Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

40/2000. (XII. 20.) EüM rendelet

az élelmiszerek vegyi szennyezettségének megengedhető mértékéről szóló 17/1999. (VI. 16.) EüM rendelet módosításáról

2000.12.28.

Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény 27. §-ának (11) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. § (1) Az élelmiszerek vegyi szennyezettségének megengedhető mértékéről szóló 17/1999. (VI. 16.) EüM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. számú melléklete e rendelet 1. számú melléklete szerint módosul.

(2) Az R. 3. számú melléklete e rendelet 2. számú melléklete szerint módosul.

(3) Az R. 4. számú melléklete e rendelet 3. számú melléklete szerint módosul.

[(2) Ez a rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, az azt kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösségek alábbi jogszabályaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz]

,,h) a Bizottság 1999/71/EK irányelve a Tanács 86/362/EGK, 86/363/EGK és 90/642/EGK irányelveinek módosításáról a peszticid maradékok megengedhető legmagasabb mértékéről gabonafélékben, állati eredetű élelmiszerekben és egyes növényi eredetű élelmiszerekben, köztük gyümölcs- és zöldségfélékben,
i) a Bizottság 2000/24/EK irányelve a Tanács 76/895/EGK, 86/362/EGK, 86/363/EGK és 90/642/EGK irányelveinek módosításáról a peszticid maradékok megengedhető legmagasabb mértékéről gabonafélékben, állati eredetű élelmiszerekben és egyes növényi eredetű élelmiszerekben, köztük gyümölcs- és zöldségfélékben,
j) a Bizottság 2000/42/EK irányelve a Tanács 86/362/EGK, 86/363/EGK és 90/642/EGK irányelveinek módosításáról a peszticid maradékok megengedhető legmagasabb mértékéről gabonafélékben, állati eredetű élelmiszerekben és egyes növényi eredetű élelmiszerekben, köztük gyümölcs- és zöldségfélékben,
k) a Bizottság 2000/58/EK irányelve a Tanács 86/362/EGK, 86/363/EGK és 90/642/EGK irányelveinek módosításáról a peszticid maradékok megengedhető legmagasabb mértékéről gabonafélékben, állati eredetű élelmiszerekben és egyes növényi eredetű élelmiszerekben, köztük gyümölcs- és zöldségfélékben.''

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

Dr. Gógl Árpád s. k.,
egészségügyi miniszter

1. számú melléklet a 40/2000. (XII. 20.) EüM rendelethez


1. Az R. 1. számú mellékletének 1.1. számú táblázata az alábbiak szerint módosul, illetve egészül ki:

[1.1. Magyarországon engedélyezett peszticidek maradékainak határértéke állati eredetű élelmiszerekben [az állatgyógyászatban (pl. ektoparaziták ellen) is használt peszticidek kivételével]]
-----------------
Peszticid | Állatfaj
Élelmiszercsoport vagy élelmiszerfajta Határérték, mg/kg
-----------------
,,
3/A. Azoxistrobin | minden haszonállat
tej 0,01*
egyéb állati eredetű élelmiszerek 0,05*
-----------------
13. Endoszulfán (alfa és béta izomer) | minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,1
tej és tejtermékek 0,004
tojás és tojástermékek 0,1*
-----------------
32. Klórmequat
minden haszonállat | izom zsír | 0,05*
csirke | máj | 0,05
szarvasmarha | vese | 0,2
szarvasmarha | máj | 0,1
egyéb haszonállat | belsőségek | 0,05*
emlősök | tej és tejtermékek | 0,05
szárnyasok | tojás és tojástermékek | 0,05*
-----------------
34/A. Kresoxim-metil**
minden haszonállat 0,05*
tej izom, máj, zsír 0,02*
vese 0,05
tojás 0,02*
-----------------
55. Triazofosz
minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,02*
tej és tejtermékek 0,02*
tojás és tojástermékek 0,02*
-----------------

A módosított táblázat a következő:

Peszticid

Állatfaj

Élelmiszercsoport vagy
élelmiszerfajta

Határérték,
mg/kg

1. Abamektin

szarvasmarha, kecske
szarvasmarha
kecske
szarvasmarha, kecske

izom
belsőségek
belsőségek
tej

0,01*
0,05
0,1
0,005

2. Acefát

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,02*
0,02*
0,02*

3. Aldikarb

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,01*
0,01*
0,01*

3/A.
Azoxistrobin

minden haszonállat

tej
egyéb állati eredetű élelmiszerek

0,01*
0,05*

4. Bendiokarb

szarvasmarha
baromfi

izom, zsír, belsőségek a vese kivételével
vese
tej
izom, zsír, belsőségek
tojás

0,05*
0,2*
0,05*
0,05*
0,05*

5. Benomil
Karbendazim
Tiofanát-metil
(együtt, karbendazimban kifejezve)

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,1*
0,1*
0,1*

6. Bentazon

emlősök
baromfi

izom
tej
tojás

0,05*
0,05*
0,05*

7. Bifentrin

szarvasmarha
csirke

izom, zsír
máj, vese
tej
izom
zsír, belsőségek
tojás

0,5°
0,05*
0,05*
0,05*°
0,05*
0,01*

8. Cihexatin
Azociklotin
(együtt, cihexatinban
kifejezve)

emlősök

izom
tej és tejtermékek

0,2
0,05*

9. Cineb
Maneb
Mankoceb együtt
Metirám
Propineb
(CS2-ben kifejezve)

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,05*
0,05*
0,05*

10. 2,4-D

emlősök
baromfi

izom
tej és tejtermékek
tojás

0,05*
0,05*
0,05*

11. Dimetipin

emlősök, baromfi

izom, belsőségek
tej
tojás

0,02*
0,02*
0,02*

12. Diquat

emlősök
baromfi

izom, belsőségek
tej
tojás

0,05*
0,01*
0,05*

13. Endoszulfán
(alfa és béta izomer)

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,1
0,004
0,1*

14. Etrimfosz

szarvasmarha
baromfi

izom, belsőségek
tej
izom
tojás

0,01*
0,01*
0,02*
0,01*

15. Fenbutatin-oxid

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,05*
0,05*
0 05*

16. Fenitrotion

emlősök

izom
tej

0,05*°
0,002*

17. Fenpropatrin

szarvasmarha
baromfi

izom
belsőségek
tej
izom
belsőségek
tojás

0,5°
0,05
0,1
0,02°
0,01*
0,01*

18. Fentin-vegyületek

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,05*
0,05*
0,05*

19. Fentoát

szarvasmarha
baromfi

izom
tej
tojás

0,05*
0,01*
0,05*

20. Fluzilazol

szarvasmarha
csirke

izom, zsír
belsőségek
tej
izom, belsőségek
tojás

0,01*
0,02*
0,01*
0,01*
0 01*

21. Forát

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,05*
0,02*
0,05*

22. Foszalon

juh

izom
zsír

0,05*
0,5

23. Glifozát

minden haszonállat
sertés
szarvasmarha, juh, kecske
baromfi

izom, zsír, belsőségek a vesét kivéve
vese
vese
tej és tejtermékek
tojás

0,1*
0,5
2
0,1*
0,1*

24. Hexaklórciklohexán
gamma-izomer
(g-HCH, Lindán)

juh
egyéb haszonállat

izom
belsőségek
izom, belsőségek, zsír
tej és tejtermékek
tojás

2+1+1+0,008°°
0,1++

25. Imazalil

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,02*
0,02*
0,02*

26. Iprodion
Procimidon
Vinklozolin
(együtt 3,5-diklóranilinben kifejezve)

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,05*
0,05*
0,05*

27. Karbendazim: lásd Benomil

 

 

28. Karbofurán

szarvasmarha, kecske, ló, sertés és juh

izom, zsír, belsőségek
tej

0,05*
0,05*

29. Kinometionát

emlősök

izom
tej

0,05*
0,01*

30. Kletodim

szarvasmarha, csirke
szarvasmarha
csirke

izom
máj, vese
tej
tojás

0,05*
0,1
0,05*
0,05*

31. Klofentezin

szarvasmarha
baromfi

izom
belsőségek
tej
izom, belsőségek
tojás

0,05*
0,1
0,01*
0,05*
0,05*

32. Klórmequat

minden haszonállat
csirke
szarvasmarha
szarvasmarha
egyéb haszonállat
emlősök
szárnyasok

izom zsír
máj
vese
máj
belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,05*
0,05
0,2
0,1
0,05*
0,05
0,05*

33. Klórpirifosz-metil

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,05*
0,01*
0,01*

34. Klortalonil

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,01*
0,01*
0,01*

34/A. Kresoxim-
metil**

minden haszonállat

tej
izom, máj, zsír
vese
tojás

0,05*
0,02*
0,05
0,02*

35. Lindán: lásd Hexaklórciklohexán gamma izomer

 

 

36. Mankoceb: lásd Cineb

 

 

37. Metamidofosz

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,01*
0,01*
0,01*

38. Metidation

emlősök, baromfi

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,02*
0,02*
0,02*

39. Metirám: lásd Cineb

 

 

40. Miklobutanil

szarvasmarha, baromfi
szarvasmarha
baromfi

izom, belsőségek
tej
tojás

0,01*
0,01*
0,01*

41. Penkonazol

szarvasmarha
csirke

izom, belsőségek
tej
izom
tojás

0,05*
0,01*
0,05*
0,05*

42. Pirimifosz-metil

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,05*
0,05*
0,05*

43. Pirimikarb

emlősök
baromfi

izom
tej
tojás

0,05*
0,05*
0,05*

44. Procimidon: lásd Iprodion

 

 

45. Prokloráz

szarvasmarha

izom
belsőségek
zsír
tej

0,1*
5,0
0,5
0,1*

46. Propargit

emlősök, baromfi

izom
tej
tojás

0,1°
0,1
0,1

47. Propikonazol

emlősök, baromfi
emlősök
baromfi

izom
belsőségek
tej
tojás

0,05*
0,05
0,01*
0,05*

48. Propineb: lásd Cineb

 

 

49. Propizamid

minden haszonállat

izom, belsőségek a máj és vese kivételével
zsír, máj, vese
tej és tejtermékek
tojás

0,02*
0,05
0,01*
0,02*

50. Tebukonazol

szarvasmarha, csirke
szarvasmarha
csirke

izom, belsőségek
tej
tojás

0,05*
0,01*
0,05*

51. Terbufosz

szarvasmarha, csirke
szarvasmarha
baromfi

izom, belsőségek
tej
tojás

0,05*
0,01*
0,01*

52. Tiofanát-metil: lásd Benomil

 

 

53. Triadimefon

emlősök, baromfi

izom
tej
tojás

0,05*
0,05*
0,05*

54. Triadimenol

emlősök, baromfi

izom
tej
tojás

0,05*
0,01*
0,05*

55. Triazofosz

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,02*
0,02*
0,02*

56. Triforin

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,05*
0,05*
0,05*

57. Vinklozolin: lásd Iprodion

 

 

 



Jelmagyarázat:
Lásd az 1.3. pont után, továbbá:
** Tejre, húsra, zsírra és vesére a maradék a metabolitokat is magában foglalja, kresoxim-metilben kifejezve {tejnél: 2-[2-(4-hidroxi-2-metilfenoximetil)fenil]-2-metoxi-imino-ecetsav; húsnál, májnál és zsírnál: 2-metoxiimino-2-[2-2-(o-toliloximetil)fenil] ecetsav)}.''

2. Az R.1. számú mellékletének 1.2. számú táblázata az alábbiakkal egészül ki:

[1.2. Magyarországon nem engedélyezett peszticidek maradékainak határértéke állati eredetű élelmiszerekben
[az állatgyógyászatban (pl. ektoparaziták ellen) is használt peszticidek kivételével]]
-----------------
Peszticid | Állatfaj
Élelmiszercsoport vagy élelmiszerfajta Határérték,mg/kg
-----------------
,,
23. Aramit | minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,01*
tej és tejtermékek 0,01*
tojás és tojástermékek 0,01*
-----------------
24. Barbán | minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,05*
tej és tejtermékek 0,05*
tojás és tojástermékek 0,05*
-----------------
25. Diallát | minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,2*
tej és tejtermékek 0,2*
tojás és tojástermékek 0,2*
-----------------
26. 1,1-diklór-2,2-bisz-(4-etil-fenil)-etán | minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,01*
tej és tejtermékek 0,01*
tojás és tojástermékek 0,01*
-----------------
27. Klórbenzid | minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,05*
tej és tejtermékek 0,05*
tojás és tojástermékek 0,05*
-----------------
28. Klórbenzilát | minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,1*
tej és tejtermékek 0,1*
tojás és tojástermékek 0,1*
-----------------
29. Klórbufám | minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,05*
tej és tejtermékek 0,05*
tojás és tojástermékek 0,05*
-----------------
30. Klórfenzon | minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,05*
tej és tejtermékek 0,05*
tojás és tojástermékek 0,05*
-----------------
31. Klóroxuron | minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,05*
tej és tejtermékek 0,05*
tojás és tojástermékek 0,05*
-----------------
32. Metoxiklór | minden haszonállat
izom, zsír, belsőségek 0,01*
tej és tejtermékek 0,01*
tojás és tojástermékek 0,01*
-----------------

A módosított táblázat a következő:

Peszticid

Állatfaj

Élelmiszercsoport vagy
élelmiszerfajta

Határérték,
mg/kg

1. Aldrin
Dieldrin
(együtt, dieldrinben
kifejezve)

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,2+0,006°°
0,02++

2. Anilazin

szarvasmarha, kecske, baromfi

izom, belsőségek
tej
tojás

0,02*
0,01*
0,02*

3. Azociklotin: lásd Cihexatin (az 1. sz. melléklet
1.1. pontjában)

 

 

 

4. DDT (DDT+DDE+DDD együtt, DDT-ben kifejezve)

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

1+0,04°°
0,1++

5. Dieldrin: lásd Aldrin

 

 

 

6. Dikofol

szarvasmarha, juh, kecske
baromfi
egyéb haszonállat

izom
máj
egyéb belsőségek
izom
belsőségek
tojás
izom, belsőségek
tej és tejtermékek

0,5+1
0,05*
0,1
0,05*
0,05*
0,05*
0,02°°

7. Diszulfoton

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás

0,02*
0,02°°
0,02*

8. Endrin

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,05+0,0008°°
0,005++

9. Etion

szarvasmarha
sertés, baromfi, juh, ló, kecske
sertés, baromfi, juh, ló, kecske
szarvasmarha, juh, kecske
baromfi

izom
belsőségek
izom
belsőségek
tej
tojás

2,5°
1
0,2°*
0,2*
0,02
0,2*

10. Heptaklór
(+heptaklór-epoxid együtt, heptaklórban kifejezve)

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,2+0,004°°
0,02++

11. Hexaklórbenzol

minden haszonállat
halak, hüllők

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek
ehető szövetek

0,2+0,01°°
0,02++0,5°

12. Hexaklórciklohexán
alfa izomer ( -HCH)
béta izomer ( -HCH)

minden haszonállat
minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek
izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,2+0,004°°
0,02++0,1+0,003°°
0,01++

13. Izofenfosz

emlősök
emlősök
baromfi
baromfi

izom
belsőségek, zsír
tej
izom
belsőségek, zsír

0,02°*
0,02*
0,01*
0,02°*
0,02*

14. Klordán (cisz-+transz-klordán+oxi-klordán együtt, klordánban kifejezve)

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,05+0,002°°
0,005++

15. Maneb: lásd Cineb (az 1. sz. melléklet
1.1. pontjában)

 

 

 

16. Mekarbám

szarvasmarha

izom, belsőségek
tej

0,01*
0,01

17. Metakrifosz

szarvasmarha, baromfi
szarvasmarha
baromfi

izom
belsőségek
tej
tojás

0,01°*
0,01*
0,01*
0,01*

18. Metiokarb

emlősök, baromfi

izom
tej
tojás

0,05*
0,05*
0,05*

19. Monokrotofosz

szarvasmarha, sertés, juh, kecske
szarvasmarha, juh, kecske
baromfi

izom, belsőségek
tej
tejtermékek
izom, belsőségek
tojás

0,02*
0,002*
0,02*
0,02*
0,02*

20. Oxidemeton-metil

szarvasmarha, sertés, juh, baromfi

izom, zsír
tej
tejtermékek
tojás

0,05*
0,01*
0,05
0,05*

21. Paraquat

szarvasmarha, sertés, juh
baromfi

izom, belsőségek a vese kivételével
vese
tej
tojás

0,05*
0,5
0,01*
0,01*

22. Profenofosz

emlősök
baromfi

izom
tej
tojás

0,05*
0,01*
0,02*

23. Aramit

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,01*
0,01*
0,01*

24. Barbán

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,05*
0,05*
0,05*

25. Diallát

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,2*
0,2*
0,2*

26. 1,1-diklór-
2,2-bisz-
(4-etil-fenil)-etán

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,01*
0,01*
0,01*

27. Klórbenzid

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,05*
0,05*
0,05*

28. Klórbenzilát

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,1*
0,1*
0,1*

29. Klórbufám

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,05*
0,05*
0,05*

30. Klórfenzon

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,05*
0,05*
0,05*

31. Klóroxuron

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,05*
0,05*
0,05*

32. Metoxiklór

minden haszonállat

izom, zsír, belsőségek
tej és tejtermékek
tojás és tojástermékek

0,01*
0,01*
0,01*



Jelmagyarázat:
* A felhasznált analitikai módszer kimutatási határa.''

