1058/2000. (VII. 11.) Korm. határozat
az 1999. november 22-e és 2000. május 19-e közötti belvíz és árvíz miatti védekezés költségeiről és a kárenyhítésről
A Kormány
1. – köszönetet mond a természeti csapásokat elszenvedett települések lakosságának a helytállásáért, a károk enyhítésében tanúsított magatartásáért. Elismerését fejezi ki az önkormányzatok képviselő-testületei, tisztségviselői és köztisztviselői, a védelmi bizottság tagjai, a vízügyi és vasúti szervek dolgozói, a rendvédelmi szervek, a honvédség és mentőszolgálatok személyi állományának összehangolt erőfeszítéséért;
– nagyra értékeli az ország polgárainak összefogását a bajbajutottak megsegítésében, és külön megköszöni a karitatív szervezetek, az egyházak, a társadalmi szervek segítségnyújtását;
– méltányolja, hogy az érintett önkormányzatok saját forrásaik terhére jelentősen hozzájárultak, illetve hozzájárulnak a kiadásokhoz;
2. tudomásul veszi az érintett minisztériumok által készített felmérések eredményét, mely szerint a bel- és árvíz miatti védekezési költségek összege 29 020,7 M Ft, a károk és a helyreállítás összege 54 536,7 M Ft, a 2000. évben szükséges vízkár-elhárítási fejlesztési feladatok igénye 5598,0 M Ft, mindösszesen: 89 155,4 M Ft;
3. tudomásul veszi, hogy az indokolt védekezési költségekből a helyi önkormányzatoknak 5981,3 M Ft-ot, a mezőgazdaságban felmért belvíz védekezési költségekre és a vízi létesítmények helyreállítására a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak 1817,0 M Ft-ot, a további központi költségvetési szervek részére 21 712,6 M Ft-ot, mindösszesen: 29 510,9 M Ft-ot a központi költségvetés megtérített;
4. elrendeli, hogy a központi költségvetésből a helyreállítási és kárenyhítési feladatok finanszírozása a következők szerint történjék:
a) – 100%-os 3125,1 M Ft összegű a hozzájárulás az önkormányzati tulajdonban lévő, kötelező feladatokhoz kapcsolódó építményekben keletkezett – biztosításból és egyéb módon meg nem térülő – károk helyreállításához (ebből a közmunkaprogram meghirdetésére 125,0 M Ft, a közhasznú foglalkoztatásra 1125,0 M Ft),
– a lakásonkénti igények átlagosan 50%-át, 5997,2 M Ft-ot kell fordítani a személyi tulajdonban lévő lakás céljára szolgáló épületekben keletkezett – biztosításból és egyéb módon meg nem térülő – károk enyhítésére, a lakhatás feltételeinek biztosítására,
b) 25%-os mértékű, 2853,0 M Ft a felmért mezőgazdasági károk enyhítésének megtérítésére fordítható összeg,
c) a központi költségvetési szervek és a személyi tulajdonban lévő lakások helyreállításának várható költségére 222,1 M Ft összeget tartalékolni kell,
az a)–c) pontok szerinti térítés mindösszesen: 12 197,4 M Ft;
Felelős: belügyminiszter, pénzügyminiszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
Határidő: azonnal
5. tudomásul veszi továbbá, hogy a Belügyminisztérium Katasztrófa-elhárítási célelőirányzatán rendelkezésre álló összeg 12 183,7 M Ft;
6. felhatalmazza a belügyminisztert, hogy az 1999. évben megszüntetett Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság által kezelt számla maradványát, 13,7 M Ft-ot a Belügyminisztérium 19. cím Fejezeti kezelésű előirányzatok 2. Ágazati célfeladatok előirányzat-csoport 7. Katasztrófa-elhárítási célelőirányzat kiemelt előirányzat javára átutalja és ezt követően a számlát megszüntesse;
Felelős: belügyminiszter, pénzügyminiszter
Határidő: azonnal
7. tudomásul veszi, hogy a 4. pontban jelzett igények forrása az 5. és 6. pont alapján, a Belügyminisztérium Katasztrófa-elhárítási célelőirányzatán rendelkezésre álló 12 197,4 M Ft;
8. felhatalmazza a szociális és családügyi minisztert, valamint a gazdasági minisztert, hogy az önkormányzati tulajdonú, kötelező feladatellátást szolgáló épületekben keletkezett károk helyreállításához szükséges közmunka, illetve a közhasznú foglalkoztatás pályázatait – a 4. a) pontban foglalt előirányzatok alapulvételével, a Katasztrófa-elhárítási célelőirányzat terhére – hirdesse meg és a végrehajtás iránt intézkedjen;
Felelős: szociális és családügyi miniszter, gazdasági miniszter
Határidő: folyamatos
9. felhívja a Kormányzati Koordinációs Bizottságot, hogy értékelje a bel- és árvíz helyzet tanulságait;
Felelős: Kormányzati Koordinációs Bizottság elnöke
Határidő: 2000. július 20.
10. felkéri a belügyminisztert és a pénzügyminisztert, hogy vizsgálják meg
a) a katasztrófahelyzetek kezelését – a költségvetési szervektől vagy az önkormányzatoktól történő külön pénzelvonás nélkül – biztosító állandó pénzügyi keret létesítésének lehetőségét;
b) a katasztrófavédelmi közalapítvány létrehozásának lehetőségét;
Felelős: belügyminiszter, pénzügyminiszter
Határidő: a költségvetési törvény előkészítésének folyamatában
11. elrendeli a katasztrófavédelmi jogszabályok hatályosulásának értékelését. A felülvizsgálatnak – egyebek mellett – ki kell terjednie arra, hogy
a) mely szervek jogosultak a kitelepítés elrendelésére és a felettes szerv a döntést megváltoztathatja-e;
b) a kitelepítés elrendelése esetén a döntés végrehajtása mennyiben kötelező a lakosságra;
c) indokolt-e az építésügyi eljárásoknál a katasztrófavédelmi szakhatósági jogkör bevezetése.
Felelős: belügyminiszter
Határidő: 2001. június 30.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök