Az oldalmenübe visszatéréshez használhatja az ALT + S billentyűket.
Regöly Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2000. (V. 10.) önkormányzati rendelete
REGÖLY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYOZÁSÁRÓL1
2018.05.01.
Regöly Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1991. évi XX. törvény 82. §-ának felhatalmazásával élve az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény és az Országos településrendezési és építészeti követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) sz. kormányrendelet (a továbbiakban OTÉK) alapján az alábbi rendeletet alkotja:
1. §
A rendelet hatálya
/1/ Jelen önkormányzati rendelet hatálya Regöly község közigazgatási területére (a továbbiakban: tervezési terület) terjed ki.
/2/ Jelen rendelet csak a mellékletét képező külterületi és belterületi szabályozási tervvel együtt érvényes, azzal együtt értelmezendő és alkalmazandó.
/3/ A település területének szabályozása az OTÉK vonatkozó előírásai és fogalom-meghatározásai, illetve az OTÉK 2. sz. mellékletében található jelkulcs alapján nyugszik, és eszerint értelmezendő.
/4/ A település területén területet felhasználni, telket alakítani, épületet építeni, felújítani, korszerűsíteni, utat építeni, közművezetékeket és műtárgyakat elhelyezni, illetve ilyen célokra hatósági engedélyt adni - az országos érvényű hatályos jogszabályok betartása mellett - csak jelen rendelet és szabályozási terv rendelkezéseinek egyidejű betartásával lehetséges. Az itt nem szabályozott kérdésekben az OTÉK alapján kell eljárni.
2. §
A belterületi határ megállapítása
A település belterületi határvonalának megváltoztatásáról a Községi Önkormányzat határozattal dönthet, de a jelenlegi belterületből csak olyan terület zárható ki, amely a rendezési terv szerint beépítésre nem szánt terület, és a belterületbe csak olyan terület vonható, amely a rendezési terv szerint beépítésre szánt területként jelölt a szabályozási terven.
3. §
A tervezési területre vonatkozó általános építési előírások
/1/ Építési telekre vonatkozó általános előírások:
a./2
b./ A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítéséig a keletkező szennyvizeket zárt tározóban kell gyűjteni, vagy vízjogi engedéllyel rendelkező egyedi szennyvíztisztító berendezéssel kell kezelni. Utóbbi megoldás azonban feltételhez kötött építési tilalommal érintett területen nem alkalmazható.
c./ A telekkönyv szerint házhelyként nyilvántartott, az övezeti előírásokban meghatározott legkisebb teleknél szűkebb paraméterekkel rendelkező telek is a beépítettségre, benapozásra és épületek közötti távolságokra vonatkozó előírások betartása mellett beépíthető.
/2/ Épület elhelyezésére vonatkozó általános előírások:
a./ Megengedett legnagyobb beépítettség új építés esetén: övezeti jel szerint. Kialakult helyzetben, ennél nagyobb mértékben beépített telken álló épület is korszerűsíthető, tetőtérrel bővíthető, azonban a telek meglévő beépítettsége tovább nem növelhető.
b./ 3 Építési hely: Új épület csak a szabályozási terven jelölt építési határvonalakon belül helyezhető el, az OTÉK szerinti oldal- és hátsókertek megtartásával. A jelen terv jóváhagyása előtt az építési határvonalon kívül építési engedéllyel elhelyezett épület is korszerűsíthető és felfelé bővíthető, új épületszárny azonban csak a kijelölt építési helyen belül létesíthető. Oldalkert szélességét az OTÉK 36. §. /2/ pont szerint kell biztosítani. Hátsókert mélysége a hátsó építési vonal szerint; de legalább az OTÉK 35. §. /4/ pontja szerint biztosítandó.
c./ Szabályozási vonalon kívül eső, vagy szabályozási vonallal átszelt épület szabályozási vonalon kívül eső része is igény esetén felújítható, azonban a tervezett közterületi részen nem bővíthető.
/3/ Épület kialakítására vonatkozó általános előírások:
(Műemléki környezetben a műemlékvédelmi hatóság ettől eltérő követelményeket is megállapíthat)
a./4
b./5
c./ Új épület építése, vagy a meglévő korszerűsítése csak az OTÉK 42. §-ában előírt gépjármű várakozó- és tároló-helyek biztosítása esetén engedélyezhető. Lakóterületen a gépjármű-tárolóhely telken belül, intézményeknél vagy telken belül, vagy az Önkormányzattal és a közút kezelőjével egyeztetett módon, közterületen biztosítandó.
d./ Megengedett legnagyobb építménymagasság: Új építés esetén övezeti jel szerint. Meglévő, ennél magasabb épület az építménymagasság további növelése nélkül korszerűsíthető, bővíthető.
e./ Terepszint alatti építmények (pince) a terepszint alatt legfeljebb egy szint ( -3,5 m járószint) mélységig létesíthetők, a talajmechanikai és talajvízviszonyok figyelembevételével.
/4/ Az épített környezet alakításának egyéb előírásai:
a./6
b./7
4. §
A tervezési terület felhasználása
/1/ A tervezési terület
a./ beépítésre szánt, ezen belül:
- lakó
- vegyes
- gazdasági
- különleges
b./ beépítésre nem szánt, ezen belül:
- közlekedési - közműelhelyezési
- zöld
- erdő
- mezőgazdasági
- egyéb
területfelhasználási egységeket tartalmaz.
/2/ Olyan területen, ahol a szabályozási terv a jelenlegi területfelhasználás mellett távlati területfelhasználást is megjelöl, ott az építési engedélyezési eljárásban mindaddig a jelenlegi területfelhasználásnak megfelelően kell eljárni, amíg az Önkormányzat határozattal nem dönt a megjelölt későbbi területfelhasználás hatálybalépéséről.
Az övezet területén az OTÉK 14. §. előírásai mellett az alábbi szabályok betartandók:
/1/ Az övezet tömbjén megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség: 0,5.
/2/ Telekalakítás esetén kialakítható új telek
- legkisebb szélessége: 16 m
- legkisebb mélysége: 40 m
- legkisebb területe: övezeti jel szerint
- biztosítandó zöldfelületi részarány új építés esetén: legalább 50 % (házikerttel együtt)
/3/ Beépítési mód: övezeti jel szerint ( O = oldalhatáron álló: az északi vagy az utcában kialakult telekhatárra vonatkozóan), azonban 20 m-nél szélesebb telken épület szabadon állóan is elhelyezhető.
/4/ Megengedett építménymagasság: övezeti jel szerint
/5/ A területen haszonállat-tartás a háztáji szükségletek mértékéig az Önkormányzat állattartási rendeletében szabályozott módon lehetséges.
6. §
KV és TV övezeti jelű központi, illetve településközponti vegyes területek szabályozása
Az övezet területén az OTÉK 16. §. előírásai mellett az alábbi szabályok betartandók:
/1/ Az övezet területén megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 0,8
/2/ Telekalakítás esetén kialakítható új telek:
- legkisebb területe: övezeti jel szerint
- biztosítandó zöldfelületi részarány oktatási-nevelési intézményeknél legalább 50%, nevelőotthonnál legalább 60 %.
/3/ Beépítési mód: övezeti jel szerint
/4/ Megengedett építménymagasság: övezeti jel szerint.
/5/ A területen haszonállat-tartás nem engedélyezett.
7. §
IG, KG és MG övezeti jelű ipari-gazdasági és mezőgazdasági üzemi területek szabályozása
8Az övezet területén az OTÉK 19. és 20. §. előírásai mellett az alábbi szabályok betartandók:
/1/ Az övezet területén megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség: 0,8
/2/ Telekalakítás esetén kialakítható új telek
- legkisebb területe: övezeti jel szerint
- biztosítandó zöldfelületi részarány: legalább 30 %.
/3/9
/4/ Megengedett legnagyobb építménymagasság: övezeti jel szerint.
/5/ Mezőgazdasági üzemi területen nagyüzemi állattartás a közegészségügyi, környezetvédelmi és állategészségügyi hatósági előírások betartásával lehetséges.
/6/10
8. §
T, D és S övezeti jelű különleges területek szabályozása
Különleges területeken az OTÉK 24. §. előírásai mellett az alábbi szabályok betartandók:
/1/ T övezeti jelű temetőterület szabályozása
a./ Temető területén csak a temetkezéshez tartozó, illetve azt kiszolgáló épületek és létesítmények (kápolna, halottasház, ravatalozó, síremlékek, kripták, urnahelyek) valamint úthálózat, közművek, utcabútorok, képzőművészeti alkotások és növényzet helyezhetők el.
b./ A temető kegyeleti okokból bekerítendő.
c./ Temető kerítése mentén 10 m távolságon belül új temetkezés nem engedhető meg, e sávban növényzet (fasor) telepítendő.
/2/ S övezeti jelű sportterület szabályozása
Sportterületen csak sportpályák, sportlétesítmények, valamint ezekhez tartozó kiszolgáló épületek és létesítmények helyezhetők el.
/3/ D övezeti jelű dögkút területének szabályozása
A területen csak állati tetemek elhelyezésére szolgáló dögkút létesíthető, a vonatkozó közegészségügyi, környezetvédelmi és állategészségügyi előírások betartásával.
9. §
K és VA övezeti jelű közlekedési-közmű, illetve vasúti területek szabályozása
Közlekedési területeken az OTÉK 26. §. előírásai mellett az alábbi szabályok betartandók:
/1/ Közlekedési területnek minősülnek a szabályozási tervlapokon szabályozási vonalakkal meghatározott meglévő és tervezett utak, utcák, közterek és vasúti területek.
/2/ A közutak számára biztosítandó közterületi (szabályozási) szélességeket a szabályozási tervlapok tüntetik fel.
/3/ Külterületi dűlőutak szabályozási szélessége legalább 8 m .
/4/ Szabályozási vonallal meghatározott útszélesítésre kijelölt telekterületrészleten álló meglévő épület vagy épületrész felújítható és korszerűsíthető, de a közterületnek kijelölt területrészen a továbbiakban nem bővíthető (tetőtér-ráépítés sem engedélyezhető).
/5/ Vasúti területen csak vasúti pálya, valamint a vasúti közlekedés üzemben tartásához szükséges műtárgyak, hírközlő és biztonsági berendezések és kiszolgáló épületek helyezhetők el.
10. §
KP övezeti jelű zöldterületek szabályozása
/1/ Az övezet területén az OTÉK 27. §. előírásai betartandók.
11. §
E övezeti jelű erdőterületek szabályozása
/1/ Az övezet területén az OTÉK 28. §. előírásai betartandók.
12. §
M és MK övezeti jelű mezőgazdasági, illetve kertgazdasági területek szabályozása
/1/ A területen az OTÉK 29. §. előírásai mellett az alábbi szabályok betartandók:
/2/ Az övezetben épület nádas és rét területen, valamint olyan helyen, ahol a nyugalmi talajvízszint - 1,0 m fölött áll, nem helyezhető el.
/3/ Telekalakítás esetén kertgazdasági területen nem alakítható ki 1500 m2-nél kisebb, illetve 14 m átlagos szélességnél keskenyebb telek; mezőgazdasági területen pedig 5000 m2-nél kisebb földrészlet. Új telek és új földrészlet csak közvetlen közúti kapcsolattal, vagy saját tulajdonú magánúttal megközelíthető módon alakítható ki.
/4/11 Kertgazdasági területen 720 m2-t meghaladó telken legfeljebb 3 %-os beépítettséggel, szabadon állóan, legfeljebb 3,5 m építménymagasságú gazdasági épület helyezhető el.
/5/ Kertgazdasági területen állattartás csak a háztáji szükségletek mértékéig engedhető meg.
13. §
VT övezeti jelű, egyéb (vízgazdálkodási területek szabályozása
A területen az OTÉK 30. §. előírásai az alábbi szabályok mellett betartandók:
/1/12
14. §
Építési tilalmak és korlátozások
/1/ 13 Feltétel teljesítéséhez kötött építési tilalom rendelendő el a szabályozási tervlapon jelölt ingatlanokon /Arany J. u., Dózsa Gy. u., Jókai u., Kinizsi u., Munkácsy u., Szabadság u., Váralja u., Zrínyi u.).
Az érintett térségben, illetve löszpartfalaktól mért 200 m távolságon belül szennyvíz-szikkasztás nem engedélyezhető.
/2/ Új lakó-, vendéglátó-, oktatási vagy egészségügyi létesítmény beépítésre szánt területétől betartandó védőtávolságok:
a./ 14 Meglévő nagyüzemi állattartó telepektől 300 m;.
b./ Szárazdi szennyvíztisztító teleptől 500 m .
/3/15
/4/16
/5/ Nagyfeszültségű elektromos vezetékek mentén az MSZ 151/5 szabvány előírásai betartandók.
15. §
A települési környezet védelmének szabályozása
/1/ A településen keletkező kommunális szilárd hulladékokat az Önkormányzat által erre kijelölt vállalkozó feladata rendszeresen gyűjteni és a kijelölt, engedéllyel rendelkező lerakóhelyre (Hőgyészi szeméttelep) szállítani.
/2/ A településen keletkező kommunális folyékony hulladékot (szippantott szennyvizet) erre engedéllyel rendelkező vállalkozó gyűjtheti, és erre kijelölt, engedéllyel rendelkező ürítőhelyre (Szárazdi szennyvíztisztító) kell szállítani.
/3/ A település területén elhullott állatok tetemeit a községi dögkútban kell elhelyezni.
/4/ A település területén minden új üzemi létesítmény, vagy meglévő üzem területén tervezett technológiaváltás engedélyezéséhez üzemelés-technológiai terv készítendő, melyben igazolandó, hogy a tervezett technológia környezeti hatásai nem okoznak határérték túllépést a legközelebbi lakó-, illetve vegyes területeken.
/5/17
/6/ A település lakó-, vegyes- és zöldterületei „Védett I.” levegőtisztaság-védelmi kategóriába tartoznak.
/7/18
16. §
A természet védelmének szabályozása
/1/ Természetvédelmi területeken (Pacsmagi tavak) minden tevékenység és létesítmény-elhelyezés a természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. törvény előírásaival összhangban történhet. Természetvédelmi területeken csak az MI 13-39-1990. és az MI 13-195.sz. műszaki irányelvekben meghatározott tevékenységek folytathatók.
/2/ A természetvédelmi területekkel közvetlenül határos területfelhasználási egységeken tervezett fejlesztéseket a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal egyeztetni kell.
/3/19
/4/ A területen csak exsztenzív jellegű természet- és környezetkímélő gazdálkodás folytatható.
/5/20
17. §
A műemlékvédelem és a régészeti területek szabályozása
/1/ 21 A településen található műemlékek védelme érdekében be kell tartani a Műemlékvédelemről szóló 1997. évi LIV. törvény vonatkozó előírásait.
/2/ Régészeti szempontból frekventált területen történő minden új, földmunkával járó épület, út vagy közműépítés, illetve tereprendezés engedélyezése előtt bejelentést kell tenni a Megyei Múzeum Igazgatóságnak.
18. §22]
A helyi értékek védelmének szabályozása
23
/1/24
/2/25
/3/26
/4/27
/5/28
/6/29
/7/30
/8/31
/9/32
/10/33
/11/34
/12/35
/13/36
/14/37
/15/38
/16/39
/17/40
/18/41
/19/42
/20/43
/21/44
19. §
Tűzvédelem
/1/45
/2/ A szükséges oltóvizet közművesített területen földfeletti tűzcsapokról kell biztosítani.
20. §
Földtani követelmények
/1/46
21. §
Záró rendelkezések
/1/47
/2/ E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.