2. számú melléklet a 40/2000. (XII. 20.) EüM rendelethez


1. Az R. 3. számú mellékletének 3.1. táblázata helyébe az alábbi táblázat lép:
,,
3.1 Egyes élelmiszerek poliklórozott bifenil (PCB)-tartalmának határértéke
-----------------
Állatfaj | Élelmiszercsoport, illetve vagy élelmiszerfajta | összes PCB mg/kg
-----------------
1. Szarvasmarha, juh, sertés, baromfi | izom, máj, zsír, húskészítmények 0,5o
2. Valamennyi tejtermelő állat | tej és tejtermékek 0,5o
3. Valamennyi tojástermelő állat | tojás (héj nélkül) és tojástermékek 0,5o
4. Szárnyas és emlős vadak | izom, zsír 1o
5. Halak | halfilé és halkészítmények (kivéve halmáj) 1
6. Halak | halmáj és halmáj-készítmények 3
-----------------
Jelmagyarázat:
o a termék zsírtartalmára számított érték.''

2. Az R. 3. számú mellékletének 3.2. táblázata az alábbiak szerint módosul:

[3.2. Élelmiszerek maximálisan megengedhető fémtartalma
(valamennyi forrásból: környezeti, illetve technológiai szennyeződés, természetes tartalom)]
-----------------
Élelmiszercsoport
Fémtartalom, teljes tömegre számítva, mg/kg
As | Hg | Pb | Cd | Cu | Zn
-----------------
,,
23. Liszt és egyéb gabonaőrlemények (a korpát kivéve)
0,1 | 0,02 | 0,15 | 0,1 | 5,0 | 30,0
-----------------
23/A. Rizs | 0,3 | 0,02 | 0,15 | 0,1 | 5,0 | 30,0''
-----------------
,,
51. Zöldség- és gyümölcsalapú bébiétel készítmények
0,1 | 0,01 | 0,25 | 0,02 | x | x''
-----------------

A módosított táblázat a következő:

Élelmiszercsoport, illetve élelmiszerfajta

Fémtartalom, teljes tömegre számítva, mg/kg

As

Hg

Pb

Cd

Cu

Zn

1. Tej

0,05

0,005

0,05

0,01

0,4

5,0

2. Kondenz tej, tejpor

xx

xx

xx

xx

xx

xx

3. Kazein, kazeinátok (szárított)

 

 

1,0

 

x

x

4. Sajt

0,3

0,02

0,25

0,05

x

x

5. Túró

0,3

0,02

0,15

0,02

x

x

6. Tejszín, tejföl

0,1

0,02

0,1

0,05

x

x

7. Vaj

0,1

0,02

0,05

0,02

x

x

8. Friss hús (sertés, szarvasmarha, juh izomszövet)

0,2

0,02

0,2

0,1

5,0

70,0

9. Húskészítmények (vörösáru, felvágott, töltelékes áru, füstölt hús stb.)

0,2

0,03

0,2

0,1

5,0

70,0

10. Tartósított húskészítmények fémdobozos csomagolásban (a májkrémek kivételével)

0,2

0,03

0,5

0,1

10,0

70,0

11. Májkrémek fémdobozos vagy tubusos csomagolásban

0,2

0,03

0,5

0,1

20,0

70,0

12. Vadhús és készítményei

1,0

0,05

1,0

0,1

5,0

60,0

13. Baromfi izomszövet

0,1

0,03

0,2

0,1

2,0

30,0

14. Máj (minden haszonállat)

0,5

0,1

0,5

1,0

60,0

100,0

15. Vese (minden haszonállat)

1,0

0,1

0,5

2,0

60,0

100,0

16. Egyéb állati belsőségek

0,5

0,1

0,5

0,5

60,0

100,0

17. Állati zsiradék, szalonna

0,1

0,01

0,1

0,02

0,5

5,0

18. Egyes, főként ragadozó halak és halkészítményekxxx

3,0

1,0

0,5

0,1

x

x

19. Egyéb édesvizi halak és halkészítmények

1,0

0,3

0,5

0,1

x

x

20. Egyéb tengeri halak és halkészítmények

3,0

0,5

0,5

0,1

x

x

21. Kagylók, csigák

5,0

0,5

1,0

1,0

x

x

22. Rákok

5,0

0,5

1,0

2,0

x

x

23. Liszt és egyéb gabonaőrlemények
    (a korpát kivéve)

0,1

0,02

0,15

0,1

5,0

30,0

23/A. Rizs

0,3

0,02

0,15

0,1

5,0

30,0

24. Étkezési korpa (búza, árpa, rozs, zab)

0,1

0,02

0,3

0,1

x

x

25. Száraz hüvelyesek

0,5

0,02

0,1

0,1

x

x

26. Friss és fagyasztott gyümölcs

0,2

0,01

0,1

0,03

x

x

27. Szárított gyümölcs

2,0

0,05

1,0

0,5

x

x

28. Étkezési zselatin, pektin

0,5

0,02

5,0

0,2

20,0

50,0

29. Burgonya (friss)

0,1

0,03

0,1

0,05

x

x

30. Káposztafélék és friss leveles zöldségek a paraj kivételével

0,2

0,01

0,3

0,05

x

x

31. Paraj

0,2

0,01

0,5

0,1

x

x

32. Egyéb friss és fagyasztott zöldség

0,2

0,01

0,3

0,1

x

x

33. Szárított zöldség

2,0

0,05

2,0

0,5

x

x

34. Tartósított zöldség- és gyümölcskészítmények fémdobozos csomagolásban

0,2

0,01

1,0

0,1

10,0

10,0

35. Tartósított zöldség- és gyümölcskészítmények üvegben

0,2

0,01

0,4

0,1

10,0

10,0

36. Paradicsompüré (28–30 refrakció%)

0,2

0,05

3,0

0,1

25,0

20,0

37. Termesztett friss gomba, gombakészítmények

0,5

0,05

1,0

0,1

10,0

20,0

38. Napraforgó mag, hántolt (nyers v. pirított)

0,2

0,02

0,5

0,6

x

x

39. Tojás

0,1

0,02

0,3

0,02

x

x

40. Tojáspor

0,5

0,08

1,5

0,1

x

x

41. Cukor (kristály, kocka, por)

0,1

0,02

0,5

0,02

2,0

3,0

42. Cukorka

0,1

0,02

0,5

0,02

5,0

5,0

43. Kakaópor

0,5

0,02

2,0

0,5

x

x

44. Csokoládé és csokoládékészítmények

0,5

0,01

1,0

0,5

x

x

45. Növényi zsiradék (étolaj, margarin)

0,05

0,02

0,1

0,02

0,4

5,0

46. Étkezési só

1,0

0,01

2,0

0,2

5,0

20,0

47. Fűszerek (a fűszerpaprika kivételével)

1,0

0,05

2,0

0,2

x

x

48. Fűszerpaprika

1,0

0,05

2,0

0,25

x

x

49. Étrendkiegészítők

 

 

2,5(a)

0,5(a)

x

x

50. Tejalapú csecsemőtápszer porok

0,05

0,01

0,2

0,02

x

x

51. Zöldség- és gyümölcsalapú
    bébiétel készítmények

0,1

0,01

0,25

0,02

x

x

52. Szódavíz, szikvíz

0,05

0,001

0,05

0,005

1,0

1,0

53. Alkoholmentes üdítőitalok

0,1

0,01

0,1

0,05

5,0

5,0

54. Gyümölcs és zöldség ivólevek

0,1

0,01

0,2

0,03

5,0

5,0

55. Bor, sör és egyéb szeszes italok

0,1

0,01

0,25

0,02

10,0

10,0


3. számú melléklet a 40/2000. (XII. 20.) EüM rendelethez


Az R. 4. számú mellékletének 4.1. pontja az alábbiak szerint módosul:

[4.1. Mikotoxin határértékek élelmiszerekben]
-----------------
Élelmiszercsoport, illetve élelmiszerfajta
A mikotoxin megnevezése | Határérték, μg/kg
-----------------
,,
3. Dió*, mogyoró*, mandula*, gesztenye*, szárított gyümölcs és zöldség (ha emberi fogyasztás vagy élelmiszer alkotórészként való felhasználás előtt válogatással vagy más fizikai kezeléssel tisztítják), valamint fűszerek
Aflatoxin B1 | 5
Összes aflatoxin (B1+B2+G1+G2) | 10''
,,
8. Pörkölt kávé, egyéb növényi élelmiszerek (kivéve gabonafélék, gabonatermékek)
Ochratoxin A | 10
8/A. Gabonafélék és gabona őrlemények, valamint a belőlük készült élelmiszerek
Ochratoxin A | 5''
-----------------
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás