Regöly Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2000 (V.10.) önkormányzati rendelete
a díszpolgári cím alapításáról és adományozásának rendjéről
2015.05.30.
Regöly Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva és attól a céltól vezérelve, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket méltó elismerésben részesíthesse, valamint személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen állíthassa példaként a jelen és az utókor elé,
REGÖLY KÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA CÍMET
alapít, és ezen elismerés adományozásának feltételeiről és az eljárás rendjéről az alábbi rendeletet alkotja:
A díszpolgári cím
(1) A REGÖLY KÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA cím adományozható annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak, aki valamely kiemelkedően jelentős munkájával vagy egész életművével hozzájárult a település jó hírnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató emberi magatartása miatt egyébként köztiszteletben áll.
(2) Díszpolgári cím kétévente egy adományozható, rendhagyó esetben több is adható.1
(3) A díszpolgári címmel külön erre a célra készített díszoklevél és emlékplakett jár.
(1) A település díszpolgára az adományozástól viselheti a kitüntető címet, valamint élvezi azokat a kiváltságokat, amelyek e rendelet szerint a díszpolgárokat megilletik.
(2) A település díszpolgára:
a.)tanácskozási joggal részt vehet a képviselő-testület ülésein;
1. az önkormányzat által rendezett minden ünnepségre hivatalos, és a lehetőségek szerint ezeken megkülönböztetett hely illeti meg;
2. díjtalanul látogathatja az önkormányzat közművelődési és egyéb intézményeit, illetve ezek rendezvényeit;
3. elhalálozása esetén - családja hozzájárulásával - az önkormányzat saját halottjának tekinti és ingyenes díszsírhelyet biztosít számára.
Az elismerés adományozásának rendje
(1) A díszpolgári címet az évente megrendezésre kerülő Regölyi Falunapok alkalmából rendezett ünnepségen kell átadni.
(2) 2
(3) 3
(4) Az elismerésre érdemes személy elhalálozása esetén posztumusz kitüntetés is adományozható. Ebben az esetben az elismerés átvételére a legközelebbi hozzátartozó jogosult.
(5) A képviselő-testület az elismerés odaítéléséről a lakosság véleményét figyelembe véve minősített szótöbbséggel dönt.4
Az elismerés visszavonása
(1) A díszpolgári cím visszavonható, ha az elismerésben részesített személy arra érdemtelenné válik.
(2) Érdemtelen az elismerésre különösen az, akit bíróság a közügyek gyakorlásától jogerősen eltiltott. Ebben az esetben az elismerést vissza kell vonni.
(3) A visszavonás módjára az adományozás rendjére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
Vegyes és záró rendelkezések
(1) Az elismerésben részesített személyekről a Polgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet, és gondoskodik a 2.§. /2/ bekezdésében foglalt rendelkezések érvényesüléséről. A nyilvántartás vezetésére a Ket. 86. §-ának előírásai irányadók.
(2) Az elismerések és juttatások költségeinek fedezetét az éves költségvetésben kell biztosítani.
Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
Dávid Sándor sk. Fellinger Károlyné sk.
polgármester jegyző
A rendelet kihirdetésének napja: 2000. május 10.
Fellinger Károlyné sk.
jegyző
Egységes szerkezetbe foglalva a 9/2015. (V. 29.) önkormányzati rendelettel:
Kis-Fehér Katalin
jegyző