Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Balatonhenye Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2000.(X.16.) önkormányzati rendelete

a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól

2013.10.05.
Balatonhenye Önkormányzat Képviselő-testülete a település tulajdonát képező köztemető használatának és igénybevételének szabályozására – az 1999. évi XLIII. törvényben (a továbbiakban Ttv.), valamint a 145/1999. (X.01.) Korm. rendeletben (a továbbiakban R.) foglaltakra figyelemmel, az ott szabályozottakon túl – az 1999. évi XLIII. töv. 41. §. (3) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:
I. fejezet
Általános rendelkezések
1. §.
/1/ A rendelet hatálya az önkormányzat tulajdonában és fenntartásában álló köztemetőre terjed ki.
/2/ A rendelet személyi hatálya kiterjed az eltemettető(k)re, a köztemetőben temetkezési szolgáltatást ellátó, valamint a köztemetőben egyéb temetői munkát (pld.: emlékkő állítás) végző természetes és jogi személyekre, jogi személyiség nélküli szervezetekre.
/3/ [1]
/4/ [2]
[1] Hatályon kívül helyezte a 12/2013. (IX. 30.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. október 5. napjától
[2] Hatályon kívül helyezte a 12/2013. (IX. 30.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. október 5. napjától
II. fejezet
A köztemető használatának és igénybevételének szabályai
2. §. [1]
[1] Hatályon kívül helyzete a 12/2013. (IX. 30.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. október 5. napjától
3. §.
/1/ A köztemetőben mindenki a hely jellegének megfelelő, a kegyeleti jogokat tiszteletben tartó magatartást köteles tanúsítani.
/2/[1] A temető területére gépjárművel behajtani – a halott- és hulladékszállító, valamint a mozgáskorlátozott személyt szállító, továbbá a temetőben történő munkavégzéshez feltétlenül szükséges gépjárművek kivételével – nem lehet. A temetőben történő munkavégzéshez szükséges gépjárművek behajtását előzetesen legalább két nappal korábban a polgármesternek be kell jelenteni.
/3/ A ravatalozó helyiséget a temetés előtt legalább egy órával ki kell nyitni.
/4/ A felravatalozott koporsót a búcsúztatás, szertartás megkezdéséig nyitva lehet tartani. A koporsót a temetés előtt véglegesen le kell zárni.
/5/ Az elhaltak tetemét a szállítás során, a ravatalozásnál, az eltemetésnél a legnagyobb körültekintéssel, kímélettel, a kegyeleti szabályok szigorú betartásával kell kezelni.
[1] Módosította a 12/2013. (IX. 30.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. október 5. napjától
4. §.
/1/ A köztemető területén lévő sírhelyek gondozását a sírhely felett rendelkezni jogosult saját maga vagy megbízottja útján végzi.
/2/ A köztemetők látogatásáért és a sírgondozáshoz igénybe vett vízért díj nem szedhető.
/3/ A sírgondozás során keletkezett szerves hulladékot az erre rendszeresített hulladéktárolóban kell elhelyezni. Kő, beton, továbbá egyéb nem kommunális hulladék elhelyezése tilos! A hulladék elhelyezésért díj nem szedhető.
5. §.
/1/ A köztemető területén tüzet rakni nem szabad. Gyertyagyújtásnál és annak égetésénél fokozott körültekintéssel kell eljárni, ügyelve arra, hogy tűz ne keletkezzen.
/2/ 12 éven aluli gyermek a köztemető területén csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat.
/3/ A köztemetőben a sírokat, az azokon lévő tárgyakat, a síremlékeket, a fákat, a bokrokat, továbbá a temetők területén található bármilyen más tárgyat megrongálni vagy beszennyezni, a virágokat letépni és a sírok díszítésére szolgáló tárgyakat illetéktelenül elvinni tilos.
/4/ A temetések alkalmával vagy javítás céljából megbontott síremléket, sírkeretet 6 napon belül eredeti állapotába vissza kell állítani. A megbontott síremlék egyes darabjait idegen síron tárolni nem szabad, elszállításukról az eltemettető köteles gondoskodni.
/5/ A köztemető területén csak a sírok, sírboltok díszítésére szolgáló tárgyakat (koszorú, virágcsokor, dísznövény, váza, mécses, sírlámpa stb.) szabad elhelyezni. Ezek a tárgyak (növények) a sírhely méreteit nem haladhatják meg.
/6/ Tilos a temető földjét felásni, a földet elvinni, vagy azt sírhatolásra felhasználni!
III. fejezet
A temetési hely gazdálkodási szabályai
6.§.
/1/ A köztemetőt sírhelytáblákra (parcella), a sírhelytáblákat pedig sorokra kell osztani. A sorokban a temetési helyeket a temetők üzemeltetője jelöli ki.
/2/ A sírhelytáblákat, a sorokat és a temetési helyeket számozni kell. A temetési helyek nyilvántartással való azonosíthatóságát biztosítani kell.
/3/ A sírhelytáblákban, sírhelysorokban a temetkezést az üzemeltető által meghatározott temetkezési rend szerint kell végrehajtani.
/4/ A betelt sírhelytáblákat az utolsó temetés után le kell zárni. A lezárt sírhelytáblákba temetni, rátemetni csak a következő nyugvási időre szóló sírhelydíj befizetése ellenében lehet.
/5/ A köztemetőről térképet kell készíteni, amelyben folyamatosan fel kell tüntetni a betelt és szabad sírhelytáblákat, sorokat, illetve sírhelyeket.
/6/[1]
[1] Hatályon kívül helyezte a 12/2013. (IX. 30.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. október 5. napjától
IV. fejezet
A sírhelyek méretezése, a sírjelek alkalmazásának szabályai
7. §.
/1/ A sírgödröt olyan méretűre kell kiásni, hogy a koporsó abban elhelyezhető legyen. A sírgödör mélysége a talaj és egyéb viszonyoktól függően 160-250 cm. Koporsóra történő rátemetés esetén a sírhelyet szükség szerint úgy kell mélyíteni, hogy a felülre kerülő koporsó alja legalább 160 cm mélyre kerüljön.
/2/ A sírhelyek méretezése:
a., egyszemélyes sír hossza 210 cm, szélessége 90 cm,[1]
b., kettős sírhely hossza 210 cm, szélessége 190 cm,[2]
c., rátemetéses sír hossza 210 cm, szélessége 90 cm,[3]
/3/ A sírok egymástól lévő távolsága 90 cm.
A sorok közötti távolságnak 0,60-1,0 méternek kell lenni.
[1] Hatályon kívül helyzete a 12/2013. (IX. 30.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. október 5. napjától
[2] Hatályon kívül helyzete a 12/2013. (IX. 30.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. október 5. napjától
[3] Hatályon kívül helyzete a 12/2013. (IX. 30.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. október 5. napjától
8. §.
A sírjelek alkalmazásainak szabályaira irányadó a R. 13. §., 14. §-aiban foglalt rendelkezések.
V. fejezet
A kegyeleti közszolgáltatások feltételei, a temetési hely megváltási díja, a temetőfenntartási hozzájárulás díja, a ravatalozó használat díja
9. §.
/1/ [1]
/2/ A tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak nyugvóhelye előtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet az elhunyt személyére, vallási, illetőleg lelkiismereti meggyőződésére, valamely faji csoporthoz tartozására, nemzeti – nemzetiségi hovatartozására, a halál okára vagy bármely más megkülönböztetésre tekintet nélkül.
A temetés módja lehet világi és egyházi. A világi temetés rendjét az eltemettetők határozzák meg. Az egyházi temetés az egyházak hitéleti tevékenységének, vallási szokásainak tiszteletben tartásával történik.
/3/ A sírhelyekért fizetendő megváltási díjat, valamint a temetési hely feletti rendelkezési jog időtartamát (használati idő) a rendelet melléklete tartalmazza.
/4/ A köztemetőben üzletszerű tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozások rendelet mellékletében meghatározott mértékű temető fenntartási hozzájárulást kötelesek az önkormányzat részére befizetni. A tevékenység csak a hozzájárulás befizetése után kezdhető meg.
[1] Hatályon kívül helyzete a 12/2013. (IX. 30.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. október 5. napjától
VI. fejezet
A temetési szolgáltatás
10. §.
/1/ A temetési szolgáltatásokat temetkezési vállalkozók végezhetik.
/2/ A köztemető területére csak kész síremlék, és a sírboltkeret építéséhez szükséges építőanyagot szabad bevinni. Az anyag tárolási helyet a Polgármester jelöli ki.
/3/ A köztemetőkben végzendő minden munkát – kivéve a hozzátartozók részéről történő sírgondozást, a temetési hely növényekkel való beültetését és díszítését – az önkormányzatnak kell jelenteni.
/4/ A munka úgy végezhető, hogy az ne sértse a hozzátartozók és a látogatók kegyeleti érzéseit, ne akadályozza az elhunyt elbúcsúztatását. A munkavégzés során a szomszédos temetési hely nem sérülhet, gondoskodni kell arról, hogy az eredeti állapota ne változzon. A munka ideje alatt a temetési helyet látogatását nem lehet akadályozni.
VII. fejezet
11. §.[1] [2]
(1) A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama 25 év.
(2) A temetési hely, illetőleg az újraváltás díja 0 Ft.
(3) A temetőfenntartási hozzájárulás díja 4. 000 Ft / alkalom.
(4) a temetői létesítmények (ravatalozó) igénybevételéért a temetkezési szolgáltatók által fizetendő díj: 1. 000 Ft /alkalom
[1] Hatályon kívül helyezte: 1/2012. (II.20.) önkormányzati rendelet. Hatályba lépés időpontja: 2012. április 15.
[2] Kiegészítette a 12/2013. (IX. 30.) önkormányzati rendelet, hatályos: 2013. október 5. napjától
VIII. fejezet
Záró rendelkezések
12. §.
Az önkormányzati rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.
Kihirdetéséről a körjegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.
Szalai József sk. Szekeres Béláné sk.
polgármester körjegyző
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás