45/2000. (XII. 21.) GM rendelet
a villamos energia hatósági árainak, valamint a közcélú villamosművek és hőtermelő létesítményeik (fűtőműveik) által értékesített melegített víz és gőz árának szabályozásáról
2000.12.21.
1. § Ezen rendelet hatálya alá tartozik
a) a villamos energia termelői, nagykereskedelmi és fogyasztói árának, valamint
b) a közcélú villamos művek és hőtermelő létesítményeik (fűtőműveik) által értékesített melegített víz és gőz árának
2. § A hatósági árakat a 2001. január 1-jétől 2004. december 31-ig terjedő időszakban (a továbbiakban: árszabályozási időszak) az ezen rendeletben foglaltak szerint kell megállapítani.
3. § (1) Az e rendeletben meghatározott árszabályozási mechanizmus kiindulópontját a 2001. január 1-jei induló árak, illetve az ezek megállapítását megelőző eszköz- és költség-felülvizsgálatok képezik. A fenti vizsgálatok kereteit és az ezekhez kapcsolódó számítási szabályokat e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
(2) Az árszabályozási időszakban a 1. § a) pontja szerinti árakat a 2. számú mellékletben foglaltak figyelembevételével, az 1. § b) pontja szerinti árakat a villamos energia termelői árainál is alkalmazott elvek és módszerek szerint kell megállapítani.
(3) A Bakonyi Erőmű Rt. Ajkai Erőműve és az AES Borsodi Energetikai Kft. Tiszapalkonyai Hőerőműve esetében a 2001. január 1. és 2004. december 31. közötti, a Pécsi Erőmű Rt. és az AES Borsodi Energetikai Kft. Borsodi Hőerőműve esetében a 2002. január 1. és 2004. december 31. közötti időszakban a villamos energiát és hőt kapcsoltan termelő egységek 1. § szerinti árainak megállapításánál a 3. számú mellékletben foglaltakat is figyelembe kell venni.
Dr. Matolcsy György s. k.,
gazdasági miniszter
1. számú melléklet a 45/2000. (XII. 21.) GM rendelethez
A 2001. január 1-jei induló árak megállapításának keretei
1. A villamosenergia-iparon belül szabályozási szempontból az alábbi tevékenységek kerülnek elkülönítésre:
a) villamosenergia-termelés,
b) villamosenergia-termeléshez kapcsolódó hőtermelés,
c) villamosenergia-szállítás,
d) villamosenergia-szolgáltatás.
2. A 2001. január 1-jei ármegállapítás célja, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó árak feleljenek meg mindazoknak a követelményeknek, amelyeket a villamos energiáról, illetve a távhőszolgáltatásról szóló törvények1 előírnak.
3. A 2001. január 1-jei ármegállapításnál figyelembevételre kerülnek:
a) a villamosenergia-ipari társaságok (közcélú villamosművek) 1999. évi auditált mérlegei és eredményelszámolásai, valamint az azok elkészítésénél alapul vett adatok, számítások, statisztikák,
b) a 2000-ben bekövetkezett és várhatóan bekövetkező lényegesebb változások (infláció, árfolyam, jogszabályváltozások, egyedileg értékelendő eszköz- és költségváltozások, mennyiségi változások stb.),
c) a 2001. január 1. utáni időszakra vonatkozó, megbízhatónak tekintett előrejelzések (kapacitásváltozások, új jogszabályok hatálybalépése, infláció stb.),
d) a Magyar Energia Hivatal (a továbbiakban: MEH) és az általa megbízott szakértők által 2000-ben – az a)–c) pontok alapján – végzett eszköz- és költség-felülvizsgálat eredményei,
d) a társaságok által kötött szerződések,
f) a 2000. december 31-én lezáruló árszabályozási időszakban kialakult árak szintje és szerkezete (az 1. pontban felsorolt tevékenységek közötti – az eszköz- és költségfelülvizsgálat elsődleges adatain alapuló – költségmegosztás az árelőkészítés során korrigálásra kerülhet),
g) más vizsgált társaságnál érvényesítendő árak szintje.
4. Figyelembe veendő inflációs indexek és jelölések:
a) Kétéves infláció (IXK): A költségvetési törvényben előrejelzett 2000. (CPI0) és 2001. (CPI1) évi fogyasztói árindexek szorzata.
b) Inflációkorrekciós tényezővel korrigált kétéves infláció (IXKK):
ahol 0,7≤k≤0,9 (értékére a MEH tesz javaslatot)
c) Inflációkorrekciós tényezővel korrigált másfél éves infláció (IXMK):
A költségvetési törvényben előrejelzett
– 2000. évi fogyasztói árindex fél évre számított indexének (az éves index négyzetgyökének) és a
– 2001. évi fogyasztói árindexnek
a szorzata, inflációkorrekciós tényezővel korrigálva.
5. Az egyes költségelemek figyelembevételi módja a 2001. januári árakban:
a) Tüzelőanyag-költségek:
aa) kőolajtermékek: a hordónkénti 25 dolláros kőolajárhoz kalkulált termékárak alapján;
ab) földgáz: a 2001. január 1-jén érvényes hatósági gázárak szintjén kalkulálva;
ac) nukleáris tüzelőanyag: külön vizsgálat alapján;
ad) szén: az 1999. évi árszinten számolt indokolt költséget meg kell szorozni a 4. a) pontban meghatározott ,,Kétéves infláció'' indexével.
b) Tőkeköltség: A társaságonként külön-külön (és ezen belül az 1. pont szerinti tevékenységekre) megállapítandó kalkulált tőkeköltségelem kiszámításának módja:
TK: az adott társaság (társaságcsoport) adott tevékenysége részére kalkulált tőkeköltségelem
TIE: a társaság (társaságcsoport) azon tárgyi eszközeinek és immateriális javainak 1999. év végi árszintű nettó értéke, amelyeket az eszköz- és költség-felülvizsgálat alapján a MEH indokoltnak minősített [ennek meghatározásánál a társaságok általános működését lehetővé tevő eszközök (pl. irodaház) értékének arányos részét is figyelembe kell venni.]
IXMK: 4. c) pontban meghatározott ,,Inflációkorrekciós tényezővel korrigált másfél éves infláció'' (IXMK) indexe
TH: a tőkeköltség hozamtényezője: a forint kockázatmentes nominál hozama a 2000. január 1.–november 15. közötti időszak napi állampapírpiaci adatain alapuló 2001. január 1-jén induló négyéves implikált forward becslések átlaga (százalékpont) + kockázati prémium [erőművek: 1 százalékpont, többi társaság (társaságcsoport): 0,5 százalékpont]. Az MVM Rt. társaságcsoport esetében ettől eltérő hozamtényező is érvényesíthető.
c) Értékcsökkenés: Meghatározásához az 1999. évi auditált zárómérlegben szereplő eszközöket kell alapul venni, majd a MEH által az indokoltság szempontjából végrehajtott korrekciók után ki kell számítani a társasági adóról szóló törvényben meghatározott leírási kulcsok szerinti értékcsökkenési leírást. Az árhatóság az egyes társaságcsoportok esetében mérlegelheti inflációs indexek (4. pont) alkalmazását. A 2000. év során aktivált eszközök esetében a várható hasznos élettartam szerinti kulcsokkal számított éves értékcsökkenést kell figyelembe venni.
d) Az a)–c) pontokban nem említett költségek (a külön metodika alapján számított költségek nélkül): az 1999. évi árszinten számolt indokolt költségeket fel kell szorozni a 4. b) pontban meghatározott ,,Inflációkorrekciós tényezővel korrigált kétéves infláció'' (IXKK) indexével.
e) A külön metodika alapján számított költségek: a költség- és eszköz-felülvizsgálathoz kiadott MEH Irányelvek alapján (tőkeköltség, értékcsökkenés, tüzelőanyagköltség, hálózati veszteség, a termelésfinanszírozási hitel kamatai, rekultivációs alapképzés).
6. Az árképzésnél figyelembe veendő költségek számításához és árakká történő alakításához a szállítónak az 1999. évi tényleges, valamint az iparágon belül egyeztetett, 2000. és 2001. évre tervezett villamosenergia-mérleget kell benyújtania a MEH részére. Az áramszolgáltatók által fogyasztóknak értékesített villamos energia mennyiségére vonatkozó, az 1999 júliusában hatályba lépett fogyasztói tarifarendszernek megfelelő bontású adatok szolgáltatása a 2000. és 2001. évekre az áramszolgáltatók, az összesített egyeztetett adatok szolgáltatása pedig ugyanezen időszakokra a Magyar Áramszolgáltatók Egyesületének a feladata.
7. a) A termelők eladási árai egymástól mind színvonalban, mind szerkezetben eltérhetnek.
b) Az áramszolgáltatók a szállítótól országosan egységes nagykereskedelmi tarifarendszer keretében vásárolják a villamos energiát, s ugyancsak országosan egységes fogyasztói tarifarendszer keretében értékesítik. Az egyes áramszolgáltatók esetében egyedileg elismert költség- és árbevételszinttől, valamint fogyasztói struktúrától az áramszolgáltatók társaságcsoportjának összesített kalkulált átlagos költség- és árbevételszintje, valamint fogyasztói struktúrája – már a kalkuláció során is – eltérhet, és szükségképpen el is fog térni. Az egyes áramszolgáltatók tényleges jövedelempozíciói között megjelenő jövedelemkülönbségek részben ennek is betudhatók.
2. számú melléklet a 45/2000. (XII. 21.) GM rendelethez
Az éves árkorrekciók mechanizmusa
1. Fogalmak és árképzési szabályok
Árszabályozási év: az adott naptári év január 1. és december 31. közötti időszak.
Indokolt költség: a villamos energiáról szóló törvényben2 megfogalmazott legkisebb költség elvén alapuló költségek (beleértve a szükséges környezetvédelmi kiadásokat is).
Elismert tőkeköltség: a belföldi villamosenergia-ellátás célját szolgáló tárgyi eszközök (és immateriális javak) nettó értéke alapján számszerűsített árképző elem (az induló árakban).
Éves árkorrekció: évente egyszer – az árszabályozási év kezdetén – az árképletek alapján végrehajtott ármódosítás.
1.2. Az árszintek változtatása
a) Az árszabályozási éven belül renkívüli ármódosításra az árelőkészítésért felelős hatóság akkor tesz javaslatot, ha
aa) új termelő belépése új ármegállapítást tesz szükségessé,
ab) a közüzemi nagykereskedőnek értékesítő termelők kapacitásaiban (teljesítmény, élettartam) előre nem látható lényeges változás következik be, és az a fogyasztói átlagárban 2%-nál nagyobb mértékű változást tesz szükségessé (az ennél kisebb mértékű változást az árelőkészítő hatóság a soron következő éves árkorrekciónál árjavaslata előkészítésekor veszi figyelembe),
ac) az erőművekben felhasznált földgáz hatósági árai az árszabályozási éven belül 10%-nál nagyobb mértékben változnak,
ad) a fűtőolaj árainak az árszabályozási év kezdetétől számított legalább 4 havi átlaga 10%-nál nagyobb mértékben eltér az árszabályozási év elején figyelembe vett mértéktől.
b) Ha az adott árszabályozási év során (az árszabályozási év elején figyelembe vett árakhoz képest)
– a földgáz áremelkedése várhatóan meghaladja a forint MNB által meghirdetett havi leértékelése alapján számított első félévi árfolyam-változási indexet,
– a földgázárak év közben 3%-nál nagyobb mértékben csökkennek,
akkor a tüzelőanyagként 10%-nál nagyobb mértékben földgázt felhasználó erőművek hatósági hődíjait a gázárak figyelembevételével év közben is meg lehet (kell) változtatni.
c) Amennyiben az árszabályozási év végén kialakuló tényleges átlagárak 3%-nál nagyobb mértékben térnek el az árszabályozási év kezdetén az árképletek alapján számított átlagáraktól, a különbséget utólag figyelembe kell venni.
1.3. Inflációkorrekciós tényező (,,k'')
Az inflációkorrekciós tényező értékére mindig az éves árkorrekció alkalmával – az árjavaslatoknak az ár megállapítója (gazdasági miniszter) számára történő benyújtása kapcsán – a MEH tesz javaslatot. Javaslata megtételekor a MEH elemzi a társaságok működését és a várható folyamatokat. A ,,k'' értéke minden társaságcsoport, illetve tevékenység esetében lehet azonos, de indokolt esetben a MEH az egyes társaság(csoport)oknál, illetve tevékenységeknél egymástól eltérő mértékű inflációkorrekciós tényezőre is tehet javaslatot.
1.4. Környezetvédelmi költségnövekmény (,,Q'')
Az erőművi átlagárra vonatkozó képletben külön szerepel a környezetvédelmi előírások következtében az inflációnál nagyobb mértékben növekvő környezetvédelmi költségtöbblet (Q) értéke. Az indokolt többlet megállapításához az egyes erőművek által a MEH-hez benyújtott kérelmek felülvizsgálatát kell elvégezni. ,,Q'' értéke a felülvizsgálat után a következő árszabályozási évre indokoltnak tartott környezetvédelmi költségnövekmények összegzéséből alakul ki. Az egyes erőművek indokolt környezetvédelmi költségnövekményét az adott erőmű eladási árainak egyedi megállapításánál kell – az 1.2. c) pontban meghatározott módon – figyelembe venni az esedékes ármódosítás előkészítésekor.
1.5. Az átlagárak és a tarifák
a) Az induló árak (tarifák) megállapításához szükséges – az iparágon belül egyeztetett – mennyiségi adatokat a szállító nyújtja be a MEH-nek. A fogyasztói értékesítésre vonatkozóan az áramszolgáltatók kötelesek javaslatot tenni. A MEH által elfogadott – az iparágon belül egyeztetett – mennyiségi adatok alapján kell az egyes tarifákat (díjtételeket) számszerűsíteni.
b) Az éves (vagy rendkívüli) árkorrekció során érvényesítendő átlagárak (árszint) meghatározásával együtt kell az átlagárakat lebontani tarifákra (díjtételekre). Ennek keretében az induló árak (tarifák) megállapításánál figyelembe vett mennyiségi adatokat és súlyarányokat kell használni.
Ezen adatokon akkor indolt változtatni, ha
– az induló áraknál figyelembe vett mennyiségi adatok és arányok helytelennek bizonyulnak, vagy
– a tarifarendszerek szerkezete módosul, vagy
– a figyelembe vett mennyiségi arányok lényegesen megváltoznak.
1.6. Nyereségvisszajuttatás
Adott áramszolgáltató köteles közvetlenül vagy közvetve (például alapítványi befizetés útján) a nyereségét megosztani a fogyasztókkal, ha a korrigált nyereség (KNY) túllépi a nyereségkorlátot (NYK), azaz KNY>NYK.
NYK = 1,5 x TK x ST / (ST+KT) x INF
és visszajuttatandó többletnyereség mértéke
NYV: a visszajuttatandó többletnyereség
AENY: a tárgyév auditált éves beszámolójában (eredménykimutatásában) szereplő adózás előtti eredmény
ET: az adott társaság adott hatósági áras tevékenységét szolgáló tárgyi eszközeinek és immateriális javainak a tárgyévi nettó értéke
E: a tárgyév auditált éves beszámolójában (mérlegében) szereplő tárgyi eszközök és immateriális javak nettó értéke társasági szinten
TK: az adott társaság (adott tevékenységei) részére a 2001. január 1-jei árak megállapításánál kalkulált tőkeköltségelem
ST: a tárgyév auditált éves beszámolójában (mérlegében) szereplő saját tőke értéke társasági szinten
KT: a tárgyév auditált éves beszámolójában (mérlegében) szereplő kötelezettségek értéke társasági szinten
INF: a tárgyév december / 2000. december típusú, KSH tény energiaárak nélküli fogyasztói árindex
Az áramszolgáltató a többletnyereség visszajuttatásáról a MEH-hel egyeztetett formában köteles gondoskodni.
1.7. Az infláció figyelembevétele az ármechanizmus működtetése során
Az energiaárak nélküli havi fogyasztói árindexekkel december/december típusú indexet kell képezni. Az index meghatározásánál a számítások időpontjáig ismert KSH tény árindexet, a további időszakra az előző év azonos időszakára vonatkozó, hasonló tartalmú árindexeket kell használni. Az így kapott indexet a ,,k'' inflációkorrekciós tényezővel korrigálni kell, és az így kapott értéket kell az éves árkorrekciók során használni.
Az árképletek (a melegített víz és gőz árát kivéve) a villamosenergia-ipar struktúrájának megfelelően három – egymásra épülő – hatósági átlagárat szabályoznak. A képletek az iparág összes, hatósági árral lefedett tevékenységet végző társasága (társaságcsoportja) számára megfogalmazzák, lehetővé teszik az árak inflációs követését egy inflációkorrekciós tényezővel (,,k'') szigorítva.
A termelői átlagárra (a) vonatkozó képlet erőművenkénti alkalmazása alapján kell előkészíteni az egyes termelők esetében alkalmazandó díjtételeket (a termelői tarifarendszert). Ez nem zárja ki azt, hogy az egyes erőművek számára érvényes díjtételek hosszú távú árképletek alapján változzanak. Az egyedi árképleteket olyan módon kell alkalmazni, hogy összességükben ne eredményezzenek nagyobb árváltozást, mint amekkorát az átlagos erőművi árra vonatkozó árképlet megenged.
A hasonló módon számított nagykereskedelmi átlagár (c) és fogyasztói átlagár (e) szolgál alapul a nagykereskedelmi és fogyasztói tarifarendszerek díjtételeinek meghatározásához.
A villamos energia legmagasabb hatósági árait az éves árkorrekciók során a következő képletek alapján kell előkészíteni:
2.1.1. A villamos energia belföldi termelői ára az adott erőműre, azaz a szállító vásárlási ára hazai közcélú erőműtől:
2.1.2. A szállító eladási átlagára a szolgáltatóknak (nagykereskedelmi átlagár):
2.1.3. A szolgáltatók villamos energia eladási átlagára (fogyasztói átlagár):
2.1.4. A szállító árrése 2001. január 1-jén, Ft/kWh
2.1.5. Termelői árkorrekciós tényező:
2.1.6. Tüzelőanyag-árindex:
2.1.7. Inflációkövetési tényező:
a: a villamos energia belföldi termelői átlagára, azaz a szállító vásárlási átlagára hazai közcélú erőműtől az éves árkorrekció alapján, Ft/kWh
a0: a villamos energia 2001. január 1-jei ármegállapításnál figyelembe vett termelői átlagára, azaz a szállító vásárlási átlagára hazai közcélú erőműtől az éves árkorrekció alapján, Ft/kWh
b0: a szállító 2001. január 1-jei ármegállapításnál figyelembe vett villamos energia (hazai + import) átlagára (a nagykereskedelmi árréssel együtt), Ft/kWh
c: a villamos energia nagykereskedelmi átlagára, azaz a szállító eladási átlagára a szolgáltatóknak az éves árkorrekció alapján, Ft/kWh
c0: a szállító 2001. január 1-jei ármegállapításnál figyelembe vett eladási átlagára (nagykereskedelmi átlagár), Ft/kWh
d0: a szolgáltatók villamos energia vásárlási átlagára [a nagykereskedő eladási átlagárának (c0) és a szolgáltatók által – jogszabályban előírt átvételi kényszer miatt – megvásárolt egyéb villamos energia átlagárának súlyozott átlaga] 2001. január 1-jén, Ft/kWh e: a villamos energia fogyasztói átlagára, azaz a szolgáltatók villamos energia eladási átlagára az éves árkorrekció alapján, Ft/kWh
f0: a nagykereskedelmi átlagár (c0) és a szállító vásárlási átlagára (b0) közötti különbség 2001. január 1-jén, Ft/kWh
g0: a szolgáltatók eladási és vásárlási átlagára közötti különbség 2001. január 1-jén, Ft/kWh
H: árfolyamváltozási index: a forint valutakosárhoz viszonyított – az MNB által meghirdetett – havi leértékelési mértéke alapján kell kiszámítani az esedékes éves árkorrekciót megelőző hónapra (az előző, éves árkorrekciót megelőző hónapban érvényes árfolyam = 100). Az előzőek hiányában a számítást az MNB Ft/euro havi átlagos deviza középárfolyam változása alapján kell elvégezni. Az éves esedékes árkorrekciót közvetlenül megelőző hónapok tényadatainak hiányában a hiányzó időszakra a megelőző – a hiányzóval azonos hosszúságú – időszak rendelkezésre álló tényleges havi átlagos deviza középárfolyam változását kell figyelembe venni
k: inflációkorrekciós tényező; értékére minden árszabályozási év elején a MEH tesz javaslatot az alábbi korlátok között:
mA: a villamos energia termeléséhez felhasznált nukleáris töltet összes tüzelőhőértékének a termelők összes – villamosenergia-termelési célú – tüzelőhő felhasználásán belüli aránya (meghatározandó: minden árkorrekciónál a dokumentumokkal alátámasztott üzleti tervek figyelembevételével), 0<mA<1
mF: a villamos energia termeléséhez felhasznált fűtőolaj összes tüzelőhőértékének a termelők összes – villamosenergia-termelési célú – tüzelőhőfelhasználásán belüli aránya (meghatározandó: minden árkorrekciónál a dokumentumokkal alátámasztott üzleti tervek figyelembevételével), 0<mF<1
mG: a villamos energia termeléséhez felhasznált földgáz összes tüzelőhőértékének a termelők összes – villamosenergia-termelési célú – tüzelőhőfelhasználásán belüli aránya (meghatározandó: minden árkorrekciónál a dokumentumokkal alátámasztott üzleti tervek figyelembevételével), 0<mG<1
Q: a villamosenergia-termelés inflációt meghaladó költségnövekménye a környezetvédelmi előírások következtében, Ft
sT: a villamos energia termeléséhez felhasznált tüzelőanyag költségének a termelők összes – villamos energia – árbevételén belüli aránya (meghatározandó: első éves ármódosításnál; érvényes: 2004. december 31-ig), 0<sT<1
T: tüzelőanyag-árindex (az előző, éves árkorrekciónál figyelembe vett hónapban az átlagos tüzelőanyagár = 100)
TF: a fűtőolaj árváltozási indexe a Platt's CIF MED 1%-os kéntartalmú fűtőolaj napi jegyzéseinek az előző éves árkorrekció óta eltelt – legalább 4 hónapos – időszakra eső havi átlagainak átlaga alapján (az előző, éves árkorrekciónál figyelembe vett CIF MED ár = 100)
TG: az erőművek által felhasznált földgáz hatósági árának árindexe (az előző, éves árkorrekció hónapjában érvényes hatósági ár = 100)
vE: a hazai közcélú erőművekből kiadott villamos energia mennyisége, kWh
vN: a szállító által áramszolgáltatóknak értékesített villamos energia mennyisége, kWh
w: az esedékes éves árkorrekciónál figyelembe veendő termelői árkorrekciós tényező
we: az előző, éves árkorrekciónál figyelembe vett termelői árkorrekciós tényező. A 2001. január 1-jét követő első árkorrekciónál we = 1
Y: a fogyasztói (energiaárak nélkül) árindex 2000. december és az esedékes éves árkorrekció hónapja közötti időszakban (2000. december = 100). Az esedékes éves árkorrekciót közvetlenül megelőző hónapokra – tényadatok hiányában – az előző naptári év azonos időszakában számított tény láncindexeket kell figyelembe venni
Ye: a fogyasztói (energiaárak nélkül) árindex 2000. december és az előző, éves árkorrekció hónapja közötti időszakban (2000. december = 100). A 2001. január 1-jét elsőként követő éves árkorrekciónál Ye = 100
z: az esedékes éves árkorrekciónál figyelembe veendő inflációkövetési tényező
ze: az előző, éves árkorrekciónál figyelembe vett inflációkövetési tényező. A 2001. január 1-jét követő első árkorrekciónál ze=1
3. számú melléklet a 45/2000. (XII. 21.) GM rendelethez
A Bakonyi Erőmű Rt. Ajkai Erőműve és az AES Borsodi Energetikai Kft. Tiszapalkonyai Hőerőműve esetében a 2001. január 1. és 2004. december 31. közötti, a Pécsi Erőmű Rt. és az AES Borsodi Energetikai Kft. Borsodi Hőerőműve esetében a 2002. január 1. és 2004. december 31. közötti időszakban a villamos energiát és hőt kapcsoltan termelő egységek 1. § szerinti árainak megállapításánál az alábbiakat is figyelembe kell venni.
1. A felsorolt termelői körnek a szállító az átvett villamos energiáért az 1., valamint 2. számú melléklet szerint – a felsorolt erőművek és a Paksi Atomerőmű Rt. kivételével – meghatározott belföldi termelői átlagárat fizeti.
2. Az 1. pont szerinti áron felül az erőműtársaságok az érintett települések hőellátása érdekében minimálisan szükséges villamosenergia-termelés után az alábbiak alapján meghatározott fajlagos kiegészítő díjbevételre jogosultak:
2001–2002-ben xn = 0,9 x (an–a)
2003-ben xn = 0,8 x (an–a)
2004-ben xn = 0,7 x (an–a)
xn: az érintett erőművi egység(ek) számított fajlagos kiegészítő díjbevétele a villamos energiára vetítve (Ft/kWh)
an: az érintett erőművi egység(ek)ből kiadott, az érintett települések hőellátása érdekében minimálisan szükséges villamosenergia-termelésnek az 1. és 2. számú melléklet szerint meghatározott fajlagos költsége (a tőkeköltséggel együtt) (Ft/kWh) a: az 1., illetve 2. számú melléklet szerint meghatározott belföldi termelői átlagár (Ft/kWh)
3. A 2. pont szerinti fajlagos kiegészítő díjbevétel (xn) egyik részét a villamos energia szállítója fizeti az erőműnek, másik részét az erőművek által értékesített hő áraiba kell beépíteni az alábbiak szerint:
2001–2002-ben xvn = xn x 8/9 és xhn = xn x 1/9
2003-ben xvn = xn x 6/8 és xhn = xn x 2/8
2004-ben xvn = xn x 4/7 és xhn = xn x 3/7
xvn: a villamos energia szállítója által fizetendő kiegészítő díj (Ft/kWh)
xhn: a hőárakba beépítendő fajlagos kiegészítő díjbevétel rész a villamos energiára vetítve (Ft/kWh)
4. A hőárakba beépítendő kiegészítő díj kiszámítása a következő:
hn: a hőárakban érvényesítendő kiegészítő díj (Ft/GJ) xhn: a 3. pont szerint meghatározott, hőárakba beépítendő fajlagos kiegészítő díjbevétel rész a villamos energiára vetítve (Ft/kWh) mvn: az érintett települések hőellátása érdekében minimálisan szükséges villamosenergia-termelés számított mértéke (kWh)
mhn: az értékesített hőmennyiség számított mértéke (GJ)