szóló 6/2009. (I. 30.) önkormányzati rendelete 3. melléklete szerinti terület,
k)29 az utak mellett, kiemelt szegéllyel védett zöldsáv.
2. 30 ---
3.Kertépítészeti terv:
A zöldfelületek kialakítását meghatározó terv, mely a megmaradó, ültetendő, illetve kivágandó növények helyzetével foglalkozó terv, meghatározza a növény fajtáját és minőségét.
4. Köztéri szobrok, emlékkövek, emlékoszlopok,szökő-és ivókutak:
Azok a műalkotások, amelyeket a város állított az ábrázolt személy vagy esemény emlékének megörökítése, illetve a városkép esztétikai értékének növelése céljából.
315. Jármű: A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975.(II. 5.) KPM-BM rendelet 1. számú függelék II. a) pontja szerinti közúti szállító, vagy vontató eszköz, a kerékpár kivételével.
VI. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
10. §
(1) 32
(2) 33
(3) Ezen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, egyúttal a parkok, játszóterek, labdaterek, egyéb zöldfelületek védelméről szóló 1/1994. (I.12.) KR. számú rendelet, valamint a közterületi fakivágásoknál alkalmazandó faérték-számítás bevezetéséről szóló 28/1991. (X.17.) KR. számú rendelet hatályát veszti.
Kecskemét, 1999. május 19.
Dr. Szécsi Gábor sk. Dr. Peredi Katalin sk.
polgármester jegyző
1. melléklet a 14/1999. (VI. 7.) önkormányzati rendelethez34
2. melléklet a 14/1999. (VI. 7.) önkormányzati rendelethez
A telepítési távolságra vonatkozó előírások
A legkisebb ültetési (telepítési) távolság az ingatlan határától:
a) belterületen:
- szőlő, valamint 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb bokor (elősövény) esetében 0,50 m,
- 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb fa esetében 1,00 m,
- 3 méternél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb fa, valamint gyümölcs- és egyéb bokor (élősövény) esetében 2,00 m,
- az építmény falától lombos fa telepítése 2,00 m.
b) külterületen:
- gyümölcs-faiskolai nevelés alatt álló növény, továbbá szőlő, köszméte, ribizke- és málnabokor esetében 0,8m,
- minden egyéb gyümölcsbokor (mogyoró, stb) esetében 2,00 m,
birs, naspolya, birsalanyra oltott körtefa esetében 2,50 m,
- törpealanyra oltott almafa, továbbá meggy-, szilva- és mandulafa esetében 3,50 m,
- vadalanyra oltott alma- és körtefa, továbbá kajszifa esetében 4,00 m,
cseresznyefa esetében 5,00 m,
dió- és gesztenyefa, továbbá minden fel nem sorolt gyümölcsfa esetében 8,00 m.
c) külterületnél, amennyiben a szomszédos földterület szőlő vagy gyümölcsös, szőlőt és gyümölcsfát a b) pontban foglalt ültetési távolságok megtartásával, egyéb bokrot, vagy fát az alábbi ültetési távolságok megtartásával lehet ültetni:
- 1 méternél magasabbra nem növő bokor (élősövény) esetében 0,80 m,
- 2 méternél magasabbra nem növő bokor (élősövény) esetében 2,00 m,
- fa esetében 3,00 m.
d) legkisebb telepítési távolság:
közművektől:
- gázvezetéktől 2,00 m,
gázvezeték védőcsőbe való elhelyezésekor 1,00 m,
- egyéb vezetéktől 1,00 m.
épülettől:
- alacsony növekedésű fa esetén min. 1 m,
- magas növekedésű fa esetén min. 2 m,
- a fák közötti ültetési távolság:
- alacsony növekedésű fa esetén 5-6 m,
- magas növekedésű fa esetén 6-10 m.
1. függelék 35
1. Kutyafuttató helyek
1.) Juhar utcai úttest és a Kórház kerítése közötti zöld terület a Fürdő utcától a Cserép utcáig.
2.) Március 15. utcai védő fasor a Győzelem utcától a Tömörkény utcáig.
3.) Csabai Géza krt., szabadidő központ felöli oldalán lévő zöldterületet.
4.) Bajza u. és Fazekas Mihály u. közötti két transzformátor vonalában lévő terület, - kivéve a játszótereket és a lakosság által gondozott területet.
5.) Az Irinyi utca – Szent Család Kápolna – Domby Lajos u. közötti terület.
6.) Szép utca – Hegedűs köz – Izraelita temető által határolt 50*30 m-es füves terület.
7.) A Szabadidő Központ bejáratától a III. Béla körútig terjedő zöld terület.
8.) Nádasdy Kálmán u. - Bárdos Lajos u. közötti szabadtér É-K-i sarkában kijelölt 80 *30 m-es terület.
9.) Mécses utca és a Köztemető közötti védő fasávnál Hunyadi város számára.
10.) A Zománc Rt. déli határa és a szerviz út közötti zöld közterület.
11.) Ipoly utcai úttest és a Szentháromság temető kerítése melletti füves terület.
12.) Dózsa György út - a vasút – az állomás és a Botond utca által bezárt (a kőkereszt mögötti) terület.
13.) Művésztelep előtti közparkból kialakított (kijelölt) zöldterület.
2. Kutyajátszóterek
1. Széchenyi sétány zöldfelületében kialakított és bekerített terület.
1

Módosította: a 46/2005. (X. 24.) rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályba lépett: 2005. november 1.

2

Módosította: 5/2009.(I.30.) rendelet 1.§-a. Hatályba lépett: 2009. február 1.

3

Módosította: 5/2009.(I.30.) rendelet 2.§-a. Hatályba lépett: 2009. február 1.

4

Módosította: 14/2012. (III.29.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatályba lépett: 2012. március 30.

5

Módosította: a 40/2002. (IX. 16.) KR. számú rendelet 2. §-a. Hatályba lépett: 2002. október 1.

6

Módosította: 7/2014. (IV.24) önkormányzati rendelet 3.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

7

Módosította: a 46/2007. (XI. 30.) rendelet 3.§ (2) bekezdése. Hatályba lépett: 2007. december 1.

8

Módosította: 6/2017. (III.30.) önkormányzati rendelet 9.§ (1) bekezdése. Hatályba lép: 2017. május 1.

9

Módosította: 14/2012. (III.29.) önkormányzati rendelet 2.§-a. Hatályba lépett: 2012. március 30.

10

Módosította: a 46/2007. (XI. 30) rendelet 3.§ (1) bekezdése. Hatályba lépett: 2007. december 1.

11

Módosította: 6/2017. (III.30.) önkormányzati rendelet 9.§ (2) bekezdése. Hatályba lép: 2017. május 1.

12

Hatályon kívül helyezte: 6/2017. (III.30.) önkormányzati rendelet 12.§-a. Hatályát veszti: 2017. május 1.

13

Hatályon kívül helyezte: 6/2017. (III.30.) önkormányzati rendelet 12.§-a. Hatályát veszti: 2017. május 1.

14

Hatályon kívül helyezte: 6/2017. (III.30.) önkormányzati rendelet 12.§-a. Hatályát veszti: 2017. május 1.

15

Hatályon kívül helyezte: 6/2017. (III.30.) önkormányzati rendelet 12.§-a. Hatályát veszti: 2017. május 1.

16

Kiegészítette: 6/2017. (III.30.) önkormányzati rendelet 9.§ (3) bekezdése. Hatályba lép: 2017. május 1.

17

Módosította: 5/2009.(I.30.) rendelet 3.§-a. Hatályba lépett: 2009. február 1.

18

Módosította: 5/2009. (I.30.) rendelet 4.§-a. Hatályba lépett: 2009. február 1.

19

Módosította: 38/2010. (X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 6) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

20

Módosította: 38/2010. (X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 6) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

21

Hatályon kívül helyezte: 6/2017. (III.30.) önkormányzati rendelet 12.§-a. Hatályát veszti: 2017. május 1.

22

Módosította: 38/2010. (X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 6) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

23

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 2.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

24

Kiegészítette: 22/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelet 4.§-a. Hatályba lépett: 2013. június 28.

25

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályba lépett: 2010. október 15.

26

Módosította: 6/2017. (III.30.) önkormányzati rendelet 9.§ (4) bekezdése. Hatályba lép: 2017. május 1.

27

Módosította: 14/2012. (III.29.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdése. Hatályba lépett: 2012. március 30.

28

Kiegészítette: 14/2012. (III.29.) önkormányzati rendelet 3.§ (2) bekezdése. Hatályba lépett: 2012. március 30.

29

Kiegészítette: 14/2012. (III.29.) önkormányzati rendelet 3.§ (3) bekezdése. Hatályba lépett: 2012. március 30.

30

Hatályon kívül helyezte: a 40/2002. (IX. 16.) KR. számú rendelet 6. §-a.

31

Kiegészítette: 6/2017. (III.30.) önkormányzati rendelet 9.§ (5) bekezdése. Hatályba lép: 2017. május 1.

32

Hatályon kívül helyezte: 24/2012. (V.31.) önkormányzati rendelet 11.§-a.

33

Hatályon kívül helyezte: 24/2012. (V.31.) önkormányzati rendelet 11.§-a.

34

Hatályon kívül helyezte: 5/2009. (I.30.) rendelet 5.§-a. Hatályba lépett: 2009. február 1.

35

Hatályba lépett: 2012. december 1. napján az állatok tartásáról szóló 38/2006.(VI.30.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésével egyidejűleg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás