11/2000. (XII. 18.) KüM–PM együttes rendelet
2000.12.23.
,,j) a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás rendelkezései szerint a vámtarifa ,,Lett'' jelzésű hasábjában feltüntetett,
k) a Magyar Köztársaság és a Litván Köztársaság között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás rendelkezései szerint a vámtarifa ,,Litván'' jelzésű hasábjában feltüntetett''
(kedvezményes vámtételeket kell alkalmazni a fenti országokból behozott és a vonatkozó szerződés, illetve megállapodás származási szabályai szerint ezen országokból származónak minősülő vámáruk vámkezelésénél.)
2. § A Vhr. 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
6. § ,,A Vámtarifa Bizottság elnöke a külügyminiszter által megbízott helyettes államtitkár, állandó tagjai – szavazati joggal – a Külügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Gazdasági Versenyhivatal képviselői; meghívottként részt vesznek a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviselői, illetve – szükség esetén – az adott ügyben érdekelt miniszterek, illetve országos hatáskörű szervek vezetőinek állásfoglalásra feljogosított képviselői.''
4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.
Melléklet a 11/2000. (XII. 18.) KüM–PM együttes rendelethez
,,2. A kérelmet egy példányban a Külügyminisztériumban működő Vámtarifa Bizottság titkárához kell továbbítani.''
,,1. A Vámtarifa Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) állásfoglalásainak, javaslatainak előkészítését a Titkárság végzi a szakértői bizottság közreműködésével. A Titkárság a Külügyminisztérium keretében működik. A Titkárságot a titkár vezeti. A titkárt a Bizottság elnöke nevezi ki. A szakértői bizottság tagjait a Bizottság tagjai jelölik ki.