Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

3/2000. (I. 27.) PM–BM együttes rendelet

a helyi önkormányzatokat 2000. évben megillető normatív állami hozzájárulásokról, normatív, kötött felhasználású támogatásokról, személyi jövedelemadóról, valamint a helyi önkormányzatok bevételeinek aránytalanságát mérsékelő kiegészítésről, illetve beszámításról1

2000.05.01.

A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: KT) 17. §-ának (2) bekezdésében, 18. §-a (1) bekezdésének d) pontjában, valamint a 21. §-ának (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

1. § (1) A helyi és a helyi kisebbségi önkormányzatok (a továbbiakban: helyi önkormányzatok) számára a KT 17. §-ának (1) bekezdése és 21. §-a (3) bekezdésének b) pontja, valamint a KT 3. számú melléklete alapján 2000. évben megállapított normatív állami hozzájárulásokat és a normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadót – a helyi önkormányzatok adatszolgáltatásából számított mutatószámok és támogatási összegek figyelembevételével – helyi önkormányzatonként és jogcímenként részletezve e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

(2) A helyi önkormányzatokat a KT 18. §-a (1) bekezdésének d) pontja és a KT 8. számú melléklete alapján 2000. évben megillető normatív, kötött felhasználású támogatásokat – a helyi önkormányzatok adatszolgáltatásából számított mutatószámok és támogatási összegek figyelembevételével – helyi önkormányzatonként és jogcímenként részletezve e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(3) Helyi önkormányzatonként részletezve

a) az (1)–(2) bekezdésekben felsorolt források összegeit,

b) a KT 21. §-a (2) bekezdésében foglalt, a helyi önkormányzatok közigazgatási területére kimutatott személyi jövedelemadó 5%-át,

c) a KT 21. §-a (4) bekezdésében és a KT 4. számú mellékletének I. rész 1. pontja szerint a bevételeikben meglévő aránytalanság mérséklése érdekében a települési önkormányzatokat megillető kiegészítés vagy csökkenés összegeit,

d) a KT 21. §-a (3) bekezdése a) pontja és a KT 4. számú melléklete I. rész 2. pontja alapján a megyei önkormányzatokat normatívan megillető személyi jövedelemadó összegeit

e rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.

(4) Az (1)–(3) bekezdések szerinti jogcímeken és összegeken belüli részletszámításokat – közöttük a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekjóléti ellátásokkal, a lakáshoz jutás és a lakásfenntartás támogatásának feladataival, valamint az adóerőképességgel összefüggőket is – az érintett helyi önkormányzatokkal a Belügyminisztérium a megyei, illetőleg a fővárosi Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatok útján közli.

1/A. §2 (1) A KT 3. számú mellékletében szereplő egyes mutatószámok kiegészítő felmérése, illetve központi számítás alapján a következő normatív állami hozzájárulások egyes önkormányzatokat megillető előirányzata módosul:

1. Községek általános feladatai

24. Kiegészítő hozzájárulás egyéb közoktatási feladatokhoz

d) 1100 főnél kisebb lakosságszámú településen óvodába, általános iskolába járó gyermekek, tanulók ellátása,

e) 3000 főnél kisebb lakosságszámú településen óvodába, általános iskolába járó gyermekek, tanulók ellátása,

f) A 3000 és 3500 fő közötti lakosságszámú településen óvodába, általános iskolába járó gyermekek, tanulók ellátása.

(2) A KT 8. számú mellékletében szereplő egyes mutatószámok, teljesítménymutatók kiegészítő felmérése alapján a következő normatív, kötött felhasználású támogatások egyes önkormányzatokat megillető előirányzata módosul:

– az I. rész 5. pontja: Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása,

– a IV. rész: Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása.

(3) Azon helyi vagy helyi kisebbségi önkormányzatok esetében, amelyek számára az 1. számú és 2. számú mellékletben megállapított normatív módon elosztott központi költségvetési kapcsolatokból származó források összege a felelősségi körükön kívül eső ok miatt eltér a KT alapján járó összegtől, az érintett jogcímek egyes önkormányzatokat megillető előirányzatai módosulnak.

(4) Az (1) – (3) bekezdések szerinti módosulások miatt az 1. számú, valamint 2. számú melléklet adataitól való eltérések összegét a 4. számú melléklet tartalmazza.

(5) A 4. számú mellékletben meghatározott különbözet éves összegének 2000. április hónapig számított időarányos részének egy összegben, a fennmaradó összegének havi ütemezésben – a normatív állami hozzájárulásokkal egyidejűleg, a nettó finanszírozás keretében – történő folyósításáról, illetve levonásáról a Belügyminisztérium gondoskodik.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

4. számú melléklet a 3/2000. (I. 27.) PM–BM együttes rendelethez3


Ország összesen Mértékegység: Ft

No.

Megye

A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV. törvény kiegészítő felméréssel érintett jogcímei a törvény

Kiegészítő
felmérés együtt
(5+8)

3. sz. mellékletében

8. sz. mellékletében

községek általános
feladatai

körjegyzőség
működése

nappali szociális
intézményi ellátás

kiegészítő hozzájárulás
egyes közoktatási
feladatokhoz

összesen
(1+2+3+4)

diáksporttal
kapcsolatos
feladatok
támogatása

lakossági települési
folyékony hulladék
ártalmatlanítása
támogatásának
kiegészítése

összesen
(6+7)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1

Budapest Főváros

0

0

0

0

0

–2 854 800

15 054 400

12 199 600

12 199 600

2

Baranya

8 545 000

0

0

58 736 000

67 281 000

708 000

4 734 700

5 442 700

72 723 700

3

Bács-Kiskun

0

0

0

4 514 000

4 514 000

–177 600

6 167 000

5 989 400

10 503 400

4

Békés

0

0

0

5 714 000

5 714 000

–522 000

6 483 100

5 961 100

11 675 100

5

Borsod-Abaúj-Zemplén

16 985 000

0

3 281 000

17 028 000

37 294 000

–1 440 000

3 665 600

2 225 600

39 519 600

6

Csongrád

0

0

0

0

0

–290 400

1 526 500

1 236 100

1 236 100

7

Fejér

380 000

0

0

2 422 000

2 802 000

–948 000

2 033 400

1 085 400

3 887 400

8

Győr-Moson-Sopron

5 025 000

0

0

5 796 000

10 821 000

–499 200

211 100

–288 100

10 532 900

9

Hajdú-Bihar

0

0

0

9 422 000

9 422 000

–1 226 400

7 058 500

5 832 100

15 254 100

10

Heves

0

0

0

5 594 000

5 594 000

–336 000

485 100

149 100

5 743 100

11

Komárom-Esztergom

0

0

0

15 646 000

15 646 000

331 200

627 000

958 200

16 604 200

12

Nógrád

1 535 000

1 863 000

0

11 832 000

15 230 000

–224 400

10 500

–213 900

15 016 100

13

Pest

230 000

0

0

13 380 000

13 610 000

–1 914 000

16 604 100

14 690 100

28 300 100

14

Somogy

6 400 000

0

0

32 416 000

38 816 000

303 600

3 095 300

3 398 900

42 214 900

15

Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 815 000

0

0

18 554 000

20 369 000

85 200

6 972 500

7 057 700

27 426 700

16

Jász-Nagykun-Szolnok

0

0

0

330 000

330 000

–544 800

4 687 200

4 142 400

4 472 400

17

Tolna

335 000

0

0

32 736 000

33 071 000

–92 400

2 263 000

2 170 600

35 241 600

18

Vas

8 945 000

0

0

16 238 000

25 183 000

–196 800

145 700

–51 100

25 131 900

19

Veszprém

8 240 000

0

0

29 334 000

37 574 000

366 000

225 600

591 600

38 165 600

20

Zala

31 080 000

0

0

12 868 000

43 948 000

–223 200

2 441 300

2 218 100

46 166 100

 

Mindösszesen

89 515 000

1 863 000

3 281 000

292 560 000

387 219 000

–9 696 000

84 491 600

74 795 600

462 014 600



KSH kód: 0113578 – 0299999

 

Megye: Budapest Főváros

 

 

No.

Önkormányzat

A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV. törvény kiegészítő felméréssel érintett jogcímei a törvény

Kiegészítő felmérés
együtt

(5+8)

BM

KSH

neve

3. sz. mellékletében

8. sz. mellékletében

kódja

községek általános
feladatai

körjegyzőség
működése

nappali szociális
intézményi ellátás

kiegészítő
hozzájárulás
egyes közok-
tatási
feladatokhoz

összesen

(1+2+3+4)

diáksporttal
kapcsolatos
feladatok
támogatása

lakossági települési
folyékony hulladék
ártalmatlanítása
támogatásának
kiegészítése

összesen

(6+7)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1

1

0113578

Budapest Főváros

0

 

 

0

0

–2 575 200

15 054 400

12 479 200

12 479 200

2

3

0109566

I. kerület

0

 

 

0

0

–25 200

0

–25 200

–25 200

3

3

0103179

II. kerület

0

 

 

0

0

20 400

0

20 400

20 400

4

3

0118069

III. kerület

0

 

 

0

0

–134 400

0

–134 400

–134 400

5

3

0105467

IV. kerület

0

 

 

0

0

148 800

0

148 800

148 800

6

3

0113392

V. kerület

0

 

 

0

0

–102 000

0

–102 000

–102 000

7

3

0116586

VI. kerület

0

 

 

0

0

–6 000

0

–6 000

–6 000

8

3

0129744

VII. kerület

0

 

 

0

0

21 600

0

21 600

21 600

9

3

0125405

VIII. kerület

0

 

 

0

0

–81 600

0

–81 600

–81 600

10

3

0129586

IX. kerület

0

 

 

0

0

40 800

0

40 800

40 800

11

3

0110700

X. kerület

0

 

 

0

0

196 800

0

196 800

196 800

12

3

0114216

XI. kerület

0

 

 

0

0

–235 200

0

–235 200

–235 200

13

3

0124697

XII. kerület

0

 

 

0

0

–123 600

0

–123 600

–123 600

14

3

0124299

XIII. kerület

0

 

 

0

0

–14 400

0

–14 400

–14 400

15

3

0116337

XIV. kerület

0

 

 

0

0

16 800

0

16 800

16 800

16

3

0111314

XV. kerület

0

 

 

0

0

–190 800

0

–190 800

–190 800

17

3

0108208

XVI. kerület

0

 

 

0

0

–80 400

0

–80 400

–80 400

18

3

0102112

XVII. kerület

0

 

 

0

0

19 200

0

19 200

19 200

19

3

0129285

XVIII. kerület

0

 

 

0

0

–268 800

0

–268 800

–268 800

20

3

0104011

XIX. kerület

0

 

 

0

0

3 600

0

3 600

3 600

21

3

0106026

XX. kerület

0

 

 

0

0

–240 000

0

–240 000

–240 000

22

3

0113189

XXI. kerület

0

 

 

0

0

142 800

0

142 800

142 800

23

3

0110214

XXII. kerület

0

 

 

0

0

654 000

0

654 000

654 000

24

3

0134139

XXIII. kerület

0

 

 

0

0

–42 000

0

–42 000

–42 000

 

0199999

Összesen

0

0

0

0

0

–2 854 800

15 054 400

12 199 600

12 199 600

 

 

 

 

 

Megye: Baranya

 

 

1

1

0200000

Megyeközpont

0

 

 

0

0

73 200

0

73 200

73 200

2

2

0219415

Pécs m.j.

0

 

 

0

0

736 800

2 530 000

3 266 800

3 266 800

3

3

0233154

Bóly

0

 

 

1 978 000

1 978 000

8 400

0

8 400

1 986 400

4

3

0221528

Harkány

0

 

 

3 128 000

3 128 000

2 400

0

2 400

3 130 400

5

3

0226408

Komló

0

 

 

0

0

34 800

0

34 800

34 800

6

3

0223959

Mohács

0

 

 

0

0

6 000

0

6 000

6 000

7

3

0210825

Pécsvárad

0

 

 

3 312 000

3 312 000

13 200

0

13 200

3 325 200

8

3

0232160

Sásd

0

 

 

5 658 000

5 658 000

–46 800

0

–46 800

5 611 200

9

3

0228741

Sellye

0

 

 

4 172 000

4 172 000

–9 600

0

–9 600

4 162 400

10

3

0205519

Siklós

0

 

 

0

0

28 800

610 000

638 800

638 800

11

3

0215866

Szentlőrinc

0

 

 

0

0

–21 600

0

–21 600

–21 600

12

3

0226578

Szigetvár

0

 

 

0

0

13 200

0

13 200

13 200

13

4

0231927

Beremend

0

 

 

0

0

3 600

0

3 600

3 600

14

4

0206813

Mágocs

0

 

 

2 310 000

2 310 000

1 200

0

1 200

2 311 200

15

4

0233765

Szászvár

0

 

 

704 000

704 000

8 400

0

8 400

712 400

16

4

0228538

Vajszló

0

 

 

3 762 000

3 762 000

19 200

0

19 200

3 781 200

17

4

0228024

Villány

0

 

 

2 442 000

2 442 000

24 000

0

24 000

2 466 000

18

5

0212548

Abaliget

0

 

 

0

0

2 400

0

2 400

2 400

19

5

0206868

Adorjás

0

 

 

0

0

0

0

0

0

20

5

0225812

Ág

0

 

 

0

0

0

0

0

0

21

5

0213329

Almamellék

0

 

 

0

0

4 800

0

4 800

4 800

22

5

0220376

Almáskeresztúr

380 000

 

 

0

380 000

0

0

0

380 000

23

5

0217385

Alsómocsolád

0

 

 

0

0

0

0

0

0

24

5

0233279

Alsószentmárton

0

 

 

0

0

–9 600

0

–9 600

–9 600

25

5

0227298

Apátvarasd

0

 

 

0

0

0

0

0

0

26

5

0206886

Aranyosgadány

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

27

5

0228583

Áta

0

 

 

0

0

0

0

0

0

28

5

0205403

Babarc

0

 

 

0

0

–2 400

46 800

44 400

44 400

29

5

0209663

Babarcszőlős

0

 

 

0

0

0

0

0

0

30

5

0222275

Bakóca

0

 

 

0

0

0

0

0

0

31

5

0208299

Bakonya

0

 

 

0

0

0

0

0

0

32

5

0203975

Baksa

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

33

5

0207603

Bánfa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

34

5

0224378

Bár

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

35

5

0220464

Baranyahidvég

0

 

 

0

0

0

0

0

0

36

5

0224749

Baranyajenő

0

 

 

0

0

4 800

0

4 800

4 800

37

5

0205485

Baranyaszentgyörgy

0

 

 

0

0

0

0

0

0

38

5

0215495

Basal

0

 

 

0

0

0

0

0

0

39

5

0219008

Belvárdgyula

0

 

 

0

0

0

0

0

0

40

5

0216461

Berkesd

0

 

 

0

0

–1 200

93 700

92 500

92 500

41

5

0230049

Besence

0

 

 

0

0

0

0

0

0

42

5

0214119

Bezedek

0

 

 

0

0

0

0

0

0

43

5

0213310

Bicsérd

0

 

 

0

0

–4 800

0

–4 800

–4 800

44

5

0204899

Bikal

0

 

 

0

0

0

0

0

0

45

5

0205139

Birján

0

 

 

0

0

0

0

0

0

46

5

0224925

Bisse

0

 

 

0

0

0

0

0

0

47

5

0220899

Boda

0

 

 

0

0

0

0

0

0

48

5

0233002

Bodolyabér

0

 

 

0

0

0

2 800

2 800

2 800

49

5

0232151

Bogád

0

 

 

–572 000

–572 000

–6 000

0

–6 000

–578 000

50

5

0221892

Bogádmindszent

0

 

 

0

0

0

0

0

0

51

5

0210694

Bogdása

0

 

 

0

0

0

0

0

0

52

5

0213116

Boldogasszonyfa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

53

5

0206725

Borjád

0

 

 

0

0

0

0

0

0

54

5

0214368

Bosta

0

 

 

0

0

0

0

0

0

55

5

0213365

Botykapeterd

0

 

 

0

0

0

0

0

0

56

5

0223162

Bükkösd

0

 

 

4 070 000

4 070 000

–6 000

0

–6 000

4 064 000

57

5

0207533

Bürüs

185 000

 

 

0

185 000

0

0

0

185 000

58

5

0219901

Csányoszró

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

59

5

0230614

Csarnóta

0

 

 

0

0

0

0

0

0

60

5

0221591

Csebény

140 000

 

 

0

140 000

0

0

0

140 000

61

5

0226082

Cserdi

0

 

 

0

0

0

0

0

0

62

5

0203896

Cserkút

0

 

 

0

0

0

0

0

0

63

5

0213851

Csertő

0

 

 

0

0

0

0

0

0

64

5

0222576

Csonkamindszent

0

 

 

0

0

0

0

0

0

65

5

0211086

Cún

0

 

 

0

0

0

0

0

0

66

5

0207773

Dencsháza

0

 

 

0

0

1 200

0

1 200

1 200

67

5

0211952

Dinnyeberki

0

 

 

0

0

0

0

0

0

68

5

0232373

Diósviszló

0

 

 

0

0

0

0

0

0

69

5

0228617

Drávacsehi

0

 

 

0

0

0

0

0

0

70

5

0228121

Drávacsepely

0

 

 

0

0

0

0

0

0

71

5

0217419

Drávafok

0

 

 

0

0

2 400

0

2 400

2 400

72

5

0232391

Drávaiványi

0

 

 

0

0

0

0

0

0

73

5

0209159

Drávakeresztúr

0

 

 

0

0

0

0

0

0

74

5

0222734

Drávapalkonya

0

 

 

0

0

0

0

0

0

75

5

0212380

Drávapiski

515 000

 

 

0

515 000

0

0

0

515 000

76

5

0228608

Drávaszabolcs

0

 

 

0

0

–1 200

84 500

83 300

83 300

77

5

0230030

Drávaszerdahely

0

 

 

0

0

0

0

0

0

78

5

0221698

Drávasztára

0

 

 

–176 000

–176 000

1 200

0

1 200

–174 800

79

5

0209186

Dunaszekcső

0

 

 

0

0

0

5 500

5 500

5 500

80

5

0228918

Egerág

0

 

 

0

0

1 200

0

1 200

1 200

81

5

0216498

Egyházasharaszti

0

 

 

0

0

0

0

0

0

82

5

0227401

Egyházaskozár

0

 

 

0

0

3 600

0

3 600

3 600

83

5

0206099

Ellend

0

 

 

0

0

0

0

0

0

84

5

0228273

Endrőc

0

 

 

0

0

–1 200

80 300

79 100

79 100

85

5

0225821

Erdősmárok

185 000

 

 

0

185 000

0

0

0

185 000

86

5

0218704

Erdősmecske

0

 

 

0

0

–6 000

0

–6 000

–6 000

87

5

0213499

Erzsébet

0

 

 

0

0

0

0

0

0

88

5

0217835

Fazekasboda

0

 

 

0

0

0

0

0

0

89

5

0204543

Feked

0

 

 

0

0

0

0

0

0

90

5

0213286

Felsőegerszeg

0

 

 

0

0

0

0

0

0

91

5

0208819

Felsőszentmárton

0

 

 

836 000

836 000

1 200

0

1 200

837 200

92

5

0207560

Garé

0

 

 

0

0

0

0

0

0

93

5

0212751

Gerde

0

 

 

0

0

0

0

0

0

94

5

0213347

Gerényes

0

 

 

0

0

0

0

0

0

95

5

0202857

Geresdlak

0

 

 

0

0

–120 000

0

–120 000

–120 000

96

5

0218333

Gilvánfa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

97

5

0233233

Gödre

0

 

 

0

0

–4 800

0

–4 800

–4 800

98

5

0230438

Görcsöny

0

 

 

1 100 000

1 100 000

4 800

0

4 800

1 104 800

99

5

0209636

Görcsönydoboka

0

 

 

0

0

0

0

0

0

100

5

0233084

Gordisa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

101

5

0218315

Gyód

0

 

 

0

0

0

0

0

0

102

5

0228404

Gyöngyfa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

103

5

0222664

Gyöngyösmellék

0

 

 

0

0

0

169 400

169 400

169 400

104

5

0227881

Hásságy

0

 

 

0

0

0

0

0

0

105

5

0230951

Hegyhátmaróc

0

 

 

0

0

0

0

0

0

106

5

0221023

Hegyszentmárton

0

 

 

0

0

0

0

0

0

107

5

0217190

Helesfa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

108

5

0207126

Hetvehely

0

 

 

0

0

–2 400

0

–2 400

–2 400

109

5

0206798

Hidas

0

 

 

0

0

3 600

0

3 600

3 600

110

5

0227933

Himesháza

0

 

 

2 842 000

2 842 000

12 000

0

12 000

2 854 000

111

5

0203285

Hirics

0

 

 

0

0

0

0

0

0

112

5

0233932

Hobol

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

113

5

0229966

Homorúd

0

 

 

0

0

–4 800

0

–4 800

–4 800

114

5

0223074

Horváthertelend

470 000

 

 

0

470 000

0

0

0

470 000

115

5

0230836

Hosszúhetény

0

 

 

0

0

3 600

0

3 600

3 600

116

5

0231431

Husztót

530 000

 

 

0

530 000

0

0

0

530 000

117

5

0233066

Ibafa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

118

5

0231936

Illocska

0

 

 

0

0

0

0

0

0

119

5

0229948

Ipacsfa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

120

5

0203337

Ivánbattyán

0

 

 

0

0

0

0

0

0

121

5

0203346

Ivándárda

0

 

 

0

0

0

0

0

0

122

5

0204297

Kacsóta

0

 

 

0

0

0

0

0

0

123

5

0206415

Kákics

0

 

 

0

0

0

0

0

0

124

5

0205999

Kárász

0

 

 

0

0

0

0

0

0

125

5

0217464

Kásád

0

 

 

0

0

0

0

0

0

126

5

0206965

Katádfa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

127

5

0219132

Kátoly

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

128

5

0216805

Kékesd

0

 

 

0

0

0

0

0

0

129

5

0210542

Kémes

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

130

5

0206789

Kemse

815 000

 

 

0

815 000

0

0

0

815 000

131

5

0203832

Keszü

0

 

 

0

0

0

0

0

0

132

5

0208572

Kétújfalu

0

 

 

0

0

–4 800

0

–4 800

–4 800

133

5

0220552

Királyegyháza

0

 

 

0

0

–9 600

0

–9 600

–9 600

134

5

0218908

Kisasszonyfa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

135

5

0205722

Kisbeszterce

320 000

 

 

0

320 000

0

0

0

320 000

136

5

0222868

Kisbudmér

0

 

 

0

0

0

0

0

0

137

5

0211183

Kisdér

0

 

 

0

0

0

0

0

0

138

5

0233905

Kisdobsza

0

 

 

0

0

0

0

0

0

139

5

0206831

Kishajmás

0

 

 

0

0

0

0

0

0

140

5

0227021

Kisharsány

0

 

 

0

0

–8 400

0

–8 400

–8 400

141

5

0216975

Kisherend

0

 

 

0

0

0

0

0

0

142

5

0212849

Kisjakabfalva

0

 

 

0

0

0

0

0

0

143

5

0219910

Kiskassa

0

 

 

0

0

0

98 500

98 500

98 500

144

5

0221616

Kislippó

0

 

 

0

0

0

0

0

0

145

5

0233215

Kisnyárád

0

 

 

0

0

0

0

0

0

146

5

0208651

Kisszentmárton

0

 

 

0

0

0

0

0

0

147

5

0212353

Kistamási

0

 

 

0

0

0

0

0

0

148

5

0203151

Kistapolca

0

 

 

0

0

0

0

0

0

149

5

0210746

Kistótfalu

0

 

 

0

0

0

63 800

63 800

63 800

150

5

0209548

Kisvaszar

0

 

 

–22 000

–22 000

0

0

0

–22 000

151

5

0225247

Köblény

0

 

 

0

0

0

0

0

0

152

5

0203540

Kökény

0

 

 

0

0

0

0

0

0

153

5

0217899

Kölked

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

154

5

0208110

Kórós

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

155

5

0224226

Kovácshida

0

 

 

0

0

0

0

0

0

156

5

0214517

Kovácsszénája

620 000

 

 

0

620 000

0

0

0

620 000

157

5

0215538

Kővágószőlős

0

 

 

0

0

–4 800

0

–4 800

–4 800

158

5

0206992

Kővágótőttős

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

159

5

0206336

Kozármisleny

0

 

 

6 164 000

6 164 000

0

0

0

6 164 000

160

5

0233330

Lánycsók

0

 

 

836 000

836 000

4 800

0

4 800

840 800

161

5

0206479

Lapáncsa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

162

5

0217604

Liget

0

 

 

0

0

–2 400

11 000

8 600

8 600

163

5

0222974

Lippó

0

 

 

0

0

1 200

0

1 200

1 200

164

5

0210038

Liptód

0

 

 

0

0

0

0

0

0

165

5

0231389

Lothárd

0

 

 

0

0

0

0

0

0

166

5

0224624

Lovászhetény

0

 

 

0

0

2 400

0

2 400

2 400

167

5

0218865

Lúzsok

0

 

 

0

0

0

0

0

0

168

5

0225177

Magyarbóly

0

 

 

–66 000

–66 000

2 400

0

2 400

–63 600

169

5

0229753

Magyaregregy

0

 

 

0

0

1 200

0

1 200

1 200

170

5

0205430

Magyarhertelend

0

 

 

0

0

–3 600

13 800

10 200

10 200

171

5

0223542

Magyarlukafa

350 000

 

 

0

350 000

0

0

0

350 000

172

5

0205412

Magyarmecske

0

 

 

0

0

0

0

0

0

173

5

0227067

Magyarsarlós

0

 

 

0

0

0

0

0

0

174

5

0222600

Magyarszék

0

 

 

1 254 000

1 254 000

4 800

28 300

33 100

1 287 100

175

5

0204385

Magyartelek

0

 

 

0

0

0

0

0

0

176

5

0227863

Majs

0

 

 

484 000

484 000

–1 200

0

–1 200

482 800

177

5

0233923

Mánfa

0

 

 

0

0

0

7 200

7 200

7 200

178

5

0229920

Maráza

0

 

 

0

0

0

0

0

0

179

5

0209450

Márfa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

180

5

0214483

Máriakéménd

0

 

 

0

0

–2 400

0

–2 400

–2 400

181

5

0216443

Markóc

875 000

 

 

0

875 000

0

0

0

875 000

182

5

0215219

Marócsa

110 000

 

 

0

110 000

0

0

0

110 000

183

5

0220659

Márok

0

 

 

0

0

0

0

0

0

184

5

0202228

Martonfa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

185

5

0215051

Matty

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

186

5

0233756

Máza

0

 

 

0

0

6 000

0

6 000

6 000

187

5

0213444

Mecseknádasd

0

 

 

2 420 000

2 420 000

1 200

0

1 200

2 421 200

188

5

0211402

Mecsekpölöske

0

 

 

0

0

0

9 400

9 400

9 400

189

5

0230492

Mekényes

0

 

 

0

0

0

0

0

0

190

5

0207737

Merenye

0

 

 

0

0

0

0

0

0

191

5

0203470

Meződ

0

 

 

0

0

0

0

0

0

192

5

0216285

Mindszentgodisa

0

 

 

0

0

–6 000

0

–6 000

–6 000

193

5

0229522

Molvány

0

 

 

0

0

0

0

0

0

194

5

0216027

Monyoród

0

 

 

0

0

0

0

0

0

195

5

0229540

Mozsgó

0

 

 

0

0

–2 400

0

–2 400

–2 400

196

5

0203984

Nagybudmér

0

 

 

0

0

0

0

0

0

197

5

0218111

Nagycsány

0

 

 

0

0

0

0

0

0

198

5

0233899

Nagydobsza

0

 

 

0

0

–6 000

0

–6 000

–6 000

199

5

0212858

Nagyhajmás

0

 

 

0

0

0

0

0

0

200

5

0202653

Nagyharsány

0

 

 

132 000

132 000

–8 400

0

–8 400

123 600

201

5

0210940

Nagykozár

0

 

 

0

0

0

7 600

7 600

7 600

202

5

0214650

Nagynyárád

0

 

 

1 716 000

1 716 000

4 800

0

4 800

1 720 800

203

5

0219877

Nagypall

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

204

5

0227164

Nagypeterd

0

 

 

0

0

–10 800

0

–10 800

–10 800

205

5

0228927

Nagytótfalu

0

 

 

0

0

0

0

0

0

206

5

0214191

Nagyváty

0

 

 

0

0

0

0

0

0

207

5

0218236

Nemeske

0

 

 

0

0

0

0

0

0

208

5

0226329

Nyugotszenterzsébet

0

 

 

0

0

0

0

0

0

209

5

0212645

Óbánya

0

 

 

0

0

0

0

0

0

210

5

0203780

Ócsárd

0

 

 

0

0

0

0

0

0

211

5

0219646

Ófalu

0

 

 

0

0

0

29 900

29 900

29 900

212

5

0220686

Okorág

0

 

 

0

0

0

0

0

0

213

5

0208341

Okorvölgy

410 000

 

 

0

410 000

0

0

0

410 000

214

5

0218555

Olasz

0

 

 

0

0

–3 600

0

–3 600

–3 600

215

5

0221704

Old

0

 

 

0

0

0

0

0

0

216

5

0211730

Orfű

0

 

 

0

0

–2 400

0

–2 400

–2 400

217

5

0204482

Oroszló

0

 

 

0

0

0

0

0

0

218

5

0218661

Ózdfalu

0

 

 

0

0

0

0

0

0

219

5

0223764

Palé

200 000

 

 

0

200 000

0

0

0

200 000

220

5

0207153

Palkonya

0

 

 

0

0

0

0

0

0

221

5

0210135

Palotabozsok

0

 

 

0

0

6 000

0

6 000

6 000

222

5

0207010

Páprád

0

 

 

0

0

0

0

0

0

223

5

0217792

Patapoklosi

0

 

 

0

0

0

0

0

0

224

5

0221519

Pécsbagota

365 000

 

 

0

365 000

0

0

0

365 000

225

5

0215389

Pécsdevecser

0

 

 

0

0

0

90 800

90 800

90 800

226

5

0221096

Pécsudvard

0

 

 

0

0

0

0

0

0

227

5

0216115

Pellérd

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

228

5

0212867

Pereked

0

 

 

0

0

0

0

0

0

229

5

0232425

Peterd

0

 

 

0

0

0

95 200

95 200

95 200

230

5

0229762

Pettend

0

 

 

0

0

0

0

0

0

231

5

0223506

Piskó

0

 

 

0

0

1 200

0

1 200

1 200

232

5

0222266

Pócsa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

233

5

0217242

Pogány

0

 

 

0

0

1 200

0

1 200

1 200

234

5

0211518

Rádfalva

0

 

 

0

0

0

0

0

0

235

5

0225292

Regenye

0

 

 

0

0

0

0

0

0

236

5

0224855

Romonya

0

 

 

0

0

0

3 900

3 900

3 900

237

5

0204516

Rózsafa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

238

5

0218050

Sámod

0

 

 

0

0

0

0

0

0

239

5

0220862

Sárok

0

 

 

0

0

0

0

0

0

240

5

0233482

Sátorhely

0

 

 

1 540 000

1 540 000

0

0

0

1 540 000

241

5

0223205

Siklósbodony

0

 

 

0

0

0

0

0

0

242

5

0208800

Siklósnagyfalu

0

 

 

0

0

0

0

0

0

243

5

0223472

Somberek

0

 

 

1 100 000

1 100 000

3 600

0

3 600

1 103 600

244

5

0223807

Somogyapáti

0

 

 

0

0

2 400

104 500

106 900

106 900

245

5

0229142

Somogyhárságy

0

 

 

0

0

–3 600

0

–3 600

–3 600

246

5

0225070

Somogyhatvan

0

 

 

0

0

0

0

0

0

247

5

0221281

Somogyviszló

0

 

 

0

0

0

0

0

0

248

5

0231714

Sósvertike

0

 

 

0

0

0

0

0

0

249

5

0202547

Sumony

0

 

 

0

0

3 600

0

3 600

3 600

250

5

0215079

Szabadszentkirály

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

251

5

0227508

Szágy

0

 

 

0

0

0

0

0

0

252

5

0208475

Szajk

0

 

 

0

0

6 000

0

6 000

6 000

253

5

0222257

Szalánta

0

 

 

1 848 000

1 848 000

2 400

0

2 400

1 850 400

254

5

0209007

Szalatnak

0

 

 

0

0

1 200

0

1 200

1 200

255

5

0234032

Szaporca

0

 

 

0

0

0

0

0

0

256

5

0207366

Szárász

515 000

 

 

0

515 000

0

0

0

515 000

257

5

0231060

Szava

0

 

 

0

0

1 200

0

1 200

1 200

258

5

0203018

Szebény

0

 

 

0

0

1 200

0

1 200

1 200

259

5

0205607

Szederkény

0

 

 

418 000

418 000

–13 200

0

–13 200

404 800

260

5

0216771

Székelyszabar

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

261

5

0216984

Szellő

0

 

 

0

0

0

0

0

0

262

5

0209308

Szemely

0

 

 

0

0

0

0

0

0

263

5

0232009

Szentdénes

0

 

 

0

0

0

0

0

0

264

5

0233613

Szentegát

0

 

 

0

0

0

0

0

0

265

5

0209803

Szentkatalin

0

 

 

0

0

0

0

0

0

266

5

0216355

Szentlászló

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

267

5

0219831

Szilágy

0

 

 

0

0

0

0

0

0

268

5

0224712

Szilvás

0

 

 

0

0

0

0

0

0

269

5

0222211

Szőke

0

 

 

0

0

0

0

0

0

270

5

0207694

Szőkéd

0

 

 

0

0

0

0

0

0

271

5

0205528

Szörény

695 000

 

 

0

695 000

0

0

0

695 000

272

5

0215404

Szulimán

0

 

 

0

0

0

0

0

0

273

5

0211217

Szűr

0

 

 

0

0

0

0

0

0

274

5

0215635

Tarrós

5 000

 

 

0

5 000

0

0

0

5 000

275

5

0227702

Tékes

0

 

 

0

0

0

0

0

0

276

5

0232072

Teklafalu

0

 

 

0

0

0

0

0

0

277

5

0213675

Tengeri

860 000

 

 

0

860 000

0

0

0

860 000

278

5

0232744

Tésenfa

0

 

 

0

0

0

0

0

0

279

5

0220978

Téseny

0

 

 

0

0

0

0

0

0

280

5

0204048

Tófű

0

 

 

0

0

0

0

0

0

281

5

0222424

Tormás

0

 

 

0

0

0

0

0

0

282

5

0226994

Tótszentgyörgy

0

 

 

0

0

0

0

0

0

283

5

0204136

Töttös

0

 

 

0

0

0

0

0

0

284

5

0218582

Túrony

0

 

 

0

0

0

0

0

0

285

5

0204437

Udvar

0

 

 

0

0

0

0

0

0

286

5

0206062

Újpetre

0

 

 

2 398 000

2 398 000

–2 400

359 700

357 300

2 755 300

287

5

0208138

Várad

0

 

 

0

0

0

0

0

0

288

5

0228529

Varga

0

 

 

0

0

0

0

0

0

289

5

0224952

Vásárosbéc

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

290

5

0202264

Vásárosdombó

0

 

 

2 398 000

2 398 000

6 000

0

6 000

2 404 000

291

5

0207074

Vázsnok

0

 

 

0

0

0

0

0

0

292

5

0218519

Vejti

0

 

 

0

0

0

0

0

0

293

5

0224402

Vékény

0

 

 

0

0

0

0

0

0

294

5

0222071

Velény

0

 

 

0

0

0

0

0

0

295

5

0220279

Véménd

0

 

 

550 000

550 000

–7 200

0

–7 200

542 800

296

5

0219725

Versend

0

 

 

0

0

3 600

0

3 600

3 600

297

5

0205209

Villánykövesd

0

 

 

0

0

0

0

0

0

298

5

0205892

Vokány

0

 

 

0

0

–6 000

188 100

182 100

182 100

299

5

0217747

Zádor

0

 

 

0

0

0

0

0

0

300

5

0225122

Zaláta

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

301

5

0215848

Zengővárkony

0

 

 

0

0

–1 200

0

–1 200

–1 200

302

5

0212201

Zók

0

 

 

0

0

0

0

0

0

 

0299999

Összesen

8 545 000

0

0

58 736 000

67 281 000

708 000

4 734 700

5 442 700

72 723 700



KSH kód: 0300000 – 0526657
1

A rendeletet a 105/2004. (IV. 27.) Korm. rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte 2004. május 1. napjával.

2

Az 1/A. §-t a 17/2000. (IV. 28.) PM-BM együttes rendelet 1. §-a iktatta a szövegbe.

3

A 4. számú mellékletet a 17/2000. (IV. 28.) PM-BM együttes rendelet 2. §-a, illetve melléklete iktatta a szövegbe.

4

A magyar Közlöny 2000. évi 52. számában közzétett helyesbítésnek megfelelő szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás