Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000. (VI. 16.) önkormányzati rendelete
Berhida Önkormányzat által alapított kitüntető címekről, díjakról
Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdés a) pontja alapján a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyek és szervezetek méltó elismerése céljából, valamint azért, hogy személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen értékelve állíthassa példaként a jelen és az utókor elé
1. § (1) A Berhida Díszpolgára cím adományozható annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak, aki valamely kiemelkedően jelentős munkájával vagy egész életművével mind a településen belül, mind pedig országosan vagy nemzetközi viszonylatban olyan általános elismerést szerzett, amely hozzájárult a város jó hírnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató emberi magatartása miatt egyébként köztiszteletben áll.
(2) Díszpolgári cím évente általában egy, de legfeljebb három adományozható.
(3) A Díszpolgári címmel külön erre a célra készített díszoklevél és emlékplakett jár.
(4) A díszoklevél és emlékplakett leírása a következő:
a) Berhida díszpolgára cím emlékplakett formája egy 10 x 15 cm-es bronz téglalap. Az emlékplakett bal felső sarkában Berhida címere, mellette „BERHIDA” felirat szedett betűkkel. A címer és a felirat alatt „DÍSZPOLGÁRA” felirat, szintén szedett betűkkel,
b) A díszpolgári címmel átadásra kerülő díszoklevél A/5-ös méretű műnyomó papírból készült álló téglalap.
2. § (1) A Képviselő-testület a város fejlesztésében, társadalmi, gazdasági életében tudományos, irodalmi, művészeti, egészségügyi, közoktatási, közművelődési, pedagógiai munka, a helytörténeti kutatások és a sport területén szerzett kimagasló érdemek elismerésére az alábbi kitüntető címet alapítja: „BERHIDÁÉRT” dombormű.
(2) A kitüntetés egy 18 x 20 cm-es bronz dombormű. A dombormű egy építészeti ívet ábrázol, érzékeltetve ezzel magát az építést, az ív részeinek egymásra épülésével és egységgé válásával jelképesen a közösségi munkát. Az ív egy köre konkrétan ki van emelve, márványból készült és utal arra az egy kőre, melyet egy-egy ember tesz munkájával a település fejlődéséhez. Az ív Berhida címerét öleli körül és egy vízszintes építészeti elemet jelölő formán nyugszik, melyen a BERHIDÁÉRT felirat szerepel az adományozás évének megjelölésével.
(3) A kitüntetéssel járó pénzjutalom - az egyszeri kifizetésekre vonatkozó SZJA szabályok alkalmazásával - a minimálbér kétszeresének megfelelő összeg nettóban. A pénzösszeg felajánlása, illetve nem magánszemélyek díjazása esetén is a minimálbér kétszeresének összegét kell átadni.
(4) A kitüntetettek részére a polgármester adományozáskor
a) „BERHIDÁÉRT” domborműt,
b) az adományozásról szóló oklevelet ad át.
(5) Az oklevél tartalmazza:
3. § (1) Berhida Nívódíja elnevezésű helyi kitüntető díj adományozható azoknak a személyeknek, személyek csoportjának, társadalmi vagy gazdasági szervezeteknek, akik vagy amelyek Berhida helyi közfeladataiban, kiemelkedően hasznos munkát végeztek és ennek révén a település értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el.
(2) A BERHIDA NÍVÓDÍJA kitüntető díj évente általában egy, míg rendkívüli évfordulók, a település életében kiemelkedő események alkalmából több is adományozható.
(3) A Berhida nívódíjával külön erre a célra készített emlékérem, mellé díszoklevél és pénzjutalom jár. A pénzjutalom - az egyszeri kifizetésekre vonatkozó SZJA szabályok alkalmazásával - a minimálbér egyszeresének megfelelő összeg nettóban.
(4) Az emlékérem és a díszoklevél leírása a következő:
a) Berhida Nívódíja elnevezésű helyi kitüntető díj emlékérem formája 10 cm átmérőjű bronz érem díszdobozban.
4. § (1) A kitüntető cím, vagy díj annak a magánszemélynek vagy közösségnek adható, aki (amely) az 1. §, 2. § és 3. § (1) bekezdésében foglalt területeken a települést és annak polgárait szolgáló kimagasló tevékenységet végzett.
(2) Az elismerésre érdemes személy elhalálozása esetén posztumusz kitüntetés is adományozható. Ebben az esetben az elismerés átvételére a legközelebbi hozzátartozó jogosult.
(3) A kitüntetés adományozására minden év márciusában javaslatot tehetnek:
a) a Képviselő-testület bizottságai, a részönkormányzó testület,
b) a polgármester, alpolgármester,
c) helyi egyesületek, helyi közösségek,
d) az önkormányzat költségvetési szerveinek vezetői.
(4) A javaslatot a polgármesteri felhívásban foglalt időpontig, de legkésőbb a döntést hozó képviselő-testületi ülés előtt 3 nappal a polgármester részére írásban kell átadni, a munkásság tömör bemutatásával ellátva.
(5) A kitüntetés adományozásáról szóló javaslatokat a polgármester terjeszti a Képviselő-testület elé.
5. § A Képviselő-testület az elismerések odaítéléséről minősített többségi szavazattal dönt. Az adományozást a Képviselő-testület határozatában indokolja.
6. § A kitüntetések átadására általában a „Berhidai napok” rendezvényén kerül sor. Egyedi döntéssel az átadás időpontja ettől eltérő is lehet.
7. § Az önkormányzat által rendezett kitüntetést átadó ünnepségre a kitüntetettet meg kell hívni, megjelölve a részére adományozandó kitüntetést.
8. § (1) A díszpolgár címet, a BERHIDÁÉRT címet és a Berhida Nívódíját a Képviselő-testület visszavonhatja attól, aki arra büntetőbírói ítélettel méltatlanná vált.
(2) Visszavonás esetén a díszpolgári oklevelet és plakettet, valamint a nívódíj emlékérmet és oklevelet a határozatban megjelölt időre a polgármester részére kell visszaadni.
9. § (1) Elismerő oklevél adományozható azoknak a személyeknek, személyek csoportjának, társadalmi vagy gazdasági szervezeteknek, akik, vagy amelyek kiemelkedően segítették a helyi közfeladatok ellátását, tevékenységükkel hozzájárultak Berhida elismeréséhez és a település értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el.
(2) Az Elismerő oklevél tartalmazza:
10. § (1) A polgármester saját hatáskörében, „Oklevél” átadására jogosult a településen megrendezett versenyek, vetélkedők és egyéb rendezvényekhez kapcsolódóan.
(2) Az oklevelek átadásáról évente egyszer, december hónapban tájékoztatja a Képviselő-testületet.
11. § (1) A kitüntető címben és díjban részesített személyekről és szervezetekről a Polgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet.
(2) Az elismerések és juttatások költségeinek fedezetét a hivatal éves költségvetésében kell biztosítani.
12. § (1) Ezen rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
(2) Ezzel egyidőben a 14/1993.(X.20.), a 15/1995.(IX.30.) és a 7/2000.(II.28.) rendeletek hatályukat vesztik.
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás