Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

32/1999. (XII. 22.) PM rendelet

az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezeléséről, az illetékek kiszabásáról, elszámolásáról és könyveléséről1

2006.01.01.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 100. §-ában foglalt felhatalmazás alapján – az érdekelt miniszterekkel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § Az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezelését, az illetékek kiszabását, elszámolását és könyvelését (nyilvántartását) az illetékhivatal az e rendeletben foglaltak szerint végzi.

Az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezelése

2. § (1) Az illetékhivatal a működésével kapcsolatos ügyiratok kezelését – a jelen rendeletben foglalt eltérésekkel – a helyi önkormányzatok iratkezelési mintaszabályzatáról szóló belügyminiszteri rendelet szerint végzi.

(2) Az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezelése: az iratok átvétele (érkeztetése), átadása, továbbítása, rendszerezése, nyilvántartásba vétele (iktatása), intézése, feldolgozása, kiadmányozása, irattározása, selejtezése.

Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazásában

1. Irat: az illetékhivatalhoz érkezett, valamint az illetékhivatal működése során keletkezett írott szöveg, számadatsor, térkép, tervrajz, kép- és hangfelvétel, amely az illetékhivatal működése során bármilyen anyagon, alakban és bármilyen eszköz felhasználásával keletkezett.

2. Egyéni adatgyűjtő: egy iktatószámhoz tartozó valamennyi adatot nyilvántartó információs egység.

3. Iktatás: az illetékhivatalhoz érkezett ügyirat, valamint a hivatali működés saját keletkeztetésű iratának iktatószámmal történő ellátása, az iktatóbélyegző (vagy az annak megfelelő lenyomat) rovatainak, az iktatókönyv és/vagy az iktató képernyő rovatainak kitöltése.

a) Számcsoportonkénti iktatás: az illetékkötelezettség megállapítása végett bejelentett ügyiratok nyilvántartásba vétele.

b) Általános ügyirati iktatás: illeték hatósági ügyben érkezett (keletkezett) ügyiratok nyilvántartásba vétele.

c) Egyéb ügyirati iktatás: az illetékhivatal működése során a nem hatósági ügyintézés folyamán érkezett (keletkezett) ügyiratok nyilvántartásba vétele.

4.2 Kiszabás: a vagyonszerzési illeték és az eljárási illeték, valamint az ezekhez fűződő jogkövetkezményeknek az Itv. és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) rendelkezései szerinti megállapítása.

a) Végleges kiszabás: öröklési és egyéb illetékügyekben, valamint azokban az ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási ügyekben, amelyeknél a tulajdonjog bejegyző határozat az illeték kiszabásra kerüléséig a földhivataltól megérkezett, az illeték – egy összegben történő – megállapítása az Itv. 77. §-a és 77/A. §-ának (3) bekezdése szerint.

b) Előleges kiszabás: ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási ügyekben az Itv. 77/A. § (1) bekezdése szerinti illetékelőleg összegének megállapítása.

c) Illetékkülönbözet megállapítása: az illeték és az illetékelőleg különbségének megállapítása.

5. Illeték előírás: a megállapított illeték nyilvántartásba vétele.

a) Alapelőírás: az alapeljárás során az adott illetékügyben első alkalommal megállapított illeték nyilvántartásba vétele.

b) Pótelőírás: adott illetékügyben az illeték első nyilvántartásba vételét – alapelőírását – követő minden további nyilvántartásba vétel, valamint a téves alapelőírás módosítása, visszatérítés elszámolása.

6. Visszatérítés: a fizetésre kötelezett javára mutatkozó törlésből keletkező túlfizetésnek vagy tartozatlan befizetésnek az Art. rendelkezései szerinti, továbbá az illetékbélyeggel lerótt illeték értékének az Itv. 81. §-a szerinti visszautalása.

7. Törlés: előírást vagy tartozást – bármilyen címen – csökkentő könyvelési művelet, amely vonatkozhat a tárgyévre vagy a tárgyévet megelőző időszakra, mértéke a teljes előírás vagy tartozás összegéig terjedhet.

8. Kiadás: az illetékbeszedési számla terhelése.

9. Befizetés: az illetékbeszedési számlán történő jóváírás.

10. Átfutókezelés: az illetékbeszedési számlán jóváírt, de el nem számolható vagy nem azonosítható befizetések nyilvántartása.

11. Archiválás: az éves elszámolási időszak végén véglegesen rendeződött tételek külön nyilvántartásba helyezése.

12. Kintlevőség (követelés): előírt és nem teljesített fizetési kötelezettség fizetési határidőre való tekintet nélkül.

13. Hátralék (illetéktartozás): a kintlevőségből a végrehajtás alá vont vagy vonható fizetési kötelezettség.

14. Egyenleg: a fizetési kötelezettség és a befizetés különbsége.

15. Tétel: adatgyűjtő darabszáma egy adott időszakban.

16. Kódok: adatok adott szempont szerinti elkülönítésére szolgáló alfanumerikus jelek.

a) Figyelési kód: a nyilvántartási rendszerben az ügyek állapotának követésére szolgáló alfanumerikus jel. Az iktatás időpontjában meghatározásra kerül, majd az ügyintézési menet során az üggyel összefüggő tevékenységeket jelezve változik, az ügyintézés valamennyi szakaszán keresztül az archiválásig.

b) Ügyirat tárgya szerinti kód: a közigazgatási eljárásban található, különböző joghatást kiváltó, eltérő elintézési határidőkkel elbírálható beadványok rendezésére és egymástól való elkülönítésre szolgáló alfanumerikus jel.

c) Ügyirat elintézési kódja: az illetékhivatal adott ügyirattal kapcsolatos utolsó cselekményére utaló állapotjelző alfanumerikus jel.

d) Kiadási kód: az illetékbeszedési számláról történő kiutalás jogcímére utaló alfanumerikus jel.

e) Ingatlan kód: ingatlantípusok egyértelmű minősítését és nyilvántartását elősegítő alfanumerikus jel.

Az illetékügyi hatósági eljárás nyilvántartása

4. § (1) Az illetékhivatalhoz érkezett ügyiratokat az érkezés napján, de legkésőbb a következő munkanapon iktatni kell. Az iktatószám kiadása előtt meg kell állapítani, hogy van-e az ügynek előirata.

(2) Az iktatásra kerülő iratokat iktató bélyegzővel kell ellátni (vagy az annak megfelelő lenyomatot tartalmazó előadói ívet kell hozzá csatolni), valamint ki kell tölteni az iktatókönyv (iktató képernyő) rovatait. Az iktató bélyegző (vagy az annak megfelelő lenyomat) a következő adatokat tartalmazza:

a) az illetékhivatal megnevezését,

b) az irat érkezésének keltét,

c) az iktatás sorszámát, alszámát,

d) a mellékletek darabszámát,

e) az előirat számát,

f) az ügyintéző megjelölését.

(3) Az illeték megállapításával kapcsolatos beadványokat tartalmuk alapján csoportosítva, egymástól elkülönített számcsoportok alatt, alszámokra tagolódó sorszámos iktatási rendszerben, a következő módon kell iktatni:

a) Ingatlanhagyaték, valamint öröklési illeték-köteles ingóhagyaték esetében a közjegyző által megküldött hagyatékátadó végzést, valamint az örökösök által az illetékhivatalhoz eljuttatott hagyatéki kimutatást az örökhagyó neve szerint, 100 001. sorszámmal kezdődően, négyjegyű évszám használatával kell iktatni (I. számcsoport);

b) Az illetékkötelezettség megállapítása érdekében

1. az ajándékozási ügyiratokat 200 001. (II. számcsoport),

2. a visszterhes vagyonátruházási ügyiratokat 300 001. (III. számcsoport),

3. az egyéb illeték megállapítása (beszedése) végett bemutatott, illetve megküldött ügyiratokat pedig államigazgatási eljárási illeték esetén 400 001. (IV/1. számcsoport), bírósági eljárási illeték esetén 440 001. (IV/2. számcsoport)

sorszámmal kezdődően, négyjegyű évszám használatával, a fizetésre kötelezett neve szerint kell iktatni.

c) A földhivatal által az illetékelőleg megállapítása végett megküldött ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási ügy iratait a b) pont 1–2. alpontjaiban szabályozott módon kell iktatni.

(4) Az illetékügyi hatósági eljárással összefüggő olyan beadványt, iratot, amelyet nem a (3) bekezdés szerint kell iktatni, 600 001. sorszámmal kezdődően kell iktatni oly módon, hogy az érkezés éve (négy számjeggyel) kerül a sorszám végére. Valamennyi azonos kiszabási irathoz érkező ügyiratot a sorszámokon belül alszámokon kell nyilvántartani számkorlátozás nélkül.

(5) Az egyes számcsoportok alcsoportokra bonthatók.

(6) A leletet az adott ügyfajtának megfelelő számcsoportra kell iktatni.

(7)3 Minden egyéb – a (3)–(4) bekezdések alá nem tartozó – ügyiratot az említett ügyiratcsoportoktól elkülönítve kell iktatni, ideértve a más illetékhivatal által behajtásra kimutatott illetéktartozással összefüggő ügyiratot is.

5. § Az illetékügyi hatósági eljárás során keletkező nyilvántartási rendszernek legalább a következő adatokat kell tartalmaznia:

1. Valamennyi számcsoportban:

a) az ügyirat

– iktatószáma,

– érkezésének és iktatásának napja,

– tárgya,

– ügyintézőjének neve,

– elintézésének ideje;

b) az illetékfizetésre kötelezett

– neve,

– lakóhelye, illetve székhelye,

– illetékfizetési kötelezettsége keletkezésének napja,

– a terhére előírt illeték, továbbá mulasztási bírság, késedelmi pótlék, végrehajtási költség összege;

c) illetékmentesség, -kedvezmény;

d) az illetékbevétel mely önkormányzatot illeti meg.

2. Az I. számcsoportban:

a) az örökhagyó

– neve,

– elhalálozásának ideje;

b) az örökös Itv. szerinti csoportba sorolása az illeték mértéke szempontjából;

c) a hagyatékátadó végzés, határozat száma;

d) a hagyaték bejelentésének, bevallásának, illetve a hagyatéki eljárás iránti kérelem benyújtásának napja.

3. A II. számcsoportban:

a) az ajándékozó

– neve,

– lakóhelye;

b) a megajándékozott Itv. szerinti csoportba sorolása az illeték mértéke szempontjából;

c) az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentés napja;

d) földhivatali iktatószám, határozatszám, helyrajzi szám.

4. A III. számcsoportban:

a) az átruházó

– neve,

– lakóhelye,

– adóazonosító jele;

b) az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentés napja;

c) földhivatali iktatószám, határozatszám, helyrajzi szám.

5. Egyéb illeték hatósági ügyben: a leletet, költségjegyzéket készítő, határozatot hozó szerv neve, határozatának száma.

6. Az általános iktatás nyilvántartása az 1. a) pontban foglaltakon kívül tartalmazza az ügyirat tárgyának kódját.

7.4 Elkülönített nyilvántartást kell vezetni a más illetékhivatal által behajtásra kimutatott illetéktartozással összefüggő ügyekről, a nyilvántartásnak tartalmazni kell:

– a behajtást kérő illetékhivatal megnevezését,

– az illetékfizetésre kötelezett nevét, irányítószámát, lakcímét (székhelyét, telephelyét), valamint minden egyéb – rendelkezésre álló – azonosításra alkalmas adatot,

– a fizetési kötelezettséget elrendelő határozat számát,

– az illetéktartozás összegét, a késedelmi pótlék felszámításának kezdetét,

– a végrehajtási eljárás megindításának időpontját,

– a befolyt összeget,

– a jogosult illetékhivatal illetékbeszedési számlájára történő átutalás időpontját.

6. § Az iktatást követően iktatási naplót kell készíteni az iktatószámok zárt, emelkedő számsorrendjében a következő tartalommal:

a) iktatószám,

b) iktatás napja,

c) irat tárgya,

d) ügyintéző neve.

7. § Az I., II. és III. számcsoportba tartozó iratokhoz kiszabási munkalapot kell készíteni, amely az 5. § 1–4. pontjaiban foglaltakon túl a következő adatokat tartalmazza:

a) a bejelentett és a forgalmi értéket,

b) az illetékalapot,

c) illetékmentes ügyben a jogszabály pontos megjelölését,

d) az ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték összegét,

e) az ügyintéző aláírását és annak keltét.

8. § Az iratokat az előre gyártott vagy a számítógéppel előállított előadói munkakönyvbe be kell jegyezni. Az előadói munkakönyv évente 1-től kezdődő sorszámmal az oldalszám feltüntetésével tartalmazza:

a) az iktatószámot,

b) az irat tárgyát,

c) az átadás-átvétel időpontját és az aláírásokat.

9. § Az illeték kiszabására számcsoportok szerint kerül sor. A kiszabott illetékről, az illetékelőlegről (ideértve az ezekhez fűződő jogkövetkezményeket is) hozott határozat (fizetési meghagyás) másolatának az irathoz csatolása igazolja az előírás megtörténtét.

10. §5 Az ügyfél, illetve képviselője részére az illetékhivatal által kibocsátott fizetési meghagyást, határozatot az Art. rendelkezéseiben foglaltak szerint kell kézbesíteni.

11. § A forgalmi érték megállapításához szükséges összehasonlító értékadatok gyűjtésére a visszterhes vagyonátruházási ügyek alapján nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás ingatlan esetében kötelezően tartalmazza:

a) az ingatlan helyét és helyrajzi számát,

b) az ingatlan kódját,

c) az illeték fizetésére kötelezett fél által bejelentett és az illetékhivatal által megállapított forgalmi értékét.

12. § (1)6 A 4–11. § szerinti nyilvántartás rendszerébe felvehetők az Art. szerinti természetes azonosító adatok, valamint személyes adatnak nem minősülő olyan adatok, amelyek szükségesek az illetékügyi feladatok ellátásához, s azok nyilvántartása, kezelése nem ütközik más jogszabályba.

(2) A nyilvántartási rendszert úgy kell kialakítani és vezetni, hogy

a) abból jogszabály által előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesíthető legyen,

b) illetékfizetésre kötelezettenként naprakészen megállapítható legyen a fizetési kötelezettség jogcíme, összege, az abban bekövetkezett változás, a befizetés és az ebből végrehajtási költségre, késedelmi pótlékra, valamint tőketartozásra elszámolt összeg, továbbá a fennálló kintlevőség vagy túlfizetés.

(3) A nyilvántartás során használandó kódok tartalmát e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. A kódok további bontása, részletezése lehetséges.

Befizetések elszámolása, a könyvelés és nyilvántartásai

13. § (1) Az illetékek, a végrehajtási költség, a mulasztási bírság és a késedelmi pótlék befizetésére az illetékbeszedési számla szolgál. Az illetékhivatal a számlát vezető hitelintézettől érkező számlakivonatokat és az egyéb szerv által feldolgozott készpénzátutalási megbízások megfelelő rovatainak adattartalmát ellenőrzi, eltérés – többlet vagy hiány – esetén a hitelintézetet haladéktalanul értesíti.

(2) Az illetékhivatalok számlakezelésüket elektronikus úton is bonyolíthatják, ennek során ugyanazokat a követelményeket kell teljesíteni, mint a hagyományos számlakezelésnél.

(3) A napi számlakivonatokról az illetékhivatal számlakivonat-nyilvántartást vezet. A nyilvántartás ,,Jóváírás'' rovata tartalmazza egy összegben a befizetéseket (Követel forgalom), ,,Terhelés'' rovata a számláról kiutalt összegeket (Tartozik forgalom), valamint a göngyölített egyenleget. A nyilvántartás adatait a hitelintézeti számlakivonat adataival folyamatosan egyeztetni kell. A számlakivonat-nyilvántartás adatai szerint kiutalt összegnek hó végén egyeznie kell a kiadási napló hó végi utalási összegével.

(4) A befizetések könyvelése során tételes naplót kell vezetni, amelynek tartalmaznia kell:

a) a sorszámot,

b) az illetékkiszabás iktatószámát,

c) a befizetés napját,

d) a befizetés összegét,

e) a befizetés felosztását.

(5) A befizetési napló sorszámának meg kell egyeznie a számlakivonat sorszámával.

(6) A befizetések elszámolásának sorrendje:

1. végrehajtási költség,

2. késedelmi pótlék,

3. ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték,

4. vagyonszerzési illeték és ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéken kívüli eljárási illeték.

(7)7 Az illetékhivatalnál kezdeményezett első fokú, illetve az első fokú határozat ellen benyújtott fellebbezés eljárási illetékének az esedékességkor, illetve az annak megfizetését előíró határozat kézhezvételét követő 8 napon belül történő megfizetése esetén azt megfizetettnek kell tekinteni akkor is, ha az illetékfizetésre kötelezettnek korábban esedékessé vált illetéktartozása van.

(8)8 Az illetékbeszedési számlán jóváírt és azonosítható tételeket egyéni adatgyűjtőn kell jóváírni, a nem azonosítható befizetéseket átfutó tételként kell kezelni.

(9)9 Az átfutó tételként nyilvántartásba vett illetékbefizetés rendeltetésének megállapítása iránt haladéktalanul intézkedni kell. Ennek tisztázása után kerülhet sor a befizetés elszámolására vagy a tartozatlan befizetésnek a befizető javára történő visszatérítésére, illetve téves telepítés esetén a megfelelő számlára átutalásra. Az ezzel kapcsolatos iratokat a kiadási bizonylatok mellékleteként kell őrizni. A más illetékhivatal által behajtásra kimutatott illetéktartozás pénzforgalmának kezelése az átfutó tételek között történik.

(10)10 Az illetékhivatal illetékpénztárat működtethet. A pénztárba készpénzben befizetett és az illetékbélyeg visszatérítésekkel csökkentett illetékbevételt az átvétel napján, de legkésőbb a következő munkanapon kell befizetni az önkormányzat illetékbeszedési számlájára. Egyebekben a pénztár működtetésénél a pénzkezelési szabályzatban előírtak szerint kell eljárni.

(11)11 A kiszabás alapján pénzzel is megfizethető eljárási illeték esetében el kell fogadni minden olyan pénzbefizetési módot, amely alkalmas a kötelezettség teljesítésének megfelelő igazolására (pl. készpénzátutalási megbízás, banki bizonylat).

(12)12 A gépjármű, valamint a pótkocsi szerzése után befizetett illetéket (a III. számcsoporton belül) a készpénzátutalási megbízásokon szereplő adatoknak megfelelően gyűjtőszámlákon, az illetékbevételből részesülő – az éves központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott – önkormányzatok szerinti bontásban kell könyvelni. Az illeték előírása a gyűjtőszámlán havonta, a tárgyhónapban befizetett illeték összegével egyezően, pótelőírással történik.

(13)13 Az illeték kiszabását követően minden további előírás pótelőírással történik.

(14)14 Az előírt illeték összegének módosítására határozat alapján kerülhet sor, kivéve az olyan belső intézkedéseket, technikai módosításokat, amelyek azelőtt keletkeznek, mielőtt a határozat az illetékhivatalt elhagyja, s az ügyfélre nézve további kötelezettséget nem jelentenek.

(15)15 A végrehajtási költség megelőlegezése az illetékhivatal költségvetési elszámolási alszámlájáról történhet.

14. § (1) Az illetékbevételi számla terhére elrendelt kiutalásokról (kiadásokról) az intézkedésekkel egyidejűleg összevont kiadási naplót kell vezetni.

(2) A kiadási napló a következő rovatokat tartalmazza:

a) számlakivonat kelte és száma,

b) határozat kelte és száma,

c) kiadás tárgya, jogcíme,

d) bankszámlaszám,

e) kiadás összege,

f) kiadás felosztása,

g) átfutó napló tételszáma és összege,

h) kiadási napló egyenlege.

(3) A kiadási napló kiadási összegét naponta egyeztetni kell a számlakivonat terhelési összegével, illetőleg havonta a számlakivonat-nyilvántartás terhelési rovatával. A kiadási naplót havonta kell lezárni. A kiadási napló átfutó rovatának egyeznie kell az átfutó nyilvántartásból visszautalt tételek kiadási rovatával.

15. §16 (1)17 Az illetékhivatalnak az illetékbeszedési számlára befolyt összegből az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendeletben előírt módon és időpontban kell az utalásokat teljesíteni. Ugyanígy kell az utalásokat teljesíteni a más illetékhivatal által behajtásra kimutatott illetéktartozásokból befolyt összegek esetében is.

(2)18 Az (1) bekezdés szerinti utalásokkal egyidejűleg az illetékhivatal az átutalt illetékre vonatkozó információkat – postai úton és telefaxon – jelenti a Magyar Államkincstárnak és a Pénzügyminisztériumnak e rendelet 8.19 számú melléklete szerint.

16. § (1) Illeték törlése esetén elkülönítve kell nyilvántartani és összesíteni a végleges illeték előírásból, az illetékelőleg előírásból, az illetékkülönbözet előírásból, az ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékből, valamint a mulasztási bírságból történő törlést.

(2) A törlési napló a következő adatokat tartalmazza:

a) az adatgyűjtő száma,

b) a törlés jogcíme,

c) az átvezetés időpontja,

d) a törlési napló sorszáma,

e) a törlést elrendelő határozat száma,

f) a törlés összege,

g) az adatrögzítő neve.

17. § (1)20 Az adatgyűjtőn mutatkozó tartozatlan befizetés vagy az illeték törléséből keletkező túlfizetés, az illetékbélyeggel vagy a Magyar Államkincstár eljárási illetékbevételi számlája javára megfizetett illeték, valamint az illetékbélyeg értéke visszatérítését az Itv. rendelkezéseinek megfelelően kell elrendelni.

(2)21 Illetékbélyeg értékének visszatérítése az ügyfél kérelme, valamint a közigazgatási hatóság, bíróság megkeresése alapján történik. Az ügyfél által illetékbélyeggel lerótt illetéknek és az illetékbélyeg értékének a visszatérítése iránti kérelemhez csatolni kell az illetékbélyeget, illetve azt az iratot, amelyen az illetéket lerótták. Ha az irat nincs a kérelmező birtokában, fel kell hívni a kérelmezőt, jelölje meg azt a hatóságot, ahol az irat fellelhető, és közölje az irat ügyszámát. Ezt a hatóságot az illetékhivatal az irat megküldése végett megkeresi. A hatóság az előzőekben említett ügyirat fénymásolatának a megküldésével is eleget tehet az illetékhivatali megkeresésnek.

(3)22 A Magyar Államkincstár eljárási illetékbevételi számlája javára megfizetett eljárási illetéket az illetékhivatal az eljáró hatóság megkeresése valamint a téves befizetés esetén az ügyfél kérelmére téríti vissza.

(4)23 Ha a visszatérítés feltételei fennállnak, az illetékhivatal az illetékbélyeget átírással ismételt használatra alkalmatlanná teszi, a más hatóság által megküldött iratra pedig a visszatérítés megtörténtét rávezeti.

(5)24 A visszatérítési napló a következő adatokat tartalmazza:

a) az adatgyűjtő száma,

b) a visszatérítés jogcíme és módja,

c) a rögzítés időpontja,

d) a visszatérítési napló sorszáma,

e) a visszatérítést elrendelő határozat száma,

f) a visszatérítés összege,

g) az adatrögzítő neve.

18. §25 Nem belföldi illetőségű személyek illetékbefizetésének elszámolására és könyvelésére a 13–17. §-ok rendelkezéseit kell alkalmazni. A nyilvántartási rendszerben elkülönítve kell tárolni és kezelni azoknak a nem belföldi illetőségű személyeknek az illetékbefizetésére vonatkozó adatait, akik az Art. szerint fizetési kötelezettségüket külföldön teljesítették, valamint azoknak a nem belföldi illetőségű személyeknek az illetékbefizetésére vonatkozó adatait, akik fizetési kötelezettségüket személyesen vagy az Art. szerint – megbízottjuk útján – belföldön teljesítették.

Az illetékek nyilvántartására használható programrendszer

18/A. §26 (1) Az illetékek nyilvántartására, kezelésére, elszámolására a Pénzügyminisztérium által jóváhagyott programrendszer alkalmazható.

(2) Illetékügyi programrendszer jóváhagyásának feltételei:

a) a programrendszer maradéktanul kielégíti a jogszabályokban foglalt követelményeket, hatékonyan támogatja az illetékkiszabás, végrehajtás, egyéb illetékhivatali feladatok ellátását,

b) a programrendszer fejlesztőjének illetékhivatalt fenntartó önkormányzatnak, vagy illetékhivatalt fenntartó önkormányzattal együttműködési és garanciális megállapodásban álló gazdasági társaságnak kell lennie,

c) a programrendszer tervezett bevezetését megelőző 90. napig a programrendszer – az illetékügyi eljárások részletes ellenőrzésére alkalmas – dokumentációját a Pénzügyminisztériumba el kell juttatni,

d) a programrendszer fejlesztője a programrendszert vagy annak használati jogát csak illetékhivatalt fenntartó önkormányzatnak idegenítheti el,

e) ha a programrendszer fejlesztője a programrendszert vagy annak használati jogát 5 évre más önkormányzatnak eladja, akkor

ea) a programrendszer fejlesztője vállalja az illetékhivatalonkénti első ízben való beüzemelését, a munkatársak betanítását,

eb) a programrendszer vagy annak 5 évre szóló használati jogának ára nem lehet több, mint a fejlesztéssel kapcsolatos elismert költségek 1,3 szorosának a programrendszert vagy annak használati jogát megvásárló önkormányzat által fenntartott illetékhivatal előző évi illetékbevétele és ugyanezen időszak pénzforgalmi országos összes illetékbevétel hányadosának megfelelő összeg,

ec) az elismerhető költségekről szóló részletes kimutatást a Pénzügyminisztérium számára be kell mutatni, és biztosítani kell annak ellenőrizhetőségét,

ed) az eb) pont szerinti ár – külön felszámított díj vagy költségtérítés nélkül – tartalmazza az illetékhivatali létszám 5%-ának, de legalább 3 főnek a betanítását,

ee) a programrendszer fejlesztője vállalja a jogszabályváltozásokból következő változtatások végrehajtását (jogszabálykövetést) legalább öt éven keresztül,

ef) az ee) pont szerinti jogszabálykövetés éves díja nem haladhatja meg az eb) pont szerinti ár 10%-át,

eg) a programrendszer fejlesztője külön díjazás, megállapodás esetén vállalja a programrendszer bővítését, az ed) pont szerinti létszámon túlmenően további munkatársak betanítását,

f)27 ha az önkormányzat a programrendszerrel rendelkezni jogosulttal a programrendszer használatáról és üzemeltetéséről – fejlesztési költségektől függetlenül meghatározott – éves díjban állapodik meg, akkor annak összege nem haladhatja meg az adott évre érvényes egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatárának felét.

(3) A (2) bekezdés eb) alpontjában említett elismert költség tartalmazza a szoftverfejlesztéssel, az ed) pont szerinti betanítással, a beüzemeléssel kapcsolatosan felmerült munkaerő ráfordítást, gépóra ráfordítást, anyagköltséget, útiköltséget, más személy vagy szervezet számára a szoftverfejlesztéssel kapcsolatban fizetett díjat.

(4) Illetékügyi programrendszer alkalmazására vonatkozó jóváhagyás legfeljebb 5 éves időtartamra adható.

(5) Jóváhagyott programrendszeren végrehajtott módosításokról, fejlesztésekről a Pénzügyminisztériumot tájékoztatni kell.

(6) A programrendszerben végrehajtott módosítás, illetve a jogszabályváltozásból következő programrendszer módosítás elmaradása, vagy ezen módosítás késedelmes teljesítése miatt a jóváhagyás az engedélyezett időtartam lejárata előtt visszavonható.

Zárás

19. § (1)28 Az illetékhivatal az első félév végén, valamint az év végén zárási összesítőt készít a rendelet 2–7. számú mellékletei szerint. A zárási összesítő kitöltésére szolgáló Tájékoztatót a Pénzügyminisztérium a honlapján teszi közzé.

(2) Az elkészített zárási összesítőket ellenőrizni kell, ami magában foglalja az összes bevétel és összes kiadás összegének, valamint az átfutó tételek egyenlegének egyeztetését és az illetékbeszedési számla pénzintézeti egyenlegével való egyezőség megállapítását is.

(3)29 Az illetékhivatal a féléves és az éves zárási összesítőket – a Pénzügyminisztérium által meghatározott adatszerkezetben – mágneses adathordozón és kinyomtatott formában a tárgyfélévet követő július 20-áig, illetve a tárgyévet követő január 20-áig a Pénzügyminisztériumnak és a Magyar Államkincstárnak megküldi. A Magyar Államkincstár az illetékhivatalok által megküldött zárási összesítőket ellenőrzi – a szükséges illetékhivatali egyeztetéseket követően – összesíti és a tárgyfélévet követő augusztus 10-éig, illetve a tárgyévet követő február 10-éig kinyomtatott formában, valamint számítógépes adathordozón eljuttatja a Pénzügyminisztériumnak.

Az illetékhivatali nyilvántartás és az önkormányzati főkönyvi könyvelés kapcsolata

19/A. §30 Az illetékhivatal az általa nyilvántartott kötelezettségek, követelések változását és az illetékbevételi számla forgalmát a Pénzügyminisztérium által közzétett Tájékoztató alapján – legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap 15. napjáig – összesíti és feladja az önkormányzati főkönyvi nyilvántartásban való rögzítéshez.

Irattározás, selejtezés, ellenőrzés

20. § (1) A kiszabási iratokat – a hozzájuk kapcsolódó ügyiratokkal együtt – számcsoportonként elkülönítve, emelkedő számsorrendben kell irattárba helyezni. Minden más – a kiszabási iratokhoz nem csatolható – ügyiratot az iktatószáma szerint kell irattározni.

(2) Az olyan kiszabási iratot, melyben illetékelőleg megállapítására került sor, csak a vagyonszerzési ügyben keletkezett valamennyi irat – ideértve a megszerzett vagyon ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére vonatkozó határozatot is – egyesítése után lehet irattározni, addig elkülönítve kell kezelni.

21. § (1) Az illeték ügyiratok a behajtáshoz való jog megszűnésétől vagy az ügyintézés során történő utolsó pénzforgalmi mozgástól számított 5 évig nem selejtezhetők.

(2) A papír formában megjelenített ügyiratok megőrzésének idejét a 2. § (1) bekezdésében említett belügyminiszteri rendelet melléklete szerint elkészített önkormányzati (illetékhivatali) iratkezelési szabályzatban az illetékügyi hatósági hatáskörrel felruházott főjegyző – más, hatályos jogszabályok előírásaival összhangban – szabályozza.

(3) A mágneses adathordozó formában tárolt ügyiratok és adatok nem selejtezhetők.

22. § Az Itv. 83. §-ának (1) bekezdésében szabályozott ellenőrzésről nyilvántartást kell vezetni. A lefolytatott ellenőrzéseket a nyilvántartásban fel kell tüntetni, és az ellenőrzésről készített jegyzőkönyveket mellékletként kell kezelni.

22/A. §31 (1) A forgalmi érték elsőfokú illetékhatósági (illetékhivatali) megállapítása [Itv. 70. § (1) bekezdés] során a forgalmi értéket köztisztviselőből álló, legalább kétfős értékelő bizottság állapítja meg, az Itv. 70. § (2) és (3) bekezdése alapján. Az értékelő bizottság munkájában tanácskozási joggal vehet részt az a köztisztviselő, aki az értékelt ingatlan helyszíni szemléjét végezte, illetve aki abban közreműködött.

(2) A helyszíni szemlét lehetőleg szemlebizottság végzi, amely köteles az ingatlan fizikai, műszaki és környezeti állapotát, továbbá – ha a helyszínen beszerezhető – az ügyfél nyilatkozatát jegyzőkönyvben rögzíteni. Amennyiben a helyszíni szemlét végző köztisztviselő egyedül jár el, úgy a jegyzőkönyvhöz mellékelnie kell a jegyzőkönyvben foglaltak bizonyítására alkalmas fénykép- vagy videófelvételt is.

Záró rendelkezések

23. § (1) Ez a rendelet 2000. január 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az illetékek kezeléséről és könyveléséről szóló 14/1991. (V. 21.) PM rendelet azzal, hogy a 2000. január 20-án esedékes zárási összesítőket még az 1999. december 31-én hatályos szabályozás szerint kell elkészíteni.

1. számú melléklet a 32/1999. (XII. 22.) PM rendelethez32


Az illetékügyi hatósági eljárás nyilvántartása kódjainak tartalma

Figyelési kódok

Irat tárgyának kódjai

Irat elintézésének kódjai

Kiadási kódok

Ingatlan kódok

Kiszabott tétel

Fellebbezés alapeljárás ellen

Fellebbezés (alapeljáráshoz kötődő)

Visszatérítés számláról

Lakás

Részletfizetéses tétel

Egyéb fellebbezés (az illeték

elbírálása saját hatáskörben

Visszatérítés bélyeges illetékből

Házasingatlan (családi ház)

pótlékfizetés nélkül

jogerős megállapítását követően

Fellebbezés (alapeljáráshoz kötődő)

Központi költségvetés részesedése

Garázs

Részletfizetéses tétel

hozott bármely egyéb határozat

másodfokra felterjesztve

vagyonszerzési illetékből

Telek

pótlékfizetés mellett

ellen benyújtott jogorvoslati

Fellebbezés (alapeljáráshoz kötődő)

Központi költségvetés részesedése

Üdülő

Fizetési halasztásos tétel

kérelem)

közbenső intézkedései

ingatlan-nyilvántartási

Mezőgazdasági ingatlan

pótlékfizetés nélkül

Kérelem – jogalaphoz kötődő

Fellebbezés (egyéb) elbírálása

eljárási illetékből

Ipari, kereskedelmi, üzemi,

Fizetési halasztásos tétel

Kérelem – méltányossági

saját hatáskörben

Megyeszékhely várost megillető

iroda-, szálloda épület

pótlékfizetés mellett

Kérelem – visszatérítésre irányuló

Fellebbezés (egyéb) másodfokra felterjesztve

bevétel

Egészségügyi, szociális,

Intett tétel

Végrehajtás elleni kifogás

Fellebbezés (egyéb) közbenső intézkedései

Nem megyeszékhely megyei

kulturális ingatlan

Letiltott tétel

Másodfokú szervtől visszaérkezett

Kérelem – jogossági – elfogadása

jogú várost megillető bevétel

Építési mód

Végrehajtásra kimutatott tétel

határozatok

Kérelem – jogossági – elutasítása

Megyei önkormányzatot

Komfortfokozat

Mentes tétel

Hiánypótlás és egyéb adatközlés

Kérelem közbenső intézkedései

közvetlenül megillető

Közművesítettség

Iktatott, ki nem szabott tétel

Egyéb

Méltányossági kérelem szerinti döntés

illetékbevétel

 

Illeték különbözet előírás esetén:

 

Méltányossági kérelem elutasítása

Megyei önkormányzatokat

 

a tulajdonjog bejegyző határozat

 

Méltányossági kérelemnek részben helyt adás

együttesen megillető

 

nem érkezett meg a földhivataltól

 

Méltányossági kérelem közbenső intézkedései

illetékbevétel

 

 

 

Visszatérítés teljesítve

Az illetékhivatal működtetésére

 

 

 

Visszatérítés elutasítva

visszatartott összeg

 

 

 

Visszatérítés közbenső intézkedése

Átfutó kiadás

 

 

 

Végrehajtási kifogásnak helyt adás

Függő kiadás (számlaürítés)

 

 

 

Végrehajtási kifogás felterjesztése

Átfutó kiadás (számlaürítés)

 

 

 

Végrehajtási kifogás közbenső intézkedései

 

 

 

 

Másodfokú határozat – helybenhagyó

 

 

 

 

Másodfokú határozat – megváltoztató

 

 

 

 

Másodfokú határozat – megsemmisítő, új eljárás

 

 

 

 

Másodfokú határozat – egyéb döntés

 

 

 

 

Másodfokú határozat közbenső intézkedései

 

 

 

 

Közbenső intézkedés és határidőbe helyezés

 

 

 

 

Válasz megkeresésre, áttétel illetékességből

 

 

 

 

Végrehajtási eljárás során hozott határozatok

 

 

 

 

Véglegesen elintézett ügyirat (irattár)

 

 

 

....................................................

 

illetékhivatal megnevezése

2. számú melléklet a 32/1999. (XII. 22.) PM rendelethez33


Illetékek zárási összesítője

Zárási összesítő

Öröklési
illeték
(gépjármű nélkül)

Ajándékozási
illeték
(gépjármű nélkül)

Gépjármű öröklési és ajándékozási illeték

Visszterhes
vagyonátruházási
illeték
(gépjármű nélkül)

Visszterhes gépjármű-átruházási illeték

Bírósági eljárási illeték

Államigazgatási eljárási illeték

Összesen

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

1.

Nyitóegyenleg a tárgyév január 1-jén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Folyó évi előírás illetékből

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

A 2. sorból: végleges előírás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

A 2. sorból: illetékelőleg előírás

 

 

 

 

 

 

5.

A 2. sorból: illetékkülönbözet

 

 

 

 

 

 

6.

A 2. sorból visszatérítés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

Előírás mulasztási bírságból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

Összes előírás (2+7)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

Törlés összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

A 9. sorból törlés folyó évi előírásból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.

Helyesbített előírás (1+8–9)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

A 11. sorból folyó évi helyesbített előírás
(8–10)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.

Befizetés végrehajtási költségre

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14.

Befizetés késedelmi pótlékra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.

Befizetés ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékre

 

 

 

 

16.

Befizetés illetékre

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

Átfutó bevétel

 

 

18.

Önkormányzattól visszakapott függő illetékbevétel

 

19.

Önkormányzattól visszakapott átfutó illetékbevétel

 

20.

Befizetés összesen (13+14+15+16+17+18+19)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

21.

Nettó egyenleg [11–(13+15+16)]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22.

Kintlévőség a tárgyidőszak végén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

23.

A 22. sorból hátralék

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

24.

Illetékbeszedési számla nyitóegyenlege
(jan. 1-jén)

 

25.

Önkormányzat költségvetési számláján nyilvántartott, január 1-jén függő illetékbevétel

 

26.

Önkormányzat költségvetési számláján nyilvántartott, január 1-jén átfutó illetékbevétel

 


P. H.
Aláírás: ......................................


Illetékbevételek felosztása

 

…………………………….

 

illetékhivatal megnevezése

Megnevezés

Összeg
(Ft)

Összegből háztartások
befizetéseiből
származó (Ft)

1.

Központi költségvetést megillető (elutalt) bevétel összesen

 

 

2.

Önkormányzatokat megillető (elutalt) bevétel összesen

 

 

3.

A 2. sorból a megyéket együttesen megillető bevétel

 

 

4.

A 2. sorból a megyei (fővárosi) önkormányzat bevétele

 

 

5.

A 4. sorból a megyei (fővárosi) önkormányzatot 50%-nál nagyobb arányban megillető,
végrehajtásból származó bevétel

 

 

6.

A 2. sorból a megyei jogú város(ok) által viselt működési költség

 

 

7.

A 2. sorból a megyeszékhely megyei jogú várost megillető bevétel

 

 

8.

A 2. sorból a nem megyeszékhely megyei jogú várost megillető bevétel

 

 

9.

Önkormányzatnak utalt függő (számlaürítés)

 

-

10.

Önkormányzatnak utalt átfutó (számlaürítés)

 

-

11.

Más illetékhivatal részére adók módjára beszedett (elutalt) illeték

 

 

12.

Más illetékhivatalt megillető (elutalt) gépjármű vagyonszerzési illeték

 

 

13.

Visszatérítés adatgyűjtőről

 

 

14.

Bélyeg, eljárási illeték visszatérítés

 

 

15.

Magyar Államkincstárhoz fizetett eljárási illeték visszatérítése

 

 

15.

Kiadás összesen (1+2+9+10+11+12+13+14)

 

 

16.

Záróegyenleg

 

 

17.

Illetékbeszedési számláján lévő függő illetékbevétel

 

-

18.

Illetékbeszedési számláján lévő átfutó illetékbevétel

 

-

19.

Önkormányzat költségvetési számláján lévő függő illetékbevétel záró egyenlege

 

-

20.

Önkormányzat költségvetési számláján lévő átfutó illetékbevétel záró egyenlege

 

-

21.

Utalandó a zárást követő hónap 10-ig

 

 

22.

A 21. sorból a központi költségvetést megillető bevétel

 

 

23.

A 21. sorból a megyéket együttesen megillető bevétel

 

 

24.

A 21. sorból a megyeszékhely megyei jogú várost megillető bevétel

 

 

25.

A 21. sorból a nem megyeszékhely megyei jogú várost megillető bevétel

 

 

26.

A 21. sorból más illetékhivatal részére beszedett illetékbevétel

 

 

27.

A 21. sorból más illetékhivatalt megillető gépjárműszerzéssel kapcsolatos illetékbevétel

 

 

28.

Az illetékhivatal működési költsége

 

-

29.

A 28. sorból személyi jellegű költségek

 

-

Kelt:………………………………….

P. H.
aláírás

1. sor: Nyitóegyenleg a tárgyév január 1-jén. Az egyéni adatgyűjtők előző év végi záróegyenlege.
2. sor: Folyó évi előírás illetékből. Az összes folyó évi alapelőírás, pótelőírás és visszatérítés összesen.
3. sor: A 2. sorból a végleges kiszabás tételszáma és előírás összege. Az öröklési illetékügyek, az egyéb illetékügyek, valamint azok az ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási ügyek tartoznak ide, amelyeknél a földhivataltól már megérkezett a tulajdonjog bejegyző határozat.
4. sor: A 2. sorból az előleges kiszabású illetékügyek tartoznak ide, vagyis amelyeknél illetékelőleg kiszabására került sor, függetlenül attól, hogy a későbbiek során történt-e illetékkülönbözet kiszabása, vagy a fizetendő illeték összege megegyezett az előlegként megállapított összeggel.
5. sor: A 2. sorból az illetékkülönbözetként előírt összeg, az illeték és az illetékelőleg különbsége.
6. sor: A 2. sorból a visszatérítések tételszáma és összege.
7. sor: Előírás mulasztási bírságból.
8. sor: Összes előírás: 2+7 sor.
9. sor: Törlés előző évekre, valamint a tárgyévi előírásokra vonatkozóan.
10. sor: A folyó évi előírásból történt törlések összege.
11. sor: Helyesbített előírás összesen: a nyitóegyenleg és az összes előírás összege csökkentve az összes törléssel (1+8–9).
12. sor: Folyó évi helyesbített előírás: a tárgyévben történt előírások illetékre + mulasztási bírságra, és a folyó évi előírásokra történt törlések különbsége (8–10).
13. sor: Befizetés végrehajtási költségre.
14. sor: Befizetés késedelmi pótlékra.
15. sor: Befizetés ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékre.
16. sor: Befizetés illetékre (vagyonszerzési illetékekre és ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéken kívüli eljárási illetékekre).
17. sor: Összes tárgyévi befizetés (13+14+15+16).
18. sor: Nettó egyenleg. Az összes helyesbített előírás csökkentésre kerül az ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékre és az ezen kívüli illetékre befizetett összeggel.
19. sor: A tárgyidőszak végén az illetékhivatal tevékenységével összefüggésben keletkezett, jogszerűen eredő, pénzformában kifejezett pénzügyi követelés-állomány, fizetési igény összege. A nettó egyenleg és a túlfizetés összege.
20. sor: A 19. sorból a hátralék összege a tárgyidőszak végén.
21. sor: Visszatérítés egyéni adatgyűjtőről. Az 50%-a a központi költségvetést terheli, a másik 50%-a az önkormányzatokat.
22. sor: Visszatérítés illetékbélyegből (eljárási illetékből). A központi költségvetést terheli a bevétel-felosztás során.
23. sor: Az illetékbeszedési számla nyitóegyenlege a tárgyidőszak január 1-jén. Az előző időszak el nem utalt felosztható bevétele és az átfutókezelés egyenlege.
24. sor: Az illetékbevételek felosztása során a központi költségvetést megillető összes illetékbevétel. A késedelmi pótlékra és illetéktartozásra történt befizetések 50%-ának és az ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékbefizetések 90%-ának összege csökkentve az egyéni adatgyűjtőről történt visszatérítések 50%-ával és a bélyegilleték visszatérítések 100%-ával.
25. sor: A 24. sorból a központi költségvetés bevétele vagyonszerzési illetékből.
26. sor: A 24. sorból a központi költségvetés bevétele ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékből.
27. sor: Az illetékbevételek felosztása során az önkormányzatokat megillető összes illetékbevétel. A késedelmi pótlékra és illetéktartozásra történt befizetések 50%-ának és az ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékbefizetések 10%-ának összege csökkentve az egyéni adatgyűjtőről történt visszatérítések 50%-ával.
28. sor: Működési költség, amelyet az önkormányzatok viselnek. (Az önkormányzatok megállapodása szerinti, vagy az éves költségvetési törvény rendelkezése alapján.) Tartalmazza az érdekeltségi célú kifizetéseket is.
29. sor: Önkormányzatokat illető bevétel a működési költségek levonása után (27–28).
30. sor: A 29. sor tartalmának megfelelően a megyeszékhely várost ténylegesen megillető bevétel. (A megyeszékhely város területén képződött vagyonszerzési illetékbevétel 50%-a és az ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékbevétel 10%-a csökkentve az egyéni adatgyűjtőről történt visszatérítések 50%-ával és a működési költségnek a megyeszékhely város által viselt részével.)
31. sor: A 29. sor tartalmának megfelelően a nem megyeszékhely megyei jogú várost ténylegesen megillető bevétel. (A nem megyeszékhely megyei jogú város területén képződött vagyonszerzési illetékbevétel 50%-a és az ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékbevétel 10%-a csökkentve az egyéni adatgyűjtőről történt visszatérítések 50%-ával és a működési költségnek a nem megyeszékhely megyei jogú város által viselt részével.)
32. sor: Megyei önkormányzat bevétele 30%-ból. A 29. sor tartalmának megfelelően a megyei önkormányzatot megillető bevétel 30%-a. (A megye – megyei jogú város(ok)on kívüli – területén képződött vagyonszerzési illetékbevétel 50%-a és az ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékbevétel 10%-a csökkentve az egyéni adatgyűjtőről történt visszatérítések 50%-ával és a működési költségnek a megyei önkormányzat által viselt részével, s az így kapott összegnek a 30%-a.)
33. sor: Megyei önkormányzat bevétele 70%-ból. A 29. sor tartalmának megfelelően a megyei önkormányzatot megillető bevétel 70%-a, amely a megfelelő kincstári számlára történő utalás után együttesen illeti meg a megyei önkormányzatokat. (A megye – megyei jogú város(ok)on kívüli – területén képződött vagyonszerzési illetékbevétel 50%-a és az ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékbevétel 10%-a csökkentve az egyéni adatgyűjtőről történt visszatérítések 50%-ával és a működési költségnek a megyei önkormányzat által viselt részével, s az így kapott összegnek a 70%-a.)
34. sor: Összes kiadás. A visszatérítések, a központi költségvetést megillető bevételek, az önkormányzatokat megillető bevételek és a működésre visszatartott összeg összesen. (21+22+25+26+28+30+31+32+33)
35. sor: Folyó évi átfutókezelés egyenlege. A tárgyévi átfutó bevételek és a tárgyévi átfutó kiadások különbsége.
36. sor: Záróegyenleg: a tárgyidőszak utolsó napja számlakivonatának egyenlegével egyező. A tárgyidőszak végén el nem utalt bevételek és a rendezetlen átfutó összege. (37+38)
37. sor: Rendezetlen átfutó a tárgyidőszak végén. Előző időszak végén a rendezetlen átfutó összege (nyitó átfutó) és a tárgyévi átfutó bevételek összesen, ez csökkentve a tárgyévi átfutó kiadásokkal.
38. sor: Utalandó bevételek a zárást követő hónap 10. napjáig. A felosztható bevételek és a ténylegesen elutalt bevételek különbsége.
39. sor: Gépjármű tételszám és befizetés összesen a tárgyidőszakban.
40. sor: Az ,,Egyéb'' illetékekből államigazgatási eljárási illetékek. A 8. sor ,,Egyéb illeték''-ből az államigazgatási eljárási illetékek tételszáma és összege.
41. sor: Az ,,Egyéb'' illetékekből bírósági eljárási illetékek. A 8. sor ,,Egyéb illeték''-ből a bírósági eljárási illetékek tételszáma és összege.

3. számú melléklet a 32/1999. (XII. 22.) PM rendelethez34


Folyó évi előírás alakulása
...............................................
illetékhivatal megnevezése
Folyó évi előírás alakulása
1. Összes folyó évi előírás alakulása
1.1 Öröklési illeték

Megnevezés

1.
Lakás

2.
Termőföld

3.
Gépjármű

4.
Értékpapír

5.
Egyéb
ingatlan

6.
Egyéb ingó

7.
Összesen

8. Összesen
(halmozódás
nélkül)

Tulajdonszerzés

Illetékalap (Ft)

 

 

 

 

 

 

 

-

Megoszlása örökhagyó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

-

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

-

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

-

minden más örökös szerint

 

 

 

 

 

 

 

-

Kiszabott illeték (Ft)

 

 

 

 

 

 

 

-

Megoszlása örökhagyó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

-

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

-

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

-

minden más örökös szerint

 

 

 

 

 

 

 

-

Ügyek (db)

 

 

 

 

 

 

 

 

Megoszlása örökhagyó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más örökös szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

Ingatlanok száma (db)

 

 

 

 

 

 

 

 

Megoszlása örökhagyó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más örökös szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

Örökösök száma (db)

 

 

 

 

 

 

 

 

Megoszlása örökhagyó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más örökös szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

Vagyoni értékű jog szerzés

Illetékalap (Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Megoszlása örökhagyó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más örökös szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiszabott illeték (Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Megoszlása örökhagyó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más örökös szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyek (db)

 

 

 

 

 

 

 

 

Megoszlása örökhagyó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más örökös szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

Ingatlanok száma (db)

 

 

 

 

 

 

 

 

Megoszlása örökhagyó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más örökös szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

Örökösök száma (db)

 

 

 

 

 

 

 

 

Megoszlása örökhagyó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más örökös szerint

 

 

 

 

 

 

 

 



1.2 Ajándékozási illeték

Megnevezés

1.
Lakás

2.
Termőföld

3.
Gépjármű

4.
Értékpapír

5.
Egyéb
ingatlan

6.
Egyéb ingó

7.
Összesen

8. Összesen
(halmozódás
nélkül)

Tulajdonszerzés

Illetékalap (Ft)

 

 

 

 

 

 

 

-

Megoszlása ajándékozó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

-

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

-

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

-

minden más megajándékozott szerint.

 

 

 

 

 

 

 

-

Kiszabott illeték (Ft)

 

 

 

 

 

 

 

-

Megoszlása ajándékozó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

-

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

-

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

-

minden más megajándékozott szerint.

 

 

 

 

 

 

 

-

Ügyek (db)

 

 

 

 

 

 

 

 

Megoszlása ajándékozó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más megajándékozott szerint.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ingatlanok száma (db)

 

 

 

 

 

 

 

-

Megoszlása ajándékozó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

-

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

-

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

-

minden más megajándékozott szerint.

 

 

 

 

 

 

 

-

Ajándékozottak száma (db)

 

 

 

 

 

 

 

 

Megoszlása ajándékozó-

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más megajándékozott szerint.

 

 

 

 

 

 

 

 

Vagyoni értékű jog szerzés

Illetékalap (Ft)

 

 

 

 

 

 

 

-

Megoszlása ajándékozó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

-

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

-

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

-

minden más megajándékozott szerint.

 

 

 

 

 

 

 

-

Kiszabott illeték (Ft)

 

 

 

 

 

 

 

-

Megoszlása ajándékozó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

-

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

-

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

-

minden más megajándékozott szerint.

 

 

 

 

 

 

 

-

Ügyek (db)

 

 

 

 

 

 

 

-

Megoszlása ajándékozó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más megajándékozott szerint.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ingatlanok száma (db)

 

 

 

 

 

 

 

-

Megoszlása ajándékozó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

-

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

-

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

-

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

-

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

-

minden más megajándékozott szerint.

 

 

 

 

 

 

 

-

Ajándékozottak száma (db)

 

 

 

 

 

 

 

-

Megoszlása ajándékozó

 

gyermeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

házastársa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

háztartásban eltartott szülő nélküli unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb unokája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyszülője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

testvére

 

 

 

 

 

 

 

 

minden más megajándékozott szerint.

 

 

 

 

 

 

 

 



1.3 Visszterhes vagyonátruházási illeték

Megnevezés

1.
Lakás

2.
Termőföld

3.
Gépjármű

4.
Egyéb
ingatlan

5.
Egyéb ingó

6.
Összesen

7. Összesen
(halmozódás
nélkül)

Tulajdonszerzés

Illetékalap (Ft)

 

 

 

 

 

 

-

Kiszabott illeték (Ft)

 

 

 

 

 

 

-

Szerződések száma (db)

 

 

 

 

 

 

 

Ingatlanok száma (db)

 

 

 

 

 

 

-

Vagyonszerzők száma (db)

 

 

 

 

 

 

 

Vagyoni értékű jogszerzés

Illetékalap (Ft)

 

 

 

 

 

 

-

Kiszabott illeték (Ft)

 

 

 

 

 

 

-

Szerződések száma (db)

 

 

 

 

 

 

 

Ingatlanok száma (db)

 

 

 

 

 

 

-

Vagyonszerzők száma (db)

 

 

 

 

 

 

 


1.4 Eljárási illeték

Megnevezés

Eljárási illeték

Fizetésre kötelezettek száma
(db)

Ügyek száma (db)

Illeték (Ft)

1. Államigazgatási eljárási illeték

2. 1. sorból: ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték

3. 1. sorból: intézményi megkeresés alapján

4. 1. sorból: ügyfél más szervhez benyújtandó kérelmére

5. 1. sorból: illetékhivatali ellenőrzés nyomán

6. 1. sorból első fokú illetéküggyel kapcsolatban felmerült illeték (méltányosság, igazolás)

7. 1. sorból illetékügy fellebbezése után

8. Bírósági eljárási illeték

9. 8. sorból: bírósági jegyzék alapján

10. 8. sorból: utólagos elszámolással fizetett

11. 8. sorból: ügyfél kérelmére

12. 8. sorból: illetékhivatali ellenőrzés nyomán

13. Összesen

Kelt: ...............................................................
P. H.
.........................................
aláírás


....................................................
illetékhivatal megnevezése

2. Lakás (teljes tulajdon) szerzése és lakástulajdonok cseréje esetén fizetendő visszterhes vagyonátruházási illeték előírások alakulása

 

Teljes tulajdon (1/1 hányad) szerzése
[Itv. 21. § (1)-(2) bekezdés, 22. §]

Lakástulajdonok cseréje
[Itv. 21. § (3)-(4), (8) bekezdés]

Illetékalap (Ft)

Illetékalap
(Ft)

Kiszabott
illeték (Ft)

Ingatlanok
száma (db)

Illetékalap
(Ft)

Kiszabott
illeték (Ft)

Ügyletek
száma (db)

0-1 000 000

 

 

 

 

 

 

1 000 001-2 000 000

 

 

 

 

 

 

2 000 001-3 000 000

 

 

 

 

 

 

3 000 001-4 000 000

 

 

 

 

 

 

4 000 001-5 000 000

 

 

 

 

 

 

5 000 001-6 000 000

 

 

 

 

 

 

6 000 001-7 000 000

 

 

 

 

 

 

7 000 001-8 000 000

 

 

 

 

 

 

8 000 001-9 000 000

 

 

 

 

 

 

9 000 001-10 000 000

 

 

 

 

 

 

10 000 001-11 000 000

 

 

 

 

 

 

11 000 001-12 000 000

 

 

 

 

 

 

12 000 001-13 000 000

 

 

 

 

 

 

13 000 001-14 000 000

 

 

 

 

 

 

14 000 001-15 000 000

 

 

 

 

 

 

15 000 001-16 000 000

 

 

 

 

 

 

16 000 001-17 000 000

 

 

 

 

 

 

17 000 001-18 000 000

 

 

 

 

 

 

18 000 001-19 000 000

 

 

 

 

 

 

19 000 001-20 000 000

 

 

 

 

 

 

20 000 001-21 000 000

 

 

 

 

 

 

21 000 001-22 000 000

 

 

 

 

 

 

22 000 001-23 000 000

 

 

 

 

 

 

23 000 001-24 000 000

 

 

 

 

 

 

24 000 001-25 000 000

 

 

 

 

 

 

25 000 001-26 000 000

 

 

 

 

 

 

26 000 001-27 000 000

 

 

 

 

 

 

27 000 001-28 000 000

 

 

 

 

 

 

28 000 001-29 000 000

 

 

 

 

 

 

29 000 001-30 000 000

 

 

 

 

 

 

30 000 000 felett

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

Kelt: ...............................................................
P. H.
.........................................
aláírás


..........................................
illetékhivatal megnevezése

3. Ingatlanforgalmazási célú, ingatlanalap általi, valamint hitelintézeti ingatlanszerzések

Forgalmi érték sáv
(Ft)

Ingatlanalap ingatlanszerzése
(Itv. 23/A. §)

Ingatlanforgalmazási célú ingatlanszerzés
(Itv. 23/A. §)

Hitelintézeti ingatlanszerzés
(legfeljebb három éves időtartamra)
(Itv. 23/B. §)

Lakás

Termőföld

Egyéb

Lakás

Termőföld

Egyéb

Lakás

Termőföld

Egyéb

Il-
leték-
alap
(Ft)

Ki-
sza-
bott
il-
leték
(Ft)

Ing-
at-
lanok
szá-
ma
(db)

Il-
leték-
alap (Ft)

Ki-
sza-
bott
il-
leték
(Ft)

Ing-
at-
lanok
szá-
ma
(db)

Il-
leték-
alap
(Ft)

Ki-
sza-
bott
il-
leték
(Ft)

Ing-
at-
lanok
szá-
ma
(db)

Il-
leték-
alap
(R)

Ki-
sza-
bott
il
leték
(Ft)

Ing-
at-
lanok
szá-
ma
(db)

Il-
leték-
alap
(Ft)

Ki-
sza-
bott
il-
leték
(Ft)

Ing-
at-
lanok
szá-
ma
(db)

Il-
leték-
alap
(Ft)

Ki-
sza-
bott
il-
leték
(Ft)

Ing-
at-
lanok
szá-
ma
(db)

Il-
leték-
alap
(Ft)

Ki-
sza-
bott
il-
leték
(Ft)

Ing-
at-
lanok
szá-
ma
(db)

Il-
leték-
alap
(Ft)

Ki-
sza-
bott il-
leték
(Ft)

Ing-
at-
lanok
szá-
ma
(db)

Il-
leték-
alap
(Ft)

Ki-
sza-
bott
il-
leték
(Ft)

Ing-
at-
lanok
szá-
ma
(db)

0-1 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 000 001-2 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 000 001-3 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3 000 001-4 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4 000 001-5 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5 000 001-6 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6 000 001-7 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7 000 001-8 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8 000 001-9 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9 000 001-10 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10 000 001-11 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11 000 001-12 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12 000 001-13 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13 000 001-14 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14 000 001-15 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15 000 001-16 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16 000 001-17 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17 000 001-18 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18 000 001-19 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19 000 001-20 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20 000 001-21 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

21 000 001-22 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22 000 001-23 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

23 000 001-24 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

24 000 001-25 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

25 000 001-26 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26 000 001-27 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

27 000 001-28 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

28 000 001-29 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

29 000 001-30 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30 000 000 felett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt: ...............................................................
P. H.
..............................................
aláírás


................................................
illetékhivatal megnevezése

4. Ingatlan és ingó öröklése

Illetékalap sáv
(Ft)

Örökös által szerzett tulajdonjog

Egy örökös
által szerzett
vagyon

Lakás

Termőföld

Egyéb ingatlan

Értékpapír

Egyéb ingó

Illeték-
alap
(Ft)

Kisza-
bott
illeték
(Ft)

Örö-kösök száma
(db)

Illeték-
alap (Ft)

Kisza-
bott
illeték
(Ft)

Örö-kösök száma
(db)

Illeték-
alap
(Ft)

Ki-
sza-
bott
il-
leték
(Ft)

Örö-kö-
sök
szá-
ma
(db)

Il-
leték-
alap
(Ft)

Ki-
sza-
bott
il-
leték
(Ft)

Örö-kösök száma
(db)

Il-
leték-
alap
(Ft)

Ki-
sza-
bott
il-
leték
(Ft)

Örö-kösök szá-
ma
(db)

Il-
leték-
alap
(Ft)

Örö-
kösök száma
(db)

0-100 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

100 001-200 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

200 001-300 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

300 001-400 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

400 001-500 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

500 001-600 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

600 001-700 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

700 001-800 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

800 001-900 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

900 001-1 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 000 001-1 100 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 100 001-1 200 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 200 001-1 300 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 300 001-1 400 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 400 001-1 500 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 500 001-1 600 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 600 001-1 700 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 700 001-1 800 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 800 001-1 900 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 900 001-2 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 000 001-2 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 000 001-3 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3 000 001-4 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4 000 001-5 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5 000 001-6 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6 000 001-7 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7 000 001-8 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8 000 001-9 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9 000 001-10 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10 000 001-11 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11 000 001-12 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12 000 001-13 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13 000 001-14 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14 000 001-15 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15 000 001-16 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16 000 001-17 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17 000 001-18 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18 000 001-19 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19 000 001-20 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20 000 001-21 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

21 000 001-22 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22 000 001-23 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

23 000 001-24 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

24 000 001-25 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

25 000 001-26 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26 000 001-27 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

27 000 001-28 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

28 000 001-29 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

29 000 001-30 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30 000 000 felett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kelt: ...............................................................
P. H.
.........................................
aláírás

4. számú melléklet a 32/1999. (XII. 22.) PM rendelethez35


Az illetékhivatal kintlévőségei, végrehajtás, törlések

 

……………………………….
illetékhivatal megnevezése

..........év................... hó ...... nap

Sor-
szám

Megnevezés

Öröklési
illeték

Ajándékozási
illeték

Gépjármű
öröklési és
ajándékozási
illeték

Visszterhes
vagyon-
átruházási
illeték
(gépjármű
nélkül)

Visszterhes
gépjármű
átruházási
illeték

Bírósági
eljárási
illeték

Állam-
igazgatási
eljárási
illeték

Összesen

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

1.

Kintlévőség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Kintlévőségből végrehajtás alá nem vonható (nem hajtható)
(3+4+5+6+7+8+9+10+11)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

A 2. sorból nem jogerős

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

A 2. sorból fizetési határidőn belüli ügyek (kiskorú, részlet és halasztás nélkül)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

A 2. sorból kiskorú

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

A 2. sorból részlet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

A 2. sorból halasztás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

A 2. sorból felettes szerv rendelkezése alapján felfüggesztett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

A 2. sorból bírósági végzéssel felfüggesztett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

A 2. sorból méltányossági, részletfizetési, mérséklési kérelemmel érintett,
e tárgyban jogerős döntéssel le nem zárt ügyek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.

A 2. sorból csőd- és felszámolási eljárás alatt álló ügyek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

Hátralék (1-2)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.

A 12. sorból tárgyidőszak végén végrehajtás alatt álló hátralék

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14.

A 13. sorból inkasszó, fizetési letiltás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.

A 13. sorból ingófoglalás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16.

A 13. sorból határozattal elrendelt ingatlan-végrehajtás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

A 13. sorból behajtásra kimutatás más illetékhivatalhoz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18.

A 13. sorból bírósági végrehajtónak átadott

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19.

A tárgyidőszakban végrehajtott hátralék (halmozódások és 13. sor nélkül)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20.

A tárgyidőszakban lefolytatott végrehajtás (halmozott, 13. sor nélkül)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

21.

A 20. sorból inkasszó, fizetési letiltás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22.

A 20. sorból ingóárverés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

24.

A 20. sorból ingatlanárverés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

24.

A 20. sorból behajtásra kimutatás más illetékhivatalhoz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

25.

A 20. sorból bírósági végrehajtónak átadott

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26.

Végrehajtási cselekmények eredményeként befolyt bevétel a tárgyidőszakban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

27.

Törlés elévülés címén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

28.

Törlés méltányosságból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

29.

Törlés behajthatatlanság címén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30.

Négyéves, feltételes mentes lakótelkek nyilvántartása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt: ..........................................................................................

P. H.

 

...........................................
aláírás

5. számú melléklet a 32/1999. (XII. 22.) PM rendelethez36


Kedvezmények, mentességek és speciális illetékalap a visszterhes vagyonátruházási illetékek körében

 

……………………………….
illetékhivatal megnevezése

........ év ................................... hó ..... nap

1. Kedvezmények, mentességek

Forgalmi érték sáv (Ft)

30 millió forintnál nem magasabb
forgalmi értékű új lakás mentessége,
kedvezménye [Itv. 26. § (1)
bekezdés f) pont]

Katasztrófa miatt vásárolt lakás
mentessége ([Itv. 26/A. §)

Fiatalok első lakásvásárláshoz kapcsolódó kedvezmény
[Itv. 26. § (6) bekezdés]

Regisztrált mezőgazdasági termelő
termőföld vásárlásának mentessége
[Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontja]

Forgalmi érték
(Ft)

Ingatlanok
száma
(db)

Forgalmi érték
(Ft)

Ingatlanok
száma
(db)

Forgalmi érték
(Ft)

Kiszabott
illeték (Ft)

Ingatlanok száma
(db)

Forgalmi érték
(Ft)

Ingatlanok száma
(db)

0-1 000 000

1 000 001-2 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 000 001-3 000 000

3 000 001-4 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4 000 001-5 000 000

5 000 001-6 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6 000 001-7 000 000

7 000 001-8 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8 000 001-9 000 000

9 000 001-10 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10 000 001-11 000 000

11 000 001-12 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12 000 001-13 000 000

13 000 001-14 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14 000 001-15 000 000

15 000 001-16 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16 000 001-17 000 000

17 000 001-18 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18 000 001-19 000 000

19 000 001-20 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20 000 001-21 000 000

21 000 001-22 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22 000 001-23 000 000

23 000 001-24 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

24 000 001-25 000 000

25 000 001-26 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26 000 001-27 000 000

27 000 001-28 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

28 000 001-29 000 000

29 000 001-30 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30 000 000 felett

Összesen

 

Kelt: ..........................................................................................

P. H.

...........................................
aláírás

 

……………………………….
illetékhivatal megnevezése


2. Lakástulajdonok közvetett cseréje

Forgalmi érték sáv (Ft)

Lakástulajdonok közvetett cseréje miatt
csökkentett illetékalap
[Itv. 21. § (5)-(8) bekezdés]

Lakástulajdonok közvetett cseréje
miatti törlések folyó évre
[Itv. 21. § (5)-(8) bekezdés]

Lakástulajdonok közvetett cseréje
miatti törlések múlt évre
[Itv. 21. § (5)-(8) bekezdés]

Illetékalap (Ft)

Kiszabott illeték (Ft)

Ingatlanok száma (db)

Törölt illeték (Ft)

Ingatlanok száma (db)

Törölt illeték (Ft)

Ingatlanok száma (db)

0-1 000 000

 

 

 

 

 

 

 

1 000 001-2 000 000

 

 

 

 

 

 

 

2 000 001-3 000 000

 

 

 

 

 

 

 

3 000 001-4 000 000

 

 

 

 

 

 

 

4 000 001-5 000 000

 

 

 

 

 

 

 

5 000 001-6 000 000

 

 

 

 

 

 

 

6 000 001-7 000 000

 

 

 

 

 

 

 

7 000 001-8 000 000

 

 

 

 

 

 

 

8 000 001-9 000 000

 

 

 

 

 

 

 

9 000 001-10 000 000

 

 

 

 

 

 

 

10 000 001-11 000 000

 

 

 

 

 

 

 

11 000 001-12 000 000

 

 

 

 

 

 

 

12 000 001-13 000 000

 

 

 

 

 

 

 

13 000 001-14 000 000

 

 

 

 

 

 

 

14 000 001-15 000 000

 

 

 

 

 

 

 

15 000 001-16 000 000

 

 

 

 

 

 

 

16 000 001-17 000 000

 

 

 

 

 

 

 

17 000 001-18 000 000

 

 

 

 

 

 

 

18 000 001-19 000 000

 

 

 

 

 

 

 

19 000 001-20 000 000

 

 

 

 

 

 

 

20 000 001-21 000 000

 

 

 

 

 

 

 

21 000 001-22 000 000

 

 

 

 

 

 

 

22 000 001-23 000 000

 

 

 

 

 

 

 

23 000 001-24 000 000

 

 

 

 

 

 

 

24 000 001-25 000 000

 

 

 

 

 

 

 

25 000 001-26 000 000

 

 

 

 

 

 

 

26 000 001-27 000 000

 

 

 

 

 

 

 

27 000 001-28 000 000

 

 

 

 

 

 

 

28 000 001-29 000 000

 

 

 

 

 

 

 

29 000 001-30 000 000

 

 

 

 

 

 

 

30 000 000 felett

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt: ..........................................................................................

P. H.

...........................................
aláírás

6. számú melléklet a 32/1999. (XII. 22.) PM rendelethez37


Hátralékok (túlfizetések) és befizetések alakulása

..….... év ...…….... hó ….. nap

Sor-
szám

Megnevezés

Öröklési illeték

Ajándékozási illeték

Visszterhes vagyon-
átruházási illeték

Egyéb illeték

Összesen

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

1.

Kintlévőségek összege .…... január 1-jén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Folyó évi helyesbített előírások összege

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

Követelések összesen (1+2)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

Befizetés január 1-jét megelőzően keletkezett előírásra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

Befizetés folyó évben keletkezett előírásra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

Folyó évi befizetésből túlfizetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

Befizetés összesen (4+5+6)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

Törlés a január 1-jén fennálló előírásokból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

Előző évi túlfizetés elszámolása folyó évi előírásra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

Még fennálló kötelezettség az év/évek előírásaiból
[1–(4+8)]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.

Még fennálló kötelezettség a folyó évi előírásokból
[2–(5+9)]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

Előző évben/években keletkezett túlfizetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.

Folyó évi törlésből származó túlfizetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14.

Túlfizetés összesen (6+12+13)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.

Visszafizetés az előző évben/években keletkezett túlfizetésből

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16.

Visszafizetés a folyó évi túlfizetésből

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

Összes visszafizetés (15+16)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18.

Előző év/évek túlfizetése [12–(9+15)]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19.

Folyó évi túlfizetés
[(6+13)–16]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Kitöltési útmutató

1. sor: Január 1-jén fennálló tartozás – a nyitó kötelezettségek (előírások) – összege. A fennálló tartozásnak nem része a négy évig feltételesen mentes telek után előírt összeg, amennyiben a mentesség január 1-jéig nem járt le.
2. sor: Január 1. és a zárás napja között előírt, törléssel korrigált kötelezettségek, valamint a négyéves, feltételes mentes lakótelkek szerzése kapcsán (négy év elteltét és a beépítés hiányának megállapítását követően) előírt kötelezettségek összege.
3. sor: Az 1. és a 2. sor összege.
4. sor: A befizetések közül azokat a tételeket kell szerepeltetni, amelyeket az előző évi, január 1-jéig előírt kötelezettségekre számoltak el.
5. sor: A befizetések közül azokat a tételeket kell szerepeltetni, amelyeket 2. sor szerinti kötelezettségekre számoltak el.
6. sor: Folyó évi befizetésből az egyéni adatgyűjtőkön túlfizetésként megjelenő befizetések összege (átfutó bevételek nélkül).
7. sor: A 4. 5., és a 6. sor összege.
8. sor: A január 1-jén fennálló (1. sor szerinti) kötelezettségekből zárás napjáig törölt összeget kell szerepeltetni.
9. sor: A folyó évi esedékes helyesbített előírásból az előző évi túlfizetéssel rendezett összeg.
10. sor: Az 1. és a 4., 8. sor különbsége [1–(4+8)].
11. sor: A 2. és az 5., 9. sor különbsége [2–(5+9)].
12. sor: Az egyéni számlákról gyűjtött előző évben/években befizetésből vagy törlésből származott, január 1-jén fennálló túlfizetés összege.
13. sor: Az egyéni számlákról gyűjtött folyó évi törlésből származó túlfizetés összege.
14. sor: A 6., 12. és a 13. sor összege.
15. sor: Azokat a tételeket kell szerepeltetni, amelyeket az előző évi túlfizetés miatt fizettek vissza.
16. sor: Azokat a tételeket kell szerepeltetni, amelyeket a folyó évi törlésből vagy befizetésből származó túlfizetés miatt fizettek vissza.
17. sor: A 15. és a 16. sor összege.
18. sor: A 12. és a 9., 15. sor különbsége [12–(9+15)].
19. sor: A 6., 13. és a 16. sor különbsége [(6+13)–16].

7. számú melléklet a 32/1999. (XII. 22.) PM rendelethez38


Tárgyidőszak végén nyilvántartott kintlévőség megoszlása
......................................................
illetékhivatal megnevezése

Tárgyidőszak végén nyilvántartott kintlévőség megoszlása
......... év ................................................ hó ......... nap

 

Kintlévőség

2001.
december
31-ig jogerőssé vált

2002. január 1.
és december
31. között
jogerőssé vált

2003. január 1.
és december
31. között
jogerőssé vált

2004. január 1.
és december
31. között
jogerőssé vált

2005. január 1.
és december
31. között
jogerőssé vált

2006. január 1.
és december
31. között
jogerőssé vált

Nem jogerős

Összesen

Ft

tétel

Ft

tétel

Ft

tétel

Ft

tétel

Ft

tétel

Ft

tétel

Ft

tétel

Ft

tétel

1. Illeték jellege szerint

 

Öröklési illeték (gépjármű nélkül)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ajándékozási illeték (gépjármű nélkül)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gépjármű öröklési és ajándékozási illeték

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszterhes vagyonátruházási illeték (gépjármű nélkül)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszterhes gépjármű-átruházási illeték

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bírósági eljárási illeték

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Államigazgatási eljárási illeték

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Képződés helye szerint

 

Megye/főváros területén képződött (megyei jogú városok nélkül)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megyeszékhely megyei jogú város területén képződött

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem megyeszékhely megyei jogú város területén képződött

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kelt: ...............................................................
P. H.
.........................................
aláírás

8. számú melléklet a 32/1999. (XII. 22.) PM rendelethez39


A Magyar Államkincstárhoz utalt illeték megoszlása

 

……………………………….
illetékhivatal megnevezése

Utalás időpontja: ......... év ................................................ hó ......... nap

forint

Megnevezés

Tárgyidőszakot megelőzően a
Magyar Államkincstárhoz
(elutalt) illeték

Tárgyidőszakban keletkezett,
Magyar Államkincstárhoz
utalandó bevétel

Tárgyévben a Magyar
Államkincstárhoz utalt
illeték összesen

háztartások
befizetéseiből

vállalkozások
befizetéseiből

háztartások
befizetéseiből

vállalkozások
befizetéseiből

háztartások
befizetéseiből

vállalkozások
befizetéseiből

1

2

3

4

(1+3)

(2+4)

Központi költségvetést megillető illeték

Öröklési illeték

 

 

 

 

 

 

Ajándékozási illeték

 

 

 

 

 

 

Gépjármű öröklési, ajándékozási illeték

 

 

 

 

 

 

Visszterhes ingatlanátruházási illeték

 

 

 

 

 

 

Visszterhes gépjármű-átruházási illeték

 

 

 

 

 

 

Bírósági eljárási illeték

 

 

 

 

 

 

Államigazgatási eljárási illeték

 

 

 

 

 

 

Központi költségvetést megillető illetékbevétel összesen

 

 

 

 

 

 

 

Illetékbélyeg, eljárási illeték visszatérítés (a Magyar Államkincstárhoz fizetett eljárási illeték visszatérítése nélkül)

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár eljárási illetékbevételi számlájára fizetett eljárási illeték visszatérítése

 

 

 

 

 

 

Végrehajtási bevétel-elmaradás miatti befizetés

 

 

 

 

 

 

Központi költségvetés részére utalt illetékbevétel

-

 

-

 

-

 

 

Helyi önkormányzatokat központi újraosztás alapján megillető illeték

Újraosztásra utalt illeték

 

 

 

 

 

 

 

Kelt: ..........................................................................................

P. H.

...........................................
aláírás

1

A rendeletet a 40/2006. (XII. 25.) PM rendelet 9. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2007. január 1. napjával azzal, hogy a 2007. január 20-án esedékes zárási összesítőket a 32/1999. (XII. 22.) PM rendelet 2006. december 31-én hatályos szabályai szerint kell elkészíteni.

2

A 3. § 4. pontja a 43/2005. (XII. 22.) PM rendelet 2. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

A 4. § (7) bekezdése a 49/2000. (XII. 21.) PM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 5. § 7. pontját a 49/2000. (XII. 21.) PM rendelet 2. §-a iktatta a szövegbe.

5

A 10. § a 43/2005. (XII. 22.) PM rendelet 2. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

6

A 12. § (1) bekezdése a 43/2005. (XII. 22.) PM rendelet 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A 13. § új (7) bekezdését az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 1. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7)–(14) bekezdés számozását (8)–(15) bekezdésre változtatva. E módosító rendelet 6. §-ának (2)–(4) bekezdése alapján a 2004. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2004. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni. A központi költségvetést megillető illetékbevétel utaláshoz kapcsolódó jelentést első alkalommal a 2005. január 10-ig teljesítendő utalásokhoz kapcsolódóan kell elkészíteni. A 2005. január 1. napján jóváhagyással rendelkező programrendszer – újabb jóváhagyás nélkül – 2005. december 31-ig alkalmazható.

8

A 13. § eredeti (7) bekezdésének számozását az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 1. §-a (8) bekezdésre változtatta.

9

A 13. § (8) bekezdése a 49/2000. (XII. 21.) PM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg, számozását az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 1. §-a (9) bekezdésre változtatta.

10

A 13. § eredeti (9) bekezdésének számozását az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 1. §-a (10) bekezdésre változtatta.

11

A 13. § eredeti (10) bekezdésének számozását az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 1. §-a (11) bekezdésre változtatta.

12

A 13. § eredeti (11) bekezdésének számozását az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 1. §-a (12) bekezdésre változtatta.

13

A 13. § eredeti (12) bekezdésének számozását az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 1. §-a (13) bekezdésre változtatta.

14

A 13. § eredeti (13) bekezdésének számozását az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 1. §-a (14) bekezdésre változtatta.

15

A 13. § eredeti (14) bekezdésének számozását az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 1. §-a (15) bekezdésre változtatta.

16

A 15. § a 49/2000. (XII. 21.) PM rendelet 4. §-ának (1) bekezdése szerint kiegészített szöveg.

17

A 15. § eredeti szövegének jelölését az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 2. §-a (1) bekezdésre változtatta.

18

A 15. § (2) bekezdését az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 2. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. E módosító rendelet 6. §-ának (2)–(4) bekezdése alapján a 2004. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2004. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni. A központi költségvetést megillető illetékbevétel utaláshoz kapcsolódó jelentést első alkalommal a 2005. január 10-ig teljesítendő utalásokhoz kapcsolódóan kell elkészíteni. A 2005. január 1. napján jóváhagyással rendelkező programrendszer – újabb jóváhagyás nélkül – 2005. december 31-ig alkalmazható.

19

A Magyar Közlöny 2005. évi 7. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő szöveg.

20

A 17. § (1) bekezdése az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 6. §-ának (2)–(4) bekezdése alapján a 2004. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2004. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni. A központi költségvetést megillető illetékbevétel utaláshoz kapcsolódó jelentést első alkalommal a 2005. január 10-ig teljesítendő utalásokhoz kapcsolódóan kell elkészíteni. 2005. január 1. napján jóváhagyással rendelkező programrendszer – újabb jóváhagyás nélkül – 2005. december 31-ig alkalmazható.

21

A 17. § (2) bekezdése a 49/2000. (XII. 21.) PM rendelet 4. §-ának (1) bekezdése szerint kiegészített szöveg.

22

A 17. § új (3) bekezdését az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3)–(4) bekezdés számozását (4)–(5) bekezdésre változtatva. E módosító rendelet 6. §-ának (2)–(4) bekezdése alapján a 2004. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2004. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni. A központi költségvetést megillető illetékbevétel utaláshoz kapcsolódó jelentést első alkalommal a 2005. január 10-ig teljesítendő utalásokhoz kapcsolódóan kell elkészíteni. A 2005. január 1. napján jóváhagyással rendelkező programrendszer – újabb jóváhagyás nélkül – 2005. december 31-ig alkalmazható.

23

A 17. § eredeti (3) bekezdésének számozását az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-a (4) bekezdésre változtatta.

24

A 17. § eredeti (4) bekezdésének számozását az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-a (5) bekezdésre változtatta.

25

A 18. § a 43/2005. (XII. 22.) PM rendelet 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

26

A 18/A. §-t és az azt megelőző alcímet az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 4. §-a iktatta be, e módosító rendelet 6. §-ának (2)–(4) bekezdése alapján a 2004. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2004. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni. A központi költségvetést megillető illetékbevétel utaláshoz kapcsolódó jelentést első alkalommal a 2005. január 10-ig teljesítendő utalásokhoz kapcsolódóan kell elkészíteni. A 2005. január 1. napján jóváhagyással rendelkező programrendszer – újabb jóváhagyás nélkül – 2005. december 31-ig alkalmazható.

27

A 18/A. § (2) bekezdésének f) pontját a 43/2005. (XII. 22.) PM rendelet 1. §-a iktatta be. E módosító rendelet 2. § (4) bekezdése alapján a 2005. december 22. napján üzemeltetett programrendszerek 2006. december 31-ig jóváhagyás nélkül alkalmazhatóak. A programrendszerek 2007. január 1-jét követő alkalmazásához e rendelet 18/A. §-a szerinti jóváhagyás szükséges.

28

A 19. § (1) bekezdése a 43/2003. (XII. 29.) PM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2003. évre vonatkozó éves összesítő elkészítése során is alkalmazni kell.

29

A 19. § (3) bekezdése a 32/2004. (VI. 21.) PM rendelet 1. §-a szerint kiegészített szöveg, e módosító rendelet 2. §-ának (2) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2004. év I. félévére vonatkozó féléves összesítő elkészítése során alkalmazni kell.

30

A 19/A. §-t és az előtte lévő címet a 43/2003. (XII. 29.) PM rendelet 2. §-a iktatta be, a 19/A. § szövege az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 6. §-ának (2)–(4) bekezdése alapján a 2004. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2004. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni. A központi költségvetést megillető illetékbevétel utaláshoz kapcsolódó jelentést első alkalommal a 2005. január 10-ig teljesítendő utalásokhoz kapcsolódóan kell elkészíteni. A 2005. január 1. napján jóváhagyással rendelkező programrendszer – újabb jóváhagyás nélkül – 2005. december 31-ig alkalmazható.

31

A 22/A. §-t az 51/2001. (XII. 20.) PM rendelet 2. §-a iktatta a szövegbe.

32

Az 1. számú melléklet a 43/2003. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2003. évre vonatkozó éves összesítő elkészítése során is alkalmazni kell.

33

A 2. számú melléklet a 43/2003. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2003. évre vonatkozó éves összesítő elkészítése során is alkalmazni kell. A 2. számú melléklet az Illetékbevételek felosztása című táblázata az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 6. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 6. §-ának (2)–(4) bekezdése alapján a 2004. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2004. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni. A központi költségvetést megillető illetékbevétel utaláshoz kapcsolódó jelentést első alkalommal a 2005. január 10-ig teljesítendő utalásokhoz kapcsolódóan kell elkészíteni. A 2005. január 1. napján jóváhagyással rendelkező programrendszer – újabb jóváhagyás nélkül – 2005. december 31-ig alkalmazható.

34

A 3. számú melléklet a 43/2005. (XII. 22.) PM rendelet 2. § (1) bekezdése szerint megállapított szöveg. E módosító rendelet 2. § (3) bekezdése alapján a 2005. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2005. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni.

35

A 4. számú melléklet az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 6. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 6. §-ának (2)–(4) bekezdése alapján a 2004. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2004. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni. A központi költségvetést megillető illetékbevétel utaláshoz kapcsolódó jelentést első alkalommal a 2005. január 10-ig teljesítendő utalásokhoz kapcsolódóan kell elkészíteni. A 2005. január 1. napján jóváhagyással rendelkező programrendszer – újabb jóváhagyás nélkül – 2005. december 31-ig alkalmazható.

36

Az 5. számú mellékletet a 49/2000. (XII. 21.) PM rendelet 4. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 6. §-ának (1) bekezdésével megállapított, a 43/2005. (XII. 22.) PM rendelet 2. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 2. § (3) bekezdése alapján a 2005. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2005. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni.

37

A 6. számú mellékletet az 51/2001. (XII. 20.) PM rendelet 3. §-a iktatta a szövegbe.

38

A 7. számú mellékletet a 43/2003. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-ának (1) bekezdése iktatta be, szövege a 43/2005. (XII. 22.) PM rendelet 2. § (1) bekezdése szerint megállapított szöveg. E módosító rendelet 2. § (3) bekezdése alapján a 2005. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2005. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni.

39

A 8. számú mellékletet a 43/2003. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-ának (1) bekezdése iktatta be, szövege az 52/2004. (XII. 29.) PM rendelet 6. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 6. §-ának (2)–(4) bekezdése alapján a 2004. évről szóló zárási összesítőt e rendelet 2004. december 31-én hatályos mellékleteinek megfelelően kell elkészíteni. A központi költségvetést megillető illetékbevétel utaláshoz kapcsolódó jelentést első alkalommal a 2005. január 10-ig teljesítendő utalásokhoz kapcsolódóan kell elkészíteni. A 2005. január 1. napján jóváhagyással rendelkező programrendszer – újabb jóváhagyás nélkül – 2005. december 31-ig alkalmazható.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás