198/1999. (XII. 21.) Korm. rendelet
2000.01.01.
,,(1) Az igazolványt a szabályosan kitöltött és aláírt adatnyilvántartó lap, az abban foglalt személyi azonosító adatok igazolása és a magánszemély Szja tv.-ben előírt nyilatkozatai alapján a magánszemély lakcíme szerinti helységben a megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal (a továbbiakban: kiállító) az ügyfélszolgálat helyszínén haladék nélkül – vagy akadályoztatás esetén legfeljebb tizenöt napon belül – az adóévre kiállított, hivatalos aláírással és pecséttel ellátott értékesítési betétlappal együtt adja ki, illetőleg a továbbiakban az adóévre kiállított (aláírt, lepecsételt) értékesítési betétlap kiadásával érvényesíti. (2) A magánszemély az (1) bekezdésben említett nyilatkozatokat az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelő tartalommal, az e rendeletben foglaltakat is figyelembe véve az adatnyilvántartó lap felhasználásával, illetőleg annak értelemszerű kiegészítésével vagy módosításával teszi meg. Az Szja tv. 78/A. §-a (1) bekezdése e) pontjának rendelkezése szerinti nyilatkozatot a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által előírt rendszerességgel, a Pénzügyminisztériummal egyetértésben kialakított részletezésben és formában kell megtenni azzal, hogy értékesítési betétlapot a kiállító csak akkor adhat ki, ha a mezőgazdasági őstermelő ezen nyilatkozata az előzőek szerint a rendelkezésére áll.''
,,(5) Közös igazolvány kiváltása esetén a Szja tv. 78/A. §-a (2) bekezdésének és 6. számú melléklete III. részének rendelkezései alapján a családtagok azonosító adatait az igazolvány negyedik oldalán kell feltüntetni. Egyebekben ,,A gazdaság adatai'' című részt nem kell kitölteni.''
3. § Az R. 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
6. § ,,(1) Az igazolvány az adóévre kiadott érvényes értékesítési betétlappal együtt érvényes. (2) A kiállító az értékesítési betétlapot
a) az év első napjától érvényesíti, ha azt az adott év március 20. napja előtt adja ki;
b) a kiállítás napjától kezdődően érvényesíti, ha azt az a) pontban említett időpont után adja ki.
(3) Az 1999. december 31-e után kiállított igazolvány esetében a választott adózási módot az előnyomtatott 1997. év áthúzásával és a kiállítás évének beírásával együtt kell megjelölni.
(4) A kiadott igazolványban a választott adózási módra vonatkozó további bejegyzést akkor kell tenni, ha a mezőgazdasági őstermelő az utolsó bejegyzéshez képest más adózási módra kíván áttérni. A bejegyzést az igazolvány első oldalán előnyomtatott üres bejegyzési helyek értelemszerű felhasználásával, illetőleg a továbbiakban a harmadik oldalon a kiállító teszi meg.''
4. § Az R. 12. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
12. § ,,(1) Az e rendeletben foglaltak végrehajtásához szükséges nyomtatványmintákat és azok használatára vonatkozó útmutatókat az 1–5. számú mellékletek tartalmazzák. (2) A kiállító az 1–5. számú mellékletben előírtak szerint előállított nyomtatványok tartalmát a hatályos rendelkezésekhez igazítva, azokat értelemszerűen alkalmazza. (3) Nem kell a 10. §-ban említett díjat leróni a 2000–2002. években kiadott igazolványok esetében.''
5. § Ez a rendelet 2000. január 1-jén lép hatályba.