Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

1033/2000. (IV. 26.) Korm. határozat

a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról

2000.04.26.

A Kormány, mint alapító

1. ismételten megtárgyalta és elfogadta a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról szóló előterjesztést;

2. felhatalmazza az igazságügy-minisztert, mint az Alapító képviselőjét, hogy a közalapítvány tekintetében az Alapítót megillető jogosultságokat – az Alapító Okirat módosítása kivételével – lássa el, és a közalapítvány módosított Alapító Okirata bírósági nyilvántartásba vétele során az Alapító képviseletében járjon el.

Határidő: azonnal

3. Ez a határozat a kihirdetése napján lép hatályba. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot annak bírósági nyilvántartásba vételét követően a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

Felelős: igazságügy-miniszter, Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára

Határidő: a bírósági eljárást követően azonnal

Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás