Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Békás Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2000. (V. 25.) önkormányzati rendelete

a falugondnoki szolgálatról1

2000.05.25.

Békás Község Önkormányzatának Polgármestere a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 60. §-ának (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

I. Fejezet

A rendelet célja és hatálya

1. § (1) A rendelet célja, hogy a falugondnoki szolgálat szabályozott keretek között:A község lakói számára a településen hiányzó, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, illetve a közszolgáltatásokhoz való hozzájutást elősegítse, a rászorult személyek szállítási problémáját megoldja, továbbá, hogy község lakosságát érintő információk gyűjtését és továbbítását biztosítsa.

(2) A rendeletben megállapított szociális alapellátások a békási önkormányzat közigazgatási területén állandó lakóhellyel rendelkező polgárokat illetik meg.

(3) A rendeletben megállapított, a falugondnoki szolgálat által ellátandó egyéb – a (2) bekezdésbe nem tartozó – ellátásokat és szolgáltatásokat a község közigazgatási területén életvitelszerűen tartózkodó személyek, továbbá szervezetek is igénybe vehetik.

II. Fejezet

A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó alapellátási feladatok

2. § A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó szociális alapszolgáltatások

a) a falugondnoki szolgáltatás,

b) a házi segítségnyújtás ellátása.

2/A. § A falugondnoki szolgálat az étel kiosztó helyre történő szállításával közreműködik az étkeztetés biztosításában.

A házi segítségnyújtás ellátása

3. § (1) A házi segítségnyújtás feladat ellátása során a falugondnoki szolgálat biztosítja az önkormányzatnak az Szt. 63. §-ban foglalt alapellátási feladata tekintetében: tüzelő behordás, vízbehordás, takarítás, gyógyszerek kiváltása.

III. Fejezet

A falugondnok által ellátandó egyéb szolgáltatási feladatok

4. § A falugondnok által ellátandó egyéb szolgáltatási feladatok közé az alábbi feladatok tartoznak:

a) személyszállítási feladatok,

b) önkormányzati feladathoz tartozó egyéb szállítási feladatok,

c) az önkormányzati rendezvények szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatok,

d) kapcsolattartás az önkormányzat és a lakosság között,

e) egyéb szolgáltatási feladatok.

Személyszállítási feladatok

5. § (1) A falugondnoki szolgálat a személyszállítási feladatai között ellátja:

a) az óvodások és az általános iskolások nevelési, oktatási intézményekbe szállítását,

b) a betegek szakorvoshoz, illetve egyéb egészségügyi intézményekbe történő szállítását,

c) a tömegközlekedéshez való csatlakozás érdekében történő szállítást,

d) a munkanélküliek munkaügyi központba történő szállítását,

e) kórházi, szociális otthoni, stb. látogatás céljára történő szállítást,

f) családi eseményekre történő szállítást,

g) nagybevásárlás céljára történő szállítást,

h) önkormányzati, illetve egyéb, települési rendezvényre történő szállítást.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyszállítási feladatok közül a falugondnok- kötelező feladata a 7. §-10. §,12. §-ban foglaltak figyelembevételével az a), b), d), h) pontban meghatározott szállítási feladat, nem kötelező feladata a 9. §-ban foglaltak figyelembevételével a c), e), f), g) pontban meghatározott szállítási feladat.

Az óvodások és iskolások nevelési, oktatási intézménybe szállítása

6. § (1) Az óvodások és iskolások szállítási feladata azt jelenti, hogy meg kell oldani az önkormányzat közigazgatási területén lakó gyermekek (2) bekezdésben) meghatározott intézményekbe,onnan vissza a közigazgatási területre történő szállítását.

(2) Az óvodai nevelést, valamint az általános iskolai oktatást és nevelést ellátó intézmények: Mezőlaki Általános Művelődési Központ Napköziotthonos Óvodája Mezőlak, Ady u. 41.,Mezőlaki Általános Művelődési Központ Általános Iskolája Mezőlak, Ady u. 41.

(3) A falugondnoki szolgálat egyéb, a (2) bekezdésben nem megjelölt oktatási intézménybe történő rendszeres szállítási feladatot egyedi képviselő-testületi határozat alapján végezhet.

(4) A szállítási szolgáltatás ingyenes, kivéve a (3) bekezdés szerinti szállítási szolgáltatást, ahol a határozat térítési díj fizetési kötelezettséget is előírhat.

Betegek szakorvoshoz, illetve egyéb egészségügyi intézménybe történő szállítása

7. § (1) A betegek szakorvosi rendelőbe, illetve egyéb egészségügyi intézményekbe szállítása az érintett személy településről intézményig, illetve onnan a lakóhelyre szállítását jelenti.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt szállítási feladatot, a falugondnoknak csak képviselő-testületi határozat, vagy a polgármester által a 17. § (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján , átruházott hatáskörben hozott határozata alapján kell teljesíteni.

(3) A szállítás engedélyezésekor figyelembe kell venni: Az egészségügyi állapot, a kezelés jellege , valamint a szociális helyzet megítélése során szükség szerint ki kell kérni a háziorvos véleményét, illetve szükség szerint környezettanulmányt kell készíteni. E feladatokat a polgármester felkérésére az önkormányzati hivatal köteles ellátni.

(4) Az (1) bekezdés szerinti szállítási szolgáltatás térítésmentes.

Tömegközlekedéshez való csatlakozás érdekében történő szállítás

8. § (1) A falugondnoki szolgálat keretében gondoskodni kell a tömegközlekedési eszközök közül a községet nem érintő távolsági autóbuszjáratokra és a mezőlaki illetve pápai vasútállomásra való eljutás lehetőségéről.

(2) A szállítás igénybevétele ingyenes és alanyi jogon jár.

(3) A feladatellátás kötelező, függetlenül az igénybevevők számától.

Munkanélküliek Munkaügyi Központba szállítása

9. § (1) A munkanélküliek Munkaügyi Központba történő szállítása a kapcsolattartásra kötelezett munkanélküli személyek szállítási feladatát jelenti a megyei Munkaügyi Központ Pápai Kirendeltségére, illetve vissza a településre.

(2) A szállításért nem kell térítési díjat fizetni.

(3) A feladat ellátása kötelező.

Kórházi, szociális otthoni, stb. látogatás, családi eseményeken való részvétel, illetve nagybevásárlás céljára történő személyszállítás

10. § (1) Az igénylők:

a) kórházi, szociális otthoni, stb. látogatás céljára,

b) családi eseményekre,

c) nagybevásárlás céljára,történő szállítása a településről az a)-c) pontokban meghatározott intézményekbe és helyekre, illetve onnan a visszaszállítást jelenti.Legalább 3 fő– igény esetén nyújtható, egyedi igények csak kivételes esetben teljesíthetőek.

Önkormányzati, illetve egyéb települési rendezvényre szállítás

11. § (1) Az önkormányzati, illetve egyéb települési rendezvényre szállítás az önkormányzat által olyan közzétett és meghirdetett rendezvényekre vonatkozó közigazgatási területet érintő szállítási feladatot jelent, ahol a közzététel tartalmazza a feladat falugondnoki szolgálat keretében való megoldását is.

(2) A személyszállítás meghatározott gyülekező helyről a rendezvényre és vissza a településre történik.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szállítás a falugondnoki szolgálat számára kötelező és térítésmentes.

Önkormányzati rendezvények, összejövetelek szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatok

12. § (1) A falugondnoki szolgálat feladata önkormányzati rendezvények szervezésében, lebonyolításában való részvétel: A szervezésben, lebonyolításban való részvétel konkrét feladatait a polgármester irányításának megfelelően köteles ellátni.Képviselő-testületi ülés, falugyűlés, egyéb lakossági fórum, önkormányzat által szervezett rendezvények: falunap, falumikulás, idősek napja, stb.

Kapcsolattartási feladatok

13. § (1) A falugondnoki szolgálat kapcsolattartási feladatot is ellát az önkormányzat és a lakosság között.

(2) A falugondnoki szolgálat köteles a lakosságtól érkező, önkormányzatot érintő közérdekű kéréseket, javaslatokat, egyéb információkat haladéktalanul továbbítani a polgármester felé.

Egyéb szolgáltatási jellegű feladatok

14. § A falugondnoki szolgálat köteles ellátni az egyéb, a 2. §-13. §-ba nem tartozó feladatokat, ha azok ellátására a polgármester intézkedése kötelezi és az nem ellentétes az e rendelet 1. §-ában meghatározott céllal térítésmentesek.

A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatok rangsorolása

15. § A falugondnoknak elsősorban az alapellátáshoz kapcsolódó szolgáltatási feladatokat kell ellátnia.A többi kötelező feladatot úgy kell ellátnia, hogy az alapellátáshoz kapcsolódó feladatellátással ne ütközzön. Az egyéb – nem kötelező- szolgáltatási feladatokat csak akkor láthatja el,ha azok a kötelező feladatok ellátást nem veszélyeztetik.

IV. Fejezet

A falugondnoki szolgáltatás igénybevételi rendszere Igénybevétel határozat alapján, illetve alanyi jogon

16. § (1) A 2. §-ban foglalt ellátásokat az önkormányzat szociális ellátásokról szóló rendeletében foglaltak alapján lehet igénybe venni.

(2) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert arra , hogy határozatban döntsön egyes falugondnoki szolgáltatás igénybevételének lehetőségéről , ha adott helyzet azonnali intézkedést kíván, az igénylő, illetve ellátásra szorult személy a szolgáltatást a soron következő képviselő-testületi ülés előtti időpontban igénybe kívánja venni. A szállítási feladat ellátását a polgármester 100 km-t meg nem haladó távolságra engedélyezheti.

(3) A polgármester által hozott határozat ellen fellebbezésnek van helye, melyet az önkormányzati hivatalhoz kell benyújtani és a képviselő-testülethez címezni.A képviselő-testület másodfokon köteles az igényt elbírálni és arról határozattal dönteni.

17. § (1) A falugondnok szolgáltatás keretében nyújtott ellátások igénybevételének lehetősége: egyes szolgáltatások esetében kérelem alapján, vagy hivatalból hozott határozattal nyílik meg, más szolgáltatások esetében alanyi jogon jár.

(2) Ahol e rendelet az alanyi jogon való igénybevételről nem rendelkezik, ott a szolgáltatás igénybevételét kérelmezni kell.A kérelem történhet szóban és írásban. Lehetőség van arra , hogy az önkormányzat hivatalból is megállapítsa adott szolgáltatás igénybevételének lehetőségét. Az igénybevétel lehetőségéről a kérelmezőt, illetve a hivatalból indított eljárás érintettjét határozatban értesíteni kell.

(3) Az alanyi jogon igénybe vehető ellátások esetében határozatot nem kell hozni.

V. Fejezet

A falugondnoki szolgálat ellátása

18. § (1) A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatokat a falugondnok – a szolgálat rendelkezésére álló gépjármű segítségével – látja el.A falugondnok a feladatait a munkaköri leírásban, valamint a polgármester utasításának megfelelően kell ellátnia.

(2) A feladatokat a személyi irataiban meghatározott munkarend szerinti időben köteles ellátni. Munkarendjét a feladatellátáshoz legjobban igazodó rend szerint kell megállapítani.

(3) A falugondnoki szolgálatot a falugondnok szabadsága , betegsége , egyéb törvényes távolmaradása esetében helyettesíteni kell.A helyettesítés rendjét a polgármester határozza meg.

(4) A falugondnok munkaidején kívül eső feladatok ellátását, a túlórakeret kimerülését követő a következők szerint kell megoldani: kötelező feladat esetében a falugondnok adott feladatra történő külön megbízásával , melyért megbízási díjra jogosult, nem kötelező feladat esetében a falugondnok helyettesítésével.

(5) A falugondnok megbízási díja,illetve a falugondnokot helyettesítő személynek fizetett személyi juttatás legalább a falugondnok személyi juttatásának adott feladat ellátási idejére jutó részének megfelelő összeg, de maximum 25 %-kal több.

VI. Fejezet

Záró rendelkezések

19. § Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

1

Az önkormányzati rendeletet a Békás Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2021. (V. 20.) önkormányzati rendelete 6. §-a hatályon kívül helyezte 2021. június 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás