15/2001. (V. 25.) OM rendelet
a 2001/2002. tanév rendjéről
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló törvény) 94. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján – szakképzés tekintetében a szakképesítésért felelős miniszterekkel egyetértésben – az alábbiakat rendelem el:
A RENDELET HATÁLYA
1. § (1) A rendelet hatálya – fenntartóra való tekintet nélkül – kiterjed
a) az általános iskolákra,
b) a szakmunkásképző iskolákra és szakiskolákra (a továbbiakban együtt: szakiskola),
c) a gimnáziumokra, a szakközépiskolákra [(a továbbiakban együtt: középiskola); a szakiskola és a középiskola együtt: középfokú iskola],
d) az alapfokú művészetoktatási intézményekre,
e) a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményekre [a továbbiakban az a)–e) pont alattiak együtt: iskola],
f) a diákotthonokra és kollégiumokra [a továbbiakban: kollégium; az a)–f) pont alattiak együtt: nevelési-oktatási intézmény],
g) a tanulókra és az iskolákba jelentkezőkre,
h) a pedagógusokra,
i) a nevelő és oktató munkát végző más szakemberekre és a nem pedagógus-munkakört betöltőkre,
j) a tanulók és jelentkezők szüleire, gyámjára (a továbbiakban együtt: szülő).
(2) E rendelet alkalmazásában gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény a fogyatékosság típusának megfelelően létrehozott általános iskola, középiskola, szakiskola, kollégium, speciális szakiskola, munkára felkészítő iskola, illetve iskolai, kollégiumi tagozat, osztály, csoport.
A TANÉV, A SZORGALMI IDŐ (TANÍTÁSI ÉV)
2. § (1) A 2001/2002. tanév első tanítási napja 2001. augusztus 29. (szerda), az utolsó tanítási nap pedig 2002. június 14. (péntek).
(2) Az iskola fenntartója a 2001/2002. tanév első tanítási napját 2001. szeptember 3. (hétfő) időpontra áthelyezheti az iskolaszékkel, annak hiányában az iskolai szülői közösséggel és a nevelőtestülettel történő egyeztetés után. Ha az első tanítási nap szeptember 3., akkor az utolsó tanítási nap 2002. június 19. (szerda). Az első és az utolsó tanítási nap áthelyezése az e rendeletben meghatározott további időpontokat, időszakokat nem érinti.
(3) Ha a tanév első napjához jogszabály rendelkezése alapján jogkövetkezmény kapcsolódik (pl. tankötelezettség fennállása), a 2001/2002. tanév kezdő napjának – az (1)–(2) bekezdésben foglaltaktól függetlenül – 2001. szeptember 1-jét kell tekinteni. A 2001/2002. tanév utolsó napja 2002. augusztus 31.
(4) Az iskola fenntartója a (2) bekezdés szerinti döntését a rendelet kihirdetését követő tizenöt napon belül hozza meg. A döntésről – tíz napon belül – írásban tájékoztatnia kell a tanulókat és a kiskorú tanuló szüleit, továbbá az érintett kollégiumot.
(5) Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap
a) középiskolákban – a b) pontban meghatározott kivétellel – 2002. május 10., a Belügyminisztérium fenntartásában lévő szakközépiskolákban 2002. május 24.,
b) kisebbségi nyelven oktató és a két tanítási nyelvű középiskolákban 2002. május 9.,
c) szakiskolákban 2002. május 10.,
d) szakiskolákban másfél éves képzésben tanulók részére 2002. január 18.
(6) Az alapfokú művészetoktatási intézményekben és a felnőttoktatásban a szorgalmi idő első és utolsó napját – a tanítási év első és utolsó hetének keretében – az igazgató határozza meg.
(7) A szakközépiskola és a szakiskola a szakképzési évfolyamon a szorgalmi időt február első hetében is megkezdheti. A szorgalmi idő első és utolsó napját az iskola igazgatója határozza meg.
(8) Az iskola igazgatója határozza meg a szorgalmi idő első és utolsó napját, ha a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- és más fogyatékos tanuló az évfolyam követelményeit egy szorgalmi időnél hosszabb idő alatt teljesíti.
(9) A tanév első féléve 2002. január 25-ig tart. Az iskolák 2002. február 1-jéig értesítik a tanulókat, illetőleg a kiskorú tanulók szüleit az első félévben elért tanulmányi eredményekről. A (6)–(8) bekezdésben meghatározott esetben az első félév utolsó napját az igazgató állapítja meg. Az értesítést ettől a naptól számított hét napon belül kell megküldeni.
(10) Az első és második félév lezárását követő tizenöt napon belül az iskoláknak nevelőtestületi értekezleteken el kell végezni a pedagógiai munka elemzését, értékelését, hatékonyságának vizsgálatát. A nevelőtestületi értekezletről készített jegyzőkönyvet meg kell küldeni az iskolaszéknek és a fenntartónak.
(11) Az iskolai megemlékezések napjai
a) iskolákban az aradi vértanúkról (október 6.),
b) középiskolákban és szakiskolákban a kommunista diktatúrák áldozatainak emlékéről (február 25.), valamint a holokauszt áldozatainak emlékéről (április 16.).
TANÍTÁSI SZÜNET A SZORGALMI IDŐBEN,
A TANÍTÁS NÉLKÜLI MUNKANAPOK
3. § A szorgalmi idő alatt a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra öt munkanapot – tanítás nélküli munkanapként – használhat fel, amelyből egy tanítás nélküli munkanap programjáról a nevelőtestület véleményének kikérésével az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni. Az öt napból három napot a tanítási napok terhére, kettő napot pedig a tanítási szünetek terhére kell megtervezni.
4. § (1) Az őszi szünet 2001. október 29-től október 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 27. (szombat), a szünet utáni első tanítási nap november 5. (hétfő).
(2) A téli szünet 2001. december 27-től 2002. január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 22. (szombat), a szünet utáni első tanítási nap 2002. január 3. (csütörtök).
(3) A tavaszi szünet 2002. március 27-től április 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 26. (kedd), a szünet utáni első tanítási nap április 3. (szerda).
(4) Az iskola az (1)–(3) bekezdésben meghatározott szünetek mellett más időpontban is adhat a tanulóknak szünetet, illetőleg a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatja, ha a – közoktatásról szóló törvény 52. §-ának (15) bekezdésében meghatározottak megtartásával – heti pihenőnapon tartott tanítási nappal ehhez a szükséges feltételeket megteremti.
A VIZSGÁK RENDJE
5. § (1) A gimnáziumi érettségi vizsgákat, a szakközépiskolai érettségi vizsgákat és szakmai (képesítő) vizsgákat, a szakközépiskolai technikus szakmai (képesítő) vizsgákat, a szakiskolai szakmai vizsgákat e rendelet 1. számú mellékletében foglaltak szerint kell megtartani.
(2) A mezőgazdasági gazdaképzést folytató szakiskolákban, illetve speciális szakiskolákban, ha a tanulók az előírt gyakorlati feladatokat a munka jellege miatt (pl. aratás) a szorgalmi időben nem tudják teljesíteni, a szakmai vizsgát az októberi vizsgaidőszakban kell megszervezni.
(3) Az alapfokú művészetoktatási intézményekben a szorgalmi idő utolsó három hetében lehet vizsgát szervezni. A vizsga időpontját az iskolaigazgató határozza meg.
(4) Az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet szerint folyó iskolarendszerű szakképzés írásbeli vizsgaidőpontjait az 1. számú melléklet 4. és 7. pontja tartalmazza.
A TANKÖTELESEK BEÍRATÁSA,
A FELVÉTELI ELJÁRÁS ÉS A BEÍRATKOZÁS
Felvétel az általános iskola első évfolyamára
6. § (1) A szülő 2002. március 1-je és április 30-a között – a községi, városi, fővárosi kerületi, megyei jogú városi önkormányzat által meghirdetett időpontban – köteles gyermekét a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes, vagy a választott általános iskola első évfolyamára beíratni.
(2) Az iskola a tanköteles tanulók iskolai beíratására megállapított időpontot – a helyben szokásos módon – legalább harminc nappal korábban közzéteszi.
A középfokú iskolai felvételi eljárások közös szabályai
7. § (1) Az iskolai felvételi eljárásban való részvétel nem köthető előzetes felvételi előkészítőn való részvételhez. Az iskola a felvételi eljárás keretében nem kérhet olyan ismeretekben való jártasságot, amelyeknek megszerzésére kizárólag a felvételi előkészítőn volt lehetőség.
(2) Ha az iskola a felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát tart, a vizsgára történő jelentkezés módját, a vizsga követelményeit, a vizsga időpontját és helyét a vizsgázó teljesítményének értékelését, a felvételi tájékoztatójában 2001. október 31-ig köteles nyilvánosságra hozni. A felvételi tájékoztatóban valamennyi iskola közli OM azonosító számát, továbbá azokat a tanulmányi lehetőségeket, amelyek közül a tanuló választhat [például: általános tanterv alapján folyó oktatás, emelt szintű oktatás, szakképzésben a szakterület (a továbbiakban együtt: tagozat)] megnevezését és a tagozatot jelölő belső kódját. A középfokú iskolák a tagozatok belső kódját az Oktatási Minisztérium által 2001. szeptember 31-ig a minisztérium hivatalos lapjában közzétett közleményben foglaltak szerint állapíthatják meg.
(3) A középfokú iskolai felvételi kérelem – ha e rendelet másképp nem rendelkezik – központilag kiadott jelentkezési lapon történik. A jelentkezési lapot az interneten közzé kell tenni. A jelentkezési lap az internetről letölthető. A jelentkezési lap másolható.
(4) A felvételre jelentkező jelentkezési lapját, ha a jelentkező általános iskolába jár – és e rendelet másképp nem rendelkezik – az iskola, ha nem jár általános iskolába, vagy tanulmányait külföldön végzi, a jelentkező (a továbbiakban: egyéni jelentkező) küldi meg a felvételt hirdető középfokú iskolának. A jelentkezési lapon a szülők munkahelyére, foglalkozására vonatkozó adatot nem lehet feltüntetni.
(5) A nagykorú cselekvőképes személy jelentkezési lapját a jelentkező írja alá. A kiskorú személy jelentkezési lapját mind a két szülő, ha a kiskorú gyámság alatt áll, a gyám, továbbá – ha a jelentkező a tizennegyedik életévét betöltötte és nem cselekvőképtelen – a jelentkező írja alá. Nem kell a szülő aláírása, ha a szülői felügyeletet a bíróság megszüntette, korlátozta, szüneteltette, vagy ha a szülői felügyelet azért szünetel, mert a szülő cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, illetve ismeretlen helyen tartózkodik, vagy jogai gyakorlásában ténylegesen akadályozott. Azt, hogy a másik szülő aláírására nincs szükség, a szülői felügyeletet gyakorló szülőnek kell igazolnia.
(6) Az iskola a tanuló jelentkezési lapját akkor is továbbítja, ha azt a külön élő szülő nem írta alá, abban az esetben, ha a gyermek továbbtanulásra való jelentkezéséről a bíróság döntött, vagy a szülők a bírósági eljárást nem indították meg. Ez utóbbi esetben az iskola értesíti mind a két szülőt, hogy a köztük lévő vita eldöntése a gyámhatóság, illetve a bíróság hatáskörébe tartozik.
(7) Az általános iskola 2001. október 31-ig a nyolcadik évfolyamra járó tanulókat szóban tájékoztatja a felvételi eljárás rendjéről, a hetedik évfolyamra járó tanulók szüleit pedig írásban tájékoztatja az (5)–(6) bekezdésben foglaltakról.
(8) Az állami és önkormányzati feladatellátásban közreműködő iskolákban a felvételi eljárás költségei a szülőre, tanulóra a közoktatásról szóló törvény 114. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint nem háríthatók át.
(9) A középfokú iskola – ha e rendelet másképpen nem rendelkezik – a felvétellel kapcsolatos döntését megküldi a jelentkezőnek, kiskorú jelentkező esetén a szülőnek, továbbá, ha a jelentkező iskolába jár, az iskolának is (a továbbiakban együtt: felvételi értesítés).
8. § (1) Ha a középfokú iskola a felvételi eljárás keretében szóbeli meghallgatást szervez, azon a szülő jelen lehet.
(2) Ha a középfokú iskola a felvételi eljárás keretében írásbeli felvételi vizsgát szervez, az írásbeli vizsga kiértékelt feladatlapjait (dolgozatait) a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott helyen és időben megtekintheti, azokról kézzel másolatot készíthet, és az értékelésre észrevételt tehet. A megtekintésre egy munkanapot – nyolc órát – kell biztosítani. A vizsgázó észrevételeit a megtekintést követő első munkanap végéig – tizenhat óráig – adhatja le. A vizsgázókat az írásbeli vizsga megkezdése előtt tájékoztatni kell arról, hogy hol és mikor tekinthetik meg az általuk elkészített feladatlapokat, és tehetnek észrevételt a szaktanár értékelésére.
(3) Ha az írásbeli vizsgakérdésekre adott megoldás értékelésére a vizsgázó észrevételt nyújt be, az igazgató gondoskodik arról, hogy másik szaktanár is rendelkezésre álljon az észrevételben foglaltak elbírálására, s azt lehetőség szerint az észrevételt tevővel, az értékelő pedagógussal közösen érdemben elbírálják. Ha az észrevételt tevők fenntartják észrevételüket, azt az iratokkal együtt meg kell küldeni az e rendeletben meghatározott döntéshozónak, aki három munkanapon belül köteles dönteni, s döntéséről – a kézbesítéssel egyidejűleg – rövid úton (futár, telefax, távbeszélő) értesíteni az igazgatót. Az észrevétel benyújtása és elbírálása nem érinti a tanulónak az iskola által hozott felvételi döntéssel kapcsolatos jogorvoslati jogát.
(4) A felvételi eljárásnak e rendeletben nem szabályozott kérdéseire a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 26. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.
Felvétel a gimnázium kilencedik évfolyamánál alacsonyabb évfolyamára
9. § (1) Ha a felvétel, átvétel a gimnázium kilencedik évfolyamánál alacsonyabb évfolyamára történik, elsősorban tanulmányi eredmények alapján kell választani a jelentkezők közül. Ha ily módon nem dönthető el, hogy a jelentkezők közül ki felel meg az iskola által meghatározott tanulmányi feltételeknek, az iskola a felvételi eljárás keretében szóbeli meghallgatást szervezhet, melynek időtartama – jelentkezőnként – a húsz percet nem haladhatja meg, továbbá figyelembe veheti a (2) bekezdés alapján szervezett írásbeli vizsga eredményét. E rendelkezéseket a művészeti szakmai vizsgára felkészítő szakiskolákban, szakközépiskolákban, illetőleg a felnőttoktatást ellátó iskolákban nem kell alkalmazni.
(2) Amennyiben a gimnázium kilencedik évfolyamánál alacsonyabb évfolyamára történő jelentkezési kérelmek elbírálása – a jelentkezők magas száma miatt – az (1) bekezdésében foglaltak szerint nem oldható meg, az iskola a felvételi tájékoztatójában – a fenntartó egyetértésével – a felvételt, átvételt, illetve a felvételi eljárás keretében megszervezett szóbeli meghallgatást – az általános felvételi eljárást megelőzően, egységes követelmények szerint szervezett, írásbeli vizsgán (a továbbiakban: felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsga) való részvételhez kötheti. E bekezdés alkalmazásában a jelentkezők magas számának az tekinthető, ha az előző három év átlagában a jelentkezők létszáma háromszorosa volt a felvehetők létszámának.
(3) A gimnázium 2001. október 31-ig a fenntartói igazolás benyújtásával jelentheti be az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (a továbbiakban: OKÉV) részére, ha felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgát kíván tartani. Az OKÉV a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgát szervező iskolák jegyzékét 2001. november 30-ig megküldi az általános iskoláknak, illetve közzéteszi az Oktatási Minisztérium információs rendszerében.
(4) A vizsgázó a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgára történő jelentkezését bármelyik vizsgáztató iskolába, közvetlenül benyújthatja 2001. december 14-ig.
10. § (1) A felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgákat az iskolák 2002. február 1-jén tizennégy órai kezdettel szervezik. Az iskola azok részére, akik a vizsgán nem tudnak részt venni, február 4-én tizennégy órakor pótló írásbeli vizsgát szervez. A felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgát és a pótló írásbeli vizsgát – ha székhelyük azonos településen található – az iskolák közösen is megszervezhetik.
(2) A felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgákat az OKÉV által megküldött tételek felhasználásával kell szervezni. A dolgozatokat az OKÉV által megküldött javítókulcsok alapján kell kijavítani. A felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgák eredményeiről a vizsgát szervező iskola február 11-ig közvetlenül tájékoztatja a vizsgázókat. A jelentkező kérelmére és költségére a vizsgát szervező iskola másolatot készít a dolgozatról, és azt a bélyegzőjével, valamint az igazgató vagy az általa kijelölt személy aláírásával hitelesítve átadja a jelentkezőnek. A tételeket és a megoldási kulcsokat az interneten közzé kell tenni.
(3) A felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgával kapcsolatos – a 8. § (3) bekezdése szerint el nem döntött észrevételeket – az OKÉV bírálja el.
(4) A felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgán elért eredményt minden érintett iskola köteles elfogadni, függetlenül attól, hogy a jelentkező melyik iskolában vett részt az előzetes írásbeli vizsgán.
11. § (1) A tanuló a gimnázium kilencedik évfolyamánál alacsonyabb évfolyamra történő jelentkezését – a gimnáziumtól kapott jelentkezési lapon – közvetlenül küldi meg a kiválasztott gimnáziumnak 2002. február 15-ig. A tanuló több jelentkezési lapot nyújthat be.
(2) A gimnázium kilencedik évfolyamánál alacsonyabb évfolyamra történő felvételi eljárásban e rendelet 13. §-ának (2)–(3) bekezdésében, 14. §-ának (1)–(5) bekezdésében, 16–17. §-ában és 20. §-ában foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a tanuló a felvételi lapjának továbbításával egyidejűleg közvetlenül megküldi a tanulói adatlapot az OKÉV részére.
Felvétel a középiskola, szakiskola kilencedik évfolyamára
12. § A középiskola és a szakiskola kilencedik évfolyamára a 2002/2003. tanévben a tanulók az
a) általános és a
b) rendkívüli
felvételi eljárás keretében vehetők fel.
13. § (1) Az általános felvételi eljárás egy fordulóból áll. Az eljárásban részt vevő tanuló több jelentkezési lapot állíthat ki. A jelentkezési lapokon egy-egy iskola tüntethető fel. Egy iskolánál több tagozat is megjelölhető. A jelentkezési lapokon a tagozat belső kódját minden esetben fel kell tüntetni.
(2) A jelentkezési lapokon csak a tanuló hivatalos, az iskola törzslapján szereplő név tüntethető fel. A jelentkezési lapon fel kell tüntetni a tanuló diákigazolványának számát. Ha a tanuló nem rendelkezik diákigazolvánnyal, akkor az általános iskolájától azonosító kódot kap, melyet a diákigazolvány száma helyére kell beírni mind a jelentkezési lapokon, mind a tanulói adatlapon.
(3) A tanulónak a jelentkezési lappal együtt, minden esetben külön adatlapot is ki kell állítani, két példányban (a továbbiakban: tanulói adatlap), melyben feltünteti, hogy hány jelentkezési lapot állított ki, több jelentkezés esetén – akkor is, ha ugyanarról az iskoláról van szó – feltüntetve továbbá a felvételi kérelmek rangsorát. A rangsorolást nem iskolánként, hanem tagozatonként kell elvégezni. A tanulói adatlapon fel kell tüntetni a tanulói azonosító adatokat.
(4) A tanuló osztályfőnöke egy időben veszi át a jelentkezési lapokat és a tanulói adatlapokat, és ellenőrzi, hogy a tanulói azonosító adatok minden jelentkezési lapon, továbbá a tanulói adatlapokon helyesen legyenek kitöltve, továbbá, hogy a jelentkezési lapokon a tagozat belső kódját helyesen tüntették-e fel.
(5) Az általános iskola a tanulók által kiállított
a) jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlap egy példányát pedig az OKÉV-nek megküldi, 2002. február 15-ig,
b) tanulói adatlap második példányát borítékba zárja, és 2002. március 22-ig megőrzi oly módon, hogy ahhoz – az e rendeletben meghatározott javítási lehetőségen kívül – ne lehessen hozzáférni.
(6) Ha a tanköteles tanuló nem nyújt be jelentkezési lapot, az igazgató írásban tájékoztatja a tanulót és a szülőt az iskolába járási kötelezettségről, és az e rendelet 21. §-ában szabályozott eljárásról.
14. § (1) Ha a helyi önkormányzat által fenntartott iskola az általános felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát kíván szervezni, ennek időpontjáról értesíti a fenntartó önkormányzat jegyzőjét, főjegyzőjét.
(2) Az általános felvételi eljárás keretében felvételi vizsga 2002. február 16. és 2002. március 16. között szervezhető. Ha a helyi önkormányzat által fenntartott iskolák által szervezett felvételi vizsgák azonos időpontra esnének, a jegyző, főjegyző az érdekelt iskolák igazgatóival egyeztetve meghatározza a felvételi vizsgák időpontját oly módon, hogy azok különböző vizsganapokra essenek. Ha az iskolák száma miatt ez nem lehetséges, akkor az azonos napra eső vizsgákat eltérő időpontokban – délelőtt-délutáni váltásban – kell megszervezni. A felvételi vizsga időpontja nem eshet az országos tanulmányi verseny időpontjára.
(3) A nem állami, nem önkormányzati fenntartású iskolák felvételi vizsgát csak a (2) bekezdésben meghatározott időszakban tarthatnak.
(4) A felvételt hirdető iskolák legalább kettő felvételi vizsganapot kötelesek kijelölni.
(5) A felvételt hirdető iskola legkésőbb az általa szervezett felvételi vizsganapot követő második napon kifüggeszti a felvételi eljárás eredményét, a jelentkezők rangsorolását az elért eredményekkel. A felvételi jelentkezési lapon a jelentkező kizárhatja a nevének közlését, és helyette megadhatja azt a jeligét, amelynek alkalmazásával az általa elért eredmény kifüggeszthető.
(6) Az írásbeli vizsgával kapcsolatos – a 8. § (3) bekezdése szerint el nem döntött észrevételeket – a fenntartó bírálja el.
(7) A közoktatásról szóló törvény 66. §-ának (2) bekezdése alapján kötelező felvételt biztosító iskola és a kijelölt iskola a tanköteles tanulót – felvételi eljárás nélkül – köteles felvenni.
15. § Az általános iskola 2002. március 18. és 2002. március 21. közötti időpontban egy alkalmat köteles biztosítani ahhoz, hogy a tanulói adatlapon feltüntetett rangsort a tanuló és a szülő közösen módosítsa. A módosítás úgy történik, hogy a tanuló új tanulói adatlapot tölt ki a korábban kitöltött tanulói adatlap alapján, ezzel a korábban kitöltött tanulói adatlap érvényét veszti. Az általános iskola a módosított (végleges) tanulói adatlapokat 2002. március 22-én megküldi az OKÉV részére, a többi adatlapot visszaadja a tanulóknak.
16. § (1) A felvételt meghirdető iskola igazgatója a jelentkezőkről felvételi jegyzéket készít. A felvételi jegyzéknek tartalmaznia kell minden, az adott iskolába jelentkezési lapot benyújtónak a tanulói azonosító adatait. A felvételi jegyzéken betűvel és számmal fel kell tüntetni a felvehető tanulók számát. Ha az iskola több, különböző tagozatra hirdetett felvételit, a jegyzéket külön-külön tagozatonként kell elkészíteni. Ha ugyanaz a jelentkező ugyanabban az iskolában több tagozatra jelentkezett, valamennyi érintett tagozatra elkészített felvételi jegyzéken fel kell tüntetni az adatait.
(2) A felvételi jegyzék két részből áll. A felvételi jegyzék első része azoknak az adatait tartalmazza, akik teljesítették a felvételi követelményeket. A felvételi jegyzék második része azoknak az adatait tartalmazza, akik nem teljesítették a felvételi követelményeket.
(3) A felvételi követelményeket teljesítő minden jelentkezőt – az elért eredménye alapján – 1-től kiindulva rangsorolni kell.
(4) A felvételi követelményeket nem teljesítő jelentkezők adatait ábécé sorrendben kell feltüntetni.
(5) A középfokú iskola a felvételi jegyzéket 2002. március 22-ig továbbítja az OKÉV-hez.
17. § (1) Az OKÉV a felvételi jegyzékek alapján megállapítja, hogy melyik iskola kinek a jelentkezését fogadta el. Ha ugyanannak a jelentkezőnek több felvételi kérelmét is elfogadták, az OKÉV a tanulói adatlap alapján megállapítja, hogy melyik kapta a tanulói adatlapon a legkisebb sorszámot, és azt hagyja rajta a jelentkezést elfogadó iskola felvételi jegyzékén, a többi elfogadott jelentkezés adatait pedig törli a felvételi jegyzékről.
(2) A felvételi jegyzéken legfeljebb annyi jelentkező maradhat, ahány tanulót az iskola az általa közölt adatok szerint fel tud venni. Ha a rangsorolt jelentkezők száma, a jegyzék felülvizsgálata után meghaladja az iskola által közölt felvehető tanulói létszámot, az OKÉV a létszám fölötti jelentkezők adatait törli a jegyzékről. Az OKÉV a jegyzéken maradókat a következők szerint állapítja meg: a legalacsonyabb sorszámból kiindulva, minden esetben a következő legalacsonyabb sorszámra lép, mindaddig, ameddig a megmaradók száma el nem éri az iskola által megjelölt létszámot.
(3) A törlés a jelentkező nevének oly módon történő áthúzásával történik, hogy ezáltal a tanulói azonosító adatok olvashatók maradjanak. Az OKÉV a felvételi jegyzéken záradék formájában feltünteti – betűvel és számmal – a törölt jelentkezések darabszámát, valamint a törölt sorszámokat.
(4) Az OKÉV 2002. április 23-ig visszaküldi a tanulói adatlap alapján egyeztetett felvételi jegyzéket a felvételt hirdető középfokú iskolának.
(5) A felvételi jegyzék kézhezvétele után a felvételt meghirdető középfokú iskola a jegyzéknek megfelelően 2002. április 30-ig megküldi a felvételről szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskolának.
18. § (1) Az iskola igazgatója 2002. május 2. után a következő tanév első napjáig rendkívüli felvételi eljárást írhat ki.
(2) Abban az esetben, ha az általános felvételi eljárás keretében a felvehető tanulói létszám kevesebb, mint kilencven százalékát sikerült betölteni, a 2002. május 2-ától május 15-ig tartó időszakban a rendkívüli felvételi eljárást ki kell írni. A kiírást meg kell küldeni a székhely szerint illetékes jegyzőnek és a székhely szerint illetékes önkormányzat (megye, főváros) főjegyzőjének, továbbá meg kell küldeni az Oktatási Minisztériumnak, amely a megküldött adatokat közzéteszi az interneten.
(3) A rendkívüli felvételi eljárásban új jelentkezési lapot kell benyújtani a felvételt meghirdető iskola által meghatározott formában és időpontig. A (2) bekezdésben szabályozott rendkívüli felvételi eljárásban több jelentkezési lap is benyújtható, de egy jelentkezési lapon csak egy iskola jelölhető meg. A felvételi kérelmekről az iskola igazgatójának 2002. május 21-ig kell döntenie.
Felvétel a szakközépiskola, szakiskola szakképző évfolyamára
19. § (1) Ha a szakiskola, szakközépiskola szakképzési évfolyamára jelentkező nem az adott iskolában – az általános műveltséget megalapozó oktatásban – megkezdett tanulmányait kívánja folytatni, 2002. február 16-tól az iskola által meghatározott időben kérheti felvételét, illetve átvételét.
(2) A fegyveres erők, rendvédelmi szervek által fenntartott iskolákba – a központilag kiadott jelentkezési lapon – 2002. február 5-ig történik a jelentkezés. A felvételi döntésekre a pályaalkalmassági vizsgálatok után kerül sor.
A jogorvoslati eljárás
20. § (1) A jelentkezés elutasítása esetén az iskola igazgatójának fel kell hívnia a jelentkező, kiskorú jelentkező esetén a jelentkező és a szülő figyelmét, hogy a közoktatásról szóló törvény 83. §-ának (2) bekezdése alapján a döntés ellen jogorvoslattal élhet. A jogorvoslati kérelemben meg kell jelölni, hogy azt jogszabálysértés miatt nyújtják be, vagy méltányossági kérelemként.
(2) A jogorvoslati eljárást megindító kérelmet annak az iskolának a fenntartójához kell benyújtani, amelyiknek a döntésével a tanuló, a szülő nem ért egyet. Ha több jelentkezési kérelemmel kapcsolatos döntés ellen élnek a jogorvoslat lehetőségével, egyidejűleg valamennyi felvételiről szóló döntést tartalmazó lapot továbbítani kell.
(3) Az eljárást megindító kérelmeket az általános felvételi eljárásban oly módon kell elbírálni, hogy a jogorvoslati eljárás 2002. május 17-ig befejeződjék. Ha a jelentkező tanköteles, a jogorvoslati eljárás eredményéről értesíteni kell azt az iskolát, amellyel tanulói jogviszonyban áll.
A TANKÖTELEZETTSÉG TELJESÍTÉSÉNEK FIGYELEMMEL KÍSÉRÉSE, A BEÍRATKOZÁS
21. § (1) Ha a tanköteles tanulót nem vették fel iskolába, annak az iskolának az igazgatója, amellyel tanulói jogviszonyban áll, 2002. június 20-ig értesíti a tanuló állandó lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét annak érdekében, hogy a tankötelezettség teljesítését figyelemmel tudja kísérni, valamint a megyei, fővárosi önkormányzat főjegyzőjét kérve, hogy a közoktatásról szóló törvény 87. §-a (1) bekezdésének a) pontja, illetve 89. §-ának b) pontja alapján nyújtson segítséget a tankötelezettség teljesítéséhez.
(2) Ha a tanköteles tanuló az általános iskola utolsó évfolyamának elvégzése után tanulmányait a kötelező felvételt biztosító szakiskola kilencedik évfolyamán kívánja folytatni, jelentkezési lapját a 13. § (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott időpontban az iskolának meg kell küldeni. Az iskola a jelentkezést tudomásul veszi, és erről értesíti a 16. § (6) bekezdésében felsoroltakat.
(3) Ha a tanköteles tanulót az utolsó tanítási napig nem vették fel iskolába, annak az iskolának az igazgatója, amellyel tanulói jogviszonyban áll, értesíti a szülőt arról, hogy gyermekét köteles beíratni a kötelező felvételt biztosító iskolába, és a tanuló törzslapjának másolatát megküldi a kötelező felvételt biztosító iskola részére.
22. § (1) Az iskolai beíratkozások időpontját – 2002. június 24–25–26., a Belügyminisztérium fenntartásában működő szakközépiskolákban 2002. augusztus 13. és 28. közötti időszakban – az iskola igazgatója határozza meg. Az időpontot – a helyben szokásos módon – legalább tizenöt nappal korábban nyilvánosságra kell hozni.
(2) Ha a tanulót rendkívüli felvételi eljárás keretében vették fel az iskolába, a beíratkozásának időpontját – a (3) bekezdésében meghatározott kivétellel – az iskola igazgatója állapítja meg.
(3) A 21. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a kötelező felvételt biztosító iskolába a szülő gyermekét a 2002. augusztus 21-től 2002. augusztus 23-ig tartó időszakban, az iskola által meghatározott napon köteles beíratni, kivéve, ha igazolja, hogy gyermeke másik iskolával létesített tanulói jogviszonyt. A beíratás napját az iskola 2002. augusztus 2-ig köteles – a helyben szokásos módon – nyilvánosságra hozni. A felvevő iskola igazgatója 2002. szeptember 5-ig értesíti a jegyzőt, ha a tanulót nem íratták be az iskolába, illetve nem igazolják, hogy tanulói jogviszonyt létesített.
(4) A középfokú iskola a tanköteles tanuló beíratkozásáról értesíti azt az általános iskolát, amelyikben a tanulmányait folytatta.
FELVÉTEL AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBE ÉS A KOLLÉGIUMOKBA
23. § (1) Az alapfokú művészetoktatási intézményekbe külön jelentkezési lap benyújtásával kell jelentkezni. A felvételi eljárást – figyelembe véve a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 17. § (4) bekezdésében foglaltakat – az iskola igazgatója határozza meg. A kollégiumokban a jelentkezés idejéről az iskola, illetve a kollégium igazgatója, vezetője dönt. Ezt az időpontot legalább hatvan nappal korábban – a helyben szokásos módon – nyilvánosságra kell hozni.
(2) Az alapfokú művészetoktatási intézményekben és a kollégiumokban a beíratkozás időpontját az iskola, a kollégium igazgatója, vezetője határozza meg. A beíratkozás időpontját legalább harminc nappal korábban – a helyben szokásos módon – nyilvánosságra kell hozni.
ORSZÁGOS SZAKMAI ELLENŐRZÉS,
ILLETVE MÉRÉS, ÉRTÉKELÉS ELRENDELÉSE
24. § (1) A közoktatásról szóló törvény 93. §-ának (2) bekezdése alapján a 2001/2002. tanévben országos szakmai ellenőrzés keretében meg kell vizsgálni a középiskolai magyar nyelvi (nyelvhelyesség, helyesírás, szövegalkotási képesség) oktatás eredményességét.
(2) A vizsgálatot az OKÉV szervezi meg az Országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértők bevonásával.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szakmai ellenőrzés során a 2002. évi május–júniusi vizsgaidőszak összes gimnáziumi és szakközépiskolai magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi dolgozatát kell vizsgálni.
(4) A középiskolák az írásbeli dolgozatokat a szóbeli érettségik befejezését követő tíz napon belül eljuttatják az OKÉV területileg illetékes irodavezetőjéhez. Az OKÉV 2002. november 30-ig országos – a fenntartó kérésére intézményi – szintű elemzést készít. Az országos elemzést megküldi az Oktatási Minisztérium részére, amely gondoskodik annak közzétételéről a minisztérium hivatalos lapjában. A fenntartó kérésére elkészített intézményi szintű elemzést az iskola fenntartójának kell megküldeni.
(5) A közoktatási törvény 93. § (2) bekezdése alapján a 2001/2002. tanévben országos szakmai mérésre, értékelésre kerül sor az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon. A mérést, értékelést az OKÉV szervezi az Országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértők bevonásával, s a (4) bekezdésben meghatározottak szerint országos – fenntartói kérésre intézményi – szintű elemzést készít. Az OKÉV 2001. szeptember 30-ig tájékoztatja az érintett iskolák fenntartóit és az iskola igazgatóját arról, hogy a fenntartásukban lévő iskola, milyen módon vesz részt a végrehajtásban.
(6) A mérés, értékelés a tanulói alapkészségek kompetenciáira terjed ki.
A TANULMÁNYI VERSENYEK
25. § (1) E rendelet 2. számú melléklete tartalmazza azoknak a tanulmányi versenyeknek a jegyzékét, amelyeket az Oktatási Minisztérium hirdet meg az iskolák részére, illetve amelyeket anyagilag vagy szakmailag támogat.
(2) Az iskola a munkatervében határozza meg azokat a tanulmányi versenyeket, amelyekre felkészíti a tanulókat.
(3) Az iskola a jegyzékben nem szereplő tanulmányi versenyre történő felkészítést akkor építheti be a munkatervébe, ha azzal az iskolaszék, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat egyetért.
(4) Az (1) és (3) bekezdésben foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szakképesítésért felelős miniszter az általa kiírt szakmai tanulmányi versenyt közvetlenül küldi meg az Oktatási Közlöny részére közzététel céljából.
HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK
26. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2) A 2000/2001. tanév rendjéről szóló 9/2000. (V. 31.) OM rendelet (a továbbiakban: R.) – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2001. szeptember 1. napján veszti hatályát.
(3) Az R. 15. §-ának (4) bekezdése 2001. december 1-jén, 16. §-ának (3) bekezdése 2001. szeptember 6-án veszti hatályát.
Pokorni Zoltán s. k.,
oktatási miniszter
1. számú melléklet a 15/2001. (V. 25.) OM rendelethez
Idegen nyelv
2. számú melléklet a 15/2001. (V. 25.) OM rendelethez
A szakközépiskolai tanulók szakmai (képesítő) vizsgája és a technikus szakmai (képesítő) vizsgája, a szakmai vizsga megszervezésére a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 10/1993. (XII. 30.) MüM rendelet előírásait a 2. § (2) bekezdés, a 22. § (1)–(2) bekezdés és a 37. § (1) bekezdés kivételével, valamint az 1993/94. és az 1994/95. tanévben érvényes vizsgakövetelményeket kell alkalmazni. A 29. § (1)–(2) bekezdésében foglaltakat a szakközépiskolai tanulók szakmai (képesítő) vizsgáján nem kell alkalmazni.